Hatodik győzelem zsinórban

Tavaly október óta, mióta Timi barátnőmmel együtt vagyunk, vasárnap előtt öt különböző versenyen indultam. Az alábbi eredményekkel:

Bagod, Zalai Futóparty (beszámoló)

21,1 km 1:19:48 1. hely

Egerszeg, TV-torony futás

1,8 km 0:06:55 1. hely

Győr, Sri Chinmoy Maraton (beszámoló)

42,3 km 3:04:26 1. hely

Egerszeg, Mikulás Futás

2,3 km 0:08:03 1. hely

Egerszeg, Szilveszteri Maraton (beszámoló)

40,9 km 2:54:20 1. hely

Előbb-utóbb persze nyilván találok majd legyőzőre, de amíg lehet, szerettem volna folytatni ezt a szép sorozatot. Nem futamodtam meg a kihívás elől vasárnap sem, amikor rajthoz álltam a számomra némileg szokatlan terepen, de annál szebb vidéken rendezett 2. Göcsej Galopp futáson.

Elöljáróban hadd dicsérjem meg a rendezést: Sólyomék nagyszerűen kijelölték a pályát, pontos térképeket kaptunk a kezünkbe, az állomásokon mindenhol kedvesen fogadtak bennünket a fagyoskodó szervezők, és a célban finom és meleg étellel vártak mindenkit.

A tavalyihoz hasonlóan idén is az 55 km-es távot választottam. Sajnos technikai nehézségek miatt nem sikerült élnem Rudi kedves segítségével: nem tudtam feltölteni az órámra a helyes útvonalat, ami segített volna navigálni és gyakorlatilag kizárta volna az eltévedés lehetőségét. Amiben viszont bízhattam: a térkép, a jelek és a tavalyi emlékek...

Heten vagy nyolcan vágtunk neki a távnak a reggeli mínusz négy fokos fagyban. Rögtön ketten álltunk az élre: hamar összehaverkodtam Pap Gáborral, aki Győrből érkezett, tavaly harmadikként ért célba. A kellemes emlékek miatt jött idén is. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy közben elbambultunk és már a harmadik km-nél eltévesztettük az utat. Jódarabig észre sem vettük, csak amint leértünk egy nagy völgybe, amiről hiába próbáltunk felidézni emlékeket 2009-ből.

Nagy nehezen visszakeveredtünk az útra, éppen az első frissítőnél, az addigi üldözőink (Rudi, Endre, Tomi, Varga Zsolti) éppen akkor hagyták el az állomást. Utolérve őket nem bírtunk magunkkal és ismét előre mentünk, hogy aztán egy kanyart elnézve megint csak mögéjük kerüljünk. Innen azonban már nem találkoztam többet a fiúkkal, kivéve Zsoltit, aki utánunk eredt, sőt, tájékozódási rutinját kihasználva néhol élre is állt.

A második állomástól (közel Zalalövőhöz) viszont már újra Gáborral araszoltunk elöl, hol egyikünk, hol másikunk vette észre előbb a jeleket. Ami a futást illeti, úgy tűnt, jobban bírom erővel, az emelkedőkön rendre könnyedén szereztem jókora előnyt, azonban itt még nem akartam előreszaladni. A nap néha kisütött, az idő kezdett melegedni, és az addig keményre fagyott talaj kezdett felolvadni: kezdődött tehát a tavalyira emlékeztető dagonyázás. Kustánszeg előtt, egy kisebb emelkedőn leszakadt Gábor, és a frissítő állomásig percnyi előnyt gyűjtöttem. Ami innen egyre csak nőtt..

Ez egyben azt is jelentette, hogy a hátralévő cirka 30-32 km-t egyedül kellett megtennem, és ez mindvégig éles koncentrációt igényelt a tájékozódás miatt. Ez végül nem is ment rosszul: csak egyetlen helyen tévesztettem el az irányt, de szerencsére ott ismerős voltam, és könnyen visszakeveredtem a helyes útra.

Amúgy nagyon élveztem a futást, a tájat meg különösen. Számtalan vaddal találkoztam, főleg szarvasokkal (Becsvölgye mellett kb 50-60 fős csorda vágtatott el úgy 100 m-rel előttem), de egy ízben két fekete vaddisznót is némi csörtetésre késztettem. Becsvölgyétől különben döntően északi volt az uralkodó szélirány, ami azért érdekes, mert meglehetősen zord szél fújt abból az irányból egész nap. Míg a táv első felében a nyílt helyeken ez segítséget, addig a második felében ez egy újabb leküzdendő akadályt jelentett.

Haladtam tovább, a táv már 36 km-nél járt, amikor a negyedik állomáson dumcsiztam egyet a hideg szél elől egy buszmegállóba menekült segítőkkel. Kislengyel előtt két meglehetősen vad kutya adta tudtomra világosan, hogy nemkívánatos a jelenlétem a portájuk környékén. Jó darabig elkísértek, de szerencsére nem kellett elővennem a zsebemben lapuló riasztómat. A kustánszegi emelkedőn vesztettem el a jelet, és jócskán túlfutottam a dombon, túlmentem a temetőn, ahol be kellett volna menni a faluba. Ehelyett egy fenyőerdő közepén találtam magam, ami jóformán járhatatlan (de mindenképpen "futhatatlan" volt). Nagy nehezen azért átvergődtem rajta, hogy aztán az iskolaudvaron kössek ki.

A tó mellett (43 km-nél) volt az ötödik állomás, még egészen jó erőben éreztem magamat. A tavat elhagyva figyeltem nagyon, és sikerült is megtalálni azt a helyet, ahol tavaly rossz irányba keveredtünk. Ezúttal a helyes ösvényt választottam, a Németfalu előtti sáros emelkedőn azonban meglehetősen keservesen ment csak a haladás. Utána viszont a lejtmenet, majd a gyönyörű völgy Bödéig mindenért kárpótolt.

Az utolsó frissítőtől már csak 4 km volt a célig: még az utolsó kaptató is viszonylag jól esett, sem a tempóm, sem a pulzusom nem tört meg, szinte az egész távon szépen egyenletesen tudtam haladni. Végül a célba 5:03-nál értem, majdnem kerek 55 km-t mért az órám. Azaz a tavalyi időmet kb 20 perccel javítottam meg, igaz ezúttal kevesebbet "tréfálkoztam" (Endre tanított meg az eltévelyedés eme terepfutós szinonimájára).

Ami viszont döntő különbség a tavalyi formámmal való összehasonlításban: egy évvel ezelőtt olyannyira elfáradtam, hogy nem volt erőm visszamenni az eredményhirdetésre, muszáj volt aludnom egy nagyot a verseny után. Ehhez képest idén tettem-vettem egész délután, és csak éjfél körül kerültem ágyba. És aztán másnap reggel gyakorlatilag izomláz nélkül ébredtem, délután már nyomtam egy pörgős 18 km-t, ami nagyon frissen és könnyedén esett.

Mindez jelzi, hogy amíg tavaly szinte teljes egészében felkészületlen voltam egy ekkora távra, addig idén jóval előrébb tartok az ultraversenyekre való erőgyűjtésben.

És még mindig veretlen vagyok tavaly október óta! :-) Azért adok bőven alkalmat a közeljövőben a riválisoknak a veretlenségem megszakítására: terveim szerint még márciusban elindulok a sárvári félmaratonon, aztán áprilisban a 100 km-es ob-n, majd szintén Sárváron a 12 órás versenyen, májusban pedig Siófokon és Keszthelyen félmaratonon és maratonon.