És akkor az internet megfogadá: Lefutok 4500km-t az új esztendőben!

Tavaly olvastam egy cikk -et arról, hogy egy belga túdós szerint az internet tíz éven belül öntudatra fog ébredni. Az újévi fogadalmak időszakában eszembe jutott a téma és eljátszogattam a gondolattal, ugyan mi lesz az öntudatra ébredt internet első újévi fogadalma.
Hát kedves futótársak, bármennyire is jól jönne egy ilyen népszerűsítő gondolat egy ilyen nagyhatalmú támogatótól, a címben szereplő összefüggés biztos nem fog kialakulni a net és a kedvenc sporttevékenységünk között!
Vannak más, nem ennyire közvetlen összefüggések, amelyekről most az újévi bulik elmultával talán érdemes egy kicsit elgondolkodni. Ezzekkel a gondolatokkal talán könnyebben megértjük miért is kell nekünk az a sok izzadás ahhoz hogy megadjuk a szervezetünknek azt ami jár neki, sőt egy kis muníciót is kaphatunk ahhoz, hogy másokat is kirángassunk az aszfaltra.
Induljunk öntudatra ébredés gondolatától. A cikkben szereplő kutató az internetet egy hatalmas komplex rendszernek fogja fel, amely pár éven belül eljut arra a szervezettségi szintre hogy az emberi öntudathoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Ez nem valószínű, hogy egy emberi elméhez hasonlítható állapot lesz, lehet hogy mi azt nem is fogjuk úgy érzékelni, de az a jelenség mindenképpen egy új, magasabbrendű tulajdonság/képesség lesz. Ehhez az ötlethez a kutatók nagy bonyolultságú komplex rendszerként tekintettek az internetre. Hasonlítsuk össze ebből a szempontból szervezetünket a nettel. Mindkét esetben több többszörösen öszetett rendszerek hálózatait látjuk: Az internet áll a hardwerek (számítógépek, routerek )összekapcsolt hálózatból, amelyek között az elektronikus és optikai jelek tartják a kapcsolatot. Az előbb előbb említett jelek információkká állnak össze, ezek az információk közvetlen linkekkel, illetve jelentésükkel kacsolatban állnak egymással. Végül, nem utolsó sorban ott vannak a felhasználók, akik kezelik a rendszereket és ezek alkalmazásával ugyancsak hatalmas hálózatot alkotnak.
A szervezetünkben a mondjuk a sejtekben lévő molekulák a biokémiai reakciókkal lépnek egymással kapcsolatba, és már ki is allakult a többmiliárd elemből álló hálózat. Ugyanígy egymással hatalmas hálózatot alkotnak molekulák „kommunikációjával” a sejtjeink, az idegsejeink hálózatáról meg mindenki hallott már.
Ezeket a többszörösen összetett rendszereket komplex rendszereknek hívják. Ennek legfontosabb tulajdonsága, hogy a kimenet nem közvetlen függvénye a bemenetnek: Ha pl betöltök 7 l benzint a kocsimba, akkor azzal le fogok autózni 100 km-t minden további nélkül. Ugyanakkoir hiába majszoltam be 1 kg csokit karácsonykor, attól még nem tudom lefutni a 100 km-t.
Elérkeztünk egy fontos ponthoz: Kultúránkban a szervezetünket egy darab valaminek képzeljük el. Ezzel sokkal inkább gépként tekintünk rá: elvárjuk, hogy a bemenetnek meglegyen a logikusés kapcsolt kimenete. „Miért kellene nekem szaladgálni őrültként az utcán, amikor sokkal kényelmesebb egy sörösüveggel és chipsszel megnézni a Dakar rallyt! Futás után hullafáradt leszek, semmi értelme az egésznek!” –gondolja emberünk. Ebből a szempontból valóban értelemtlennek tűnik az egész, főleg ha nincs sikerélményünk a futásból. Sajnos a testünk nem egy testként, de nem is pár szerv szervezeteként működik hanem az egy többszörösen öszetett komplex rendszer.
Nos ezek a komplex rendszerek a bonyolult működésük miatt sok-sok fejtöréstokozott az okosoknak, olyannyira, hogy még most is sokan osztják azt a nézetet, hogy a komplex rendszerek annyira áttekinthetetlenek hogy átmenetet képeznek a rend és a káosz között.
Szerencsére azért vannak kapaszkodók ebben a káoszközeli állapotban. Ezek a rendszernek olyan tulajdonságai, amelyek minden nagy bonyolultságú komplex rendszerre vonatkoznak, legyen az egy élő sejt, az emberi agy, az emberi társadalom, vagy akár az internet (Az erről szóló általános rendszerelméletet egy Ludwig von Bertalanffy nevű biológus alkotta meg). Ilyenek például, hogy a szervezetünk függetlenül a külső körülményektől sokáig stabil állapotban marad (ezt hívjuk egészségnek), mígnem egyszer csak számunkra váratlanul megbomlik az egyensúly. Egyesek tüdőrákot kapnak a passzív dohányzástól is, mások meg egész életüket végigdohányozzák annélkül, hogy elkapnák a kórt. (Ennek a jelenségnek egy modelljét és magyarázatát nemrég találták meg – megint két magyar név: Barabási Albert László és Albert Réka) Legrosszabb esetben teljesen összeomlik a rendszer amit halálnak hívunk. Ugyanakkor a rendszerek idővel alkalmazkodni tudnak az új feltételekhez hosszabb távon. Ezt hívják evolúciónak.
Fontos, hogy a szervezetünk működését rendszerként fogjuk fel. A kutatók is fontosnak tartják ezt a szemléletmód változást, (és nem csak a szervezetünk, hanem a biológiától kezdve, ökológián át a természettudomyányokig minden területen) olyannyira hogy ezt a rendszerközpontú szemléletetnek tudományos nevet is adtak: Ez a rendszerparadigma. Kornai professzor készített egy nyolc pontos összefoglalót róla. Érdekessége a téma feldolgozásának, hogy azt a professzor a magyarországi rendszerváltás szempontjából dolgozta fel, az általános rendszerelmélet alapján teljes egészében érvényes az emberi testünkkel kapcsolatos gondolatokra is. Nem kell megijedni, futótársak, nem fogom most végigelemezni a dolgozatot, csak pár számunkra fontos szempont:
1. A rendszerek jelenlegi állapotát akkor tudjuk megérteni, ha azt annak történelmi előzményeit is figyelembe vesszük: Az australopithecus több mint 4 milló éves előremutató lábujj maradványaiból a tudósok arra következtettek, hogy már az az ősünk leszállt a fáról, tehát aktív, ha úgy tetszik aktív„földön futó” életmódot folytatott. Tehát ez a rendszer ami mi magunk vagyunk, már több mint 4 millió éve ahhoz hogy túléljen nagyon is sokat futva, aktív fizikai tevékenységet kellett végeznie. Asok évszázad, de lehet hogy pár évmillió alatt ez a rendszer úgy tudott élve maradni, ha sokat lótott-futott magokat állatokat keresve esetleg vízi éltmódot folytatva. Ezt a rendszer ilyennek alakult ki és nagyszerűen működött így kb 50 évvel ezelőttig. Ekkor történt meg az a változás, amikor az emberek többsége „beült” a munkahelykre és feleslegssé vált az aktív mozgás a megélhetéshez. Nagyon jól érezzük magunkat ebben a környezetben, büszkék is vagyunk rá: megteremtettük a kényelmet magunk körül. Csak egy a gond: a rendszerünk nem tudott ennyi idő alatt alkalmazkodni a kevés mozgáshoz, és a mozgás hiánya fennakadásokat okoz a metabolikus hálózatban, amit aztán az orvosok úgy dignosztizálnak mint: cukorbaj, elhízás, magas koleszterin..stb. Nem is csoda gondoljuk végig: Az elmúlt 4 milló évből csak az utóbbi 50 megváltozott életmóddal. Hogy ez milyen kevés idő, gondoljuk el, hogy az elmúlt 4 millió év egyenlő azzal az 1000 km-es távval amit az „ezredeseink” lefutottak az idén. Ehhez a távhoz viszonyítva az 50 év annyi mint a szilveszteri futás utolsó 12,5 métere az 1000km-hez viszonyítva. Nos ez a talán 2 generáció nagyon nagyon kevés ahhoz, hogy a rendszerünk átálljon a mozgásszegény életmódhoz. Most úgy állunk, hiába fejlesztette ki magának a homo sapiens a kényelmes életmódot, még nagyon sok generációnak biztosítani kell az aktív mozgást rendszer optimális működéséhez, azaz a szerevezet egészségéhez.
2. A rendszerparadigma másik szempontja szerint a rendszerre mint egy egységgel, nem pedig az egyes résztudomáynok összességére kell tekinteni. Tehát téves az a nézet, hogy mondjuk aktív mozgással x %-ban eleget teszünk a szervezetünk követelményeinek. Ezzel szemben a mozgáson kívül kell még a megfelelő táplálkozás. Ebben a legnagyobb veszélyt az egyoldalú, mai technológiával „szegényített” étkek használatában látom. Ha elég figyelmet (és anyagiakat) tudunk arra fordítani amit változatos és a régiek étkeire hasonlítanak, szerintem ezen a téren megadjuk a rendszerünknek azt ami kell neki. Ugyanígy figyelembe kell venni a társadlmi és pszichikai előzményeket, mert az ilyen jellegű konfiktusok mellett kialakulhatnak azok a tönetekm amelyeket pszichoszomatikus tüneteknek hívnak.

A jelenlegi valóságunkban úgy tűnik az utóbbi jelenségek nem okoznak annyi gondot mint a táplálkozás de főleg a mozgáskultúránk, amiben mai társadalmunk nagyon sok adóságot halmozott fel a szervezetünkkel szemben! Nagyon tetszik nekem az a sok ember akivel találkozunk vesenyeken, utcai futásokon, viszont még mindig nagyon nagyon kicsi az az arány akik akár futással akár más sportolással rendszeresen megadják szerveteüknek azt a mozgást ami jár neki!
Még ömnagunknak is sokat kell fejlődni addig is amíg az internet vagy a társadalmi rendszerünk öntudatra ébred.

– Vagy talán a társadalmi környezetünknek már megvan az öntudata csak mi globalizációnak hívjuk??

Kedves futótársak sok boldogságot nagyon sok kellemes lefutott kilométert és még sok sok új futótársat kívánok az 2010-es évben!

Szeredi Miklós