Sorozatban "elkövetett" hat győzelmem után a hétvégi sárvári félmaratonon újra rajthoz álltam
Hónapok óta a két áprilisi ultraverseny (100 km-es magyar bajnokság ill. 12 órás futás) lebeg előttem a célkeresztben, de március végén még szerettem volna egy felmérő versenyen indulni. Vonzónak tűnt a grazi félmaraton, a pozsonyi maraton, és a sárvári félmaraton is, mivel azonban mind egy hétvégére estek, kettejükről le kellett mondanom. Maradt Sárvár, ahol már régóta szerettem volna versenyezni egyet. Az ideális forma szempontjából a lehető legrosszabb volt az időzítés, hiszen egy hete még sorozatban futottam a maratoni távokat edzésként, a héten pedig hosszú hónapok után először belevágtam a tüdőszaggató gyors edzésekbe is. Kettős, súlyos terhelés alatt voltam tehát éppen, és hiába próbáltam magam csúcsformára hangolni szombatra, igazán nem nagyon sikerült.
A rajt előtt kiderült, a korábbi versenyeken egyeduralkodó Garami Árpi nincs jelen, ez tovább erősítette az egerszegi dobogós reményeket. Lássuk, mit hozott maga a verseny!
A rajt előtt elmagyarázták a pálya vonalvezetését, hol merre kell majd kanyarodni. Mivel azonban már az első kanyarnál elhibáztam volna, így a lassú kezdés ellenére nem mertem előre menni, hanem beálltam az élboly mögé. Később aztán beállt a tempó 3:45 körüli kilométerekre, ami nagyjából megfelelt az előzetes terveimnek. Ami viszont komolyan aggasztó volt: a pulzusom 168-170 között mozgott, pedig a héten végzett edzéseimből kalkulálva 158-159 között vártam volna ennél a sebességnél. Aggódtam, vajon tudom-e majd végig tartani, de lassítani nem akartam, nem szerettem volna leszakadni az élmezőnytől.
Ami egy idő után 4 főnél stabilizálódott, Korpa és még néhányan látótávolságból követtek bennünket. Rajtam kívül volt még egy fiatal veszprémi futó, és két vas megyei, egyikük (Fábrics Gabi) az ősszel Bagodon közvetlen mögöttem ért be 1:23-al. A másikuk már a harmadik km-nél meglehetősen kapkodva próbált levegőhöz jutni, ami előrejelezte későbbi sorsát: már a negyedik km-nél leszakadt. Maradtunk hárman teljesen együtt, egészen 5 és fél km-ig: itt Gábor nagyon lassan, de kezdett lemaradozni. Nem úgy a veszprémi fiú: az addigi 3:45-ös tempóra fittyet hányva felgyorsított úgy 3:20 környékére. Pillanatok alatt összeszedett úgy 200 m-nyi előnyt.
Ennél a pontnál már elsírattam magamban a tavaly ősz óta tartó veretlenségi sorozatomat :-) Arra próbáltam figyelni, hogy amíg bírom, tartsam a tempót és a második helyet. Ikervárra érve elértük a váltópontot, s látom ám a veszprémi sporttársat a pálya szélén pihengetni. Ekkor esett le, hogy váltóban indult a VEDAC színeiben. Némileg feldobódva haladtam tovább a sótonyi emelkedő irányába. Még az emelkedő előtt utolértem a váltót, a második tagjuk, egy hölgy, kb 4 perces tempóban haladt. Jött a domb, némileg lassabb tempóban, de aránylag könnyedén felértem a tetejére. Az átlagtempó itt 3:51-et mutatott, s innen már csak nagyjából lankás lejtő volt hátra a célig.
Sikerült is tartanom végig a sebességet, közben 17-nél elhúzott mellettem a veszprémi váltó harmadik tagja. Egyéni ellenfeleimet már rég nem láttam, pedig ott voltak valahol 400-500 m-rel mögöttem. A célba 1:20:05-nél csaptam be, gps órám 20,85 km-nyi távot és 60 m-nyi emelkedőt mért.
Még alig fújtam ki magam, már robogott is be Korpa. Mindketten örültünk a kettős Aszfaltszaggatós győzelemnek, pedig még nem is tudtuk, hogy a lányok is megcsinálják ugyanezt a bravúrt, Évi és Ági révén. És többi csapattársaink is igen előkelő helyeken értek célba, nyugodtan mondhatjuk, hogy uraltuk az amúgy népes és meglehetősen színes (sokan érkeztek Vas megyéből, Sopronból, Győrből, Budapestről, stb..) mezőnyt. Asi is büszkén feszített, mint az Aszfaltszaggatók hivatalos kísérője és vezetője ezen a versenyen! :)
A szép eredményeket végül zsíros kenyérrel, vidám hangulatú köcsögátvétellel (gy.k.: eredményhirdetéssel), na és sárvári termálfürdőzéssel ünnepeltük meg. Hajrá ZASZ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése