Kolóval a rajtban
Lényeg a lényeg: a szervezés és a szponzoráció magas színvonalat képviselt és az időjárás is most már sokadszorra kényeztette el az eseményt. Valamiért a kanizsai városnapokat nagyon a szívébe zárta a csapadék és zimankó istenasszonya.
Másodpercre pontosan rajtoltunk, nem mintha ez bárkinek is előnyére vált volna, csak úgy mondom. A kanizsai Kolonics Tamás a tavalyi „ámokfutásának” megfelelően újra szédületesen bekezdett az emelkedőn, ám én tudtam, hogy ezt a tempót nem fogom és nem is tudom felvenni, így – nem akarom szépíteni – azon nyomban qrvára lemaradtam:-)
Ezúttal az élet még azzal a jelképes gesztussal sem ajándékozott meg, hogy ezt a keserves élményt tisztességesen feldolgozhassam, egy ismeretlen spori (valami teremcipőfélében és pamutpólóban) máris elviharzott mellettem. Rajtszámát elvétettem, de mertem remélni, hogy vagy csak valami rossz álom az egész, rosszabb esetben pedig egy váltó első embere.
Szinte még fel sem ocsúdtam, hamarosan jó 3-400 méter nyílt meg közöttünk, Koló azért még némileg előrébb haladt. Közben a szervezőktől megtudtam, hogy a francokat váltó…
A méregdrága, bár viseletes rázkódáscsillapítós talpbetétem folyamatosan csúszott ki a bal bokámnál, amitől végül sokadik próbálkozásra sikerült megválnom (RIP, te drága:-) ). Ezután jobban már nem maradoztam le, de túlságosan nem is esett jól a futás. Az emelkedők csak jöttek, a lejtők viszont még várattak magukra. A második frissítő (13km) előtt aztán az ismeretlen átvette a vezetést (lényegében közelről néztem a versenyt, ahogy az alibiző focisták szokták a saját meccsüket:-) ), majd a váltópontnál Koló szinte teljesen leállt lágyékproblémái miatt, (előző nap focizott még egyet), de azért utánam eredt.
A végső 3km-es egyenes Galamboktól váratlanul alattomos emelkedőt is tartogatott, és bár láttam végig az élen haladót, azért megmaradt 49 másodperc előnye. Többen állították, hogy szinte önkívületben, a fülén is levegőért kapkodva futotta emberünk a versenyt teljes egészében, így totális megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy ilyen keserves állapotban végig is ért:-) Koló, dacolva a sérüléssel, beért harmadiknak, majd ugyanígy (vagy még nagyobbat küzdve) Bálint is hozta a kanizsai váltót az aranyért. Egyre erősebb, jó volt újra látni!
Az eredményem több mint 2 perccel lett jobb a tavalyinál (1:16:55 hivatalosan), ami 3:54-es km-eket jelent.
Érdekesek lehetnek még a nagyjából 5km-es résztávok tempói átlag pulzussal:
3'53"(165) --- 3'58"(167) --- 3'55"(165) --- 3'50"(168), azaz nem lassultam és a pulzusom sem ugrándozott békamódjára, de azért nem mosolyogtam közben cseppet sem. (utólag: vasárnapra viszont elszállt mindenfajta kimerültség és egy nagyon jó tempójú 15km-rel öblögettem le a verseny (nem keserű) szájízét másnap reggel.)
Asi, Csaba, S.Attila és a hölgyeink (S. Andi, Viki, Ági, Vali, K. Kriszti) is kitettek magukért, hárman is az első hatban végeztek, ezen belül Ági ezüstöt nyert. Gratulálok nekik!
Nyert a ZASZ is – mint a legnépesebb alakulat – egy ajándékcsomagot, ami (azaz a Sznopek Józsi) a helyszínen már csak engem talált meg, ha valaki szeretne dzsemet, konyakmeggyet, Ferrero Rocher-t (erősen apadó készlet), bort, pezsgőt, kávét, fehér- és étcsokit, teát (bár a feleségem lestoppolta), pisztáciát, esetleg mandulát, az nálam jelentkezzen:-)
Lassan beérnek a sárvári 12 órások, így nézem is a net-en az élő közvetítést. Na, akkor csak jó sportolást mindenkinek!:-)
korpa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése