9. Sárvári félmaraton 2010-11-06

Összességében a kilencedik, ám nekem mindössze csak a második sárvári versenyem mindent hozott, csak számomra jó helyezést nem. Így lényegében adná magát egy búval bélelt beszámoló, okokat keresve, miért ment úgy ahogy, mit kellene másképp csinálnom, hol rontottam el a felkészülést és az is meglehet, hogy nem is kéne nekem ezt az egészet erőltetnem…? Azért ennyire még nem kell temetnem magam.

Sajnos Egerszegről talán ennyire kevesen még nem érkezett futó, a klubunkból mellettem csak Ági és Olivér indult, mindketten egyéniben. Ám ahogy hallottam, az egy időben zajló toronyfutáson sem képviseltettük magunkat szép számmal, ez viszont már kissé meglepett.

Megkockáztatom, hogy 100km-es körzetben ennyire erős férfi élmezőny csak a Keszthelyi Kilométereken szokott összejönni, mindez csak azt erősítette bennem, hogy ilyen vetélytársak mellett illene egy jó időt futnom, akár helyezéstől függetlenül is. A hőmérséklet nemcsak novemberhez, de már-már a futáshoz is túlzottan enyhének tetszett, ám talán annyira mégsem, hogy arra egy esetlegesen balul elsült versenyt lehetne utólag fogni. Nem is teszem, de okom sincs rá.

A rajtot 50m-rel hátrább vonszolták, mint ahol az lenni szokott, az első néhány kilométer után pedig heten futottunk az élen: a szombathelyiek, sárváriak és az országosan is az élmezőnyhöz tartozó Szabó Gábor haladtak mellettem. Előbb a Rosta Csabi és a Sásdi Zoli, majd én szakadtam le és álltunk be saját tempónkra. Az eleje néhány száz méterrel haladt stabilan előttem, így lényegében közelről néztem a verseny alakulását.

Viszonylag elfogadhatóan éreztem magam, de az, hogy tempót váltsak a felzárkózás reményében, ma nem volt meg bennem. Még akkor sem, amikor a Szabó Gábor kiállt egy jelentősebb mennyiséget könnyíteni magán a susnyásba, majd visszatérve elfutott mellettem, hogy a többieket újra üldözőbe vegye. Ha itt megpróbálom felvenni a sebességét, az talán segített volna, ám ha mégsem, a végén könnyen beállhattak volna a lábaim. Sajnos nem volt meg a kellő bátorság bennem, vagy mondjuk inkább úgy, hogy csak a józan eszemre hallgattam.

A Sótony előtti 1200m hosszú emelkedő nem ment se túl jól, se túl rosszul, de az eleje ekkorra már jó egy perccel elment. Így azt még láttam a dimbes-dombos rész elején, hogy a Szabó Gábor és a Garami Árpi tempót váltott, majd őket követte a Nagy Gábor és a Fábrics Gabi, akit tavasszal még sikerült 18km-nél megelőznöm, de most csak nem akart csökkenni a távolság közöttünk.

Sárvárra beérve már stabilizálódott az ötödik helyezésem, még az időm volt kérdéses, amit egy hosszabb hajrával sikerült 1:19:02-n megállítanom, ez nekem új egyéni csúcs félmaratonon és végre a Hegyi Peti egyesületi rekordját is sikerült beállítanom – ez lényegében meghívás irányába újra a futók világába :-). Most jöjjön a szokásos szöveg: a táv csak 20.9km, ám az emelkedőt is beleszámolva megfelelhet egy félmaratonnak.

Négy részre osztva a távot (pulzussal):

3:42(164)-3:46(168)-3:56(167)-3:42(167)

Ági a hölgyek között ezüstérmet szerzett, viszont sajnos Oli féltáv után kiállni kényszerült.

Gratulálok minden versenyzőnek, Asinak pedig köszönöm az egyéni frissítőt.

Az eredmények itt elérhetők.

Utószóként néhány gondolat a hogyan továbbról: idén még a szilveszteri verseny előtt (24 vagy 41-et futok) szeretnék futni egy újabb félmaratont, hisz látok némi fejlődési lehetőséget egy kicsit hűvösebb időben, sík pályán még idén is. Jövőre pedig kiderülhet, képes vagyok-e gyorsulni még ezen a távon (idén ez szerencsére talán a vártnál is jobban összejött), illetve a maratoni időmet igenis jelentősen illene túlszárnyalnom.

Mégis, ami a legfontosabb, hogy még mindig ugyanúgy élvezem a futást, mint amikor néhány éve elkezdtem és eddig a sérülések is valahogy elkerültek; ezek olyan alapfeltételek, amelyeknek továbbra is teljesülniük kellene a fentiekhez.