Szaggasd az aszfaltot, Zalai Futóparty 21.1km

A tavalyi, Binder Tomitól elszenvedett megalázó vereség után idén újra ő fogadott a nevezési lapok árnyékában. A magabiztosság kaján mosolyával mesélte (aki ismeri, az tudja, hogy ő amúgy is mindig csak mesél, bár ismerek olyat, aki a "vetít" kifejezést használná:-) ), hogy miként nyert meg kis híján egy olyan duatlon versenyt, ahol a győztes idő - nem tévedés - a 12 percet is alig haladta meg. Ám sajnálattal tudatta velem, hogy ezúttal nem ad esélyt sem a visszavágásnak, lévén hogy 10km-en indul, én mégis arra gondoltam, ha a fordítójukhoz előbb érek majd, egy hangyányit csak visszanyerek valamit porrá zúzott renomémból.

Ennek és egy egyéni rekordnak a reményében (nem is tudom, melyik motívált jobban) vágtam neki az iskola és a rajt közötti irgalmatlan lejtmenetnek, majd a bemelegítés során már jórészt egyedül láthattak száguldozni a bringaúton a falubeliek, bár néhány jól megtermett farkaskutyát leszámítva senkinek a vérnyomása nem érezte meg különösebben a településen való váratlan megjelenésemet.

Bár egy szerencsétlen sérülés miatt a nyár végén 4 hetet kellett nélkülöznie futófelszerelésemnek az izzadt testem nyújtotta örömöket, terv szerint végig 4 perc körüli km-ekkel terveztem haladni életem harmadik félmaratoni távján, amiből annak sem szabadott kizökkentenie, hogy a fél banda gyorsvonatként száguld majd el mellettem a kezdeti, jórészt elhamarkodott lendülettel.

A vasutas hasonlatot hamar viszontlátva az élmezőny már a későbbi célegyenes közepére meglépett tőlem, mire én csakazértis hangulatban, Stevie Ray Vaughan gitárszólójára tartottam a magammal előre lezsírozott tempót. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy találkoztam olyannal is, aki már úgy az első kilométerjelnél sprintelt el mellettem, de ő volt ugyanaz, aki pár perc múlva korábbi sebességének töredékével próbálta megközelíteni a megváltó frissítőpontot, de olyan tekintettel tette mindezt, ami azt súgta, hogy a visszaútat bizony gyalogosan fogja megtenni.

A Pálcikát négyésfélnél hagytam magam mögött és bár ezzel a motívációm 50%-a meg is szűnt létezni, azért egy jóval magasztosabb és hosszabb távon elérhető cél még ott lebegett előttem: a PB, lehetőleg 1 24-gyel kezdődő idővel.

Célegyenes (azért itt már fájt:-) )

A kanizsai Gadányi Bálint (állítása szerint olvassa a blogot, így csak a legmagasabb tisztelettel szólok róla:-) ) Rolanddal szeretett volna legalább féltávig elfutni, de az időben kissé elnyújtott előző napi alföldi tájfutó kalandja után nem igazán vitték előre a lábai, így már negyedtávnál lemaradozott és végül nem tudott hozzám sem beállni.

Nos, innentől kezdve gyorsan bekalapálom a forgatókönyvet: a második-harmadik helyen két sárvári sporttárs haladt hol fej-fej mellett, hol néhány méteres különbséggel húzva egymást, hozzám képest stabil 200m-rel előrébb. Az ő sebességük teljesen megfelelt saját edzettségemnek, így jelentősen nem tudtam megközelíteni őket. Edit később elárulta, hogy a fordító után nem átallott "hajrá korpá"-t kiabállni nekik szembe jövet, a végén éppen ez a kis plusz bíztatás tolta be őket 15mp-cel előttem a célba, innen is köszönöm még egyszer ezt a nemes gesztust:-))

A táv második felének 1 perccel hamarabb vége is lett (hátszél, miegymás) mint odafelé, az 1 23 19-cel is madarat lehetett fogatni velem, hisz ez 3'57"-es átlagot feltételez, no és mivel a sárváriak kéz a kézben haladtak át a célvonalon, még a pódiumra is felfértem, noha nem szokásom.

Fizikailag viszont ez most sem történt meg, mert a helyszínen bámészkodó kislányunk (a legfitalabb drukkernek amúgy nem jár valami?:-) ) alvás és anyatej iránti igényszintje adott időpillanatban még a dobogón való megjelenés nyújtotta élvezeti értéket is felülmúlta, aminek következtében csak utólag értesülhettem a fenti körülmények számomra kedvező alakulásáról.

Eredmények

korpa