2009. szeptember 19., szombat

Végre 3 órán belüli maraton és dobogón az 50 km-es Világkupa futamon, mindezt félig betegen - avagy Kanizsán futottam


Azt fogjátok hinni, hogy direkt kitalálom, pedig igaz: idei egyik legfontosabb versenyemet (akárcsak tavaly az évbúcsúztató viadalt), egy betegségből (sajnos csak félig-meddig) felépülve teljesítettem. Bár a klubból van rá tanúm is: Olivérrel pénteken találkoztunk, talán aláírja, hogy akkor még cseppet sem voltam jó bőrben..

Az történt, hogy a hét elején benyaltam valami agresszív vírust, és egész héten állóháborút folytattam ellene. Nem döntött le a lábamról, hiszen ugyanúgy tettem a dolgomat és azért minden nap edzettem, de egész héten volt egy enyhe hőemelkedésem, fájt a torkom, sápadt és náthás voltam és bizony elég gyengének éreztem magam, főleg mikor kocogni mentem. És éjjelente 3-4 órát sikerült mindig aludnom. Péntek délutánra éreztem, hogy legyűrtem a kéretlen betolakodót, maradt kb 12-14 órám a rajtig összeszedni az erőmet.

Reggelre jobban voltam, már csak náthás voltam, de azért így is nagy bátorság kellett odaállni a rajtvonalhoz, hiszen 50 km-t lefutni nem gyerekjáték. Bevállaltam.

Mint ahogy az erős tempót is, amivel a mezőny eleje indult. Volt a mezőnyben 4-5 papíron nálam erősebb futó, de azért gondoltam megpróbálok odaérni a dobogóra. Az első 14 km-t 3:55-ös átlaggal futottam az élen haladó Pleiveisz Pisti mellett, mögöttünk némileg (több mint egy perccel) lemaradva jöttek Szalóki Robi, Hajduska Balázs, Sólyom és a többiek. Aki járatos az ultrakörökben, az ebből a névsorból már tudhatja, hogy a komoly pénzbeli és egyéb díjak igen erős mezőnyt csábítottak Kiskanizsára szombaton reggel 8 órára.

Sajnos már ezen az első szakaszon is jelentkeztek az egyértelmű jelei annak, hogy még nem vagyok teljesen túl a hétközi gyengélkedésen. Az orromat egyfolytában fújnom kellett, gyakorlatilag csak szájon keresztül tudtam levegőt venni. A reggel még hűvösnek mondható idő ellenére szokatlanul intenzíven izzadtam, pillanatok alatt kivert a víz. Más gond még nem volt, pulzus rendben volt, 165 körül futottam a 3:55-ös ezreket.


14-nél tudatosan döntöttem úgy, hogy egy picit lassítok, mert nekem ez túl erős lesz végig. Pisti elment úgy egy percre, és 22-23 körül Robi is utolért és elhúzott mellettem. Még jól voltam, de éreztem, ahogy egyre fogy az erőm. A féltávnál pontosan 1:40-es idővel haladtam át. 30-hoz közeledve tovább lassultam, és egyre nehezedtek a lábaim. Ekkor úgy döntöttem, hogy az első két hely sorsába nem szólhatok bele, viszont elérhetőnek láttam egy régóta áhított célomat: a 3 órán belüli maratont, így innentől erre hajtottam. Sokáig úgy tűnt, 2:55-2:56 körül érhetek oda, azonban a további lassulás és frissítői megállások miatt végül a hajrá ellenére éppenhogy, 2:59:20-kor értem el a kimért jelet.

Totál készen voltam, teljesen elhagyott az erőm, meg kellett állnom egy fél percre. De az igazán neheze még csak ezután jött. A kanizsai edző, Molnár Tamás biztatására aztán továbbindultam, és hamar találtam új motivációt is némi pénzdíj elérésének lehetőségében. A harmadik pozíció megtartása 10 ezer, a 3:40-en belüli idő 5 ezer ft pénzjutalommal kecsegtetett. Mivel a 37,5 km-es fordítónál több mint 4 perc előnyöm volt Balázs előtt, úgy számoltam, hogy a 3:40 elég lesz a dobogó megtartásához is. Összegezve: mindössze 7,8 km és 40 perc választott el 15 ezer ft-tól. Azonban ez sokkal-sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint akkor gondoltam.

A 44. km-t pont 3:09-nél hagytam el, de valami hihetetlenül fáradt voltam, úgy éreztem, nulla az energiám, a combjaim ólomból vannak, kínszenvedés volt tartani az 5:00-5:10 körüli tempót. De próbáltam nagyon keményen. Ekkor jött Endre, aki a félmaratoni távon futott és éppen utolért. Néhány percig velem futott és bíztatott, a segítsége éppen jókor jött, mert már mentálisan is elgyengülőben voltam. Ezúton is köszönöm! 45-nél megkaptam az utolsó frissítőt, de még pokolian kemény 5 km várt rám. A tempóm (hála Olivér kölcsönadott Garminjának, végig precízen tudtam kontrollálni) már 5:30 fölé kezdett kúszni. Ekkor fejben feladtam, tudtam hogy lehetetlen beérnem 3:40-re, egyetlen vágyam már csak az volt, hogy élve áthaladjak a célvonalon, és imádkozzak érte, hogy Balázs nem ér utol közben.

Na aztán 48 körül jött a hidegzuhany. Hátranézek, mintha Balázs tempózna felém, de még olyan 300 m-re volt, viszont elég fürgén szedte a lábait. Próbáltam gyorsítani, nem sikerült. Vérszemet kapott, egyre közeledett, pillanatok alatt 100 m-re csökkent az előny. Utolért egy kísérő kocsi, benne Kámán Feri és Sznopek Józsi. Mondják, hogy menjek, mert nagyon jön. Képtelen voltam reagálni, egyszerűen már nem engedelmeskedtek a lábaim. Viccelni is próbáltak, hogy előttem fut Asi (tényleg ott futott Olivérrel), legalább őt érjem utol. Nagy nehezen egyszercsak elindultam. Fogalmam sincs, honnan merítettem már energiát. A hátralévő 1,5 km-t ész nélkül nyomtam (4:20-as tempóban), mint akinek elgurult a gyógyszere.

Áthaladtam a célon, lenyomtam a stoppert, rengetegen vártak, érzékeltem, ahogy a nyakamba akasztanak egy érmet, de szédültem és alig álltam a lábamon. Hárman támogattak, és segítettek leülni a padkára. Utólag amikor a tésztapartyn majszoltuk a sajtos-tejfölös tésztát, kérdeztem a többieket, sápadt voltam-e a célbaérkezéskor. A válasz: "Pont olyan volt a színem, mint azé a tejfölé!" :-) Percek kellettek, mire magamhoz tértem. Ekkor ránéztem a stopperre, amire legutóbb 46 km-nél néztem. 3:39:54-et mutatott, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mégis meglett a 3:40! Balázs úgy egy perccel utánam ért be, a végére már feladta.

Néhány percen belül iszonyatosan elkezdtem fázni, a zuhanyzó felé vettem az irányt, továbbá megállapítottam a tényt, hogy a nadrág véresre dörzsölte a combomat, mert elfelejtettem reggel bekenni. A zuhany, majd egy kis étel-ital meg napozás magamhoz térített, már sokkal jobban voltam.

Nos, nagyjából ennyi történt velem a mai versenyen.

A 3 órás maratonnak nagyon örültem, de úgy ítélem meg, reálisan még maradt bennem tartalék a következő objektív okok folytán:
- a táblán, ahol rögzítették az időt 42.195 km állt, azonban Oli órája 42,40-et mutatott nálam
- nem osztottam be jól az erőmet, egyértelműen megint elrohantam az elejét
- nem voltam friss, az utolsó két éjszaka összesen 5 órát sikerült aludnom
- a pálya nem volt sík, lankás de hosszú emelkedők lassítottak bennünk
- nem 42-t futottam, hanem 50-et, tehát az időm csak egy részidő
- és végül a legnyomósabb ok: több napos gyengélkedés után nem voltam még csúcsformában

Végezetül szeretnék köszönetet mondani annak a sok embernek, aki ma is drukkolt nekem és valamilyen módon segíteni próbálta a versenyemet! És egy nagy-nagy köszönet és gratuláció kijár a kanizsai szervezőknek is, roppant színvonalas rendezvényt hoztak össze. Aki ott volt, azt hiszem tanúsíthatja a hozzáértést, a minden részletre való gondos odafigyelést. Köszönjük!

4 megjegyzés:

korpa írta...

Ez nagyon szép volt és a beszámoló is remekbeszabott lett!

Gratulálok!
korpa

Névtelen írta...

Csatlakozom Korpához !
Gratulálok, szép volt!
sznopek józsi

Szabó Béla írta...

Nagy gratuláció Roli!!!!
Még ilyen körülmények között is ekkora teljesítményt tettél le az asztalra.
Csodálatosan fejlődsz, valami nagyon beindult az idén nálad! És még milyen fiatal vagy!!?
További hajrá, üdv: Szabó Béla

marica írta...

Drága Roli!

Felnézünk Rád!Büszkék vagyunk Rád! Király vagy! Na.. ezt csinálja utánad valaki!
Szívből gratulálunk! .. a.."testvércsapatod"