Teljesítvén a 10km-es távot, meglepődve tapasztaltam, hogy bőven akadt még bennem annyi erő, hogy könnyedén hazavitessem magam egy technikailag magasan képzett tájfutó barátommal (itt próbáltam finoman az enyhét kissé meghaladó túlsúlyára utalni:-)).
A késői reggeli nyújtotta megnyugváson felbátorodva hamar felkaptam legmelegebb kerékpáros gúnyámat, melyet normálisan csak a kulacsbabelefagyós bringás edzéseken viselek. Ám ma jogosnak éreztem mindezt, hisz a Roland maratonjának a Csács-Kaszaháza-Gógánhegy-Egerszeghegy-Deák harmadát igyekeztem testközelből meglesni, jobbtól nem szégyen tanulni alapon.
Előzetesen nem látszódtak komoly ellenfelek, legalábbis a megyéből, így nem is az első hely kérdése borzolta a kedélyeket, inkább a várható időeredmény alakulásával foglalkoztunk, mely végül 3h05m-ben került meghatározásra.
A Csácsi-hegyi úton sajnálkozva figyeltem már a második mellettem elfutó alakot, hisz egyikük sem hasonlított se futóstílusban, se arcügyileg a Rolihoz. Nem úgy a harmadik, akinek bevárása viszont 3 és fél, illetve másfél perccel komolyabb fagyási sérüléseket okozott ahhoz képest, mintha előbbiekkel indulhattam volna neki a hátralévő kilométerknek.
Ám nem bánkódtam emiatt, hisz hármójuk mozgása között a Rolié tűnt leginkább természetesnek, így némileg el tudtam képzelni, hogy vele haladva jutok el leghamarabb a célig.
Éles hallásomnak köszönhetően hamar feltűnt, hogy folyamatosan képes hangosan kommunikálni velem, nincs az égvilágon semmi nyavalyája (talán meg sem izzadt) és meglepően reálisan emlegette a Gógánhegy mindent eldöntő mivoltát. Ez számomra azt mutatta, hogy nem esett pánikba néhány perc hátránnyal a tarsolyában. Mondjuk akkor úgy, hogy igyekezett a kilométerek mellett perceket is gyűjtögeni, ezzel is emelve egy esetleges győzelem értékét.
A Parkerdő ilyen és hasonló filozofálgatással telt, viszont a kaszaházi emelkedőn, de még inkább a neszelei városrészben már karnyújtásnyira sem haladtunk a virtuális ezüstérem mögött, köszönhetően egyenletesen jó tempónknak.
Ami ennél is döbbentebb arcot kölcsönzött mindkettőnkre, az az volt, hogy az aranyérem nem is csak látó-, de hallótávolságra tempózott előttünk! Így vagy úgy (itt nem tiltott szerekre, vagy tömegközlekedés illegális igénybevételére célzok), a 3 és fél percnyi differencia (nem vagyok szakértője a témának, de képzeljük el, hogy ez egy komplett cigaretta elszívásakor eltelt idő!) fél percre (utolsó slukk egy átlagos idejű köpettel a végén) apadt néhány kilométer alatt!
A nagyatádi srácot a Hock Jánoson kerültük el (hú, ez erős túlzás volt a részemről, szóval kerülte el a Roland), a Gógánhegy viszont arra találtatott ki, hogy az élen járó végleg megfeleljen a Zalai Dombság és a Roland kihívásainak.
A dombtetőig folyamatosan csökkent a különbség, egészen annak a feléig, miközben magam is jókorákat ziháltam a kerékpár nyergében, ezzel is tudatva a mellettem haladóval, hogy a magas pulzusszáma egyáltalán nem a véletlen műve, sokkal inkább annak a jele, hogy az izomzata még mindig képes magas szintű munkavégzésre.
A lefelé döntött el végül mindent: az egerszeghegyi hajtűkanyar előtt sikerült egy szépet előzni, melyre a tájfutó sporttársnak már nem akadt érdemi reakciója, majd a különbség a Platán sorig beállt úgy 200-250m-re, majd ez meg is maradt a célig! Az időeredmény pedig 3h06m50s lett.
Innen is gratulálok a nagyon taktikus versenyzéshez, ami nem jöhetett volna létre nélkülem :-)
Ez persze csak jó vicc volt, szóval nem jöhetett volna létre a magas szintű felkészülés, a hátrány tudatának elviselése és egy csöppnyinél azért jóval több pályaismeret nélkül:-)
korpa
1 megjegyzés:
Nagyon jó írás, a dohányzós példa különösen tetszett. Egy írótehetség kibontakozásának lehetünk tanúi. (itt nem véletlenül nincs szájli!)
Megjegyzés küldése