2011. augusztus 1., hétfő

Csatafutás Szentgotthárd 9.5km 2011-07-30

Jó régen indultam ezen a versenyen, de úgy is mondhatnám, jó régen indultam ilyen rövid versenyen, ugyanitt 2008-ban, ha jól emlékszem. Akkor 5. lettem a Roland mögött 36:25-tel, még az első futóévemben. Tavaly aztán, szégyen és gyalázat, kibringáztam a helyszínre, felvettem a rajtcsomagot a fürdőbelépővel, aztán hazatekertem, de indulni akkor nem tudtam. Fürdeni azért persze visszamentünk :)

Idén viszont már nem járt automatikus fürdőbelépő, illetve csak a kategória dobogósoknak és ismerve a mindenkori mezőnyt, erősen kétesnek tűnt ez a küldetés.

A helyszínen az Asi családdal, Sólyomékkal, Keszeiékkel futottunk össze, egy rögtönzött ZASZ családi napot is tarthattunk volna, majd’ mindenki hozta a leszármazottait is.

A szokásos kiadós bemelegítés után el is indult a menet, a mellettem álló Sólyom „hurka gyurkának” titulálta magát, de erre nem ad az ember, ott és akkor mindenki hurka gyurkaként szorong egy pillanatra:)

Az első métereken már meg is tört a fülhallgatóm bal fele, de jártam már hasonlóan, így rutinból tudtam, hogy 340 forint lesz a csere a Tescoban. Tűrhetően haladtam, az általában is közvetlen ellenfeleim környékén, majd 1500 méter után már előttük, de szedtem a lábaimat is amennyire csak tudtam. Három és félnél aztán jött a hegy: 1300 méteren 80 métert emelkedik, ahogy az én pulzusom is, egészen 180-ig. Ebből sok jóra nem számíthattam.

Szépen vissza is előzött a szombathelyi konkurencia, ám túlzottan nem tudtak elmenni tőlem. A lejtőt már-már Bálinti sebességgel toltam, olyannyira, hogy a domb aljára a Kálovics Anikót is elhagytam, aki szinte fényévekre volt már előzőleg tőlem.

ennyi volt a hátrányom mögöttük a dombtetőn

Azt persze tudtam, hogy ő mindenképpen vissza fog előzni, ám a célban végül csak néhány másodperccel ért be előttem, míg ezúttal sikerült magam mögött tudni a Nagy-, Fábrics Gábor duót .

Meglepetésemre, valahogy felfértem a korcsoportos dobogóra is, így most sundabundázás nélkül is hozzájutottam a termáljegyhez.

Az időm 35:33 lett, az átlagpulzusom pedig 172.


Összefoglalva maradt bennem némi hiányérzet a gyenge felfelémenet miatt (bár nem sokat edzettem rá, mondjuk úgy hogy semmit), viszont ha csak a sík részeket nézem, 3:37 körül átlagoltam úgy, hogy közben megmásztam a dombot is, ez bíztató lehet még a jövőre nézve.

Sólyom és a Bandi nem sokkal később meg is érkezett, aztán Ági és Kriszta is befutott, Ági korcsoport második lett egyben és Krisztának is csak egy jó hajrára lett volna szüksége mindehhez.

Női eredmények.

3 megjegyzés:

Sólyom írta...

Nem mondtam olyat, hogy "hurkagyurka". Nem vagyok "hurkagyurka".

Azt mondtam, hogy "hurkalé" vagyok! ;))))

Bácskayné Dóra írta...

Micsoda motiváció (fürdőjegy)!;-)
Ha szépen megtartod a fülhallgató blokkját, ingyen is kicserélik. Tapasztalatból tudom.
Gratulálok

zsola írta...

Szép volt Korpa!