Bad Blumau félmaraton 2011-05-01

Az utóbbi két hét nagyon nem az enyém volt. Oké, hogy Húsvét, pirostojás, már-már szemtelenül töménytelen marcipán és különben is Éljen Május Elseje, mégsem jött össze semmi. Egyébként sokat futottam és nagyon jól is sikerültek az edzések. Ez a kijelentés persze most jókora ellentmondást generált. Megmagyarázom.

Múlt héten rendesen eltaknyoltam egy víruson és Húsvétig csak mutatóban körözött egyet bennem az étek, aztán a hátsó kijáraton már sietve távozott is. (Roli ezen a héten tapasztalt hasonlókat, pedig nem is találkoztunk azóta) Érdekes módon, még így is az év legerősebb futóhete lett, de még azt sem mondanám, hogy annyira borzalmas formába kerültem volna, bár igazán gyors futásnál már voltak kellemetlen pillanataim.

Aztán Olival lefutottuk az időtlen idők óta tervezett 100 métert, ami egészen váratlan helyeken okozott kisebb izomlázat, ez most nem panasz, csak érdekesség. Aztán egyik napról a másikra erős fogfájás és a bal bokám ismeretlen okok miatti izületi gyulladása(?) okozott kellemetlen órákat: előbbi éjszaka, utóbbi futás közben.

A fogamat – és most figyeljetek – A Keszei Bandi e-mailben meggyógyította, de legalábbis annyira megijesztett a diagnózisával, hogy nyomban elmúlasztotta a tüneteket. (egyébként legalább egy tömésre azért „jó leszek” nála). A bokám viszont olyan szinten taccsra tett, hogy napokig a járás is komoly kihívások elé állított, sőt, a pénteki próbafutás során 500 méter után haza kellett bicegnem azzal a kellemetlen vízióval, hogy 2 napra rá félmaratont kéne futnom. Bad Blumau, ugyebár fürdőbelépő, ott a helyem.

Aztán jött a szombat: némi javulás, fásli beszerzése, újabb futás, hátha...Működött, csikorogva, nyekeregve, de működött. OK, hogy lefeléket és bal kanyarokat érdekes mozdulatokkal szökdeltem végig az ellentétes lábamon, de egyenesben és jobbra fordulásnál toltam neki, 8km-ig meg sem álltam. Utólag, lehet, hogy meg kellett volna, mert egy magas pulzusú edzés lett belőle nagyon közel a verseny előtt, de valahogyan meg kellett tapasztalnom, hogy másnap mire számíthatok. Javítom magam: Számíthatok-e valamire?

Eddig tartott a tisztán nyavalygás rész, ezután a verseny ÉS nyavalygás jön:)

Tavaly itt abszolút 3. lettem, de az egy kicsúszott helyezés volt: épp jókor voltam jó helyen egy jó futással a hátam mögött. Idén a bemelegítéskor már éreztem, hogy nem vagyok friss és a kétely is ott mocorgott, hogy tudok-e majd egyáltalán ennyit futni.

Végül tudtam, de fura mód nem is az alapsérülésem hátráltatott. Bár a balkanyarok és a lefelék „fájtak”, de maga a fásli szedte szét igazán a futóművet. Előbb az achillesnél dörzsölt erősen (kis híján meg is álltam gyűrni egyet rajta), majd a talpam külső részét nyomta a kötözés olyan erővel, hogy a táv utolsó harmadában minden lépésnél bőgni tudtam volna.

Azért végigszenvedtem a magam versenyét, de gondolni sem mertem arra, hogy mit találok majd a fásli alatt. Hát feldagadt, bepirosodott, elanyátlanodott, jelenleg minden lépésnél „ő” fog először talajt, de remélhetőleg el fog múlni.

Konklúzió? A fáslit kisebbre veszem, bár jó lenne inkább anélkül futni...

Itt vannak az eredmények, 15. lettem, 1:22:55-ös idővel, a körülményekhez képest teljesen reális, tán még kicsit jobb is.

A szokásos köridők (átlagkm, pulzus):
20:25(3:53,165), 20:43(3:57,169), 21:03(4:01,168), 20:44(3:57,172)

Utószóként: sikerült elcsalnom a közvetlen munkatársamat a 10.5km-es távra (sőt, be is fizettem a fürdőbelépőjéért cserébe:) ) és az erejét okosan beosztva, 5:13-as átlagokkal lefutotta élete első versenyét, a mezőny geometriai közepén végezve. Nem bánta meg, Bagodon is számíthatunk rá.