2011. november 4., péntek

ZASZ-Kanizsai Futóklub, a számok tükrében

Most, hogy – mondjuk úgy – virtuálisan elszaladtunk egészen a Holdig, érdekes lehet az eredmények tekintetében is végignézni az év versenyeit, elsősorban azokra fókuszálva, amelyeken face-to-face, mindkét egyesület tagjai szerepeltek. Próbálok némi sorrendet is belecsempészni az érdekesség kedvéért. (ZASZ-Kanizsa)

Kezdjük máris a végével: ahogy Roli már szépen összefoglalta, a 384 403km 119 futó teljesítményéből jött össze, ebből a hat legtöbb kilométert gyűjtő futót fele-fele arányban adta a két klub. Nem meglepő módon Lubics Szilvi (mostantól: Szilvi) gyűjtötte magasan a legtöbbet, második helyem (Korpa) egyben jó 5e km hátrányt is a nyakamba sózott. Aztán már közel sem ekkora különbséggel Lakatos Roland (Roli), Sznopek József (Sznupi), Szabó Béla (Wojtek(nála 2 év lett csak figyelembe véve)) és Kasz Ferenc (Keszi) következtek. (1-1)

Innentől elképzelhető, hogy kihagyok néhány fontos eseményt, ezt jelezzétek és pótlom a hiányosságokat. Vagy inkább pótoltatom a reklamáció feladójával, szóval nem ér annyit az egész :)

Máris lehet reklamálni: Talán (?) a sárvári félmaratonnal kezdődött a „közös” szezon, itt Korpa, Köves Peti, Szittár Rudi(Rudi), Sznupi sorrend alakult ki, míg a hölgyek között Sifter Andi(Andi), Hadnagy Ági (Ági) hozta el az arany és bronzérmet, Tóth Nikolett (Niki), Vajda Anita(Iljusin) 6./8.-ak lettek. (2-0)

Áprilisból a 12/24 órás sárvári verseny emelkedik ki, ott is a hölgyek versengése: Andi és Iljusin holtversenyben lettek másodikak, míg a férfiaknál Lubics György (Gyuri) remek futással bronzérmet szerzett, Rudy képviselte a ZASZ-t, 100km felett futott ő is.
A borzasztóan kemény 24 órás versenyszámban Wojtek egy hellyel előzte meg Tölli Tamást.
Női váltó: a Ka-Csa csapat második, a ZASZ leányok a 4. helyet hozták.
A férfi váltót a ZASZ első csapata nyerte, Kanizsa ott nem indított egységet. (1-4)

Első „hazai rendezésű” esemény: Nagykanizsa-Zalakaros, immár félmaratoni távon. A hölgyeknél Ági (3.), Niki (6.), a férfiaknál Korpa(4.), Gadányi Bálint (7.) (Bálint), Roli (9.) volt ezúttal a sorrend. A váltóknál vegyes csapatokat látok mindenütt. (2-0)

Keszthelyi Kilométerek: A kánikulában megrendezett versenyen női félmaratonon Ági 7., Niki 24. lett, maratoni távon Szilvi nyert, Iljusin az 5. helyet csípte meg, Gyömbér Viki a 9. helyen zárt. A férfi maratoni mezőnyben Bálint 4. helye több mint remek teljesítmény, Gyuri pedig 12. lett. Korpa feladta a versenyt. (1-2)

Nyáron jópár eseményen vagy egyik, vagy másik klub tagjai vettek részt, kivétel talán az UltraBalaton 212km, ahol Szilvi remek idővel nyerte a női versenyt, míg a férfiaknál Rudolf Tamás(Csika) (20.), Wojtek (25.), Gyuri(32.), Tölli Tamás (55.) sorrend alakult ki. (0-1)
100km-es OB: egyéniben Szilvi és Iljusin indultak csak női vonalon, Roli bronzérmet hozott haza. Maratonon a hölgyek között Andi nyert, a férfiaknál Kovács Balázs. (2-2)


Újabb saját verseny következett, immár ősszel, a Kanizsai Futófesztivál. A kemény, 50km-es távon a hölgyek versenyét Andi nyerte Niki előtt, az erősebb nemnél a Kanizsai fölényt jelzi, hogy Vránics Laci(2.), Csika(3.) és Sznupi(8.) mellett a ZASZ-t csak Rudi(9.) képviselte.
Félmaratonon: Ági a hölgyeknél, az erősebb nemnél pedig Korpa nyert, utóbbi Bálint és Roli előtt, azaz a két klub kéviselői foglalták el az egész dobogót. (3-1)

Végezetül pedig a ZASZ bringautas futóversenye (Szaggasd az Aszfaltot) érdemel említést: női félmaratonon Andi és Ági kibérelte magának a dobogó legfelső fokát, Niki 7. lett, míg a fiúknál Roli (2.), Bálint (4.), Keszei Bandi, Járfás Gyula, Rudi, Dávid Attila, Csika (7.-11.) értek el előkelő helyezéseket. (2-0)

Összesen: 14-11

Most pedig álljanak itt a kiemelkedő eredmények, amiben viszont egyértelmű kanizsai fölény mutatkozik: elsősorban ultratávokon jeleskedtek a Futóklubosok, nem is akárhogyan: Druskó Zsófi Almádiban országos bajnok lett a 12 óráson (111.7km), Szilvi ugyanott 6 óra alatt futott országos rekordot (75.77km), míg Gyuri a félnapos számban éppen lemaradt a dobogóról(128.9km).

Csika a tavaszi többnapos Balaton Maratonon nyújtott kiemelkedőt, majd az újjáéledő Bécs-Budapest egyéni számában is újfent bizonyította affinitását az ultratávok iránt.

Bálint kerek 3 órás (Keszthely), majd 2:57-es (Budapest), Korpa 2:54-es (Bagod) maratonjai szintén ide kívánkoznak, viszont a pálmát toronymagasan Szilvi Spartathlonon aratott győzelme viszi, gondolom nem kell különösebb magyarázat mindehhez.

Saját érdekünkben azt javaslom, egyezzünk ki egy békés döntetlenben :)

Gratulálok a két futóklub tagjainak, példás lehet mások számára is az együttműködésünk és bár lehet ilyen-olyan sorrendet felállítani a játék kedvéért, a futás/mozgás szeretete köt igazán minket össze.

Ja, és még nincs vége ennek az évnek sem :)

Nincsenek megjegyzések: