Bad Blumau 2012-05-01

Az úgy kezdődött, hogy a munka ünnepén reggel nem jár vonat Vasvár irányába, így kénytelen-kelletlen bringával jutottam el oda, ahol – most már mondhatom – FUTÓ kollegám és felesége vártak autóval. Az úgy végződött, hogy mivel a család feminin két harmada jól elmajálisozott itthon (azaz időm annyi volt, mint a tenger), Szentgotthárdról is a szebb utat választottam: hazatekerés a csodás Őrségen keresztül. Így a félmaraton mellett majdnem még egy százas is összejött két keréken. De közte volt egy futóverseny, erről írnék inkább.

Blumau az egyik kedvenc, talán mert itt 2 éve PB-t futottam és bronzérmes is lettem, no és a fürdője sem elhanyagolható tényező – nekem legalábbis. Tavaly meghívottként (és sérülten) indultam, ennek megfelelően felejthető eredménnyel (1:22:55), idén viszont a hirtelen jött nyári meleg okozhatott károkat a futókban, de hol jövök én ahhoz, hogy nyafogjak, amikor Sárváron ugyanilyen körülmények között 12/24 órán, de még a váltósok is minimum 3 órán keresztül „sültek szét” a napon.

Hitvány egy bemelegítést eszközöltem, mintha éreztem volna a combjaimban a reggeli bringás utat, nem jó érzés ilyet tapasztalni... Fábrics Gabival találkoztam ismét, jelengeg úgy tűnik, hogy jobban megy nekem, de már épp itt volt az ideje ennek is a sok verés után :)

A rajt előtt, pont mint Pozsonyban, nyomultam is előre, mert nagyon nem mindegy az elején, hogy mekkora népet kell kerülgetni, sokat így nem is kellett. A verseny 4 körös, 35-40%ban kavicsos és füves út, a maradék aszfalt, árnyék szinte semmi.
Normálisan kezdtem (hülyén nem is lehet a napon 30 fokban), nem tudtam, hogy tényleg gáz lesz a combom végett, vagy csak bemesélem – bemeséltem. Egyszerre indultunk az 5.25 és a 10.5km-esekkel, azaz volt kihez igazodjak az első körökben (a másodikban ugyanott eltévedtem, mint tavaly, ez plusz 15-20mp-et jelentett és hárman is elmentek mellettem). Így féltávnál négyen maradtunk egy csoportban, abból egy feladta, kettő pedig fokozatosan lemaradt a végéig. Hogy hányadik vagyok, fogalmam sem volt, csak 100 méterrel a vége előtt mutatták, hogy abszolút harmadik, addig csak remélni mertem, azért előbb is szólhatott volna valaki :)


Körönként 2 frissítőállomás volt elhelyezve és egy helyen még locsoltak is minket tűzcsapból, ami életet mentett, de legalább is tempót. Ittam és öntöztem is magam, így bár szépen végigértem, az mp3 lejátszóm totál beázott (Tesco gazdaságos, de akkor is), ami csak itthon tért magához, igaz letörölt minden zenefile-t.

A negyedelt adatok (köridő/pulzus):

19:54/158

20:31/163 (itt mentem félre)

20:01/164

19:55/164

A vége: 1:20:27 (3’49”)/163

Eredmények.


Nem szeretnék matematikai számításokkal előjönni, ez mit ért volna ideális körülmények között, szeretném inkább bebizonyítani, hogy mi van még bennem, erre pedig a legjobb alkalmak a versenyek lesznek. Mindenesetre bíztató, hogy jól bírtam a meleget.

Fábrics Gabi 1:26-tal 7., kollegám a negyedmaratonon 49:50-et(4’45”) futott. Gratulálok nekik is!

+Kicsit gáz, hogy a remek blues-t játszó helyi banda nagyrészt a futás alatt nyomja az ipart a rajtterületen és így csak keveset hallok belőlük, főleg most, hogy már egyáltalán nincs is zeném :)

Félmaratoni felkészülés: a kezdetek

A Pozsony Marathon óta 3 hét telt el és fokozatosan, de biztosan csökkentettem a kilométeradagot és növeltem a maximális intenzitást. Főleg két kérdés foglalkoztatott ezzel kapcsolatban:

1) Nem okoz-e sérülést ez az – idén még legalább is – újszerű terhelés

2) Hogyan reagál rá a formám

Most, hogy már túl vagyok néhány ilyen gyorsabb futáson és egy rövidebb versenyen is, van némi tapasztalatom a fentiekről. Az első, hogy legalább egy hétig (bár ez még a maraton utóhatása is lehetett) a térdem és a forgóm is fájdogált, de aztán ez szerencsére elmúlt. A második, hogy a kezdeti nehézségek után kezdek már némi fejlődést mutatni fizikailag is, amit bizonyos értelemben a Bad Waltersdorf-i 12 km-es időm is visszaigazolt. A PB-n nem csodálkoztam (hisz nem futottam még ilyen távon versenyt), de a 3’34”-es km-átlag és annak kialakulása reményt kelthet.

A heti edzésekből kicsit több, mint 100km-t hozok össze mostanság, ami már jelentős visszaesés az év elejéhez képest, ám a tempó- és hosszúfutásokat felváltották a hosszabb-rövid résztávok, fartlekek és gyors iramjátékok.

Szeretném a jövőben a 3-5km-es edzészakaszok sebességeit 3:30perc/km környékére belőni, amik most inkább 3:40 környékén mennek. A közvetlenül meló utáni gyors futások a napi hosszas ülőtevékenység miatt gyengén mennek (de legalább is túl szenvedősen), míg a hétvégi hasonló intenzitású edzések között már találok jól sikerülteket. Még jó, hogy a versenyeket is akkor rendezik…

A következő nagy kihívás minden bizonnyal nem egy konkrét verseny, hanem a nagy melegek beköszönte lesz, amit anno bringán könnyen át lehetett vészelni, de a futás során sokkal nehezebb hűteni magunkat “önerőből”, a kis menetszél miatt. Könnyen megeshet, hogy több verseny is rá fog menni, míg megszokom a hőséget és elképzelhető, hogy már csak ősszel tudok majd időeredmények tekintetében tovább fejlődni.

Bad Waltersdorf 12km 2012-04-12 Vissza a rövidebb távokhoz

Az előző poszt 2)-es pontja lépett végül életbe. Komolyan mondom, hogy nincs semmi bajom a maratonnal, sőt, de igazán most az foglalkoztat, hogy tudok-e gyorsulni vénségemre. Fiatal koromban gyorsnak (vagyis sokkal inkább robbanékonynak) számítottam teremsportokban, de ez nem jelenti azt, hogy 10-20 kilométerre is igaz lehet ez a tétel. Erről szeretnék mostanság megbizonyosodni. Kapóra jött ez a 12 km-es verseny, ahova munkatársammal (ő is futott) és feleségével együtt utaztam ki a helyszínre.

Egész délelőtt nyomott valami: kicsit fájt a torkom, kicsit náthás voltam, kicsit zizis volt a fejem és nem tudtam elképzelni, hogy ma még gyorsan fogok futni. Még az is felmerült, hogy egyáltalán be sem nevezek, de aztán a sok futó látványa megeröltetés nélkül pozitív irányba terelte a hangulatomat és már toltam is a bemelegítést, ami kifejezetten jól alakult pár intenzív szakasszal, ahogy azt szoktam.

Olyan 11 fok, esőre álló idő és némi szél – ilyen körülmények között zajlott a verseny, szóval panasznak helye nem lehetett. (minusz szél). 350-en választották a Hauptlauf-ot, köztük a Fábrics Gabi, ’általános’ ellenfelem is:) Akkor itt már végképp szó nem lehetett lazázásról. A táv három 4 km-es, jórészt sík körből jött ki, falu-erdő-puszta-malom-vasútállomás-falu útvonalon.

A két héttel ezelőtti maraton óta nem sok időm akadt gyorsító munkát végezni, de ahogy ’felépültem’ belőle, párszor már képes voltam intenziv futásokkal hangolni, ám 3:30as tempó alá még pár száz méter erejéig is csak néha sikerült mennem, ja, és nem azért mert nem akartam :)

A rajt után legalább nyolcan meglódultak előttem, előzetesen éppen erre számítottam, konkrétan, hogy a top10-ben akár benne is lehetek a végelszámolásnál. A körök elején szembe-, majd a végefelé már hátszélben futhattunk és 3:29-es tempóban fejeztem be az első négyest, ami számomra erősnek mondható. Aztán a második körben ki is alakult a végső helyezésem is, miután néhány előzgetés után ’besorolódtam’ a hetedik helyre, esélyem már csak arra lett volna, hogy még egyet lépjek előre, de innen már csak lassultam: (3:35, majd 3:36), míg az előttem haladónak még bőven akadt tartaléka.

A gyors kezdés alapján jobban is megzuhanhattam volna a végére, de úgy tűnik, a korábbi rövidebb (max. félmaraton) versenyeim miatt már képes vagyok kezelni a nehezebb pillanatokat és mentálisan is jól viselem az anaerob munkából adódó fáradtságot. Vagy legalább is merem remélni.

Az időeredmény (0h42m41s, 3:33as átlag/168as pulzus) tekintetében nem lehet kifogásom és a helyezés (abszolút 7., korcsoprt 3.) is megfelelő. Magam 3:35-öt mértem a kicsit rövidebb táv miatt, de azt is örömmel elfogadom.

Eredmények

Nagyon örülnék, ha sikerülne ezt a sebességet félmaratonig fejlesztenen, de könnyen előfordulhat, hogy ez teljesen irreális célkitűzés részemről. De legalább lesz mi motíváljon a közeljövőben, nem mintha bármiféle extra hajtóerőre lenne szükségem:)

Majd’ elfelejtettem, Gábor mögöttem ért be jó egy perccel tizenharmadikként, míg kollegám is tiszteletre méltó 4:45-ös ezrekkel tolta be a szekerét a célba, gratulálok nekik is!

Maraton utáni motíváció

Igértem, hogy írok néhány sort a hogyan továbbról, ilyenkor kicsit érdemes számot vetni, milyen vonalat kellene ezek után követni:

1) Folytathatnám, azaz fejleszthetném tovább a maratoni edzéseimet, egyrészt élvezem is őket, másrészt jó alapokról indulnék neki, vagyis inkább meg kellene toldanom „csak” a megkezdett munkát. Viszont jön a nyár, a meleg, ami nem biztos, hogy ebbe az irányba tereli a gondolataimat.

2) Visszatérhetnék átmenetileg a félmaratonokra, hisz szeretnék javítani a legjobb időmön (1:18:31) ott is. Ehhez pörgősebb, gyorsabb, iramváltásos futások kellenének, pályaedzésekkel, amit szintén szívesen vennék.

3) Komolyabban vehetném az ultrákat is, de ahhoz még „fiatalnak” érzem magam, másrészt nem igazán vonz a leginkább aszfalton történő körözések formájában kijelölt versenyek teljesítése. Terepen viszont szívesen próbálkoznék, de 60km-nél nem hosszabb távokon, ez esetleg a 2-es pont mellett is még beleférhet.

A 2-es pontban foglalt esetleges gyorsulás azt is magával vonná, hogy a hosszabb távokon is arányosan fejlődnöm kellene, ahhoz viszont ugye a következetes maratoni felkészülés is elengedhetetlen. Ez amolyan ördögi kör, hogy folyamatosan meglegyen a kellő “kapcsolat” a különböző távok idejei között.

Mindenek előtt jó lenne sérülés- és betegségmentesen minél tovább sportolni, ehhez a fokozatosság elengedhetetlen, sokan ezt figyelmen kívül szeretik hagyni, ami minden sportágban nagy hiba, így hosszútávfutásban is.

Sajnos – bár nem hiányzik – a kerékpár lényegében zéróra zsugorodott idén, némi keresztedzés pedig új impulzusokat is adhatna a szervezetnek, ami biztosan nem lenne káros. A súlyzós edzéseket viszont továbbra is folytatnám felsőtestre, mert azt vallom, hogy a vázrendszert érő terhelést részben mindenképpen tudja tompítani egy erősebb felsőtest, mégha a gyorsaságot nem is feltétlenül segíti.

Egyelőre más nem jut szembe, meg késő is van :)

Pozsony Marathon 2012-04-01

A melegtől tartottam leginkább, hát, volt itt orkán erejű szél, hófúvás, de meleg, na az hírből se... Nagyjából 4-5 fok lehetett és erős szél. Ez, meggyőződésem, a helyezés tekintetében kedvező volt rám nézve, hisz a relatíve nagy súlyomat nem fogták meg annyira az erős széllökések, mint az igazi futóalkatokat. Az időeredmény ezzel szemben a fentiek miatt könnyen felejtősre sikeredhetett volna, de utólag még ezt sem mondanám.

Előző nap már leutaztunk a családdal, így megtudtam most már testközelből is, hogy a lányom erősen horkolásgyanús:) Azért kipihentem magam és a bemelegítés után már menekültem is be a szomszédos meleg plázába, térdgatyában és rövid pólóban. A mezőny nagy része ezt tette, ez nem lehetett a véletlen műve.

A rajtnál sikerült mondjuk a tizedik sorig előreverekednem magam, ezt már eleve szép teljesítményként értékeltem, és tényleg nem is volt mindegy, hány embert kell kerülgetni az első kilométeren (ami 4’11”-es lett).

A nagy szél azt jelentette, hogy a táv első felén hát- és oldalszeles szakaszok váltakoztak, a
másodikon viszont ennek az ellentéte. Próbáltam iso-t inni, ahol lehetett és a géljeimhez is elég korán nyúltam, már a tizedik km környékén.

A verseny két, nagyjából azonos körből állt, körönként 2-2 hídra felfutással és 4-4km óvárosi szakasszal. A maradék rész vagy széles városi úton, vagy egy amolyan töltésszerű bringaúton vezetett, nem egy szép pálya, na!

Az első körben még a félmaratonisták és a váltósok is velünk jöttek, így be tudnunk állni egymás mögé, mégis a kör végén kissé megzuhantam, azt gondoltam, hogy ennyi és kész, ráadásul a második etapban erősen megfogyatkozik a mezőny, még nagyobb lesz a szívás.
Aztán látom a versenyórán, hogy a félmaraton 1:23, akkor ebből még lehet valami.

Leszakítottam ezek után azt az egy maratonistát, aki a bolyból az én távomat futotta, ám a többiek már elég messze előttem haladtak. Jött a kedvező széljárású rész, ahol annyira összekaptam magam (bár gyorsnak nem tűnt a mozgásom), hogy azt vettem észre az 30. km magasságában, hogy mentálisan nem is állok rosszul, sőt, még közelítek is az előttem állókhoz.

Itt már végig arra koncentráltam (már azon felül, hogy sikeresen elkapkodjam a műanyagpoharakat a frissítőknél), hogy „biztonságit” fussak: azaz nem belemenni egy kockázatos tempóba, hogy aztán az ekkor már teljesen reális 2:50-et is kiengedjem a kezeim közül. Bár a 31-41km közötti rész nekem is csak 4’08”-as tempóval ment, szemből és oldalról is kaptuk a havat(!) és sokan itt teljesen padlóra kerültek.

A kedvezőtlen irányból érkező szél nagyon megfogta a – jó messze – előttem haladó párost is, akiket 34-nél el is hagytam. Aki futott már maratont, az tudja, hogy onnan már nincs visszaút, hacsak én is el nem zsibbadok, ami szerencsére nem történt meg. Olyannyira nem, hogy az utolsó kilométeren belül a Kasza Andrást (1:17-et tud félmaratonon és Bagodot is ő nyerte tavaly), egy kenyai csajt (3. lett) és még egy másik futót is lehajráztam, majd befutottam PB 2:49:14-es (nettó) idővel, 24.-ként 550 férfi induló közül.

A szokásos számadatok(összesen: 42.47km, 100m szint):

Szakasz, tempó, pulzus
0-10km 3’51” 162
11-21km 3”58” 162
22-32km 3’59” 165
32-42.2km 4’07” 164
Total 3’59” 163

Eredmények
Grafikon

Ennyit akkor a versenyről, a hogyan továbbra egy külön posztot szánok majd.

Az utolsó érdemi edzésekről

Az előző posztban említett szombati hosszú után még feltornásztam a hetet 140km-esre, gondoltam, az még nem üthet vissza a későbbiekben. Bár a hét elején aztán mintha ismét kerülgetett volna valami getha, de aztán jóra fordult minden és hasonló hetet produkáltam újra, annyi különbséggel, hogy 24km-nél többet egyben már nem futottam, és azt sem nagyon eröltetve. No és az összkilométer is kevesebb lett (mások szerint még kevesebb ideálisabb lett volna).

A két minőségi edzés most egy 2*6 és 14km-es tempófutásból állt, emellett örültem, hogy lehetett szokni a meleget is, mert most már nagyon úgy tűnik, hogy az lesz a versenyen is. Nem örülök, de inkább így, minthogy az legyen az első meleg nap a tavasz folyamán...
A fenti futásaim 4 perc/km körüli tempóval és 155-ös pulzussal mentek, ami nem gáz, viszont amint kicsit jobban nekiengedtem a gyeplőt, már 160 felett kalapált a szívem, amit nagyvonalúan a 20 fok feletti hőmérsékletnek tudok be.

A futóhoz képest erős testalkatom (72 kg reggel, az estit jobb ha nem mondom) miatt egy fok melegedés sokkal jobban megvisel, mint egy pehelysúlyú versenyzőt, hisz a nagyobb izomzat csak úgy termeli a hőt amúgy is. De ezzel már eddig is meg kellett barátkoznom, különben csak télen lenne értelme futnom.

A fent emlegetett 24km-es futás a szeles időben már nem rejtett különösebb fejlődési lehetőségeket magában, de hogy ne felejtsem el, milyen másfél órán túl futni, kellett ez is. Most úgy számolom, a maraton is majd kissé tovább fog tartani :)

Aztán ma nem futottam egy kanyi métert sem, mégis majdnem dugába dőlt minden: a MOL-Páterdomb átkötő út végénél, már majdnem a síneknél egy jó 90-es (éves, igen) nénike autóval (ők kaphatnak még jogsit???) kihajtott a bicikliző mivoltom elé oldalról. Csak azért, mert a látómezejébe esett a szélvédőjének az oszlopa és nem volt már kedve elnézni mellette. Szerencsére jó előre figyeltem az életveszélyes manőver kibontakozását, időben befékeztem és megúsztam. Mégis, meglepett az a pofátlanság, aminek keretében még integetett is nekem miután észlelte, hogy ott hajt el fél méterre keresztbe előttem a testi épségemet veszélyeztetve. Elképzelem, ha elüt, lehet, hogy észre sem vette volna és áthajt rajtam...

Ez a hét már nem tempófutásokról és remélhetőleg nem is hasonlóan idegborzoló szituációkról fog szólni, hanem az aktív rápihenésről.

A Göcseji Galopp óta, avagy a maratoni felkészülés célegyenese

Az 55km-es terepverseny utózöngéjeként meghüléssel küszködtem egy hétig, torokfájás és takony ’szinesítette’ a napjaimat, de mivel lázam nem volt, 90km-es hét lett így is belőle, viszont minőségi edzés nem akadt köztük. A térdfájástól tartottam a legjobban, ehelyett a derekam érezte meg leginkább a számomra újszerű terhelést, de az is elmúlt hamar. A pénteket teljesen ki kellett hagynom, mert kifejezetten gyengének éreztem magam, ami még a hétvégén is makacsul kitartott, így még az 5 perces tempóért is kapaszkodnom kellett.

Aztán ez a hét már a normális kerékvágásban telt, egy lendületes, egy tempó és egy hosszú futással. No meg a töltelék, ami szintén fontos az aktív regenerálódás és azon prózai ok szempontjából, hogy másképpen nem jutottam el volna a munkahelyemre, mint futva (a bringám már hétfő reggel a cég tárolójába került).

A tempófutás most csak 2*7km-t jelentett óvatosságból 1 km lassúval közte, 3’59” és 3’56”os sebességgel, bemelegítéssel együtt 4’04”/153átlagpulzus lett, amit nem tartok tragikusnak, mégha alapból már 18 km-t szoktam tempóként egyben futni újabban. Nem esett valami jól, de napközben még köhögtem hébe-hóba.

A hosszú hétvége normál futásai alacsony pulzussal, de fáradt lábakkal zajlottak, tartottam is a szombati tempóváltogatós hosszú futástól, ja meg a melegtől. Ez lényegében be is jött, így legyen lottóötösöm, mégha nem is lottózom (bár így is kábé annyi az esélyem az ötösre, mint annak, aki lottózik).

Azt terveztem, hogy 3km-enként fartlekszerűen váltogatom a sebességet, épp ahogy gondolom, de már az elején látszott, hogy ez a szél, a meleg és a fáradt lábaim miatt felejtős lesz. Onnantól próbáltam egy-tempót futni, de ez sem bizonyult egyszerű feladatnak, mert szembeszélben és/vagy dehidratáltan 4’30” körül, hátszélben és jó állapotban 4’20” alatt futottam. Sajnos a ságodi temető közkútja még nem szuperál, de még a rekortán közelében elhelyezett Isostaromat is ellopták az edzés közben, így értek kellemetlen meglepetések a frissítést illetően, ami a meleg miatt kis híján betette a kaput.

Végül 2h39m50s/36km/4’26”/150átlagpulzus mellett tudtam le a napot, hazudnék, ha életem futásaként értékelném, és nagyon nem örülnék, ha a maratonon is hasonlóan nyárias körülmények között kellene teljesítenem, mert akkor hamar végem lesz...

2012 Göcsej Galopp 55km, ez még engem is váratlanul ért

Itt hagytam abba a legutóbb:
„Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is„

Ma lezajlott maga a verseny. Életem első ultrája, terepen, nagyon szép környezetben. Ebből már ki is derült, hogy 55km-ig is eljutottam. Nagyrészt napos idő, 0-8 fok közötti tökéletes hőmérséklet és ha nem is csontszáraz, de a pálya adottságaihoz képest kifejezetten futható talaj jellemezte a versenyt. (ezen azt kell érteni, hogy bokáig egyszer sem süppedtünk bele a mocsárba, már ahol mégis találtunk sarat). Sacc per kábé 25%-ban lehetett nehézkesen haladni a talaj minőségéből adódóan, ez kimagaslóan kedvező arány.

Az elején még olyan tízen haladtunk együtt, majd az első frissítő után már csak négyen, aztán hamarosan hárman: Hajduska Balázzsal és Rolival. Mindketten voltak már, és éppen ultrában, magyar válogatottak is, szóval nagyon nem nekem állt a zászló, főleg hogy még rengeteg
mászással kellett megbirkóznunk.

A frissítőknél Balázs éppenhogy csak megállt (volt nála háti, vízzel teli camelbak), mi pedig Rolival (nála semmi, nálam 2.5dl kulacsban) folyton üldözhettük. Főleg Rolinak jutott ki egyszer a ‘jóból’, amikor igencsak fel kellett szaladnia ránk 4 perc körüli tempóval, féltáv magasságában, ami elmondása szerint túl sokat kivett belőle.

Balázs vitte a tempót, mi pedig általában követtük. Nem esett rosszul, na de egy idő után annyira jól sem:) Mi ketten legelöl figyelmetlenségből kihagytunk egy frissítőpontot (Roli viszont nem, csak nem hallottuk a kiabálását) és ez majdnem megbosszulta magát. 35 km-nél történt, kifogyasztottam a kulacsom, majd utólag kiderült, hogy egy presszóba helyezték előbbre a korábbi években egy későbbi elágazásnál felállított pontot. Roli elmaradt a megállása miatt, én meg mondtam a srácnak, hogy menjen csak, majd elvergődök Kustánszegig (42.5km) étlen, de főleg szomjan.

…és itt el is dőlt a verseny. Csakhogy a javamra... Valamiért egyre nőtt a távolság közöttünk és bár kicsit később szinte teljesen visszazárkózott (ott, ahol nagy-nagy szerencsémre elcsíptem egy működő közkutat útközben!), onnan már csak nőtt az előnyöm és az utolsó 16 kilométeren végül 15 percet kapott tőlem.

Roliról nem tudtam semmit, sőt arra gondoltam, hogy a hiányzó frissítőállomás miatt biztosan majdnem kiszáradhatott és meg kellett állnia (közben meg a presszóban dőzsölt:) ).

Végül 4:38-as idővel értem be (amiben benne van két és fél perc állásidő is), ami 5’06”os (5’03”as nettó) tempó 54.63km-en, 805m szinttel, 146-os átlagpulzussal(4,255Kcal is leégett valahonnan rólam). Balázs ideje kb. 4:53, Rolié 5:00 lett, a többiekről sajnos nem tudok (Andi és ’Howling Samba Pa Ti Wolf’ Rudy volt kint közülünk még).

Tíz kilométeres részidők pulzussal, szinttel.

Akkor a sok szám után, érzésre milyen is volt belülről az egész.

Az elején (24km-ig), amíg beszélgettünk, mindenki szeretett mindenkit. A Keszeiéket irigyeltük részben, hogy bezzeg ők milyen szép hely alatt laknak :)

24-35km kissé megzuhantam, egy jól kitalált ürüggyel (egyébként tényleg végig szurkálta a lábujjamat egy odatévedt tüske) meg is álltam volna pihenni, ha mégis ott van az az ominózus frissítőasztal. De az aszfaltos lefelé menet szépen helyretett addigra (no és frissítő sem ott volt).

35-40km mivel átvettem a vezetést, kezdtem nem aggódni a tüske miatt és a közkút is életet mentett:)

40-55 között pedig már annak örültem, hogy mindenki látótávolságon kívülre került (hogy annyira, amennyire, azt nem gondoltam volna) és éreztem, ha nem borulok meg biológiai értelemben (hányás, fosás, fejreállás), fizikailag végig tudom csinálni, annyira éreztem magam még jó állapotban.

Ha azt veszem, hogy se ekkora távot, se igazán terepet, se komolyabb szintet nem szoktam futni, azaz ezek alapján még reményeim sem lehettek valójában, azt kell mondjam, hogy a sík aszfaltos edzéseimből csináltam meg a mai versenyt. 2 gél, egy aszaltgyümölcsszelet, egy fél banán és persze víz segített még ebben, no és a versenytársak, akikkel öröm volt futni, és nagy dicsőség gyorsabbnak bizonyulni náluk, főleg egy ilyen pályán.

Gratulálok mindenkinek és a szervezőknek is, hisz még én magam sem voltam képes eltévedni:)

2012 alapozás/2, Bíztató edzések

Legutóbb ott hagytam abba, hogy szépen gyűltek a zimankós edzések, azóta viszont olyannyira szelidült az időjárás, hogy megeshetett az a fura helyzet is, hogy 20 fokban is ki tudtam próbálni a lábaimat. PLUSZ húsz fokban.

Az utóbbi 4 hétben némileg csökkent a kilométeradag, 112-127-122-124 sorrendben, leesett pár centi hó is, jól meg kell becsülni, lehet, hogy mostanában ilyesmit csak a tévében láthatunk. Arra mindenképpen jó volt, hogy kiderüljön, a lányom nem szeret szánkózni, puff neki, az egyik (by anyós) Karácsonyi ajándék mehet is a padlásra :)

Érezhető „áttörést” az utóbbi két hét hozott, amikor is 3-3 komoly edzés is becsullankodott a heteimbe: két-két tempófutás és egy-egy hosszú vasárnaponként. A tempók jólesően mentek (kivéve, ha valahol középen elfutottam magam és olyankor a végük szenvedősre sikeredett), és a végén már 4 perces tempójú (155-ös pulzus) 19km-t tudtam nem erőlködve teljesíteni, nem is teljesen sík terepen.

Ha viszont egy igazán bizakodásra okot adó edzést akarnék kiemelni, az egy 35 km-es, 5km-enkénti tempóváltásos futásnak jár (4'51"-4'39"-4'30"-4'17"-4'03"-4'10"-4'02"), ahol a lassú első 15km ellenére 3:04 órás maratoni időnek megfelelő tempót átlagoltam végül (147-es pulzus mellett).

Ezen a héten, az ominózus 20 fokban, már kipróbáltam némi résztávozást is, de a 3km-es intervalok esetén sem mentem sokkal 4 min/km alá, arra – sajnos – nem lesz szükségem a maratonon majd:)

A mai részben szintes 35km-em (205m felfelé) is megfelelően alakult a nagy szélben (4’39”/138BPM), főleg hogy víz (működő közkút) hiányában megspóroltam a magammal vitt gélt is, így be kellett érnem mindössze egy nagyobb pohárnyi Isostarral.

Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is.

Kávási kihelyezett edzés

Immáron második alkalommal került sor a Göcsej Galopp előtti pályabejárással egybekötött kihelyezett edzésre. A versenyként futható 16 km-es szakaszt teljesítettük öten: Kriszti, Attila, Gyula, Sólyom és én. Timi és Roli egy kicsit rövidítve, de Bödét érintve tettek meg egy 9 km-es kört. A terepviszonyok a már-már szokásos vaddisznóképzős jellegűek voltak, talán egy fokkal kevésbé volt dagonyás, mint tavaly. A Kurta-major előtti részen még hó is volt.Majd a Németfalu utáni szokásos:Mint látható, az időjárásra nem lehetett panaszunk, napsütésben bő plusz fokokban mentünk.
Sólyom több helyen javította a jelzéseket, az útvonal néhány helyen módosulni fog. Túl erős tempóval nem büszkélkedhettünk, de nem is ez volt a cél. Nettó 1 óra 45 perc körül tettük meg a távot.

Ha a verseny előtt a mostanihoz hasonló időjárás lesz, egész jól futható lesz a pálya. Minden futótársamnak csak ajánlani tudom a következő Göcseji Galoppot.

Néhány gondolat az eddigi 2012es felkészülésemről

http://korpa.blog.hu/2012/02/12/2012_alapozas_tel_tabornok_vegul_betamadott

"Végigtáncoltam a hegyi maratont"

Lőrincz Endre szilveszteri beszámolója

Mivel nem vagyok egy versenyre járó tagja az egyesületnek, így a szilveszteri futás se tolta fel az adrenalin szintemet, ráadásul nekem a november vége - december elég húzós munka ügyileg ez okból a régi jól bevált edzés programra került sor - erős rápihenés. Természetesen ki nem hagynám az indulást bár minden évben a henyei kápolnánál megfogadom, hogy jövőre csak a fél távon indulok, de aztán mikor oda kerül a sor akkor persze hogy a 41-re szavazok (legalább mi 40-esek tartsunk össze).

December 31-e futás ez a mottó már 16 éve - az elsőt még kihagytam azóta rendszeresen jövök, még kettőt hagytam ki egyet tüdő gyuszi miatt egyet mert eltáncoltam a bokámat :)

Így ez volt a 14. futásom. Az első alkalmakkor még a suhogó melegítőben toltam mire be értem plusz 2 kiló izzadságot vittem benne. Aztán beléptem az egyesületbe, ruhatáromat is frissítettem, illetve az évi km teljesítményem is meg 3-szorozódot. No de térjünk vissza 2011. 12. 31.-re, reggel időben keltem,  7.00 órakor már indultam Zeg.-re, hogy időben be érjek egy kis bemelegítés és barátokkal való beszélgetés is beleférjen. Öltözékemen gondolkodtam egy kicsit, de aztán az előrejelzésekre hagyatkozva viszonylag lazább ruházatot választottam, ami a végén jó döntésnek bizonyult. Frissítésnek 4 db High 5 iso gélt vittem magammal illetve fél liter vizet. A rajtnál a közép mezőnyben helyezkedtem el ígaz így kerülgetni kellett, de nem tartottam fel a ,,vágtázókat". Magányos futásra készültem, mivel kedvenc futótársaim (Andi és Rudi) éves km gyűjtése alapján számoltam vele, hogy úgy ott hagynak majd, hogy csak a port szagolhatom utánuk. Nem csalódtam, hiába barát az  nem ellenség :) , így az első km után már csak a hátukat láttam. A jó szokásomtól eltérően most inkább a megfontoltabb kezdés mellett döntöttem, - illetve azért a 80 kg-os súlyom is vagy 3 kg-al több mint az ideális lenne - ez is arra sarkalt. Így aztán szépen komótossan futottam fel a TV toronyig. A gondolataimban körvonalazodót a taktika :), dombokat topogóssan, lejtőket kapkodóssan, az egyenes szakaszokat pedig lendületessen futom majd. Hiába ha az ember fut teljesen meg világosodik. A toronytól lefele még elég jól egyben futott a csapat, majd a Jánka-hegyre fel szakadt kissé szét. Az első frissítést ki akartam hagyni, de szinte beráncigáltak :) egy meleg teára, ledöntöttem a torkomon - csak hagyományőrzés címen - aztán hajrá tovább. Itt még láttam Andit a távolban, de a megállás miatt elvesztettem szem elől, Rudi barátom után meg már a por is leült úgy elfutott. Jánka-hegyről le érve a következő szakasz nem túl izgalmas, de legalább egyenes így kicsit bele erősítettem, illetve egy iso gélt is betoltam a szervezetembe. Az eddigi szakaszon, mindig volt valaki akivel együtt futva beszélgetni tudtam, de itt most már csak magam társasága maradt - de az legalább jó társaság volt :) . Botfa környékén Sergyán Gabi barátomat értem utol - minden tiszteletem az ővé hiszen törött kézzel futott - majd a későbbiekben többször kerülgettük egymást. Botfán Andit is látni véltem a messzeségben, igaz szemüveg nélkül elég vaksi vagyok már messzire,  de ez is a korral jár. Itt külön megemlítenék egy szurkoló társaságot Ők mindenhol ott voltak - igaz Ádinak és Krisznek szorítottak - de mikor más jött akkor is szorgalmasan biztatták a futókat. Köszönet érte! A botfai frissítőnel egy kis víz és szőlő cukor bevitele mellett döntöttem, de sokat nem akartam időzni. A botfai hegy kaptatóját egész jól küzdöttem le, nem gyorsan, de folyamatos futással itt előzött meg Gabi barátom fel felé, majd a gerincen vissza előztem. Bozsoki hegyen lefelé Feri ért utol, majd a frissítőig együtt haladtunk, itt hívott húgom merre járok mert kijönne elém.Közöltem a pozíciómat északi szélesség - nyugati hosszúság, majd rá hagytam a döntést hova jön. Közben Andi és Gyula is elég közel kerültek, már a vaksi szemeimmel is felismertem Őket :) . Bár szívesen utol értem volna duójukat, de vissza fogtam magam inkább ittam és ettem valamit, majd Ferivel tovább indultunk. A csácsi hegyeknél aztán ismét lazábbra vettem a tempót Feri pedig elhúzott. Itt találkoztam az első turista csoporttal voltak vagy húszan, majd a következő a henyei kápolnánál, hangos biztatásuk jól eset. Csácsi hegyen Andiékat is utol értem, sőt kényelmes tempóm mellett is meg előztem - mint utólag kibeszéltük a dolgot kicsit erősen kezdet talán és ez sokat kivett belőle. Mivel jó barát vagyok így ott hagytam :) . Kápolnát elhagyva a kutyások társaságával is találkoztam, köztük pár ismerős is akadt. A kutyáktól nem tartottam, mert tudtam képzet állatok így bátran vágtattam be közéjük.

Csácsból lefelé Gabi barátom ismét be ért, hiába a felfelé futás nagyon jól ment neki. Az átlag tempóm 5,50 körül lehetett így a féltávnál meg is voltam elégedve magammal. Az aszfalton futás viszont nem eset jól a bal lábamnak. Szeptembertől fáj a talpam, ha sokat futok kemény burkolaton és ez a lejtőknél kezdett jelentkezni, legalább tudtam, hogy meg van még a lábam. A parkerdőnél Gabit kicsit lehagytam, de ettem egy iso gélt és ittam a hozott vizemből is, de a kulacs az istennek se akart vissza menni a helyére, sétára váltottam és Gabi elment mellettem. Mire vissza kínlódtam addig elég nagy előnyre tett szert. Egy kis tempó növeléssel a parkerdő végére utol is értem, itt kicsit tanakodtunk fent fussunk-e vagy lent, de nyilak egyértelműen lent vittek, így arra mentünk. A felüljáró alatt a sínek túloldalán Feri kocogott, Gabi lemaradt. Az ezután következő rész kicsit kimaradt - lehet elaludtam :) - az biztos, hogy a Bútorgyári frissítőtől Ferivel futottam tovább. Köszönöm az italt bárki is adta :) jól eset. Kiválóan éreztem magam, fáradt sem voltam biztos aludtam bár a sebességemnek jónak kellet lenni-e ha utolértem elnökünket. Hock J. utat beszégetve teljesítettük és hipp-hopp már a Gabona forgalminál voltunk. Vera itt várt és megnyugtatott, a Gógán hegy teteje még mindig meg van nem kopott le azóta. Ez nagyon megnyugtatott, hiszen micsoda kiszúrás lenne, ha véletlenül egy méterrel is kisebb a dombocskánk. Egyből reklamálnák a szervezőknél. Maradt egy kis frissítőm, de ezt a két decit is leadtam Verának azt se keljen már cipelni, lelkileg jól eset bár tudom nem nagy súly, de még is csak súly. Előttünk két futótárs küzdőt a szintemelkedéssel. Feri itt megint elhúzott, igaz előtt közölte most kezdődik csak a maraton. Ismét megnyugodtam, az ember nem csalódik. Eddig minden hegyet megfutottam, de a Gógán azért csak sétára bírt, bár az előttem levők is csak sétálgattak felfelé, elnökünk kivételével aki büszke tartásban kocogott felfelé, majd tűnt el. A sétám is erősebb volt az előttem haladónál így, magam mögé utasítottam a túrázok ,,könnyed" lépteivel. A kanyar után újra kocogásra váltottam, és ekkor be ijesztett a lábam - éppen előtte ecseteltem Ferinek, hogy szokott görcsölni a lábam és most semmi - no mondok ez fele se tréfa pont a végén? Igyekeztem úgy lépni ahogy eddig és gondolataimmal arra gondolni, hogy a vér kiviszi. Ez kicsit lassított, viszont segített és kedves bal lábam ismét hajlandó volt velem futni. Jött az utolsó emelkedő ezt a feléig futva topogtam, de aztán sétára váltottam mert, úgy is azzal a sebességgel haladtam. Előttem is sétált valaki, gondoltam majd lefelé beérem. A tetőre felérve elindultam lefelé a lejtőn, de a bal lábam hangulata is lejt menetbe állt és most a talpamat éreztem erősen, így az üldözésről lemondtam. Lefelé Edit fényképezett - nem a legfotogénabb állapotomat - és biztatott pár szóval, köszönet neki is.

Lejtő aljára le érve, kicsit gyorsítottam és ez a talpamnak se volt ellenére. Platán sor - Gasparich utca kereszteződésnél várt Vera és kutyája Angie. Ők voltak a nyuszi társaim. Köszönhetően nekik, az utolsó szakaszt nagyon gyorsan tudtam le - órámra sandítva 3.42 perc/km tempóval rohantam. Lidl-nél sajnos feltartott az autó forgalom és megállásra kényszerített, de utána újra gond nélkül felpörögtem arra a tempóra. A bal lábamnak meg ideje se volt ellenkezni, már is be értünk. 3 óra 48 perc alatt volt meg a táv 157 átlag pulzussal, és nagyon jól éreztem magam még a gyors befejezés se fárasztott ki. Igaz végig táncoltam az egészet, lejtőkön eljártam az egerszegi kapkodóst - botfai hegyen a botfai tipegőst - csácsi hegyen a csácsi toporgóst és Gógán hegyen a lépkedőst. Ezek után nagyon vártam a már az esti közös vacsorát, hátha ott is táncolunk majd.

