2008. április 20., vasárnap

Sveti Jurij ob Scavnici 9km 2008-04-19

A Közép Európai Régió Kupa (cerr-cup) második állomásaként a szervezők egy helyes kis szlovén tavacskát (amolyan Gébárti tó kaliberűt) és annak környékét jelölték ki helyszínül, pontosabban egy 3km-es körpályát, melyből a férfiaknak hármat, a hölgyeknek kettőt kellett teljesíteni. Ellentétben az übersbachi útvonallal, akadt itt mindenféle talajtípus: füves rét, erdei köves út, aszfalt, földes szakasz, fahídon átkelés, azaz egy tájfutó igazán otthon érezte volna magát. Mivel egy húzósabb emelkedő is a versenyzők útját állta és a szél is gorombán odacsapott, túlzás lett volna rekreációs kirándulásként felfogni az eseményeket.

A rengeteg magyar, szlovén, osztrák és horvát résztvevő (a férfimezőny 97-et számlált) tette igazán nemzetközivé a futamot, a bemelegítés perceit csak a magyar fülnek kissé idegen, ám a Muravidéki Magyar rádió repertoárjában biztosan megtalálható szlovén popzenei betétek zavarták meg némelyest.

A versenyről: a rajt után hamar körvonalazódtak az erőviszonyok, jellemzően az első kilométer emelkedője szedte szét a mezőnyt, magam két szlovénnak látszó sporttárssal vettem üldözőbe egy hátulról osztráknak tűnő (SV Güssing feliratos mezben tempózó) úriembert, és mivel szerencsésen alakultak erőfeszítéseink, az erős szembeszeles szakaszon már be tudtunk állni libasorba. A kör végén 3:32-es kilóméteridőket jelzett a pulzusmérő, és bár jobb lett volna gyengébben kezdeni, egyedül csak gyötrő kínok és túlzott energiaráfordítás árán tudtam volna legyűrni a szeles részeket.

A második 3 km annyiban módosította környezetem összetételét, hogy akkorra már csak hárman maradtunk egymást segíteni, de a nációk sokszínűsége megmaradt. 3:41-re nőttek a kilóméterek, de a kör végén sikerült pár másodperces előnyt szereznem a többiekhez képest.

Orvosi eset lett volna meglepődni azon, hogy a jól ismert emelkedővel indul az utolsó szakasz is, az viszont azonnal taccsra vágta az átmenetileg kialakult lelki egyensúlyomat, hogy a dombtetőn már le is dolgozta hátrányát a szlovén-osztrák delegáció, így a befutó előtti jó mérföldnyi távolság annak jegyében telt el, hogy ki tudja hármunk közül legjobban regenerálni egyre fáradó szervezetét. Végül sikerült megelőzni a végig nagyon jó tempót futó sporttársakat és 3:39-es átlagkilóméterekkel a 10. helyen (kategória 5.) végezni.

Összesített eredmény

Cerr-cup állása Hauptklasse

korpa

Nincsenek megjegyzések: