Sárvár Fürdő őszi félmaraton 2011-11-12

Az ősz eleji dimbes-dombos, illetve hegyi versenyeknél már megpengettem, hogy elcsalom a dombos edzéseimet, vagyis inkább nem futok igazából emelkedőket. Ott még nem, de ma visszaütött. Azért nem kell tragédiára gondolni, sőt, de levonom a tanulságokat...

A szakosztályvezetéstől (azaz Asitól) egész konkrét utasítást kaptam, fussak 1:18:59-et. Azért ennyire még nem tudom kicentizni az időeredményemet, de feltétlenül kellett hozzá egy erős mezőny. No és egy normális tempó az elejétől fogva, mert ha elalszok közvetlenül a rajt után, akár meg is nyerhetem az egészet, abból PB már nem lesz.

Rajtam kívül még öt 1:20 alatti futó sorakozott fel a termál parkolójában, szóval gyorsan megállapíthattam, már a hatodik helyhez is tolni kell rendesen a szekeret.
Toltam is, amíg bírta a szekér rúdja :)

A rajtból a szokás szerint gyorsan kilőttünk, 2km után már csak hatunk maradt az élen, de úgy éreztem, néha csak dadog a tempó. Garami, Nagy Gabi, Zsódér Zsolt, Fábrics Gabi (ő sajnos megsérült nem sokkal később és leszakadt) és Kasza András ide vagy oda, sokszor én vittem őket. De nekem mennem kellett (lásd még: szakosztályvezetés kívánsága), nem érdekelt, hogy első leszek vagy hatodik, időre hajtottam. Amikor úgy véltem, hogy nagyon bealudtunk, mentem elől és nagyon jól is esett a futás, egészen a több mint 1km hosszan kanyargó hegy aljáig (12km).

Aztán itt „beragadtam”az Árpival együtt, a többiek erős tempóval zúztak felfelé: csak érzékeltetésképpen: én is csak 4:18-ig lassultam, de az első kettő, mintha szembe jött volna, úgy futottak el tőlem... Na, itt már szenvedtem rendesen, be kell, hogy valljam. Az emelkedőre jövőre készülnöm kell valamit már, mert erre akár fél percem is rámehetett a végeredményt tekintve.

Na, de ott tartottam, hogy hárman elmentek, Árpi pedig kissé mögöttem, amikor ráfordultunk Sótonynál a hullámvasútra. Asi bíztató szavai csak épphogy eljutottak a tudatomig, onnan jórészt a túlélésre mentem: a többiek távolodni látszódtak és nem volt bennem elég kraft a felzárkózásra. Olyannyira nem, hogy Árpi is elment mellettem a 18. kilométernél.

Annyira rettenet módon (ha van ilyen kifejezés, ha nincs) végül nem kaptam ki, a második (Nagy Gabi) is csak alig egy perccel ért be előttem, ám ez a valóságban már-már zavaróan távolinak tűnt...

Na, de a sok negatívum után mondom a lényeget: még így is sikerült egyéni legjobbat (PB) futnom, aminek azért már tudtam örülni: 1:18:31 (átlagpulzus:168), abszolút 5., korcsoport 2.

Eredmények.



Most akkor némi számvetés következik 2011-ről és a hogyan továbbról.
Idén egyszer sem futottam ezelőtt 1:20 alatt, és bár mindig megvolt az oka (kisebb sérüléssel küszködtem vagy éppen kevéssel utána voltam, melegben, hullámos vagy terepes pályán zajlott a verseny), bizonyítanom kellett főleg magamnak, hogy azért nem kell még temetni. Erre a mai nap tökéletes alkalmat adott és szerencsére tudtam is élni vele.

Bár most úgy érzem, az igazi potenciál maratonon van még bennem (itt nyilván nem Rudi 2:40 alatti jóslatára gondolok, az kincstári optimizmusként értékelve is jó erős túlzás), ezek után nem mondhatok le újabb félmaratoni PB-kről sem. Egy 1:17:xx formájú eredmény egy sík pályán (vagy felkészülve a dombokra is) és megfelelő mezőnyben még kijöhet (jobb már aligha), ezt még jó lenne elmondani magamról.

Befejezésképpen még reményemet szeretném kifejezni az iránt, hogy a többiek is talán tollat ragadnak és lejegyzik a mai élményeiket, mert többen is nagy PB-t futottak.

Sólyomnak és Évinek pedig gratula a családalapítás második fázisának sikeres teljesítéséért:)