3. nap Zalaszentiván-Teskánd

Így utólag is gratulálok a tegnapi nap futóinak külön kiemelve Andi teljesítményét. Nekünk szerencsésebb időjárás jutott se túl meleg, se eső, így a 17.00 órás találkozó után a Pláza parkolóból 4-en indultunk Szentiván felé még autóval :) Jelesül Roland (főszervező), Feri (tájfutók képviseletében), Gizke (mozgó frissítő állomás képviselője) és Endre (e sorok szerény írója). Zalaszentivánon már várt minket két kerékpáros kísérőnk Emese és István (futókat buzdítók képviseletében). Az induláshoz a falu végét jelző táblához kocogtunk majd elindultunk 3-an közösen, hogy utána a megbeszéltek szerint az első etapot én vigyem végig. Az induláshoz egy zsemle színű kutya is csatlakozott de csak a fényképezés erejéig - gondolta meg van a magához való kutya esze mit rohangáljon ha nem kap kaját. Gizke, Roli és Feri az autóba pattanva elindultak az egervári várhoz. A szentiváni templomnál a biciklis kisérők és köztem kisebb vélemény különbség alakult ki a helyes irány vonatkozásában - Emese határozottan megindult Zeg. felé, pár métert a csorda ösztön hatására én is megtettem, de végig gondolva az út hosszát inkább vissza fordulva a Zalaszentlőrinc felé vettem az irányt, úgy is rólam nevezték el (sajnos Szentendrét nem érintettük). Az első kilométerek jól tellettek, néha beszélgetve - néha kicsit magamban elmélyedve tettük meg a 7-8 km-et. Vasboldogasszony határában már ismerős terepen futhattam hiszen itt dolgoztam 8 évet az egervári Tsz-ben. A várnál Feri barátunk friss erővel és elhatározással csatlakozott hozzám és folytattuk utunkat. Következett Egervár majd a faluban elfordulva Lakhegy felé megkezdtük első igazán komoly emelkedőnket. Emese bringával még repetázott is a domb első feléből visszagurult, meg nézni valóban meredek-e. Mi elhittük első látásra is így szépen haladtunk felfelé az első majd második emelkedőn. Lakhegyre felérve a község közepén várt minket a frissítés. Itt Roli is csatlakozott hozzánk kipróbálva, a lába hogy bírja. Kb. 2 km-t megtéve hármasban vittük a jelképes stafétát futva, majd a lakhegyi-vasvári út kereszteződésénél én az autó kényelmét felvállalva kiszálltam a trióból. Győrvári kanyarban egy frissítés után Roli, Feri és két bringás kísérőjük tovább indult Vas megyei levegőbe is beleszagolni. Mi tovább mentünk Petőmihályfára, hogy ott verjünk állomást. Nem tudom aludtam-e vagy csak nagyon elábrándoztam, de nekem nagyon rövid időnek tűnt amikor a kis csapat beszélgetését meghallottam - szerintem teleportáltak vagy mi, mert olyan hamar megérkeztek, gyors kapkodás víz, csoki és már száguldottak is tova Andrásfa felé. Ezen a helyen is kaptak egy kis utánpótlást, de már rutinosabban gyorsan kikészítettem mindent, mire befutottak terülj-terülj csomagtartó várta őket.
A következő állomás Nagykutas volt itt már én is vissza szálltam a ringbe és átvéve Feri helyét Rolival közösen készültünk az utolsó 10 km megtételére. Víz, banán, csoki hajrá - irány Kiskutas. Rövid szakasz volt se perc alatt ott voltunk, majd irány a kutasi pincék illetve Hatháza. Feri aki a gépkocsi parancsnoki ülést (anyós ülés) foglalta el Nagykutas óta, mondta Gizkének, hogy a hegyi út kiválóan járható így az autó is utánunk indult. Később beigazolódott: a tájfutónak a földút már sztráda, így mi futók gyorsabban haladtunk mint mögöttünk a frissítés. Biciklis kisérőink is saraztak egy csöppet, de mi futók száraz lábbal vettük az akadályokat. (Feri, ha olvasod a szivacs és sampon a hatházi első ház mellé raktam, ott áll a koszos autó is :) ) Hatházára beérve egy gólya álldogált peckesen a lámpa oszlop tetején. Kicsit aggódva futottunk felé mivel a gólyabélcsatorna vége az út felé nézett és félő volt esetleg ijedtében hátha kijön valami. No de nem volt gond szocializált gólya volt és méltóságosan szárnyra kapva, ott hagyta a földhöz illetve biciklihez ragadt halandókat. A reptéri kutyák ugatásától kísérve már nagyon közel voltunk aznapi célunkhoz, jött a körforgalom ezt is szabályosan a közepén futva tudtuk le, majd Andráshida, majd a Zala híd. Itt kedves biciklis kísérőink már nem bírva lassú tempónkat (fáztak is már kicsit) elbúcsúztak és haza felé vették útjukat. Köszönjük nekik kitartásukat. Rolival Teskánd felé fordulva a cél egyenes szagát megérezve kapkodtuk lábainkat és még sötétedés előtt a teskándi sportpályához érve teljesítettük a távot. Jó futás volt, remélem hagyomány lesz, és aki még nem futott itt a hétvége, hajrá ne hagyjátok ki.

Endre