Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE blogja

Néhány gondolat az eddigi 2012es felkészülésemről

2012-02-12T20:16:00.001+01:00

http://korpa.blog.hu/2012/02/12/2012_alapozas_tel_tabornok_vegul_betamadott

"Végigtáncoltam a hegyi maratont"

2012-01-08T20:14:00.001+01:00

Lőrincz Endre szilveszteri beszámolója

Mivel nem vagyok egy versenyre járó tagja az egyesületnek, így a szilveszteri futás se tolta fel az adrenalin szintemet, ráadásul nekem a november vége - december elég húzós munka ügyileg ez okból a régi jól bevált edzés programra került sor - erős rápihenés. Természetesen ki nem hagynám az indulást bár minden évben a henyei kápolnánál megfogadom, hogy jövőre csak a fél távon indulok, de aztán mikor oda kerül a sor akkor persze hogy a 41-re szavazok (legalább mi 40-esek tartsunk össze).

December 31-e futás ez a mottó már 16 éve - az elsőt még kihagytam azóta rendszeresen jövök, még kettőt hagytam ki egyet tüdő gyuszi miatt egyet mert eltáncoltam a bokámat :)

Így ez volt a 14. futásom. Az első alkalmakkor még a suhogó melegítőben toltam mire be értem plusz 2 kiló izzadságot vittem benne. Aztán beléptem az egyesületbe, ruhatáromat is frissítettem, illetve az évi km teljesítményem is meg 3-szorozódot. No de térjünk vissza 2011. 12. 31.-re, reggel időben keltem, 7.00 órakor már indultam Zeg.-re, hogy időben be érjek egy kis bemelegítés és barátokkal való beszélgetés is beleférjen. Öltözékemen gondolkodtam egy kicsit, de aztán az előrejelzésekre hagyatkozva viszonylag lazább ruházatot választottam, ami a végén jó döntésnek bizonyult. Frissítésnek 4 db High 5 iso gélt vittem magammal illetve fél liter vizet. A rajtnál a közép mezőnyben helyezkedtem el ígaz így kerülgetni kellett, de nem tartottam fel a ,,vágtázókat". Magányos futásra készültem, mivel kedvenc futótársaim (Andi és Rudi) éves km gyűjtése alapján számoltam vele, hogy úgy ott hagynak majd, hogy csak a port szagolhatom utánuk. Nem csalódtam, hiába barát az nem ellenség :) , így az első km után már csak a hátukat láttam. A jó szokásomtól eltérően most inkább a megfontoltabb kezdés mellett döntöttem, - illetve azért a 80 kg-os súlyom is vagy 3 kg-al több mint az ideális lenne - ez is arra sarkalt. Így aztán szépen komótossan futottam fel a TV toronyig. A gondolataimban körvonalazodót a taktika :), dombokat topogóssan, lejtőket kapkodóssan, az egyenes szakaszokat pedig lendületessen futom majd. Hiába ha az ember fut teljesen meg világosodik. A toronytól lefele még elég jól egyben futott a csapat, majd a Jánka-hegyre fel szakadt kissé szét. Az első frissítést ki akartam hagyni, de szinte beráncigáltak :) egy meleg teára, ledöntöttem a torkomon - csak hagyományőrzés címen - aztán hajrá tovább. Itt még láttam Andit a távolban, de a megállás miatt elvesztettem szem elől, Rudi barátom után meg már a por is leült úgy elfutott. Jánka-hegyről le érve a következő szakasz nem túl izgalmas, de legalább egyenes így kicsit bele erősítettem, illetve egy iso gélt is betoltam a szervezetembe. Az eddigi szakaszon, mindig volt valaki akivel együtt futva beszélgetni tudtam, de itt most már csak magam társasága maradt - de az legalább jó társaság volt :) . Botfa környékén Sergyán Gabi barátomat értem utol - minden tiszteletem az ővé hiszen törött kézzel futott - majd a későbbiekben többször kerülgettük egymást. Botfán Andit is látni véltem a messzeségben, igaz szemüveg nélkül elég vaksi vagyok már messzire, de ez is a korral jár. Itt külön megemlítenék egy szurkoló társaságot Ők mindenhol ott voltak - igaz Ádinak és Krisznek szorítottak - de mikor más jött akkor is szorgalmasan biztatták a futókat. Köszönet érte! A botfai frissítőnel egy kis víz és szőlő cukor bevitele mellett döntöttem, de sokat nem akartam időzni. A botfai hegy kaptatóját egész jól küzdöttem le, nem gyorsan, de folyamatos futással itt előzött meg Gabi barátom fel felé, majd a gerincen vissza előztem. Bozsoki hegyen lefelé Feri ért utol, majd a frissítőig együtt haladtunk, itt hívott húgom merre járok mert kijönne elém.Közöltem a pozíciómat északi szélesség - nyugati hosszúság, majd rá hagytam a döntést hova jön. Közben Andi és Gyula is elég közel kerültek, már a vaksi szemeimmel is felismertem Őket :) . Bár szívesen utol értem volna duójukat, de vissza fogtam magam inkább ittam és ettem valamit, majd Ferivel tovább indultunk. A csácsi hegyeknél aztán ismét lazábbra vettem a tempót Feri pedig elhúzott. Itt találkoztam az első turista csoporttal voltak vagy húszan, majd a következő a henyei kápolnánál, hangos biztatásuk jól eset. Csácsi hegyen Andiékat is utol értem, sőt kényelmes tempóm mellett is meg előztem - mint utólag kibeszéltük a dolgot kicsit erősen kezdet talán és ez sokat kivett belőle. Mivel jó barát vagyok így ott hagytam :) . Kápolnát elhagyva a kutyások társaságával is találkoztam, köztük pár ismerős is akadt. A kutyáktól nem tartottam, mert tudtam képzet állatok így bátran vágtattam be közéjük.

Csácsból lefelé Gabi barátom ismét be ért, hiába a felfelé futás nagyon jól ment neki. Az átlag tempóm 5,50 körül lehetett így a féltávnál meg is voltam elégedve magammal. Az aszfalton futás viszont nem eset jól a bal lábamnak. Szeptembertől fáj a talpam, ha sokat futok kemény burkolaton és ez a lejtőknél kezdett jelentkezni, legalább tudtam, hogy meg van még a lábam. A parkerdőnél Gabit kicsit lehagytam, de ettem egy iso gélt és ittam a hozott vizemből is, de a kulacs az istennek se akart vissza menni a helyére, sétára váltottam és Gabi elment mellettem. Mire vissza kínlódtam addig elég nagy előnyre tett szert. Egy kis tempó növeléssel a parkerdő végére utol is értem, itt kicsit tanakodtunk fent fussunk-e vagy lent, de nyilak egyértelműen lent vittek, így arra mentünk. A felüljáró alatt a sínek túloldalán Feri kocogott, Gabi lemaradt. Az ezután következő rész kicsit kimaradt - lehet elaludtam :) - az biztos, hogy a Bútorgyári frissítőtől Ferivel futottam tovább. Köszönöm az italt bárki is adta :) jól eset. Kiválóan éreztem magam, fáradt sem voltam biztos aludtam bár a sebességemnek jónak kellet lenni-e ha utolértem elnökünket. Hock J. utat beszégetve teljesítettük és hipp-hopp már a Gabona forgalminál voltunk. Vera itt várt és megnyugtatott, a Gógán hegy teteje még mindig meg van nem kopott le azóta. Ez nagyon megnyugtatott, hiszen micsoda kiszúrás lenne, ha véletlenül egy méterrel is kisebb a dombocskánk. Egyből reklamálnák a szervezőknél. Maradt egy kis frissítőm, de ezt a két decit is leadtam Verának azt se keljen már cipelni, lelkileg jól eset bár tudom nem nagy súly, de még is csak súly. Előttünk két futótárs küzdőt a szintemelkedéssel. Feri itt megint elhúzott, igaz előtt közölte most kezdődik csak a maraton. Ismét megnyugodtam, az ember nem csalódik. Eddig minden hegyet megfutottam, de a Gógán azért csak sétára bírt, bár az előttem levők is csak sétálgattak felfelé, elnökünk kivételével aki büszke tartásban kocogott felfelé, majd tűnt el. A sétám is erősebb volt az előttem haladónál így, magam mögé utasítottam a túrázok ,,könnyed" lépteivel. A kanyar után újra kocogásra váltottam, és ekkor be ijesztett a lábam - éppen előtte ecseteltem Ferinek, hogy szokott görcsölni a lábam és most semmi - no mondok ez fele se tréfa pont a végén? Igyekeztem úgy lépni ahogy eddig és gondolataimmal arra gondolni, hogy a vér kiviszi. Ez kicsit lassított, viszont segített és kedves bal lábam ismét hajlandó volt velem futni. Jött az utolsó emelkedő ezt a feléig futva topogtam, de aztán sétára váltottam mert, úgy is azzal a sebességgel haladtam. Előttem is sétált valaki, gondoltam majd lefelé beérem. A tetőre felérve elindultam lefelé a lejtőn, de a bal lábam hangulata is lejt menetbe állt és most a talpamat éreztem erősen, így az üldözésről lemondtam. Lefelé Edit fényképezett - nem a legfotogénabb állapotomat - és biztatott pár szóval, köszönet neki is.

Lejtő aljára le érve, kicsit gyorsítottam és ez a talpamnak se volt ellenére. Platán sor - Gasparich utca kereszteződésnél várt Vera és kutyája Angie. Ők voltak a nyuszi társaim. Köszönhetően nekik, az utolsó szakaszt nagyon gyorsan tudtam le - órámra sandítva 3.42 perc/km tempóval rohantam. Lidl-nél sajnos feltartott az autó forgalom és megállásra kényszerített, de utána újra gond nélkül felpörögtem arra a tempóra. A bal lábamnak meg ideje se volt ellenkezni, már is be értünk. 3 óra 48 perc alatt volt meg a táv 157 átlag pulzussal, és nagyon jól éreztem magam még a gyors befejezés se fárasztott ki. Igaz végig táncoltam az egészet, lejtőkön eljártam az egerszegi kapkodóst - botfai hegyen a botfai tipegőst - csácsi hegyen a csácsi toporgóst és Gógán hegyen a lépkedőst. Ezek után nagyon vártam a már az esti közös vacsorát, hátha ott is táncolunk majd.

Összességében ismét nagyon jól éreztem magam, köszönet a szervezőknek és segítőknek. Jó volt ismét futni. Remélem 2012-ben ismét sok baráttal és futótárssal teljesíthetem ezt a távot, vagy a kisebbiket.

Endre

2011 - Amilyen rosszul kezdődött, annyira a PB-k éve lett végül

2012-01-04T22:12:00.004+01:00

www.zaszse.blogspot.com

(a képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (6), ennél már csak jobb jöhet?

2011-12-24T22:15:00.004+01:00

(a képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (5), mindig csak a hétvége ’ül'

2011-12-18T21:33:00.001+01:00

(a képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (4), pislákolás az alagút végén

2011-12-11T17:01:00.000+01:00

(képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig(3), takarékláng

2011-12-04T20:46:00.003+01:00

(képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (2), első hegyi tesztfutás

2011-11-27T16:14:00.001+01:00

Szilveszteri MMM 24 km, tesztfutás leírása.

korpa

Út a szilveszteri maratonig (1): első tempóedzés

2011-11-26T21:46:00.001+01:00

Egy rövid edzésleírás a blogomon.

korpa

A futás a világ legegyszerűbb dolga (lenne?)

2011-11-14T21:37:00.005+01:00

Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy mennyire kevés is kell ahhoz, amit sokan azért nem érnek el, mert azt gondolják, hogy mennyire sok kell hozzá.

Ez a bejegyzés arról is fog szólni, hogy kizárólag szorgalommal és alázattal is lehet előbbre jutni és akkor csak nagyon keveset kell/lehet a körülményekre fogni.

Kezdem azzal, hogy nem akarok sokat mellébeszélni, ahol tudom, ott a számok nyelvén fogok szólni.

Lényegében 2008-ban kezdtem a futást, előtte kondizgattam, országúti kerékpároztam és duatlonoztam (versenyszerűen is), még korábban pedig kispályás fociztam. Talán a legutóbbiban szorult belém némi tehetség, a többiben felejtős produkciókat nyújthattam. Legalábbis semmiféle érdemleges eredmény nem jut most eszembe.

Ennyit akkor erről, magyarán pozitívumot nemigen tapasztaltam kiváló genetikai adottságaimból adódóan, mert hát azzal nem rendelkeztem. Mondjuk azt, hogy egy pizzától még nem híztam el disznó módjára, de ezt azért az emberek jelentős hányada elmondhatja magáról. Kivéve, ha két, három, négy, stb. mennyiségekben méri már az adagot.

Ha már a pizzánál tartunk: étkezés. Sokan meg szoktak lepődni, de nem élek táplálékkiegészítőkkel a legalapvetőbb dolgokat leszámítva: egy kis izotoniás ital hébe-hóba, némi magnézium-kálium por, ha éppen eszembe jut, maratonok közben pedig gél. Amúgy pedig csak amit elém tesznek, vagy magam elé teszek, plusz sok csoki, némi „hazai” gyümölcs, ilyesmi. Mint sok más gyarló ember esetében a világon, csipsz és gyorskaja is jut belém, még ha nem is gyakran. Ebben sem nevezhetem különlegesnek magamat, sőt!

Stressz? Mert hát ez is sok mindent befolyásol. Alkalmazottként nem akkor kelek, amikor nekem tetszik, ha meló van, meg kell csinálni, ha szart csinálok, le vagyok …va. Normál stresszhelyzetek, talán kicsit jobb stressztűrő képességgel, mint az átlag, de ebben sem vagyok biztos.

Lássuk csak, mi kell még az eredményességhez? Ja igen, futni, tényleg.

Mi kell hozzá? Szorgalom, alázat, a mozgás szeretete, saját korlátaink ismerete és tudatosan felépített edzésmunka. Csak egyik ne legyen meg és máris borul a bili.

Nincs szorgalom? Egyre nehezebben fogsz elindulni.

Nincs alázat? Hamarosan kudarcot vallasz.

Nem szeretsz sportolni? Előbb-utóbb belefásulsz.

Nem ismered a határaidat? Folyton megsérülsz.

Edzésmunka? Akkor itt jöjjenek a számok:

Futott kilométerek az utóbbi években: 2008: 2728km, 2009: 4779km, 2010: 5345km, 2011: kb. 5100. Időráfordítás: heti 8-10 óra. Vajon sok ez? Alig több annál, mint amit az orvosok egy átlagembernek, mint mozgásra fordítandó időt javasolnak. OK, hogy alacsonyabb intenzitással, de sokkal kevesebb időt az sem „rabol” el a hétköznapokból.

Eredmények alakulása (félmaraton): 1:29(2008), 1:26 és 1:23(2009), 1:22 és 1:19(3-szor is, 2010) , 1:18:31 (2011). De a többi versenyszámban is folyamatos a fejlődés.

Elsősorban annyi kellett hozzá, hogy csináljam. Nem azért mert kell, hanem mert már az életvitelem részévé vált, ez olyan mint a teljesen inaktívaknál a TVnézés, nekik sem nyűg. Nem ördöngösség és nem hókuszpókusz, szorgalommal sok mindenre választ kaphatunk, nélküle viszont csak fanyaloghatunk.

Meg lehet kérdezni Rudit, Keszei Krisztát és Bandit, csak mint a legutóbbi időszak "gyorsulási versenyének" felfedezettjeit, de sorolhatnám szerencsére legalább a fél ZASZ-t, aminek nagyon örülök. (Jó lenne, ha más is leírná a gondolatait ezzel kapcsolatban, vagy cáfoljon meg, ha más a véleménye) No és a legfontosabb: olyat viszont nem ismerek, aki a kvalitásai és teljesítménye ellenére csak vegetálna és nem jut egyről a kettőre. Mert végül aztán a befektetett munka kifizetődik…

Mézes Emese Csenge

2011-11-13T22:13:00.001+01:00

Hosszú történet ez.

Gondoljátok, hogy legalább kilenc hónap, de még annál is hosszabb.

Szóval Botond Csegő születésével kezdődik, ahol ott voltam, Évi erős nyomására. Akkor meglepően jól bírtam a megpróbáltatásokat. Évinek persze ezek után egyértelmű volt, hogy a következő szülésnél is ott leszek. Nekem is egyértelmű volt. Hogy nem leszek ott. Egyensúlyozva a családi béke e tekintetben figyelembe vett igencsak vékony jegén, sikerült "elintéznem", hogy a jó doktor bácsi teljes mértékben tudott koncentrálni a lányom születésre és nem arra, hogy engem fel kelljen mosni a padlóról.

November 5-re volt meghatározva a születési dátum, de mindig hozzátették, hogy simán jöhet hamarabb is, mert a jelek erre utalnak. Nekem mindennap stressz volt az életem, hogy akkor éppen milyen indokkal ne kelljen bemennem a szülésre.
Azt már tudtuk, hogy lány lesz, így annak a lehetősége, hogy a 2. gyermekem rajtengedély száma csupa egyes lesz hamar elúszott.
Hogy nem született meg a kiírt időpontra és semmi jelét nem adta, hogy sietne megérkezni; felvetődött bennem, hogy akkor "bírja már ki" 11.11.11-ig.
De mivel nem rendeltünk semmi természetellenes dolgot, végül Emese Csenge a nagy fétis nap után egy nappal született meg. Valamit megsejthetett, mert keretbe foglalta a rajtengedélyszámát: 2111112ME

Mivel azt gondoltuk, hogy az ominózus napon már rég letudjuk a születés szépséges fájdalmát, Évi már korábban elengedett Sárvárra félmaratont futni.
Mivel ezt nem vonta vissza, megúsztam a szülőszobai összerogyást.
Reggel, készülődés közben, már tudtam, hogy elindult a dolog, de délelőttre nem jósoltak semmi végeredményt. Már próbáltam a 10.30-as versenyre bemelegíteni, amikor jött a telefon, hogy 10.04-kor megszületett a lányom 4,1 kg-mal és 52 cm-rel.
A hír, és annak továbbadása, a jelentkezéskor felgyülemlő sor, Csegő, és a váltópontokra eljutás megszervezése azt eredményezte, hogy 1 cm bemelegítés nélkül álltam oda a rajthoz. Ez akár rossz jel is lehetett volna, de szerencsére nem lett semmi gond.
Az előzetes terv az volt, hogy az emelkedő lábáig éppen 4:00 belül maradni, minél előbb feljutni és a lefelében visszahozni a 4:00 percen belüli átlagtempót.
Az elején simán ott voltam a vezetők mögött, de láttam a Garminon, hogy ez nekem túl gyors lesz és szépen visszaálltam egy lassabb fokozatra. A "hegy" lábáig 3:55-ös tempót futottam.
A felfele 4:39 lett, az átlag pedig így 3:59.
Mivel a maradék rész átlaga is ez lett. összességében 1:22:57-es idővel 3:59-es átlaggal értem célba abszolút 6. helyen.
Teljes mértékben megelégedve magammal, hogy hoztam a kitűzött célt.
S mivel önző módon azt szeretném, hogy Emese Csenge is szeresse a futást, a tájfutást, képzeletben az ő kis lábaiba tápláltam e félmaraton kilométereit.

Aztán este hazaérve jutott némi alkohol is a szervezetembe, amit Évi az etetésnél jótékonyan nyugtázott.
Ha Te is szeretnéd, hogy e kisleány szeresse a futást, Te is táplálj a lábaiba néhány kilométert a következő futásodból. Nem kell hozzá semmilyen ördöngős technika, csak a képzeleted.

Sárvár Fürdő Félmaraton

2011-11-13T10:15:00.002+01:00

Az elmúlt néhány hetem úgy alakult, hogy majdnem minden hétvége versennyel vagy hosszú futással telt. Mivel mindkét klasszikus számban eddig megfutottam, amit szerettem volna és ezzel új PB-k születtek, a sárvári versenyre különösebb elvárás nélkül érkeztem. Nem tudtam megbecsülni, hogy a múlt heti maraton mennyire fogja befolyásolni a teljesítményemet, bár az bizakodásra adott okot, hogy az eheti 2 edzés izomlázmentesen és jólesően ment.

Nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen időt fogok futni. Bár az eszembe jutott, hogy tavaly is itt javítottam tavasszal és ez egy gyors pálya.

A rajtnál igyekeztem előre állni, hogy ne kelljen túl sok embert kerülgetni. Gyorsan kezdtem, a 2. boly után futottunk néhányan egymástól kisebb távolságokra. Bálint ért mellém még az elején, aztán meglepve láttam, hogy nem lép el tőlem. A 4 perc alatti első három-négy kilométer ijesztően hatott az órámra pillantva, bár nem esett rosszul. Eszembe jutott, hogy a 100 km-es váltókor ez csúnyán megbosszulta magát, de az ellenfelek húztak magukkal. A mi mezőnyünk nem volt olyan eseménydús és izgalmas, mint Korpáéké. 7 km-nél ment el mellettünk egy fiatalabb srác, egyébként egy somlói sólyommal futottunk végig együtt, az össztáv alatt végül 100 m-t kaptam tőle.

Az emelkedő tisztázta nálunk is az erőviszonyokat. Bár engem is nagyon megfogott( 4:10-es addigi átlagtempót 4:16-ra emelte), két vetélytársam mellett is el tudtam lépni. A többiek talán megfáradt váltósok lehettek. Egyikük Pongrácz Attila volt, akitől Bagodban még kikaptam, másik (Szakos Peti) elhagyásával 1 helyet ugrottam a korcsoportban is. Ezzel viszont üldözötté váltam és jól éreztem hogy nem lassulhatok, mert a végén 40 másodperccel kapott csak ki. A végét ennek megfelelően nehézzé tettem magam számára, még sok előttem levőt láttam, de már csak messziről. Közben még Bálint, mint ismerten jó hajrás ellépett még mellettem. Az utolsó km-t végigerőltetve, 1:28.37-tel értem célba. (abszolút 21. és korcsoportos 8.)

Korpa után szabadon még néhány gondolat számvetésképpen. Az idén a nyári maraton után csak ősszel kezdtem versenyezni, a bagodi versenyig nem futottam félmaratont. A formám is őszre állt össze, az elért eredmények számomra így is meglepően jók lettek. Talán most érett be a sok eddig lefutott kilométer és a rövid versenyek (Tekenye, Hosszúpereszteg) a gyorsító edzésekkel együtt adtak egy kis sebességet. A jövőt tekintve magam részéről is maratonban látok kisebb-nagyobb potenciált, félmaratonnál már minden percért keményen meg kell(ene) dolgoznom. ( Bár 1:41 után is ezt gondoltam 2 éve :-))

Sárvár Fürdő őszi félmaraton 2011-11-12

2011-11-12T22:38:00.005+01:00

Az ősz eleji dimbes-dombos, illetve hegyi versenyeknél már megpengettem, hogy elcsalom a dombos edzéseimet, vagyis inkább nem futok igazából emelkedőket. Ott még nem, de ma visszaütött. Azért nem kell tragédiára gondolni, sőt, de levonom a tanulságokat...

A szakosztályvezetéstől (azaz Asitól) egész konkrét utasítást kaptam, fussak 1:18:59-et. Azért ennyire még nem tudom kicentizni az időeredményemet, de feltétlenül kellett hozzá egy erős mezőny. No és egy normális tempó az elejétől fogva, mert ha elalszok közvetlenül a rajt után, akár meg is nyerhetem az egészet, abból PB már nem lesz.

Rajtam kívül még öt 1:20 alatti futó sorakozott fel a termál parkolójában, szóval gyorsan megállapíthattam, már a hatodik helyhez is tolni kell rendesen a szekeret.
Toltam is, amíg bírta a szekér rúdja :)

A rajtból a szokás szerint gyorsan kilőttünk, 2km után már csak hatunk maradt az élen, de úgy éreztem, néha csak dadog a tempó. Garami, Nagy Gabi, Zsódér Zsolt, Fábrics Gabi (ő sajnos megsérült nem sokkal később és leszakadt) és Kasza András ide vagy oda, sokszor én vittem őket. De nekem mennem kellett (lásd még: szakosztályvezetés kívánsága), nem érdekelt, hogy első leszek vagy hatodik, időre hajtottam. Amikor úgy véltem, hogy nagyon bealudtunk, mentem elől és nagyon jól is esett a futás, egészen a több mint 1km hosszan kanyargó hegy aljáig (12km).

Aztán itt „beragadtam”az Árpival együtt, a többiek erős tempóval zúztak felfelé: csak érzékeltetésképpen: én is csak 4:18-ig lassultam, de az első kettő, mintha szembe jött volna, úgy futottak el tőlem... Na, itt már szenvedtem rendesen, be kell, hogy valljam. Az emelkedőre jövőre készülnöm kell valamit már, mert erre akár fél percem is rámehetett a végeredményt tekintve.

Na, de ott tartottam, hogy hárman elmentek, Árpi pedig kissé mögöttem, amikor ráfordultunk Sótonynál a hullámvasútra. Asi bíztató szavai csak épphogy eljutottak a tudatomig, onnan jórészt a túlélésre mentem: a többiek távolodni látszódtak és nem volt bennem elég kraft a felzárkózásra. Olyannyira nem, hogy Árpi is elment mellettem a 18. kilométernél.

Annyira rettenet módon (ha van ilyen kifejezés, ha nincs) végül nem kaptam ki, a második (Nagy Gabi) is csak alig egy perccel ért be előttem, ám ez a valóságban már-már zavaróan távolinak tűnt...

Na, de a sok negatívum után mondom a lényeget: még így is sikerült egyéni legjobbat (PB) futnom, aminek azért már tudtam örülni: 1:18:31 (átlagpulzus:168), abszolút 5., korcsoport 2.

Eredmények.

Most akkor némi számvetés következik 2011-ről és a hogyan továbbról.
Idén egyszer sem futottam ezelőtt 1:20 alatt, és bár mindig megvolt az oka (kisebb sérüléssel küszködtem vagy éppen kevéssel utána voltam, melegben, hullámos vagy terepes pályán zajlott a verseny), bizonyítanom kellett főleg magamnak, hogy azért nem kell még temetni. Erre a mai nap tökéletes alkalmat adott és szerencsére tudtam is élni vele.

Bár most úgy érzem, az igazi potenciál maratonon van még bennem (itt nyilván nem Rudi 2:40 alatti jóslatára gondolok, az kincstári optimizmusként értékelve is jó erős túlzás), ezek után nem mondhatok le újabb félmaratoni PB-kről sem. Egy 1:17:xx formájú eredmény egy sík pályán (vagy felkészülve a dombokra is) és megfelelő mezőnyben még kijöhet (jobb már aligha), ezt még jó lenne elmondani magamról.

Befejezésképpen még reményemet szeretném kifejezni az iránt, hogy a többiek is talán tollat ragadnak és lejegyzik a mai élményeiket, mert többen is nagy PB-t futottak.

Sólyomnak és Évinek pedig gratula a családalapítás második fázisának sikeres teljesítéséért:)

Sri Chinmoy félmaraton Győr 2011-11-06

2011-11-06T21:16:00.005+01:00

Ilyen se volt még, hogy valaki megelőzzön – blogírásban :) Bandi most megtette. Mentségemre szóljon, hogy neki a november hatodika kiemelt napként kerül majd be az edzésnaplójába, hisz jelentőset javított egyéni maratoni legjobbján, leírni is felemelő: több, mint negyed órát (3:30-ra!), és ha így folytatja, hamarosan nem csak blogírásban fog elém kerülni! Kriszta pedig szintén dobogóra állhatott korosztályában félmaratonon (2.hely), igazán sportos család!

Nekem ma szintén félmaraton jutott meglehetősen csípős, szeles időben, reggel nyolcas indulással. Lett volna affinitásom maratonhoz is, de a jövő héten esedékes Sárvár miatt úgy gondoltam, jobb a békesség. Eddig talán csak a Roli futott az egyesületből két éve Győrben, ezért kicsit bemutatnám a pályát (ő ezt a részt kihagyhatja, vagy stréberségből elolvashatja:) ).

Egy kör kicsit több mint 7km, ebből aszfalt kb. 500 méter, erdei földút talán 5km, a maradék 1.5km pedig futáshoz már-már kellemetlenül mély köves zúzalékos tökegyenes töltés az etapok végén. Jórészt erdőben haladt a verseny, amit egyébként nagyon kedvelek.

A választható versenytávok: 7km, 21.1km, 42.2km, ahol mindenkit egyszerre rajtoltattak. Azaz az első körben számíthattam jobban versenyszituációra, akkor is a rövid távosokkal. Ez utólag be is jött, hisz másodpercek híján „megnyertem” a 7km-t is, a nálam jóval zsengébb korú győzteseket a töltésen már csak a görcs rángatta, pedig voltak már hozzám képest többszáz méteres előnyben is előtte. Ezek a mai fiatalok, ejnye :)

Azt láttam, hogy a félmaratoni második annyira nincs lemaradva (mondjuk percen belül érkezett), de azt is tudtam, hogy innentől előttem max. lekörözötteket fogok érzékelni, hátrafelé pedig nem ildomos tekintgetni. Nem is tettem; amit viszont tettem, az a dolgom, magyarul próbáltam koncentráltan tartani a sebességem, mintegy érzésre (ennek sikerességéről majd később).

A második kör végére, miután az egyre ellenszelesebb kavicsos töltést valahogy’ újra letudtam, már messze leszakadtak tőlem a többiek, innentől főleg arra koncentráltam, hogy mire harmadszorra is felérek a töltésre, még legyen erőm ne csak „zombiként” kapálózni. Egyszer a Tamás fejezte ki így magát egy ultrafutása leírásakor, miszerint nem szerette volna ilyen módon befejezni a versenyét.

Úgy éreztem, hogy lassulok, de azért a körözések alkalmával bele-belegyorsítottam, adva némi versenyhangulatot is az élményhez. Aztán a töltésen még áthúztam magam (az egyre erősödő szél kíséretében), hogy aztán felérjek a rövid aszfaltos szakaszra és élvezzem végre a „normális futás” nyújtotta élvezeteket.

Az időm a körülményekből is adódóan felejtős lett (1:23:24), amit a plusz 100méter miatt jótékonyan 1:23:00-ra szelidítenék.

Eredmények.

Szinte hihetetlen, de mindhárom köröm 27’48”-as lett, 163-as átlagpulzus mellett. Jó lett volna ténylegesen is versenyezni egy jobb időeredmény reményében, de ezt az örömöt majd Sárváron próbálom megszerezni magamnak. No nem mintha amiatt aggódnék, hogy hasonlóan „eseménytelenül” fog az is zajlani, mint a mai.

A szervezés kissé érdekes mutatványokat is produkált, főleg eredményhirdetéskor, például engem még a korcsoportban is csak másodikként hirdettek ki, no és a versenyóra is 10 percet késett, pedig hogy’ megörültem, amikor a befutónál 1:13-nál intettek le. Majd legközelebb (azaz soha) futok ténylegesen is ilyet valahol. :)

Sri Chinmoy, Győr

2011-11-06T17:36:00.003+01:00

Ma rendezték Győrben a 14. Sri Chinmoy maratont. Az Aszfaltszaggatókat hárman képviseltük, Kriszti, Korpa és én.

Mindenképpen szerettem volna mostanában egy maratont teljesíteni. Egyrészt azért, mert kíváncsi voltam, mire vagyok képes őszi hőmérsékleti viszonyok között (a keszthelyi kánikulai 3:49-hez képest), másrészt bár hosszabb futásokban nem bővelkedtek edzéseim mostanában, az utóbbi hetek eredményei alapján is jó formában éreztem magam. Úgy terveztem, hogy megpróbálok egyenletes tempót menni 5 perces ezrekkel, mert ezt tarthatónak véltem a végéig.

A győri versenyek jellemzője, hogy reggel 8-kor kezdődnek, ezért egy nappal korábban már elutaztunk és így nem kellett 4-kor kelni. A frissítéseket nem terveztem meg különösebben, egy proteinszeletet vittem magammal, az állomások elég gyakran és bőséges kínálattal vártak minket. Az időjárás részben kegyes volt hozzánk a jól futható 11 fokkal, csak a szélerősség és irány volt kedvezőtlen. Ahol hátszelünk lett volna, ott erdőben nem volt észlelhető, de a töltésen meg demoralizálóan erősen szembefújt.

A rajt nem volt zökkenőmentes, mert megint túl hátulról indultam és 3 futam embereit kellett kerülgetni. Igyekeztem magam a tervezetthez tartani és ez sokkal jobban sikerült, mint Keszthelyen. Gyakorlatilag az első öt kör (7 km) 4:57-es tempóval ment, jelentősebb pulzusemelkedés nélkül. Érdekesen alakult a helyzet viszont a körülöttem futó többi emberhez
képest. Bérczes Edit tavalyi Sárvári 12 óráson elhangzott mondata jutott eszembe, hogy "nem az elején kell versenyezni". Olyan 6-7 versenyzőre emlékszem, akik nem eszerint taktikáztak. A környékemen, volt hogy jóval előttem futottak az elején, de az utolsó körre már mind lemaradtak. A frissítésekre sem kellett most annyira figyelnem, 1 proteinszelet és néhány pohár folyadék elégnek bizonyult.
Az ötödik kör végén még jött a már szokásossá váló (Írottkő) vegetatív nehézség, (hasmenés) ami az utolsó körben realizálódott kb 1 perc veszteséget okozva. Innen már csak a tempómat próbáltam tartani, kicsit kezdtek beállni az izmaim. Nagy különbség volt a keszthelyi maratonhoz képest, hogy az elfáradás csak enyhe izomfájdalomban és sebességcsökkenésben, nem pedig durva pulzusemelkedésben mutatkozott meg. Még átküzdöttem magam a nagyon kellemetlen kavicsos töltésen és már csak a célba kellett befutnom. A hivatalos idő 3:32 lett. Viszont hozzá tartozik, hogy a pálya legalább 300 méterrel hosszabb volt. Roli is hosszabbnak mérte tavaly.
A stopperemet 42,2-nél kört nyomva még éppen befértem a 3:30-ba. Ez korcsoportos 3. helyet jelentett.

ZASZ-Kanizsai Futóklub, a számok tükrében

2011-11-04T21:45:00.002+01:00

Most, hogy – mondjuk úgy – virtuálisan elszaladtunk egészen a Holdig, érdekes lehet az eredmények tekintetében is végignézni az év versenyeit, elsősorban azokra fókuszálva, amelyeken face-to-face, mindkét egyesület tagjai szerepeltek. Próbálok némi sorrendet is belecsempészni az érdekesség kedvéért. (ZASZ-Kanizsa)

Kezdjük máris a végével: ahogy Roli már szépen összefoglalta, a 384 403km 119 futó teljesítményéből jött össze, ebből a hat legtöbb kilométert gyűjtő futót fele-fele arányban adta a két klub. Nem meglepő módon Lubics Szilvi (mostantól: Szilvi) gyűjtötte magasan a legtöbbet, második helyem (Korpa) egyben jó 5e km hátrányt is a nyakamba sózott. Aztán már közel sem ekkora különbséggel Lakatos Roland (Roli), Sznopek József (Sznupi), Szabó Béla (Wojtek(nála 2 év lett csak figyelembe véve)) és Kasz Ferenc (Keszi) következtek. (1-1)

Innentől elképzelhető, hogy kihagyok néhány fontos eseményt, ezt jelezzétek és pótlom a hiányosságokat. Vagy inkább pótoltatom a reklamáció feladójával, szóval nem ér annyit az egész :)

Máris lehet reklamálni: Talán (?) a sárvári félmaratonnal kezdődött a „közös” szezon, itt Korpa, Köves Peti, Szittár Rudi(Rudi), Sznupi sorrend alakult ki, míg a hölgyek között Sifter Andi(Andi), Hadnagy Ági (Ági) hozta el az arany és bronzérmet, Tóth Nikolett (Niki), Vajda Anita(Iljusin) 6./8.-ak lettek. (2-0)

Áprilisból a 12/24 órás sárvári verseny emelkedik ki, ott is a hölgyek versengése: Andi és Iljusin holtversenyben lettek másodikak, míg a férfiaknál Lubics György (Gyuri) remek futással bronzérmet szerzett, Rudy képviselte a ZASZ-t, 100km felett futott ő is.
A borzasztóan kemény 24 órás versenyszámban Wojtek egy hellyel előzte meg Tölli Tamást.
Női váltó: a Ka-Csa csapat második, a ZASZ leányok a 4. helyet hozták.
A férfi váltót a ZASZ első csapata nyerte, Kanizsa ott nem indított egységet. (1-4)

Első „hazai rendezésű” esemény: Nagykanizsa-Zalakaros, immár félmaratoni távon. A hölgyeknél Ági (3.), Niki (6.), a férfiaknál Korpa(4.), Gadányi Bálint (7.) (Bálint), Roli (9.) volt ezúttal a sorrend. A váltóknál vegyes csapatokat látok mindenütt. (2-0)

Keszthelyi Kilométerek: A kánikulában megrendezett versenyen női félmaratonon Ági 7., Niki 24. lett, maratoni távon Szilvi nyert, Iljusin az 5. helyet csípte meg, Gyömbér Viki a 9. helyen zárt. A férfi maratoni mezőnyben Bálint 4. helye több mint remek teljesítmény, Gyuri pedig 12. lett. Korpa feladta a versenyt. (1-2)

Nyáron jópár eseményen vagy egyik, vagy másik klub tagjai vettek részt, kivétel talán az UltraBalaton 212km, ahol Szilvi remek idővel nyerte a női versenyt, míg a férfiaknál Rudolf Tamás(Csika) (20.), Wojtek (25.), Gyuri(32.), Tölli Tamás (55.) sorrend alakult ki. (0-1)
100km-es OB: egyéniben Szilvi és Iljusin indultak csak női vonalon, Roli bronzérmet hozott haza. Maratonon a hölgyek között Andi nyert, a férfiaknál Kovács Balázs. (2-2)

Újabb saját verseny következett, immár ősszel, a Kanizsai Futófesztivál. A kemény, 50km-es távon a hölgyek versenyét Andi nyerte Niki előtt, az erősebb nemnél a Kanizsai fölényt jelzi, hogy Vránics Laci(2.), Csika(3.) és Sznupi(8.) mellett a ZASZ-t csak Rudi(9.) képviselte.
Félmaratonon: Ági a hölgyeknél, az erősebb nemnél pedig Korpa nyert, utóbbi Bálint és Roli előtt, azaz a két klub kéviselői foglalták el az egész dobogót. (3-1)

Végezetül pedig a ZASZ bringautas futóversenye (Szaggasd az Aszfaltot) érdemel említést: női félmaratonon Andi és Ági kibérelte magának a dobogó legfelső fokát, Niki 7. lett, míg a fiúknál Roli (2.), Bálint (4.), Keszei Bandi, Járfás Gyula, Rudi, Dávid Attila, Csika (7.-11.) értek el előkelő helyezéseket. (2-0)

Összesen: 14-11

Most pedig álljanak itt a kiemelkedő eredmények, amiben viszont egyértelmű kanizsai fölény mutatkozik: elsősorban ultratávokon jeleskedtek a Futóklubosok, nem is akárhogyan: Druskó Zsófi Almádiban országos bajnok lett a 12 óráson (111.7km), Szilvi ugyanott 6 óra alatt futott országos rekordot (75.77km), míg Gyuri a félnapos számban éppen lemaradt a dobogóról(128.9km).

Csika a tavaszi többnapos Balaton Maratonon nyújtott kiemelkedőt, majd az újjáéledő Bécs-Budapest egyéni számában is újfent bizonyította affinitását az ultratávok iránt.

Bálint kerek 3 órás (Keszthely), majd 2:57-es (Budapest), Korpa 2:54-es (Bagod) maratonjai szintén ide kívánkoznak, viszont a pálmát toronymagasan Szilvi Spartathlonon aratott győzelme viszi, gondolom nem kell különösebb magyarázat mindehhez.

Saját érdekünkben azt javaslom, egyezzünk ki egy békés döntetlenben :)

Gratulálok a két futóklub tagjainak, példás lehet mások számára is az együttműködésünk és bár lehet ilyen-olyan sorrendet felállítani a játék kedvéért, a futás/mozgás szeretete köt igazán minket össze.

Ja, és még nincs vége ennek az évnek sem :)

Magyarország, Hosszútávfutás, 2011

2011-10-22T22:03:00.004+02:00

A fenti címmel a saját blogomon készítettem egy kis helyzetelemzést a témában.

A képre kattintva lehet eljutni a részletekhez.

korpa

Deák 30 teljesítménytúra futva

2011-10-22T20:04:00.002+02:00

Ígértem, hogy ha tudok közvetlenül blogolni, élek a lehetőséggel. Mai friss élményeink jó apropót adnak erre. Hermán Gyöngyi, ált. iskolás matektanárom hívott meg minket. Többeket is invitáltunk a Söjtörről induló Deák-túra teljesítésére, de végül ketten maradtunk Krisztivel. Illetve még két Aszfaltszaggató is teljesítette a húszas távot, Molnár Teodóra és dr. Nagy Zita.

Mivel nem vagyok egy tájékozódóművész, tegnap a Garminra töltöttem a tracket, ami nem volt egyszerű. Rudi bácsi biztosan fogja most a fejét, hogy hogyan lehet valaki ilyen informatikai analfabéta, de nekem csak így sikerült (röviden): A www.turistautak.hu-n találtam egy fájlt, amit a Map Source programmal tudtam a www.gpsies.com számára importálhatóvá tenni. Így már láttam a térképen, de az órára csak rövidítve volt hajlandó kitenni. Később rájöttem, hogy a pontok számát kell csökkenteni és akkor ráfér. Így egy kicsit elnagyolt lett, de tökéletesen működött.
Az indulást későre időzítettük, hogy lehetőleg nyissanak ki a frissítőállomások, mire odaérünk.
Kb. 9.55-kor indultunk. Az út eleje gyermekkoromból ismerős volt. A Deák-kútig. Itt találkoztunk Szendrő Szabolcs hegymászóval, még ő is meglepődött azon, hogy végigfutjuk a 30-at (Aztán még persze sokan). Szép őszi erdőkön, borospincés vidéken kocogtunk keresztül.
Majd állandó iskolai kirándulócélpontom, a Vas-völgy következett. A 2. állomáson volt osztálytársam, iskolatársaim fogadtak. (Meglepődés) A jóféle pálinkát elutasítva teával és pogácsával frissítve köszöntünk el tőlük. Mondták, hogy lesz egy meredek horgos. Ezen addig futottunk, amíg biztosan már nem látnak minket :-) . Eredetileg is így terveztük, de csak a nagyobb emelkedőkön gyalogoltunk. A talaj sáros volt sok helyen, néhol dagonyás is. Elkelt a terepcipő - főleg a lejtőkön, utcai futócipővel gondjaink lettek volna. Jött a pusztaszentlászlói szőlőhegy, 13km után egy borospincében a frissítés forralt borral (kihagytuk), zsíros kenyérrel, pár szót váltottunk a jókedvű túrázókkal. A horgásztó mellett vezetett az utunk, nagyon szép hely. A helyi termálfürdő után balra kanyarodott az út és ezzel elkezdődött a dolog nehezebbik fele. Rögtön egy húzós emelkedő, be Pusztaedericsre, ami nem egy barátságos hely. Az utána következő emelkedő sem. Felértünk a Gáni-hegyre, várt ránk az ellenőrző pont. Frissítő nélkül.
Ez volt 21-nél, üres volt a kulacsunk. Szerencsére találtunk almákat egy fa alatt. Visszafelé egy rövid aszfaltos szakasz (Szompácspuszta) után erdős, füves emelkedős rész után a kritikus utolsó kilométerek már lefele vezettek. 27-nél még lett volna ellenőrzőpont, de még nem ért oda az ember (a célban mondták). A frissítéseket nem futók igényeire tervezték, az biztos. Még a falu előtti földúton kerülgettük egy kicsit a 20-as túrázóit és a 31. km-nél értünk a célba. Megkaptuk a jelvényt, emléklapot, (csodálkozás az időeredményen) bedöntöttünk több pohár vizet és teát.

Ezután még eleget tettünk Gyöngyi szíves meghívásának. Elveszett kalóriáinkat bablevessel és saját termésű gesztenyéből készült sütivel pótoltuk.

Mint a fentiekből kiderült, a túra szűkebb hazám tájain vezetett. Viszont érdekes, hogy az útvonal 80%-a ismeretlen volt.

Track:
http://www.gpsies.com/map.do?fileId=vftrcxcjkhgqmbki

Hibbant elmével írni a sportról

2011-10-20T22:21:00.003+02:00

Miután egyesületünk két kíváló futója (és egyben legszorgalmasabb írói) egy-egy saját blog mellett döntöttek, muszáj lesz az egyesület többi tagjának aktívabbá válnia, hogy életben maradjon a blog.
Nekem sajnos a futásra is alig van idöm, így csak ritkán tudok hosszabb bejegyzéssel jelentkezni. Most is csak egy érdekes szövegrészletet szeretnék itt megosztani. A szerzö Moammer Kadhafi. Nem tudnék az életéröl regényt írni, hiszen nem nagyon kutattam ebben az irányban, de valószínüleg nem téved a Mandiner, ha hibbant elméjünek, diktátornak nevezi. Viszont érdekes, amit a Zöld Könyvében a sportról ír:

„A sport

Sportolni mindenkinek kell, s nem szabad hagyni, hogy bárki is a nép helyett tegye ezt. Ostoba dolog lenne, ha a tömegek azért mennének imahelyre, hogy csak bámulják, amint más vagy mások imádkoznak, ők pedig nem vesznek benne részt. Ugyanígy ostoba dolog, hogy a tömegek azért menjenek a sportpályákra, hogy egy vagy több játékost bámuljanak, miközben ők nem vesznek részt a játékban. A sport olyan, mint az ima, az evés, a fűtés vagy a szellőztetés. Ostobaság lenne, ha tömegek azért mennének egy étterembe, hogy azt bámulják, amint egy vagy több ember eszik. Az is ostobaság lenne, ha hagynák, hogy egy vagy több ember élvezné helyettük a fűtés vagy szellőztetés örömét.”
forrás: http://mandiner.blog.hu/2011/02/22/muammar_al_kaddafi_a_zold_konyv

Szerintem néha megtekinthetünk egy-egy sporteseményt, ez nem bün, de ne feledkezzünk mi magunk nagyon aktívak lenni! Hajrá!

Váratlanul jó eredmény a hazai versenyen

2011-10-18T16:07:00.000+02:00

Két gyengén sikerült félmaraton után idén harmadszor is nekifutottam a távnak. Nem mintha most gyorsabbnak érezném magam, de azért bíztam benne, hogy végre összejön egy jó verseny, és egy picit helyrebillentem vele az önbizalmamat.

Hogy miképpen sikerült a futás, és hogy egy régi edzésen kivel találkoztam a versenynek helyet adó bicikliúton, az kiderül az új futóblog-omba írt bejegyzésből:

Sikeres Holdraszállás!

2011-10-17T23:13:00.000+02:00

Az egész a Kanizsai Futóklub ötletével kezdődött: 2009 elején egy baráti versengésre hívtak ki bennünket: számoljuk a tagok által lefutott összes km-eket hónapról hónapra, és majd év végén meglátjuk, melyik város csapata lesz a nyertes. Hogy garantáltan véresen komoly tétre menjen a dolog, értékes nyereményt is kilátásba helyeztek, talán sikerül szó szerint visszaidéznem a versenyszabályzat idevonatkozó passzusát: "A győztes jutalma: nagy dícséret." :-D

A történelemkönyvek krónikái szerint az első évben a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók nyerték a nemes küzdelmet 59155:47519 arányban, és bezsebelhették a nagy dícséret mellé a testvérklub ajándékát, egy igazán impozáns serleget. De ezzel aztán vége is volt az udvariaskodásnak kanizsai részről: azon nyomban ki is jelentették, hogy a következő évben vissza fogják hódítani a vándorkupát. Ígéretüket be is váltották: 2010-ben 80007:55722 arányban a Kanizsai Futóklub teljesített több km-t.

Az idei évre adta magát az ötlet, hogy folytassuk az addig "összefutott" km-ek gyűjtését, de immár nem egymás ellen, hanem közösen, és legyen a közös cél a Föld-Hold távolság elérése, azaz 384.403 km. Október hónapra (immáron 119 résztvevővel) sikerült is elérni a nagy célt, és a bagodi verseny után egy közös kis kocogással jelképesen végrehajthattuk a "Holdraszállást"!

Gratulálunk minden résztvevőnek, és talán nem túlzás elmondani, hogy a végig sportszerű versengés igazi győztese a barátságon alapuló, a Kanizsa-Egerszeg ellentétre fittyet hányó kiváló kapcsolat a két klub között!

Az egyes évek egyéni teljesítményei ezen a címen láthatók: Hold-expedíció

A három évet összesítve az alábbi futók gyűjtötték a legtöbb km-t:

19.121 km Lubics Szilvia dr.

13.881 km Korpics Attila

13.727 km Lakatos Roland

11.720 km Sznopek József

11.472 km Szabó Béla

10.645 km Käsz Ferenc

Végezetül hadd köszönjem meg a kanizsai kollégák munkáját, akik az évek során szervezés és adminisztráció tekintetében segítették a versengés menetét, külön kiemelve Vajda Anita, Sznopek József és Lubics György munkáját!

Szaggasd az Aszfaltot, Sipos Ferenc Emlékverseny 2011-10-16 Maraton (versenyen kívül)

2011-10-16T19:42:00.004+02:00

Sajnos személyes okok miatt nem jutottam el idén a múlt heti Graz Marathonra, de semmiképpen sem szerettem volna, hogy kimaradjon idén egy teljesített maratoni táv, így a keszthelyi feladásom után az jutott eszembe (azaz csak pár hete), hogy a saját versenyünkön tesztelem hosszú távú gyorsaságomat.

Előnye, hogy nagyon gyors a pálya, kevés szinttel, sok ismerőssel; hátránya, hogy kutya sem fogja látni az elért időeredményemet, hisz félmaraton a leghosszabb hivatalos szám. Nyilván, ha az kellően hitvány, nem is annyira hátrány már, de egy PB elrejtése már maradandó károsodást okozhat az ember lelkivilágában :)

Felkészülés: idén valamiért összejöttek a dolgok. Élvezem is a futást (ráadásul az edzéseket is), és a helyezések is kicsit elegánsabbak lettek, mint vártam. A téli-tavaszi térdsérülésem szerencsére csak rövid távon vetett vissza, ez elengedhetetlen az én koromban már ahhoz, hogy ne menjen rá a fél szezon. Keszthelyen a maraton viszont borzalmasra sikeredett, OK, hogy kánikulában olvadozott mindenki az aszfalton, de hogy ennyire összeessek féltávnál, az annál is inkább elgondolkoztató, hogy kifejezetten megszoktam addigra már ahetek óta jellemző hőséget. Az UltraBalaton váltó 40 kilométere (2h53m) június végén már kissé helyrebillentette a lelki békémet, ám ott minden csapat másképp osztotta meg a saját távját, így nem volt igazi verseny.

Közvetlen előzmények: két kulcskérdés maradt: ne hátráltasson se betegség, se sérülés, illetve a rápihenés időszakában ne erőltessem túl magam, mint tavaly Güssing előtt. Előbbi szerencsére összejött, utóbbi viszont olyannyira, hogy közel egy hónapja futottam az utolsó hosszúmat, azóta csak rövidebb versenyeken szerepeltem (ez azért aggasztott is).

A futás maga: negyed óra bemelegítés után 8:50-kor indultam, Asi, Bandi és Jani már ott rendezkedtek a rajtban. Azaz Bandi inkább csak velem beszélgetett :) Előzetesen 45 perces hosszakat akartam (10.55km), és csak egy-egy etap végén néztem rá az órámra, megnézni, ez mennyire tartható. Az első hátszeles „odaút” könnyedén ment, a végén pedig láttam, hogy 43’48”, gondoltam is, már van 72mp előnyöm.

Aztán visszafelé a szembeszél érezhetően kissé megrogyasztott, ittam kevés Gatorade-et és egy gélt is letoltam 18-nál, majd elkezdtem aggódni, mi lesz itt, ha így megy ez a továbbiakban is...

A tömeg pár perccel visszatértem előtt startolt, így néha sokakat kellett szemből „lekezelnem”. 1h27’14” a féltáv, már majd’ 3 perc előnnyel bírtam. Jól estek Keszi szavai, aztán iramodhattam is már a mezőny után. Igazán itt akadtak nehéz pillanatok, pedig rengeteg mindenki mellett elmentem... Aztán egy kis Gatorade valamelyest helyretett, de csak arra tudtam gondolni, ha megmarad a szerzett előnyöm, akkor visszafelé szembeszélben már csak arra törekszem, hogy ennyinél ne veszítsek többet. (azaz 48 perc is elég lesz a végéig a 3 órához). Csodák csodájára a fordítónál 43’06”-ot jelzett a Garmin, azaz még nyertem közel 2 percet, valószínűleg ezért is esett kicsit nehezebben a 21.-től 32. kilométerig tartó rész.

Innen már éreztem, ha nem állok fejre, itt már nem lesz gond. Az utolsó negyedtávon már nem is éreztem akkora szelet, mint előzőleg és kifejezetten jól esett, hogy végre gyorsabb futókat érhetek utol (Ági, Andi, Oli, Dávid Attila tőlünk), extra lendületet adott minden egyesületi tag látványa.

A vége 2h54m07s lett (Roli futott velem a legvégén), azaz a „negative split” is sikerült, a második fele gyorsabbra sikeredett az elsőnél.

A négy hossz tempói (átlagpulzus):

4’09”(153), 4’07”(158), 4’05”(163), 4’09”(164).

Mondhatnám, hogy ha versenyen futok, biztosan sokkal jobb eredményt érek el, de ebben nem igazán hiszek. Egyrészt az ember bentragadhat a tömegben (mint Roli tavaly Grazban), másrészt szokott zavarni, ha mellettem futnak azonos tempóban, ezen javítanom kell majd.
Persze a versenyhangulat ellenben sokat segíthet.

Nem hiszem, hogy jelentősebben áttérek maratonra, bár kétségtelen, hogy nagyobb potenciál van benne, mint a rövidebb távokban – legalábbis az én esetemben. Azért szilveszterkor még bármi lehet :)

Gratulálok mindenkinek, a szervezésről pedig csak a legmagasabb fokon lehet szólni!!!

Kis Balaton kör 35km - Lőrincz Endre beszámolója

2011-10-09T20:34:00.001+02:00

Mai nap kivételesen én is rajthoz álltam, nem sok versenyre megyek el de van egy kettő amit erő felmérésből megcsinálok. A Kis-Balaton körbefutása is ezek közé tartozik, - ha már a nagyot nem tudom körbe futni :) . Reggel kicsit korán keltem mivel lányomat be kellet vinnem úszást oktatni 8 órára Keszthelyre. Ez magával hozta, hogy kicsit korán értem Zalakarosra. az idő napsütéses volt viszont a szél fújt egy keveset. Gondolkodtam mit vegyek fel végül a szél dzsekit magamon hagytam. A rajt a szokáshoz híven :) kicsit késet, de a hangulat jó volt így fel sem tűnt.

Mivel edzés futásnak terveztem felpakoltam magam rendesen csoki, iso gél még fél liter vizet is vettem magamhoz, pedig tudtam a frissitések jól elvannak osztva. A rajtnál hátul helyezkedtem el ne akadályozzam akik komoly versenyre készülnek. Angyalosi Dani barátommal indultam a távnak, de pár száz méter után elváltunk én kicsit erősebb tempót terveztem. Felkészültem, hogy a távot egymagamban futom így MP3 lejátszót is vittem magammal.

Nagyjából így is volt az elsők nagyon hamar elmentek, a lassabbak lemaradtak Karos végére már csak magam voltam (de legalább jó volt a társaságom). Mivel mindenem meg volt az első frissítőknél meg se álltam csak a táv fele után két frissítőnél vettem magamhoz vizet és szőlő cukrot.. Súlya volt amit cipeltem így igyekeztem azt csökkenteni, 2 dl vizet hagytam azért a végére biztonsági tartaléknak.

Nagyradán egy kék pólós srác tünt fel de nem tudtam az én távomon fut-e így nem igen erőlködtem, hogy utol érjem. Kellemes 4,50- 5.00 tempóban futottam a zene jó, igazán jól éreztem magam. Öltözékem volt kérdéses hol így hol úgy gondoltam. Szélcsendes helyeken melegem volt, viszont a szelesebb helyeken jó volt a dzseki. Gondoltam vmelyik frissítőnél leadom, de már bele izzadtam akkor meg fáznék, így maradt. Újszabari fordulónál a gáton rendesen fújt a szél, de nem igen zavart teljesen komfortosan éreztem magam, tempót is tartottam.

A gát után mikor a bicikliútra fordultunk ismét a távolban láttam a kék pólós srácot, egy pillanatra arra gondoltam utána eredek, de aztán maradtam a megszokott tempómnál. Balatonmogyoród előtti egyenesben viszont úgy éreztem közelebb kerültem hozzá. Elfutni nem akartam magam,de gondoltam megfogható ezért a tempón kicsit gyorsítottam. Kitűztem magamnak a célt Zalakomárig utol érem. Meg kell jegyeznem hátulról utolérni valakit jobb mint akit utolérnek.

Kényelmesen tudtam a sebességem szabályozni, hogy el ne fussam magam - párszor kísértett a gondolat, hogy neki eredjek :). Lassan de biztosan fogyott a távolság, majd Zalakomár táblánál terv szerint utolértem, illetve meg is előztem. Ezek után a cél az volt, hogy minél előbb ellépjek, ne keljen a végén erőlködnöm :) . Próbáltam tartani a 4.50 körüli sebességet, nagyon hátra felé nem néztem inkább a futásra koncentráltam. Az utolsó három-négy kilométernél hátra nézegettem, de senki nem volt a látóhatáron, így nyugodt tempóban futottam a cél felé.

Zalakomár után Karos felé fordulva nagyon erős szél nehezítette a haladást. Ez túl jól nem eset :) , de azért ezt is leküzdöttük. A végén még egy kis sprintre is futotta. Így a 35 km-et 2.50.14-el teljesítettem. Közérzetem végig jó volt, semmi problémám nem volt, talán a talpam bírta kevésbé az aszfaltot, futás után ez kicsit érzem, ha rá állok.

Beérkezés után, lepakoltam a magamra aggatott felszerelést :) és lazítás képen Dani barátom elé kocogtam, hogy buzdítsam a cél előtt. Így még 5 km-et sikerült a versenyen kívül hozzá tennem a mai teljesítményemhez.Jó futás volt, meglepően jól ment a futás ahhoz képest, hogy idén talán nem is futottam ilyen hosszú távot és az edzések se sűrűn követték egymást :) Az abszolút első Rudolf Tamás lett 2.32.28-as eredménnyel, én az időmmel a korosztály első helyét sikerült begyűjtenem.

Gratulálok mindenkinek aki ezen a hétvégén futott.Endre

II. Felsőhegyi futás 10.38km 2011-10-09

2011-10-09T16:38:00.003+02:00

Ez a verseny kimaradt volna idén, ha végül eljutok a szintén ma megtartott Graz maratonra, de a körülmények másképp alakultak. Legutóbb itt harmadik lettem egyébként. Tavaly a maratonom előtti hétvégén (mint amilyen ez is) félmaratont futottam, ráadásul két napra egy 35km-es kemény edzés után, így most ahhoz képest szinte csak pihengettem. De azért mégsem teljesen.

Viharos északi szél és 10 fok, de alapvetően napos idő fogadott minket (ZASZ különítmény: Ági, Kriszta, Sólyom, Asi, Bandi), így a bemelegítést hosszúban végeztem, de azért a rajtra már újjatlanban toporogtam (de nem vacogtam) a rajtnál. Mondanom sem kell, senki más nem öltözött ennyire lengén, nem mintha ezen bármi is múlott volna.

Mint az Irottkőnél, most is a Fábrics Gábor-Garami Árpi duó után eredtem (előbbi csak 5km-t vállalt ezúttal), bár az elején még Sólyom (10km) és egy másik futó is gyorsabban kezdett nálam. Aztán amint rendeződtek az erőviszonyok, olyan száz méterrel már meg is lépett az élen álló páros.

A pálya 2 db 5.2km-es körből állt: egy elnyújtott emelkedő után következett egy kissé meredekebb lejtő (ez mind terepen), majd vissza a faluba, ahol már aszfalton zajlott a verseny. Körönként 45m volt a szint.

Térkép.

Na, ott tartottunk, hogy le voltam maradva. A lefelén és a kör második felében már sikerült annyira regenerálódnom, hogy teljesen felfutottam a Fábrics Gabira, aki mindössze 5 másodperccel ért be előttem az első kör végére, ami ugye neki a verseny végét jelentette. Kár, hogy nem csapunk össze félmaratonon Bagodban :) Sőt, talán az Árpi és a Gadányi Bálint-Koló duó is elindul, ahogy tudom, így a Rolinak nem lesz egyszerű dolga.

A Garami Árpi ekkorra viszont már fél perccel előttem járt, én pedig kb. ugyanennyivel a Sólyom előtt. A második körben sikerült hasonló időt futnom, mint az elsőben, a hosszú lankás emelkedő kifejezetten jól ment, de sajnos nem közelítettem az elsőhöz, a végéig megmaradt az előnye, talán még növelni is tudta kissé.

Az időm 39’50” (19’50”+20’00”) lett, ez 3’50”-es tempó (163-as pulzus), ha beleszámítjuk a viharos szelet és a szintet, elfogadhatónak gondolom.

Hiányérzet csak amiatt maradt bennem, hogy talán a második kört még jobban megnyomhattam volna, de ez akkor sikerülhetett volna csak, ha közelebb vagyok az Árpihoz és vérszemet kapok, de ez most elmaradt.

Sólyom érkezett 3.-nak egy perccel mögöttem, most is jól ment, akár a Szőlőhegyi-, akár az Irottkő futáson.

Ági egyébként elhozta a női vándorkupát, gratulálok neki is.

XXIX. Irottkő futás 18.6km 2011-10-01

2011-10-01T23:23:00.007+02:00

Lényegében csak egy hete szereztem tudomást ennek a méltán népszerű hegyi versenynek az időpontjáról és mivel nem ütött semmi más eseményt, no és már korábban is szimpatikusnak tűnt, gondoltam, miért ne? 18.6 km és több mint 600méter szint. Ez ilyenkor október elején még nem az én világom, de egész megbízható formát mutattam az utóbbi hetekben, sikerült a Kanizsai Félmaratonon és a Szőlőhegyi versenyen is jól futnom.

A számos Aszfaltszaggató klubtárs látványa igazán felemelő volt ezen a csodás napon, így már eleve nem is lehetett gyászos a hangulat, noha ismerve a pálya nehézségét, igencsak benne lehetett mindenkinél a zabszem a gatyában (Bandinál a végén ez kis híján szó szerint is megtörtént, bár nem konkrétan zabszem formájában :) ).

Szintrajz

Csapjunk is a közepébe: pontosan 107-en voltunk, a rajt után a jelenleg is (terep)triatlonos klasszis Hóbor Péter azonnal elhúzott, róla tudtuk, hogy más kategória. Én a Garami Árpi-Fábrics Gabi duót vettem üldözőbe, azért némileg tartalékolva, bár egy-egy erdei kaptatón szó sem lehetett erről, hisz akkor konkrétan meg kellett volna állnom... A sima futómozdulat megtartása sem volt leányálom a néha 30% feletti erdei ösvényeken.

Rajt, a kép bal szélén tolnak bele az árokba

Mégis, a Szent Vid kápolnánál lévő fordítóig (nem volt túlzottan sem a Sólyom, sem Bálint lemaradva) nem éreztem vészesnek a dolgot, azt viszont megjegyezném, hogy szerintem köszönő viszonyban sem volt a valóság a Rudi szintrajzával, legalábbis érzésre :)

Az aszfaltos, lankásabb felfeléken azt vettem észre, hogy mintha nekem menne legkönnyebben hármunk közül (döbbenten álltam, azaz futottam ennek tudatában), a lefeléken pedig rendesen engedtem neki a gyeplőt, konkrétan annyira, hogy alaposan meg is léptem egy veszélyes downhilles részen, így már nemcsak dobogóért, hanem az ezüstéremért voltam versenyben.

11km-nél azonban elvétettem egy balkanyart (egyszerűen nem láttam meg a máshol egyébként kifogástalan szalagozást a fákon) és lezúgtam egy meredek horhosba, ami egyszer csak abbamaradt... Árpi jött mögöttem, de addigra éppen annyira lemaradt, hogy nem is látta a malőrt, ő jó irányba ment, Gábor viszont szintén belefutott a csőbe, pedig engem nem is láthatott.

Anyázás, szitkozódás nem volt, de szinte csak visszamászni tudtunk a pályára a meredek avaros szakaszon, közben a fél mezőny persze szépen elhaladt.
Sikerült azért olyan 8-10 futót (1:30-on belül végző futókat is) még visszaelőzni, sőt a Gabi is elmaradt közben. Itt már akadtak azért érdekes részek (vagy rövidebb meredek, vagy hosszú lankás, vagy hosszú és meredek), ahol már éreztem a combjaimat rendesen, de ahogy láttam, a többiek még jobban. Végig tudtam tartani a futómozdulatot, pedig néha kedvem lett volna sétálgatni.

Erőm alapján úgy érzem, jogosan számíthattam volna az abszolút 2.-4. helyek egyikére, de ezt már sajnos soha nem tudom meg...
Nem is láttam, mennyi lett a hivatalos időm (kiderült: 1:27:38), de ez nem adhat támpontot sem, hisz plusz 700 méter, nem kevés szint (25-30 méter) és gyaloglás is volt benne. Pulzus 162 átlagosan, ha éles a verseny, ez magasabb lett volna biztosan.

Pulzus- és sebességgörbe.

Eredmények.

A pálya egyébként lenyűgözően szép és változatos, a hangulat úgyszintén és ha nincs ez az eltévedés, az eredmény tehette volna fel az i-re a pontot.

ZASZos résztvevők még: Kriszta, Sifter Andi, Cseh Andi, Gyömbér Viki, Rudi, Bálint, Oli, Sólyom, Bandi, Sergyán Gabi, Németh Jani, Völler Feri és az utolsó pillanatban még Edit is megjelent a múlt heti fantasztikus 24 órás veronai versenye után. (légyszi szóljatok, ha kihagytam valakit)

"Tőkétől a Pohárig" Szőlőhegyi Futóverseny Tekenyén

2011-09-27T01:00:00.003+02:00

Ősz van, egymást érik a futóversenyek, szinte minden hétvégére jut egy-két rendezvény akár itt a környéken. Mivel még csak az alapozó időszakom kellős elején tartok, így feltett szándékom volt, hogy csak nagyon kevés versenyre megyek el az ősszel. Hiszen még nem vagyok csúcsformában, pláne nem vagyok gyors, ráadásul a maximumra futott távok nem is illenek bele jelenleg az edzéstervembe.

Rajt 2010-ben

Mindezek ellenére akad egy-két rendezvény, aminek nem tudok ellenállni. Ezek közé tartozik Tekenye is, a tavalyi kellemes emlékek (szülinapi győzelem) után feltétlenül ott volt a helyem a rajtvonalon idén is!

Néhány napja nem volt teljesen jól a hasam, a 10 órai rajt előtt háromszor is meglátogattam a bizonyos helyet, bízva benne, hogy az egy órás versenyidő alatt nem lesz vele gondom. A tavalyi időm 61 és fél perc volt, idén reméltem, hogy tekintettel a sokkal szárazabb talajra, sikerülni fog bőven 60 perc alá szorítani az eredményt.

Azzal már a rajtnál tisztában voltam, hogy kemény ellenfelekkel kell megküzdeni az előkelő helyezésekért, hiszen ott volt az egész évben remekül teljesítő Korpa, az őszre újra régi formáját idéző Sólyom, és eddigi legizgalmasabb futóversenyem egykori főszereplője, a tájfutó Scultéty Marci. Aztán rögtön a rajt után egy addig számomra ismeretlen tapolcai futó, Gajdics Péter állt az élre, és villámsebességgel távolodott tőlünk, pedig mi is 3:30-as tempóban kezdtük a versenyt.

Mindenesetre az első emelkedő után összeállt az ötösfogat az eddig felsorolt urakból és jómagamból. Mintegy 4 km hosszan (a síkon) teljesen együtt haladtunk, a két tájfutó, Sólyom és Marci diktálták a tempót, de ott voltunk szorosan a nyomukban. Nagyjából 4 perc körüli ezreket futottunk, egyelőre könnyedén ment a futás, de úgy tűnt, még a többieknek is.

Aztán a második hegy alaposan átrendezte a csapatot. Elsőként Péter maradt le, de itt már nekem is gondjaim voltak, nem mással, csak a hasammal. Egyre jobban csikart, a kezem már libabőrös volt. Azért felértem a többiekkel a dombtetőre, itt azonban meg kellett látogatnom a bokrot, pedig tudtam, hogy egy ilyen rövid versenyen ez végzetes időveszteség. 50 másodperc kényszerpihenő után iramodhattam a többiek nyomába. Közben Péter is előbukkant, megbeszéltük, hogy neki is hasonló gondjai adódtak, amik nem is nagyon oldódtak meg, hamar lemaradt újra. Én viszont elszántan folytattam a versenyt, pedig nem is láttam a három élen haladót.

Egészen amíg ki nem értünk a műútra, itt ugyanis egy jól belátható hosszú egyenes volt, láthattam, hogy kb 45 másodperccel futnak előttem, Korpa, Sólyom, Marci sorrendben. Az utolsó emelkedőt közepes tempóban nyomtam, de a végére így is 15-20 másodpercre megközelítettem Marcit, akit a lejtő végére utol is értem. Innen még hátravolt kb 2 km síkon, könnyedén hagytam ott a tájfutó sporttársat (mindkettőnknek deja vu érzése lehetett 2008 szilveszteréről). Sólyom viszont csak nem sokkal a vége előtt bukkant fel előttem: valamivel gyorsabban futottam ugyan nála, de már nem volt elég táv, hogy utolérjem. Így 58:28-as idővel ezúttal a harmadik helyen értem célba.

Pulzus és tempó grafikonom

A szervezők figyelmességének köszönhetően az eredményhirdetésnél a másnapi szülinapom alkalmából egy üveg tekenyei borral is megajándékoztak, nagyon jól esett! :-)

Korpát meg kell hogy dícsérjem, idén valamennyi versenyén magabiztosan fut, a sárvári félmaratonon, a Kanizsa-Karoson, a Kanizsai Futófesztiválon és most Tekenyén is maga mögé utasított mindenkit a megyéből. Kánikula vagy emelkedő sem fog ki rajta, egyszerűen nincs gyenge pontja. Ennek ellenére feltett szándékom, hogy idén még egyszer legyőzzem, sajnos a bagodi és a szilveszteri versenyen valószínűleg más távon indulunk, így talán csak Sárvár (esetleg Hosszúpereszteg) marad lehetőségként.

Sólyom is igazolta nagy formáját, megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy ennyire jól bírja ezt a tempót egészen végig!

A klubból Kriszta és Bandi versenyeztek még, kategória első és második hellyel. Tehát azonos korosztályban egyedül Bandi elé tudott kerülni nem Aszfaltszaggató az egész mezőnyből (pedig hatan is indultunk), de csak pár méteren múlott az ő győzelme is, nagyszerű időt futott!

A végére hagytam Timit, aki 6 km-en (valójában 6,89 km-en) a legnagyobb meglepetést okozta. Több sérüléssel is küszködve, nagyon kevés tapasztalattal és még kevesebb edzéssel állt rajthoz, és kiváló, kereken 39 perces idővel fölényesen nyerte a korosztályát! Ráadásul az igencsak népes, 35 hölgyből álló teljes női mezőnyben is az abszolút 2. helyen ért be. Nagyon büszke voltam rá!

Tekenye, Szőlőhegyi futóverseny 14.2km 2011-09-25

2011-09-25T20:32:00.005+02:00

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy elcsalom a dombos edzéseket. Vagy kerülöm, azért így egy fokkal jobban hangzik. Futásaim során a Bartók Béla út magasságáig szoktam eljutni, ami annak a fényében igazán szégyen és gyalázat, hogy Csácsból szinte adja magát a sok felfelé... Ennek ellenére bevállaltam ezt a versenyt, nem lett volna fair csak azért nem indulnom, mert rosszabbak az esélyeim. 1.5, 6 és 9.5 km-nél akadt egy-egy kaptató az útvonalban, ami összesen 234 méter szintkülönbségű mászást jelentett.

A héten akadt némi torokfájásom és időközben náthás is lettem, de reméltem, ez nem jelent majd hátrányt.
Az előzetes nevezések alapján borítékolható volt, hogy a Roli és a Sólyom mellett a szintén tájfutó Scultéty Márton lehet még nagy ellenfél, ami végül így is lett, de nem volt azért ennyire egyszerű a helyzet.

Az elején máris ellépett egy 24 éves tapolcai futó (korábban triatlonozott, majd nemrég kezdett el újra futni), alapos fejtörést okozva nekünk. Aztán mivel nem bízott az útvonaljelzések korrektségében, egyszer csak bevárt minket a domb aljában. Innen 5-en haladtunk fej-fej mellett a második emelkedőig, ahol aztán elkezdett lemaradozni az egyébként jó mozgású srác. Gondoltam, az erős kezdés betett neki, így járt.

A tetőre a két tájfutóval értem fel, de lefelé és a harmadik hegy aljáig tartó síkon már megnyomtam kissé a tempót, hogy legyen némi előnyöm a legkeményebb kaptatóra: végül kb.40 métert nyertem a Sólyom és még ugyanennyit a Marcival szemben, Rolit viszont nem láttam, amire előzetesen nem számítottam.

Szerettem volna a felfelén nem meghalni, ám ez sajnos nem szeret-nem szeret kérdése :) Sólyom csak nem szakadt le a hegytetőig, de a célig már a lejtőkön és a síkon el tudtam valamelyest lépni tőle, de így is percen belül maradt, nagyon szépen teljesített.
Roli érkezett harmadiknak (ő is csak éppen maradt percen kívül) az erejével elkészülő Marci és a tapolcai spori előtt.

Később megtudtam, hogy Roli és a srác hasmars miatt maradtak el, sőt, utóbbi már nem is tudta összeszedni magát, pedig rá úgy gondoltam, mint potenciális végső győztesre. Persze nem bántam, hogy másképp alakult, de így maradt bennem kis hiányérzet, hogy mi lett volna, ha éles a verseny az első helyért is.

Végül az időm 57’10” lett, ami 4’02”es átlagtempó, 166-os átlagpulzussal.

Az Irott kőn gondolkodom ezúttal, bár tény, hogy ott már tényleg nem leszek esélyes, de nem igazán bánom.

Timi(6km) és Kriszta(14km) is megszerezte a korosztályos első helyet, Bandi(14km) pedig ezüstöt vihetett haza a Fehér Feri előtt korcsoportjában.

Gratulálok mindenkinek!

Szintrajz Németh Janinak köszönhetően.

Eredmények

röviden:

57'10" Korpa

57'59" Sólyom

58'28" Roli

59'10" Scultéty Márton

1h01'24" Gajdics Péter

Harmadik hely a Kanizsai Futó Fesztiválon

2011-09-20T11:17:00.000+02:00

Az előző két évben egyaránt az 50 km-es számban indultam ezen a versenyen, idénre azonban már nem terveztem magamnak ultraversenyt, úgyhogy a félmaratoni távot választottam, mert lemaradni semmiképpen sem akartam erről a kiváló versenyről. Távtól függetlenül viszont szerettem volna folytatni azt a sorozatot, hogy eddig mindkét alkalommal a dobogón végeztem (2009-ben annak harmadik, 2010-ben az első fokán). A feladat nem tűnt túl könnyűnek, hiszen népes mezőny (40 fő) és igencsak erős ellenfelek (Korpa, Gadányi Bálint, Sipos Csaba) gyűltek össze a 10 órás rajtra a fiúk félmaratoni számában. Ráadásul, bár jó formában végzem az edzéseket, egyáltalán nem vagyok még gyors, az aerob alapozás kezdetén járok csak, és még csak rá sem pihentem a versenyre.

Reggel egyébként hárman indultunk útnak Kiskanizsára Söjtörről, hiszen Timi és Dóra Peti is jöttek velem, mindketten a 10 km-es számra készülve. Örömmel üdvözöltem az Aszfaltszaggató és más ismerősöket, nagyon szép időnk volt, talán túlságosan is szép, hiszen már a 10 órás rajtnál kb 25 fok lehetett, ami előrevetítette, hogy nem lesz éppen kellemes a forró aszfalton a viadal.

Rögtön a rajt után Sipos Csabi állt az élre, közvetlenül vele haladt Bálint, de Korpa és én is ott voltunk pár lépéssel mögöttük. A 10 km-es mezőnyből Dóra Peti és Gorza István voltak még ott, a többiek szépen fokozatosan lemaradoztak. Csabi aztán egyre nagyobb tempót kezdett diktálni (3:40-nél gyorsabb km-eket), ami kicsit széthúzta a mezőnyt: Bálint és Dóra Peti mentek vele, Pisti és Korpa tisztes távolból követték, míg én még az utóbbi uraktól is kezdtem lemaradni, mert bár jól esett a futás, de egyáltalán nem éreztem, hogy menne a gyorsabb tempó.

Aztán 5 km-nél Peti és Pisti visszafordultak, én pedig haladtam tovább a saját tempómban, a félmaratoni szám negyedik helyén. Szépen lassan "lőtávolon" kívülre kerültek a dobogósok, Bajcsa végénél, a 8. km-nél már másfél-két perccel futottak előttem. A 10,55 km-es fordítónál aztán szembetalálkoztunk egymással, Csabi hozzám képest 3,5 perccel vezetett, önkívületi állapotban futott, míg Bálint és Korpa szinte együtt haladtak, a mozgásuk sokkal lazábbnak tűnt, főleg Korpáé.

A visszafelé út nagy részén teljesen egyedül futottam, az elején a hátszél miatt egy kicsit gyorsabban, de aztán a vége felé egy kicsit lassulva. A 16. km-nél hirtelen feltűnt egy fehér pólós alak előttem. Igencsak lassan haladt, nagyon hamar utol is értem. Csabi volt az, meg is kérdeztem, hogy minden rendben van-e vele. Válaszolt, hogy persze, csak görcsöl a vádlija. Az utolsó km-eken már nem történt semmi, se előttem, se mögöttem nem láttam senkit, kényelmesen bekocogtam a harmadik helyen.

Az 1:26-os idő kb hat perccel elmarad a legjobbamtól, amiből mondjuk 2-3 percet megmagyaráz a meleg és a hullámos pálya. Nincs mit szépíteni, nem vagyok gyors, ezen a napon ez volt a reális eredmény.

Nem voltam meglepve, hogy Korpa jobban bírta a végét, és kb két perccel Bálint előtt ért be, megismételve ezzel a tavalyi győzelmét. Régóta stabilan képes erre a teljesítményre, ráadásul taktikailag is okosabban versenyzett ma. Rajta kívül Ági (szintén 21 km-en) és Andi (50 km-en) is magabiztosan megnyerte a saját számát, így a hat egyéni számból háromban zalaegerszegi (Aszfaltszaggató) győzelem született (a maradék három elsőségen a magyarkanizsai Bognár Csilla, a söjtöri Dóra Peti és a válogatott Steib Peti osztoztak).

A végére hagytam Timit, akinek sajnos igencsak súlyos nehézségekkel kellett megküzdenie: hetek óta fáj a térde, már a bemelegítésnél problémák voltak, illetve nagyon rosszul viseli ezt a meleg időt. Büszke vagyok rá, hogy dacolva ezekkel a gondokkal nagyon szépen futotta végig a távot és 53 perces idejével 5. helyen ért be a lányok között!

Nagykanizsa félmaraton 2011-09-17

2011-09-17T21:35:00.007+02:00

Bár tavaly sikerült megnyerni ezt a versenyt, ismerve az idei mezőnyt, már nem tűnt ennyire egyértelműnek a helyzet. Eljött a Sipos Csaba, Gadányi Bálint és Roland is, ezek közül bárki nyerhetett volna, persze főleg előbbi, aki ha végig bírja, tud 1:16 körüli időt is 21.1km-en. ...és ennek megfelelően is kezdődött a futás: Csaba és Bálint hamar ellépett, mi a Rolival megfontoltan maradtunk le folyamatosan.

De egy pillanatra vissza a felkészüléshez. Nem panaszkodhatok: a sérülés elkerült és ha azt nem számítjuk, hogy sokszor kánikulában kellett edzeni, (hisz az mindenkit érintett), kifejezetten optimálisnak mondhatom a nyaram ilyen szempontból. Sőt, 2000km-t még a bringába is sikerült tolnom. Ezen a héten nyaraltam, de azért reggelente egy erdei salakos pályán jól megfuttattam magam. Igaz a legkeményebb edzés közben a lelkes takarítónénik elöntözgették a Gatorademet, mert szemétnek nézték... ’Sorry’, mondták is tört angolsággal és ezzel le is tudták az aznapi szemétszedő körútjukat. Ez akkor és ott nem volt annyira jó poén 25 kifejezetten kemény kilométer után...

Na de ott tartottunk, hogy már az elején komoly hátrányba kerültem. Ez konkrétan jó 250 métert jelentett, de amikor a Csaba ritmust váltott, hozzá képest volt már az 400 is. 5km után viszont egyre közelítettem legalább a Bálintot, Roli léptei mögülem ezzel egyidőben pedig megszűnőben voltak. A kanizsai Vajda Anitát, akit épp elkerültünk, (váltót futott 50-en) megkérdeztem, hogy mennyire látta elgyötörtnek a Bálint arcát, hát, nem sok jóval kecsegtetett...

Aztán láss csodát, a fordító után mégiscsak utolértem őt (itt Roli 400 méterrel volt mögöttünk), aztán már együtt haladtunk egymás mellett, amit nagyon nem tudok elviselni idegileg. Láttam rajta, hogy ott tudna hagyni (ezt később mondta is), de csak-csak szivózott velem, hisz jól tudta, hogy az ilyet ki nem állhatom:)

De ekkor megtörtént a második „csoda”: egyszer csak azt vettük észre, hogy az élen teljesen megzuhant emberünk, így pár percre rá már ott is hagytuk, hogy aztán az első két helyen találjuk magunkat.

A 16km nél lévő frissítőnél Bálint egy pillanatra megállt és mivel én nem szoktam, nyertem olyan 10 métert, amit nem volt képes már behozni valamiért (állítása szerint nem volt benne annyi küzdeni akarás), pedig állítom, ha tovább forszírozza azt, hogy mellém szegődik, előbb-utóbb én adom fel :)

Aztán az utolsó pár kilcsi már nagyon fájt nekem is az egyre inkább erősödő melegben, végül nem túl acélos 1:22:33-mal, kb. 2 perccel nyertem, majd még ugyanennyivel Roli előtt, így ketten is a dobogóra állhattunk a ZASZ-ból.

A négy részre osztott tempó (pulzus) adataim:
3:52 (164), 3:51 (170), 3:58 (171), 3:58 (175),

Gratulálok mindenkinek, különösen az 50-eseknek (Andi első hely, Rudy), de a többiek is kitettek magukért (Timi 10km, Ági félmaraton első hely, Asi, D.Attila, S. Attila, Járfás Gyula, mind félmaraton).

Jövő héten a tekenyei szőlőhegyi 15km következik, ahol Roli lesz a favorit az emelkedők miatt, de azért nem adom ingyen a bőröm, addig még leadok jópár kilót :)

Oli, igaz a nevezés drágább volt mint szokott, de úgy tudjuk a leginkább pozitívvá tenni a pénzügyi mérleget, hogy elhozzuk a nyeremények jó részét (elég gazdag volt a felhozatal), ami sikerült ezúttal négyünknek is.

központi beszámoló

eredmények

4. Szaggasd az aszfaltot- zalai futóparty - Sipos Ferenc emlékverseny

2011-09-14T14:05:00.004+02:00

Részletes információkért kattints a képre !

Százasok

2011-08-23T21:06:00.006+02:00

Két és fél héttel a 100km-es OB után röviden összefoglalom, milyen százas váltókban indultam eddig. Most ehhez volt kedvem, meg hátha valakit érdekel... ;-)

2002 - Zalaegerszeg Alsóerdö

Két középiskolás és egy általános iskolás osztálytársamat szerveztem be és (emlékeim szerint) fantasztikus 6:47 -es idövel, tehát 4:04 min/km-es átlaggal lettünk másodikak. Az egészben az a vicc, hogy a 4 fös váltóból csak egy valaki készült hosszútávfutással a versenyre, és az nem én voltam - én sprinteltem, kerékpároztam, kondiztam és kosaraztam. 18 évesen még más világ volt. A dobogó legfelsö fokára amúgy vmi őrült tájfutók kerültek (talán Sólyom is), akik nem tartották be azt a szabályt, hogy óránként kell váltani. Kaptak jó sok perc büntetést, mégis elöttünk végeztek.

Csapatom tagjai: Vörös Péter(84), Lestyán Gyula(83), Novák Péter(84), Gróf Olivér(83)
Idöeredmény: 6:47 (emlékeim szerint)

2006 - Zalaegerszeg Számviteli Föiskola
A két 84-es tagot két másik 84-es barátra cserélve újra dobogóra kerültünk. Itt még annyi érdekesség volt, hogy nem adtuk meg csapatnevet, így a rendezök találtak ki nekünk egyet: Grof. O és csapata :-) Egyébként a "nyolcas" pályán általában 5 körönként váltottunk.

Eredmények itt.
Samuel fotógyüjteménye ill. beszámolója.

Csapatom tagjai: Ferecskó Frigyes(84), Lestyán Gyula(83), Samuel Petersen(84), Gróf Olivér(83)
Idöeredmény: 7:03:22

2007 - Bécs Prater
Nagyon vegyes csapat, nagyon közepes eredmény, mégis dobogó a mezöny miatt.
Eredmények itt.

Csapatom tagjai: Sepp Riedl(47), Samuel Petersen(84), Karoline Jäger(77), Gróf Olivér(83)
Idöeredmény: 8:34:53

2011 - Zalaegerszeg Számviteli Föiskola
Saját rendezésü verseny, a csapat neve is "ZASZ SEgítök" volt. Aznap reggel érkeztem Zalaegerszegre és egész nap pörögtem. A felkészülésem sem volt vmi példaértékü, így most itt egy elég gyenge láncszem voltam. Viszont nagyjából azt teljesítettem, amire számítottam, a többiek meg tényleg nagyon szépen futottak. Szerencsére egyik csapattagnak sem ment vérre a dolog. Ennek a váltónak nem én voltam a "csapatkapitánya", hanem a legerösebb futónk, Korpics Attila.

Csapatom tagjai: Korpics Attila(77), Keszei András(69), Gadányi Bálint(90), Gróf Olivér(83)
Idöeredmény: 7:26:28

Bronzérem a 100 km-es országos bajnokságon

2011-08-08T13:25:00.006+02:00

Augusztus 6-án, szombaton éjjel került sor az idei 100-as ob-re, melyen hazai környezetben, az egerszegi Számviteli Főiskola udvarán versenyezhettem.

Előre bocsátom, titkos vágyam volt a verseny előtt, hogy hazai közönség előtt sikerüljön dobogóra állnom a magyar bajnokságon. Ez sikerült, aminek örülök, de az időeredményem miatt nagyon csalódott vagyok, ha egy órával jobbat futottam volna, akkor sem lennék teljesen elégedett.

Kezdeném azzal, hogy úgy érzem, szinte tökéletesre sikerült a felkészülés. A tervezett edzések 95%-át sikerült megcsinálnom, az edzésformám kiegyensúlyozott volt, joggal bizakodtam egy 8 óra körüli (lehetőleg alatti) eredményben. Hogy ne tűnjön nagyképűségnek, hadd magyarázzam meg, mire alapoztam ezt a várakozást: a 8 órás idő 4:48-as bruttó tempót jelent, ami a frissítő időket leszámolva kb 4:40-es nettó átlagtempót feltételez. Síkon, a versenyhez hasonló körülmények között (és 4:40-es tempó mellett) végzett edzéseken a pulzusom rendre 134-136 között volt. Tízből tízszer, tévedhetetlenül. Még a verseny előtti napon, péntek este is éppen 135 lett az átlag 4:40-es tempó mellett. Tudtam azt, hogy ha 145 alatt marad az átlagpulzusom, akkor bírni fogom végig az iramot.

A kérdés tehát csak az volt, hogy emellett a tempó mellett a máskor 135-ös pulzus megáll-e 145 alatt a verseny napján, vagy sem? Nos, nem állt meg, és ez borított fel minden előzetes kalkulációt.

A rajtnál, bár nem volt tömeg, de igencsak erős mezőny sorakozott fel. Ott állt mellettem Hajduska Balázs, a szám 2010-es magyar bajnoka, a másik oldalamon Zahorán Ádám, a 2009-es bajnok, és Bogár János, akit nem kell bemutatni, lévén az ultrafutás világklasszisa. Az első körben Jani és Ádám álltak az élre, de Balázzsal ott futottunk mögöttük, és csatlakozott még hozzánk Lubics Szilvi is. A kör végén néztem rá az órára, és kellőképpen meg is ijedtem: a 4:30-as átlagtempóhoz máris 152-es átlagpulzus párosult. Ez rettenetesen magas néhány száz méter futás után, úgyhogy azonnal behúztam a fékeket, és próbáltam beállni a tervezett 4:40-es tempóra. Ez sikerült is, a szívem viszont változatlanul szaporán vert, nem akart engedni a percenként 150-ből. Tovább lassítottam, mert tudtam, hogy ebből baj lesz, de sajnos maradt a 150. Később még tovább lassítottam (5:00-ra, majd immár a valószínűtlenül lassú 5:10-re), de egyszerűen nem nyugodott meg a pulzusom (csak összehasonlításképpen: edzéseken az 5:10-es tempó mellett mindig 120 a pulzusom, szemben a mostani 150-el). A feladat az lett volna, hogy ne engedjem 145 fölé, de képtelen voltam lassabban futni, így is sorban kaptam a köröket a többiektől, Jani és Ádám például már másodszor körözött le 25 km-nél, de Szilvi és Balázs is egy kör előnybe került.

Tehát hogy összegezzem a helyzetet: a verseny negyedénél járunk, és csigalassúsággal közlekedek, a pulzusom az egekben, a bombaerős riválisaim már körökkel járnak előttem. Hát itt bizony nem tűnt túl valószínűnek a dobogó... Egyetlen reményem az volt, hogy tartom ezt a lassú tempót, amíg csak nem kezdek el megnyugodni, és nem indul el lefelé a pulzusom. Akkor majd meg lehet kezdeni a felzárkózást. Azt mondjuk pontosan láttam, hogy a tervezett 8 óra alatti időre így semmi esélyem.

Teltek-múltak a körök, fogytak a km-ek, elérkezett a maratoni táv, majd az 50 km. A frissítést az előre eltervezett módon csináltam, ez volt az első ultraversenyem, hogy végig a saját frissítőmet tudtam használni, mert voltak segítők (szüleim elsősorban, de Timi menyasszonyom és Adrián unokaöcsém is lelkesen segített, és még sokan jöttek ki szurkolni, ami nagyon jól esett). Amúgy a korábbi ultraversenyeken sem volt túl nagy gond (a legszükségesebb ételeket-italokat azért mindig magammal vittem, és egyébként a közös frissítő asztalt használtam), de most aztán végképp tökéletesre sikerült minden: a legapróbb emésztési probléma sem adódott, még csak pisilni sem kellett megállni. Inkább sokszor, de kis adagokban táplálkoztam, sokat ittam hozzá, és úgy tűnt, a szervezetemben gyorsan felszívódik a bevitt táplálék, és gyorsan képződik belőle hasznos energia. Változatlanul tartottam a sebességet, a szívem változatlanul 150-el vert, de amúgy viszonylag könnyedén esett a futás, még a maratoni táv után is. Sőt, 40 és 50 között, amikor Timivel együtt futottunk pár kört, kifejezetten jól esett, és még gyorsulni is sikerült egy kicsit.

Az idő amúgy nem volt a legtökéletesebb a futáshoz: az éjszaka ellenére viszonylag meleg volt, párás volt a levegő, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy az éjszakai futás némileg ellentétes az ember természetes bioritmusával. Talán ezen okok miatt is, néhány futó igencsak rosszul viselte a körülményeket, és már a táv felénél gyalogolni kényszerült. Sőt, több feladásra is sor került, már a 40. km tájékán gyors egymásutánban kaptam a hírt a szurkolóktól, hogy a korábbi két bajnok, Balázs és Ádám is kiszállt, így jelenleg a második helyen haladok Bogár Jani mögött (igaz, ő már 4-5 kör előnyben volt).

Aztán közel 5 órás futás, és 55 km megtétele után váratlanul elkezdett lefelé kúszni a pulzusom változatlan sebesség mellett. Előbb 145, majd 140 környékére. Bárcsak a legelejétől így lett volna! Ezen felbuzdulva kicsit bele is erősítettem: a tempó 4:50-5:00, a pulzus 140-145 között stabilizálódott. A futás változatlanul jól esett, nem volt különösebb bajom még 60, 70, sőt még 80 km-nél sem.

Nem emlékszem pontosan, de valahol 70 km környékén a harmadik helyre kerültem, lévén hogy Mózsik Józsi félelmetes tempóban ért utol és húzott el mellettem. Okosan versenyzett, az elején lassan kezdett, de elképesztően sok ereje maradt a legvégéig.

Egyetlen kérdés lógott csak a levegőben: mikor bosszulja meg magát az, hogy a verseny első felében átléptem a tiltott zónát, vagyis a 145-ös átlagpulzust. Mivel a 150-es pulzus közel van a maratoni versenypulzusomhoz (ami mellett 30-35 km-nél szokott jönni a savasodás), törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb most is be kell következnie. Ha csak vizet ittam volna, akkor valószínűleg már az 50. km környékén totálisan elmerevedtek volna a combjaim, de szerencsére kéznél volt a Fortune (talán nem véletlenül keresztelték erre a névre? :D ) nevű ital, ami a lúgos hatása révén valamennyire képes késleltetni az elkerülhetetlent.

Ez végül is 85 km-nél következett be, szinte egyik pillanatról a másikra az addig könnyű lábaim ólomnehézzé váltak, innentől kínkeserves csoszogás várt rám egészen a célig. A gps órám 83 km után lemerült (kissé meglepődtem, mert tavaly kibírta a teljes 12 órás sárvári versenyt, de úgy látszik, a kor előrehaladtával egyre kevesebbet bír, illetve túl sokat használtam a világítást rajta), emiatt az utolsó körökben már csak a nagy óra alapján tudtam tájékozódni: kb 6:30-as tempóval tudtam csak futni, de nagyon rosszul esett már minden lépés. A végén azért feldobott némileg a cél közelsége, sőt az utolsó körben csatlakozott hozzám Timi és Adrián is, ami nagy erőt adott az utolsó 1116 m megtételéhez.

A célidőm végül 9:13:49 lett, ami fényévekkel marad el az előzetes várakozásomtól. Hogy azért pozitív végkicsengéssel fejezzem be a futásom értékelését, néhány dolog nagyon jól alakult, és biztató jelnek veszem őket a folytatásra:

ez volt az első ultraversenyem, ahol a legapróbb gondom sem akadt a frissítéssel, emésztéssel
egyáltalán nem fáztam még a verseny végén, és utána sem, a hőérzetem megfelelt a külső hőmérsékletnek
ez volt az első ultraversenyem, amin nem sikerült összeszednem semmilyen komolyabb sérülést, az izomlázat leszámítva kutya bajom
gyorsan megy a regeneráció, már vasárnap este lett volna kedvem újra futni
a menet közben adódó nehézségek (nagy hátrány, savasodás nagy kockázata, utolsó 15 km nehézsége) ellenére fejben végig kőkemény voltam, egy másodpercre sem vetődött fel bennem a feladás gondolata

Nagyon büszke voltam Timire, aki váltóban indult, és több részletben összesen 20 km-t futott az éjjel. A leghosszabb egyben futott szakasza 11,2 km volt, 5:00 körüli tempóban teljesítette, és elmondása szerint még a végén is nagyon jól érezte magát. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy a dániai kirándulásunk miatt az utolsó két hétben egyetlen métert sem futott, akkor el kell ismernem, hogy nem akármilyen tehetsége van ehhez a sporthoz. Hát ha még egyszer rá tudnám venni a rendszeres edzésmunkára... :)

Végezetül szeretném kifejezni a 100-as futók nevében a köszönetemet, hogy egy remekül szervezett versenyen vehettünk részt. Tökéletes volt minden, ha akarnék sem tudnék semmibe belekötni, és miért is akarnék? Számomra különleges élmény volt ennyi ismerős, és nekem szurkoló barát előtt versenyezni!

A verseny oldala, eredmények: Éjszakai 100-as

Zalai Hírlap cikk: Ultrafutás: százezer méteres kitérő

Korábbi versenybeszámolóim: Miért szeretem a maratonfutást?

Csatafutás Szentgotthárd 9.5km 2011-07-30

2011-08-01T21:37:00.003+02:00

Jó régen indultam ezen a versenyen, de úgy is mondhatnám, jó régen indultam ilyen rövid versenyen, ugyanitt 2008-ban, ha jól emlékszem. Akkor 5. lettem a Roland mögött 36:25-tel, még az első futóévemben. Tavaly aztán, szégyen és gyalázat, kibringáztam a helyszínre, felvettem a rajtcsomagot a fürdőbelépővel, aztán hazatekertem, de indulni akkor nem tudtam. Fürdeni azért persze visszamentünk :)

Idén viszont már nem járt automatikus fürdőbelépő, illetve csak a kategória dobogósoknak és ismerve a mindenkori mezőnyt, erősen kétesnek tűnt ez a küldetés.

A helyszínen az Asi családdal, Sólyomékkal, Keszeiékkel futottunk össze, egy rögtönzött ZASZ családi napot is tarthattunk volna, majd’ mindenki hozta a leszármazottait is.

A szokásos kiadós bemelegítés után el is indult a menet, a mellettem álló Sólyom „hurka gyurkának” titulálta magát, de erre nem ad az ember, ott és akkor mindenki hurka gyurkaként szorong egy pillanatra:)

Az első métereken már meg is tört a fülhallgatóm bal fele, de jártam már hasonlóan, így rutinból tudtam, hogy 340 forint lesz a csere a Tescoban. Tűrhetően haladtam, az általában is közvetlen ellenfeleim környékén, majd 1500 méter után már előttük, de szedtem a lábaimat is amennyire csak tudtam. Három és félnél aztán jött a hegy: 1300 méteren 80 métert emelkedik, ahogy az én pulzusom is, egészen 180-ig. Ebből sok jóra nem számíthattam.

Szépen vissza is előzött a szombathelyi konkurencia, ám túlzottan nem tudtak elmenni tőlem. A lejtőt már-már Bálinti sebességgel toltam, olyannyira, hogy a domb aljára a Kálovics Anikót is elhagytam, aki szinte fényévekre volt már előzőleg tőlem.

ennyi volt a hátrányom mögöttük a dombtetőn

Azt persze tudtam, hogy ő mindenképpen vissza fog előzni, ám a célban végül csak néhány másodperccel ért be előttem, míg ezúttal sikerült magam mögött tudni a Nagy-, Fábrics Gábor duót .

Meglepetésemre, valahogy felfértem a korcsoportos dobogóra is, így most sundabundázás nélkül is hozzájutottam a termáljegyhez.

Az időm 35:33 lett, az átlagpulzusom pedig 172.

Összefoglalva maradt bennem némi hiányérzet a gyenge felfelémenet miatt (bár nem sokat edzettem rá, mondjuk úgy hogy semmit), viszont ha csak a sík részeket nézem, 3:37 körül átlagoltam úgy, hogy közben megmásztam a dombot is, ez bíztató lehet még a jövőre nézve.

Sólyom és a Bandi nem sokkal később meg is érkezett, aztán Ági és Kriszta is befutott, Ági korcsoport második lett egyben és Krisztának is csak egy jó hajrára lett volna szüksége mindehhez.

Női eredmények.

Férfi eredmények.

UltraBalaton váltó 2011-06-25 Nemesgulács-Balatonberény 40km

2011-06-28T21:58:00.004+02:00

Ezt eredetileg a váltótársaimnak írtam, de ide is beteszem.

Az úgy kezdődött, hogy feladtam a maratont Keszthelyen. Második maratonom és máris egy DNF. Hiába készültem fel alaposan, hiába edzettem kánikulában, az nagyon nem az én napom volt. Ha lefutom, se jártam volna sokkal jobban, egy szégyenteljes időeredmény hasonló sebeket ejtett volna rajtam.

Az úgy folyatatódott, hogy már aznap, abban a megalázott mivoltomban megkeresett Dóri és szinte már a parton le is fixáltuk a váltótagságomat, pedig akkor és ott mindennek tűnhettem, csak megbízható választásnak nem.

Viszont kellett egy újabb futás, ami az önbizalmam omladozó falait visszaépítheti, egy hosszú futás, egy olyan, ami után azt mondhatom, hogy Keszthely csak kisiklás volt, valamiféle orbitális véletlen, noha állóképességi sportban olyanok csak nagyon ritkán történnek. Eleve azért is szeretek futni, mert a befektetett edzésmunka menetrend szerint meghozza a gyümölcsét, az elcsalt pedig fejbekólint.

Az úgy végződött, hogy lefutottam, nem adtam fel, beértem, leváltottak és roboghatott az expressz, vagy legyünk stílszerűek: a „tézsévé” tovább.

A Bácskay família szállított a rajthoz, kedvesen elbeszélgettünk, majd Nemesgulácson már Gabival és MSI-vel is talákozhattam, akiket bemutatkozásként jól megijesztettem azzal, hogy esetleg bekrepálhat a térdem, mert mintha megfázott volna és magam is nagyon aggódtam miatta. Az is benne volt a pakliban, hogy a falu végén már kiszállok, akkor aztán a többieknek hamar meg kellett volna barátkozni az 55-60 km-es etapok gondolatával, más kérdés, hogy végül valaki valóban meg is barátkozott vele:)

Jean-Luc gyors bemelegítő futását váltottam le és elkezdtem óvatosan futni, csak ami jól esik, és ami nem terheli agyon a térdemet. Könnyedén ment, de a térdem állapota aggasztott, szurkált és nem volt egyértelmű, hogy romlani, vagy javulni fog-e. Eleinte inkább előbbi, de aztán egyre inkább bemelegedett az izület és végül nem volt vele problémám. Innen minden kilométer már csak ajándék volt, jutalomjáték.

Többször is a remek kísérőszemélyzet látványa jelentett sokat, majd egyre inkább a megelőzött váltók adtak további lendületet. Nem néztem, milyen tempót futok, annyit éreztem, hogy nincs magas pulzusom és senki sem előz meg, pedig gyanítom, hogy nem sok váltó osztotta el olyan nagyvonalúan az össztávot, mint mi.

Az, hogy sok mindenkit elkerültem, nem jelentett persze sokat, hisz gyanítottam, hogy közvetlenül előttem nem a legerősebb váltók haladnak, de például sokan közülük bíztattak, miközben elhaladtam mellettük. Voltak, hogy is mondjam, igazán megtermett fiúk-lányok is közöttük, akiket más futóversenyen nem szoktam látni, de itt ők is bevállaltak egy-egy szakaszt.

Szerettem a frissítőket, vártam, hogy elérjek Szigliget alá, ahonnan már ismertem az utat végig. A hát-, oldalhátszél ebben a közepesen meleg időben kellemesen hatott, kánikulában már inkább hátrányt jelentett volna a menetszél hiánya miatt. Györök, Vonyarc, Keszthely következtek, több helyen a Dóriékkal is összefutottam, egy gélt benyomtam, majd különösebb „fal” nélkül befutottam Berénybe, bár az utolsó kilométerek, mégha nem is lassultam, már keservesebben estek, mint a többi. Jean-Luc visszaváltott, én meg még futottam 300 métert, hogy legalább a 40km meglegyen.

2 óra 53 perc lett az időm, az 4:20as tempó, 159-es átlagpulzus mellett.

10km-enként leosztva (pulzus):
43:19 (152), 43:22 (158), 43:43 (162), 43:00 (166)

Másnap reggel még odaértem a Tihanyi befutóra, ahol megvártuk Nóri ultraszónikus, 54km-es futásának végét (miközben egyéni maratoni PB-t repesztett!), majd még elbeszélgettünk a futás szépségeiről jórészt akkor megismert váltótársaimmal.

Remek hétvégét hagytam magam mögött, hisz vasárnap végül még 2/3 részben körbetekertem a Balatont (139km) érintve az előző napi szakaszom nagy részét is.

Köszönöm mindenkinek a bíztatást, a lehetőséget, az elismerő szavakat, de én is ugyanezekkel tartozom a többieknek, mindenki kitett magáért, jobban is mint én, hisz talán a legkönnyebb és legrövidebb etap jutott rám.
A kísérőket szintén meg kell említeni, ők is nagyot alkottak, nélkülük végünk lett volna.

Balaton kerülés (egyelőre biciklin)

2011-06-19T15:14:00.000+02:00

Több ismerősömtől is legendákat hallottam már a híres Balaton kerülő bringautakról: eljött az ideje, hogy én is belekóstoljak. A Bringaklubosok szervezésében szombaton csatlakoztam a társasághoz (mint ahogy a klubból Rudi is, aki már a sokadik hasonló körét tekerte), és sikeresen teljesítettem a feladatot.

Hogy azért nem volt ilyen sima a dolog, arról írtam részletesen is egy másik blogon:

Első Balaton-köröm: 305 km kerékpáron

A címben azért írtam, hogy egyelőre biciklin, mert remélhetőleg jövő hétvégén a klubból két szép beszámolót olvashatunk majd Tamás és Keszi sikeres futásáról, illetve nekem magamnak is tervbe van véve az Ultrabalaton (talán jövőre, vagy talán csak 2013-ban).

Keszthelyi Kilométerek: első sikeres maratonom (Keszei András beszámolója)

2011-06-10T20:30:00.002+02:00

Korábban ígértem, hogy írok néhány mondatot első sikeres maratonomról. Az idei év eddigi fő célja volt, bár korábbra terveztem. Sajnos a pozsonyira nem jutottam el az utolsó előtti héten jött sérülés miatt. A mostani időszakra következett el az, hogy újra fel tudtam készülni. Az utóbbi 4 hétben tudtam heti 80-100 km-t menni fájdalmak, sérülés nélkül egyre javuló formában. Határozott elképzeléseim voltak a tempót, erőbeosztást, frissítést illetően. A verseny reggelén igyekeztem eleget enni, nem nagyon izgulni. A helyszínre érve saját frissítőimet kivittem a sétálóutcai pontra. A rajt után biztosnak tartott 5:10-es tempót mentem, úgy gondoltam, hogy ezt 30 km-ig tartom, aztán ha belefér még meglátjuk... Aztán jöttek a meglepetések. Meleg volt, egyre melegebb. Már az első kör után sem éreztem magam valami acélosnak, a pulzusom jobban kúszott felfelé a vártnál és egy enyhe éhség is jelentkezett. Tavaly félmaratonig még vígan szaladtam, most eszembe jutott, hogyha így megy tovább, ez se lesz meg. Aztán a kilométerek csak fogytak, sokkal rosszabb nem lett. A frissítéseket gondosan betartottam,(1 müzliszelet,1 proteinszelet, 3 zselé, kis banán, sok víz) így az első 3 kör nagyjából hasonló tempóval végigment. 32 után viszont már nagyon figyelnem kellett, hogy ne csússzon fel veszélyesen a pulzusom, minden frissítőponton ittam és néha szégyen, de hasznos alapon egy kis séta (bár egy ötvenesnél nem volt több összesen). A tervezett "majd gyorsítok a végén" elképzelésből majdem 6-os körtempó lett. Az adott okot bizakodásra, hogy senki nem futott el mellettem az utolsó 2 körben, a tavalyival ellentétben, én viszont sok embert elkerültem. Az eredménylistán is látszik, hogy az átlagnál sokkal kevésbé lassultam le, bár ez ott akkor tragikusnak tűnt. A parkban még a frissítőállomás után kis erőgyűjtés után ismét normális tempót produkálva Vali kíséretében célba értem, azt hiszem rajtam kívül sokak megkönnyebbülésére. A célban Kriszti, Jani és több barát vártak. Az időm 3:49 lett, helyezésem korosztályos 8. 35 indulóból. Szerencsére nem sérültem le, ha a rettenetes leégést nem számítom annak
Most utólag azt gondolom, hogy még az idén szeretném ezt a távot még egyszer megfutni, (bár verseny közben volt "soha többé" érzés) kicsit jobban felkészülve és hűvösebb időben.

Üdv. Bandi

Mátra 55 (Lőrincz Endre beszámolója)

2011-06-10T20:29:00.000+02:00

Elsőnek a száraz tények:
Táv: 58,19 km
Szint emelkedés 2800 m
Szint idő 14 óra

Én 12 óra 45 perc alatt teljesítettem amiből 1 óra 56 perc volt az állás idő.

Péntek este indultunk szállásunkra Nagyrédére. Tompa Laci barátom és felesége, Vera húgom illetve Gizke és én. Klári és Gizke volt felelős a logisztikáért. Szombat reggel korán keltünk, hogy reggel 7-kor az egységes rajthoz oda érjünk Kisnánára. Meg érkezve a rajthoz jó pár tavalyi ismerőssel találkoztam. Sok ultra futó is már ott várakozott a rajtra. Az idő ,,szépen" alakult már, reggel a 20 fok környékén járt a hőmérő. A vár és környéke hangos volt a dobosok vérpezsdítő ritmusaitól, majd rajthoz szólították a jónépet és végre indulhattunk. A futó társadalmi réteg :) hamar elhúzott, mi gyalog kakukkok is szaporáztuk utánuk lépteinket. Amit tudni kell erről a túráról csak két féle út van vagy fel vagy le - sík rész minimális. Így rajttól is egyből kapaszkodással kezdődik. Első titkos ellenőrző pont még Oroszlán vár előtt várt ránk (mindig ott van így nem is olyan nagy titok)- már ide is kemény emelkedőn kell fel kapaszkodni majd lemegyünk erről a hegyről, hogy egyből kapaszkodjunk is fel az első pecsételő ponthoz az Oroszlán várnál (604 m). Itt a nagy melegben barátom már eléggé le-le maradt és többször is be kellet várni. Felszerelésemet a tavalyi túrán okulva minimalizáltam így csak két övtáskám volt és egy fél literes kulacs amit minden esetben, ha alkalom adódót teletöltöttem. Ez jó döntés volt, mert így kevesebb súlyt kellet cipelnem.Közben sorra előztük meg túra társainkat, akik aztán vissza előztek mikor Lacira vártunk. Szegényt eléggé meg viselte a meleg - plussz zavarta, hogy mindig rá várunk. Így aztán koncepció váltást javasolt. Átadta igazolófüzeteinket - eddig nála voltak a közös pecsételés véget - és isten hozádot intet nekünk. Később mint megtudtuk a Kékestetőn ki is szállt. Ez kb a 12 km-nél lehetet, innen Verával kicsit megnyomtuk a tempót és hegynek fel is elég jó tempóval haladtunk el levegőt kapkodó túra társaink mellet. Több kisebb csúcsot meg mászva majd le és újra fel haladtunk célunk felé. Kékestetőre (1014 m) felérve a pecsételő helyen - 17,1 km-nél - minden finomság várt minket, de legfőképpen VÍZ. A hőmérő kb 30 fokon járhatott, szerencsés esetben az erdő legalább árnyékot adott. Egy kis táplálékot is magunkhoz véve indultunk tovább. A változatosság kedvéért most lefelé indultunk - most azt gondoljátok milyen frankó - nos nagy öröm nincs benne itt jobban megizzadtam mire le értem mint fel felé. Szó szerint ömlőtt a víz rólunk. Végre le érve isméttelten megmásztunk kisebb hegyeket, majd mentünk tovább lefelé Parádsasvárra. Szerencsésen leértünk alig vártam, hogy egy jó pohár sört a szervezetembe bevigyek. Pecsételés - 26,5 km - majd ismét teljes körű ellátás amit ilynekor kell izotoniás ital sima víz gyümölcsök, sütik, szőlőcukor Magne B6, de ez minden pecsételő helyen meg volt - szóval az ellátás pazar. Rövid pihenő után folytattuk utunkat, de tudtuk mi jön - Kis Lipót, Nagy Lipót, majd fel Galyatetőre. Parádsasvár 311m szinten van Kis Lipót 669 m-en Nagy Lipót 756 m-en Galyatető 960 m-en van és mindez 5 km-en. A túra legkeményebb része a legnagyobb melegben. A Nagy Lipót tetején kevés őszinte mosolyt látni :) inkább izzadt arcokat és összeszorított fogakat. Galyatetőn 31,36 km-nél tartottunk. Itt ismét sok finomság - és SÖR - várta a résztvevőket. Aki befizetett meleg kajára az levest is kapott. Innen szét vállik a 55-ösök és a 88, 115-ösök útvonala. Mi egyenesen, minden kerülő nélkül Mátraszentimrei pecsételőhelyre tartunk. Ez a szakasz viszonylag ,,könnyebb" terepen lefelé halad folyamatosan. Azért ez is elég jól terheli a térdízületeket és a láb egyéb kényes részeit. A pecsételőhelyen - 35,88 km - ismét frissítés, még levest is kaptunk. A meleg nem igen akart szűnni pedig ide 15.00 óra körül érkeztünk. Utunk kisebb emelkedők be iktatásával de folyamatos ereszkedéssel telik Falloskútra ahol ismét titkos ellenőrző pont van (tavaly is volt). Ezt a pecsételést is letudtuk gyorsan, majd egy kis szint csökkenés után Mátrakeresztesről ismét magaslati levegőre indulunk. Ez az útvonal kicsit más mint eddig fűvesebb, bokrosabb rész árnyék se nagyon ahol van erdő ott meg a meleg teljesen megszorul. Nem könnyű szakasz de vissza tekintve a hátunk mögött gyönyörű a táj. Kitartó kapaszkodás után érkezünk meg Hidegkúti turista házhoz (629 m) a 45 km-nél van. Itt ismét fejedelmi ellátás van - levestől kezdve minden. Vera itt meg keresi a fáját ahol tavaly hányt és eszünkbe jutnak azok a zombi szerű lények akik éjjel majd ide érnek (88, 115-ös távon indulók). Nem irigylem őket, tavaly mi is nagyon fáradtak voltunk itt már. Megmaradt csokijaimat itt hagyom, akik éjjel jönnek azoknak lehet jól jön. Most viszont szinte frissek és fiatalok vagyunk - szinte!!! 10-15 perces lazítás után fürgén indulunk utunk utolsó szakaszait teljesíteni. Már csak két ,,könnyebb" hegyecske van vissza! Az első Tót-hegyes (815 m) fel trappolunk rajta gyors pecsét, víz vétel - 47,71 km - majd le a hegyről ugyan azon útvonalon a hegy lábánál forduló - tavaly a zöld négyszög elég rosszul volt jelezve ezt most fríssiteték és viszonylag jól követhető. Ereszkedünk kicsit lefelé csak azért hogy elérjük a következő és egyben utolsó hegyet - Világos-hegy (708 m) - 50,76 km - a kilátás pazar szinte az egész eddig megtett távot átlátni Látjuk a mátrai hőeröművet ami felett útunk elején elhaladtunk Kékestetői torony is feltűnik és alattunk ott a cél Gyöngyöstarján is. Már csak lefelé megyünk gyenge 8 km a cél. Tavalyi emlékek még frissen élnek, így tudjuk mire számítsunk ismét olyan ereszkedés jön ahol lefelé is meg izzadunk nem is kicsit kb. 1 km belül leérünk,de ez elég kemény láb zsibbasztó. Aztán ez is meg van most már tényleg csak tolni kell és berobogni a célba. Itt a végén is egy kis láblazítási célzattal bele-bele futunk és végre feltünik Gyöngyöstarján első házai. Bent a faluban már Laci vár minket és pár fotót is készít, majd végre átszakítjuk a képzeletbeli cél szalagot - taps, oklevél és az egyedi festett mátrai kö. Most már a Tavalyi 88-as mellé van egy 55-ös is. Egy sör itt is lecsusszan majd autóba ülünk és irány a szállás. Pihenni kell mert holnap levezetésként kék túrázunk. 25 km vár ránk kb. 1000 m-es szint különbséggel. Jó érzéssel fekszem le, de eszembe jutnak azok akik most éjjel a sötétben bolyonganak - de jó hogy idén ,,csak" az 58 km-et mentünk. Aztán mint akit fejbe csaptak elalszom.
Jó túra volt, kellemesen elfáradtam, most ennyi volt tervezve ez becsülettel teljesítve.
Talán jővőre Andival és Rudival a Mátra 115 (124 km a táv) túrát teljesítjük, bár meg kell mondanom azt a bizonyos gatyát nagyon fel kell kötnünk. Tavalyi álláspontomat anyiban felül bírálnam, hogy most nem voltak olyan extrém körülmények - bár kegyetlen meleg volt - de bizonyos részek futhatóak.
Röviden ennyi a szombati nap krónikája, remélem nem riasztottam el senkit az esetleges résztvételtől ezen a túrán vagy hasonló túrán.

Endre

Keszthelyi Kilométerek maraton (DNF) 2011-06-05

2011-06-05T21:54:00.003+02:00

Sajnos ez nagyon nem jött össze, de nem is ez a baj, hanem az, hogy a meleget leszámítva fogalmam sincs a miértről. De talán éppen, hogy a melegnek nem szabadott volna betennie a kaput.

Reggel induláskor elszakadt az mp3 lejátszóm nyakbaakasztója – na nem, nyilván nem erre fogom, legfeljebb rossz ómenként lehet értékelni. Azért megoldottam.
A múlt héten még mindig 115-öt, a héten a versenyig majdnem 60 km-t futottam, ez bár nem kevés, nem hiszem, hogy túlzott terhelést jelentett volna.
A jobb alsó hatos fogam még most is be van gyulladva, ám ez nem adhatott közvetlen okot, arra, ami történt.

itt még elől

Akkor a versenyről is: a WC-n tömött sorban álltak a bebocsátásra várók, úgy értem, nagyvécézni kívánók még 8(!) perccel a rajt előtt is, néhányan gyorsasági világrekordkísérlet után lehettek csak képesek a rajthoz érni, ezt garantálom. Szerencsére nekem nem voltak ilyen gondjaim, teljes nyugalomban álltam rajthoz most is.

Az első körben jól esett a futás, ezt is terveztem, essen jól, mit érdekel, milyen gyors lesz (4:13 körül volt az átlag). Több maratonistára is felértem, sőt, végül már a dobogó közelében haladtunk a kanizsai Gadányi Bálinttal. Nem szeretem, ha mellettem halad valaki, így a kör végén, el is engedtem némileg. Hát hogy most akarattal tettem, vagy inkább lassultam már magamtól is, azt nem tudnám megmondani.

oszt' meg leszakadok mingyá'

Lényeg, hogy egyre cudarabbul esett már a futás, a nagy hőség pedig fejbe vágott rendesen. Ekkor már mentálisan nagyon gyenge voltam, csak arra tudtam gondolni, hogy a 2. kör végén kiállok. Kissé kiszáradtam, némileg eléheztem, de valahogy még a gélt sem kívánta a szervezetem.

Félmaratonhoz éppen 1:30-kor értem, meg még akadt kicsit több mint 1 km-em a kör végéig és kiszálltam.

A Bálint nagyon szívósan küzdve éppen kicsúszott a 3 órából (12mp!), emberfelettit nyújtott, gratulálok neki, remek eredményt ért el!

Persze lefuthattam volna a maradék 20-ast nagyon lassan, sőt talán le is kellett volna futnom, nem tudom. Rosszabb ennél az, hogy felkészültnek éreztem magam nemcsak a távhoz, de még a hőséghez is.

Talán a rápihenés heteinek kellene valóban pihenéssé válnia, heti össz. 60-70km-rel, pár gyorsító munkával. Mert melegebben és hosszabbat futni már nem lehet...

Azt gondolom, az ulrabalaton váltón bevállalom az Nemesgulács-Berény távot (39.7km), mert nem tudom elhinni, hogy ne lennék kész egy ilyen távra nyári melegben is.

Majd meglátjuk. De ez most DNF – ez azért elég rosszul hangzik, valljuk be:)

Lelki béke - futottam egy picit

2011-06-02T20:53:00.005+02:00

Az elmúlt hétvégén megint egy különleges futós élményben volt részem, melyről be is számoltam röviden az egyesületi tagoknak. Meglepetésemre többen is visszajeleztek, hogy szívesen olvasnának egy beszámolót, hiszen a táv hosszú volt, az időjárás napos, meleg, és ilyenkor sok minden történhetett. Keveset szoktam írni (pedig én javasoltam az elején a blog létrehozását), régen is írtam; hát megpróbálok eleget tenni a kéréseknek, melyek igazán jól estek.

Előzmények, felkészülés

Röviden: előzmények voltak, felkészülés nem nagyon. Ami magát az eseményt illeti, a bécsi Práterban megrendezett 6 órás futóversenyen indultam. A rendező egyesület a Sri Chinmoy Marathon Team, tizenhat 100km-es verseny után idén először 6 órán keresztül futtatja az embereket az erdős, kb. 50 százalékban árnyékos, 2,5 km-es pályán. A 100 km-es versenyen eddig kétszer vettem részt:

- 2003-ban Bérces Edit segítője voltam, melyről az extrem.hu is beszámolt.

- 2007-ben három osztrák ismerősömmel összehoztunk egy nagyon vegyes váltót (2 fiatal srác, 1 hobbifutó hölgy és egy M60-as férfi) és közepes teljesítménnyel harmadik helyezést értünk el.

No, de ugorjunk 2011-be! Mint már utaltam rá, nem gyűjtöttem valami sok kilométert, mégis beneveztem egyéni futóként. Mivel a becsületesen, szakszerűen elvégzett edzésmunka (kulcsszavak: fartlek, nyújtás, keresztedzés stb.) mellett kiemelkedően fontosnak tartom a lelki, pszichológiai, „agyi” szempontokat, elmentem 5 nappal a verseny előtt picit szokni a pályát. Gondoltam futok 4-5 kört a versenyen tervezett tempóban, de nagyon nem ment a mozgás, nehéznek éreztem magam és még az 5:55-6:00 perces tempó is kellemetlen volt. Két kör után hazamentem, összesen 6km-t gyűjtöttem aznap. „Mi lesz ebből vasárnap?”- gondoltam –„ Hát majd meglátjuk…”

A verseny

Számomra két előnye is volt, hogy idén 100 km helyett 6 óra mellett döntöttek a rendezők:

- A táv, melyet be mertem a mostani formámban is vállalni

- A rajt, mely 6:00 helyett 9:30-kor volt (szoktam néha 6-kor edzeni, de azért nem esik annyira jól, hogy egy ilyen korai versenyt bevállaljak)

Reggel jól éreztem magam, sütött a nap is. A 2008-as foci EB óta metróval lehet megközelíteni a Prater közepét, úgyhogy minden nagyon kényelmes, minden nagyon jó. Időben odaértem a nevezéshez, rá tudtam állni a versenyre. A rajtnál viszont elfelejtettem, hogy az SCMT versenyek egyperces meditációval indulnak – aztán én osztom az észt a lelki, pszichológiai tényezőkről, mi? :-) A keddi, sikertelen főpróba ellenére optimista voltam, de visszafogtam magam az elején. A visszafogottság a 18. km-ig tartott, amikor még mindig nagyon sok erőt éreztem magamban. Szinte magától, megakadályozhatatlanul ment a ritmusváltás. A következő 10-12 km-ben nagyon szabadnak éreztem magam, jó volt futni.

Nagyrészt almás Sió Vita Tigrissel frissítettem, illetve a közös frissítőasztalról vettem mindenféle folyadékot. 32-42 között viszont már kiderült, hogy az év első 5 hónapjában nem csak 595 km-t, hanem sokkal többet kellett volna gyűjteni. Az utolsó kilométerek meg már nagyon kemények voltak, néha bele is sétáltam, sőt le is feküdtem kétszer néhány percre hátra stabilizálódik a keringésem. 50 km-t viszont mindenképp el akartam érni.

Az eredmény

20 kör, 50 km után jeleztem a körszámlálónak, hogy kiállok. Miután ránézett az órára, győzködött, hogy még 40 perc hátra van, legalább gyalogoljak. Én ezt már nem akartam, elrontom a szép kerek számot, meg hát eddig szinte végig futottam. Odajött egy rendező, hogy van itt minden (masszázs, infúzió), szóljak mi kell. Köszönöm semmit, nekem elég ennyi. A végleges döntést a zoknim segítségével hoztam meg, melyet levetettem a gondolkozáshoz: az volt ráírva hogy „Run 50”. Hát, mondom magamban, akkor ezt teljesítettem. Az eredmény tehát:

Össz. idő | össz.táv | részidő | résztáv | résztáv átlagtempója
0:28:34 5,00 28:34 5,00 5:43 min/km
0:57:00 10,00 28:25 5,00 5:41 min/km
1:25:38 15,00 28:38 5,00 5:44 min/km
1:53:45 20,00 28:07 5,00 5:38 min/km
2:20:15 25,00 26:29 5,00 5:18 min/km
2:46:49 30,00 26:34 5,00 5:19 min/km
3:14:56 35,00 28:06 5,00 5:37 min/km
3:49:45 40,00 34:49 5,00 6:58 min/km
4:24:59 45,00 35:14 5,00 7:03 min/km
5:02:54 50,00 37:54 5,00 7:35 min/km
5:03:58 50,16 1:03 0,16 6:32 min/km

Nettó idö, 5:04, bruttó idö: 5:20, a hivatalos eredmény 50,0 km 6 óra alatt.

Értékelés

A versenyen kikapcsolódás, a tisztulás, a lelki béke jegyében ill. km-gyűjtő céllal indultam. Biztos van, aki csodálkozik ezen, de abszolút sikernek könyveltem el ezt a versenyt. Nem tudom, hogy mitől szédültem, szerintem nem száradtam ki és napszúrást sem kaptam. Úgy érzem, nagyon jól sikerült a frissítés, a gyomrom tökéletesen működött. Nem alakult ki egy hólyag sem, gyönyörűek a lábkörmeim és kedden már futottam egy lazát. Bíztató, hogy 18 km után tudtam ritmust váltani, bár tényleg óvatosan kezdtem, nehogy gond legyen. Az edzetlenség nem tesz jót senkinek, így nekem sem. Ilyen állapotban tényleg nem szeretem kínozni magam, hiszen nemcsak felesleges még veszélyes is. Az a véleményem, hogy sok futó/sportoló értelmetlenül sokat vár el a testétől, pedig a hétköznapi, normális, egészséges élet is maga a csoda!

Zalaegerszeg-Őrimagyarósd futva: avagy van, hogy egy temetés sem szent

2011-05-21T11:21:00.002+02:00

Lentieket a munkatársaimnak írtam eredetileg, egy céges összetartást tartottunk az Őrségben, oda futottam el, míg ők jórészt bringával érkeztek.

"Délután kettőkor indultam a cégtől, épp a takaréklángos műszakváltáskor, amúgy nyáriasan lengén felöltözve, de mivel más napokon is meg szoktak bámulni a seggrefeszülős gatyáim miatt, ez nem okozott különösebb traumát.

Napon közel a 30 fokot verdeste a higanyszál, a Zrínyi út így a szokásos forgalmával már nem is tűnt olyan kellemesnek, nem mintha egyébként az szokott volna lenni.

Onnan átvergődni a város másik végéig maga volt a megtestesült álom, mert sokszor a nap is elbújt, ezért ekkor óvatlanul azt gondoltam, hogy ez így nem is lesz egy nagy kihívás, hát jó nagyokat tévedtem…

9km-nél, Andráshidán közkútból kortyoltam, majd a vasúti töltés murvás talaján futottam egészen a bagodi bringaút elejéig. Itt már erősen tűzött a nap, aki látott már vasúti töltést, az tudja, hogy nem sok árnyék szokott esni rá alapesetben. Na, ez erősen alapeset volt. Kezdtem igencsak kellemetlenül szomjas lenni, meg jött a műszakos vonat is mutatóba, de ellenálltam a kísértésnek és nem kapaszkodtam fel rá.

Szerencsére a bringaút elejére frissítőt szerveztem, egyik munkatársam hagyott ott vizet előző nap egy olyan hosszú sövény tövében, aminek aljában vagy fél percig hasaltam, de csak nem találtam meg. Pedig el lehet hinni, mennyire vágytam arra a fél liter melegvizre…

Innen nagyon gázos kezdett lenni a dolog, tudtam, hogy legrosszabb esetben egészen Lövőig, azaz a 26. km-ig (amikor erre gondoltam, bőgni támadt kedvem…) nem lesz semmiféle közkút, miközben már javában porzott a szám, a kiszáradás szélén egyensúlyoztam. Árnyékot a bringaúton sem két kézzel osztogatnak, így jobb híján a szembejövő bringások kulacsára ácsingóztam.

21. km: Zalacsében ismertem egy nem működő közkutat, itt az volt a hatalmas ötletem, hogy majd jól megállok mégis, hátha jön majd víz belőle… Ilyenkor már a jetiben is tud hinni az ember, nemhogy egy évek óta elzárt közkútban. Aztán halleluja, előbb láttam meg a falu temetőjét, ahol ugye mindig van kút! Bár éppen temetésről voltak távozóban az elegánsan kiöltözött emberek, én mégis szétizzadva, sótól kiütött trikómban, láthatóan a cudarnál is botrányosabb állapotban rábuktam a folyadékra.

Ez arra volt jó, hogy Lövőig éppen csak (de szó szerint ám) eljutottam, ahol végre kipróbálhattam egy magammal cipelt gyorsan felszívódó szénhidrát gélt, mert ott már literszámra tudtam vizet küldeni utána. Innen aztán közkútról közkútra fogalmaztam meg a rövid távú célokat, minden falu vízkészletéből jutott belém pár deci. Kezdtem visszanyerni némileg az erőmet és már bőven 30 felett jártam.

Aztán hogy ne legyen ennyire egyszerű a napom, a cél előtt még szépen eltévedtem, így úgy döntöttem, hogy a 36. km végén megadom magam az égieknek, mert ennek még csúnya vége lehetett volna abban az állapotban, azon körülmények között. Ha egyszer kiszárad az ember, onnantól már nem lesz a régi, csináljon akármit.

Aztán még gyalogoltam-kocogtam egy kukoricás mentén, hogy aztán elérjem végre a szálláshelyet.

Végül 2 óra 49 perc 30 másodperc alatt teljesítettem a futott távot, ami 4:42perc/km-es(12.77km/h) tempót jelent, bár ezt, aki nem fut, nem igazán tudja hova tenni.

Legközelebb bárki csatlakozhat, vettem egy spirálfüzetet és abba írom a jelentkezők névsorát:)"

UI.: eddig nem történt még jelentkezés

Gyenge formában a Kanizsa-Karos félmaratonon

2011-05-15T17:36:00.002+02:00

Kettős szerepben indultam a szombati versenyen: egyéni indulóként a félmaratoni számban és első váltótagként a Beep-Beep nevű formációban, melyet rajtam kívül Timi és Zsófi erősített. Vagyis helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy Timi és Zsófi erősítették a csapatot, melyet én a mai napon inkább csak gyengítettem...

Nem szeretnék megyarázkodni, erre a napra minden összejött, ami csak lefelé tudja húzni a teljesítményt, és ritka rossz formában érkeztem a rajthoz délelött 10-re. Persze sportemberhez méltóan úgy álltam oda, hogy mindent el fogok követni a minél jobb eredményért (már csak azért is, hiszen nagyon szeretem ezt a pályát és ezt a versenyt), de már negyed óra után éreztem, itt bizony nem sok babér fog teremni nekem.

Az első váltópontig különben nem sokkal Korpa mögött, két másik félmaratonistával futottam, valamivel 4 perces tempón belül. Korpán kívül még 5 versenyző futott előttünk, közülük a kanizsai Gadányi Bálintot és a szombathelyi Garami Árpit és Nagy Gábort ismertem. A 10. km utáni fordítónál még három percen belül volt mindenki, itt azonban egyedül maradtam a Csapi előtti hosszú, lankás emelkedőre. Némi hátszél volt ugyan, de az pont olyan erős volt, mint amilyen erősen futottam, így a gyakorlatilag szinte mozdulatlan levegőben forró szaunára emlékeztettek a körülmények. Ezen a szakaszon (és a korábbi emelkedős részeken) csak vánszorogtam, és végképp leszakadtam a tisztes idő lehetőségétől. Azért a hosszú, árnyékos lejtő kicsit magamhoz térített, és onnantól aránylag normális tempóban tudtam haladni a célig, de ez már csak szépségtapasznak volt jó: az 1:27-es idő messze elmarad nemcsak az egyéni csúcsomtól, hanem megítélésem szerint a tavaszi edzésforma alapján várható eredménytől is.

Beep-Beep csapata: Roli, Timi, Zsófi

Legalább a lányok jól futottak, főleg Timivel voltam különösen elégedett: szinte nulla edzéssel 5:30-as tempóban sikerült végigfutnia a 7,6 km-es távot nagy hőségben, tele emelkedőkkel. Ha rá tudom venni, hogy készüljön fel komolyan egy félmaratonra, erős konkurencia lesz a női mezőnyben, biztos vagyok benne!

A klubon belül sokat foglalkoztunk már a Korpa-Roli párbajjal, amit persze egyikünk sem vesz halálosan komolyan, de mivel több mint egy éve (a tavaly tavaszi sárvári félmaraton óta) nem csaptunk össze versenyen, így izgatottan vártuk, ezúttal mire megyünk egymás ellen. Gratulálok neki a kiváló időhöz (a körülményekhez képest) és a kiváló helyezéshez (a mezőnyhöz képest), nem kétséges, hogy a mai napon sokkal jobb volt nálam! A keszthelyi versenyen más elfoglaltságaim miatt nem akartam mindenképpen indulni, azonban most úgy érzem, ha csak egy mód van rá, ott szeretnék lenni a félmaratoni mezőnyben, és ki akarom köszörülni ezt a csorbát!

Nagykanizsa-Zalakaros 2011-05-14

2011-05-14T21:51:00.005+02:00

Blumau óta két hét sem telt el és máris itt a következő verseny, ráadásul az egyik kedvenc. Ez alapvetően kellően hosszú idő ahhoz, hogy újra felpörögjön az ember, ám ismervén az elszenvedett károkat (feltört talpcsont, gyulladt bokaizület), nem feltétlenül tudtam, mire lesz elég ez a néhány nap.

Valami csoda folytán a fenti anomáliák alig pár nap alatt elmúltak (mi mindenre jó egy félmararton!), hogy aztán felüsse a fejét egy kis hőemelkedéssel, majd lázzal és mélyről jövő köhögéssel járó néhány napos nyavalya. Azaz lőttek a gyorsítóedzéseknek, amiből amúgy sem nagyon jutott idén az edzésnaplómba. Aztán végre múlt vasárnap már tudtam egy erőteljesebb 30-ast futni, majd még most kedden és csütörtökön (bár ez sajnos már nagyon közel esett a szombathoz) valami igazán testet-lelket megmozgatót.

Ám a lényeg, hogy nem fájt semmi, csak a futásra kellett koncentrálnom, mégha a bemelegítésnél nem is éreztem azt a kirobbanó erőt, amiről sokat álmodozik az ember. De hisz nem is lehetek tavalyi formában, mert se az alapozás, se a továbbiak nem igazán hoztak optimális erőállapotba – egyelőre.

Mindegy, egyszer csak RAJT, és már nem is volt időm ilyesmiken filozofálgatni. Visszanéztem, a 15. mp-ben is alig százas volt a pulzusom, ez azt valószínűsíti, hogy ezúttal sem izgultam túl magam. Ez a legnagyobb erényem: fél percig legalább én érzem magam legjobban az egész mezőnyben:) Aztán már nem feltétlenül.

Hosszú idő után egyazon versenyen (és nem egy csapatban) futottam ismét a Rolival, Olivér legnagyobb megelégedésére, gondolom. Ennek ellenére próbáltam csak magamra figyelni, hogy ne fussam el az elejét, amit talán mégis megtettem, mert nagyon elmenni látszott az eleje, ami nem tetszett.
Rolit a fordító után láttam, nem sokkal volt elmaradva, majd a (D.)Bálint érkezett nem sokkal utána.

Aztán akadtak gondjaim is, de valahogy mindig átsegített a nehézségeken az előttem haladók látványa és nem nagyon távolodó mivoltja. Zavart a meleg déli hátszél, főleg a 2. frissítőpont előtti számomra irdatlan hosszú egyenesben, ahol már bántóan hiányzott a menetszél, a meleg ekkor majdnem fölhöz is vágott. Itt hárman haladtunk már fej-fej mellett, a kanizsai Gadányi Bálintot értük utol kicsit korábban, de így is ő tűnt a legerősebbnek közülünk.

elég szenvedősen kapaszkodtam

Aztán a frissítő után mégiscsak lemaradt, mi ketten pedig felfutottunk az éppen aktuális bronzérmesre, és az utolsó 3km-es karosi egyenes elejéig együtt is tempóztunk. Itt kaptam egyéni frissítést is „blumaui” kollegámtól, ami sokat segített abban, hogy végül összetett negyedikként (4mp es hátránnyal, de nem volt most több bennem) csapjak be a célba.

A négy részre osztott táv adatai (tempóátlag/pulzus), 241m-es szintemelkedés mellett:

1:22m43s 3:50/165; 4:00/169; 3:57/168; 3:53/169.

Rolinak ma valamiért nem jött össze, hogy kihozza magából, ami benne van, valószínűleg legközelebb már igencsak fel kell kötnöm a gatyámat, hogy tartsam a lépést vele:) (D.)Bálint is alig 1:30 felett megérkezett és a többiek is sorban, remek hangulatot találva a célban, majd a fürdőben is. Ági abszolút bronzot nyert!

Eredmények

Legyen itt a végén némi összegzés is, hátha tanulok belőle: nekem ez már meleg a futáshoz, egy jó futáshoz meg főleg. Nekem ez egy nehéz pálya, egy jó időeredményhez meg főleg. Most meg még melegebbek jönnek papírforma szerint...
Úgy látom, hogy a formám még nem a tavalyit idézi, viszont nagyon nincs messze tőle, így reménykedek egy még szebb futóőszben. Nem mintha a tavaszt már fel kéne adnom, csak úgy eszembe jutott.

Bad Blumau félmaraton 2011-05-01

2011-05-01T21:28:00.003+02:00

Az utóbbi két hét nagyon nem az enyém volt. Oké, hogy Húsvét, pirostojás, már-már szemtelenül töménytelen marcipán és különben is Éljen Május Elseje, mégsem jött össze semmi. Egyébként sokat futottam és nagyon jól is sikerültek az edzések. Ez a kijelentés persze most jókora ellentmondást generált. Megmagyarázom.

Múlt héten rendesen eltaknyoltam egy víruson és Húsvétig csak mutatóban körözött egyet bennem az étek, aztán a hátsó kijáraton már sietve távozott is. (Roli ezen a héten tapasztalt hasonlókat, pedig nem is találkoztunk azóta) Érdekes módon, még így is az év legerősebb futóhete lett, de még azt sem mondanám, hogy annyira borzalmas formába kerültem volna, bár igazán gyors futásnál már voltak kellemetlen pillanataim.

Aztán Olival lefutottuk az időtlen idők óta tervezett 100 métert, ami egészen váratlan helyeken okozott kisebb izomlázat, ez most nem panasz, csak érdekesség. Aztán egyik napról a másikra erős fogfájás és a bal bokám ismeretlen okok miatti izületi gyulladása(?) okozott kellemetlen órákat: előbbi éjszaka, utóbbi futás közben.

A fogamat – és most figyeljetek – A Keszei Bandi e-mailben meggyógyította, de legalábbis annyira megijesztett a diagnózisával, hogy nyomban elmúlasztotta a tüneteket. (egyébként legalább egy tömésre azért „jó leszek” nála). A bokám viszont olyan szinten taccsra tett, hogy napokig a járás is komoly kihívások elé állított, sőt, a pénteki próbafutás során 500 méter után haza kellett bicegnem azzal a kellemetlen vízióval, hogy 2 napra rá félmaratont kéne futnom. Bad Blumau, ugyebár fürdőbelépő, ott a helyem.

Aztán jött a szombat: némi javulás, fásli beszerzése, újabb futás, hátha...Működött, csikorogva, nyekeregve, de működött. OK, hogy lefeléket és bal kanyarokat érdekes mozdulatokkal szökdeltem végig az ellentétes lábamon, de egyenesben és jobbra fordulásnál toltam neki, 8km-ig meg sem álltam. Utólag, lehet, hogy meg kellett volna, mert egy magas pulzusú edzés lett belőle nagyon közel a verseny előtt, de valahogyan meg kellett tapasztalnom, hogy másnap mire számíthatok. Javítom magam: Számíthatok-e valamire?

Eddig tartott a tisztán nyavalygás rész, ezután a verseny ÉS nyavalygás jön:)

Tavaly itt abszolút 3. lettem, de az egy kicsúszott helyezés volt: épp jókor voltam jó helyen egy jó futással a hátam mögött. Idén a bemelegítéskor már éreztem, hogy nem vagyok friss és a kétely is ott mocorgott, hogy tudok-e majd egyáltalán ennyit futni.

Végül tudtam, de fura mód nem is az alapsérülésem hátráltatott. Bár a balkanyarok és a lefelék „fájtak”, de maga a fásli szedte szét igazán a futóművet. Előbb az achillesnél dörzsölt erősen (kis híján meg is álltam gyűrni egyet rajta), majd a talpam külső részét nyomta a kötözés olyan erővel, hogy a táv utolsó harmadában minden lépésnél bőgni tudtam volna.

Azért végigszenvedtem a magam versenyét, de gondolni sem mertem arra, hogy mit találok majd a fásli alatt. Hát feldagadt, bepirosodott, elanyátlanodott, jelenleg minden lépésnél „ő” fog először talajt, de remélhetőleg el fog múlni.

Konklúzió? A fáslit kisebbre veszem, bár jó lenne inkább anélkül futni...

Itt vannak az eredmények, 15. lettem, 1:22:55-ös idővel, a körülményekhez képest teljesen reális, tán még kicsit jobb is.

A szokásos köridők (átlagkm, pulzus):
20:25(3:53,165), 20:43(3:57,169), 21:03(4:01,168), 20:44(3:57,172)

Utószóként: sikerült elcsalnom a közvetlen munkatársamat a 10.5km-es távra (sőt, be is fizettem a fürdőbelépőjéért cserébe:) ) és az erejét okosan beosztva, 5:13-as átlagokkal lefutotta élete első versenyét, a mezőny geometriai közepén végezve. Nem bánta meg, Bagodon is számíthatunk rá.

Kóla és csipsz

2011-04-19T23:30:00.000+02:00

Korábban már egy csomó információ és szám megjelent itt a Sárvári 12/24 órás versenyről.

Ezért arról szeretnék elmélkedni, hogy hol a határ?
Mi vihet rá valakit, hogy elinduljon ezen a versenyen?
Gyakorlatilag abban a 12 órában, amíg több kevesebbszer futottam, néztem az arcokat és ezen gondolkodtam.

A magam részéről elhatároztam reggel, hogy nagyon jó, hogy "csak" a váltóra neveztem, mert FEJBEN egyáltalán nem voltam kész egy 12 órás futásra, pláne nem egy 24 órásra.

Hozzá tartozik a történethez, hogy két éve olyan 104 km-ig eljutottam mintegy 10,5 óra alatt és ezután 1,5 óra agónia következett.
A verseny után azt is tudom már, hogy a korábbi terv egyre erősebbé vált. Hogy jövőre egyéniben szeretném újra a 12 órát. Mostani agyammal biztos vagyok benne, hogy "feljebb" soha!

A verseny végén persze volt valaki, aki a legtöbbet teljesítette. De biztos vagyok benne, hogy érdemben nincs különbség a teljesítők között. Mindenki hatalmas tettet vitt véghez önmagához képest.

És nincs sok különbség szerintem a váltó tagok és a 24 órások között sem. (S ezt nem azért mondom, mert én csak 3 órát futottam.)
Hiszen fejben dől el minden. Onnan kezdődően, hogy melyik táv mellé teszed az x-et a nevezési lapon. Hogy mit, mikor eszel és iszol. Hogy hogyan öltözködsz. Hogy milyen tempót választasz.

Magam részéről a tempóválasztás egy kicsit öngyilkosra sikerült. De hajtott a csapatunk által kitűzött cél megvalósítása. S egyszer csak elfogytam fizikailag. Inkább hosszabb távokat vállaltam, mint amit rám osztottak a többiek, hogy legalább egyel kevesebbszer kelljen elindulnom. Mert az a végén már nagyon nem ment. (így is hét db lett belőle, pedig amikor legelőször az indulásra adtam a fejem csak háromban gondolkodtam)
Ha nincs a csapat biztosan megint jött volna a végén a másfél órás agónia.

Bizony-bizony, úgy látszik fejben egy kicsit aluledzett vagyok még ehhez a távhoz. Azért remélem egy év múlva már nem így lesz.

Jó, de végül is hol a határ?
Mit lehet leolvasni az arcokról?

Hát a legsiralmasabb arcok is ott voltak.
Aki simán begyalogol a tömegbe a kutyájával.
Aki ugyanezt teszi biciklivel, batyuval.
Akik sós rudacskát kínálnak a futók elé benyúlva, akadályozva őket.
Akik részegen az útvonal közepén tántorognak és cigiznek.

Hát ők nagyon nem értették meg, hogy miért is voltunk ott.

Bár ha jobban belegondolunk, ha mindenki a sárvári várkörön szeretne futni, nem lenen jó, hiszen nem férnénk el. S ki bíztatna? :)

És ott van arcokon a fájdalom és elborultság is. Azt hihetnénk, hogy ez csak egy másodpercre látszik, mert amint megjelenik a futó megáll és odébbáll. De nem. Miért gyötörjük magunkat? Elmondhatatlan. Ugyanúgy nem tudom, mint elmagyarázni a vaknak a színeket.

De ezek az arcok vidámsággá, büszkeséggé változnak. Míg a legelöl említettek megmaradnak örökké siralmasnak.

(Nagyon szeretem nézni az arcokat egy maraton versenyen a 3 óra után beérkezőknél. Hihetetlen az a boldogság, ami ragyog rajtuk.)

Hiába gondolkodtam a verseny közben és most is, hogy a hol a határ.
Nem tudom megfejteni. Mindenkinek magában kell ezt megtenni.

De abban biztos vagyok, hogy az ember nem kólára és csipszre termett, hanem mamut elől/után rohangálásra.

(Mélységes mély tisztelet minden futónak!)

Sárvár 24 óra - 2011

2011-04-19T13:01:00.001+02:00

A 24 órás verseny előtti hétre két, egy óra körüli futást terveztem, amiből a keddi kimaradt (esett az eső), amit egy pénteki laza kerékpározással pótoltam. Elég zűrös, látogatókkal teli munkanapjaim voltak, de legalább igazán vártam, hogy egy jót futhassak. A nappalra várható időjárás biztató volt, az éjszakai kevésbé, főleg, hogy az elmúlt két év lazázása után most végig talpon akartam maradni.

A reggeli indulás pontos volt, mindenki időben érkezett vagy gyorsan megjelent a telefonhívásra. Az északnyugat irányában sötétedő felhők nem csak riasztó látványukkal, hanem némi esővel is riasztgattak. Ekkor igyekeztem nem belegondolni abba, hogy hajnali 2-kor, 3 fokban és esőben milyen érzés lesz futni…

A rajtszámátvétel hagyományosan hatékony volt, a chip viszont különös – még sohasem láttam rajtszámra ragasztós változatot. A rajtig tartó idő gyorsan eltelt, az ultrás közösség elég kicsi és stabil, ráadásul hazai versenyből sincs rengeteg, ezért évről évre hasonló rajtlistával, és az azon szereplő ismerősökkel lehet találkozni. 10 után pár perccel csendben indult a verseny, mire ráeszméltem, hogy Gyula azt mondta, hogy indul a verseny, már a mezőny végén is találtam magam. Az elején nem volt konkrét kilométertervem, pulzuskontrollal akartam futni. Mivel a múlt őszi balatonalmádi 12 óráson 82%-os átlagpulzusom volt, most a “80% alatt” volt az ökölszabály, ami 95%-ban 75-80%-ot jelentett, amiből frissítéskor vagy amikor beszélgetés közben nem figyeltem oda, lefelé és felfelé kilógtam.

Ez az intenzitás kicsit 6 percen kívüli tempót jelentett, amivel hamar a korosztályos utolsó előtti helyre sikerült felhoznom magam, de ezen nem aggódtam. Az idő jó volt, egy idő után vetkőztem és tartottam a sebességet. Maratoni távhoz 4:15 alatt értem, 50-hez 5:10 körül, aztán elkezdtem lassulni. Jöttek a 7 perces kilométerek és már nem futtában frissítettem, hanem leültem a sámlira a kulacs és az ennivaló mellé. Apropó frissítés. 5 körönként ittam és az első óra után 5 körönként ettem is. Fél banánt, fél narancsot vagy egy marék földimogyorót. Amikor nagyon éhes voltam, akkor kicsit többet, de a gyakorisághoz kínosan ragaszkodtam. Rendszert adott a futásnak, mindig volt egy konkrét rövidtávú célom (futni a következő frissítésig) jutalommal a végén. A középtávú cél 12 óra alatt legalább 100 km volt, ezt nagyjából 6-7 óránál tűztem ki és bár rendszeresen jöttek a holtpontok, kicsit gyorsabb is tudtam lenni, így végül 102 kör, vagyik 105 km belefért.

Itt kezdődött az újabb kihívás: a hideg éjszakát fáradtan túlélni anélkül, hogy befeküdnék az autóba vagy a sámlin ülve elaludjam. Mivel Szőnyi Feri 12 órát futott, az ő frissítőállomása is bezárt, pedig a feleségével és a kislányával jókat beszélgettünk este 10 előtt, újratöltötték a kulacsomat, szórakoztattak, erőt öntöttek belém.

Először a hideg ellen kellett védekeznem. Felvettem a téli futónadrágot, a rövidujjú és hosszúujjó felső fölé még egy polar pulóvert is vettem és kesztyűbe bújtattam a kezem. Igy is fáztam, de még elviselhető volt a dolog. Az újraindulás után csak rövid ideig tudtam futni, aztán gyaloglásra váltottam. Az első két óra után látszott, hogy az óránként 5 km még pihenőkkel együtt is megvan, ezért a végcél 170 km lett. Kitartóan gyűrtem a kilométereket és a perceket, órákat, rendszeresen ettem és ittam, a tempót is tudtam tartani. Az 5 km-es tempón felüli plusz körök is jöttek, meg a rövidebb-hosszabb beszélgetések és japán nyelvű hangoskönyvek is kellően lefoglaltak. Folyamatos volt a diszkomfort érzés, de még éppen elviselhető.

Időközben folyamatosan zárkóztam fel. Az első 12 óra vége felé hatodik és kilencedik kör között ingáztam (azt nem sikerült kitalálnom, hogy melyik 3 futóval kerülgetjük egymást 3-4 körönként), aztán mivel sokan nyugovóra tértek, hajnali háromra korosztályos harmadik voltam. Ez felvillanyozott (gyorsabb tempóra nem tudott ösztönözni), de az állapot csak addig tartott, amíg a korábbi negyedik vissza nem állt és 6 órára visszaszerezte a dobogós helyét. Nem sokkal később azonosítottam a mögöttem levőt, akinek 7 körös elmaradása volt és elég frissen mozgott. Kíváncsi voltam, hogy mit tud (meg nem is tengett túl bennem az erő) és vártam, hogy 7-ig mennyit hoz be a hátrányából, annak megfelelően próbáltam volna gyorsítani. Egy órán belül hozott két kört, de aztán ő is lelassult, többször kiállt enni és gyúratni, a verseny végére így maradt is a 7 környi különbség.

Az utolsó órában (amikor 58 percre jutott 4 kör) még majdnem sikerült megborulnom. A 162. Körben kellett volna frissítenem, de az asztalnál nem éreztem éhesnek magam és úgy voltam vele, hogy annyival is hamarabb megleszek a 165 körrel, ezért ezt elmulasztottam. Fél körrel később éreztem a szédülést: eléheztem, de elég durván. Erősen koncentrálnom kellett, hogy ne essem el és amint a frissítőasztalhoz értem, felmarkoltam egy csomó szőlőcukrot, leültem és magamba tömtem azokat. Három perc múlva már rendben is voltam, odafigyelve, hogy utána rendszeres legyen a cukorutánpótlás, behúztam a maradék három kört. Utána fantasztikusan jól esett a cukros túrós tészta.

Értékelés: örülök, hogy végig mozgásban voltam (emiatt már be is neveztem az UB-ra), kicsit sajnálom, hogy a harmadik hely elúszott, de igazából ennyi volt bennem és a 170 km is csak a viszonylag zord éjszaka miatt ért negyedik helyet. A verseny előtt idén összesen 737 km-t futottam (és nagyjából ugyanennyit kerékpároztam), ez nagyjából ennyire elé. Ideje lenne elkezdenem komolyan venni a testmozgást 
A többieknek gratulálok, legtöbbjüknek sikerült a céljukat és/vagy kiemelkedő eredményt elérni.

Sárvár 12 óra - elérhető a századosság

2011-04-18T12:16:00.001+02:00

Kezdem az elején. Zsíros alkat vagyok, így az elhízás ellenszereként kezdtem el futni 22 éve 10 évnyi masszív cigarettázás után. 21 éve 1990. májusában futottam az első félmaratonomat (1 óra 35 perc), pedig 10-re mentem, mert addig 10km-t sem futottam egyben, de az IBUSZ BP maraton nevezésekor, aminek a betétszáma volt a 21km és 10km közölték, hogy a 10-est csak gyerekeknek indítják. Ennek sikerén úgy felbuzdultam, hogy mindjárt a maratonról kezdtem álmokat szövögetni, merthogy minden futó álma, hogy életében egyszer lefussa a maratont, szintidőn belül, mindegy milyen idővel. 1992-ben ez is sikerült. Örömtől könnyezve futottam át a célon, majd megfogadtam, hogy ez volt az első, de az utolsó is. Ezt a fogadalmat hamar elfelejtettem, mert azt az élményt újra szerettem volna élni, ahogy és amikor átszaladtam a célvonalon. Sajnos a sokadik maraton ezt már nem adja meg, így jöttek a további álmodozások extrémebb távokról. Többször kóstoltam bele az ultrafutás világába, de úgy éreztem, hogy igazából csak akkor vallhatom magam ultrafutónak, ha teljesíteni tudom a 100 km-t az OB-ken megadott szintidőn belül (ami 12 óra). Ezzel el is jutottam oda, hogy miért kezdtem el 12 órás futásokra járkálni. :)

Ez volt a 4-dik nekifutásom. A legelsőt egy maratoni táv lefutása után hőgutával feladtam. Rákövetkező évben váltóban indultam, hogy feledtessem a rossz élményt. A második alkalommal, 2009-ben túlpihengettem magam, így 86.679 km lett, amire hiába mondta mindenki, hogy remek teljesítmény, én kudarcnak éltem meg, mint ahogy a 2010-es évit, a 3. próbálkozást is, ahol elfutottam az elejét, hőgutát kaptam, a 41. kör után leszédültem a fűre, közel egy órát talpra se tudtam állni, de aztán mégsem adtam fel, de onnantól már csak vánszorgás volt, az eredmény pedig 82.639 km lett. Akkor azt mondtam, három a magyar igazság, az megvolt, és egy a ráadás, vagyis 2011-ben újra megpróbálom, és akárhogy sikerül az lesz az utolsó.

A felkészülésem jól sikerült, január 1-től a versenyig 1238 km-t raktam a futócipőimbe, sok edzőtárs jó társaságában (Jani, Andi, Robi, Fecó, Sólyom, Endre, és még sorolhatnám). A verseny... kicsit még ködbe vész, de azért megpróbálom összeszedni magam. Ideális időt jeleztek előre, és így is lett, se nagy szél, se eső, se túlzott meleg, néha sütött a nap, de nem forrón, néha meg árnyékoltak a felhők. Indulás előtt szelet rozskenyér parizerrel, a rajt előtt egy óriás müzli meg egy banán még lecsúszott, aztán jött a gyomorfájás, de az az izgalomtól, plusz egy kis fejfájás, szintén az izgalomtól (való kialvatlanság miatt). Ezeken segített Varga Endre barátom egy korty jóféle szilvapálinkával. :)

Lassú kezdést terveztem, mondván van idő a bemelegítésre. Így is lett, visszafogtam magam, az első köröm pont 6 perces lett, majd beálltam 5:40 - 5:50 közötti köridőkre, időnként megállva inni egy kis izotóniás italt, vagy ráhúzni a mézes macira. Ezekben a körökben Völler Feri és Német Jani barátaim segítettek a legtöbbet, kérdezték hogy mit kérek, és adták a következő körben, de a többiek közül is sokan jöttek a kör széléhez és segítettek, meg szurkoltak. Nagyon jól meglett szervezve, hogy a klubból 4 váltócsapat is jött, masszőrt hozva, nekünk is segítve. Kicsit irigyeltem is őket a buli hangulat miatt. A félmaratoni táv így meglett 2 órán éppen belül, a maratoni 4 óra 7 percen belül. - Ezek nem pontosak, mivel a chipes körszámlálásból nézem vissza az adatokat, pl.: 41. kör végén az idő 4 óra 7 perc 13 mp, táv 41*1.03km=42.23km. A 42. kör vége előtt álltam ki egy 7-8 perces frissítő gyúrásra, úgy érezve ezt most megérdemlem, közben elrágcsálva egy fél banánt. Innentől elkezdem lassulni, már 6 perc fölötti körök mentek csak, de az 50km így is meglett 5 óra 14 perc körül. 50 felett már jöttek a kisebb belegyaloglások is, de a legutolsó kör kivételével nem volt olyan köröm, ahol csak gyalogoltam volna, a körök kb felét mindig futottam. Erre az volt a taktikám, hogy ott engedélyeztem magamnak a gyaloglást ahol a "hegy" felfestést láttam, illetve 80km felett már ott is, ahol azt láttam hogy gyanúsan emelkedik a pálya. Ezek a maratoni távig amúgy fel sem tűntek. :) 60km 6 óra 22 perc. Közben megjött Erika (feleségem) és onnantól ő lett a legfőbb segítőm, minden körben lesve minden kívánságom, és nagyon jól visszafogta magát, hogy ne próbáljon rábeszélni hogy hagyjam abba, mert ahogy fogyott az idő, egyre szebben nézhettem ki. Hozta magával Petra lányomat is, aki kétszer 5 körre, plusz a legutolsó körre beállt mellém, így segítve. Ennél többet nem is kívánhattam magamnak. A 70. körben megint engedélyeztem magamnak egy gyúrást - a csapat részéről a saját masszőr, hát ez hatalmas ötlet volt. Ezzel, és itt még megint tudtam tartani 7 perc 30 mp körüli köröket, de innentől már csak a géleket fogadta be a gyomrom, el is fogyott mind az 5, amit vittem. a 77. körben is bementem a csapathoz, ledőltem egy nyugágyra, mondtam hogy 5 perc múlva szóljanak, és lehunytam a szemem. Még egy 5 perces megállásom volt, a 80. körben, akkor a kocsi csomagtartójának szélére ültem, de amikor onnan tovább indultam, tudtam hogy még 17 kör kell a száz kilométerig, és vészesen fogy az időm, 2 óra 35 perc volt vissza a 12 órából, plusz kezdett hűvösebbre fordulni, ezért úgy döntöttem, hogy innen nincs megállás, inkább többet gyalogolok ha szusszannom kell. Hűvösben fáradtan nem jó megállni, mert a kimerültségtől megvesz az isten hidege, öltözni kell, de ha újra mozgásban vagyok, akkor megint izzadok, sehogy se jó. Kb a 90. kör környékén kértem a karhosszabbítómat, ennyit kellett csak öltözködnöm. Közben megérkezett Lőrincz Endre barátom is, aki tavaly 103 km felett teljesített, és ő is futott velem egy kicsit. A 90. kör után már a visszalévő időt figyeltem csak, megfutva a körök legalább felét, azt számolva, és annak reményében, hogy talán az utolsó köröket gyalogolhatom, akkor is meglesz a százas. Ez olyan jól sikerült, hogy 8-8:30 közötti köröket mentem, és a 97. kör végén (megvan a 100) még maradt 13 percem. Ekkor Petra lányom beállt mellém, hozta a meleg felsőm, hogy amikor megszólal a 12 óra végét hirdető sziréna, ne fázzak, és még megtettük a 98. búcsú kört, de azt már tényleg levezetve, gyalogolva 11:30 perc alatt.

98 kör 101.0531 km az oklevélen, kategóriámban 2. hely (abszolútban 17. hely). Megvolt. Nem csúcs teljesítmény, de egy amatőrnek ennyi is elég. Elértem egy álmom, most már mondhatom hogy van ultrafutó múltam, de nem vágyom ismétlésre.

Köszönöm ezúton is mindenkinek, aki segített!

Bónusz volt (és megtiszteltetés), hogy kategóriámban Szőnyi Feri mellé állhattam fel a dobogóra, a mellé az ember mellé, aki megnyerte a 20-szoros ironman világbajnokságot Mexikóban, aki a kitartás mintaképe.

ZASZ SE, nem mellesleg, a váltócsapatok is több dobogós helyet szereztek, a leggyorsabbak kategóriájukban és abszolútban is megnyerték a versenyt. Hajrá ZASZ! :))

Sárvári 12 órás váltó 2011-04-16

2011-04-17T19:58:00.008+02:00

Mivel Roli már megelőzött (legalábbis blogírásban) ezért nem is annyira a számok mentén közelíteném meg a versenyünket, hanem inkább saját és csapattársaim gondolatmenete, örömei-bánatai vonatkozásában.

A váltó sorrendjét már jópár hete tudtuk, hisz Sólyom önkényes helyfoglalása után már gyorsan leosztódtak a további szerepek:-) Én, Sólyom, Bálint, Roland – így álltunk fel végül. A helyezés ugye mindig nagyban függ a többi csapat erejétől, így meghatároztunk inkább egy kilométer célt (180), ami kellő kihívást jelent, de nem is egy elérhetetlen magasság. Ugyan Rudi figyelmeztetett előzetesen, hogy egy váci csapat 190-et is futott már, ennek tudata semmit nem változtatott azon a helyzeten, hogy mi ilyet nem tudunk.

Kifogástalan futóidő, gyenge szél, példátlan mértékű ZASZ-os jelenlét (4 csapat, két 12 és egy 24 órás induló): ennyi azt hiszem elég is a körülményekről. Ha még azt is hozzávesszük, hogy több számban is jó esélyekkel indultunk, egy tökéletes sportnap is kerekedhetett az egészből.

Kerekedett is! Ami minket illet, az első három etapban 8-8 körrel kezdtünk, hogy aztán belátásunk szerint változtassunk majd a taktikán. Az első futásom után nehezen tudtam volna elképzelni, hogy képes leszek a következő majd’ fél napban is hasonló szinten teljesíteni, még úgy is, hogy valamennyire eleve tartalékolnom kellett. A többiek is hozzám hasonlóan kezdtek és ekkor még Sólyom sem panaszkodott, de erről majd később:-)

Az első „félidőben” annyi látszott, hogy a közvetlen vetélytársunknak van egy nagyon gyors futója, egy nagyjából mi szintünk, egy még valaki és egy lány (bár fordítva kellett volna talán felsorolnom őket). Bálint – köszönhetően a kevés edzéskilométerének – kezdett fáradni, de nála nem lehet tudni, mi az ami már elegendő. Azt beszéltük meg, hogy míg ő próbál 4 köröket teljesíteni, mi majd kicsit többet, hogy érdemben tudjon regenerálódni. Ez bejött, hisz „nem szállt el” a nap végére sem. Ennyi kilométerrel, mint ami neki van, nem tudom én meddig lettem volna hadrafogható...

Magamról: valamiért minden egyes futásom egyre gyorsabbra sikeredett, és köszönhetően (legalábbis én ebben hiszek) a közbeeső nyújtásoknak, no meg remélhetőleg edzettségemnek, nem éreztem különösebb fáradtságot a lábaimban. Aztán a 8. óra után (igaz, ekkor már jelentős előnyre tettünk szert), meghúztam egy szénsavas ízesített vizet, aminek következtében annyira komolyan elkezdett futás közben szúrni a gyomrom, hogy kis híján idő előtt leváltattam magam. Szerencsére ez két kör után elmúlt, ám a következő futáskor ismét előjött. Így ezek a tempók (3:55) már nem sikerültek annyira.

Ebben az időszakban annak is örültem, hogy nem kellett kiállnom... Ekkor már a pihenők sem teltek békében, hisz a Sólyom vagy pálinkát akart belénk tölteni, vagy arról sápitozott, hogy szegénynek milyen nehéz mindig újra elindulnia, pont mint egy 35 éves öregember. Lassult is már némileg, de ez nála a korral jár:-) Ha belegondolok, hogy jövőre én is ilyen leszek?:-)

Nekem pedig a jobb lábszáram fájdogált végig pihenés közben, de ez is elmúlt terhelésre. Végül csapatszinten is lelassultunk 4 perc/kilométer alá, de igazán nem szégyenkezhetünk a 178.3km-es végeredményükkel, így is 10 km-rel a mezőny előtt maradtunk. A többiek is remekül teljesítettek, öröm volt találkozni a körök alatt mindenkivel, sokan még a 10. órájuk után is jobban tudtak bíztatni, mint én őket, akik pedig többszörösét futották az mienkének!

Eredmények
Beteszem azért én is az összesítésünket:
Korpa 45.35 km 2:57:00 átlagkm: 3:54
Sólyom 44.29 km 3:01:36 átlagkm: 4:06
Bálint 41.20 km 2:56:59 átlagkm: 4:18
Roli 47.46 km 3:04:25 átlagkm: 3:53

"Nagyon gyorsan" szaggattuk az aszfaltot

2011-04-17T18:06:00.007+02:00

A tavasz (de talán az egész év) legnagyobb magyar ultrafutó találkozójára került sor a hétvégén Sárváron, a hagyományos (immár 10.) 12/24 órás versenyre. Én a tavalyi 12 órás egyéni indulásom után idén a váltócsapatban való szereplést választottam, két okból kifolyólag. Egyrészt úgy ítéltem meg, a kihagyásom után még nem vagyok készen a hosszabb távokra, másrészt talán minden idők leggyorsabb Aszfaltszaggató váltója állt össze Korpa, Sólyom és Bálint révén, amiből nem szerettem volna kimaradni.

Az előzetes taktika az volt, hogy félóránként (pontosabban 8 körönként) váltjuk egymást, és nagyjából 4 perces tempót próbálunk futni valamennyien, amit megpróbálunk minél tovább tartani. A nap második felére (úgy terveztük) a verseny állásától és a körülményektől függően ráérünk majd variálni, esetleg csökkenteni a szakaszokat.

Korpa 207-es rajtszámmal

Korpa kezdett, őt váltotta Sólyom, aztán Bálint, majd végül én következtem. Korpa igencsak gyors kezdésével nagyjából el is szakadtunk a riválisoktól, egyet kivéve. Cheka-cheka csapatában egy szélvészgyors fiú volt az első ember, aki úgy szerzett 4 perc előnyt hozzánk képest az első óra végére, hogy teljesen egyedül futott. Nem foglalkoztunk vele, arra koncentráltunk, hogy nálunk mindenki tartsa a tervezett 4 körüli tempót.

Ez szépen sikerült is az első etap végére. A második etapban még szintén sikerült, de itt már nagyjából kezdett kirajzolódni, hogyan tudunk majd egyénileg teljesíteni az egész nap folyamán: Sólyom nagyjából 4 percekkel futott (elmélkedése a versenyről itt olvasható), Korpa és én kicsit beljebb, Bálint viszont kezdett kicsúszni belőle, és nem is volt túl jól, pedig ugye még csak a 4. órában jártunk. Végül is az a csoda, hogy Bálint havi 70 km-es edzésmennyiséggel képes ilyen gyorsan futni. Időközben Cheka-cheka csapatban bevetésre kerültek a kevésbé gyors emberek is, így már a verseny harmadánál több körös előnybe kerültünk.

Még a harmadik kört is lefutottuk ugyanígy, 6:00:00-kor 90,50 km-nél jártunk. Az első hely sorsa ekkor már eldőlni látszott, ezért fő célként már nem is a győzelem, hanem az lebegett a szemünk előtt, hogy 180 km-t teljesítsünk, ami éppen 4 perces átlagtempónak felelne meg. Ennek érdekében innentől rövidebb (4-5 körös) szakaszokra váltottunk, és egészen a verseny végéig ezt a taktikát követtük.

Mind a négyen nagyon derekasan küzdöttünk, saját magához képest mindenkinek sikerült a maximumot teljesíteni, így nagyon büszkék lehetünk a végére elért 178,4 km-es eredményünkre! Ezzel valamivel több, mint 10 km-es előnnyel megnyertük a váltóversenyt!

Bálint és Roli a dobogó tetején

Egyénenként összességében így teljesítettünk:

Korpa 45.35 km 2:57:00 átlagkm: 3:54

Sólyom 44.29 km 3:01:36 átlagkm: 4:06

Bálint 41.20 km 2:56:59 átlagkm: 4:18

Roli 47.46 km 3:04:25 átlagkm: 3:53

Mivel rajtunk kívül még három zalaegerszegi Aszfaltszaggató csapat is indult, továbbá 3 egyéni indulónknak is szurkolhattunk (és persze más klubokból is sok-sok ismerőst üdvözölhettünk), nagyon izgalmas volt az egész nap, és remek hangulatban telt. Hamisítatlan áprilisi időjárás volt, hol fáztunk, hol melegünk volt, hol esni készült, stb. Összességében a futáshoz mindenképpen barátságosabb idő volt a tavalyi hirtelen jött kánikulánál, az egyéni indulóknak ez biztosan kedvezett egy kicsit. A váltósoknak azonban a pihenőidőben egy kicsit hűvös volt, nagyon oda kellett figyelnünk az öltözködésre.

A szép és jól megérdemelt oklevél

Győzelmünk mellett a többi csapat is nagyon szépen teljesített, különösen a lányok, akik mindvégig kiélezett küzdelemben voltak a 2. helyért, és végül egészen minimális, másfél km-es hátránnyal maradtak csak alul. A szenior csapat 150 km fölé jutva, mindössze két körrel lemaradva a kategóriagyőzelemtől szintén szépen teljesített. A ZASZ gyors fiúk is a mezőny első felében, kategóriájuk 5. helyén végeztek.

A végére hadd emeljem ki egyéni indulóinkat! Andi élete első ultraversenyén egy komoly térdsérüléssel dacolva hihetetlen akaraterőről tett tanúbizonyságot. Reméljük, nem lesz túl nagy ára ennek a káprázatos eredménynek: a 115 km-es teljesítménnyel a férfiak közül is csak négyen tudták megelőzni. Az aktuális világranglistán minden bizonnyal az első tízben fog szerepelni. Némi bosszúságot okozott (sajnos nem csak Andinak) a verseny során a körszámláló chip-ek bizonytalan működése, de ez nem von le semmit a teljesítménye értékéből. Rudi úgyszintén a 12 órás számban indult, sokadszorra veselkedett neki nagy álmának, a 100 km sikeres teljesítésének. Amikor még hátravolt bő egy óra, és már 94 km-nél járt, akkor már sejtettük, hogy sikerül. És így is lett, bő 10 perccel a "lefújás" előtt Rudi áthaladt a képzeletbeli 100 km-es vonalon! Az már csak hab volt a tortán, hogy a kategóriájában a sokszoros triatlon világbajnok Szőnyi Ferenc mellé állhatott fel a dobogó második fokára! A leghosszabb próbára Tamás vállalkozott: szokása szerint a 24 órás számra nevezett. Elmondása szerint mindvégig stabilan, koncentráltan csinálta végig a hihetetlen próbát, végül kiválónak mondható 170 km-es végeredménnyel "ért célba", és ez egy kategória negyedik helyet is eredményezett. Gratulálunk Andinak, Rudinak és Tamásnak, nagyon szép volt!!!

Továbbá gratulálunk minden, a hétvégén rajthoz állt indulónak, kiemelve testvérklubunk, a Kanizsai Futóklub versenyzőit, akik ugyancsak nagyszerű eredményeket értek el a hétvégén, jókora adaggal hozzájárulva, hogy együtt egyre közelebb jussunk a Hold eléréséhez!

A verseny oldala

Visszatérés Pozsonyban - 3 óra alatti maratonnal

2011-03-28T16:38:00.002+02:00

A tavalyi év második fele nem éppen az elképzeléseim szerint alakult. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, közepes formában tudtam csak edzeni és versenyezni, mígnem aztán november közepén achilles-em túlterheltsége miatt úgy döntöttem, tartok egy hosszabb pihenőt, fájó szívvel lemondva ezzel a szilveszteri maratonról.

A hat hetes pihenő szép gyarapodást hozott, legalábbis a testsúlyom tekintetében: a korábbi 60 helyett 66 kg-ot mutatott a mérleg, ami ugye éppen 10% extrát jelent. Január 3-án, az első edzésem napján alighanem bármelyik aktív aszfaltszaggatótól kikaptam volna, ha versenyzünk egymással: alig hat km könnyű kocogás után is már minden bajom volt, a pulzusom az egekbe emelkedett. A csapnivaló forma nem vette el a kedvemet, gondoltam, legalább most világosan megmutatkozhat, hogy a nulláról építkezve milyen gyorsan tudok fejlődni. Innentől már folyamatosan edzettem, bár csak lassan emeltem a terhelést. A formám pedig látványosan ívelt felfelé, elég csak szemléltetésképpen az alábbi edzésadatokat és ábrát bemutatni (átlagtempó és átlagpulzus, valamennyi nagyjából sík terepen):

5:00 164 (január 3.)

4:58 145 (január 13.)

4:21 148 (február 3.)

3:59 148 (március 24.)

Ha az elsőt és utolsót összehasonlítjuk, nem is kell tovább magyarázni a fejlődést... És ha még azt is hozzáteszem, hogy a 6 kg plusz súlyból még mindig megvan 3, akkor joggal bizakodhatok a további gyorsulásban is.

Január végén Bandi és Korpa (akik kinézték maguknak a pozsonyi maratont) invitálására jelentkeztem én is a szlovák főváros március 27-re meghirdetett nagy maratonjára. Remek alkalomnak ígérkezett felmérni, hol is tartok a felkészülésben. Később aztán Hegyi Peti is csatlakozott hozzánk (igaz, ő félmaratoni távon), de aztán sérülések miatt mégis úgy alakultak a dolgok, hogy csak egyedül (menyasszonyom kíséretében) voltam ott Egerszegről vasárnap reggel a rajton.

Némi kis szelet leszámítva ideálisnak mondható futóidőben versenyeztünk mindvégig, legalábbis én nagyon szeretem az ehhez hasonló, 5 fok körüli klímát. Az öltözködést is jól eltaláltam: rövid alsóban és hosszú felsőben futva melegem sem volt, de nem is fáztam.

Az egész versenyen olyan túl sok izgalom nem történt, megpróbálom összefoglalni az eseményeket. A rajtnál szokás szerint beragadtam a tömegbe, de nagyjából két perc után már kitisztult előttem a terep, és onnantól már a saját ritmusomban tudtam haladni. Az első 10 km-en enyhe ellenszélben futva, 4:05-4:10 közötti tempót (és 155-160 közötti pulzust) tartva futottam, és az útvonal itt fordult vissza a városközpont felé, azaz innentől egy kis hátszél támogatott bennünket. És éppen itt értem utol egy kb. 50-60 fős csapatot, akik a lufis emberek (3:00-s pacemaker-ek) körül csoportosultak. Még nem csináltam ilyet korábban, de mivel most éppen ideálisnak tűnt a tempó, csatlakoztam a társasághoz. A tempó 4:10 körül stabilizálódott, a pulzusom pedig 155 alá esett egy kicsivel. Féltávnál 1:28:40 körül voltam, de itt egy kicsit elvette a kedvem, hogy hosszabbnak bizonyult a pálya. Pedig addig a gps órám szerint is szinte hajszálpontosan voltak kirakva a km-ek, de a körváltásnál (ahol a félmaratonisták kiváltak) valamit elszámolhattak, mert a 22. km-nél már több mint 200 m eltérést jelzett az órám. És ez már előrevetítette, hogy 42,2 helyett 42,6 km-nél fogok beérni a célba... A másik tényező, ami tovább nyújtotta a beérkezés várható idejét, az a "flat and fast" jelzőkkel reklámozott pálya vonalvezetése volt: körönként négy nagyobb (azaz összesen nyolc) hidat vagy emelkedőt kellett megmásznunk, mérésem szerint 272 m szintkülönbséget győztünk le a 42 km alatt, ami kevésnek éppen nem mondható. Féltávnál még frissnek éreztem magam, és a tervem az volt, hogy ha marad erőm, 30-nál kiválok a társaságból, és a végéig a saját tempómat futom. Azonban éppen itt, 30-nál kezdtem el fáradni, így maradtam a csapattal, egészen a végéig. Sajnos a végére elfogytam, nem maradt erőm a hajrára. Direkt megnéztem az órámat: 42,2-nél 2:58:01-et mutatott, a végső időm pedig 2:59:32 lett.

Ezzel az eredménnyel nem kell szégyenkeznem, de azért nem vagyok teljesen elégedett. A körülmények (forma, időjárás) ideálisak voltak, így a nehézségek (hosszabb pálya, emelkedők, szél) ellenére néhány perccel jobb időre számítottam a mai napon. Hogy nem sikerült, az azon múlott, hogy 30 fölött már nem tudtam váltani (pedig a taktika ez lett volna, éppen ezért futottam az első felét kicsit visszafogottabban, mindössze 156-os pulzussal). Olyan nagyon azért nem csodálkozok, hiszen a három hónapos edzésprogrammal felhoztam magam odáig, hogy rendben van a gyorsaságom és a hozzá tartozó pulzusom, azonban a hosszú távokra még nincs meg a kellő kitartásom (október óta se edzésen, se versenyen nem futottam maratoni távot). Az alap tehát biztató, de még sok tennivalóm van augusztusig, hogy jól szerepeljek a hazai 100 km-es ob-n, ami az idei fő célom.

Ami bizakodásra adhat okot, az feltétlenül az, hogy meglepően gyorsan regenerálódtam, pedig a 42. km végére teljesen elkészültem az erőmmel... Már estére lett volna kedvem egy kis kocogásra (pedig közvetlen a futás után még sétáltunk is Timivel egy órát a belvárosban, utána meg hazavezettem Pozsonyból Zalaegerszegre), ma pedig ténylegesen el is mentem, és igencsak könnyedén és jól ment az edzés.

Magáról a versenyről és a rendezésről néhány szó. Egy gyorsan fejlődő nagyvárosi futóverseny a Bratislava Maraton, évről évre egyre többen választják, köztük pénzdíjra hajtó profik is. A rendezésnek javára legyen mondva, hogy rendkívül kulturált, szervezett körülmények között zajlott minden (az eseménynek otthont adó Eurovea például egy olyan hatalmas és hipermodern pláza, ami mögött a West End csak elbújhat), külön kiemelve a frissítő állomások kényelmesen elérhető és átlátható kínálatát. Amiben még fejlődniük kellene, az a körítés: se zene, se dobszó, se speaker nem fokozta a hangulatot, egy árva pisztolylövésből tudtam meg, hogy elrajtolt a mezőny. Útközben is csak két zenész volt, és nézők is csak alig-alig akadtak, többségük csak passzívan szurkolt. Az útvonal két szép Duna hídtól és az óvárosi macskaköves résztől eltekintve 90 százalékban jellegtelen lakótelepeken és unalmas országutakon, azaz nem éppen inspirálónak mondható környezetben haladt. A sok emelkedő és a szélnek kitett pálya miatt nem javasolnám azoknak, akik rekordot szeretnének futni, akik azonban egy jól szervezett tavaszi maratonon futnának, azoknak bátran ajánlom, nem fognak csalódni a pozsonyi versenyben!

A verseny honlapja

Beszámolók korábbi versenyeimről

10. Sárvári félmaraton 2011-03-26

2011-03-26T21:26:00.006+01:00

Közel sem úgy végződött az előző és indult az idei évem, amint az akárcsak a teljesen realista elképzelésiemben szerepelt. Előbbiről már a szilveszteri verseny kapcsán írtam, utóbbi pedig egy térdsérülés nyomán dőlt dugába. Mármint a kulcsfontosságú alapozó időszak szállt el felettem anélkül, hogy fel tudtam volna építeni egy erős aerob alapot, ami nélkül nem lehettek vérmes reményeim.

3 héten át csak hébe-hóba tudtam futni és akkor is leginkább a 6. kilométerig volt értékelhető egy-egy edzés, aztán már csak a szurkáló fájdalomra emlékszem, meg hogy mindig hazavergődtem valahogyan. Szerencsére alkalmas maradtam a bringázásra, ami remek szinten tartásnak tűnt rövid távon, de legalábbis nem híztam el, mint a disznó:-). Jó két hete kezdtem el újra az érdemi futásokat, így persze a Pozsony Maratoni indulásomat már korábban áttetettem 2012-re.

Néhány hete reménytelennek láttam még azt is, hogy tavasszal egyáltalán futni tudok majd, ám mivel javult az állapotom, pár napja eldöntöttem, hogy gyatra forma ide vagy oda, azért Sárvárra csak elmegyek.

Magas elvárásokat nem támaszthattam magammal szemben, ennek megfelelően főleg az érdekelt, hogy képes leszek-e egy egyenletes, jól eső tempót futni úgy, hogy 21km-t egyben már 7 hete nem futottam.

10-en indultunk ZASZ-osok, de rajtunk kívül is láttunk még egerszegieket melegíteni, mint ahogy Kanizsáról is befutott a szokásos különítmény.

Sikerült hátulról rajtolnom, hisz nem siettem sehova, és azt is örömmel nyugtáztam magamban, hogy most sincs bennem semmiféle izgalom, ahogy az jó formában is lenni szokott. Az elején olyan 12. pozícióban lehettem, de hamar látszott, ki fut saját képességeinél erősebben, hisz a terepes résznél már az 5. helyen találtam magam, bár az első 3 nagyon elfutott addigra már. Egész jó állapotban éreztem magam, térdem is bírta, ám még nagyon az elején jártunk.

Aztán az Ikervár előtti hosszú egyenesben, pontosabban a szélkerekeknél, elhagytam a sárvári Marton Lacit is (végül egyéni legjobbat repesztett), aki azért még kilométerekig próbált tapadni, ám végül a Sótony előtti kaptató előtt lemaradt. Nem mondom, hogy nem bántam, senki nem álmodozik folyamatos topogó léptekről maga mögött.

Az emelkedő normálisan ment, már ha ez mond valamit, majd az Asi szokásához híven bemondta a váltópontnál, hogy 3 és fél perc (mármint korábban azért nem szokott ennyi lenni:) ) a hátrányom a Fábrics Gabihoz képest. Hát, nem rendeltem ott helyben pezsgőt ezt megünnepelni…

A főútig tartó hullámvasútat alapesetben élvezni szoktam, ám most nekem úgy tűnt, mintha inkább csak emelkedne. Gondoltam, hogy nem a földrajzi paraméterek változtak meg az elmúlt ősz óta, hanem a formám nem teljesen alkalmazkodott még egy ilyenhez. A fel-felcsapó szembeszél csak rontott a feelingen, de azt azért éreztem, hogy még nem sodródok erősen a teljesítőképességem határai felé.

Nem úgy Gabi, aki kissé elfutotta az elejét (később bele is kellett sétálnia), így látótávolságon belülre került Sárváron, ám annyira csekély volt már a hátralévő táv, hogy fél perc még megmaradt közöttünk.

Végül nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy negyedikként csaptam be a célba (korcsoport 2.) 1h23m58s-as idővel és még egy kupát is kaptam mindezért. Tavaly az 1h19m02s-es időm semmire nem volt elég:-)

Felnegyedelve a táv; tempó(pulzus):

4:00(164), 3:59(164), 4:07(165), 3:55(164)

Normál körülmények között elszégyellném magam egy ilyen teljesítmény után, ám a történtek ismeretében nem tehetek szemrehányást magamnak és ha a térdeim sem szenvedik meg a nagy terhelést, igazán szép eredmények várnak még rám idén.

Eredmények

korpa

Indul a Hold expedíció!

2011-02-01T00:33:00.000+01:00

Figyelem! Ahogy azt korábban megbeszéltük, indul a Kanizsai Futóklub és a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók közös nagy vállalkozása, a Hold meghódítása 3 év alatt. A részleteket mindenki folyamatosan követheti majd az interneten az alábbi címen:

Hold-expedíció

Sikeres utazást és Holdra szállást kívánok mindannyiunknak! Roli

Kávási "vaddisznóképző"

2011-01-17T22:21:00.000+01:00

Kicsit későn, de jobb később, mint soha blogbejegyzésem következik

Egyesületünk lelkes kis csapata elhatározta, hogy nem csak elméletben, hanem valóságosan is leellenőrzi a GG (Göcsej Galopp) útvonalát.
Az előkészületek során a levelezőlistánk szinte forrásnak indult a sok levéltől.
Részben a Keszei Család szíves invitálása, illetve a tagok hívást elfogadó levelei záporoztak több napon keresztül

Az Ágit sikerült meggyőznöm, hogy mindenképpen menjünk el, így mi is visszajeleztünk a Bandinak.
A hosszabb hideg után bejött az enyhébb időszak, így mindenki lelkiekben felkészült arra, hogy nagy sár lesz.
Mivel az Ági nem szeret sárban futni, így rám hárult a feladat, hogy lefussam valamelyik távot.
Ehhez a nagy nap előtt elmentem futni egyszer 3km-t, és bebizonyosodott, hogy jelenleg még az is gondot okoz.
Szerencsére a választási lehetőség nagyon jó volt, hiszen a 14km mellett 4km-es távot is lehetett teljesíteni.
Induláskor el is döntöttük, hogy majd azon indulunk.
Az indulás szervezése illetve a spontán csatlakozások miatt valóságos konvoj alakult ki Kávás felé.
Amikor odaértünk a Keszei Család házához, nagyon szívélyesen fogadtak minket.
Pár perces beszélgetés után már neki is indult a csapat.

De addig történt egy apróság a részemről. A szokott stílusom ismét előjött és mondtam az Áginak, hogy jó lesz nekem a 14km is. Nem részletezem, hogy mit mondott, mert hátha a Korpa lemoderálja a bejegyzésemet. Csak annyit válaszoltam, hogy teljesen igaza van.

Ennyi kitérő után el is indultunk a rajthelyre. Először sík terület, majd jött az emelkedő.
A Roli utólag mondta, hogy a mozgásom alapján aggódott, hogy hogyan fogok végigérni.
Ha akkor tudom, hogy mi vár rám, akkor én is aggódtam volna. De így nagyon vidáman vágtam neki a
kalandnak.

És akkor........az első emelkedőnél már bele is folyt a víz a cipőmbe. Na ez nagyon jó lesz, ha így folytatódik. De kiderült, hogy ez csak a bemelegítés volt, a java csak ezután következett.
Jött, jött és jött a sár és sár és megint csak sár.
De ha a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók elhatároznak valamit, akkor azt végre is hajtják.
Kiadták a jelszót: Minden ember számít, egyet sem hagyunk ott.
Nagyon áthatotta a légkört az igazi közösségi hangulat.
A Keszivel még elnökségi ülést (értsd: sárdagasztást) is tartottunk. Tamás a kezembe nyomott egy csokoládét, mivel nem ismertem (ezt a fajta csokit), véletlenül majdnem elvettem Tőle az egészet. Bandi is jó házigazda módjára lemaradt mellém. Krisztivel is sikerült jót beszélgetnem, de megkértem, hogy fusson csak a saját tempójában, nehogy lemaradjon.
A többiek a bevárós taktikát követték. Egy-egy szakaszt lefutottak, majd bevárták a legutolsót.
Egyszer véletlenül megelőztem a Keszit, így meg is lettem gyanúsítva, hogy eddig biztos a hátamon hoztam. (ha kellett volna, akkor megteszem, de inkább én ültem volna fel)

Volt egy frissítő állomás is. A bödei favágók megkínáltak egy pohár boros kólával. Még cukkolták is egymást, hogy valaki jöjjön velem.
Az utolsó szakasznál mindenki kámforrá vált, így igazából valami piros jelzést követve futottam.
Az egyik pincénél megkérdeztem egy bácsit, hogy látott-e erre futókat, erre megkérdezte, hogy kérek-e egy pohár bort. Megköszöntem, hogy nem és futottam tovább.
Jött egy 4-es elágazó, mindegyikhez valamilyen hegy volt írva. Na ez alapján hogyan döntsem el, hogy merre. Az egyik pincénél megkérdeztem egy hölgyet, hogy merre. Útbaigazított. Lefutottam egy lejtőn és elfutottam valamilyen üzem (talán az lehet) mellett. A kutyák nagyon ismerősnek tűntek, így még a főút előtt visszafordultam. Akkor már a kerítés is ismerős volt. Eszembe jutottak a Keszi szavai, hogy a Bandiék háza felett érünk ki. Visszafelé menve, meg is találtam a sorompót és visszamentem az autóhoz. Nekem a "futott" táv 16,6km lett, Az Ágiék ott vártak Azt mondta, hogy többen is beértek már, volt aki továbbment a kis körre. De azt is mondta, hogy mindenki a másik út felől érkezett. Valószínűleg le kellett volna futnom a rajthelyig és a másik irányból visszajönni.
A Kriszti és a Bandi nagyon jól felkészültek a vendégfogadásra. Nem is akarok nagyon belebonyolódni, hogy mi minden volt. Párat azért felsorolok: pizza, répatorta, narancs, sör, forralt bor, stb. Ezúton is nagyon köszönöm a vendéglátást.
Ha jól számoltam, akkor 16 fő vett részt összesen a 16 illetve 5km-es távon.
Lányok: Kriszti, Évi, Brigi +2lány (sajnos a bemutatkozás kimaradt), Vali, Timi,
Fiúk: Bandi, Keszi, Sőlyom, Tamás, Endre, Roli,Olivér, és én.
A 16. a hozzászólásban jön

Jövőre is megyek :)

Hévíz-Zalaegerszeg, avagy első bizonytalan lépéseim a túrafutás világa felé

2011-01-09T22:29:00.007+01:00

Történt ugyanis, hogy egyik főiskolai évfolyamtársam (persze nem jelenlegi, hisz már benne vagyok a korban) meglátogatott és megkért, hogy kísérjem el egy hévízi teremtornára, ha szeretném, akkor játékosként, de engem még inkább az onnan való hazafutás gondolata vonzott.

Nem kifejezetten a 76-os főút életveszélyes útpadkájának megfutása iránt éreztem olthatatlan vágyat, hanem Nemesbük felé nekiindulva, onnan át Kehidára, majd az idei Megyefutás útvonalán haza, magyarán árkon bokron át, szerepelt a terveimben. Bár a távnak talán csak olyan 15-20%-a jelentett effektív terepfutást, időben jó 40% telt el a szó legmocskosabb értelmében sárdagonyázással.

Amit vittem magammal: gázspray-es kutyariasztó, 1 marcipánrúd, 3 aszaltgyümölcsös szelet, Ka-Mg por, telefon, pénz és néhány buszjárat indulási adatai a legkülönbözőbb istenhátamögötti falvakból indulva, biztos, ami biztos. Remek futóidőben (elhelyezkedéstől függően 5-13 fok, napsütés) indultam neki a közel maratoni távolságnak Nemesbük irányába, ami a kis körforgalomnál jobbra való kanyarodást jelentett. Ez lényegében először 7km-nyi aszfalt ismeretlen útvonalon, bemelegítésnek hatott, az is volt.

Egy kis kitérő: leginkább kutyatámadástól tartottam, főleg a települések környezetében. Az elsőt épp egy Nemesbük előtti telepnél úsztam meg. Ilyen helyeken általában nagytestű agresszív keverékek, hosszú láncra kötve és kerítés mögül kapnak támadási ingert futó (kerékpáros) láttán. No, itt se lánc, se kerítés, csak az inger. Végül szerencsére nem követett a dög, és így magam mögött hagytam a veszélyt. Az az igazság, hogy a riasztómban azóta nem igazán bízok, mióta pár hete kettőből nulla találati arányt könyveltem el egy támadó kis korccsal szemben.

Nemesbük után közel 2km terep Kehidára: mondjuk azt, hogy futható földút, kevés mocsaras szakasszal, ez némi reménnyel töltött el, mégha egy tövises bokor sebeket is ejtett rajtam. Aztán a fürdő mellett elhaladva a Zalacsány-Zalaszentgrót átkötőútra érkeztem (itt ittam 2 korty vizet a közkútból), hogy aztán 6 km múlva Kallósd következzen, ami zsákfalu jellege okán ismét csak terepben végződött.

Itt kezdődött a haddelhadd: az még hagyján, hogy egyszerre 6 veszti típusú kutyát sétáltató anya-fiú pár borzolta a kedélyeimet (az összes egyszerre akart megtámadni, de úgy hogy kisfiút a rábízott egyetlen egyed is egyszerűen elhúzta a sárban), utána 2-3 km-en át olyan szakasz következett, ami vagy emelkedett vagy lejtett és a felső 2 centis réteg olyan csúszós felületet képzett az agyagos talaj felett, hogy lényegében minden lépésemben benne volt a mocsárba dőlés lehetősége. Az út melletti rész használhatatlan volt futás szempontjából, mert faágakat pakoltak oda korábban lelkes favágók. Igy haladtam, illetve csúszkáltam, miközben a cipőim bruttó súlya a szakasz végére a nettó többszörösét is elérte.

Következett 21,5 km-nél szülőfalum, Bezeréd, ahol odakészíttettem már előre egy flakon izotóniás italt, hisz itt már jelentős folyadékveszteséget könyvelhettem el. A megállást némi pisiléssel megtoldva súlytöbblet nélkül folytattam utam, így pár kilométer múlva bele is vághattam a Nemesapátira átkötő két domb megmászásába.

Az elsőnél jobbnak láttam egy ismeretlen füves részen letudni a mászást, mert a szántóföldön a reménytelennél is reménytelenebbnek látszott a haladás: bokáig történő belesüppedés után kellett volna egy 15% körüli emelkedőn előrejutni. Ennek következtében el is tévedtem egy bozótosban, de végül csak kijutottam a szántóföldre, ahol aztán eljátszottam a fenti süppedős jelenetet, itt pár percig nem tudtam a futómozdulatot sem tartani.

Ezek után jöhetett (ezúttal lefelé) a megyefutáson pokoli bögölyjárással tarkított meredek, ahol a mocsárban csak a gravitáció vitt előre, nem is a határozott futómozdulat, mert az azonnali taflázásban csúcsosodott volna ki. Ekkor egy meredek emelkedő jött hasonló terepviszonyok mellett, nem is vagyok biztos benne, hogy a 8perc/km sebességet itt tartani tudtam, örültem, ha nem csúszott ki alólam a talaj. Ez egyszer történt végül meg, de szerencsére a kezemet kellett csak letennem.

az első részleges megtisztítás utáni hadiállapotok

Végre beértem Nemesapátiba, ám itt meg jó pár közepes testű kutya bújt ki az ócska kerítésük alól, és ha nagyon akaratak volna, falkában támadhattak volna meg. Szerencsére ez elmaradt, így ezután már inkább az olthatatlan szomjúság kínzott olyan 30km magasságában. Innen Alsónemesapátit és a 76-os főútat vettem célba, egyrészt mert a Pethőhenye-Csács között belvizes dagonyát nem kívánta egyetlen porcikám sem, másrészt naívan bíztam a falu közkútjában, ami sajnos télen mint kiderült, nem működik.

Arra gondoltam, kiérek a főútra, majd felszállok egy buszra (bár az kérdéses volt számomra is, hogy létezik-e az a buszsofőr, aki abban a mocskos mivoltomban felenged a járatára), mert az utolsó pár kilométer folyadék nélkül több kárt okozna, mint hasznot. Végül a sarkon lévő nem-tudom-mi-a-neve étterem kisegített egy kétdecis Epres Cappy-vel, ami már az autók között behúzott a célba, azaz Csácsba.

38,0 km lett a táv 3h23m alatt (5’20”), 144-es pulzussal.

Különösebb “károkat” nem érzek egyelőre magamon, némi fáradtság természetesen tapasztalható, de semmi izomláz, ami a közelmúlt fényében több mint bíztató. Összességében főleg a Nemesapáti előtti terepet szenvedtem meg leginkább, no és a víz hiánya kishíján feladásra kényszerített a végefelé. De végül az a kevés szénhidrát is elegendőnek bizonyult az utolsó 5km-re, amit a folyadékkal magamhoz tudtam venni.

Beszámoló a kávási közös edzésről

2011-01-08T18:52:00.001+01:00

Dr Keszei András írása:

Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a mai kávási eseményen való részvételt. Nagyon örülünk, hogy ilyen sok ember vállalta az enyhén kedvezőtlen terepen való futást. Kb. mi is 10-kor indultunk a GG verseny kezdőpontjától először a 14-es körre. Nem túl erős, de lendületes tempóban vágtunk neki a Szabó-hegynek. Rudi félelmei már itt beigazolódni látszottak, a hegyi út sáros volt, pedig még néhány hete kavicsosnak látszott. Kurta majorig gyenge, utána erős dagonya óriáspocsolyákkal. Németfaluig aszfaltos-pocsolyás. Lefelé szokott jobb lenni az erdőben, most nem annyira: itt meg a kidőlt fákat kerülgettük. Volt néhány parádés rittberger is néhányunk előadásában, így Bödébe már elég csatakosan érkeztünk. Itt a faluban vidám hangulatú favágók spontán frissítőállomásához értünk, Keszi és Asi élt is a fehérbor-kóla kombó által nyújtott lehetőséggel. Hazáig már csak az emelkedő-dagonya párossal kellett megküzdenünk és a Kávás-hegyi panoráma megtekintése után már meg is érkeztünk. Az igazán kemény arcok még megtették a kis kört is.

Addig Kata lányom megfőzte a forralt bort (tényleg),megsütötte a pizzákat (átvette a futártól). Talán elmondhatom, hogy a futás utáni frissítés is jó hangulatban telt. Képek : (sajnos a futásra nem vittünk fényképezőgépet, de a cipőfotók magukért beszélnek)

Képek

Németh Janinak mi is boldog szülinapot kívánunk!!!

Üdv. Bandi

Szilveszteri futás beszámoló (Tölli Tamástól)

2011-01-04T14:31:00.005+01:00

Csodálatos az emberi elme azon tulajdonsága, hogy önmagát megvédje. Széles körben ismert jelenség a diákok vizsga előtti dorbézolása vagy takarítás iránti eltökéltsége - mindez csak azért, hogy aztán erre foghassák az esetleges rossz eredményt.

Talán ez is munkálkodott bennem, amikor a hegyimaraton hetének hétfőjén elszántam magam egy 46 kilométeres terepfutásra, de az is igaz, hogy már nagyon kimozdultam volna (és a badacsonyi kirándulás túl rövidre sikeredett) és a túra gps-szel is meg akartam szolgáltatni az árát. Az eredmény mindenesetre egy eléhezéssel-szomjazással súlyosbított, kellemesnél mindenképpen erősebb fáradtság. Hét közben nem is futottam már, csak szerdán bicikliztem bő egy órát, hogy a szív-érrendszeri stimulus ne maradjon ki túl sokáig.

Csütörtök este jól éreztem magam, az időjárás-előrejelzés szerint előkészítettem a másnapi ruhát (téli nadrág, rövidujjú + polar felső + futószéldzseki, sapka, vastag kesztyű) és családi nyomásra egy órányit bowlingoztam. Itt sikeresen elkerültem a húzódást, ráadásul mindkét körben első lettem.

Péntek reggel nem voltam csúcsformában. A hétórás kelés ugyan nem okozott gondot, de már éreztem a jobb karom és a tenyerem és valahogy a lábaimat sem éreztem igazán frissnek. Komótosan készülődtem és csak 8:40-kor indultam el a Deák iskolához, lassú, bemelegítős tempóban kocogva. Még mindig nem éreztem az átütő erőt, ezért a "tempósan kezdek aztán majd' lesz valami" taktikán gondolkoztam. Eközben volt egy kutyakalandom, pontosabban nem nekem, hanem egy középkorú kerékpáros. Az első vizslaparki ház melletti kerékpárútra kanyarodtam és jobbra húzódtam, mert szemben egy biciklis haladt. A járdától balra egy bőrszerelésbe öltöztetett, tömzsi, bamba kutya nyáladzott a távolba bámulva, a gazdájá nem volt a közelben. Nem tartottam tőle, mert úgy tűnt, a lélegzetvétel minden mentális kapacitását lefoglalja. Aztán egyszercsak mégis elindult felém - pont akkor, amikor a kerékpáros odaért hozzá. Innentől ismerős volt a szituáció: a kerék megakad a kutyában, a biciklis elesik, a kutya ez esetben, hang nélkül odébbáll. Ekkor előkerült az eb gazdája is, akivel együtt felsegítettük a jóembert, aki szerencsére nem sétült meg és némi morgás után folytatta útját. Ez az esemény kicsit felrázott és már nem is éreztem annyira lehangoltnak magam.

10 perccel 9 óra előtt érkeztem, a nevezési asztalnál hosszú sor állt. Kitöltöttem a papírt és végigvártam, amíg előttem mindenkit regisztrálnak, aztán átvettem a 163-as rajtszámot és mielőtt kivonultunk volna a buszmegállóba rajtolni, válottam pár szót az ismerősökkel. Sokat nem tudtam meg a 2010-es maratoni indulókról, ezért csak a korábbi információra ahgyatkoztam, miszerint gyorslábúak részvételére lehet számítani. Reálisan értékelve a tavalyi második helyem annak volt köszönhető, hogy az erős futók sérültek voltak, most nem vártam dobogós helyezést, inkább csak a 3:30-as cél elérését.

A hagyományoknak megfelelően együtt indult a három táv mezőnye és szokás szerint előreálltak a gyorslábó 10 km-esek, én pedig a hátsó harmad elején végeztem pár lazító mozdulatot és indítottam el az mp3 lejátszót. A rajt pillanata ki is maradt számomra, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy előttem elindulnak, én pedig követtem őket.

Jövőre ambíciózusabban kell rajthelyet választanom. A Becsali út előtti síkon végig előzgettem, sokszor le kellett mennem a fűre vagy nagyobb kerülőt tennem, hogy se hirtelen leleassuló futót, se kisgyerekét sétáltató hölgyet ne üssek el. Az emelkedőn 92%-os (175 bpm) pulzusra próbáltam beállni, ez gyakran 93%-ig is emelkedett, de alapvetően sikerült tartanom az intenzitást. Tavaly 87%-os átlaggal teljesítettem a maratont, most kicsit magasabbat terveztem - hogy mennyire bírom, az a táv második felében derül ki.

Tapasztalt csapat indult 2010-ben, csak egyetlen srác volt, aki a 10 kilométeres táv elejére túl nagy tempót választott és bele kellett sétálni a városon kívül, az erdős részen. Igyekeztem lelket önteni belé és ő próbált felzárkózni, de két-három próbálkozás után lemaradt. A tv-torony mellett deres fák és köd fogadott. Épp senki sem futott a közvetlen közelemben, ezért a távolabbi futókra koncentrálva próbáltam minél energiatakarékosabban lezúdulni a Panoráma úton. Az alsóerdei kerékpárút és az aranyoslapi út még nem hozott előzést, de a Jánkahegyre felvezető meredekebb szakaszon már megfogtam egy-két embert. Talán épp elhaladtam a kereszt mellett és rátértem az aszfaltos útra, amikor Keszei András mellé értem, akivel jót beszélgettünk a Mátyás király utcai lejtőig. Ő ott óvatosan jött le, én pedig nekieresztettem. Már korábban is megfigyeltem, hogy szinte csak lejtőn tudok előzni, de akkor nagyon. Emelkedőkön vagy lemaradok, vagy tartom a tempót hasonlóan erős ellenféllel, de amint lefelé fordul az út, és bátran engedem neki, legyen az aszfalt vagy könnyű-közepesen nehéz terep.

A Volán telepig még egy futót megelőztem, aztán a Flextronics előtt felért rám András. Ő az emelkedőket és a síkot nyomta jobban, ráadásul 24 km-es távon indult, tehát már túl volt a felén. A botfai kereszteződést lassítás nélkül abszolváltam és meg sem álltam a Karácsony-hegy tövében levő frissítőpontig. Jánkán nem álltam meg, mert tavaly is forró teát akartak ott rámsózni, természetesen úgy, hogy én szedek magamnak a nagy fazékból. Most nagyon jól esett a cukros tea és a két darab banán, ami liberálisabb helyen banánfagylaltnak is elment volna, olyan hideg volt.

A Botfa és Bozsok közti dombhát rendszeres edzéseim helyszíne, ezért nem okozott meglepetést egyik emelkedő sem és a lejtőt is jól megfutottam. Egy hátizsákos srác még mindig előttem volt, egy kék ruhás pedig a mobiltelefon átjátszó torony előtt futott el mellettem úgy, mintha álltam volna. Ők előttem vagy 100 méterrel futottak a bozsoki egyenesben.

A frissítőállomás nagyon kellemes meglepetés volt. Öt méterről kiáltottam, hogy vizet kérek és azt is kaptam - langyosat. Ez nagyon jó volt, mert egyrészt nem éreztem úgy, hogy mindjárt lepattog a zománc a fogaimról, másrészt kicsit átmelegített. A körforgalomnál bosszúsan vettem tudomásul, hogy mindkét előttem futó jobbra kanyarodik. Hogy előttük hány maratoni távos haladt el, abba igyekeztem nem belegondolni.

Erős volt a kezdeti tempó és ezt éreztem is. A lábaim már kezdtek elnehezedni és borúsan gondoltam az előttem álló rövid, de meredek csácsi emelkedőkre. Nem volt mit tenni, azért nyomni kellett. A csacsitelkeknél jobbkanyar, siratófal, aztán balkanyar és hosszú, enyhén emelkedő földesút, ami meredekben végződött. Ahogy a kalózzászló mellett elhaladtam (a zászlóból már csak hénány foszlány van meg, de felismerhető, hogy még ugyanaz, amin öt éve ott virított a halálfej), felismertem, hogy asics cipőben fut a hátizsákos srác. Ez nem csak azért vidított fel, mert japán-mániás vagyok, hanem mert azt is jelentette, hogy lassan beértem. A meredek, tégladarabokkal telepakolt, bokatörő szakaszon el is futottam mellette és a kanyar utáni frissítőállomáson sem veszíettem annyi időt, hogy utolérjen.

A toronyhoz vezető emelkedőt leküzdve jó hangulatban futottam, a henye-hegyi kápolnánál azonban egy kirándulócsoportba futottam, akikkel vagy tíz szabadon kóborló kutya volt. Futás közben nem szeretek kutyával találkozni, mert ritkán barátságosak és most nem győztem mindenfelé pislogni, hogy mind a tizet szemmel tartsam. Sétára váltani nem akartam, de küzdeni sem. Szerencsére mindegyikük jól nevelt volt és incidens nélkül megúsztam a szituációt.

Három lejtő és két emelkedő után a csácsi városrészbe értem és itt éreztem, hogy nagyon hosszú lesz az utolsó 12 kilométer. Furcsa, görcshöz közeli érzés volt a bal vádlimban és éreztem, hogy lassulok. Eközben a pulzusszám 88-89%-on állt, tehát az egyetlen ok a fáradtság volt. Ekkor már biztos voltam abban, hogy túl gyorsan kezdtem és nagyon fogok szenvedni a végéig. Az Apocalyptica Metallica-albuma véget ért és ahogy Gólyadombnál kiértem a városból, már az Aerosmith legjobb számai adtak némi felüdülést. A félrehúzódó autóknak még mindig intettem, de mosolyra egyre ritkábban volt energiám. Igyekeztem magamba fordulni és a gondolataimba merülni, hogy ne kínozzon annyira a fáradtság.

A bútorgyári frissítőnél még megittam egy teát, de szőlőcukrot nem vettem. Talán egy banán jólesett volna, de inkább semmi. A gondolataimat teljesen a Gógánhegy és Egerszeghegy emelkedői töltötték meg. Síkon - úgy éreztem - vánszorogtam, nem hittem abban, hogy fel tudok futni a meredekeken. Győzködtem magam (számomra presztizs egy versenyt belesétálás nélkül teljesíteni, sikerült a hétfői 46 kilométerest is), de az erő nem volt velem. Az Opel-kereskedés melletti emelkedőt még megcsináltam, de a gógánhegyi emelkedőbe bele kellett sétálnom. Egyszerűen nem voltam képes 89% fölé tolni a pulzusom, ezzel az intenzitással viszont gyors gyaloglás járt együtt. Mentem, ahogy tudtam, és csak a visszalevő távra koncentráltam. Ahol nem emelkedett az út, ott futottam, egyébként sétáltam. Egerszeghegyen megelőzött egy srác. Először azt hittem, hogy a hátizsákos ért utol, de mégsem. Nem tudtam tempót váltani, ekkor már csak az órával harcoltam. A hosszú lejtőn 200 méternyire nőtt a távolság, ezt tartani tudtam, de nem volt bennem semmi plusz, ami közelebb vihetett volna hozzá. A Platán sor most is hosszú és küzdelmes volt, de itt már tudtam, hogy legalább a 3:30-on belüli célt teljesítem. Végül tapsvihar kíséretében 3:27:24 elteltével jelentkeztem az asztalnál. Mivel a parkerdei kerékpárúton rengeteg futócipő-nyomot láttam, úgy gondoltam, sokadikként értem be, ezért meglepetést okozott a felismerés, hogy harmadik lettem. A kékruhás srác győzött 3:20-as idővel, második az utolsó emelkedőn előző srác lett, 3:25-tel.

A pulzusátlagom 89% lett, tehát intenzívebb futással rosszabb eredményt értem el, mint tavaly. Akkor sem voltam felkészültebb és ugyan most hidegebb volt 2-3 fokkal, de inkább a helytelen tempóválasztás lehet az ok. Jövőre újra próbálkozom, a megcélzott pulzus 88%.

Mountain Man futás 24km 2010-12-31

2011-01-01T15:18:00.008+01:00

Könnyű belátni, hogy egy amatőr futónak az óév tökéletes búcsúztatása nehezen képzelhető el futás nélkül. Ha mindez pedig futóversenyben ölt testet, az már tényleg az álmok netovábbja ...és ha ezek után egy frissítő úszás, kis szaunával és gőzfürdővel vegyítve teszi tökéletessé a napot, már nem is bánjuk, hogy megint egy évszámmal öregebbek lettünk. Felfoghatjuk ezt úgy is, hogy csak közelebb kerültünk egy másik, kihívásokkal teli age grouphoz.

Na de félre a mellébeszéléssel, lássuk mi történt a versenyen, hisz immár 16.-szorra rendezték meg a Mountain Man futást, ami már így önmagában nézve is több, mint tiszteletre méltó számadat. Nem tudom, született-e idén részvételi rekord, de az mindenképpen jelzésértékű, hogy a tornateremben alig lehetett mozdulni a nevezésnél.

Számomra az előzmények ezúttal távol estek a bíztató kategóriától, ám gyatra forma ide vagy oda, az indulásom nem lehetett kérdéses. Arra gondoltam, hogy megfelelő erőbeosztással 2 óra alatt le tudom majd kocogni a 24km-t, illetve inkább úgy helyes, hogy ha már tudom teljesíteni a távot, akkor az 2 óránál tovább nem fog tartani, mivel 5 percesnél gyorsabb kilométerekkel futok.

Több egyesületi tag is a távomon indult, így egy ideig legalábbis biztosan számíthattam rá, hogy látok majd ismerőst a közelemben. A TV-torony emelkedőt igazán csak takaréklángon futottuk meg a Hegyi Petivel, majd a lefelén a józan ész határain belül már valamennyire engedtem neki. Előttem a Devecseri Bálint (10km) és Sólyom (24km) haladtak, én pedig összetett ötödikként mögöttük.

A Jánkán végül felfutottam a Sólyomra, de a Botfáig vezető síkon újra csak elment némileg, mert nálam már jelentkeztek az izomláz összetéveszthetetlen jelei, amitől a néhány nappal korábbi futásaim alapján jogosan tartottam. A főút kereszteződésénél már több mint 5 perc hátrányban voltam korábbi önmagamhoz képest, nem mintha ma ez lett volna a mérce.Érdekes módon nem paráztam a Botfai hegytől, éreztem, hogy nem lesz vele gond, inkább a hosszú lefele (!) és az utolsó 5km aggasztott, mert az már azon a távon kívül esett, amit régen nem futottam.

Ennek ellenére a lejtő közepén sikerült elfutnom a Sólyomtól és onnan már megtartottam a célig az előnyömet, de túlzás lenne azzal dicsekednem, hogy a vége amolyan örömfutás lett volna. Örültem, hogy beértem. Az 5345. kilométerem a Göcseji úton egyben az utolsó is volt 2010-ben.

Az időm (1:51, 4'38"min./km, 167-es pulzus) olyan 8-10 perccel maradt el az ideális esetben elvárhatótól, ami különösen annak fényében bosszantó, hogy a győztessel nagyot meccselhettem volna az elsőségért, aki ráadásul meg is döntötte a tavalyi pályacsúcsomat – teszem hozzá, teljesen megérdemelten. Innen is gratulálok a Gadányi Bálintnak, nagyon mélyről, súlyos betegségből felépülve nagyon gyorsan visszatért a formájához, előre várom a tavaszi közös vesenyeinket (ezt veheti fenyegetésnek is :-) ).

Eredmények.

Az eredményhírdetés után uszodai örömök vártak a futókra, finn szaunát és gőzfürdőt is bárki igénybe vehetett és kereslet is akadt dögivel.

Gratulálok minden teljesítőnek, remélem, olvashatunk még mástól is beszámolót.

Egy újabb futóév a futószalagon: 2010, a termálfürdők vonzásában

2010-12-29T17:39:00.008+01:00

Tavaly év végén már egyszer számot vetettem addigi futóélményeimmel és akkor is a szilveszteri verseny előtt, ami jól bevált, bár most messze nem az akkori jó ómen kapcsán idézem fel az év egyes eseményeit. Igyekszem több képet is mellékelni, hogy ne csak a száraz irományom töltse ki az értékes webes felületet.

Múltkor ott hagytam abba, hogy közeledik a Mountain Man Maraton, ahol a 24km-en próbálkozom majd és nem bocsátkozom jóslásokba. Az időm végül lehetett volna némileg jobb is, de a helyezésbe már nem tudok belekötni, elégedetten zárhattam az esztendőt.

Ezután következhetett a több hónapos alapozás, hisz versenynek hírét jó ideig nem is hallottuk, míg nem Sólyom terepfutásra invitált minket Kávás fölé. Tetszett a 33km-nyi távolság gondolata, ám csak 28-ig jutottam ilyen-olyan kavarodások következtében. Az jól látszik, hogy nem követtek el végzetes hibát a szüleim azzal, hogy nem adtak be anno tájfutónak. Ettől kezdve már szerepet kapott némi gyorsító munka, illetve tempófutásokkal is boldogítottam már magam. Sárváron idén először indultam (fürdőbelépő 1), azt tudtam hogy Sótonyra vezet fel egy helyes kis kaptató, ám ennek ellenére is kifejezetten jól esett a kör. Főleg mivel a Fábrics Gabit a táv végén csíptem meg, így másodikként zártam a Roland mögött, 1:22-vel, ami akkor még több, mint elfogadhatónak számított.

Rá egy hónapra az egyik kedvenc: Kanizsa-Karos, 19.7km (fürdőbelépő 2). Általában szép, de még éppen nem kánikulai időjárás jellemzi a versenyt és több kisebb dombocska is szinesíti a vonalvezetést. Már egy évvel korábban is indultam itt egyéniben, akkor 1:19-cel, de nagy kedvvel végeztem ötödikként. Idén ennél sokkal jobb időt futottam és helyezésben is sokat javítottam korábbi önmagamhoz képest. Annyira nem esett már jól, de hát végül is ez nem póker vagy gombfoci, ahol csak le kell ülni tolni a zsetont vagy a céronaldót.

Éppen egy hétre rá egy új versenyen is kipróbáltam magam: a munka ünnepén Bad Blumauban félmaratonoztam (fürdőbelépő 3). A pálya egy aszfalton és apró kavicsos úton kijelölt kör a faluban négyszer teljesítve, remek hangulattal. Bár kissé nehezen követhető az ember helyezése a futam alatt, mert több táv is egyszerre indult, de a lekörözések miatt mégis élvezettel kerülgethetjük a lassabban haladókat. Sikerült egy szép PB-t repesztenem 1:19:16-os idővel és valamiért még az abszolút dobogóra is felfértem ezzel.

Innentől a kérdés inkább már úgy szólt, hogy vajon ez egyfajta kicsúszott eredményként értékelhető, vagy komoly alapokon nyugszik. Erre adott választ a keszthelyi félmaraton, a szokásos kora nyárias melegben tavasz végén. Bár egyéni legjobb nem született, az 1:20-as idő azt jelezte, hogy rátaláltam a helyes útra. Nyáron nem versenyzek a kánikula miatt, de idén egy fürdőbelépő (4.) oltárán beáldoztam magam Ausztriában, ahol olvadozó aszfalt mellett, végig 35-40 fokban, egy erősen felejthető félmaratont szenvedtem ki magamból (1:31). Ennek a versenynek az elmaradása a jövőben biztosan nem fog feldolgozhatatlanul nagy űrt maga után hagyni a futónaptáramban, az egyetlen kézzel fogható hozadéka, hogy olyan irgalmatlan mennyiségű Gösser Zitronét sikerült eloroznom a repi ajándékokból, hogy az autó hátulja végig súrolta hazafelé az aszfaltot!

Na, de a nyár is csak elmúlt valahogyan, Megyefutással, bringázgatással, nyaralgatással, de már a tervezett őszi maratont szem előtt tartva. Egyfajta előversenyként, a Sri Chinmoy keretein belül futottam 33km-t tempósan (2:16) és a Kanizsai félmaratonon is tiszteletemet tettem egy héttel Güssing előtt és két nappal egy lendületes 35km után, amit nagyon nem kellett volna már erőltetnem...

Most akkor kegyes leszek magamhoz és leginkább ennek az ostobán kivitelezett rápihenő időszakomnak tudom be, hogy az első maratonom nem úgy sikerült, ahogy akár bármely közepesen megkomponált álmomban is elképzeltem. (3:00)

Őszre 3 komolyabb verseny maradt: saját verseny, Sárvár II. (fürdőbelépő 5) és egy dimbes-dombos osztrák hullámvasút, ahol újra hoztam az elvárt időeredményeket, sőt Sárváron új PB is született. (1:19:02) A helyezések az erős mezőnyök miatt nem lettek annyira fényesek, mint a tavasszal, el is határoztam, hogy a jövőben az év elejét szokás szerint keményebben megnyomom, mint ellenfeleim és a begyűjtött jó helyezések után őszre mindig nyugdijba vonulok:-)

Na, és a legfájóbb dolog maradt a végére, a Mountain Man futás. Legalább is számomra. Noha talán esélyesként indulhattam volna bármelyik távon (különösképpen a 24km-en), most jó, ha végigérek valamelyiken. Történt ugyanis, hogy december közepén, a felkészülés kritikus időszakában benyeltem a kislányomtól egy makacs nyavalyát (tüszős mandula, tüdőtáji fájdalom), ami miatt 10 napig érdemi munkát maximum a cégnél tudtam végezni (bár nem tudom, hogy a főnököm érdeminek nevezné-e :-) ).

A kihagyás utáni első 11km-es esküszöm, hogy könnyű futástól azonnal izomlázat kaptam , majd a másnapi esküszöm, hogy könnyű dombozás csak rátett egy lapáttal és a 14 km után nem is tudtam volna elképzelni magam még egy 10-es lefutására. Hát itt tartok most. Nem hangzik jól, de szeretném összeszedni magam néhány nap alatt, hisz a teljesitésért ugyebár itt is fürdőbelépő jár (6.) :-)

Így szaggattuk az aszfaltot 2010-ben

2010-12-25T01:05:00.005+01:00

Egyesületünknek, a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE-nek igencsak mozgalmas éve volt 2010-ben. Számtalan emlékezetes esemény, izgalmas kaland, kemény edzés, küzdelmes verseny és szép győzelem született januártól egészen decemberig. Blog oldalunk szerencsére több mint 40 bejegyzés formájában megörökítette ezen futóélmények nagy részét, ezeket foglaltuk most össze az alábbi táblázatban.

Futóverseny beszámolók

Tanúhegyek 40 túlélő futótúra margójára (Szittár Rudolf)
Junkerlauf Fehring 18.2 km (300 m szint) (Korpics Attila)
Toronyfutás aszfaltszaggató módra (Lakatos Roland)
9. Sárvári félmaraton (Korpics Attila)
Zalaparti Futóparty Félmaraton (Korpics Attila)
Dupla egyéni csúcs a Graz Marathon-on (Lakatos Roland)
Beszámoló a Kis-Balaton körről (Lőrincz Endre)
Hosszúpereszteg 10.6 km (Korpics Attila)
Tekenyei győzelemmel (is) ünnepeltem a szülinapomat (Lakatos Roland)
Güssing Maraton (Korpics Attila)
Végre újra verseny: 50 km-en indultam Kanizsán (Lakatos Roland)
Nagykanizsai Őszi Futófesztivál félmaraton (Korpics Attila)
Sri Chinmoy Szombathely 33 km (Korpics Attila)
Egy sportos szombat (Lakatos Roland)
Roki 130 - Endrétől (Lőrincz Endre)
Bad Radkersburg félmaraton (Korpics Attila)
Keszthelyi Kilométerek félmaraton (Korpics Attila)
Borvidék Félmaraton Szülővárosomban (Mézes Tibor Sólyom)
Bad Blumau Lauffestival félmaraton (Korpics Attila)
120 km fölé jutottam első sárvári ultraversenyemen (Lakatos Roland)
Nagykanizsa-Zalakaros 19.7 km (Korpics Attila)
Hatalmas gödör után feltámadás: hatodik lettem a 100 km-es OB-n (Lakatos Roland)
Hetedik (Lakatos Roland)
8. Sárvári félmaraton (Korpics Attila)
Hatodik győzelem zsinórban (Lakatos Roland)
Göcseji Galopp 33 km (Korpics Attila)

Egyéb bejegyzések (edzés, futóesemény, triatlon, szervezés, értékelés, stb)

Egy újabb futóév a futószalagon: 2010, a termálfürdők vonzásában (Korpics Attila)
"Éjszakai 100-as" - azaz Országos Bajnokság jövőre Zalaegerszegen! (Lakatos Roland)
Egy futókísérlet margójára (azaz a zöldet ne akarjuk zöldebbre festeni) (Lakatos Roland)
Egy futóverseny utózöngéi (hétvégi pihenés a Kolping Hotelben) (Lakatos Roland)
Mountain Man 20 km-es tesztfutás (Korpics Attila)
Versenyünkről szponzori szemmel (Horváth László)
Gondolatok egy maratoni debütálásról (Korpics Attila)
Busi, a Vasember (Koday Lőrinc)
Ironman beszámoló (Vojnovits Csaba)
MegyeFutás 2010 szervezői szemmel (Lakatos Roland)
- szombat+vasárnap Hétvégi szakaszok (Lakatos Roland)
- péntek Söjtör-Dobronhegy (Dr Keszei András)
- csütörtök Teskánd-Söjtör (Korpics Attila)
- szerda Zalaszentiván-Teskánd (Lőrincz Endre)
- kedd Kehidakustány-Zalaszentiván (Lakatos Roland)
- hétfő Zalaegerszeg-Kehidakustány (Korpics Attila)
MegyeFutás előtt MegyeTekerés (avagy 263 km biciklin körbe Zalában) (Lakatos Roland)
Pont mint Szilveszterkor: ingyen szauna (4,5 h a forrón izzó aszfalton) (Lakatos Roland)
2009-es futóévem (Asbóth Attila)
Van még tennivaló (Gróf Olivér)

"Éjszakai 100" azaz Országos Bajnokság jövőre Zalaegerszegen!

2010-12-15T13:00:00.003+01:00

November közepén némileg váratlanul értesült az egyesületünk egy nagyszerű lehetőségről: pályázókat kerestek a 2011-es 100 km-es OB megrendezésére. Az ötlet rögtön szimpatikus volt a többségnek, azonban túl rövidnek éreztük a határidőig hátralévő időt (november 30). Így némi tanakodás után született csak meg a döntés: megpályázzuk a rendezést, méghozzá a Számviteli Főiskola udvarán történő szervezésre.

A fősuli udvara

Nemrég kaptuk a fantasztikus hírt, hogy megnyertük a rendezést!

Augusztus 6-án, azaz szombaton este 8-kor lesz a rajt, amiből egyenesen következik, hogy a viadal nagy részét az éjszaka sötétjében vívják majd a versenyzők, hasonlóan a tervezett 50 km-es és maratoni betétszámhoz.

A verseny lehetősége azonnal nagy összefogást eredményezett a klubon belül, már a pályázat elkészítéséből is sok-sok ember vette ki a részét, inkább nem is sorolnám fel, mert biztosan kifelejtenék valakiket. A munka nagy része persze csak ezután következik, de az összefogást látva bizakodva várhatjuk a folytatást, minden remény megvan rá, hogy egy színvonalas, emlékezetes bajnokságot rendezünk augusztusban.

A verseny helyszíne Olivér sematikus ábráján

Ha pedig így lesz, azzal hagyományt teremthetnénk, és akár hosszabb időre, több évre is elnyerhetnénk a rendezés jogát. Nem kétséges, ezzel a klub presztízse is növekedne, érdemben járulnánk hozzá ugyanis a város hírnevének öregbítéséhez a magyar sportéletben.

Tanúhegyek 40 túlélő futótúra margójára

2010-11-28T11:01:00.002+01:00

Sziasztok!

Endre írta a levlistára, hogy a nap hőse Andi volt, és várja tőle a beszámolót, hogy hogy élte meg. Endre! Anditól várhatsz beszámolót, tőle még egyet sem olvastam, de azért én firkálok valamit. :-)
Szombat reggelig még az volt a szándékom hogy a végén majd írok egy élménybeszámolót, de ahhoz hogy ez élménnyé váljon, el kell telnie egy kis időnek, így most csak egy összefoglaló telik ki tőlem.

Megerősítem, tényleg Andi volt a nap hőse. Ha ő nincs ott, és nem látom, hogy hiszti és zokszó nélkül végigcsinálja, az első hegy után azt mondom, hogy ez nem vicces, és visszakocogok a rajthoz. Ezt a futóversenyen indulók közül meg is tette egy ismerős futó - szembe jött velünk Badacsony tetején, és arra, hogy eltévedt -e, csak egy mérges morgás volt a válasz, hogy "ez nekem sok" Akkor nem tudtuk, hogy ez mit jelent, hisz nem ment le csak kb 3km a távból, de amikor lenéztünk a Bujdosók lépcsőjének tetjéről rájöttünk, hogy csak nem akarta az életét kockáztatni. Félelmetes volt még lenézni is, egy film címe jutott róla eszembe: Mission Impossible.

Pénteken még úgy számoltam, hogy a dombokat mászni kell, de közte futható terep lesz, így kb 7:00-ás átlag tempóval teljesíthető lesz. Rémálmaimban sem gondoltam, hogy az éjszakai hó által a 6 darab tanúhegyből 5 megpróbálja ostromolhatatlanná tenni magát, de ha mégis sikerül bevenni, akkor meg nem enged le. Az egyik hegy tetején mondtuk is, hogy helikopteres mentést kérnénk. Így az össz időnk 7 órán túlra sikerült (ennyi volt egyébként a versenyként indulók szintideje - mi túrára neveztünk), de így is megelőztünk néhány versenyben részt vevő futót.
Badacsony tetejéről lejövet megalapoztuk Endre jó hangulatát, ugyanis ő jött leghátul, így láthatott mindent, és még egy órával utána is ha eszébe jutott a látvány felnevetett: bemutattam, hogy lehet hátradőlve kézre támaszkodva pókként ereszkedni a Bujdosók lépcsőjén, ami egy megcsúszás után átment szánkó nélküli fenéken csúszásba, kb jó tíz méteren. És ezt Andi is megismételte. "Vigyázz lépcső! És csúszik! - Tuu-dom-dom-dom!" Endre ezen is jót derült, de kárpótlásként jóval később bemutatott ő is néhány piruettet és esést. (Most egy kicsit fáj is ülni a számítógép előtt.)

Badacsonyról leérve vad vágtába fogtunk, örülve hogy végre futhatunk, az aktuális tempónk nem is ment 5:10 fölé a síkokon (enyhe emelkedőn is 5:30 körüli tempó volt, és ezeket a tempókat általában Andi diktálta). Ez lett egyébként a gyakorlat ezen a futótúrán: leérve az egyik hegyről rohantunk ahogy csak bírtunk, hogy megküzdhessünk a következővel, ott viszont annyi időt vesztettünk, hogy az össz átlag tempó csak egy erős gyaloglást sugallna, pedig nem is. Az utolsó hegyen már direkt mértem, hogy mire megy el az időnk: fel és le durván 1200 méter, ehhez pedig kellett durván egy óra. Itt a leereszkedést még extrémebbé tette, hogy közben ránk esteledett. De az az egy óra feszült koncentrálás, fába gyökérbe sziklába csimpaszkodás, zabszem a fenékbe, mert egy rossz lépés, egy megcsúszás, szakadékba zuhanást vont volna maga után, legjobb esetben néhány törést eredményezve, rosszabb esetre meg nem is gondolok. Az adrenalin csak úgy zúgott a vérünkben.

A lényeg a lényeg, sötétben beértünk tökig sárosan (mert dagonya is volt bőven, nem csak jégpálya - mit dagonya, iszapbírkózás), de épségben megúsztuk. Ez nem teljesítménytúra volt, hanem kaland és túlélőtúra. Konklúzióként újra mondom, hogy a nap hőse Andi volt, és kíváncsan várom, hogy fog -e még futótúrázni, én ugyanis ha még életemben nem futótúráztam volna, és ez lett volna az első amire elmegyek, ez után ha még egyszer hívnának, azt mondanám, szórakozz a nénikéddel. Pedig nem ilyenek általában a futótúrák, hanem sokkal inkább olyanok, mint amit múlt vasárnap Endrééknél Vonyarcon futottunk. Mindazon által, a nehézségekért kárpótolt a téli táj, a csodálatos panoráma a tanúhegyek csúcsairól, és a jó társaság, na és talán a 3 bögre forralt bor féltávnál. :-)

Üdv, Rudi

Egy futókísérlet margójára (azaz a zöldet ne akarjuk zöldebbre festeni)

2010-11-24T08:58:00.001+01:00

Néhány hónapja egyik ismerősöm megkínált egy "csodaszerrel". Biztatott, hogy próbáljam ki, meglátom, hogy ugrásszerű teljesítményjavulást fog eredményezni. Mivel nagyon sokakat érdekel a téma, beszámolok az eredményről, továbbra is tartva magam ahhoz az alapelvhez, hogy itt a blog-on semmilyen konkrét terméknek nem szeretnék sem reklámot, sem ellenreklámot csinálni.

Maradjunk abban, hogy az adott termék becsületes neve X! Azonnali, tizenszázalékos gyorsulást ígértek hozzá, amit igencsak kétkedve fogadtam elsőre. Hangot is adtam fenntartásaimnak, néhány alapos érvvel rá is mutattam ennek nyilvánvaló képtelenségére. Ekkor ismerősöm már csak 5-6 %-os gyorsulásról beszélt. Ekkor aztán ennek képtelenségére is rámutattam néhány objektív ténnyel, mire barátom már csak annyit mondott: ha csak 1-2 %-ot gyorsulsz X-től, már megérte, nem? Gondoltam, adjunk neki egy esélyt, így amint engedték a körülmények, elvégeztem a "kísérletet".

Alapos embernek tartom magam, szeretek részletekbe menően tájékozódni sok mindenről, amivel kapcsolatba kerülök. X-ről szóló tájékoztatók böngészése közben örömmel konstatáltam, hogy komoly, megalapozott hátterűnek tűnik (sajnos ez nagyon sok, a piacon tomboló divathóbortról nem mondható el), ugyanakkor aggasztott is, hogy kissé egyoldalú, és rövid távra koncentráló megközelítést találtam benne a sportteljesítmény javításáról (hogy ez miért baj, arról nemrég egy másik fórumon írtam egy kis elmélkedést: A valódi minőség 3 alapkritériuma).

A kísérlet lényege, hogy 4 darab futótesztet hajtottam végre, azaz egy előre meghatározott távot egy előre meghatározott pulzussal futottam végig, és mértem, hogyan alakul közben a sebességem. Kétszer egy kicsit magasabb volt a célpulzus (egyszer X-el, egyszer X nélkül), míg kétszer kicsit alacsonyabb (X-el, X nélkül). Amennyire lehetséges, próbáltam figyelni arra, hogy lehetőleg mindenféle körülmény hasonló legyen a futások alkalmával, és gondosan ügyeltem arra, hogy a terméket az ajánló részletes és pontos útmutatásai szerint fogyasszam el.

Az eredmények (perc/km-ben)

A magasabb pulzusnál:

4:01 X-el

3:58 X nélkül

Az alacsonyabb pulzusnál:

4:49 X-el

4:49 X nélkül

Közérzetre nagyon hasonlóan estek a futások, egyedül a gyorsabb X-es verziónál fájdult meg egy kicsit a hasam, de ezt természetesnek veszem, hiszen először találkozott az (amúgy nagyon finom, de mégiscsak) idegen anyaggal.

A stopperrel sohasem szabad vitatkozni, és a rajta lévő számok egyértelművé teszik az eredményt: X pontosan annyival gyorsított fel engem, amennyire számítottam: semennyivel.

Két megjegyzésem lenne hozzá.

1. Önmagában ez az eredmény természetesen se jót, se rosszat nem jelent X-re vonatkozóan. Csupán a mögötte lévő marketing ígéreteket kérdőjelezte meg elég erőteljesen (legalábbis az én esetemben).

2. Azért írtam, hogy pontosan erre számítottam, mert immár másfél évtizede tudatosan nagy hangsúlyt fektetek a helyes táplálkozásra, szervezetem minden funkciójának karbantartására. Pontosan tudom, hogy nemcsak jó állapotban vagyok, de szervezetem egyensúlyban is van. Azaz rövidtávú machinációkkal nálam további javulást nem lehet elérni, hiszen az csak akkor működik, ha a szervezetben egyensúlytalanság, alultápláltság, hiányállapot van. Ezért - őszintén mondom - meg is ijedtem volna, ha a kísérlet látványos javulást hozott volna, ugyanis az egyértelműen utalna a súlyos egyensúlytalanságomra. Azaz: a zöldet nem lehet zöldebbre festeni (csak a sárgát) :-D Akinek ez így nem teljesen világos, javaslom még egyszer a már említett cikket: A valódi minőség 3 alapkritériuma

Száz szónak is egy a vége: továbbra sem hiszek az egyik napról a másikra ható csodaszerekben. Továbbra is úgy gondolom, hogy az elvégzett edzésmunkától fejlődünk, és nem a tápláléktól. A táplálékunknak csak biztosítani kell a mindennapi munkához szükséges energiát, és a kiegyensúlyozott regenerációt, méghozzá hosszú távon és biztonságosan. Én inkább ezt keresem a táplálékokban.

Egy futóverseny "utózöngéi"

2010-11-21T17:59:00.000+01:00

A tavalyi saját versenyünkön elért eredményemnek köszönhetően egy nagyszerű ajándékban részesültem: kaptam egy kétnapos utalványt Magyarország legjobb családi szállodájába, az alsópáhoki Kolping Hotelbe. Éppen azon tanakodtunk, mikor tudnánk elmenni, amikor a félmaraton női győztese, Görög Vera jelentkezett, és arra hivatkozva, hogy ő nem rajong az ilyen wellness témáért, és amúgy is messze laknak a megyétől, felajánlja nekem a másik utalványt is. Így végül Timivel ketten térítésmentesen utazhattunk Alsópáhokra, most novemberben került rá sor.

Ha már ilyen csodálatos ajándékot kaptam, illik egy kis reklámmal viszonoznom a kedvességet, annál is inkább, mivel kiválóan éreztük magunkat!

Bevallom őszintén, nagyon sokszor jártam már Alsópáhokon, de nem is sejtettem, micsoda hatalmas létesítmény található a falu kellős közepén, mert a főutcáról alig látszik. 10 hektáron több szállodaépület, éttermek, kápolna, medencék, szaunák, szépségszalon, konditerem, hatalmas park, sportpályák, biofalu, indiántábor, állatkert, játszótér, kötélpálya, és még ki tudja, mi minden található. A célcsoport a gyerekes családok, elsősorban úgy van minden kitalálva és kialakítva, hogy az üdülésre érkező gyerekeket minél több játék, izgalom és kaland várja, ugyanakkor a szüleik meg nyugodtan tudjanak közben pihenni, kikapcsolódni.

Nem részletezem jobban, aki kíváncsi, sokat megtudhat a Hotel Weboldaláról.

Saját képeink elérhetők itt.

Összességében csak a legjobbakat tudom mondani, kiváló felszereltséggel, tiszta környezettel, kedves kiszolgálással találkoztunk. Külön kiemelném az árban benne foglalt reggeli és vacsora svédasztalos kínálatát: bőséges választék, pazar látvány és ízletes falatok. Alig tudtam felállni az asztaltól az étkezések után, a szemem mindig többet kívánt, mint amit a hasam elbírt! :)

Szóval remekül éreztük magunkat Timivel, még egyszer szeretném megköszönni a szállodának a felajánlást, és mindenkinek, aki közreműködött a szervezéskor!

Mountain Man 20km-es tesztfutás

2010-11-20T15:47:00.002+01:00

Ma reggel mindenképpen szerettem volna teljesíteni egy 20km-es tesztfutást a szilveszteri Mountain Man útvonalán, hogy lássam, mindennemű dombedzés nélkül mire lehetek képes jelen állapotomban.

(a képek a tavalyi versenyen készültek)

Sík vidéken 3:45 perc/km sebességgel teszek meg egy félmaratont, ám ha itt kilométerenként csak fél perccel vagyok lassabb, már örülni szoktam neki, mint majom a farkának:-) No, ez még soha nem jött össze.

A tavalyi pályacsúcs során 1:26:20 alatt tettem meg ezt a résztávot, utána még kellett küzdeni egy jót a Deákig, de az már ugye szinte teljesen sík. Jelen helyzetemben az igazi kihívás az erőm optimális beosztása jelentette, hisz nem tudhattam, mikor állok majd fejre az emelkedők során, ha túl erősen kezdek. Ez élesben némileg meg is történt tavaly, de még volt jócskán előnyöm, hogy azt megőrizhessem a végéig.

Semmiféle komolyabb elvárást nem támasztottam magam irányába, egy referenciaidőt kellett futnom, semmi több. Ennek segítségével jól tudom majd követni szilveszterig a fejlődésemet, persze az időjárás azért még közbeszólhat a téli időszakban, mint mindig.

A TV torony emelkedő ideálisan sikerült, úgy véltem, nem futottam el magam, hisz kellett az erő a későbbiekre. A Jánka már sokkal inkább hullámvasút jellegű és mindenért (már ha kell bármiért is) kárpótol a panoráma, ami a hegygerincen (m)el(l)énk tárul. Ezután a sík átmenet következett Botfáig, amit illik egyenletes tempóval teljesíteni, ha nem akarjuk, hogy a fél mezőny majd elsurranjon mellettünk.

A kör legkeményebb szakaszának szokás szerint a Botfai-Bozsoki hegy bizonyult, a „fal”-on jó, ha tartani tudtam a futómozgást. Majd, ha ez nem lenne elég, utána még 3 újabb hullámban érkeztek sorjában a további dombocskák. No, ez már nagyon nem hiányzott. Amúgy sem szokott - soha. Egyik nagy életcélom, hogy ezt a szakaszt öreg koromra (ez már sajnos folyamatban van) mosolyogva teljesítsem:-)

A részidőimet nem néztem a futás alatt és érzésre egy gyenge-közepes időt jósoltam, keménynek éreztem a felfeléket, a lefeléken meg mintha tartalékoltam volna. A vége már egy nagy száguldás volt a 76-os főútig, és ha nem találkoztunk agresszív kóbor kutyákkal a menet során, már boldog emberként térhetünk haza.

Most viszont a „futás istenasszonya”nekem még rátett egy lapáttal, hisz 1:26:17, azaz a tavalyi versenynél jobb idővel értem be. A szívem is normálisan vert (átlag 162 ütés/perc) és éppen 2 kilóval lettem könnyebb a folyadékvesztés miatt.

Felvetődik a kérdés, mit jelent ez? Rosszat semmiképpen, de mégis, valamilyen úton csak el kellene indulnom a további edzések tekintetében. Dőljek hátra és csak tartsam szinten magam? Agyra-főre toljam neki a dombos edzéseket, hogy jobb legyek felfelé? Esetleg fogyjak le 3-4 kilót a TV shop szauna-övének segítségével?

Arra jutottam, hogy mivel érzésre még messze vagyok a 41km-es táv gyors teljesítéséhez (mondjuk 3:05-3:10 között), így már most kellő motivációt kell, hogy adjon a jelenlegi jó állapotom és maga a maraton lefutásának lehetősége. Ennek mezsgyéjén fognak várni még rám szép és kemény futások egyaránt.

3. Junkerlauf Fehring 18.2 km (300m szint) 2010-11-13

2010-11-13T21:35:00.002+01:00

http://zaszse.blogspot.com/

(lehet, hogy kissé elnyújtott lesz, mert a család gyengébbik fele éneklős műsort néz, ami közben mindig hosszasan le szoktam foglalni magam valami értelmesebbel, már elnézést a fanatikus x-faktor rajongóktól)

Siófok helyett idén Fehring (Stájerország) lett a befutó, no nem mintha bármikor is versenyeztem volna a Balaton fővárosában, ám most komolyan felvetődött a gondolat. Ausztriában túlzott helyett reális nevezési díjat találtam (ez nem vicc, nyugat olcsóbb, mint a BSI…), az indulócsomagon túl pénzdíj járt minden korcsoport-dobogósnak és nem utolsósorban egy embert próbáló, de csodaszép pálya várta az indulókat.

Szinte a legutolsó pillanatban bukkantam rá a versenyre, pedig elhihetitek, ismerek néhány webes „gyűjtőhelyet”. Áginak még éppen tudtam szólni, hisz úgy gondoltam, könnyedén nyerhetne 50EUR-t, de végül családi okokból nem vállalta. (1:31-es idővel ez sikerülhetett is volna) Nekem már nem volt ennyire rózsás a helyzetem, bár az első 2 év időeredményei alapján azért nem indultam reménytelen helyzetből.

Sajnos felfeléket még nem nagyon edzettem idén, így nem igazán tudtam, mire számítsak a 300m szintkülönbségből kiindulva, de nem akartam egy ilyen versenylehetőséget csak azért veszni hagyni, mert parázok az emelkedőktől. Nem szoktam.

A tavalyi eredménylista alapján olyan 1:11 körüli időt jósoltam magamnak, Asi 1:10-en belül várt (köszönöm, hogy rám rakta a plusz terhet:-) ) , Roli 1:15-öt remélt – én pedig azt, hogy ezt azért tényleg megfutnom majd.

Sajnos a felvezetés elég gyatrán sült el: bár előnevezettként már háromnegyed órával a rajt előtt odatoltam a képem, fél órán át csak sorban állással múlattam az időt, így a gyors átvedlés után még arra sem volt időm, hogy lemérjem a Garminnal a bemelegítés talán csak méterekben mérhető távját. Így most az egyszer nem csurom vizesen álltam be a rajtvonalhoz, aggódtam is emiatt. Persze csúszott a kezdés, de addigra már visszatértem a versenyközponthoz, ám ott már inkább üdvözöltem osztrák futóismerőseimet.

Rajt (itt egy kép szokott lenni, de még nem tudtam összevadászni sehonnan). Jó néhányan számomra elfogadhatatlan sebességgel kezdtek, de optimistán azt reméltem, hogy a „hobbylauf” résztvevői lesznek, hobbiként biztos futni szoktak, jó sokat, vagy mittudomén:-) Beálltam a tavalyi ezüstérmes, Oliver Pendl mögé, idén került át éppen M40-be, mivel így nem az én korcsoportom, ha mennie kell majd, könnyű szívvel elengedhetem.

Az első 6km sík és aszfalton haladt: míg a legeleje a szegényes bemelegítés miatt kissé nehezen ment, tíz perc után már kezdtem magamhoz térni. Tudtam, hogy ennek a relatíve sok síknak meglesz a böjtje és miután beküldtek minket az erdőbe, ez jól be is bizonyosodott.

Érdekes módon, az első lankásabb emelkedőn egy 20-as éveiben járó sráccal elszakadtunk az ötös csoportunktól, no ekkor aztán már ténylegesen kezdtem aggódni – a többiek biztosan tudnak valamit, amit én, első indulóként még csak nem is sejthetek! No, innentől megesett, hogy saras-avaros erdei kaptatón cammogtunk felfelé, majd vagy kavicsos vagy újra aszfaltos hullámvasút következett. Egyre inkább nem kívántam az emelkedőket, de azért a tetőkön regenerálódtam némiképp. Lényeg, hogy kezdtük már kapizsgálni, hogy’ lesz a vége 300m szint. Egy nem-tudom-már-hányadik, immár meredek hegymeneteben aztán kissé meglépett alkalmi futótársam, akit a lejtők után újra a körömben üdvözölhettem.

Hátrafelé saját érdekemben inkább nem nézegettem, előttem viszont a nordic-walkingosok túráztak, jó volt látni nálam lassabb tempót. Az egy igazi hosszútávfutóhoz képest súlyos 73 kilóm finoman szólva sem repített fel a magaslatokra, de az utolsó lefelén már a „szar is gurul” alapon toltam neki a célig, de a srác akkorra már fél perccel előrébb járt.

Az időm 1:09:31 lett, ami a korábbi években abszolút 3., illetve 4. helyeket ért volna, de a „sárvári formámat” újra hoztam: ez most csak 6. helyet ért, persze mikor, ha nem most lett pályarekord és jöttek a szokásosnál gyorsabb futók. (korcsoport 4.)

Eredmények.

Nehezen hiszem el a távot, mert az 3:49-es tempót jelentene, és ennyit bizonyosan nem tudok egy ilyen brutális pályán. Jobban hiszek inkább a foot pod-omnak (na ilyet sem mondtam még), ami 17.8km-t mért (3:54). Eszerint írom le inkább a négy részre osztott tempóimat (pulzus).

3:43 (164)

4:06 (169)

3:59 (170)

3:51 (170)

Ha valaki tudna esetleg olcsó nevezési lehetőséget (egy nevezett lemondja a részvételt) Siófokra, még meggondolnám, megfelelő formában érezném magam a sík tóparton egy PB-hez.

Visszatérve a mai naphoz: nagyon szeretnék visszajönni ide jövőre is, kicsit már az emelkedőkre is rákészülve elérhetőnek látok egy 1:07 vége körüli időt, nyilván az még jobb lenne, ha mondjuk januárra tennék át ezt a versenyt, hisz olyankor még elfogadhatóan dombozok.

Ja, visszatérve Oliverre, aki nagyon lemaradt: még felépülőben van egy nyári súlyos bringás bukás után, a válla például 6-ot reccsent egy egyszerű karemelés közben, amikor kézrátéttel próbáltam az öltözőben gyógyítani – sikertelenül.

Most kicsit távolinak tűnik a MM futás év végén, nem is tudom, mit fogok kezdeni magammal addig, de a család csak örülni fog, ha kicsit visszaveszek:-)

(Hosszú lett, de szóltam előre)

Toronyfutás aszfaltszaggató módra

2010-11-08T12:05:00.001+01:00

Szombaton a ragyogó őszi időnél nem is lehetett volna szebbet kívánni egy kis sportoláshoz. De úgy látszik, a jó idő nem mindenkit csábított futóversenyre, hiszen az egyesületből mindössze hárman voltunk ott az idei Toronyfutáson (rajtam kívül Peti1 és Keszi, és még néhányan a sárvári félmaratonon is vitézkedtek).

Tavaly óta a hagyományos felfelé futáson kívül lefelé is összemérhetjük az erőnket: egyéni indítással, a torony tövéből indulva a szánkópályán (javarészt néhány centis avarban gázolva) igyekeztünk elérni az alsóerdei étteremmel szemközt elhelyezett célt. A tavalyi, bemelegítő futásnak szánt lityilötyi (4:04) helyett idén tiszta erőből nyomtam a gázt, így 3:36 alatt értem végig a mindvégig lejtő 1220 m-es pályán. Ez 2:57-es tempónak felel meg, nem is rossz, ugye? :) Ezzel az idővel 11 mp-es előnnyel meg is nyertem a számot.

Felfelé (immár tömegrajttal indított változatban) viszont nem sok jóra számítottam, hiszen épp egy közel két hetes pihenőidőszak után vagyok, még abszolút formán kívül. Szerdán ugyan egész jól sikerült a próbafutás, hiszen esőben, csúszós pályán 7:21 alatt értem fel, de még ez is jócskán elmarad a tavalyi időmtől (6:55). A rajtnál Fehér Feri vágott az élre, mögötte futottam, és még 4-5 atléta fiú tartotta velünk a lépést. 300 m-nél egy kicsit elszakadtam a többiektől, és ritmusváltás nélkül is fokozatosan halkult a szuszogás, amit mögöttem hallottam. A táv felénél már nem is hallottam semmit, hátranéztem, még mindig négyen-öten voltak egy csomóban. Mivel fölényesen vezettem, különösebben nem erőlködtem, egy jóleső hajrával értem be a célba (1700 m-nél). Az időm 7:25 lett, tehát még a szerdai edzéstől is elmaradtam. Utánam Fehér Feri ért be másodiknak, 7:35-el.

A klubból Peti és Feri is szépen jöttek, utóbbi visszatérésének szívből örülök!

Találkozunk jövő vasárnap a pályán, a közös edzésen!

9. Sárvári félmaraton 2010-11-06

2010-11-06T22:36:00.006+01:00

Összességében a kilencedik, ám nekem mindössze csak a második sárvári versenyem mindent hozott, csak számomra jó helyezést nem. Így lényegében adná magát egy búval bélelt beszámoló, okokat keresve, miért ment úgy ahogy, mit kellene másképp csinálnom, hol rontottam el a felkészülést és az is meglehet, hogy nem is kéne nekem ezt az egészet erőltetnem…? Azért ennyire még nem kell temetnem magam.

Sajnos Egerszegről talán ennyire kevesen még nem érkezett futó, a klubunkból mellettem csak Ági és Olivér indult, mindketten egyéniben. Ám ahogy hallottam, az egy időben zajló toronyfutáson sem képviseltettük magunkat szép számmal, ez viszont már kissé meglepett.

Megkockáztatom, hogy 100km-es körzetben ennyire erős férfi élmezőny csak a Keszthelyi Kilométereken szokott összejönni, mindez csak azt erősítette bennem, hogy ilyen vetélytársak mellett illene egy jó időt futnom, akár helyezéstől függetlenül is. A hőmérséklet nemcsak novemberhez, de már-már a futáshoz is túlzottan enyhének tetszett, ám talán annyira mégsem, hogy arra egy esetlegesen balul elsült versenyt lehetne utólag fogni. Nem is teszem, de okom sincs rá.

A rajtot 50m-rel hátrább vonszolták, mint ahol az lenni szokott, az első néhány kilométer után pedig heten futottunk az élen: a szombathelyiek, sárváriak és az országosan is az élmezőnyhöz tartozó Szabó Gábor haladtak mellettem. Előbb a Rosta Csabi és a Sásdi Zoli, majd én szakadtam le és álltunk be saját tempónkra. Az eleje néhány száz méterrel haladt stabilan előttem, így lényegében közelről néztem a verseny alakulását.

Viszonylag elfogadhatóan éreztem magam, de az, hogy tempót váltsak a felzárkózás reményében, ma nem volt meg bennem. Még akkor sem, amikor a Szabó Gábor kiállt egy jelentősebb mennyiséget könnyíteni magán a susnyásba, majd visszatérve elfutott mellettem, hogy a többieket újra üldözőbe vegye. Ha itt megpróbálom felvenni a sebességét, az talán segített volna, ám ha mégsem, a végén könnyen beállhattak volna a lábaim. Sajnos nem volt meg a kellő bátorság bennem, vagy mondjuk inkább úgy, hogy csak a józan eszemre hallgattam.

A Sótony előtti 1200m hosszú emelkedő nem ment se túl jól, se túl rosszul, de az eleje ekkorra már jó egy perccel elment. Így azt még láttam a dimbes-dombos rész elején, hogy a Szabó Gábor és a Garami Árpi tempót váltott, majd őket követte a Nagy Gábor és a Fábrics Gabi, akit tavasszal még sikerült 18km-nél megelőznöm, de most csak nem akart csökkenni a távolság közöttünk.

Sárvárra beérve már stabilizálódott az ötödik helyezésem, még az időm volt kérdéses, amit egy hosszabb hajrával sikerült 1:19:02-n megállítanom, ez nekem új egyéni csúcs félmaratonon és végre a Hegyi Peti egyesületi rekordját is sikerült beállítanom – ez lényegében meghívás irányába újra a futók világába :-). Most jöjjön a szokásos szöveg: a táv csak 20.9km, ám az emelkedőt is beleszámolva megfelelhet egy félmaratonnak.

Négy részre osztva a távot (pulzussal):

3:42(164)-3:46(168)-3:56(167)-3:42(167)

Ági a hölgyek között ezüstérmet szerzett, viszont sajnos Oli féltáv után kiállni kényszerült.

Gratulálok minden versenyzőnek, Asinak pedig köszönöm az egyéni frissítőt.

Az eredmények itt elérhetők.

Utószóként néhány gondolat a hogyan továbbról: idén még a szilveszteri verseny előtt (24 vagy 41-et futok) szeretnék futni egy újabb félmaratont, hisz látok némi fejlődési lehetőséget egy kicsit hűvösebb időben, sík pályán még idén is. Jövőre pedig kiderülhet, képes vagyok-e gyorsulni még ezen a távon (idén ez szerencsére talán a vártnál is jobban összejött), illetve a maratoni időmet igenis jelentősen illene túlszárnyalnom.

Mégis, ami a legfontosabb, hogy még mindig ugyanúgy élvezem a futást, mint amikor néhány éve elkezdtem és eddig a sérülések is valahogy elkerültek; ezek olyan alapfeltételek, amelyeknek továbbra is teljesülniük kellene a fentiekhez.

Versenyünkről szponzori szemmel

2010-10-22T12:07:00.000+02:00

Versenyünk egyik vendége, szponzora, Horváth Laci kért meg, hogy tolmácsoljam a versenyen szerzett benyomásait a klub futói felé. Javasoltam a blog nyújtotta lehetőséget, de mivel a számítógépen kicsit nehezebben boldogul, engem kért meg, hogy töltsem fel az üzenetét, amit emailben küldött. Laciról csak annyit, hogy néhány éve ismerem, és bár tudom, hogy ő a fociért él-hal, de nagyon szimpatikus a futás felé mutatott őszinte érdeklődése is. Az utóbbi időben már rendszeresen eljár kocogni, figyeljétek meg, előbb-utóbb fel fog bukkanni valamelyik versenyen is! :-) Saucony márkájú cipőt már többször vásároltam nála, nagyon készségesen segített mindig.

Tisztelt futást kedvelők! Köszönettel tartozom, amiért 10. hó 16-án részt vehettem a 3. futóversenyen! Amikor megismerhettem a szervezéssel kapcsolatos teendőket, nem is gondoltam, hogy ilyen magas létszámú résztvevőt láthatok! Jó volt látni érkezéskor, mennyi Embernek fontos a verseny, mennyire felkészültek akik jöttek! Rolival sokszor beszéltünk már a klubról, de így személyesen ott lenni a versenyen teljesen más mint beszélni róla. Valamelyest képet kaphattam, milyen folyamat megy végbe a verseny lebonyolításakor, megjelenéskor. Egy kicsit kedvet kaptam a jövőre való benevezésre, de akkor már most nekiállhatok felkészülni. Gratulálok a legkisebb korosztálynak, a női, férfi futóknak egyaránt, még ennyi nap után is! Sok sikert szeretnék kívánni a hétköznapokra, a felkészülésekre, szeretnék mindent megtenni, hogy a következő versenyen is részt vehessek! Üdvözlettel: Horváth László (lackó sport)

Zalaparti Futóparty Félmaraton 2010-10-16

2010-10-16T15:36:00.005+02:00

Már másodszor igazolódott, hogy a bagodi bringaút és az október végi időpont egy végtelenül ideális kombináció egyéni csúcs futásához, még ha ez speciel nekem most nem is jött össze, sokak viszont odabiggyeszthetnek idejük mellé egy PB megjegyzést.

A legnagyobb előnye a pályának, hogy visszafelé kissé lejt, így egy nem ész nélkül megfutott első féltáv után lehet akár még gyorsulni is, mint az nekem tavaly és idén is összejött. De nézzük akkor hogyan.
Azt pontosan nem tudtam, hogy milyen időre lehetek képes jelenleg, mert mostanság vagy maratont, vagy 10 km terepet futottam, ám azt mertem remélni, hogy 1:21-et alapból is tudok, a verseny maga pedig még vehet le az időből néhány percet.

Ezúttal – tanulva a Güssing előtt elkövetett hibámból – komolyabban rápihentem, a héten már csak 40km-t futottam.

Sajnos több, velem közel azonos képességű futó ilyen-olyan okok miatt vagy nem, vagy csak más távon indult, így jól látszott hogy 1:20 körüli időt a mezőnyben csak ketten tudhatunk a vas megyei Fábrics Gáborral. Általában a Keszthelyi Kilométerekig bezárólag szoktam nyerni ellene, az őszi szezonban aztán fordul egyet a kocka – talán most nem, gondoltam.

A rajt után azonnal egymás mellé szegődtünk és kicsit a 10km-es élmezőny mögött haladtunk, egy – érzésre – jó tempóban. Mivel szokásomhoz híven csak ritkán néztem az időnket (féltávkor és 20.1km-nél), nem idegesített, hogy ez most akkor gyors vagy lassú. Hátha pont jó, ebben reménykedtem.

6km után aztán ellépet a Gabi néhány méterrel, de ez annyira nem zavart, mert amúgy sem szeretek közvetlenül a másik mellett haladni, ám ekkor arra gondoltam, hogy biztosan meglátta, hogy a sebességünk nem megfelelő, ad abszurdum, lassú. Ez nem jó jel, bár nem éreztem drámai fáradtságot a lábaimban. A fordítóig maradt is ez a kis különbség, az időm pedig nem sokkal 40 percen belül állt éppen és ez azért kellő önbizalmat adott. Segített az is, hogy a Rolandék többször elénk jöttek autóval, így legalább úgy tűnt, valakit érdekel még rajtunk kívül az egész:-) No meg a szembejövők látványa is végre kizökkentett kicsit a monotonitásból, a sok ismerős arc pedig kiváltképp!

A visszafelé értelemszerűen nehezebben ment , de talán ezzel nem vagyok egyedül; ilyenkor hajlamos az ember azt hinni, hogy lassul is, pedig legtöbbször csak a fáradtság okoz ilyesfajta „hallucinációkat”. (Na jó, azért tudnék néhány példát hozni valódi behalásokra is saját keserű tapasztalataimból.)

Ám nekem az előttem haladó tempója is adott némi támpontot, egyszer 50, másszor 200m volt közöttünk, ki ahogy éppen „döglődött”, annak megfelelően:-) Nem éreztem „fal”-at, vagy lélekromboló fáradtságot, de a sebességemen nem tudtam volna jelentősebben változtatni, kivéve az utolsó kilométert, amit, tudva immár, hogy pontosan hogyan is állok, 3:33mal teljesítettem, de reális esélyem nem volt már megfogni az elsőt, így végül maradt 25mp különbség.

Illetéktelen a dobogón

Az 1:19:26-os időm éppen csak, hogy nem egyéni csúcs, ám annak mégis örülök, hogy úgy tűnik, jó formában tudom az ilyesfajta időket alacsonyabb létszámú versenyeken is, így talán egy népesebb mezőnyben még többre lehetek képes, bár ez csak feltételezés, így nem is látok rá semmiféle garanciát.

A szokásos 5.2 km-es résztávjaim (tempóval és pulzussal):

20:03 (3’51”; 166)

19:31 (3’45” ; 172)

19:16 (3’42” ; 171)

19:28 (3’44” ; 171)

Ha valakit érdekel a pulzus és sebesség görbém, akkor itt tekintheti meg.

(a jobb felső sarokban kell mérföldről metrikusra állítani)

Érdekesség még, hogy 4 perces tempónál lassabban a Garmin szerint nem futottam, kivéve az első 10 métert és a fordítót, ha ezt valaki nekem 2 éve, az első gyötrelmes félmaratonom után megjósolja (már nem azt, hogy a fordítónál le kell majd lassítanom), előbb megkapaszkodok valami szilárd dologba a stabilitásom megőrzése érdekében, majd hangosan a képébe röhögök:-)

Eredmények

Minden ZASZ-osnak gratulálok, különösen a PB-ket futóknak, a szervezői munkában részt vállalóknak, no és mindenki másnak, így persze a legyőzőmnek is.

"Dupla egyéni csúcs" a Graz Marathon-on

2010-10-11T14:58:00.000+02:00

Egy kedves osztrák ismerősöm invitált már régóta az idei őszi graz-i futóeseményre. Miután tisztázódott, hogy rá fogok érni, igent is mondtam a felkérésre. Már szombat délután elutaztunk szomszédaink második legnagyobb városába egy kis városnézésre, estére aztán a Graz-tól 25 km-re fekvő Gleisdorf városkában foglaltuk el a szálláshelyünket vendéglátóinknál.

Hárman utaztunk Magyarországról: nagybátyám felesége Ági, aki szurkolni jött és barátnőm, Timi volt még velem. Timi jövetelének három apropója is volt: néhány hetes készülés után úgy láttuk, ideje elindulnia élete első futóversenyén, így beneveztem a 10,55 km-es (negyedmaraton) távra. Másrészt szombaton este volt pontosan egy éve, hogy együtt vagyunk, így szerettük volna kettesben megünnepelni az évfordulót. A harmadik apropó pedig még Timinek is meglepetés volt: hogy még emlékezetesebb legyen az évforduló, egy szép gyűrűt ajándékoztam Neki és egyben megkértem a kezét szombat este. Igen-t mondott! :)

Visszatérve a futóversenyre: vasárnap a 10 órás rajt előtt másfél órával kereken 0 fokot mutatott a hőmérő, de nagyon szép tiszta idő volt, sütött a nap, így gyors melegedésre lehetett számítani. Kicsit dilemmáztam az öltözékkel, végül rövidnadrágot, és két rövidujjú pólót húztam.

Mivel még reggel vettük át a rajtszámokat, picit megcsúsztunk az idővel, a start előtt kettő perccel sikerült elfoglalnom a helyem a rajtnál. Pontosabban jó hátulra sikerült bekerülnöm, valahol a mezőny középső táján. Ez egyben azt is jelentette, hogy nálam némileg lassabb futók tömegében indultam el a rajtszóra. 45 mp-be telt, mire egyáltalán a rajtvonalat átléptem, innen persze azért már kocogtunk. De tényleg csak kocogtunk, a szokásos 4 percen belüli kezdésemhez képest ezúttal csak 4:40-es első km-el sikerült indulnom. Egy darabig próbálkoztam az előzgetéssel, de hol jobbra-balra cikáznom, hol gyorsítanom, hol pedig lassítanom kellett, így végül felhagytam a fölösleges erőpazarlással. Felvettem a tömeg ritmusát, és csak akkor futottam gyorsabban, ha üres tér nyílt előttem. Egészen a 8. kilométerig (!) így beragadva futottam. Persze nem bánkódtam, arra gondoltam, ha már a sors így hozta, legalább kipróbálom, hogy megy a maraton, amikor nem rohanom el az elejét.

Amúgy nem voltak túl nagy várakozásaim a saját teljesítményemet illetően. Bár a hosszú kihagyás után kezdek magamra találni és újra formába lendülni, mégis úgy ítélem meg, kb 40%-os a felkészültségem egy jó maratonra. Ezt abból gondolom, hogy saját tapasztalatom szerint egy jó maratoni időhöz kétféle képesség "csúcsra járatása" szükséges: a kitartásé és a gyorsaságé. Az előbbihez hosszú edzésekre, az utóbbihoz gyors edzésekre van (lenne) szükség. Ami a gyors edzéseket illeti, 2010-ben egy (azaz egy) darab gyors edzésem volt (a 4 percen belüli futásokat számolom ide), még július elején. De a hosszú edzések tekintetében sem állok sokkal jobban: bár tavasszal kitűnő kondinak örvendtem, de április óta 6 darab hosszú edzésem (vagy versenyem) volt összesen (a 30 km-nél hosszabb futásokat sorolom ide). Vagyis átlagban havonta egy. Pedig a heti egy lenne az ideális. Vagyis a kétféle láb közül, amikre stabilan lehetne alapozni egy jó eredményt, az egyik teljesen hiányzik, a másik pedig csak félig-meddig van fejlesztve. Mindezek tükrében már azt is kiváló eredménynek tartottam volna, ha sikerül megjavítani tavalyi PB-met (2:59:20).

Szóval ott tartottam, hogy a 8. km végére kiszabadultam a tömegből, az átlagtempóm itt már 4:20 körül járt. Innen nagyjából egyenletesen, 160 körüli pulzussal futva haladtam, lendületesen, de erőlködés nélkül. 1:29-nél értünk a kör végére, a félmaratonisták itt kiszálltak, mi meg nekivágtunk a második körünknek. Különben az útvonal gyönyörű, lényegében körbejártuk Graz városát, érintve a csodaszép belvárost és a hangulatos Mura partot is. A szervezés pedig egyszerűen szuper, szinte végig zeneszóra és lelkes biztatásra futottunk. A frissítés is kielégítő, bár én az egész verseny alatt csak egy kis szeletke banánt ettem és csak néhány korty vizet ittam, semmi mást. Különben 10 óra után egész meleg lett, egy csöppet sem fáztam, még az árnyékos részeken sem.

A második kör is egy kis emelkedővel indult (az órám a teljes távra mintegy 210 m-nyi emelkedőt mért, bár én kevesebbnek éreztem), de a tempóm nem tört meg, tartottam a 4:05-4:10 közötti ezreket, csak a pulzusom emelkedett egy kicsit, már 160 fölé. Még egész jól éreztem magam. A 30. km-t elérve aztán "elengedtem a lovakat", még egy kicsit jobban rákapcsoltam. Próbáltam eltalálni egy olyan tempót, amit már nagyjából végig tudok tartani. Nagyon jó érzés volt így "száguldani", rengeteg futót előztem meg, sokan szinte már csak vánszorogtak (pedig ők mind 3 óra körüli maratonisták voltak). Ekkor már láttam, hogy meglehet a 3 óra, sőt akár az egyéni csúcs is.

A lendületem csak az utolsó 4-5 km-re tört meg egy kicsit (még a 37. km is 4:11 volt), de azért egy hajrára maradt erőm. 2:58:35 azaz 45 mp-el javítottam a maratoni rekordomon! Más kérdés, hogy a hihetetlenül erős mezőnyben ez csak az abszolút 101. helyre volt elég. A 809 férfi célbaérkező közül 95., a korosztályom 97 célbaérkezője közül pedig a 13. helyen végeztem (statisztika). Mivel a verseny kinevezett osztrák bajnokság is, tényleg sok erős és jól felkészült futóval versenyeztem. Átlagpulzusom 161 volt, elégetett kalóriák száma kb 3100. A távot kb 400 m-el hosszabbnak mértem, de valószínű csak a nem éppen ideális kanyarvételek miatt (illetve a magas házak között egy kicsit pontatlanul is mér a gps). A futás után egész nap eléggé be voltak kötve a lábaim, jólesett a pihenés, azonban most, 24 órával a verseny után kutya bajom! :)

Csak a célbaérés után találkoztam Timivel, és tudtam meg az ő eredményét: 57.28 alatt teljesítette a távot, amivel 36. helyen végzett a kategóriája 280 futónője közül (összesítésben a kereken 600 női futó közül a 93. helyen: statisztika). Mivel még nem futott ilyen távot (edzésen egyszer már teljesítettünk kereken 10 km-t), mondhatjuk, hogy Ő is egyéni csúcsot futott. Elsőre ez szuper idő, nagyon büszke vagyok újdonsült menyasszonyomra! Persze a lényeg, hogy jól érezte magát, tetszett Neki a verseny hangulata, úgyhogy szerintem nem ez volt az utolsó futása.

Beszámoló a Kis-Balaton körről

2010-10-11T09:14:00.002+02:00

Lőrincz Endre bejegyzése

Már két éve, hogy a Kis-Balaton kör versenyre elszoktam menni. Igazándiból a nagy Balatont körbefutni nekem sok, így ezzel kárpótolom magam :) Balaton ez is az is csak ez kicsi, mint a felkészültségem általában. Most se az a sokat futottam előtte állapotban voltam (igazsághoz egy kis pocak is tartozik), de bíztam az év elején megtett versenyek és túrák nem maradtak nyomtalanul. 2008-ban 37 km-es távot teljesítettem, 2009-ben 35 km volt a táv. Idén gondoltam elég lesz egy fél maraton is. Dani barátom az első 35 km-es távját készült futni gondoltam a végén legalább segítek neki. Reggel 1/2 9 kor indultam elég nagy köd volt útközben, de jó idő ígérkezett. Időben érkeztem még sokan nem voltak így ez gyorsan meg volt. A rajtnál kicsit sokan voltunk, mert a biciklisek, görkorcsolyás indulók is voltak. Szerencsére a rajt idejére félre álltak őket utánunk indították. Rajt előtt az új polgármester tartott rövid beszédet, majd rövid útvonal ismertetés után végre indulhattunk. Az eleje nagyon megindult, próbáltam lépést tartani velük, majd 1-1,5 km után hagytam őket - ha jól láttam csak 1 fél maratonista volt köztük. Rövid idő múlva egy kollégát utol értem, ő a 9 km-es távon volt. Mentem tovább a saját ritmusomban, Nagyrada után egy Balázs nevezetű srác ért a nyomomba, majd be érve arról érdeklődőtt hányan vannak előttem. Megnyugtattam, ha jól láttam négyen öten indultak meg az elején abból 1-et már letudtam, 3-an 9 km-es táv fordítójánál meg fordultak és szembe futottak velünk, így maradt 1 fő, de az meg az én vetélytársam. Annyira megnyugtattam, hogy el is futott előre megbizonyosodni. Mint később mesélte Zalaszabar után elfelejtett balra fordulni, ráhúzott egy pár percet pluszba - ismét egy szorgalmas futó (így is fölényesen nyerte). Zalaszabart meg közelítve vártam mikor jön szembe az előttem iparkodó versenyző, hogy felmérjem hátrányomat. Faluba érve még nem találkoztam vele így kezdtem bizakodni, de aztán csak megérkezett. Nos volt vagy 7-8 perc a hátrányom, no mondom magamnak ez már veszett fejsze nyele - koncentráljunk arra hátam mögött hol jönnek az esetleges ellenfelek. A fordító után indultam vissza felé egy gyors frissítést vettem magamhoz, majd kicsit rákapcsoltam, hogy a mögöttem érkezőt minél előbb meg lássam, így nagyobb lesz a távolság is köztünk. Zalaszabarból kifelé lejt az út ez segített, a falu végén jött az üldözőm, de neki emelkedőn kell felfutnia körübelűl itt jött szembe az első versenyző is akor hátam mögött is 7-8 perc a hátrány számításaim szerint. Vissza felé a táv első része mozgalmas volt, mert szembe jött mindenki (21 km-en és a 35 km-en indulók). Barátom is jött szembe szépen nyugodtan futott, mondtam csak így tovább és majd érkezem szemből kitartás. Továbbiakban visszafelé nyugodt tempóban haladtam az előttem lévő elég messze volt, hátulról se igen közeledett senki. A futó táv, jól futható olyan aszfaltszaggatós bicikli út vagy úttest. Kisebb nagyobb emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított. Vissza felé az lepett meg, hogy Garabonctól Zalakarosig folyamatosan emelkedik ez oda felé nem tűnt lejtőnek :) A végére még a magam szórakoztatására egy jó kis hajrát kivágtam így 1:37:18-as idővel értem célba. Előttem lévő srác (Csaba) 1:27:54-el értbe a mögöttem beérkező 13 perccel később lépte át a célt. 40-45 perc után az utolsó (13-dik) félmaratonista is be ért. Az eredmény hirdetésnél a dobogó második helyét kibéreltem mivel az abszolut és kor szerinti megmérettetésben is második lettem. Társaim szintén velem egy korosztályba tartoztak, így a mi korosztályunk vitte a prímet - hiába öreg ember nem vén ember. Eredmény hirdetés után, az ígéretem be váltása következett. Kaptam az infót, hogy Dani barátom elérte már Zalakomárt. Elindultam kényelmes futótempóban eléje. Közben jöttek a 35 km-es versenyzők szépen sorban, majd 4-5 km-re a céltól megleltem ,,pártfogóltamat". Hát írány ismét a cél kapu. Dani előtt haladó két srác közül az egyik eléggé ki volt, gondoltam meg kellene fogni bár a távolság nem volt kicsi. 2 km-re a céltól tempó váltást javasoltam, majd a végén egy kis üvőltőzős hajrával szinte beértük, de sajnos 19 másodperccel lemaradtunk. Egy kicsit korábban indítunk akkor meg lett volna. Így is Dani a korosztály harmadik helyére beért 3:27:48 szerintem jó idő kezdésnek :). No ezek történtek velem vasárnap és remélem egyesületünk hírnevét öregbítettem a versenyen.