2010. augusztus 6., péntek

Megyefutás 2. 2010-08-05 Teskánd-Söjtör

Csütörtökön már jóval népesebb, sőt, az eddigi legnépesebb mezőny indult neki a kb. 30 km-es szakasznak. A lányok-asszonyok becsületét Sifter Andi és Viki mentette meg, a másik nem képviselői közül pedig Fehér Feri két tájfutónövendékkel, Sergyán Gabi, egy civilben egyetemista és focibíró srác, Déri Miki és én gyülekeztünk a focipályánál. Kerékpáros kísérőnk HPeti2, míg autós Roland személyében mára is akadt. Miután elkészült a szokásos és az eddigiek közül a legszélesebb csoportkép, máris Rám felé vettük az irányt: Andi és Gábor vezetésével 5 perces tempóban futottunk.




Déri Miki Babosdöbréténél elköszönt tőlünk, aztán egy rövid frissítés és egészségügyi szünet után következett a "félelmetes" rámi szerpentin. Ez nekem mindig kissé a hegyvidéki környezetet idézi, jobbra-balra erdőség, lent a falu, előttünk a kanyargó út.

Nagylengyelnél a tájfutó különítmény vett búcsút tőlünk, akiket Roland visszaszállított a rajthelyre, mi pedig immár öten érkeztünk meg Gellénházára, ahol előbb egy, majd máshol már két megtermett, de amúgy békés kutya mellett oldalogtunk el.

Innen irány a Sárhidára vezető MOLos átkötőút, ahol sík résszel már nem is találkoztunk, ellenben hullámvasútszerűen változó szintkülönbséggel. Ekkor megjelent Jani is drótszamarán (ha nem sértődik meg ezen), de mint kiderült csak azért, hogy a Vikivel összeveszhessen:-) (talán olyan megfontolásból, mert előzőleg mindenki mindenkivel félreértette egymást a tekintetben, hogy melyik Andrea a sok közül jön/nem jön a futásra)

Az utolsó domb tetejéig a focibíró sráccal emberesen megnyomtuk a kilométereket, a végén már a felfeléken is közel 4 perces tempóval haladtunk.



A többieket természetesen bevártuk a tetőn, én pedig innen vissza a város felé, míg a többiek Söjtör irányába indultak tovább. (innentől nem tudom mi történt velük, de jó eséllyél még sötétedés előtt beérhettek).

Nekem a nap során összesen 37km jött össze, amelyből éppen 18-at tudtam a Megyefutás keretein belül elszámolni.

Még képek itt.

korpa

1 megjegyzés:

Roland írta...

Csak hogy befejezzem a történetet:
Sárhida után hárman, Andi, Gábor és a Korpa által emlegetett "focibíró", azaz Kulcsár Dániel (Dani) vágtak neki a maradék 9-10 km-nek. Két biciklis (Peti és Jani) továbbá két autós (Viki és Roli) kísérőjük is akadt. Jó tempóban érkeztek meg előbb Bakra, majd a nap célállomására, Söjtörre. Ahol, ha ünneplő tömeg nem is, de egy kedves család várt bennünk nem akármilyen meglepetéssel: friss pogácsával, palacsintával, teával. Mondani sem kell, milyen jól esett mindannyiunknak. Végül a futásból én is kivettem egy kicsit a részem, az utolsó két km-re beszálltam. Dani személyében egy kiváló futót (új Aszfaltszaggatót) ismerhettünk meg, rekord létszám jött össze a futásra, szóval remekül sikerült a csütörtök!