Igértem, hogy írok néhány sort a hogyan továbbról, ilyenkor kicsit érdemes számot vetni, milyen vonalat kellene ezek után követni:
1) Folytathatnám, azaz fejleszthetném tovább a maratoni edzéseimet, egyrészt élvezem is őket, másrészt jó alapokról indulnék neki, vagyis inkább meg kellene toldanom „csak” a megkezdett munkát. Viszont jön a nyár, a meleg, ami nem biztos, hogy ebbe az irányba tereli a gondolataimat.
2) Visszatérhetnék átmenetileg a félmaratonokra, hisz szeretnék javítani a legjobb időmön (1:18:31) ott is. Ehhez pörgősebb, gyorsabb, iramváltásos futások kellenének, pályaedzésekkel, amit szintén szívesen vennék.
3) Komolyabban vehetném az ultrákat is, de ahhoz még „fiatalnak” érzem magam, másrészt nem igazán vonz a leginkább aszfalton történő körözések formájában kijelölt versenyek teljesítése. Terepen viszont szívesen próbálkoznék, de 60km-nél nem hosszabb távokon, ez esetleg a 2-es pont mellett is még beleférhet.
A 2-es pontban foglalt esetleges gyorsulás azt is magával vonná, hogy a hosszabb távokon is arányosan fejlődnöm kellene, ahhoz viszont ugye a következetes maratoni felkészülés is elengedhetetlen. Ez amolyan ördögi kör, hogy folyamatosan meglegyen a kellő “kapcsolat” a különböző távok idejei között.
Mindenek előtt jó lenne sérülés- és betegségmentesen minél tovább sportolni, ehhez a fokozatosság elengedhetetlen, sokan ezt figyelmen kívül szeretik hagyni, ami minden sportágban nagy hiba, így hosszútávfutásban is.
Sajnos – bár nem hiányzik – a kerékpár lényegében zéróra zsugorodott idén, némi keresztedzés pedig új impulzusokat is adhatna a szervezetnek, ami biztosan nem lenne káros. A súlyzós edzéseket viszont továbbra is folytatnám felsőtestre, mert azt vallom, hogy a vázrendszert érő terhelést részben mindenképpen tudja tompítani egy erősebb felsőtest, mégha a gyorsaságot nem is feltétlenül segíti.
Egyelőre más nem jut szembe, meg késő is van :)
2012. április 2., hétfő
2012. április 1., vasárnap
Pozsony Marathon 2012-04-01
A melegtől tartottam leginkább, hát, volt itt orkán erejű szél, hófúvás, de meleg, na az hírből se... Nagyjából 4-5 fok lehetett és erős szél. Ez, meggyőződésem, a helyezés tekintetében kedvező volt rám nézve, hisz a relatíve nagy súlyomat nem fogták meg annyira az erős széllökések, mint az igazi futóalkatokat. Az időeredmény ezzel szemben a fentiek miatt könnyen felejtősre sikeredhetett volna, de utólag még ezt sem mondanám.
Előző nap már leutaztunk a családdal, így megtudtam most már testközelből is, hogy a lányom erősen horkolásgyanús:) Azért kipihentem magam és a bemelegítés után már menekültem is be a szomszédos meleg plázába, térdgatyában és rövid pólóban. A mezőny nagy része ezt tette, ez nem lehetett a véletlen műve.
A rajtnál sikerült mondjuk a tizedik sorig előreverekednem magam, ezt már eleve szép teljesítményként értékeltem, és tényleg nem is volt mindegy, hány embert kell kerülgetni az első kilométeren (ami 4’11”-es lett).
A nagy szél azt jelentette, hogy a táv első felén hát- és oldalszeles szakaszok váltakoztak, a
másodikon viszont ennek az ellentéte. Próbáltam iso-t inni, ahol lehetett és a géljeimhez is elég korán nyúltam, már a tizedik km környékén.
A verseny két, nagyjából azonos körből állt, körönként 2-2 hídra felfutással és 4-4km óvárosi szakasszal. A maradék rész vagy széles városi úton, vagy egy amolyan töltésszerű bringaúton vezetett, nem egy szép pálya, na!
Az első körben még a félmaratonisták és a váltósok is velünk jöttek, így be tudnunk állni egymás mögé, mégis a kör végén kissé megzuhantam, azt gondoltam, hogy ennyi és kész, ráadásul a második etapban erősen megfogyatkozik a mezőny, még nagyobb lesz a szívás.
Aztán látom a versenyórán, hogy a félmaraton 1:23, akkor ebből még lehet valami.
Leszakítottam ezek után azt az egy maratonistát, aki a bolyból az én távomat futotta, ám a többiek már elég messze előttem haladtak. Jött a kedvező széljárású rész, ahol annyira összekaptam magam (bár gyorsnak nem tűnt a mozgásom), hogy azt vettem észre az 30. km magasságában, hogy mentálisan nem is állok rosszul, sőt, még közelítek is az előttem állókhoz.
Itt már végig arra koncentráltam (már azon felül, hogy sikeresen elkapkodjam a műanyagpoharakat a frissítőknél), hogy „biztonságit” fussak: azaz nem belemenni egy kockázatos tempóba, hogy aztán az ekkor már teljesen reális 2:50-et is kiengedjem a kezeim közül. Bár a 31-41km közötti rész nekem is csak 4’08”-as tempóval ment, szemből és oldalról is kaptuk a havat(!) és sokan itt teljesen padlóra kerültek.
A kedvezőtlen irányból érkező szél nagyon megfogta a – jó messze – előttem haladó párost is, akiket 34-nél el is hagytam. Aki futott már maratont, az tudja, hogy onnan már nincs visszaút, hacsak én is el nem zsibbadok, ami szerencsére nem történt meg. Olyannyira nem, hogy az utolsó kilométeren belül a Kasza Andrást (1:17-et tud félmaratonon és Bagodot is ő nyerte tavaly), egy kenyai csajt (3. lett) és még egy másik futót is lehajráztam, majd befutottam PB 2:49:14-es (nettó) idővel, 24.-ként 550 férfi induló közül.
A szokásos számadatok(összesen: 42.47km, 100m szint):
Szakasz, tempó, pulzus
0-10km 3’51” 162
11-21km 3”58” 162
22-32km 3’59” 165
32-42.2km 4’07” 164
Total 3’59” 163
Eredmények
Grafikon
Ennyit akkor a versenyről, a hogyan továbbra egy külön posztot szánok majd.
Előző nap már leutaztunk a családdal, így megtudtam most már testközelből is, hogy a lányom erősen horkolásgyanús:) Azért kipihentem magam és a bemelegítés után már menekültem is be a szomszédos meleg plázába, térdgatyában és rövid pólóban. A mezőny nagy része ezt tette, ez nem lehetett a véletlen műve.
A rajtnál sikerült mondjuk a tizedik sorig előreverekednem magam, ezt már eleve szép teljesítményként értékeltem, és tényleg nem is volt mindegy, hány embert kell kerülgetni az első kilométeren (ami 4’11”-es lett).
A nagy szél azt jelentette, hogy a táv első felén hát- és oldalszeles szakaszok váltakoztak, a
másodikon viszont ennek az ellentéte. Próbáltam iso-t inni, ahol lehetett és a géljeimhez is elég korán nyúltam, már a tizedik km környékén.
A verseny két, nagyjából azonos körből állt, körönként 2-2 hídra felfutással és 4-4km óvárosi szakasszal. A maradék rész vagy széles városi úton, vagy egy amolyan töltésszerű bringaúton vezetett, nem egy szép pálya, na!
Az első körben még a félmaratonisták és a váltósok is velünk jöttek, így be tudnunk állni egymás mögé, mégis a kör végén kissé megzuhantam, azt gondoltam, hogy ennyi és kész, ráadásul a második etapban erősen megfogyatkozik a mezőny, még nagyobb lesz a szívás.
Aztán látom a versenyórán, hogy a félmaraton 1:23, akkor ebből még lehet valami.
Leszakítottam ezek után azt az egy maratonistát, aki a bolyból az én távomat futotta, ám a többiek már elég messze előttem haladtak. Jött a kedvező széljárású rész, ahol annyira összekaptam magam (bár gyorsnak nem tűnt a mozgásom), hogy azt vettem észre az 30. km magasságában, hogy mentálisan nem is állok rosszul, sőt, még közelítek is az előttem állókhoz.
Itt már végig arra koncentráltam (már azon felül, hogy sikeresen elkapkodjam a műanyagpoharakat a frissítőknél), hogy „biztonságit” fussak: azaz nem belemenni egy kockázatos tempóba, hogy aztán az ekkor már teljesen reális 2:50-et is kiengedjem a kezeim közül. Bár a 31-41km közötti rész nekem is csak 4’08”-as tempóval ment, szemből és oldalról is kaptuk a havat(!) és sokan itt teljesen padlóra kerültek.
A kedvezőtlen irányból érkező szél nagyon megfogta a – jó messze – előttem haladó párost is, akiket 34-nél el is hagytam. Aki futott már maratont, az tudja, hogy onnan már nincs visszaút, hacsak én is el nem zsibbadok, ami szerencsére nem történt meg. Olyannyira nem, hogy az utolsó kilométeren belül a Kasza Andrást (1:17-et tud félmaratonon és Bagodot is ő nyerte tavaly), egy kenyai csajt (3. lett) és még egy másik futót is lehajráztam, majd befutottam PB 2:49:14-es (nettó) idővel, 24.-ként 550 férfi induló közül.
A szokásos számadatok(összesen: 42.47km, 100m szint):
Szakasz, tempó, pulzus
0-10km 3’51” 162
11-21km 3”58” 162
22-32km 3’59” 165
32-42.2km 4’07” 164
Total 3’59” 163
Eredmények
Grafikon
Ennyit akkor a versenyről, a hogyan továbbra egy külön posztot szánok majd.
2012. március 26., hétfő
Az utolsó érdemi edzésekről
Az előző posztban említett szombati hosszú után még feltornásztam a hetet 140km-esre, gondoltam, az még nem üthet vissza a későbbiekben. Bár a hét elején aztán mintha ismét kerülgetett volna valami getha, de aztán jóra fordult minden és hasonló hetet produkáltam újra, annyi különbséggel, hogy 24km-nél többet egyben már nem futottam, és azt sem nagyon eröltetve. No és az összkilométer is kevesebb lett (mások szerint még kevesebb ideálisabb lett volna).
A két minőségi edzés most egy 2*6 és 14km-es tempófutásból állt, emellett örültem, hogy lehetett szokni a meleget is, mert most már nagyon úgy tűnik, hogy az lesz a versenyen is. Nem örülök, de inkább így, minthogy az legyen az első meleg nap a tavasz folyamán...
A fenti futásaim 4 perc/km körüli tempóval és 155-ös pulzussal mentek, ami nem gáz, viszont amint kicsit jobban nekiengedtem a gyeplőt, már 160 felett kalapált a szívem, amit nagyvonalúan a 20 fok feletti hőmérsékletnek tudok be.
A futóhoz képest erős testalkatom (72 kg reggel, az estit jobb ha nem mondom) miatt egy fok melegedés sokkal jobban megvisel, mint egy pehelysúlyú versenyzőt, hisz a nagyobb izomzat csak úgy termeli a hőt amúgy is. De ezzel már eddig is meg kellett barátkoznom, különben csak télen lenne értelme futnom.
A fent emlegetett 24km-es futás a szeles időben már nem rejtett különösebb fejlődési lehetőségeket magában, de hogy ne felejtsem el, milyen másfél órán túl futni, kellett ez is. Most úgy számolom, a maraton is majd kissé tovább fog tartani :)
Aztán ma nem futottam egy kanyi métert sem, mégis majdnem dugába dőlt minden: a MOL-Páterdomb átkötő út végénél, már majdnem a síneknél egy jó 90-es (éves, igen) nénike autóval (ők kaphatnak még jogsit???) kihajtott a bicikliző mivoltom elé oldalról. Csak azért, mert a látómezejébe esett a szélvédőjének az oszlopa és nem volt már kedve elnézni mellette. Szerencsére jó előre figyeltem az életveszélyes manőver kibontakozását, időben befékeztem és megúsztam. Mégis, meglepett az a pofátlanság, aminek keretében még integetett is nekem miután észlelte, hogy ott hajt el fél méterre keresztbe előttem a testi épségemet veszélyeztetve. Elképzelem, ha elüt, lehet, hogy észre sem vette volna és áthajt rajtam...
Ez a hét már nem tempófutásokról és remélhetőleg nem is hasonlóan idegborzoló szituációkról fog szólni, hanem az aktív rápihenésről.
A két minőségi edzés most egy 2*6 és 14km-es tempófutásból állt, emellett örültem, hogy lehetett szokni a meleget is, mert most már nagyon úgy tűnik, hogy az lesz a versenyen is. Nem örülök, de inkább így, minthogy az legyen az első meleg nap a tavasz folyamán...
A fenti futásaim 4 perc/km körüli tempóval és 155-ös pulzussal mentek, ami nem gáz, viszont amint kicsit jobban nekiengedtem a gyeplőt, már 160 felett kalapált a szívem, amit nagyvonalúan a 20 fok feletti hőmérsékletnek tudok be.
A futóhoz képest erős testalkatom (72 kg reggel, az estit jobb ha nem mondom) miatt egy fok melegedés sokkal jobban megvisel, mint egy pehelysúlyú versenyzőt, hisz a nagyobb izomzat csak úgy termeli a hőt amúgy is. De ezzel már eddig is meg kellett barátkoznom, különben csak télen lenne értelme futnom.
A fent emlegetett 24km-es futás a szeles időben már nem rejtett különösebb fejlődési lehetőségeket magában, de hogy ne felejtsem el, milyen másfél órán túl futni, kellett ez is. Most úgy számolom, a maraton is majd kissé tovább fog tartani :)
Aztán ma nem futottam egy kanyi métert sem, mégis majdnem dugába dőlt minden: a MOL-Páterdomb átkötő út végénél, már majdnem a síneknél egy jó 90-es (éves, igen) nénike autóval (ők kaphatnak még jogsit???) kihajtott a bicikliző mivoltom elé oldalról. Csak azért, mert a látómezejébe esett a szélvédőjének az oszlopa és nem volt már kedve elnézni mellette. Szerencsére jó előre figyeltem az életveszélyes manőver kibontakozását, időben befékeztem és megúsztam. Mégis, meglepett az a pofátlanság, aminek keretében még integetett is nekem miután észlelte, hogy ott hajt el fél méterre keresztbe előttem a testi épségemet veszélyeztetve. Elképzelem, ha elüt, lehet, hogy észre sem vette volna és áthajt rajtam...
Ez a hét már nem tempófutásokról és remélhetőleg nem is hasonlóan idegborzoló szituációkról fog szólni, hanem az aktív rápihenésről.
2012. március 17., szombat
A Göcseji Galopp óta, avagy a maratoni felkészülés célegyenese
Az 55km-es terepverseny utózöngéjeként meghüléssel küszködtem egy hétig, torokfájás és takony ’szinesítette’ a napjaimat, de mivel lázam nem volt, 90km-es hét lett így is belőle, viszont minőségi edzés nem akadt köztük. A térdfájástól tartottam a legjobban, ehelyett a derekam érezte meg leginkább a számomra újszerű terhelést, de az is elmúlt hamar. A pénteket teljesen ki kellett hagynom, mert kifejezetten gyengének éreztem magam, ami még a hétvégén is makacsul kitartott, így még az 5 perces tempóért is kapaszkodnom kellett.
Aztán ez a hét már a normális kerékvágásban telt, egy lendületes, egy tempó és egy hosszú futással. No meg a töltelék, ami szintén fontos az aktív regenerálódás és azon prózai ok szempontjából, hogy másképpen nem jutottam el volna a munkahelyemre, mint futva (a bringám már hétfő reggel a cég tárolójába került).
A tempófutás most csak 2*7km-t jelentett óvatosságból 1 km lassúval közte, 3’59” és 3’56”os sebességgel, bemelegítéssel együtt 4’04”/153átlagpulzus lett, amit nem tartok tragikusnak, mégha alapból már 18 km-t szoktam tempóként egyben futni újabban. Nem esett valami jól, de napközben még köhögtem hébe-hóba.
A hosszú hétvége normál futásai alacsony pulzussal, de fáradt lábakkal zajlottak, tartottam is a szombati tempóváltogatós hosszú futástól, ja meg a melegtől. Ez lényegében be is jött, így legyen lottóötösöm, mégha nem is lottózom (bár így is kábé annyi az esélyem az ötösre, mint annak, aki lottózik).
Azt terveztem, hogy 3km-enként fartlekszerűen váltogatom a sebességet, épp ahogy gondolom, de már az elején látszott, hogy ez a szél, a meleg és a fáradt lábaim miatt felejtős lesz. Onnantól próbáltam egy-tempót futni, de ez sem bizonyult egyszerű feladatnak, mert szembeszélben és/vagy dehidratáltan 4’30” körül, hátszélben és jó állapotban 4’20” alatt futottam. Sajnos a ságodi temető közkútja még nem szuperál, de még a rekortán közelében elhelyezett Isostaromat is ellopták az edzés közben, így értek kellemetlen meglepetések a frissítést illetően, ami a meleg miatt kis híján betette a kaput.
Végül 2h39m50s/36km/4’26”/150átlagpulzus mellett tudtam le a napot, hazudnék, ha életem futásaként értékelném, és nagyon nem örülnék, ha a maratonon is hasonlóan nyárias körülmények között kellene teljesítenem, mert akkor hamar végem lesz...
Aztán ez a hét már a normális kerékvágásban telt, egy lendületes, egy tempó és egy hosszú futással. No meg a töltelék, ami szintén fontos az aktív regenerálódás és azon prózai ok szempontjából, hogy másképpen nem jutottam el volna a munkahelyemre, mint futva (a bringám már hétfő reggel a cég tárolójába került).
A tempófutás most csak 2*7km-t jelentett óvatosságból 1 km lassúval közte, 3’59” és 3’56”os sebességgel, bemelegítéssel együtt 4’04”/153átlagpulzus lett, amit nem tartok tragikusnak, mégha alapból már 18 km-t szoktam tempóként egyben futni újabban. Nem esett valami jól, de napközben még köhögtem hébe-hóba.
A hosszú hétvége normál futásai alacsony pulzussal, de fáradt lábakkal zajlottak, tartottam is a szombati tempóváltogatós hosszú futástól, ja meg a melegtől. Ez lényegében be is jött, így legyen lottóötösöm, mégha nem is lottózom (bár így is kábé annyi az esélyem az ötösre, mint annak, aki lottózik).
Azt terveztem, hogy 3km-enként fartlekszerűen váltogatom a sebességet, épp ahogy gondolom, de már az elején látszott, hogy ez a szél, a meleg és a fáradt lábaim miatt felejtős lesz. Onnantól próbáltam egy-tempót futni, de ez sem bizonyult egyszerű feladatnak, mert szembeszélben és/vagy dehidratáltan 4’30” körül, hátszélben és jó állapotban 4’20” alatt futottam. Sajnos a ságodi temető közkútja még nem szuperál, de még a rekortán közelében elhelyezett Isostaromat is ellopták az edzés közben, így értek kellemetlen meglepetések a frissítést illetően, ami a meleg miatt kis híján betette a kaput.
Végül 2h39m50s/36km/4’26”/150átlagpulzus mellett tudtam le a napot, hazudnék, ha életem futásaként értékelném, és nagyon nem örülnék, ha a maratonon is hasonlóan nyárias körülmények között kellene teljesítenem, mert akkor hamar végem lesz...
2012. március 4., vasárnap
2012 Göcsej Galopp 55km, ez még engem is váratlanul ért
Itt hagytam abba a legutóbb:
„Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is„
Ma lezajlott maga a verseny. Életem első ultrája, terepen, nagyon szép környezetben. Ebből már ki is derült, hogy 55km-ig is eljutottam. Nagyrészt napos idő, 0-8 fok közötti tökéletes hőmérséklet és ha nem is csontszáraz, de a pálya adottságaihoz képest kifejezetten futható talaj jellemezte a versenyt. (ezen azt kell érteni, hogy bokáig egyszer sem süppedtünk bele a mocsárba, már ahol mégis találtunk sarat). Sacc per kábé 25%-ban lehetett nehézkesen haladni a talaj minőségéből adódóan, ez kimagaslóan kedvező arány.
Az elején még olyan tízen haladtunk együtt, majd az első frissítő után már csak négyen, aztán hamarosan hárman: Hajduska Balázzsal és Rolival. Mindketten voltak már, és éppen ultrában, magyar válogatottak is, szóval nagyon nem nekem állt a zászló, főleg hogy még rengeteg
mászással kellett megbirkóznunk.
A frissítőknél Balázs éppenhogy csak megállt (volt nála háti, vízzel teli camelbak), mi pedig Rolival (nála semmi, nálam 2.5dl kulacsban) folyton üldözhettük. Főleg Rolinak jutott ki egyszer a ‘jóból’, amikor igencsak fel kellett szaladnia ránk 4 perc körüli tempóval, féltáv magasságában, ami elmondása szerint túl sokat kivett belőle.
Balázs vitte a tempót, mi pedig általában követtük. Nem esett rosszul, na de egy idő után annyira jól sem:) Mi ketten legelöl figyelmetlenségből kihagytunk egy frissítőpontot (Roli viszont nem, csak nem hallottuk a kiabálását) és ez majdnem megbosszulta magát. 35 km-nél történt, kifogyasztottam a kulacsom, majd utólag kiderült, hogy egy presszóba helyezték előbbre a korábbi években egy későbbi elágazásnál felállított pontot. Roli elmaradt a megállása miatt, én meg mondtam a srácnak, hogy menjen csak, majd elvergődök Kustánszegig (42.5km) étlen, de főleg szomjan.
…és itt el is dőlt a verseny. Csakhogy a javamra... Valamiért egyre nőtt a távolság közöttünk és bár kicsit később szinte teljesen visszazárkózott (ott, ahol nagy-nagy szerencsémre elcsíptem egy működő közkutat útközben!), onnan már csak nőtt az előnyöm és az utolsó 16 kilométeren végül 15 percet kapott tőlem.
Roliról nem tudtam semmit, sőt arra gondoltam, hogy a hiányzó frissítőállomás miatt biztosan majdnem kiszáradhatott és meg kellett állnia (közben meg a presszóban dőzsölt:) ).
Végül 4:38-as idővel értem be (amiben benne van két és fél perc állásidő is), ami 5’06”os (5’03”as nettó) tempó 54.63km-en, 805m szinttel, 146-os átlagpulzussal(4,255Kcal is leégett valahonnan rólam). Balázs ideje kb. 4:53, Rolié 5:00 lett, a többiekről sajnos nem tudok (Andi és ’Howling Samba Pa Ti Wolf’ Rudy volt kint közülünk még).
Tíz kilométeres részidők pulzussal, szinttel.
Akkor a sok szám után, érzésre milyen is volt belülről az egész.
Az elején (24km-ig), amíg beszélgettünk, mindenki szeretett mindenkit. A Keszeiéket irigyeltük részben, hogy bezzeg ők milyen szép hely alatt laknak :)
24-35km kissé megzuhantam, egy jól kitalált ürüggyel (egyébként tényleg végig szurkálta a lábujjamat egy odatévedt tüske) meg is álltam volna pihenni, ha mégis ott van az az ominózus frissítőasztal. De az aszfaltos lefelé menet szépen helyretett addigra (no és frissítő sem ott volt).
35-40km mivel átvettem a vezetést, kezdtem nem aggódni a tüske miatt és a közkút is életet mentett:)
40-55 között pedig már annak örültem, hogy mindenki látótávolságon kívülre került (hogy annyira, amennyire, azt nem gondoltam volna) és éreztem, ha nem borulok meg biológiai értelemben (hányás, fosás, fejreállás), fizikailag végig tudom csinálni, annyira éreztem magam még jó állapotban.
Ha azt veszem, hogy se ekkora távot, se igazán terepet, se komolyabb szintet nem szoktam futni, azaz ezek alapján még reményeim sem lehettek valójában, azt kell mondjam, hogy a sík aszfaltos edzéseimből csináltam meg a mai versenyt. 2 gél, egy aszaltgyümölcsszelet, egy fél banán és persze víz segített még ebben, no és a versenytársak, akikkel öröm volt futni, és nagy dicsőség gyorsabbnak bizonyulni náluk, főleg egy ilyen pályán.
Gratulálok mindenkinek és a szervezőknek is, hisz még én magam sem voltam képes eltévedni:)
„Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is„
Ma lezajlott maga a verseny. Életem első ultrája, terepen, nagyon szép környezetben. Ebből már ki is derült, hogy 55km-ig is eljutottam. Nagyrészt napos idő, 0-8 fok közötti tökéletes hőmérséklet és ha nem is csontszáraz, de a pálya adottságaihoz képest kifejezetten futható talaj jellemezte a versenyt. (ezen azt kell érteni, hogy bokáig egyszer sem süppedtünk bele a mocsárba, már ahol mégis találtunk sarat). Sacc per kábé 25%-ban lehetett nehézkesen haladni a talaj minőségéből adódóan, ez kimagaslóan kedvező arány.
Az elején még olyan tízen haladtunk együtt, majd az első frissítő után már csak négyen, aztán hamarosan hárman: Hajduska Balázzsal és Rolival. Mindketten voltak már, és éppen ultrában, magyar válogatottak is, szóval nagyon nem nekem állt a zászló, főleg hogy még rengeteg
mászással kellett megbirkóznunk.
A frissítőknél Balázs éppenhogy csak megállt (volt nála háti, vízzel teli camelbak), mi pedig Rolival (nála semmi, nálam 2.5dl kulacsban) folyton üldözhettük. Főleg Rolinak jutott ki egyszer a ‘jóból’, amikor igencsak fel kellett szaladnia ránk 4 perc körüli tempóval, féltáv magasságában, ami elmondása szerint túl sokat kivett belőle.
Balázs vitte a tempót, mi pedig általában követtük. Nem esett rosszul, na de egy idő után annyira jól sem:) Mi ketten legelöl figyelmetlenségből kihagytunk egy frissítőpontot (Roli viszont nem, csak nem hallottuk a kiabálását) és ez majdnem megbosszulta magát. 35 km-nél történt, kifogyasztottam a kulacsom, majd utólag kiderült, hogy egy presszóba helyezték előbbre a korábbi években egy későbbi elágazásnál felállított pontot. Roli elmaradt a megállása miatt, én meg mondtam a srácnak, hogy menjen csak, majd elvergődök Kustánszegig (42.5km) étlen, de főleg szomjan.
…és itt el is dőlt a verseny. Csakhogy a javamra... Valamiért egyre nőtt a távolság közöttünk és bár kicsit később szinte teljesen visszazárkózott (ott, ahol nagy-nagy szerencsémre elcsíptem egy működő közkutat útközben!), onnan már csak nőtt az előnyöm és az utolsó 16 kilométeren végül 15 percet kapott tőlem.
Roliról nem tudtam semmit, sőt arra gondoltam, hogy a hiányzó frissítőállomás miatt biztosan majdnem kiszáradhatott és meg kellett állnia (közben meg a presszóban dőzsölt:) ).
Végül 4:38-as idővel értem be (amiben benne van két és fél perc állásidő is), ami 5’06”os (5’03”as nettó) tempó 54.63km-en, 805m szinttel, 146-os átlagpulzussal(4,255Kcal is leégett valahonnan rólam). Balázs ideje kb. 4:53, Rolié 5:00 lett, a többiekről sajnos nem tudok (Andi és ’Howling Samba Pa Ti Wolf’ Rudy volt kint közülünk még).
Tíz kilométeres részidők pulzussal, szinttel.
Akkor a sok szám után, érzésre milyen is volt belülről az egész.
Az elején (24km-ig), amíg beszélgettünk, mindenki szeretett mindenkit. A Keszeiéket irigyeltük részben, hogy bezzeg ők milyen szép hely alatt laknak :)
24-35km kissé megzuhantam, egy jól kitalált ürüggyel (egyébként tényleg végig szurkálta a lábujjamat egy odatévedt tüske) meg is álltam volna pihenni, ha mégis ott van az az ominózus frissítőasztal. De az aszfaltos lefelé menet szépen helyretett addigra (no és frissítő sem ott volt).
35-40km mivel átvettem a vezetést, kezdtem nem aggódni a tüske miatt és a közkút is életet mentett:)
40-55 között pedig már annak örültem, hogy mindenki látótávolságon kívülre került (hogy annyira, amennyire, azt nem gondoltam volna) és éreztem, ha nem borulok meg biológiai értelemben (hányás, fosás, fejreállás), fizikailag végig tudom csinálni, annyira éreztem magam még jó állapotban.
Ha azt veszem, hogy se ekkora távot, se igazán terepet, se komolyabb szintet nem szoktam futni, azaz ezek alapján még reményeim sem lehettek valójában, azt kell mondjam, hogy a sík aszfaltos edzéseimből csináltam meg a mai versenyt. 2 gél, egy aszaltgyümölcsszelet, egy fél banán és persze víz segített még ebben, no és a versenytársak, akikkel öröm volt futni, és nagy dicsőség gyorsabbnak bizonyulni náluk, főleg egy ilyen pályán.
Gratulálok mindenkinek és a szervezőknek is, hisz még én magam sem voltam képes eltévedni:)
2012. február 26., vasárnap
2012 alapozás/2, Bíztató edzések
Legutóbb ott hagytam abba, hogy szépen gyűltek a zimankós edzések, azóta viszont olyannyira szelidült az időjárás, hogy megeshetett az a fura helyzet is, hogy 20 fokban is ki tudtam próbálni a lábaimat. PLUSZ húsz fokban.
Az utóbbi 4 hétben némileg csökkent a kilométeradag, 112-127-122-124 sorrendben, leesett pár centi hó is, jól meg kell becsülni, lehet, hogy mostanában ilyesmit csak a tévében láthatunk. Arra mindenképpen jó volt, hogy kiderüljön, a lányom nem szeret szánkózni, puff neki, az egyik (by anyós) Karácsonyi ajándék mehet is a padlásra :)
Érezhető „áttörést” az utóbbi két hét hozott, amikor is 3-3 komoly edzés is becsullankodott a heteimbe: két-két tempófutás és egy-egy hosszú vasárnaponként. A tempók jólesően mentek (kivéve, ha valahol középen elfutottam magam és olyankor a végük szenvedősre sikeredett), és a végén már 4 perces tempójú (155-ös pulzus) 19km-t tudtam nem erőlködve teljesíteni, nem is teljesen sík terepen.
Ha viszont egy igazán bizakodásra okot adó edzést akarnék kiemelni, az egy 35 km-es, 5km-enkénti tempóváltásos futásnak jár (4'51"-4'39"-4'30"-4'17"-4'03"-4'10"-4'02"), ahol a lassú első 15km ellenére 3:04 órás maratoni időnek megfelelő tempót átlagoltam végül (147-es pulzus mellett).
Ezen a héten, az ominózus 20 fokban, már kipróbáltam némi résztávozást is, de a 3km-es intervalok esetén sem mentem sokkal 4 min/km alá, arra – sajnos – nem lesz szükségem a maratonon majd:)
A mai részben szintes 35km-em (205m felfelé) is megfelelően alakult a nagy szélben (4’39”/138BPM), főleg hogy víz (működő közkút) hiányában megspóroltam a magammal vitt gélt is, így be kellett érnem mindössze egy nagyobb pohárnyi Isostarral.
Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is.
Az utóbbi 4 hétben némileg csökkent a kilométeradag, 112-127-122-124 sorrendben, leesett pár centi hó is, jól meg kell becsülni, lehet, hogy mostanában ilyesmit csak a tévében láthatunk. Arra mindenképpen jó volt, hogy kiderüljön, a lányom nem szeret szánkózni, puff neki, az egyik (by anyós) Karácsonyi ajándék mehet is a padlásra :)
Érezhető „áttörést” az utóbbi két hét hozott, amikor is 3-3 komoly edzés is becsullankodott a heteimbe: két-két tempófutás és egy-egy hosszú vasárnaponként. A tempók jólesően mentek (kivéve, ha valahol középen elfutottam magam és olyankor a végük szenvedősre sikeredett), és a végén már 4 perces tempójú (155-ös pulzus) 19km-t tudtam nem erőlködve teljesíteni, nem is teljesen sík terepen.
Ha viszont egy igazán bizakodásra okot adó edzést akarnék kiemelni, az egy 35 km-es, 5km-enkénti tempóváltásos futásnak jár (4'51"-4'39"-4'30"-4'17"-4'03"-4'10"-4'02"), ahol a lassú első 15km ellenére 3:04 órás maratoni időnek megfelelő tempót átlagoltam végül (147-es pulzus mellett).
Ezen a héten, az ominózus 20 fokban, már kipróbáltam némi résztávozást is, de a 3km-es intervalok esetén sem mentem sokkal 4 min/km alá, arra – sajnos – nem lesz szükségem a maratonon majd:)
A mai részben szintes 35km-em (205m felfelé) is megfelelően alakult a nagy szélben (4’39”/138BPM), főleg hogy víz (működő közkút) hiányában megspóroltam a magammal vitt gélt is, így be kellett érnem mindössze egy nagyobb pohárnyi Isostarral.
Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeretfurdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is.
2012. február 22., szerda
Kávási kihelyezett edzés
Immáron második alkalommal került sor a Göcsej Galopp előtti pályabejárással egybekötött kihelyezett edzésre. A versenyként futható 16 km-es szakaszt teljesítettük öten: Kriszti, Attila, Gyula, Sólyom és én. Timi és Roli egy kicsit rövidítve, de Bödét érintve tettek meg egy 9 km-es kört. A terepviszonyok a már-már szokásos vaddisznóképzős jellegűek voltak, talán egy fokkal kevésbé volt dagonyás, mint tavaly. A Kurta-major előtti részen még hó is volt.
Majd a Németfalu utáni szokásos:
Mint látható, az időjárásra nem lehetett panaszunk, napsütésben bő plusz fokokban mentünk.
Sólyom több helyen javította a jelzéseket, az útvonal néhány helyen módosulni fog. Túl erős tempóval nem büszkélkedhettünk, de nem is ez volt a cél. Nettó 1 óra 45 perc körül tettük meg a távot.
Ha a verseny előtt a mostanihoz hasonló időjárás lesz, egész jól futható lesz a pálya. Minden futótársamnak csak ajánlani tudom a következő Göcseji Galoppot.
Majd a Németfalu utáni szokásos:
Mint látható, az időjárásra nem lehetett panaszunk, napsütésben bő plusz fokokban mentünk.Sólyom több helyen javította a jelzéseket, az útvonal néhány helyen módosulni fog. Túl erős tempóval nem büszkélkedhettünk, de nem is ez volt a cél. Nettó 1 óra 45 perc körül tettük meg a távot.
Ha a verseny előtt a mostanihoz hasonló időjárás lesz, egész jól futható lesz a pálya. Minden futótársamnak csak ajánlani tudom a következő Göcseji Galoppot.
2012. február 12., vasárnap
2012. január 8., vasárnap
"Végigtáncoltam a hegyi maratont"
Lőrincz Endre szilveszteri beszámolója
Mivel nem vagyok egy versenyre járó tagja az egyesületnek, így a szilveszteri futás se tolta fel az adrenalin szintemet, ráadásul nekem a november vége - december elég húzós munka ügyileg ez okból a régi jól bevált edzés programra került sor - erős rápihenés. Természetesen ki nem hagynám az indulást bár minden évben a henyei kápolnánál megfogadom, hogy jövőre csak a fél távon indulok, de aztán mikor oda kerül a sor akkor persze hogy a 41-re szavazok (legalább mi 40-esek tartsunk össze).
December 31-e futás ez a mottó már 16 éve - az elsőt még kihagytam azóta rendszeresen jövök, még kettőt hagytam ki egyet tüdő gyuszi miatt egyet mert eltáncoltam a bokámat :)
Így ez volt a 14. futásom. Az első alkalmakkor még a suhogó melegítőben toltam mire be értem plusz 2 kiló izzadságot vittem benne. Aztán beléptem az egyesületbe, ruhatáromat is frissítettem, illetve az évi km teljesítményem is meg 3-szorozódot. No de térjünk vissza 2011. 12. 31.-re, reggel időben keltem, 7.00 órakor már indultam Zeg.-re, hogy időben be érjek egy kis bemelegítés és barátokkal való beszélgetés is beleférjen. Öltözékemen gondolkodtam egy kicsit, de aztán az előrejelzésekre hagyatkozva viszonylag lazább ruházatot választottam, ami a végén jó döntésnek bizonyult. Frissítésnek 4 db High 5 iso gélt vittem magammal illetve fél liter vizet. A rajtnál a közép mezőnyben helyezkedtem el ígaz így kerülgetni kellett, de nem tartottam fel a ,,vágtázókat". Magányos futásra készültem, mivel kedvenc futótársaim (Andi és Rudi) éves km gyűjtése alapján számoltam vele, hogy úgy ott hagynak majd, hogy csak a port szagolhatom utánuk. Nem csalódtam, hiába barát az nem ellenség :) , így az első km után már csak a hátukat láttam. A jó szokásomtól eltérően most inkább a megfontoltabb kezdés mellett döntöttem, - illetve azért a 80 kg-os súlyom is vagy 3 kg-al több mint az ideális lenne - ez is arra sarkalt. Így aztán szépen komótossan futottam fel a TV toronyig. A gondolataimban körvonalazodót a taktika :), dombokat topogóssan, lejtőket kapkodóssan, az egyenes szakaszokat pedig lendületessen futom majd. Hiába ha az ember fut teljesen meg világosodik. A toronytól lefele még elég jól egyben futott a csapat, majd a Jánka-hegyre fel szakadt kissé szét. Az első frissítést ki akartam hagyni, de szinte beráncigáltak :) egy meleg teára, ledöntöttem a torkomon - csak hagyományőrzés címen - aztán hajrá tovább. Itt még láttam Andit a távolban, de a megállás miatt elvesztettem szem elől, Rudi barátom után meg már a por is leült úgy elfutott. Jánka-hegyről le érve a következő szakasz nem túl izgalmas, de legalább egyenes így kicsit bele erősítettem, illetve egy iso gélt is betoltam a szervezetembe. Az eddigi szakaszon, mindig volt valaki akivel együtt futva beszélgetni tudtam, de itt most már csak magam társasága maradt - de az legalább jó társaság volt :) . Botfa környékén Sergyán Gabi barátomat értem utol - minden tiszteletem az ővé hiszen törött kézzel futott - majd a későbbiekben többször kerülgettük egymást. Botfán Andit is látni véltem a messzeségben, igaz szemüveg nélkül elég vaksi vagyok már messzire, de ez is a korral jár. Itt külön megemlítenék egy szurkoló társaságot Ők mindenhol ott voltak - igaz Ádinak és Krisznek szorítottak - de mikor más jött akkor is szorgalmasan biztatták a futókat. Köszönet érte! A botfai frissítőnel egy kis víz és szőlő cukor bevitele mellett döntöttem, de sokat nem akartam időzni. A botfai hegy kaptatóját egész jól küzdöttem le, nem gyorsan, de folyamatos futással itt előzött meg Gabi barátom fel felé, majd a gerincen vissza előztem. Bozsoki hegyen lefelé Feri ért utol, majd a frissítőig együtt haladtunk, itt hívott húgom merre járok mert kijönne elém.Közöltem a pozíciómat északi szélesség - nyugati hosszúság, majd rá hagytam a döntést hova jön. Közben Andi és Gyula is elég közel kerültek, már a vaksi szemeimmel is felismertem Őket :) . Bár szívesen utol értem volna duójukat, de vissza fogtam magam inkább ittam és ettem valamit, majd Ferivel tovább indultunk. A csácsi hegyeknél aztán ismét lazábbra vettem a tempót Feri pedig elhúzott. Itt találkoztam az első turista csoporttal voltak vagy húszan, majd a következő a henyei kápolnánál, hangos biztatásuk jól eset. Csácsi hegyen Andiékat is utol értem, sőt kényelmes tempóm mellett is meg előztem - mint utólag kibeszéltük a dolgot kicsit erősen kezdet talán és ez sokat kivett belőle. Mivel jó barát vagyok így ott hagytam :) . Kápolnát elhagyva a kutyások társaságával is találkoztam, köztük pár ismerős is akadt. A kutyáktól nem tartottam, mert tudtam képzet állatok így bátran vágtattam be közéjük.
Csácsból lefelé Gabi barátom ismét be ért, hiába a felfelé futás nagyon jól ment neki. Az átlag tempóm 5,50 körül lehetett így a féltávnál meg is voltam elégedve magammal. Az aszfalton futás viszont nem eset jól a bal lábamnak. Szeptembertől fáj a talpam, ha sokat futok kemény burkolaton és ez a lejtőknél kezdett jelentkezni, legalább tudtam, hogy meg van még a lábam. A parkerdőnél Gabit kicsit lehagytam, de ettem egy iso gélt és ittam a hozott vizemből is, de a kulacs az istennek se akart vissza menni a helyére, sétára váltottam és Gabi elment mellettem. Mire vissza kínlódtam addig elég nagy előnyre tett szert. Egy kis tempó növeléssel a parkerdő végére utol is értem, itt kicsit tanakodtunk fent fussunk-e vagy lent, de nyilak egyértelműen lent vittek, így arra mentünk. A felüljáró alatt a sínek túloldalán Feri kocogott, Gabi lemaradt. Az ezután következő rész kicsit kimaradt - lehet elaludtam :) - az biztos, hogy a Bútorgyári frissítőtől Ferivel futottam tovább. Köszönöm az italt bárki is adta :) jól eset. Kiválóan éreztem magam, fáradt sem voltam biztos aludtam bár a sebességemnek jónak kellet lenni-e ha utolértem elnökünket. Hock J. utat beszégetve teljesítettük és hipp-hopp már a Gabona forgalminál voltunk. Vera itt várt és megnyugtatott, a Gógán hegy teteje még mindig meg van nem kopott le azóta. Ez nagyon megnyugtatott, hiszen micsoda kiszúrás lenne, ha véletlenül egy méterrel is kisebb a dombocskánk. Egyből reklamálnák a szervezőknél. Maradt egy kis frissítőm, de ezt a két decit is leadtam Verának azt se keljen már cipelni, lelkileg jól eset bár tudom nem nagy súly, de még is csak súly. Előttünk két futótárs küzdőt a szintemelkedéssel. Feri itt megint elhúzott, igaz előtt közölte most kezdődik csak a maraton. Ismét megnyugodtam, az ember nem csalódik. Eddig minden hegyet megfutottam, de a Gógán azért csak sétára bírt, bár az előttem levők is csak sétálgattak felfelé, elnökünk kivételével aki büszke tartásban kocogott felfelé, majd tűnt el. A sétám is erősebb volt az előttem haladónál így, magam mögé utasítottam a túrázok ,,könnyed" lépteivel. A kanyar után újra kocogásra váltottam, és ekkor be ijesztett a lábam - éppen előtte ecseteltem Ferinek, hogy szokott görcsölni a lábam és most semmi - no mondok ez fele se tréfa pont a végén? Igyekeztem úgy lépni ahogy eddig és gondolataimmal arra gondolni, hogy a vér kiviszi. Ez kicsit lassított, viszont segített és kedves bal lábam ismét hajlandó volt velem futni. Jött az utolsó emelkedő ezt a feléig futva topogtam, de aztán sétára váltottam mert, úgy is azzal a sebességgel haladtam. Előttem is sétált valaki, gondoltam majd lefelé beérem. A tetőre felérve elindultam lefelé a lejtőn, de a bal lábam hangulata is lejt menetbe állt és most a talpamat éreztem erősen, így az üldözésről lemondtam. Lefelé Edit fényképezett - nem a legfotogénabb állapotomat - és biztatott pár szóval, köszönet neki is.
Lejtő aljára le érve, kicsit gyorsítottam és ez a talpamnak se volt ellenére. Platán sor - Gasparich utca kereszteződésnél várt Vera és kutyája Angie. Ők voltak a nyuszi társaim. Köszönhetően nekik, az utolsó szakaszt nagyon gyorsan tudtam le - órámra sandítva 3.42 perc/km tempóval rohantam. Lidl-nél sajnos feltartott az autó forgalom és megállásra kényszerített, de utána újra gond nélkül felpörögtem arra a tempóra. A bal lábamnak meg ideje se volt ellenkezni, már is be értünk. 3 óra 48 perc alatt volt meg a táv 157 átlag pulzussal, és nagyon jól éreztem magam még a gyors befejezés se fárasztott ki. Igaz végig táncoltam az egészet, lejtőkön eljártam az egerszegi kapkodóst - botfai hegyen a botfai tipegőst - csácsi hegyen a csácsi toporgóst és Gógán hegyen a lépkedőst. Ezek után nagyon vártam a már az esti közös vacsorát, hátha ott is táncolunk majd.
Összességében ismét nagyon jól éreztem magam, köszönet a szervezőknek és segítőknek. Jó volt ismét futni. Remélem 2012-ben ismét sok baráttal és futótárssal teljesíthetem ezt a távot, vagy a kisebbiket.
Endre
2012. január 4., szerda
2011 - Amilyen rosszul kezdődött, annyira a PB-k éve lett végül
www.zaszse.blogspot.com(a képre kattintva indul)
korpa
2011. december 24., szombat
2011. december 18., vasárnap
2011. december 11., vasárnap
2011. december 4., vasárnap
2011. november 27., vasárnap
2011. november 26., szombat
2011. november 14., hétfő
A futás a világ legegyszerűbb dolga (lenne?)
Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy mennyire kevés is kell ahhoz, amit sokan azért nem érnek el, mert azt gondolják, hogy mennyire sok kell hozzá.
Ez a bejegyzés arról is fog szólni, hogy kizárólag szorgalommal és alázattal is lehet előbbre jutni és akkor csak nagyon keveset kell/lehet a körülményekre fogni.
Kezdem azzal, hogy nem akarok sokat mellébeszélni, ahol tudom, ott a számok nyelvén fogok szólni.
Lényegében 2008-ban kezdtem a futást, előtte kondizgattam, országúti kerékpároztam és duatlonoztam (versenyszerűen is), még korábban pedig kispályás fociztam. Talán a legutóbbiban szorult belém némi tehetség, a többiben felejtős produkciókat nyújthattam. Legalábbis semmiféle érdemleges eredmény nem jut most eszembe.
Ennyit akkor erről, magyarán pozitívumot nemigen tapasztaltam kiváló genetikai adottságaimból adódóan, mert hát azzal nem rendelkeztem. Mondjuk azt, hogy egy pizzától még nem híztam el disznó módjára, de ezt azért az emberek jelentős hányada elmondhatja magáról. Kivéve, ha két, három, négy, stb. mennyiségekben méri már az adagot.
Ha már a pizzánál tartunk: étkezés. Sokan meg szoktak lepődni, de nem élek táplálékkiegészítőkkel a legalapvetőbb dolgokat leszámítva: egy kis izotoniás ital hébe-hóba, némi magnézium-kálium por, ha éppen eszembe jut, maratonok közben pedig gél. Amúgy pedig csak amit elém tesznek, vagy magam elé teszek, plusz sok csoki, némi „hazai” gyümölcs, ilyesmi. Mint sok más gyarló ember esetében a világon, csipsz és gyorskaja is jut belém, még ha nem is gyakran. Ebben sem nevezhetem különlegesnek magamat, sőt!
Stressz? Mert hát ez is sok mindent befolyásol. Alkalmazottként nem akkor kelek, amikor nekem tetszik, ha meló van, meg kell csinálni, ha szart csinálok, le vagyok …va. Normál stresszhelyzetek, talán kicsit jobb stressztűrő képességgel, mint az átlag, de ebben sem vagyok biztos.
Lássuk csak, mi kell még az eredményességhez? Ja igen, futni, tényleg.
Mi kell hozzá? Szorgalom, alázat, a mozgás szeretete, saját korlátaink ismerete és tudatosan felépített edzésmunka. Csak egyik ne legyen meg és máris borul a bili.
Nincs szorgalom? Egyre nehezebben fogsz elindulni.
Nincs alázat? Hamarosan kudarcot vallasz.
Nem szeretsz sportolni? Előbb-utóbb belefásulsz.
Nem ismered a határaidat? Folyton megsérülsz.
Edzésmunka? Akkor itt jöjjenek a számok:
Futott kilométerek az utóbbi években: 2008: 2728km, 2009: 4779km, 2010: 5345km, 2011: kb. 5100. Időráfordítás: heti 8-10 óra. Vajon sok ez? Alig több annál, mint amit az orvosok egy átlagembernek, mint mozgásra fordítandó időt javasolnak. OK, hogy alacsonyabb intenzitással, de sokkal kevesebb időt az sem „rabol” el a hétköznapokból.
Eredmények alakulása (félmaraton): 1:29(2008), 1:26 és 1:23(2009), 1:22 és 1:19(3-szor is, 2010) , 1:18:31 (2011). De a többi versenyszámban is folyamatos a fejlődés.
Elsősorban annyi kellett hozzá, hogy csináljam. Nem azért mert kell, hanem mert már az életvitelem részévé vált, ez olyan mint a teljesen inaktívaknál a TVnézés, nekik sem nyűg. Nem ördöngösség és nem hókuszpókusz, szorgalommal sok mindenre választ kaphatunk, nélküle viszont csak fanyaloghatunk.
Meg lehet kérdezni Rudit, Keszei Krisztát és Bandit, csak mint a legutóbbi időszak "gyorsulási versenyének" felfedezettjeit, de sorolhatnám szerencsére legalább a fél ZASZ-t, aminek nagyon örülök. (Jó lenne, ha más is leírná a gondolatait ezzel kapcsolatban, vagy cáfoljon meg, ha más a véleménye) No és a legfontosabb: olyat viszont nem ismerek, aki a kvalitásai és teljesítménye ellenére csak vegetálna és nem jut egyről a kettőre. Mert végül aztán a befektetett munka kifizetődik…
2011. november 13., vasárnap
Mézes Emese Csenge
Hosszú történet ez.
Gondoljátok, hogy legalább kilenc hónap, de még annál is hosszabb.
Szóval Botond Csegő születésével kezdődik, ahol ott voltam, Évi erős nyomására. Akkor meglepően jól bírtam a megpróbáltatásokat. Évinek persze ezek után egyértelmű volt, hogy a következő szülésnél is ott leszek. Nekem is egyértelmű volt. Hogy nem leszek ott. Egyensúlyozva a családi béke e tekintetben figyelembe vett igencsak vékony jegén, sikerült "elintéznem", hogy a jó doktor bácsi teljes mértékben tudott koncentrálni a lányom születésre és nem arra, hogy engem fel kelljen mosni a padlóról.
November 5-re volt meghatározva a születési dátum, de mindig hozzátették, hogy simán jöhet hamarabb is, mert a jelek erre utalnak. Nekem mindennap stressz volt az életem, hogy akkor éppen milyen indokkal ne kelljen bemennem a szülésre.
Azt már tudtuk, hogy lány lesz, így annak a lehetősége, hogy a 2. gyermekem rajtengedély száma csupa egyes lesz hamar elúszott.
Hogy nem született meg a kiírt időpontra és semmi jelét nem adta, hogy sietne megérkezni; felvetődött bennem, hogy akkor "bírja már ki" 11.11.11-ig.
De mivel nem rendeltünk semmi természetellenes dolgot, végül Emese Csenge a nagy fétis nap után egy nappal született meg. Valamit megsejthetett, mert keretbe foglalta a rajtengedélyszámát: 2111112ME
Mivel azt gondoltuk, hogy az ominózus napon már rég letudjuk a születés szépséges fájdalmát, Évi már korábban elengedett Sárvárra félmaratont futni.
Mivel ezt nem vonta vissza, megúsztam a szülőszobai összerogyást.
Reggel, készülődés közben, már tudtam, hogy elindult a dolog, de délelőttre nem jósoltak semmi végeredményt. Már próbáltam a 10.30-as versenyre bemelegíteni, amikor jött a telefon, hogy 10.04-kor megszületett a lányom 4,1 kg-mal és 52 cm-rel.
A hír, és annak továbbadása, a jelentkezéskor felgyülemlő sor, Csegő, és a váltópontokra eljutás megszervezése azt eredményezte, hogy 1 cm bemelegítés nélkül álltam oda a rajthoz. Ez akár rossz jel is lehetett volna, de szerencsére nem lett semmi gond.
Az előzetes terv az volt, hogy az emelkedő lábáig éppen 4:00 belül maradni, minél előbb feljutni és a lefelében visszahozni a 4:00 percen belüli átlagtempót.
Az elején simán ott voltam a vezetők mögött, de láttam a Garminon, hogy ez nekem túl gyors lesz és szépen visszaálltam egy lassabb fokozatra. A "hegy" lábáig 3:55-ös tempót futottam.
A felfele 4:39 lett, az átlag pedig így 3:59.
Mivel a maradék rész átlaga is ez lett. összességében 1:22:57-es idővel 3:59-es átlaggal értem célba abszolút 6. helyen.
Teljes mértékben megelégedve magammal, hogy hoztam a kitűzött célt.
S mivel önző módon azt szeretném, hogy Emese Csenge is szeresse a futást, a tájfutást, képzeletben az ő kis lábaiba tápláltam e félmaraton kilométereit.
Aztán este hazaérve jutott némi alkohol is a szervezetembe, amit Évi az etetésnél jótékonyan nyugtázott.
Ha Te is szeretnéd, hogy e kisleány szeresse a futást, Te is táplálj a lábaiba néhány kilométert a következő futásodból. Nem kell hozzá semmilyen ördöngős technika, csak a képzeleted.
Gondoljátok, hogy legalább kilenc hónap, de még annál is hosszabb.
Szóval Botond Csegő születésével kezdődik, ahol ott voltam, Évi erős nyomására. Akkor meglepően jól bírtam a megpróbáltatásokat. Évinek persze ezek után egyértelmű volt, hogy a következő szülésnél is ott leszek. Nekem is egyértelmű volt. Hogy nem leszek ott. Egyensúlyozva a családi béke e tekintetben figyelembe vett igencsak vékony jegén, sikerült "elintéznem", hogy a jó doktor bácsi teljes mértékben tudott koncentrálni a lányom születésre és nem arra, hogy engem fel kelljen mosni a padlóról.
November 5-re volt meghatározva a születési dátum, de mindig hozzátették, hogy simán jöhet hamarabb is, mert a jelek erre utalnak. Nekem mindennap stressz volt az életem, hogy akkor éppen milyen indokkal ne kelljen bemennem a szülésre.
Azt már tudtuk, hogy lány lesz, így annak a lehetősége, hogy a 2. gyermekem rajtengedély száma csupa egyes lesz hamar elúszott.
Hogy nem született meg a kiírt időpontra és semmi jelét nem adta, hogy sietne megérkezni; felvetődött bennem, hogy akkor "bírja már ki" 11.11.11-ig.
De mivel nem rendeltünk semmi természetellenes dolgot, végül Emese Csenge a nagy fétis nap után egy nappal született meg. Valamit megsejthetett, mert keretbe foglalta a rajtengedélyszámát: 2111112ME
Mivel azt gondoltuk, hogy az ominózus napon már rég letudjuk a születés szépséges fájdalmát, Évi már korábban elengedett Sárvárra félmaratont futni.
Mivel ezt nem vonta vissza, megúsztam a szülőszobai összerogyást.
Reggel, készülődés közben, már tudtam, hogy elindult a dolog, de délelőttre nem jósoltak semmi végeredményt. Már próbáltam a 10.30-as versenyre bemelegíteni, amikor jött a telefon, hogy 10.04-kor megszületett a lányom 4,1 kg-mal és 52 cm-rel.
A hír, és annak továbbadása, a jelentkezéskor felgyülemlő sor, Csegő, és a váltópontokra eljutás megszervezése azt eredményezte, hogy 1 cm bemelegítés nélkül álltam oda a rajthoz. Ez akár rossz jel is lehetett volna, de szerencsére nem lett semmi gond.
Az előzetes terv az volt, hogy az emelkedő lábáig éppen 4:00 belül maradni, minél előbb feljutni és a lefelében visszahozni a 4:00 percen belüli átlagtempót.
Az elején simán ott voltam a vezetők mögött, de láttam a Garminon, hogy ez nekem túl gyors lesz és szépen visszaálltam egy lassabb fokozatra. A "hegy" lábáig 3:55-ös tempót futottam.
A felfele 4:39 lett, az átlag pedig így 3:59.
Mivel a maradék rész átlaga is ez lett. összességében 1:22:57-es idővel 3:59-es átlaggal értem célba abszolút 6. helyen.
Teljes mértékben megelégedve magammal, hogy hoztam a kitűzött célt.
S mivel önző módon azt szeretném, hogy Emese Csenge is szeresse a futást, a tájfutást, képzeletben az ő kis lábaiba tápláltam e félmaraton kilométereit.
Aztán este hazaérve jutott némi alkohol is a szervezetembe, amit Évi az etetésnél jótékonyan nyugtázott.
Ha Te is szeretnéd, hogy e kisleány szeresse a futást, Te is táplálj a lábaiba néhány kilométert a következő futásodból. Nem kell hozzá semmilyen ördöngős technika, csak a képzeleted.
Sárvár Fürdő Félmaraton
Az elmúlt néhány hetem úgy alakult, hogy majdnem minden hétvége versennyel vagy hosszú futással telt. Mivel mindkét klasszikus számban eddig megfutottam, amit szerettem volna és ezzel új PB-k születtek, a sárvári versenyre különösebb elvárás nélkül érkeztem. Nem tudtam megbecsülni, hogy a múlt heti maraton mennyire fogja befolyásolni a teljesítményemet, bár az bizakodásra adott okot, hogy az eheti 2 edzés izomlázmentesen és jólesően ment.
Nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen időt fogok futni. Bár az eszembe jutott, hogy tavaly is itt javítottam tavasszal és ez egy gyors pálya.
A rajtnál igyekeztem előre állni, hogy ne kelljen túl sok embert kerülgetni. Gyorsan kezdtem, a 2. boly után futottunk néhányan egymástól kisebb távolságokra. Bálint ért mellém még az elején, aztán meglepve láttam, hogy nem lép el tőlem. A 4 perc alatti első három-négy kilométer ijesztően hatott az órámra pillantva, bár nem esett rosszul. Eszembe jutott, hogy a 100 km-es váltókor ez csúnyán megbosszulta magát, de az ellenfelek húztak magukkal. A mi mezőnyünk nem volt olyan eseménydús és izgalmas, mint Korpáéké. 7 km-nél ment el mellettünk egy fiatalabb srác, egyébként egy somlói sólyommal futottunk végig együtt, az össztáv alatt végül 100 m-t kaptam tőle.
Az emelkedő tisztázta nálunk is az erőviszonyokat. Bár engem is nagyon megfogott( 4:10-es addigi átlagtempót 4:16-ra emelte), két vetélytársam mellett is el tudtam lépni. A többiek talán megfáradt váltósok lehettek. Egyikük Pongrácz Attila volt, akitől Bagodban még kikaptam, másik (Szakos Peti) elhagyásával 1 helyet ugrottam a korcsoportban is. Ezzel viszont üldözötté váltam és jól éreztem hogy nem lassulhatok, mert a végén 40 másodperccel kapott csak ki. A végét ennek megfelelően nehézzé tettem magam számára, még sok előttem levőt láttam, de már csak messziről. Közben még Bálint, mint ismerten jó hajrás ellépett még mellettem. Az utolsó km-t végigerőltetve, 1:28.37-tel értem célba. (abszolút 21. és korcsoportos 8.)
Korpa után szabadon még néhány gondolat számvetésképpen. Az idén a nyári maraton után csak ősszel kezdtem versenyezni, a bagodi versenyig nem futottam félmaratont. A formám is őszre állt össze, az elért eredmények számomra így is meglepően jók lettek. Talán most érett be a sok eddig lefutott kilométer és a rövid versenyek (Tekenye, Hosszúpereszteg) a gyorsító edzésekkel együtt adtak egy kis sebességet. A jövőt tekintve magam részéről is maratonban látok kisebb-nagyobb potenciált, félmaratonnál már minden percért keményen meg kell(ene) dolgoznom. ( Bár 1:41 után is ezt gondoltam 2 éve :-))
Nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen időt fogok futni. Bár az eszembe jutott, hogy tavaly is itt javítottam tavasszal és ez egy gyors pálya.
A rajtnál igyekeztem előre állni, hogy ne kelljen túl sok embert kerülgetni. Gyorsan kezdtem, a 2. boly után futottunk néhányan egymástól kisebb távolságokra. Bálint ért mellém még az elején, aztán meglepve láttam, hogy nem lép el tőlem. A 4 perc alatti első három-négy kilométer ijesztően hatott az órámra pillantva, bár nem esett rosszul. Eszembe jutott, hogy a 100 km-es váltókor ez csúnyán megbosszulta magát, de az ellenfelek húztak magukkal. A mi mezőnyünk nem volt olyan eseménydús és izgalmas, mint Korpáéké. 7 km-nél ment el mellettünk egy fiatalabb srác, egyébként egy somlói sólyommal futottunk végig együtt, az össztáv alatt végül 100 m-t kaptam tőle.
Az emelkedő tisztázta nálunk is az erőviszonyokat. Bár engem is nagyon megfogott( 4:10-es addigi átlagtempót 4:16-ra emelte), két vetélytársam mellett is el tudtam lépni. A többiek talán megfáradt váltósok lehettek. Egyikük Pongrácz Attila volt, akitől Bagodban még kikaptam, másik (Szakos Peti) elhagyásával 1 helyet ugrottam a korcsoportban is. Ezzel viszont üldözötté váltam és jól éreztem hogy nem lassulhatok, mert a végén 40 másodperccel kapott csak ki. A végét ennek megfelelően nehézzé tettem magam számára, még sok előttem levőt láttam, de már csak messziről. Közben még Bálint, mint ismerten jó hajrás ellépett még mellettem. Az utolsó km-t végigerőltetve, 1:28.37-tel értem célba. (abszolút 21. és korcsoportos 8.)
Korpa után szabadon még néhány gondolat számvetésképpen. Az idén a nyári maraton után csak ősszel kezdtem versenyezni, a bagodi versenyig nem futottam félmaratont. A formám is őszre állt össze, az elért eredmények számomra így is meglepően jók lettek. Talán most érett be a sok eddig lefutott kilométer és a rövid versenyek (Tekenye, Hosszúpereszteg) a gyorsító edzésekkel együtt adtak egy kis sebességet. A jövőt tekintve magam részéről is maratonban látok kisebb-nagyobb potenciált, félmaratonnál már minden percért keményen meg kell(ene) dolgoznom. ( Bár 1:41 után is ezt gondoltam 2 éve :-))
2011. november 12., szombat
Sárvár Fürdő őszi félmaraton 2011-11-12
Az ősz eleji dimbes-dombos, illetve hegyi versenyeknél már megpengettem, hogy elcsalom a dombos edzéseimet, vagyis inkább nem futok igazából emelkedőket. Ott még nem, de ma visszaütött. Azért nem kell tragédiára gondolni, sőt, de levonom a tanulságokat...
A szakosztályvezetéstől (azaz Asitól) egész konkrét utasítást kaptam, fussak 1:18:59-et. Azért ennyire még nem tudom kicentizni az időeredményemet, de feltétlenül kellett hozzá egy erős mezőny. No és egy normális tempó az elejétől fogva, mert ha elalszok közvetlenül a rajt után, akár meg is nyerhetem az egészet, abból PB már nem lesz.
Rajtam kívül még öt 1:20 alatti futó sorakozott fel a termál parkolójában, szóval gyorsan megállapíthattam, már a hatodik helyhez is tolni kell rendesen a szekeret.
Toltam is, amíg bírta a szekér rúdja :)
A rajtból a szokás szerint gyorsan kilőttünk, 2km után már csak hatunk maradt az élen, de úgy éreztem, néha csak dadog a tempó. Garami, Nagy Gabi, Zsódér Zsolt, Fábrics Gabi (ő sajnos megsérült nem sokkal később és leszakadt) és Kasza András ide vagy oda, sokszor én vittem őket. De nekem mennem kellett (lásd még: szakosztályvezetés kívánsága), nem érdekelt, hogy első leszek vagy hatodik, időre hajtottam. Amikor úgy véltem, hogy nagyon bealudtunk, mentem elől és nagyon jól is esett a futás, egészen a több mint 1km hosszan kanyargó hegy aljáig (12km).
Aztán itt „beragadtam”az Árpival együtt, a többiek erős tempóval zúztak felfelé: csak érzékeltetésképpen: én is csak 4:18-ig lassultam, de az első kettő, mintha szembe jött volna, úgy futottak el tőlem... Na, itt már szenvedtem rendesen, be kell, hogy valljam. Az emelkedőre jövőre készülnöm kell valamit már, mert erre akár fél percem is rámehetett a végeredményt tekintve.
Na, de ott tartottam, hogy hárman elmentek, Árpi pedig kissé mögöttem, amikor ráfordultunk Sótonynál a hullámvasútra. Asi bíztató szavai csak épphogy eljutottak a tudatomig, onnan jórészt a túlélésre mentem: a többiek távolodni látszódtak és nem volt bennem elég kraft a felzárkózásra. Olyannyira nem, hogy Árpi is elment mellettem a 18. kilométernél.
Annyira rettenet módon (ha van ilyen kifejezés, ha nincs) végül nem kaptam ki, a második (Nagy Gabi) is csak alig egy perccel ért be előttem, ám ez a valóságban már-már zavaróan távolinak tűnt...
Na, de a sok negatívum után mondom a lényeget: még így is sikerült egyéni legjobbat (PB) futnom, aminek azért már tudtam örülni: 1:18:31 (átlagpulzus:168), abszolút 5., korcsoport 2.
Eredmények.
Most akkor némi számvetés következik 2011-ről és a hogyan továbbról.
Idén egyszer sem futottam ezelőtt 1:20 alatt, és bár mindig megvolt az oka (kisebb sérüléssel küszködtem vagy éppen kevéssel utána voltam, melegben, hullámos vagy terepes pályán zajlott a verseny), bizonyítanom kellett főleg magamnak, hogy azért nem kell még temetni. Erre a mai nap tökéletes alkalmat adott és szerencsére tudtam is élni vele.
Bár most úgy érzem, az igazi potenciál maratonon van még bennem (itt nyilván nem Rudi 2:40 alatti jóslatára gondolok, az kincstári optimizmusként értékelve is jó erős túlzás), ezek után nem mondhatok le újabb félmaratoni PB-kről sem. Egy 1:17:xx formájú eredmény egy sík pályán (vagy felkészülve a dombokra is) és megfelelő mezőnyben még kijöhet (jobb már aligha), ezt még jó lenne elmondani magamról.
Befejezésképpen még reményemet szeretném kifejezni az iránt, hogy a többiek is talán tollat ragadnak és lejegyzik a mai élményeiket, mert többen is nagy PB-t futottak.
Sólyomnak és Évinek pedig gratula a családalapítás második fázisának sikeres teljesítéséért:)
A szakosztályvezetéstől (azaz Asitól) egész konkrét utasítást kaptam, fussak 1:18:59-et. Azért ennyire még nem tudom kicentizni az időeredményemet, de feltétlenül kellett hozzá egy erős mezőny. No és egy normális tempó az elejétől fogva, mert ha elalszok közvetlenül a rajt után, akár meg is nyerhetem az egészet, abból PB már nem lesz.
Rajtam kívül még öt 1:20 alatti futó sorakozott fel a termál parkolójában, szóval gyorsan megállapíthattam, már a hatodik helyhez is tolni kell rendesen a szekeret.
Toltam is, amíg bírta a szekér rúdja :)
A rajtból a szokás szerint gyorsan kilőttünk, 2km után már csak hatunk maradt az élen, de úgy éreztem, néha csak dadog a tempó. Garami, Nagy Gabi, Zsódér Zsolt, Fábrics Gabi (ő sajnos megsérült nem sokkal később és leszakadt) és Kasza András ide vagy oda, sokszor én vittem őket. De nekem mennem kellett (lásd még: szakosztályvezetés kívánsága), nem érdekelt, hogy első leszek vagy hatodik, időre hajtottam. Amikor úgy véltem, hogy nagyon bealudtunk, mentem elől és nagyon jól is esett a futás, egészen a több mint 1km hosszan kanyargó hegy aljáig (12km).
Aztán itt „beragadtam”az Árpival együtt, a többiek erős tempóval zúztak felfelé: csak érzékeltetésképpen: én is csak 4:18-ig lassultam, de az első kettő, mintha szembe jött volna, úgy futottak el tőlem... Na, itt már szenvedtem rendesen, be kell, hogy valljam. Az emelkedőre jövőre készülnöm kell valamit már, mert erre akár fél percem is rámehetett a végeredményt tekintve.
Na, de ott tartottam, hogy hárman elmentek, Árpi pedig kissé mögöttem, amikor ráfordultunk Sótonynál a hullámvasútra. Asi bíztató szavai csak épphogy eljutottak a tudatomig, onnan jórészt a túlélésre mentem: a többiek távolodni látszódtak és nem volt bennem elég kraft a felzárkózásra. Olyannyira nem, hogy Árpi is elment mellettem a 18. kilométernél.
Annyira rettenet módon (ha van ilyen kifejezés, ha nincs) végül nem kaptam ki, a második (Nagy Gabi) is csak alig egy perccel ért be előttem, ám ez a valóságban már-már zavaróan távolinak tűnt...
Na, de a sok negatívum után mondom a lényeget: még így is sikerült egyéni legjobbat (PB) futnom, aminek azért már tudtam örülni: 1:18:31 (átlagpulzus:168), abszolút 5., korcsoport 2.
Eredmények.
Most akkor némi számvetés következik 2011-ről és a hogyan továbbról.
Idén egyszer sem futottam ezelőtt 1:20 alatt, és bár mindig megvolt az oka (kisebb sérüléssel küszködtem vagy éppen kevéssel utána voltam, melegben, hullámos vagy terepes pályán zajlott a verseny), bizonyítanom kellett főleg magamnak, hogy azért nem kell még temetni. Erre a mai nap tökéletes alkalmat adott és szerencsére tudtam is élni vele.
Bár most úgy érzem, az igazi potenciál maratonon van még bennem (itt nyilván nem Rudi 2:40 alatti jóslatára gondolok, az kincstári optimizmusként értékelve is jó erős túlzás), ezek után nem mondhatok le újabb félmaratoni PB-kről sem. Egy 1:17:xx formájú eredmény egy sík pályán (vagy felkészülve a dombokra is) és megfelelő mezőnyben még kijöhet (jobb már aligha), ezt még jó lenne elmondani magamról.
Befejezésképpen még reményemet szeretném kifejezni az iránt, hogy a többiek is talán tollat ragadnak és lejegyzik a mai élményeiket, mert többen is nagy PB-t futottak.
Sólyomnak és Évinek pedig gratula a családalapítás második fázisának sikeres teljesítéséért:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)