2010-em első, kimondottan országúti versenyét Sárvárra időzítettem. Már tavaly is kacérkodtam annak őszi felvonásával, de akkor még egy szerencsétlen sérülés sebeit nyalogattam (nem szó szerint, mert nem ér le a nyelvem odáig), melynek keretében saját magam voltam képes egy kővel megzúzni bal bokámat.
Mivel idén nagyjából már sikerült elkerülnöm a vasúti töltés durva felszínét, ilyesféle kínos közjáték ezúttal nem szólhatott közbe.
Az időjárás-jelentések (amiket egyébként sarlatán áltudománynak tartok, mióta megjött a jobbik eszem nem túl régen) erős szelet és jókora esőzést hazudtak szombatra. Ennek egyáltalán nem, de várakozásaimnak teljes mértékben megfelelően szikrázó napsütés és koranyárias hőmérséklet késztette a futók nagy részét már-már megbotránkoztatóan lenge öltözet választására.
A ZASZ népes tábora ezúttal a szokásosnál is erősebben rányomta a bélyegét (bár ezt negatív értelemben szokták használni) az eseményre, hát még a dobogósok összetételére, de erről majd később szólok bővebben. Bár váltóval ezúttal nem riogattuk a többi résztvevőt, az egyéni mezőnyt – nem túlzás kijelenteni – számunkra legalábbis szívet melengetően uraltuk.
A futásról: mivel idén még adós vagyok az igazán gyors edzésekkel, nem nagyon lehetett tudni, milyen tempót bírok majd közel 21 km-en keresztül. Ennek megfelelően a szokásos nem-elfutni-az-elejét-akármi-is-lesz hozzáállással indítottam, és bár már tudja az órám a sebességet is, egyszer sem nézegettem verseny közben.
A legeleje, ahogy arra számítottam, fokozatosan, bár első ránézésre nem túl meggyőzően távolodott.
Összesen 3 egyéni futó és 3-4 váltó alkotta az élmezőnyt olyan 150m-rel előttem. Már az első váltópont előtt „összeszedtem” néhányukat, de a Fábrics Gábor (aki tavaly a saját versenyünkön megelőzött) már legalább egy kiterített rekortánnyi különbséggel látszott távolodni. Roli elszakadt addigra már tőle, de a hosszabb egyenesekben őt is láttam hébe-hóba.
A 12 km-nél található kaptató előtt már közelítettem közvetlen ellenfelemhez (Asi bemondása alapján a 2. váltópontnál 40mp volt már csak a hátrányom), ám igazán csak a Sótony utáni hullámvasút hozta meg az áttörést kettőnk versenyében: egyre közelítettem hozzá, ám már-már idegesítően lassan csökkent csak a távolság. Olyan 18km-nél előztem meg és amikor utána is hátranézett, éreztem, hogy már inkább a harmadik helyének stabilitását ellenőrizte.
Innentől lelkileg megerősödve, némileg fáradtan, ám jó tempóban értem a főútra, majd onnan a célba, ahol Roland mögött jó 500m-rel másodikként meg is érkeztem 1:22:08-as idővel. Ez ugyan egyéni legjobb időm félmaratonon, ám a táv mégiscsak 20,85km-t tett ki.
Akkor, ahogy ígértem, visszatérve a ZASZ-os egyeduralomra: az 50 fős férfi mezőnyben az abszolút első 5-ből 4 tőlünk érkezett, a nőknél pedig az első két helyet béreltük ki ezúttal.
Nagy gratuláció mindenkinek!
Az eredmények szinte azonnal felkerültek a Sárvári Kinizsi honlapjára, ami rendkívül jól szervezett adatösszesítő munkára utal, főleg ha hozzátesszük, hogy az időket kézzel mérték.
korpa
1 megjegyzés:
Jó írás! Élvezetes olyanról olvasni, amikor az abszolút dobogós hely valamelyikéért küzd valaki, akit ismerünk. :)
Gratulálok!
Megjegyzés küldése