Egyedül érkeztem a helyszínre, mert végül minden potenciális jelölt visszamondta indulási szándékát.
Próbálkoztam már boldog-boldogtalannal (hú, remélem, most nem sértődik meg senki, akárki tenné, nem rá értettem:-) ), de csak nem jött össze a közös indulás. A jópár versenyszám közül a negyed- és félmaraton vonzotta a legtöbb résztvevőt, utóbbit éppen 200-an választották a munka ünnepének tiszteletére. Jut eszembe, tavaly ilyenkor Mesztegnyőn futottam egy rövidebb zöldgömbös rendezvényen, ahova az akkor még állapotos feleségem is elkísért.
De az már történelem, főleg ha rápillantok egyre inkább rosszcsont lányomra.
Nem úgy mint ami ma várt rám, történetesen 4db 5,275m-es karika Dorfplatz központtal: az első párszáz méter alattomosan emelkedett, majd hullámvasútszerűen átfutottunk a fürdő területén, hogy aztán egy több kilométeres kavicsos-murvás kanyargós szakasz következzen mielőtt az utolsó km már újra a faluközpontban végződött.
A rajt úgy telt, hogy 6mp alatt értem csak elindulástól a rajtkapuhoz, ami kissé furcsán hatott, hisz tömeges rendezvényen ezidáig nem kellett hasonlót megélnem.
Rengetegen szambáztak előttem, de mivel az 5 és 10,5km-esek is együtt vetették bele magukat a sportolás örömeibe, ez nem jött le annyira tragikusan. Olyan 20 fok és erősen szűrt napsütés jellemezte ezt az időszakot. A Therme terültén elhagytam a jó ismerős 53 éves(!) jennersdorfi Michael Strinit, aki állandóan elver ilyen távon, hisz 1:20-21 körüli stabil időket tud az „öreg”. Itt kérek tőle bocsánatot a kifejezésért, hisz a fizikuma egyébként inkább hasonlít egy borzasztóan jó erőben lévő 18 éves sportolóéhoz...
Ez, mármint az előzés, kissé elgondolkoztatott, hogy vajon jó lesz-e ez az öngyilkos taktika valamire, vagy csak indokolatlanul szétforgácsolom az erőimet. Az első negyed 19:21 lett, ami 3:41-es tempó, nem mintha ott és akkor ezt ki tudtam volna számolni fejben, csak most látom. Ekkor már sok-sok perce egyedül haladtam, noha előttem jópáran látszottak nem is olyan messze. A második kör már csak 3:45-ös lett, ám ez is minden várakozásomat felülmúlta, no és az is melengetett egyet a szívemen, hogy mindenki kiállt 10,5-nél, akit láttam.
Ez volt az a pillanat, hogy már kezdett zavarni az időközben előbukkanó nap és fogalmam sem volt, hogyan is állok helyezésügyileg. Természetesen mp3-mal doppingoltam magam (bocs, Oli, amúgy köszönöm, hogy beneveztél:-)), így csak mintha félfüllel (se) hallottam volna egyesektől, hogy „dritter Platz”-harmadik hely. Ekkor már folyamatosan köröztem a nordic-osokat és a lassabb futókat, amit a szűk murvás részeken kifejezetten kellemetlennek éreztem.
a szűk, kavicsos szakasz
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy cukorkát osztogattam a pályaszéli kölyköknek futás közben, igenis küzdöttem a távval és a pályával. Arra gondoltam, ha a kör végén a kijelző remek időt mutat, akkor „feladom” a küzdelmet, ráállítom a pulzusmérőmet a tempó kijelzésére és „sima” 4 percesekkel letudom az utolsó etapot, hisz az is egyéni rekord lesz, különben is minek annyit fejlődni, csak nehezebb lesz majd azután tovább javítani:-)
Hát éppen 59 percet mutatott a 15,75km-es résztávnál a nagyóra, szóval nem búslakodhattam, de azért bevillant, hogy még innen is könnyedén fejre állhatok a végéig egy ilyen, számomra nagy sebesség mellett. Szerencsére nem így történt, és bár erősen számoltam vissza a métereket lelkesen (már ha volt lélekjelenlétem),és 1:19:16-os nettó idővel meg is érkeztem az istentudja hányadik helyen. Érkeztemre – hogy finoman fogalmazzak – nem futott be a helyi tűzoltózenekar, sőt még a nevemet se említették sehol.Sok-sok lekörözött is abban az időben haladt át a fotocellán, csak én ugye megálltam, esetleg ez nem látszott?:-)
Két és fél percre rá már robogott is be a természetesen korcsoport-győztes Michael, újabb másfélre pedig a szombathelyi Rosta Csaba, akit még soha nem sikerült legyőznöm és mindkettejükkel jól átbeszéltük ilyen-olyan tapasztalatainkat. Ezután a kisérőzenekar hirtelen el is játszotta kedvenc blues-slágeremet, a tradicionális Have You Heard-et.
Miközben haladtam vissza már az autóhoz, még hallottam, hogy a hangos bemondta abszolút harmadikként Attila Korpis Zsalaegerzseg-et, amit bátorkodtam magamra venni.
A pódiumra kétszer is felkapaszkodtam a korcsoport ezüstből kifolyólag és összességében ezzel a gyümölcskosárral gazdagabban térhettem haza.
De ami sokkal fontosabb, hogy 1:28, 1:25, 1:23, 1:22 után immár 1:19-es időt is magaménak tudhatok, noha ezt az eredményt jóval későbbre irányoztam elő magamnak. Nem mintha lusta lennék vagy hanyagolnám az edzéseket, de meredeknek tűnt még mindez. GPS mérés alapján 21.0 km-re jött ki a táv, ami jó hír, hisz a sok kanyar és a terep miatt megfelelhet így egy félmaratonnak. Gyorsan tegyük hozzá, hogy tavaly ezzel csak 14. lettem volna (talán mindenki felvonuláson feszített?), de idén úgy tűnik a vaktyúknak is termett némi babér:)
Amint látszik, sok esélyem nem adódott feljebb lépni...
korpa
2 megjegyzés:
Attila,
ez igen, nagyszerű idő!
Gratulálok, és kíváncsian
várom a következő összecsapásunkat!
Roli
Köszi.
Idén talán még nem, de jövőre, ha még jobban ráállsz az ultratávokra, és ott remekelsz, látok némi esélyt magamra nézve. Persze az ennél hosszabb távokon elfelejthetem már mindezt;-)
a.
Megjegyzés küldése