2010. november 21., vasárnap

Egy futóverseny "utózöngéi"

A tavalyi saját versenyünkön elért eredményemnek köszönhetően egy nagyszerű ajándékban részesültem: kaptam egy kétnapos utalványt Magyarország legjobb családi szállodájába, az alsópáhoki Kolping Hotelbe. Éppen azon tanakodtunk, mikor tudnánk elmenni, amikor a félmaraton női győztese, Görög Vera jelentkezett, és arra hivatkozva, hogy ő nem rajong az ilyen wellness témáért, és amúgy is messze laknak a megyétől, felajánlja nekem a másik utalványt is. Így végül Timivel ketten térítésmentesen utazhattunk Alsópáhokra, most novemberben került rá sor.


Ha már ilyen csodálatos ajándékot kaptam, illik egy kis reklámmal viszonoznom a kedvességet, annál is inkább, mivel kiválóan éreztük magunkat! 

Bevallom őszintén, nagyon sokszor jártam már Alsópáhokon, de nem is sejtettem, micsoda hatalmas létesítmény található a falu kellős közepén, mert a főutcáról alig látszik. 10 hektáron több szállodaépület, éttermek, kápolna, medencék, szaunák, szépségszalon, konditerem, hatalmas park, sportpályák, biofalu, indiántábor, állatkert, játszótér, kötélpálya, és még ki tudja, mi minden található. A célcsoport a gyerekes családok, elsősorban úgy van minden kitalálva és kialakítva, hogy az üdülésre érkező gyerekeket minél több játék, izgalom és kaland várja, ugyanakkor a szüleik meg nyugodtan tudjanak közben pihenni, kikapcsolódni.

Nem részletezem jobban, aki kíváncsi, sokat megtudhat a Hotel Weboldaláról.

Saját képeink elérhetők itt.

Összességében csak a legjobbakat tudom mondani, kiváló felszereltséggel, tiszta környezettel, kedves kiszolgálással találkoztunk. Külön kiemelném az árban benne foglalt reggeli és vacsora svédasztalos kínálatát: bőséges választék, pazar látvány és ízletes falatok. Alig tudtam felállni az asztaltól az étkezések után, a szemem mindig többet kívánt, mint amit a hasam elbírt! :)

Szóval remekül éreztük magunkat Timivel, még egyszer szeretném megköszönni a szállodának a felajánlást, és mindenkinek, aki közreműködött a szervezéskor!

Nincsenek megjegyzések: