Keszthelyi kilométerek 2009-06-07 (félmaratoni táv)

Ígéretemhez híven jelentkezek egy blogbejegyzéssel életem második félmaratoni versenyéről, melyre Keszthelyen került sor.

Részvételem valószínűsége fordítottan aránylott születendő picilányunk méhen belüli aktivitásával, hisz amennyiben úgy határozott volna őkegyelmessége, hogy a verseny napján szeretné meglátni a napvilágot, bizony már születése pillanatában megfosztotta volna az Alaszka táblázatot egy lendületes 21.1km-től, csakhogy említsek egy, a sorsunkat erősen befolyásoló egyesületi vonatkozást is:-)

Az egerszegi futóélet kultikus figurája, Binder Tomi barátunk néhány nappal korábban kifejtette igényét egy 1 26-os időeredményre, gondoltam is, hogy akkor bizony nagyot meccselünk, hacsak számtalan előre nem látható esemény (erről lesz még szó) nem akadályozza meg egyikünket (de sokkal inkább másikunkat) saját magával szemben támasztott elvárásainak teljesítésétől.

Személy szerint szerettem (ez ún. alliteráció volt, ha valaki nem figyelne kellően:-) ) volna legjobb eredményt (felvágósabban Personal Best-et) futni, amely bár elsőnek merésznek hangzott, de tudván, hogy eddigi egyetlen és értelemszerűen legjobb időm alig súrolta alulról a másfél órát, nem tűnt elérhetetlen messzeségnek.

Egy nem lassú, de még tartható tempót terveztem (nocsak, alliterálgatunk, alliterálgatunk?:-) ) az elejére, ami lehetett 3 45, de 4 15 is, függően attól, hogy érzésre mi tűnt éppen „tartható”-nak. Mivel 5km-enként látszódtak csak km táblácskák, kicsit a vakvilágba tempóztam, de végül aztán megnyugtatott, hogy 19m23s-kor értem az első jelzéshez.

Rengeteget jelentett a számos szemből jövő bíztató szó, egyben ezúton kérek elnézést mindenkitől, akinek a táv vége felé már nem tudtam őszinte mosollyal reagálni, még jobban szégyellem magamat, ha észre sem vettem olykor néhányukat…

Előttem a fél- és egész maratonisták élmezőnye, 3 váltócsapat (köztük a mienkkel) és a Kálovics Anikó futott. Közvetlen közelemben 3-4-en haladtak azonos irányba, időről-időre aztán sikerült mindannyiukat leszakítanom, mígnem Asi tűnt fel a semmiből, hogy bediktálja, milyen közel járok a Csabához (ő Répcelakon lett második), esetleg meg is tudom fogni – bár lelkes hanglejtéséből :„nyomjad wazze’, meg tudod fogni!” –t lehetett inkább kiérteni.

A 10km-es táblácska még 40 percen belül látott elhaladni, a 15km viszont már óra felett 12 szekundummal ért, ám szerencsére onnan már nem lassultam be látványosan.

Mindennek következtében egy erejével elkészült sporttársat az utolsó kilométernél sikerült elhagynom, de nem sokkal előtte a szenior győztes sajnos fokozatosan eltűnt a szemeim elől, míg Csabát fél perc híján végül nem sikerült utolérnem.

Az időeredményem 1h25m40s lett, ami ma az abszolút 9.(?) helyhez volt elég, míg a Binder Tomi kissé meggyötörten jó 6-7 perccel utánam érkezett. A fent már említett „előre nem látható” eseményeket azon melegében össze is foglalta nekünk, íme, álljanak itt, sokan ihletet (ha példát nem is) meríthetnek belőle – egy rosszabbul sikerült verseny kapcsán még jól jöhet:

- a 10. km-től végig szúrt az oldala, szemléltetésképpen látványosan előre is csuklott

- beálltak a combjai (ez egyébként túlzottan erős futáskor rendre előjöhet)

- az egyik fordítónál a maratoni táv útvonalára tévedt (minden bizonnyal csak néhány méter erejéig, mindenesetre jól hangzott)

- nagyon érezte a közelgő frontot, ami mentségére szóljon, jól meg is érkezett

Minden résztvevőnek gratulálok, ám most senkit sem kiemelve, ezzel is elősegítve az esetleges újabb blogbejegyzéseket.

korpa