2008 január

Sziasztok!

A népi bölcsesség szerint úgy alakul az egész évünk, ahogy annak első napja alakul. Ez alapján nem reménykedhettem az eredményes futóévben, mert a szilveszteri hajtós maraton és az azt követő, hajnalig tartó tánc hatására képtelen lettem volna akár egy kilométert is futni - nem, mintha eszembe jutott volna ez az ötlet. Az izomfájdalmak és a motiválatlanság egész héten tartott, összesen egy erdei futásra tudtam rászánni magam, hogy kihasználjam a lassan melegebbre forduló időben kihasználjam a hóban futás talán utolsó lehetőségét.
Ha nem is futottam, legalább beszéltem a dologról - Korpics Attilával sokat leveleztünk edzésről, futócélokról, és eközben felmerült a hajnali futás gondoltata is. Hajdanában január elején, reggel hattól futottam első kilométereimet, de azóta elkényelmesedtem és viszolygással töltött el a gondolat, hogy negyed hét előtt kimásszam az ágyból. Szerdán mégis sikerült 5:20-kor felkelnem, az egymásodperces szabály szigorú alkalmazásával. Tudniillik hogy az óracsörgés észlelése után egy másodperccel fel kell ülni az ágyban, további egy másodpercen belül pedig fel is kell állni. Ha a kezdeti momentum létrejött, már van esély ébren maradni.
A reggeli futás varázsa abban rejlik, hogy már reggel hétkor egy csomó élmény hatása alatt vagy, ráadásul ami a család többi tagjának a lassú, ásítós készülődés ideje, az nekem a forró zuhany utáni jóleső pihenésé - persze nekem is készülődnöm kell, de már nem vagyok álmos. Persze a pörgés nem tart a végtelenségig. Pár órával később már csak koffein segítségével sikerül a pulzust szaporán, az elmét pedig élesen tartani, de ezt a mellékhatást el tudom viselni.
Egyszóval átálltam a hétközbeni 3-4 reggeli futásra, kezdetben 10-12, most már inkább 13-17 kilométeres távokkal. Ha odafigyelek a lefekvés idejére, már nem is olyan szörnyű a korai kelés. És bár voltak olyan reggelek, amikor semmi kedvem sem volt elindulni, mindig jóleső futás lett a vége.
A reggeli futásnak - legalábbis az évnek ebben a szakában - velejárója a sötétség. Az első, ködös napokon még vittem magammal fejlámpát, de aztán ahogy a talajviszonyok miatt aszfaltra kényszerültem és egyre jobban megtanultam a pályákat (gyakorlatilag kizárólag a szilveszteri hegyimaraton szintes szakaszait variáltam), illetve a páratakaró helyett a Holdat láttam, és inkább az emlékeimre és a halványan kivehető kontúrokra támaszkodtam. Ez egy kis kalandot vitt az edzésekbe, és kétségtelenül sérülésveszélyt is. Elég szerencsés vagy ügyes voltam, hogy elkerüljem a bajt, és most már tudom, hogy nem vagyok félős :)
A hétvégi futások elég vegyesre sikerültek. Már beszámoltam a csácsi dombos terepkörről, ahol a rengeteg sár és az időszűke miatt nem tudtam igazán jólesően, felszabadultan futni. Aztán a következő vasárnap a tavaszias napsütésben rövidujjú felsőben futottam egy 4:44-es átlaggal erősen szintes 20 kilométert aszfalton, aztán múlt szombaton este, fogyó, de még kövér holdnál küzdöttem meg a szilveszteri maraton útvonalának háromnegyedével.
Mindez 269.9 kilométerre és 4990 méternyi szintemelkedésre volt elég.