nemnormális

Tegnap teljes mértékben azt hittem, hogy nem vagyok normális. Ma kiderült, hogy lehet még lejjebb süllyedni.

Szóval szombaton reggel a -7 °C-ban befutottam a városba egy laza 30 perc alatt. Egész délelőtt kint ácsorogtam a hidegben a munkám miatt. Hazafelé terveztem egy 120-150 perces kört a hegyeken át.
Az nem volt bekalkulálva, hogy egész nap esni fog a hó. Mindegy, nekiindultam. Hóesésben.
A cipőmre és a zoknimra egy-kettőre kis jéggombócok keletkeztek. Az idő múlásával ez megszűnt: nagy jéggombócok lettek.
Az útvonal a maraton útvonalán és a közelében lévő kis utakon volt. Arra nemigen jártak előttem emberek. Magas hóban gyűrtem a perceket, mert nagy sebességről nem lehetett beszélni. Az a néhány cinege és feketerigó fázósan rázta le magáról a havat, és elhalványuló hangon énekelgetett. Talán valami gyászinduló lehetett, de biztos, hogy nem az örömóda.
Eleinte élveztem, hogy kezdek úgy kinézni, mint a hóember, hogy a szakadó hó megmaradt a ruhámon. Aztán amikor le akartam verni magamról a havat, rájöttem, hogy rám fagyott. Kezdett sötétedni és elkezdtem fázni. Már láttam, hogy csak a minimális mennyiség fog összejönni és az is csak azért mert elővigyázatosan elég messze futottam a jó meleg otthontól, hogyha meggondolom magam, akkor legyen még egy kis futás, amíg hazaérek.
Otthon a cipőmet kikötni alig tudtam a hógombócok és a lefagyott ujjak miatt. A tükörben megnéztem magam és a valóság sokkal szörnyűbb volt, mint amit elképzeltem. Az arcom teljesen piros és nem éppen egy arckrém-reklám. A szakállamra tetemes mennyiségű hó fagyva. Még jó, hogy Csegő aludt.

Másnap, azaz ma újra nekiindultam. A szokásos közös edzésre, a pályára. Most -15 °C volt az ablakunkban. Gondoltam jó lesz a szilveszterre kitalált futó öltözet tesztelésére.
Néhány perc után tudtam, hogy edzéstervben lévő 180 perc ma nem fog összejönni. S azt is, hogy egy picit vékony lett a nadrágom és a kesztyűm.
Találkoztam néhány elvetemült emberrel, akik havat lapátoltak. Láttam az arcukon, hogy amit ők tesznek az kötelesség, de amit én .....
Mindenesetre nem adtam fel és a gáton közelítettem a pálya felé. A mai hóban legalább az volt a jó, hogy a gombócok nem gyülekeztek a cipőmön, viszont hidegebb volt a bokámnál.
Már messziről láttam, hogy a pályán senki. Azaz mégis: egy kis traktor körözött és 9.00-ra "tiszta" volt a rekortán. A körülmények teljesen adottak voltak az edzésre. Csak nem jött senki.
Futottam 15 percet, hátha van, akinek tovább tart az öltözködés, mint nyáron.
Ám senki.
Már nagyon éreztem, hogy valamit elrontottam, mert a fagy majd szétszedte a combjaimat. Szerencsére a lengedező szél hazafelé hátulról fújt.
69 perc lett a vége.

S ezekben a futásokban tényleg az volt a jó, hogy utána oda tudtam kucorogni a cserépkályha padkájára, s szép nyugodtan felolvadni.

Annak a néhány embernek meg kellemes pillanatokat szereztem, akikkel találkoztam: Hogy még náluk is van, aki nemnormálisabb.
Én meg tudtam a lelkem a mélyén, hogy valójában ...
... igazuk van.