2010. december 15., szerda

"Éjszakai 100" azaz Országos Bajnokság jövőre Zalaegerszegen!


November közepén némileg váratlanul értesült az egyesületünk egy nagyszerű lehetőségről: pályázókat kerestek a 2011-es 100 km-es OB megrendezésére. Az ötlet rögtön szimpatikus volt a többségnek, azonban túl rövidnek éreztük a határidőig hátralévő időt (november 30). Így némi tanakodás után született csak meg a döntés: megpályázzuk a rendezést, méghozzá a Számviteli Főiskola udvarán történő szervezésre.

A fősuli udvara

Nemrég kaptuk a fantasztikus hírt, hogy megnyertük a rendezést!

Augusztus 6-án, azaz szombaton este 8-kor lesz a rajt, amiből egyenesen következik, hogy a viadal nagy részét az éjszaka sötétjében vívják majd a versenyzők, hasonlóan a tervezett 50 km-es és maratoni betétszámhoz.


A verseny lehetősége azonnal nagy összefogást eredményezett a klubon belül, már a pályázat elkészítéséből is sok-sok ember vette ki a részét, inkább nem is sorolnám fel, mert biztosan kifelejtenék valakiket. A munka nagy része persze csak ezután következik, de az összefogást látva bizakodva várhatjuk a folytatást, minden remény megvan rá, hogy egy színvonalas, emlékezetes bajnokságot rendezünk augusztusban.

A verseny helyszíne Olivér sematikus ábráján

Ha pedig így lesz, azzal hagyományt teremthetnénk, és akár hosszabb időre, több évre is elnyerhetnénk a rendezés jogát. Nem kétséges, ezzel a klub presztízse is növekedne, érdemben járulnánk hozzá ugyanis a város hírnevének öregbítéséhez a magyar sportéletben.

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Gratulálok mindenkinek, aki részt vett a pályázat megalkotásában.:-) Igazi kúriózum lesz ez az agusztusi éjjeli ultraverseny!:-)

Bácskayné Dóra