2009. július 14., kedd

Sport baba mellett

Látom lelki szemeim előtt, ahogy a blogra tévedő óvatlan a címet olvasva már el is kattint az oldalról, mondván:
A) engem ez nem érint, mert már fiatal koromban elserdültek a gyermekeim
B) én aztán nem akarok szülni, macera, meg különben is...
C) előbb kéne már egy normális párt találnom, aztán majd visszanézek ide

...és létezik az adott időpillanatban a populáció egy szűk, nem reprezentatív halmaza (elsősorban etnikai kisebbségi többség jellemzi), akiket elvileg folyamatosan foglalkoztathatna a téma, ha nem lenne ott az, hogy "sport". Egy olyan szalagcím viszont, mint Seftelés..., Garázdaság..., Rézgyűjtés..., Bodzázás baba mellett azon nyomban a népszerűségi lista élére repítene, amiről most, feláldozva magam az egyesület oltárán, önkéntes alapon lemondanék.

Ezek után, ha még valaki netán ezt is olvassa, akkor neki leírom, hogy miként változott meg a "sportlétem", miután megszületett kislányunk.

Csak szólok, ez egy szép bevezető mondat lesz: különbontanám az űzött sportágakat űzésük eltérő űzhetősége miatt. (én előre megűzentem :-) )

1. futás:
A kulcsfontosságú sport a versenyképesség fenntartása szempontjából. Ahhoz, hogy a gyorsaság és állóképesség megőrzése, esetleg fejlesztése megtörténjen, alapvetően sokat, köztük jónéhány tematikusat (értem ezalatt a résztávos, fartlekes, futóiskolás, hegyre fel, stb. mozgássorokat) is kell edzeni. Közhely, de amikor megszületik a baba, felborul a jól megszokott életritmus: a reggeli frissen ébredést felváltja a keserves ágyelhagyás, a munkahelyi kreativitást az ásítozós blogírogatás(...), a délutáni lelkesedést az aludhatnánk-egyet-mert-éjjel-úgyis-szívunk(a baba is, csak ő szó szerint) életérzés, az éjszakai pihenést pedig a csecsemősírás-szopiztatás kombináció megszokhatatlan rendszer(telenség)e. Mindezek ellenére, de sokkal inkább dacára, viszonylag könnyedén lehet teljesíteni a kilométerben kifejezett edzésadagot (ami nálam azóta is 110km/hét), viszont szinte elképzelhetetlen gyorsaságot építeni, versenyre felkészülni, mert a kialvatlanság és a kipihent szervezet időszakos nélkülözése megakadályoz abban, hogy intenzív edzések keretében magas szintű Wattban mérhető teljesítményt tudjunk leadni.
Ezzel együtt az is megfigyelhető, hogy egy-egy, közepes terhelést is alig-alig elérő (értsd 4:50-5:00 /km) futás során a pulzusértékek percenként 10-zel több szívverésről árulkodnak. Ez is jól mutatja, hogy a fentebb vázolt megváltozott körülmények következtében a szervezet fizikai terhelésre adott válasza mennyire érzékenyen reagál már néhány hét elteltével is.

2. kerékpár:
A nálam jelenleg parkolópályára állított mozgásforma eddig úgy tűnik, egyre inkább a regenerálódás tökéletes eszközévé válhat. A nem túl hosszú (<100km), csodás zalai-örségi tájakon végzett edzések során kellemesen feltöldődhet az ember még akkor is, ha az intenzitást növelve a sebességélmény iránti igényét is szem előtt tartja. Amikor a baba hétvégente 3-4 órákat sziesztázik a kertben, nekünk is kint a helyünk a természetben - lehetne ez az alapgondolat.

3. gyúrás rettenetes súlyokkal
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy otthon sikerült berendeznem egy szegényes ellátottságú (néhány súly, pár teszkós pad, görgő, ennyi) luxuskonditermet :-) Ez lehetővé teszi, hogy az időrabló edzőterembe-ingázás helyett a kisbabánk napirendjéhez igazítsam a súlyzók mozgatását. Így az edzésprogramomban gyakran feltűnnek olyan különleges elemek is, mint két hátgyakorlat közötti büfiztetések, a felülések fürdetéssel történő megszakításai, illetve expanderpihentetések babamasszázzsal. Így minden bizonnyal hamarosan kigyúrt kopasz vadállattá fejlődök...

Nem is szaporítanám tovább a szót, lényeg a lényeg, hogy ez mind sokszorosan megéri:





korpa

3 megjegyzés:

Lakatos Roland írta...

Csak hogy befejezzem az első bekezdésben félbehagyott mondatodat,
a magam részéről a B opciót választom, azaz:
B) én aztán nem akarok szülni, macera, meg különben is fiú vagyok :D

korpa írta...

Azért most már megsúghatom, hogy a feleségem szerint a szülés része a legkellemesebb az egész gyerekvállalásnak:-) Bár én nem szültem még soha, de már elhiszem neki:-)

attila írta...

Szerintem nagyon jól sikerült ez a bejegyzés, csak így tovább.