Múlt szombatra két rendezvény is jutott, melyekre készültem, hogy mindenképpen ott akarok lenni (igaz, az egyiken csak szurkolóként). Mivel azonban időpontilag ütköztek, így komoly dilemmába kerültem, amit végül azzal a döntéssel oldottam meg, hogy előbb futok egy jót a Cross Félmaratonon, aztán autóba pattanok, és irány Nagyatád, a legnagyobb magyar triatlon verseny, az IronMan helyszíne.
Délelött 10-kor az Alsóerdőn már kezdett kirajzolódni a szűk létszámú, de annál elszántabb futókból álló indulók mezőnye. Keszi és segítői kiválóan előkészítettek mindent, így jó hangulatú versenynek néztünk elébe. Az előző esti felhőszakadás után sártengerre számítottunk, de ehhez képest a kicsivel több mint 5 km-es pálya egészen futható volt a legtöbb részén.
Nyolcan vágtunk neki a távnak, ebből hatan Aszfaltszaggatók. Kényelmes tempóban kezdtük az első emelkedőt, én sem akartam gyorsan kezdeni, mert még mindig éreztem kicsit a focis sérülésemet, és különösen a gyors lépéseknél élesedett a fájdalom, úgyhogy egy egyenletes tempót terveztem az egész távra. Az első körben nagyrészt azzal voltam elfoglalva, hogy figyeljem a pálya vonalvezetését, és a lábam elé nézzek, hogy el ne essek. Ugyanis a terep meglehetősen nehéz volt: enyhébb és durvább emelkedők és lejtők, erdei árnyékos részek és nyílt napsütéses szakaszok, keresztbe dőlt fák, akadályok, stabil talaj és csúszós sáros részek színezték az amúgy sem unalmas kört. Egy darabig Bandi jött közvetlenül mögöttem, de aztán egyedül maradtam a kör felére.
A következő körben tartottam a tempót, de valahogy nem esett túl jól a mozgás, fáradtnak éreztem magam. Aztán a harmadik körre magamhoz tértem: jóval lazábban futottam, és mégsem lassultam, persze ez betudható annak is, hogy közben száradt a pálya, és kevesebbet csúszkáltam. Az utolsó kör még lazábbra sikerült, így végül nagyjából négy egyforma körrel fejeztem be a versenyt. Nem tudom megmondani, hogy teljesen egészségesen mennyivel ment volna gyorsabban, de nem hiszem, hogy sokkal.
Bár én a végén örültem, hogy bentmaradtam a maratoni világcsúcson belül, de Korpa lehet hogy kitér a hitéből, ha meglátja az 1:58-as győztes időt. Végül aztán a finom tészta után megvolt az eredményhirdetés is, jobbról és balról is Aszfaltszaggató állt mellettem a dobogón, Hegyi Peti 2:13, Keszei Bandi pedig 2:18-as idővel teljesítette az előírt 4 kört.
Délután aztán Timivel ellátogattunk Nagyatádra, ahol megleshettük, hogy az úszás és a bicikli teljesítése után hogyan küzdenek a vasemberek a futópályán. Sok-sok ismerős arcot láttam, a versenyzők közül leginkább a két egerszeginek, Vojnovits Csabinak és Koday Lőrincnek (alias Busi) szurkoltam. És jó volt viszontlátni a tavalyi IronMan váltófutásom helyszínét.
Derekasan állták a sarat, bár mindkettejükön látszott, hogy alaposan kihajtották magukat, ahogy kell. De még az utolsó kilométereken is teljesen maguknál voltak, érződött, hogy jól felkészültek a nagy megmérettetésre. Busi elég bosszús lett a végére, mert elszámolta a saját körét, de mentálisan szerintem még mindig jobb egy ilyen felpaprikázott hangulat, mint a végletes csüggedés, apátia. Tehát lehet, hogy még jót is tett neki az eset, így a maraton vége felé.
Végül Csabi 11:05-ös idővel kereken 50. míg Busi 11:55-ös idővel kereken 100. helyen végzett, így Zalaegerszeg két új, friss Vasemberrel büszkélkedhet. Gratulálok nekik!
Minden infó a versenyről: Ironman Nagyatád
1 megjegyzés:
Bravó a nagy melegben teljesített félmaratonokért és főleg az ironman-eseknek, mert nem semmi körülmények között versenyeztek ők sem!!!
Csabitól várok egy beszámolót, de valsz. csak szóban fogja.
Megjegyzés küldése