2009. június 16., kedd

Élet a heti 150-en innen 2009/06/08 – 06/21

Rolihoz hasonlóan szeretném bemutatni a következő 2 hetemet edzés szempontjából és mivel sokakhoz hasonlóan én nem tudok beszámolni több száz lerohant kilométerről, de így talán olyanok is kedvet kapnak beszámoló posztolásához, akik kevesebb, de annál lelkesebb edzésmunkával örvendeztetik meg magukat hétről hétre. Másrészt elképzelhető, hogy közben megszületik az utód, így ilyen szempontból is érdekessé válhatnak a végére ezek a hetek.

Hétfő

Kissé rendhagyó, de korántsem szokatlan módon pihenőnappal kezdtem a hetet, melyre a vasárnapi keszthelyi félmaraton szolgáltatott megfelelő alapot. Ilyenkor jót tehet egy regeneráló 25-30km-es bringázás is, ám nekem – kövezzetek meg, de – még annál is jobban esett este egy jó üveg Radler és a már a méhen belül is kifejezetten aktív baby-nk mocorgásának tüzetes megfigyelése.

Összesen: 0km(a héten 0km), gyermekeim száma: 0.

Kedd

Mivel újabb indokot már nem voltam képes kitalálni a mér-ne-fussak kérdést megválaszolandó és az előző napi lustálkodásom nyomán se gyötört kínzó izomláz, így edzéssel köszöntöttem a napot. Ilyen-olyan kitérőkkel (Asiék szoktak a város különböző pontjain észlelni reggelente), de végül csak odaértem a munkahelyemre egy óra alatt, nem túl erős tempóban. Melóból egy kifejezetten erős edzést terveztem a Zalabesenyő-Aranyoslap-Kertváros-Páterdomb-Csácsi hegy útvonalon. Az Alsóerdőnél egy jópofa kutya próbált csatlakozni (annyira azért nem tűnt jópofának, hogy ne lassítsak bele), míg a hegyibefutónál már korábban kinéztem egy jóvágású cseresznyefát megdézsmálási célzattal, amit az elvárásaimnál is magasabb szinten hajtottam végre. Este még súlyzóztam egyet a Barátok közt helyett:-)

Összesen: 28km(28), gy.sz.: 0.

Szerda

Csodás reggeli napsütés kíséretében érkeztem újra csak szaladva az irodába, jó 1 km-rel többet futva, mint előző nap, de még annál is lazábban véve a métereket. Zuhany, meg ahogy lenni szokott még jó sok minden belefért (hajszárítás, dezodor, pisi, büfé), csak hogy minél később keveredjek munkavégzésbe. Délután egy 13km-es közepes intenzitású edzés és a Binder Tomi színesítette az amúgy sem szürke napom, akivel a rekortánon köröztem párat.

Összesen: 26km(54), gy.sz.: 0.

Csütörtök

Az első olyan edzésnap, hogy emberi időben keltem, merthogy délután intervallumos edzést készültem vezényelni magamnak, így ma bringával láttak begurulni a kollegák.

Közvetlenül munkából érkeztem a Parkerdőbe, mint rendesen szoktam, és 6*1500m résztávot teljesítettem végig szakadó esőben és szélben. Jól sejthető, hogy egy árva futó(bolond) sem keresztezte utamat ebben a lucskos időben. Nem sikerült tökéletesre az edzés, merthogy a 6. résztávom 22mp-cel volt gyorsabb mint az első és 10-zel, mint a középsők. Ezt nagyon elvaxoltam, ilyen is van...

Összesen: 21,5km(75,5), gy.sz.: 0.

Péntek

Ébredés után megint csak illett egy amolyan regenerálófutásféleséggel áthidalnom az otthonunk és a munkáltatóm között húzódó tekintélyes távolságot, ami valóban könnyűre sikeredett a pulzusértékeket tekintve, de a lábaimnak korántsem esett jól és akkor még finoman fogalmaztam.

Hogy ne keveredjek ellentmondásba ,mert persze az egész hetem csak egy kitaláció, (nem ám!), igen, ma kivételesen bringával mentem haza, hisz előző nap otthagytam szegényemet a céges tárolóban. Otthon a feleségem érezte magát még annyira kevésbé áldatlan (mondhatni áldott) állapotban, hogy magamra hagyott egy céges évzáróbuli kedvéért (legalábbis elég hitelesen adta elő otthon nem levésének mibenlétét), így hiányát kompenzálva még beiktattam egy legnagyobb meglepetésemre kifejezetten jóleső 15 kilométert.

Összesen: 27km(102,5), gy.sz.: 0.

Szombat

Erre a napra semmi specifikus edzést nem terveztem, ennek megfelelően is zajlottak az események: egy egerszeghegyi, immár legális cseresznyézés és prószaevészet közé iktattam be egy csendes hétvégi kört, érintve a város meseszép történelmi pontjait, úgy mint Zrínyi úti ipartelep, vasútállomás, városi piac és börtön :-) Bár aznap nem adták a Barátok köztet, a súlyzók már nagyon vártak:-)

Összesen: 19,5km(122), gy.sz.: 0.

Vasárnap

Kissé fáradtan ébredtem, sőt már-már annyira, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy egy 50-60km-es regeneráló bringázásra módosítom a mai 2*7,5km lendületes futásról szóló elképzelésemet. Végül győzedelmeskedett az eredeti elképzelés, viszont a vasárnapi ebéd (ezek szerint még csak) félig megemésztett tyúkpörköltje igencsak visszakívánkozott a bemelegítés után, no és azt is igencsak megéreztem, hogy a héten magamhoz képest sokat futottam. Ezek után, miután 3’55”-ös ezrekkel végigerőlködtem az első résztávot, inkább megleptem magamat egy méretes levezetéssel a kánikulai hőségben.

Összesen: 19km(141), gy.sz.: 0.

Hétfő

A múlt héten bevált pihenőnap koncepciót sikerült klónoznom mára is, bár ezúttal fűnyírásba fojtottam amiatt érzett bánatom, hogy a kislány csak nem akart előjönni a neki előírt napon sem...

Összesen: 0km(0), gy.sz.: 0.

Kedd

Folytatva a jól bevált koreográfiát, a kései reggelikor felvett utólagos kalóriákat már előzetesen sikerült többszörösen is leadnom, melyet egy, már-már kellemetlenül meleg időben végrehajtott laza futás formájában hajtottam végre 7 és 8 óra között. Hazának viharközeli viszonyok és szórványos villámlás közepette indultam neki, így alig fél óra múlva már a Csácsi-hegyen stafétáztam annak reményében, hogy ha komolyabban belekezdenek odafönn, még könnyedén leereszkedhessek a tetőről. Erre végül nem volt szükség, így egy kifejezetten gyors tempójú, mégis könnyednek tűnő edzésben volt részem. Az esős este pedig alkalmassá tette a sarokba hajított súlyaimat, hogy végül a markaimban végezzék.

Összesen: 27km(27), gy.sz.: 0.

Szerda

A mai nappal én is bevezettem egy futótesztet, ami annyit takar, hogy folyamatosan tartva a 155bpm-es pulzust, teljesítek egy 15km-es távot a Parkerdőben. Ez jó eséllyel a laktátküszöböm alatt van, így elméletileg egy ilyen tempót hosszú távon is tudok tartani. Elsőre 4'16"-os kilométerekkel ment, a végén néha le kellett lassítanom, mert már magasabb pulzusértékeket
láttam megjelenni ... nem úgy a szülőszobára menet, ott már nem néztem semmiféle pulzust:-)


Összesen: 22km(49), gy.sz.: 1. (2,58kg; 46cm; hajadon)

Csütörtök

Amint a fenti kép dátumozása is mutatja, valójában a mai nappal jött világra a kisasszony, a nagyon hajnali órákban. Napközben egy rövidített munkavégzés és este egy óra súlyzózás még belefért, miközben a kórházban valószínűleg már nagyon hiányzott apa.

Összesen: 0km(49), gy.sz.: 1.

Péntek

Ez a reggel már sokkal frissebben talált az ágyban, így nem is maradhatott el a már-már szokásos korai edzés, amit aztán egy kórházlátogatással erősen megszakított kellemes munkanap és egy esti lendületes futószeansz követett, részben a Binder Tamással fűszerezve. Eközben a városi TV állítólag képriportot közölt a kibővült családdal, amit még napközben vettek fel a szemünk láttára.

Összesen: 28km(77), gy.sz.: 1.

Szombat

A tegnapi erősebb esti menet után egy átlagosnál hosszabb, Alsóerdő és vissza távot futottam, olyan 4'55"-5'10" közötti lassabb tempóval. Álmosan indultam (még az is felmerült bennem, hogy átalszom inkább a mai edzést...) és a végén 121 lett az átlagpulzusom 21km-en, ami nagyon-nagyon alacsony, de majd holnap kitalálok valami érdemi munkát. Az újabb esti súlyzózás után kezdem már azt hinni, hogy belémszállt a kigyúrt-kopasz-vadállat-akarok-lenni-én-is ördög, amitől nagyon félek:-)


Összesen: 21km(98), gy.sz.: 1.

Vasárnap

Délben muffin-t készültem sütni, de sportemberként csak egy kis futóedzés után tértem be a boltba, ahonnan a maradék 2km-nyi távot a kezemben liter tejjel és tehéntúróval tudtam le (receptet meg tudom adni, bár nem nagy szám), talán annyira sokan nem láttak közben a kollektív röhögőgörcs elkerülése végett. A hét megkoronázásaként a szokásos 6*1,5km-es interval edzés következett másfél perces pihenőkkel. Már a bemelegítésnél éreztem, hogy a múlt heti malőr most nem fog megtörténni, melynek megfelelően egyenletesen gyors résztávokat teljesítettem, olyannyira, hogy az utolsó ismétlés 3'35"-ös tempóval ment, ami már közel esik az elvárthoz. Csak az akadályoz meg abban, hogy azt mondjam, bárcsak minden hetem ilyen lenne, mert évente 52 gyerek azért már az egészségre ártalmas mennyiség:-)

Összesen: 29km(127), gy.sz.: 1. (az alábbi kép egyébként nem jellemző, de felettébb általános:-) )

-vége-

korpa

Nincsenek megjegyzések: