2011. január 9., vasárnap

Hévíz-Zalaegerszeg, avagy első bizonytalan lépéseim a túrafutás világa felé

Történt ugyanis, hogy egyik főiskolai évfolyamtársam (persze nem jelenlegi, hisz már benne vagyok a korban) meglátogatott és megkért, hogy kísérjem el egy hévízi teremtornára, ha szeretném, akkor játékosként, de engem még inkább az onnan való hazafutás gondolata vonzott.

Nem kifejezetten a 76-os főút életveszélyes útpadkájának megfutása iránt éreztem olthatatlan vágyat, hanem Nemesbük felé nekiindulva, onnan át Kehidára, majd az idei Megyefutás útvonalán haza, magyarán árkon bokron át, szerepelt a terveimben. Bár a távnak talán csak olyan 15-20%-a jelentett effektív terepfutást, időben jó 40% telt el a szó legmocskosabb értelmében sárdagonyázással.

Amit vittem magammal: gázspray-es kutyariasztó, 1 marcipánrúd, 3 aszaltgyümölcsös szelet, Ka-Mg por, telefon, pénz és néhány buszjárat indulási adatai a legkülönbözőbb istenhátamögötti falvakból indulva, biztos, ami biztos. Remek futóidőben (elhelyezkedéstől függően 5-13 fok, napsütés) indultam neki a közel maratoni távolságnak Nemesbük irányába, ami a kis körforgalomnál jobbra való kanyarodást jelentett. Ez lényegében először 7km-nyi aszfalt ismeretlen útvonalon, bemelegítésnek hatott, az is volt.

Egy kis kitérő: leginkább kutyatámadástól tartottam, főleg a települések környezetében. Az elsőt épp egy Nemesbük előtti telepnél úsztam meg. Ilyen helyeken általában nagytestű agresszív keverékek, hosszú láncra kötve és kerítés mögül kapnak támadási ingert futó (kerékpáros) láttán. No, itt se lánc, se kerítés, csak az inger. Végül szerencsére nem követett a dög, és így magam mögött hagytam a veszélyt. Az az igazság, hogy a riasztómban azóta nem igazán bízok, mióta pár hete kettőből nulla találati arányt könyveltem el egy támadó kis korccsal szemben.

Nemesbük után közel 2km terep Kehidára: mondjuk azt, hogy futható földút, kevés mocsaras szakasszal, ez némi reménnyel töltött el, mégha egy tövises bokor sebeket is ejtett rajtam. Aztán a fürdő mellett elhaladva a Zalacsány-Zalaszentgrót átkötőútra érkeztem (itt ittam 2 korty vizet a közkútból), hogy aztán 6 km múlva Kallósd következzen, ami zsákfalu jellege okán ismét csak terepben végződött.

Itt kezdődött a haddelhadd: az még hagyján, hogy egyszerre 6 veszti típusú kutyát sétáltató anya-fiú pár borzolta a kedélyeimet (az összes egyszerre akart megtámadni, de úgy hogy kisfiút a rábízott egyetlen egyed is egyszerűen elhúzta a sárban), utána 2-3 km-en át olyan szakasz következett, ami vagy emelkedett vagy lejtett és a felső 2 centis réteg olyan csúszós felületet képzett az agyagos talaj felett, hogy lényegében minden lépésemben benne volt a mocsárba dőlés lehetősége. Az út melletti rész használhatatlan volt futás szempontjából, mert faágakat pakoltak oda korábban lelkes favágók. Igy haladtam, illetve csúszkáltam, miközben a cipőim bruttó súlya a szakasz végére a nettó többszörösét is elérte.

Következett 21,5 km-nél szülőfalum, Bezeréd, ahol odakészíttettem már előre egy flakon izotóniás italt, hisz itt már jelentős folyadékveszteséget könyvelhettem el. A megállást némi pisiléssel megtoldva súlytöbblet nélkül folytattam utam, így pár kilométer múlva bele is vághattam a Nemesapátira átkötő két domb megmászásába.

Az elsőnél jobbnak láttam egy ismeretlen füves részen letudni a mászást, mert a szántóföldön a reménytelennél is reménytelenebbnek látszott a haladás: bokáig történő belesüppedés után kellett volna egy 15% körüli emelkedőn előrejutni. Ennek következtében el is tévedtem egy bozótosban, de végül csak kijutottam a szántóföldre, ahol aztán eljátszottam a fenti süppedős jelenetet, itt pár percig nem tudtam a futómozdulatot sem tartani.

Ezek után jöhetett (ezúttal lefelé) a megyefutáson pokoli bögölyjárással tarkított meredek, ahol a mocsárban csak a gravitáció vitt előre, nem is a határozott futómozdulat, mert az azonnali taflázásban csúcsosodott volna ki. Ekkor egy meredek emelkedő jött hasonló terepviszonyok mellett, nem is vagyok biztos benne, hogy a 8perc/km sebességet itt tartani tudtam, örültem, ha nem csúszott ki alólam a talaj. Ez egyszer történt végül meg, de szerencsére a kezemet kellett csak letennem.

az első részleges megtisztítás utáni hadiállapotok


Végre beértem Nemesapátiba, ám itt meg jó pár közepes testű kutya bújt ki az ócska kerítésük alól, és ha nagyon akaratak volna, falkában támadhattak volna meg. Szerencsére ez elmaradt, így ezután már inkább az olthatatlan szomjúság kínzott olyan 30km magasságában. Innen Alsónemesapátit és a 76-os főútat vettem célba, egyrészt mert a Pethőhenye-Csács között belvizes dagonyát nem kívánta egyetlen porcikám sem, másrészt naívan bíztam a falu közkútjában, ami sajnos télen mint kiderült, nem működik.

Arra gondoltam, kiérek a főútra, majd felszállok egy buszra (bár az kérdéses volt számomra is, hogy létezik-e az a buszsofőr, aki abban a mocskos mivoltomban felenged a járatára), mert az utolsó pár kilométer folyadék nélkül több kárt okozna, mint hasznot. Végül a sarkon lévő nem-tudom-mi-a-neve étterem kisegített egy kétdecis Epres Cappy-vel, ami már az autók között behúzott a célba, azaz Csácsba.

38,0 km lett a táv 3h23m alatt (5’20”), 144-es pulzussal.

Különösebb “károkat” nem érzek egyelőre magamon, némi fáradtság természetesen tapasztalható, de semmi izomláz, ami a közelmúlt fényében több mint bíztató. Összességében főleg a Nemesapáti előtti terepet szenvedtem meg leginkább, no és a víz hiánya kishíján feladásra kényszerített a végefelé. De végül az a kevés szénhidrát is elegendőnek bizonyult az utolsó 5km-re, amit a folyadékkal magamhoz tudtam venni.

3 megjegyzés:

Roland írta...

Hát ez aztán nem semmi lehetett!
Emlékszem a megyefutásról az említett szakaszokra, volt olyan rész, ahol még a nyári kánikula közepette is dagonya volt. Belegondolni sem merek, mi lehetett ott most... Ámde nézzük inkább a pozitív oldalát: legalább most a böglyök nem zaklattak :)

Névtelen írta...

-ha tövisek ejtettek rajtad sebeket, az azt jelenti, hogy elindultál a tájfutóvá válás rögös útján is ...
-péntekenként van elméleti edzés, ott technikailag is képezheted magad...

Dóra írta...

Érdekes olvasmány, mint mindig.:-) Remélem láttad a szilveszteri beszámolómban, hogy az első napi megyefutás milyen hatással volt a sport "karrieremre". Ugyanakkor a rengeteg kutyás részt megerősített benne, hogy egymagam nem indulhatok el ilyen "kalandokra." A sok dagonya ellenére nagyon gyors voltál. Gratulálok!:-)