Ultrafutás már!!!

Mivel meg szeretném szerezni a bronzjelvényes túrázó címet az év hátralevő részében egész sok túrára fogok menni, na nem túrázni (gyalogolni) hanem lefutni az adott távolságot. A Rokin először a 70-es távot spéciztem ki magamnak, de mivel az augusztus végén rendezendő 12 órás futásra pihenten és jó erőben szeretnék menni, ezért csak a 40 kilis távra esett a választás.

Reggel korán kellett kelnem mivel Hahótról busszal mentem Nagykanizsára. Nagykanizsán most jártam életemben másodszor, az Erzsébet téren kívül semmit nem ismertem. Elindultam abban a reményben valahogy majd csak odatalálok a rajt helyre, meg útközben kérdezgetek. Ment előttem egy csaj, túratáska volt rajta, meg szabadidő ruhában volt, (meg még jól is nézett ki) gondoltam ő is a Rokira megy, így utána eredtem. Mentünk vagy egy jó kilométert mikor utolértem és már majdnem beszélgetni kezdtem vele, amikor hirtelen elfordult jobbra és bement a kórházba, így nem túl jól sikerült a mutatvány, magamra maradtam. De sebaj nekiálltam kérdezgetni járókelőket merre is menjek. Az egyik idősebb néni meg is kérdezte mit csinálok ott, elmagyaráztam, hogy tájékozódási túrára megyek, ha odatalálok a rajthoz. Sikerült is odatalálnom, gyors nevezés és feszült várakozás. Kb. olyan 100-an indulhattunk reggel 6 órakor tömegrajttal. Az elején mindenki csak sétált, majd hirtelen szökési kísérletek történtek. Az egyik ilyen szökési kísérletben én is részt vettem, de sajnos nem értünk haza, de egy gyorsasági hajrán a 3-ik helyet szereztem meg.

Részletek: az elején 2 srác egyből rákapcsolt, mire eszméltem már kb. 300-400 méter előnyük volt. Minden mindegy alapon nekiálltam felzárkózni hozzájuk. Közeledtem-közeledtem de 100 méternél közelebb nem férkőztem hozzájuk, de sajnos a tempó egy kicsit nagyon gyors volt nekem aminek később meg is lett a böjtje. Két választásom maradt, vagy megyek egyedül vagy bevárok valakit mögülem, hogy párban fussunk. A második verziót választottam. Mivel még sosem voltam teljesítménytúrán, a turista jelzéseket a legkisebb mértékben sem értettem, ismertem. Ezért Rudi javaslatára egy másik futó mögé álltam ill. mellé és így mentünk egy darabig. Nem volt túl beszédes kedvében a srác akit kispéciztem magamnak. Ha kérdeztem egy szavas válaszokat adott így többnyire csak én beszéltem. Palin felé mentünk a bicikli úton, mikor 3 kilométer körül észrevettem, hogy a Lubics Szilvi szembe fut velünk, majd megállít, hogy megkérdezze lehet e még nevezni? Nem tudtunk biztos választ adni, csak annyit, hogy próba szerencse. Aztán könnyes búcsút vettünk egymástól, mivel belement a szemembe egy bogár és nekiállt könnyezni a szemem. Utunkat folytatva tovább Palinnál a Kék út jelzésre kellett kanyarodni. Gyorsan itt a hátunk mögött hagytuk a várost és a semmi közepén futottunk homokos, kavicsos, aszfaltos utakon. A táj nem volt változatos, de annál szebb látvány. Az első ellenőrző pont Zsigárdon volt, ahova 3-ikként érkeztem meg, lesprinteltem a mellettem futót. Zsigárdon én 12 házat számoltam meg (lehet, hogy több volt). Az ellenőrző pont után ahol semmi frissítő nem volt balra kanyarodtunk, a változatosság kedvéért ismét az erdőbe mentünk. Jött egy nagyon homokos rész, olyan volt mint egy sivatag, csak a hőség hiányzott. Futni alig lehetett rajta, az ember lába mintha mindig kicsúszna. Hál Istennek „csak” két kilométeren keresztül kellett élvezni ezt a szakaszt. Beértünk Hosszúvölgybe, reméltem itt hosszan futhatunk le a völgybe, de nem völgybe futottunk, hanem emelkedőnek hosszan, miért is nem Hosszúpart lett a falu neve? A következő faluban Homokkomáromban történt az első emlékezetes eset. Egy idősebb férfi megállít, hogy meséljem el hova futok. Elmeséltem, majd mondja ős is lefutná ezt a távot, csak ne fájna a lába ennyire. A mellette lévő néni felnevetett majd én is és további jó utat kívántak. A partnerem nem állt meg beszélgetni, így elhúzott tőlem, visszacsúsztam a 4.-ik helyre. A hátát még láttam, de csak száz méterig utána soha többet. Az utamat egyedül kellett folytatnom. Útközben figyeltem nagyjából, hogy működnek a turista út jelzések és reménykedtem benne, hogy a látottakat hasznosítani is tudom. Egy hosszú emelkedő következett majd felértem egy mezőre. 4-es útelágazás volt. Merre tovább? Szerencsémre jött egy idős bácsi aki jó irányba terelt. Neki is persze el kellet mesélnem honnan futok hova és miért. Az út hála Istennek lejtős volt, így nagyon nem kellett erőlködnöm, hogy gyorsan fussak. Leértem, majd egy aszfaltos úton kellett futni. Reménykedtem, hogy sokáig tart még ez a jó út. A gondolataimba belefeledkeztem és nem kanyarodtam le a kék jelzésnél. Ismét szerencsém volt 300 méter után egy srác utánam ordibált, hogy nem jó irányba mentem. Vissza kellett fordulnom és mire odaértem a srác már elhúzott, így még egy helyet hátracsúsztam. Nagyon kemény kaptató volt, futási kísérletet nem is tettem, tudtam, hogy reménytelen. Az út annyira rossz volt, hogy terepjáróval is csak nehezen járható. Itt is pár kilométerig eltartott mire felértünk. A tetőn volt egy ellenőrző pont. Sehol senki csak egy háromszög alakú valami meg két toll volt kirakva. Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni, örülnék ha majd valaki megosztaná velem ezt az információt. Saját kezűleg beírtam a rubrikába itt is jártam. Az út egy igen gazos részen vezetett, egy sáv volt járható, amit az előttem járok kitapostak nekem. Ezúton is köszönöm! Beértem egy völgybe. Hatalmas nagy volt. Vaddisznó hajtásokat rendezhetnek itt, mert körben vadászlesek sorakoznak, vagy 2 tucat, ha nem több. Egy pillanatra itt elgondolkoztam azon, hogy járt az egyik ismerősöm. Elment sétálni az erdőbe, mikor kiért egy mezőre 20 csőre töltött vadászfegyver közép pontjában volt, mivel vaddisznó hajtás volt. Ne egy kicsit itt meg is torpantam. A vizem amit magammal vittem elfogyott, meg hát a vadállatoktól félek, és ráadásul ez a vadászos dolog sem ment ki a fejemből. Az utat azért folytatni kellett. Itt ért el egy holtpont. A lábaim nem akartak engedelmeskedni, megtette hatását az elején való száguldás. De azért lassan kocogtam a lejtőn le. Hirtelen valami zörgést veszek észre a hátam mögött, a pulzusom a plafonba járt hirtelen a rémülettől, vajon mi jön mögöttem. Hátranéztem és örömmel vettem észre, hogy csak a Lubics Szilvi fut mögöttem. 6 kilométer hátrányt ledolgozott 22 kilométer alatt, nem véletlen 100 km-es OB harmadik. Végre egy kis társaság, gondoltam, mire a gondolat végig futott az agyamon már el is tűnt előttem. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. A mezőről befutottam az erdőbe, már kezdett meleg lenni, így jó volt benn futni egy kicsit az erdőben. Itt a láb elé kellett nézni, mert könnyen bukfencezhetett volna az ember, nekem is majdnem összejött a mutatvány. Itt jó volt futni, nagyon jó földes út volt. Megérkeztem az oltárci vadászházhoz. Itt frissítő pont is volt. Reménykedtem, hogy majd megkínálnak minket a vadászok egy kis vadásztokánnyal, de sajnos csalódnom kellett. Megittam vagy egy liter folyadékot, mivel már nagyon szomjas voltam. A hátizsákos kulacsomba nem töltöttem nem akartam mások elöl meginni a vizet, így folyadék utánpótlás nélkül kellett megtennem a hátralévő tízen sok kilométert. Hosszú egyenes, majd hirtelen ismét be az erdőbe. Egy kis emelkedő. A lábaim már nem nagyon engedelmeskedtek így sétára kellett váltanom. Egészen a börzöncei hegyig erdőben mentünk. Itt a turista utat figyelve elindultam jobbra, de utánam kiabáltak nem jó irány. Hallgattam a többségre így visszafordultam. Mind kiderült jó irány volt amit mondtak, csak az ellenőrző pont jobbra volt. Itt egy kis kavar volt, mert az új sárga útvonalon mentünk, de még a régi sárga útvonalon volt az ellenőrző pont. Erre akkor jöttek rá az előttem haladók amikor már közel 2 kilométert megtettünk rosszul. Így séta vissza, ismét beírtam a rubrikába itt is jártam, majd vissza a jó útra. Nem vigasztalt az , hogy nem csak én rontottam el hanem más is. Mentálisan nagyon hátravetett az a tény, hogy 4 kilométert fölöslegesen tettem meg. A víz hiány meg csak tetézte a bajt. Reménykedtem abban, hogy a börzöncei hegyen valaki csak megkínál a börzöncei rettenetesből, de egy árva lélek sem volt a hegyen. Nálunk a baki hegyen ilyen nem fordul elő, itt minden fél kilométernél megkínálnak. Már rutinos vagyok ezen a téren, kiismertem a baki borokat, tudom melyik a guggolós bor, melyik a földre köpős bor, melyik a délután még vezetnem kell bor és melyik a jó minőségi bor. Börzöncén is gyűjteni szerettem volna a tapasztalatokat, de elmaradt talán majd jövőre. Az utamat már csak gyalog tudtam folytatni. Semmi erőm nem maradt egy cél lebegett a szemem előtt 14 kilométer (ha nem tévedünk el csak 10) és vége. Minden lépés már fájt. Néhány rossz lépés a bokámat nagyon igénybe vette így óvatosan kellett mennem. A börzöncei hegyről kiérve az Isten háta mögé tévedtünk. Méteres gaz volt mindenhol. Egy kitaposott út volt. Mivel igen lassan tudtam csak menni a mögöttem érkezők felsorakoztak, volt hogy 10-en jöttek mögöttem. 2-3 kilométerenként meg kellett állnom, a szomjúság meg a fájdalom miatt muszáj volt. A feladás gondolata foglalkoztatott, de hogyan, a semmi közepén vagyok ha feladom ide biztos nem jön értem autó ami elvinne a célhoz, így mindenképp még sétálnom kell. Azért gyűltek a méterek, mindenki biztatott aki elment mellettem és én mindenkitől egy kis vizet kértem, kaptam is mindenkitől, de nem mertem sokat inni, nehogy megigyam helyettük. Ilyenkor mintha szárnyra keltem volna, újra megjött az erőm és újra neki tudtam állni futni, de 500 méter után a kiszáradás miatt újra sétálnom kellett. Lassan beértünk a hahóti hegyre, de előtte volt egy kemény szakasz, egy nagy mezőn kellett menni, árnyék a közelben sehol, ami egy kicsit megviselt. Itt találkoztam favágókkal, az egyik viccesen megkérdezte: Nincs semmi bajom? Erre mit lehet válaszolni? Viccesen mondtam neki még nincs semmi bajom, majd megkérdeztem nem akar egy kicsit futni (igaz a 130 kilójával nehéz lenne). Utána még hozzátettem: igaz, hogy lehet ilyen hülyét kérdezni, (egy kicsi szünet) pardon csak maga volt itt! Nézett értelmesen ki a fejéből nem értette mit akarok mondani ezzel. A hahóti hegytől már csak 2 kilométer volt a cél. Innét minden métert számoltam és lassan megláttam a buszmegállónál a célt. Nagy meg könnyebülés, végre célba értem. Az emléklapot és a kitűzőt átvettem majd legszívesebben megittam volna egy nagyfröccsöt. Autóval voltam és nem akartam a jogsimmal játszani megmaradtam a szőlőlénél.

Ismét sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Meg kell tanulnom beosztanom azt ami van. Nem fölélni a verseny első harmadában és utána lesz ami lesz. Jövőre már biztosan jobban sikerül. Remélem jövőre többen is képviseljük az Aszfaltszaggatókat. Jó kis edzés, a táj gyönyörű az esetek többségében, meg olyan helyekre eljut így az ember ahova másképp biztos nem megy el.

Alig várom már a jövő augusztust!