Sikeres főpróba a maraton előtt (avagy: egyéni csúcsot a saját versenyen illik futni)

Két héttel a számomra az év versenyének számító maraton előtt tökéletes erőfelmérőnek tűnt a hazai versenyünk 21.1 km-e, el is határoztam, hogy megpróbálom megdönteni a félmaratoni távon valaha futott legjobb időmet (1:20:54, Siófok, 2009. május, lásd még: itt). Fizikai és lelki állapotom tökéletesnek tűnt a versenyt megelőző napokban. Azonban utólag értékelve azt mondom, ismét hosszú listát lehet írni az igazán kiváló időt akadályozó tényezőknek, essünk is rajta túl mindjárt az írás elején:

1. a versenyt megelőző délután két másik aszfaltszaggatóval együtt mértük ki a pályát, így sikeredett egy 1:35-ös félmaratonnal "rápihennem" az eseményre. Éreztem is a reggeli bemelegítésnél a combjaim "frissességéből", hogy talán a nagyok nem egészen így csinálják...

2. az amúgy kellemes napsütés miatt egy pár fokkal magasabbra kúszott a hőmérő higanyszála, mint ami számomra ideális futóidőt jelentett volna

3. majd a beszámolóból kiderül, a verseny 75 %-ban tökegyedül futottam

No mindezek ellenére, a verseny előtt bátran ígértem meg Asinak (akinek ezúton is köszönöm a kölcsönadott gps-órát) hogy 80 percnél rövidebb ideig fogom használni a masináját. Ugyanezt ígértem Timi barátnőmnek, hogy nem fogom megvárakoztatni 1 óra 20 percnél tovább. Ha már szóba került Timi: a versenyt megelőzően két nappal magaslati edzőtáborban voltunk Vele. Ausztriában 2000 m magasan kirándultunk, és kocogtunk is egy keveset közösen azon a magasságon. Íme egy kép, ami ott készült (ezen persze nem kocogunk éppen).

Naszóval, jól kiszámoltam előre, hogy az 1:20-hoz 3:48-as kilométereket kell futnom, és akkor 1:16-kor érek a 20-as km-hez, innen pedig egy kis hajrával beérek a tervezett időre.

Elrajtoltunk, valami hihetetlenül könnyedén esett az első párszáz méter, amikor is ránézve az órára látom ám, hogy 3:20-as tempóban indultam! Gyorsan be is húztam a fékeket innentől, de akárhogy próbáltam visszafogni magam, az első 1000 m-t 3:40 alatt sikerült végül abszolválni. Előttem négyen futottak, de valamennyien tízezresek. Aztán tartva egy 3:50 körüli tempót, egyiküket sikerült utolérni úgy 3 km-nél. Közvetlenül mögöttem legalább 5-6 ember trappolt, de itt még hátra sem néztem, túl korainak ítéltem meg felmérni az erőviszonyokat. Egyedül azt érzékeltem, hogy kanizsai cimboránk, Bálint jön mellettem, aztán a harmadik kilométernél elmaradt.

Az 5 km-es fordítóhoz közeledve az óra átlagtempója éppen 3:48-at mutatott, rendkívül jól éreztem magam még, könnyedén esett ez a tempó. Az előttem haladók itt visszafordultak, de a fordítót elhagyva még mindig ott voltak az üldözőim a sarkamban. Visszanéztem, két sárvári sporttárs szedte a lábait szaporán-lelkesen. Gondoltam, lássuk, mit tudnak! Egy csöppet belehúztam (az óra tanúsága szerint 3:50-ről 3:40-re gyorsultam), és a lépések elkezdtek egyre halkulni, majd teljesen egyedül maradtam. Hátra nem néztem, csak mentem tovább. A hetedik km-nél várt a szurkolótábor, örültem nekik és mentem tovább sebesen. A fordítóhoz közeledve már éppen kezdett kicsit nyomasztó lenni a monoton biciklisúton egyedül futni, amikor váratlan útitárs zökkentett ki magányomból: egy kígyó tekergett éppen az úton előttem. Láttam már messziről, de kötéldarabnak véltem, s csak a legutolsó lépésnél ismertem fel, hogy valójában mi az. Hát akkorát kellett ugranom, hogy rá ne lépjek, hogy majd' elestem!

A fordítónál 40:13-at mutatott a stopper, gondoltam ez kevés lesz. Az egész táv alatt egyedül itt frissítettem: Endrétől egy pohár vizet fogadtam el, és egy fél kortyot le is nyeltem belőle, a többit magamra öntöttem. Visszafelé indulva a teljes mezőnyt üdvözölhettem: a sárvári barátaim 50 mp-el utánam jöttek, mögöttük nem sokkal Korpa, majd sorban szépen a többiek. Nem tettem rá egy lapáttal, de a tempó mégis javulni kezdett egy csöppet, úgy tűnik, visszafelé egy pici lejtő és egy pici hátszél mégiscsak segített valamennyit. De azért kezdtem érezni a fáradtságot, kezdtek egy kicsit elnehezedni a combjaim.

Aztán elérve a 14. km-t (itt újra találkoztam a szurkolókkal) jött a fordulópont: félmaratoni távon eddig minden alkalommal ha elértem a táv kétharmadát és még nem voltam teljesen meghalva, akkor már bátran, taktikázás nélkül mertem futni, és mindig bírtam is végig. Úgyhogy most is felszabadultam, és a tudatalatti kiadta a parancsot, hogy akkor innen tolni neki keményen. A 17. km például 3:38 lett, és nem is erőlködtem igazán, csak futottam szép lendületesen. Azért így is kellett a hajrá a végére, de éreztem hogy megvan hozzá az erőm: szépen okosan beértem a tervezett időn belül kicsivel (a hivatalos mérés szerint 1:19:48 alatt).

Ilyen szurkolótáborral csak jól lehetett futni! :-)

Persze azért el voltam fáradva, de kb fél perc alatt ki is pihentem magamat, és már vártam Korpát, hogy induljunk egy kis levezető kocogásra. Szinte hihetetlen, de nem is volt izomlázam (egy max-ra futott félmaraton után korábban azért mindig volt), és már vasárnap estére teljesen frissnek éreztem magam. Nagyon bíztató, hogy ennyi energiám maradt a végére és ilyen gyorsan regenerálódtam, remélem, két hét múlva Győrben sikerül majd ugyanebben a formában versenyezni, és akkor két héten belül nemcsak a félmaratoni, hanem a maratoni PB-et is átadhatom a múltnak. Igaz, az még a siófoki futásnál is frissebb, hiszen szeptember 19-én futottam 2:59:20-at Kanizsán.

A szervezés különben szuper volt, köszönet érte mindenkinek, aki munkálkodott rajta!