A szeptember utónyári hangulatban telt el. Egy-két hűvösebb, esős naptól eltekintve sokkal gyakrabban keresgéltem a napszemüvegemet, mint a pulóverem. Az október első két napján megrendezett outdoor tréningen is rövidnadrágban mászkáltam az erdőben - a Bakony a rengeteg tüskés cserje miatt erre viszonylag kevéssé alkalmas, de ez a magamfajta rutintalanok számára csak néhány véres, sajgó karcolás után vált nyilvánvalóvá. A szombati hosszú kerékpáros edzést is rövidben teljesítettem, ugyan nem volt melegem, de az őszre csak akkor gondoltam, amikor 100 kilométer után Sárhida határában úgy éreztem, hogy falevélként hullok le a kerékpárról, ha nem állok meg azonnal pihenni.
A ma reggeli futáshoz viszont hosszúnadrágot és -felsőt készítettem, mert vasárnap naplemente után már egy férfiassági próbával ért fel rövidnadrágban a szabadban lenni - és a hajnali 5:20-kor induló futás elég lelkierőt igényel tőlem akkor is, ha nem fagyok kockává, miközben legalább úgy teszek, mintha indulás előtt átmozgatnám a végtagjaimat.
Nem kellett csalódnom a megérzésemben, mert egy cseppet sem volt melegem indulás után. Ezt jelezte az is, hogy a pulzusmérő összevissza mutatott, amíg legalább egy kicsit meg nem izzadtam. Ez egészen a Mátyás király utcai meredek kaptató tetejéig tartott. Itt már másodszor fújtam ki az orrom, ami szintén az ősz beköszöntét bizonyította. A telihold magasan állt a nyugati égbolton, miközben keleten a hajnal első, inkább csak sejthető, mint látható színei mutatkoztak. Fejlámpát nem vittem magammal, de nem is hiányzott, bár a közvilágítás nem működött. Zalabesenyőig nem történt semmi rendkívüli, a kutyák mind aludtak, és autót sem kellett kerülgetnem. A Flextronics előtti mezőt ködfátyol borította ugyanúgy, mint a Kör 2. című horrorfilm egyik jelenetében a tájat... Azt hiszem előbb-utóbb választanom kell a horrorfilm-nézés és a sötétben futás között, mert most sem megnyugtató gondolataim tolakodtak elő agyam tudattalan részéből - csak a gyár látványa, ahol életem túlnyomó részét töltöm, töltött el a biztonság érzésével.
A kanizsai úti kereszteződést túlélve lélekben felkészültem a Karácsony-hegyre és az emelkedő nem is ment rosszul, csak a majori kutyák viselkedtek sokkal bátrabban, mint szoktak - általában elhúzódnak vagy ügyet sem vetnek rám, most viszont két középtermetű kutya megugatott és tétova üldöző mozdulatokat tettek. Szerencsére az agresszív kiabálásom hatására úgy döntöttek, hogy az inas lábam húsa nem éri meg a fáradtságot, ezért testi kontaktus nélkül utamra engedtek. A hegy északi oldalán az utat szépen megvilágította a hold, most nem éreztem halálvágtának a fákkal körbenőtt, sötét, meredek horhosban rohanást - és a térdhorzsolásaim számát sem növeltem.
Egyre erősebbé válik bennem az elhatározás, hogy a Zala Megyei Közgyűlés elé terjesztem: nevezzék át Bozsokot Jégverem-mé, mert mindig itt van a leghidegebb. Megborzongtam, amint a faluba értem, de mivel közeledtem a 12 kilométeres ponthoz, ahol az egy órás időt próbáltam tartani, a gondolataimat csak kevéssé tudta uralni a hajamra lerakódó zúzmara (jó, jó, tudom, hogy ez túlzás) képe.
Csácson és a parkerdőn átrohantam, a felüljárón pedig már egészen világos volt, én is kezdtem felébredni. A sportcsarnok előtti kereszteződésnél szokás szerint meg kellett állnom, utána pedig őrült vágta következett, hogy a pulzusomat újra 80% fölé tornásszam. Még egyet sprinteltem a Kossuth utcán átkelve - olyenkor már elég nagy a forgalom és én gyűlölök autók miatt lassítani, ezért nem marad más, mint Usain Bolt példáját követni, hogy eggyel korábbi autó előtt átszáguldhassak az úttesten.
A futás vége 17.1 km és 1:23:55 lett, a mostani, pulzuskontrollált futóidőszakomban eddig legjobb. Van valami pozitívuma is a hidegnek... amellett, hogy egy ilyen futás után mennyei élmény egy forró zuhany..
A ma reggeli futáshoz viszont hosszúnadrágot és -felsőt készítettem, mert vasárnap naplemente után már egy férfiassági próbával ért fel rövidnadrágban a szabadban lenni - és a hajnali 5:20-kor induló futás elég lelkierőt igényel tőlem akkor is, ha nem fagyok kockává, miközben legalább úgy teszek, mintha indulás előtt átmozgatnám a végtagjaimat.
Nem kellett csalódnom a megérzésemben, mert egy cseppet sem volt melegem indulás után. Ezt jelezte az is, hogy a pulzusmérő összevissza mutatott, amíg legalább egy kicsit meg nem izzadtam. Ez egészen a Mátyás király utcai meredek kaptató tetejéig tartott. Itt már másodszor fújtam ki az orrom, ami szintén az ősz beköszöntét bizonyította. A telihold magasan állt a nyugati égbolton, miközben keleten a hajnal első, inkább csak sejthető, mint látható színei mutatkoztak. Fejlámpát nem vittem magammal, de nem is hiányzott, bár a közvilágítás nem működött. Zalabesenyőig nem történt semmi rendkívüli, a kutyák mind aludtak, és autót sem kellett kerülgetnem. A Flextronics előtti mezőt ködfátyol borította ugyanúgy, mint a Kör 2. című horrorfilm egyik jelenetében a tájat... Azt hiszem előbb-utóbb választanom kell a horrorfilm-nézés és a sötétben futás között, mert most sem megnyugtató gondolataim tolakodtak elő agyam tudattalan részéből - csak a gyár látványa, ahol életem túlnyomó részét töltöm, töltött el a biztonság érzésével.
A kanizsai úti kereszteződést túlélve lélekben felkészültem a Karácsony-hegyre és az emelkedő nem is ment rosszul, csak a majori kutyák viselkedtek sokkal bátrabban, mint szoktak - általában elhúzódnak vagy ügyet sem vetnek rám, most viszont két középtermetű kutya megugatott és tétova üldöző mozdulatokat tettek. Szerencsére az agresszív kiabálásom hatására úgy döntöttek, hogy az inas lábam húsa nem éri meg a fáradtságot, ezért testi kontaktus nélkül utamra engedtek. A hegy északi oldalán az utat szépen megvilágította a hold, most nem éreztem halálvágtának a fákkal körbenőtt, sötét, meredek horhosban rohanást - és a térdhorzsolásaim számát sem növeltem.
Egyre erősebbé válik bennem az elhatározás, hogy a Zala Megyei Közgyűlés elé terjesztem: nevezzék át Bozsokot Jégverem-mé, mert mindig itt van a leghidegebb. Megborzongtam, amint a faluba értem, de mivel közeledtem a 12 kilométeres ponthoz, ahol az egy órás időt próbáltam tartani, a gondolataimat csak kevéssé tudta uralni a hajamra lerakódó zúzmara (jó, jó, tudom, hogy ez túlzás) képe.
Csácson és a parkerdőn átrohantam, a felüljárón pedig már egészen világos volt, én is kezdtem felébredni. A sportcsarnok előtti kereszteződésnél szokás szerint meg kellett állnom, utána pedig őrült vágta következett, hogy a pulzusomat újra 80% fölé tornásszam. Még egyet sprinteltem a Kossuth utcán átkelve - olyenkor már elég nagy a forgalom és én gyűlölök autók miatt lassítani, ezért nem marad más, mint Usain Bolt példáját követni, hogy eggyel korábbi autó előtt átszáguldhassak az úttesten.
A futás vége 17.1 km és 1:23:55 lett, a mostani, pulzuskontrollált futóidőszakomban eddig legjobb. Van valami pozitívuma is a hidegnek... amellett, hogy egy ilyen futás után mennyei élmény egy forró zuhany..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése