Edzés, vagy több ennél?

Sziasztok!

Nagyon régen írtam a blogba, ennek részben bokros teendőim, részben motivációvesztésem az oka. A feladott Ultrabalatonom után nem találtam magamra. Indultam pár rövidebb-hosszabb versenyen, görkorcsolyáztam, kerékpároztam, de néhány rövidtávon elért PB-n és élvezetes, de nem túl sikeres rövidtávú duatlonversenyen kívül általános visszafejlődést tapasztaltam. A szilveszteri hegyimaratonon is távol kerültem a tavalyi harmadik helyezéstől és bőven 4 órán kívül kerültem, miután már a csácsi domboktól sokat sétáltam.

Nem estek rosszul a futóedzések, de ennek ellenére nem hiányoztak. Egy héten egy 10-20 kilométeres futás bőven elég volt, és ugyan emellett kerékpározom is, ez ultrafutó versenyekre edzésnek kevés.

Ma szabadságon voltam - egy csomó ki nem vett szabadnapom maradt tavalyról - kemény volt az év, nem volt alkalmam hétközben pihenni - és úgy döntöttem, hoyg hosszút futok. Konkrétan a hegyimaraton útvonalára gondoltam, és hogy egy kis csavar legyen benne, fordított irányban terveztem lefutni.

Kicsit bosszantott, hogy kora reggeltől esett az eső, de nem akartam, hogy emiatt elszalasszam a soha vissza nem térő alkalmat, ezért nem törődve a várható viszontagságokkal, pakoltam magamnak három csokit, megtöltöttem a kulacsövemet és útnak indultam.
Erősen figyeltem arra, hogy már az első lépésektől laza tempóban fussak. Ugyan az első, sík kilométer ötperces lett, ez a gógánhegyi emelkedőre érve ez gyökeresen megváltozott. Szép komótosan, érzésre zsírégető pulzustartományban kocogtam felfelé és a lejtőkön sem engedtem, hogy nagyon felgyorsítson a gravitáció. Hiába könnyú haladni, a gyors lábmozgás hamar feltornássza a pulzust, amit mindenképpen el akartam kerülni. A Gógánhegyről lefelé futva elégedetten konstatáltam, hogy végre nem csak olyan emlékem van a helyről, hogy itt már nem tudtam futni.

A Csácsig tartó út eseménytelen volt, elhagytam a tizedik kilométert és már szinte teljesen átázott a ruhám - szerencsére nem volt hideg, ezért ez csak azt jelentette, hogy nem izzadtam és kevesebbet kellett innom - a teljes táv alatt kevesebb, mint 2 decit. A csácsi dombos szakaszt még sohasem futottam végig ebben az irányban, ezért kíváncsian vártam az emelkedőket. Ebből az irányból is kemények voltak, de gond nélkül legyőztem őket.
A bozsoki mászás elején megkordult a gyomrom, de hirtelen nem tudtam elővenni egy csokit sem, ezért úgy döntöttem, hogy nem állok meg, inkább megpróbálom "zsíron" végignyomni, szintén a hosszú távokra készülés jegyében.

A Karácsony-hegy felhőbe burkolózott. A látótávolság pár tíz méter volt és amellett, hogy folyamatosan esett, szinte harapni lehetett a levegőt. Talán ez volt a legkeményebb mászás - hosszú és sokszor igazán meredek, és már bőven túl voltam az idei leghosszabb edzéstávomon.
A Flextronics előtt megnéztem Asi autóját, ebből plusz erőt merítettem - és abból is, hogy már csak három emelkedő várt rám: a MOL kúttal szembeni, a Jánka-hegyi és végül a Panoráma úton az 1,7 kilométeres finálé.

Az elsőt és a másodikat magabiztosan abszolváltam, a Panoráma úton pedig teljesen a biztonságra mentem. Nem akartam az utolsó kilométereken kidőlni, ha már eddig eljutottam belesétálás nélkül. Nem is ezek lettek a leggyorsabb kilométereim.

A tv-toronytól lefelé lélekben már szárnyaltam, testben ez már nem volt ilyen egyértelmű: a meredek lejtőn futva is pár másodperccel öt perces tempón kívül voltam, de legalább nem okozott gondot a Plus-tól hazáig kocognom sem.

A vége 42.3 km lett, 3:57 alatt, belesétálás nélkül. Nagy lépést tettem a visszatérésem felé, de még távol vagyok attól, hogy régi önmagam legyek.

Üdv,

Tamás