Összességében ismét nagyon jól éreztem magam, köszönet a szervezőknek és segítőknek. Jó volt ismét futni. Remélem 2012-ben ismét sok baráttal és futótárssal teljesíthetem ezt a távot, vagy a kisebbiket.

Endre

2011 - Amilyen rosszul kezdődött, annyira a PB-k éve lett végül

www.zaszse.blogspot.com

(a képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (6), ennél már csak jobb jöhet?

(a képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (5), mindig csak a hétvége ’ül'

(a képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (4), pislákolás az alagút végén

(képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig(3), takarékláng

(képre kattintva indul)

korpa

Út a szilveszteri maratonig (2), első hegyi tesztfutás

Szilveszteri MMM 24 km, tesztfutás leírása.

korpa

Út a szilveszteri maratonig (1): első tempóedzés

Egy rövid edzésleírás a blogomon.

korpa

A futás a világ legegyszerűbb dolga (lenne?)

Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy mennyire kevés is kell ahhoz, amit sokan azért nem érnek el, mert azt gondolják, hogy mennyire sok kell hozzá.

Ez a bejegyzés arról is fog szólni, hogy kizárólag szorgalommal és alázattal is lehet előbbre jutni és akkor csak nagyon keveset kell/lehet a körülményekre fogni.

Kezdem azzal, hogy nem akarok sokat mellébeszélni, ahol tudom, ott a számok nyelvén fogok szólni.

Lényegében 2008-ban kezdtem a futást, előtte kondizgattam, országúti kerékpároztam és duatlonoztam (versenyszerűen is), még korábban pedig kispályás fociztam. Talán a legutóbbiban szorult belém némi tehetség, a többiben felejtős produkciókat nyújthattam. Legalábbis semmiféle érdemleges eredmény nem jut most eszembe.

Ennyit akkor erről, magyarán pozitívumot nemigen tapasztaltam kiváló genetikai adottságaimból adódóan, mert hát azzal nem rendelkeztem. Mondjuk azt, hogy egy pizzától még nem híztam el disznó módjára, de ezt azért az emberek jelentős hányada elmondhatja magáról. Kivéve, ha két, három, négy, stb. mennyiségekben méri már az adagot.

Ha már a pizzánál tartunk: étkezés. Sokan meg szoktak lepődni, de nem élek táplálékkiegészítőkkel a legalapvetőbb dolgokat leszámítva: egy kis izotoniás ital hébe-hóba, némi magnézium-kálium por, ha éppen eszembe jut, maratonok közben pedig gél. Amúgy pedig csak amit elém tesznek, vagy magam elé teszek, plusz sok csoki, némi „hazai” gyümölcs, ilyesmi. Mint sok más gyarló ember esetében a világon, csipsz és gyorskaja is jut belém, még ha nem is gyakran. Ebben sem nevezhetem különlegesnek magamat, sőt!

Stressz? Mert hát ez is sok mindent befolyásol. Alkalmazottként nem akkor kelek, amikor nekem tetszik, ha meló van, meg kell csinálni, ha szart csinálok, le vagyok …va. Normál stresszhelyzetek, talán kicsit jobb stressztűrő képességgel, mint az átlag, de ebben sem vagyok biztos.

Lássuk csak, mi kell még az eredményességhez? Ja igen, futni, tényleg.

Mi kell hozzá? Szorgalom, alázat, a mozgás szeretete, saját korlátaink ismerete és tudatosan felépített edzésmunka. Csak egyik ne legyen meg és máris borul a bili.

Nincs szorgalom? Egyre nehezebben fogsz elindulni.

Nincs alázat? Hamarosan kudarcot vallasz.

Nem szeretsz sportolni? Előbb-utóbb belefásulsz.

Nem ismered a határaidat? Folyton megsérülsz.

Edzésmunka? Akkor itt jöjjenek a számok:

Futott kilométerek az utóbbi években: 2008: 2728km, 2009: 4779km, 2010: 5345km, 2011: kb. 5100. Időráfordítás: heti 8-10 óra. Vajon sok ez? Alig több annál, mint amit az orvosok egy átlagembernek, mint mozgásra fordítandó időt javasolnak. OK, hogy alacsonyabb intenzitással, de sokkal kevesebb időt az sem „rabol” el a hétköznapokból.

Eredmények alakulása (félmaraton): 1:29(2008), 1:26 és 1:23(2009), 1:22 és 1:19(3-szor is, 2010) , 1:18:31 (2011). De a többi versenyszámban is folyamatos a fejlődés.

Elsősorban annyi kellett hozzá, hogy csináljam. Nem azért mert kell, hanem mert már az életvitelem részévé vált, ez olyan mint a teljesen inaktívaknál a TVnézés, nekik sem nyűg. Nem ördöngösség és nem hókuszpókusz, szorgalommal sok mindenre választ kaphatunk, nélküle viszont csak fanyaloghatunk.

Meg lehet kérdezni Rudit, Keszei Krisztát és Bandit, csak mint a legutóbbi időszak "gyorsulási versenyének" felfedezettjeit, de sorolhatnám szerencsére legalább a fél ZASZ-t, aminek nagyon örülök. (Jó lenne, ha más is leírná a gondolatait ezzel kapcsolatban, vagy cáfoljon meg, ha más a véleménye) No és a legfontosabb: olyat viszont nem ismerek, aki a kvalitásai és teljesítménye ellenére csak vegetálna és nem jut egyről a kettőre. Mert végül aztán a befektetett munka kifizetődik…