Ezt eredetileg a váltótársaimnak írtam, de ide is beteszem.
Az úgy kezdődött, hogy feladtam a maratont Keszthelyen. Második maratonom és máris egy DNF. Hiába készültem fel alaposan, hiába edzettem kánikulában, az nagyon nem az én napom volt. Ha lefutom, se jártam volna sokkal jobban, egy szégyenteljes időeredmény hasonló sebeket ejtett volna rajtam.
Az úgy folyatatódott, hogy már aznap, abban a megalázott mivoltomban megkeresett Dóri és szinte már a parton le is fixáltuk a váltótagságomat, pedig akkor és ott mindennek tűnhettem, csak megbízható választásnak nem.
Viszont kellett egy újabb futás, ami az önbizalmam omladozó falait visszaépítheti, egy hosszú futás, egy olyan, ami után azt mondhatom, hogy Keszthely csak kisiklás volt, valamiféle orbitális véletlen, noha állóképességi sportban olyanok csak nagyon ritkán történnek. Eleve azért is szeretek futni, mert a befektetett edzésmunka menetrend szerint meghozza a gyümölcsét, az elcsalt pedig fejbekólint.
Az úgy végződött, hogy lefutottam, nem adtam fel, beértem, leváltottak és roboghatott az expressz, vagy legyünk stílszerűek: a „tézsévé” tovább.
A Bácskay família szállított a rajthoz, kedvesen elbeszélgettünk, majd Nemesgulácson már Gabival és MSI-vel is talákozhattam, akiket bemutatkozásként jól megijesztettem azzal, hogy esetleg bekrepálhat a térdem, mert mintha megfázott volna és magam is nagyon aggódtam miatta. Az is benne volt a pakliban, hogy a falu végén már kiszállok, akkor aztán a többieknek hamar meg kellett volna barátkozni az 55-60 km-es etapok gondolatával, más kérdés, hogy végül valaki valóban meg is barátkozott vele:)
Jean-Luc gyors bemelegítő futását váltottam le és elkezdtem óvatosan futni, csak ami jól esik, és ami nem terheli agyon a térdemet. Könnyedén ment, de a térdem állapota aggasztott, szurkált és nem volt egyértelmű, hogy romlani, vagy javulni fog-e. Eleinte inkább előbbi, de aztán egyre inkább bemelegedett az izület és végül nem volt vele problémám. Innen minden kilométer már csak ajándék volt, jutalomjáték.
Többször is a remek kísérőszemélyzet látványa jelentett sokat, majd egyre inkább a megelőzött váltók adtak további lendületet. Nem néztem, milyen tempót futok, annyit éreztem, hogy nincs magas pulzusom és senki sem előz meg, pedig gyanítom, hogy nem sok váltó osztotta el olyan nagyvonalúan az össztávot, mint mi.
Az, hogy sok mindenkit elkerültem, nem jelentett persze sokat, hisz gyanítottam, hogy közvetlenül előttem nem a legerősebb váltók haladnak, de például sokan közülük bíztattak, miközben elhaladtam mellettük. Voltak, hogy is mondjam, igazán megtermett fiúk-lányok is közöttük, akiket más futóversenyen nem szoktam látni, de itt ők is bevállaltak egy-egy szakaszt.
Szerettem a frissítőket, vártam, hogy elérjek Szigliget alá, ahonnan már ismertem az utat végig. A hát-, oldalhátszél ebben a közepesen meleg időben kellemesen hatott, kánikulában már inkább hátrányt jelentett volna a menetszél hiánya miatt. Györök, Vonyarc, Keszthely következtek, több helyen a Dóriékkal is összefutottam, egy gélt benyomtam, majd különösebb „fal” nélkül befutottam Berénybe, bár az utolsó kilométerek, mégha nem is lassultam, már keservesebben estek, mint a többi. Jean-Luc visszaváltott, én meg még futottam 300 métert, hogy legalább a 40km meglegyen.
2 óra 53 perc lett az időm, az 4:20as tempó, 159-es átlagpulzus mellett.
10km-enként leosztva (pulzus):
43:19 (152), 43:22 (158), 43:43 (162), 43:00 (166)
Másnap reggel még odaértem a Tihanyi befutóra, ahol megvártuk Nóri ultraszónikus, 54km-es futásának végét (miközben egyéni maratoni PB-t repesztett!), majd még elbeszélgettünk a futás szépségeiről jórészt akkor megismert váltótársaimmal.
Remek hétvégét hagytam magam mögött, hisz vasárnap végül még 2/3 részben körbetekertem a Balatont (139km) érintve az előző napi szakaszom nagy részét is.
Köszönöm mindenkinek a bíztatást, a lehetőséget, az elismerő szavakat, de én is ugyanezekkel tartozom a többieknek, mindenki kitett magáért, jobban is mint én, hisz talán a legkönnyebb és legrövidebb etap jutott rám.
A kísérőket szintén meg kell említeni, ők is nagyot alkottak, nélkülük végünk lett volna.
3 megjegyzés:
Nagy élmény lehetett, jó volt olvasni róla!
Nekem nem volt kétségem, hogy Keszthely csak kisiklás volt, és szerintem Neked sem, de ilyenkor jót tesz az ember önbizalmának egy jó futás. És ez most az volt!
Gratulálok Korpa! Ezzel az edzettséggel most már aztán tényleg csak egy versenyen megfutott 3 órán belüli maratoni hiányzik a teljesítményeid közül. :-)
Köszönöm még egyszer, hogy futottál helyettem. Én tudtam, hogy ha Te leszel a helyettesem, nagyot fog nyerni a csapat a veszteségemen.:-)
Megjegyzés küldése