2010. november 24., szerda

Egy futókísérlet margójára (azaz a zöldet ne akarjuk zöldebbre festeni)


Néhány hónapja egyik ismerősöm megkínált egy "csodaszerrel". Biztatott, hogy próbáljam ki, meglátom, hogy ugrásszerű teljesítményjavulást fog eredményezni. Mivel nagyon sokakat érdekel a téma, beszámolok az eredményről, továbbra is tartva magam ahhoz az alapelvhez, hogy itt a blog-on semmilyen konkrét terméknek nem szeretnék sem reklámot, sem ellenreklámot csinálni.

Maradjunk abban, hogy az adott termék becsületes neve X! Azonnali, tizenszázalékos gyorsulást ígértek hozzá, amit igencsak kétkedve fogadtam elsőre. Hangot is adtam fenntartásaimnak, néhány alapos érvvel rá is mutattam ennek nyilvánvaló képtelenségére. Ekkor ismerősöm már csak 5-6 %-os gyorsulásról beszélt. Ekkor aztán ennek képtelenségére is rámutattam néhány objektív ténnyel, mire barátom már csak annyit mondott: ha csak 1-2 %-ot gyorsulsz X-től, már megérte, nem? Gondoltam, adjunk neki egy esélyt, így amint engedték a körülmények, elvégeztem a "kísérletet".


Alapos embernek tartom magam, szeretek részletekbe menően tájékozódni sok mindenről, amivel kapcsolatba kerülök. X-ről szóló tájékoztatók böngészése közben örömmel konstatáltam, hogy komoly, megalapozott hátterűnek tűnik (sajnos ez nagyon sok, a piacon tomboló divathóbortról nem mondható el), ugyanakkor aggasztott is, hogy kissé egyoldalú, és rövid távra koncentráló megközelítést találtam benne a sportteljesítmény javításáról (hogy ez miért baj, arról nemrég egy másik fórumon írtam egy kis elmélkedést: A valódi minőség 3 alapkritériuma). 

A kísérlet lényege, hogy 4 darab futótesztet hajtottam végre, azaz egy előre meghatározott távot egy előre meghatározott pulzussal futottam végig, és mértem, hogyan alakul közben a sebességem. Kétszer egy kicsit magasabb volt a célpulzus (egyszer X-el, egyszer X nélkül), míg kétszer kicsit alacsonyabb (X-el, X nélkül). Amennyire lehetséges, próbáltam figyelni arra, hogy lehetőleg mindenféle körülmény hasonló legyen a futások alkalmával, és gondosan ügyeltem arra, hogy a terméket az ajánló részletes és pontos útmutatásai szerint fogyasszam el.

Az eredmények (perc/km-ben)
A magasabb pulzusnál:
4:01 X-el
3:58 X nélkül
Az alacsonyabb pulzusnál:
4:49 X-el
4:49 X nélkül
Közérzetre nagyon hasonlóan estek a futások, egyedül a gyorsabb X-es verziónál fájdult meg egy kicsit a hasam, de ezt természetesnek veszem, hiszen először találkozott az (amúgy nagyon finom, de mégiscsak) idegen anyaggal.

A stopperrel sohasem szabad vitatkozni, és a rajta lévő számok egyértelművé teszik az eredményt: X pontosan annyival gyorsított fel engem, amennyire számítottam: semennyivel.

Két megjegyzésem lenne hozzá.

1. Önmagában ez az eredmény természetesen se jót, se rosszat nem jelent X-re vonatkozóan. Csupán a mögötte lévő marketing ígéreteket kérdőjelezte meg elég erőteljesen (legalábbis az én esetemben).

2. Azért írtam, hogy pontosan erre számítottam, mert immár másfél évtizede tudatosan nagy hangsúlyt fektetek a helyes táplálkozásra, szervezetem minden funkciójának karbantartására. Pontosan tudom, hogy nemcsak jó állapotban vagyok, de szervezetem egyensúlyban is van. Azaz rövidtávú machinációkkal nálam további javulást nem lehet elérni, hiszen az csak akkor működik, ha a szervezetben egyensúlytalanság, alultápláltság, hiányállapot van. Ezért - őszintén mondom - meg is ijedtem volna, ha a kísérlet látványos javulást hozott volna, ugyanis az egyértelműen utalna a súlyos egyensúlytalanságomra. Azaz: a zöldet nem lehet zöldebbre festeni (csak a sárgát) :-D Akinek ez így nem teljesen világos, javaslom még egyszer a már említett cikket: A valódi minőség 3 alapkritériuma

Száz szónak is egy a vége: továbbra sem hiszek az egyik napról a másikra ható csodaszerekben. Továbbra is úgy gondolom, hogy az elvégzett edzésmunkától fejlődünk, és nem a tápláléktól. A táplálékunknak csak biztosítani kell a mindennapi munkához szükséges energiát, és a kiegyensúlyozott regenerációt, méghozzá hosszú távon és biztonságosan. Én inkább ezt keresem a táplálékokban.

3 megjegyzés:

korpa írta...

Pedig a második képen a 3-as pályán futónál tisztán látszik, hogy X-szel futott:)

Persze azt jobb, ha nem taglaljuk, hogy X=?

Roland írta...

A második képen alighanem 100 m-t futottak, vajon ott működött volna? :) Szerintem se taglaljuk, hiszen abszolút nem az a lényeg, hogy konkrétan hogyan hívják. Sokkal inkább a mögöttes tartalom számít, erről próbált szólni az írásom. Amúgy örömmel olvasnék hasonló felméréseket, esetleg véleményeket másoktól is.

Roland írta...

Persze csak szigorúan X-et, Y-t és Z-t emlegetve... :D