2010. október 22., péntek

Versenyünkről szponzori szemmel

Versenyünk egyik vendége, szponzora, Horváth Laci kért meg, hogy tolmácsoljam a versenyen szerzett benyomásait a klub futói felé. Javasoltam a blog nyújtotta lehetőséget, de mivel a számítógépen kicsit nehezebben boldogul, engem kért meg, hogy töltsem fel az üzenetét, amit emailben küldött. Laciról csak annyit, hogy néhány éve ismerem, és bár tudom, hogy ő a fociért él-hal, de nagyon szimpatikus a futás felé mutatott őszinte érdeklődése is. Az utóbbi időben már rendszeresen eljár kocogni, figyeljétek meg, előbb-utóbb fel fog bukkanni valamelyik versenyen is! :-)  Saucony márkájú cipőt már többször vásároltam nála, nagyon készségesen segített mindig.

Tisztelt futást kedvelők! Köszönettel tartozom, amiért 10. hó 16-án részt vehettem a 3. futóversenyen! Amikor megismerhettem a  szervezéssel  kapcsolatos teendőket, nem is gondoltam, hogy ilyen magas létszámú résztvevőt láthatok! Jó volt látni érkezéskor, mennyi Embernek fontos a verseny, mennyire felkészültek akik jöttek! Rolival sokszor beszéltünk már a klubról, de így személyesen ott lenni a versenyen teljesen más mint beszélni róla. Valamelyest képet kaphattam, milyen folyamat megy végbe a verseny lebonyolításakor, megjelenéskor. Egy kicsit kedvet kaptam a jövőre való benevezésre, de akkor már most nekiállhatok felkészülni. Gratulálok a legkisebb korosztálynak, a női, férfi futóknak egyaránt, még ennyi nap után is! Sok sikert szeretnék kívánni a hétköznapokra, a felkészülésekre, szeretnék mindent megtenni, hogy a következő versenyen is részt vehessek! Üdvözlettel: Horváth László (lackó sport)

Nincsenek megjegyzések: