2009. június 21., vasárnap

Keszthely, Kékes és egyéb kalandok

Már régóta tologatom magam elött egy újabb blogbejegyzés megírását és bár ma van az év leghosszabb napja, nem lesz rekordhosszúságú ez a beszámoló. Igazából csak röviden el szeretném mesélni az elmúlt hetek történéseit. Hosszú "ö" és hosszú "ü" nélkül, mert nincsenek a billentyüzeten és nem akarom mindig bemásolgatni öket.


Június 7. Keszthelyi Kilóméterek

A verseny idöpontja elött jó pár héttel kiderült, hogy egy erös ZASZ-os váltónak leszek a tagja, ezért nagyon komolyan készültem - lelkileg. Sajnos edzéseimen nem nagyon tudtam változtatni; nem túl gyakran futottam, nem túl sokat. Aznap reggel felkeltem idöben, 6:45-kor már a szavazófülkében voltam, majd elintéztem még 1-2 dolgot, aztán 8-kor meg jött értem a Roli a Zrínyi Miklós Gimnáziumhoz. Érdekesség, hogy Rolin és rajtam kívül még egy zrínyis ült az autóban, Hegyi Peti. Ha a zalaegerszegi elöítéleteknek hinnénk, akkor mondhatnánk azt is, hogy elég kockásra sikeredett a váltónk. Szerencsére Keszthelyen már egy vidám Sólyom várt minket, aki a negyedik váltótag volt és ezzel megszüntete az egyhangú összetételt. Érdekes volt az idöjárás is, hiszen, ha jól emlékszem, hatalmas vihart jeleztek elöre az egész hétvégére, ehhez képest nagy kánikula volt. Petivel nagyon bíztunk egy kis lájtos esöben és a felhökben, amiknek futásunk idején sajnos nyoma sem volt.
A váltóban én voltam az utolsó futó, a kiírás szerint 4,7 km-t, GPS szerint több, mint 5 km-t kellett teljesítenem. Picit bíztam benne, hogy 3:50-es átlagot bírok futni, végül 4:02-es lett. Megnyugtató viszont, hogy nem ezen múlt a gyözelem. Az egyéni futók is kíválóan teljesítettek a maratoni ill. félmaratoni távokon, amihez ezúton is még egyszer gratulálok!


Június 13. Kékes csúcsfutás

2003 és 2006 után idén újra felfutottunk Gyula barátommal az ország legmagasabb pontjára. Az elözö évekhez képest nagyon kellemes idö volt, viszont a szervezök beszámolójában leírt 15 fokot túlzásnak tartom, hiszen útközben simán locsoltam magamat vízzel, illetve az egész útvonalon az árnyékot kerestem. A 11,6 km teljesítése után örömmel tapasztaltam, hogy egyéni csúcsot futottam, a terepviszonyokhoz illö, jól megfontolt tempóban. A kulisszatitkokról annyit, hogy a Garmin órámban azért beállítottam a Pace-Alarmot, nehogy gond legyen ;-) Nagy örömömre a célban a Bálint várt, mint kiránduló fotós. Reméljük, hamarosan visszatér a kedve a futáshoz!

Eredményeim a Kékes csúcsfutáson
év : idö | helyezés | férfi induló
2003 : 01:02:23 | 169. | 892

2006 : 01:12:56 | 332. | 978
2009 : 01:01:56 | 94. | 957

Kíváncsi vagyok, hogy valóban 3 évente fogunk-e indulni ezen a versenyen. 2012-ben, az olimpia évében majd kiderül.


Az a bizonyos 100km-es hét

Annyira megörültem, hogy Roli százas VB-n fog indulni, hogy úgy terveztem, én is végre megpróbálok száz km-t teljesíteni június 16(kedd) és 21(vasárnap) között. Nos, hiába kezdtem kedden egy 23 kilóméteres, egyenletes futással és hiába edzettem ezen a 6 napon 5-ször, a tervet mégsem sikerült teljesítenem. Nem akarok nagyon magyarázkodni, tulajdonképpen annyi történt, hogy szerveztünk egy rövid nyaralást és minden nap olyan kemény terepre keveredtem, hogy csak 9-10 km jött össze edzésenként. Ennek ellenére nagyon szurkoltam Rolinak és örülök az eredményének!

Nincsenek megjegyzések: