Az uborkától a hálapénzen át a reklámok dzsungeléig...

Korpa remek cikkére szeretnék ezúton reagálni. Megkért, "véleményezzem" az írását, privátban ezt meg is tettem, és a javaslatára most közzéteszem ebből azt, ami nem személyes vonatkozású.

A cikk tartalmával természetesen egyetértek, stílusában én némileg megengedőbben fogalmaznék egy-két helyen (pl a dohányosokat nem minősíteném menthetetlen kategóriának, talán például Rudi írhatna erről egy hiteles, tanulságos és reményt adó beszámolót ide a blogra).

Amit hozzáfűznék, az talán csak egy kis pontosítás, egy más megközelítés kapcsán. A kérdés tehát adott: mitől függ az egészségünk? Manapság rengetegen megnyilvánulnak ezzel a témával kapcsolatban, sokan tévedhetetlen szakértőként, mások ennél szerényebben titulálva magukat. Személyes (olykor némi indulattól vagy némi érdektől is vezérelt) vélemények, hitek és ellenhitek helyett álljon itt egy tudományos igényességgel elvégzett felmérés eredménye. A tanulmányt a legnagyobb egészségügyi világszervezet (WHO) készítette, egy széleskörű vizsgálat keretében.

Íme, az eredmény. Az egészség-faktorok:
45 % táplálékbevitel (mit eszik, mit iszik az illető?)
25 % életmód (mennyit sportol, milyen stresszes az élete, milyen környezet veszi körül, vannak-e káros szenvedélyei?)
20 % genetika (milyen tulajdonságokat örökölt a szülőktől, nagypapától, nagymamától?)
10 % az egészségügy intézményrendszere (ebbe beleértendő a teljes infrastruktúra, kórházak, orvosok, az egész gyógyszeripar)

Az ebből adódó következtetéseket mindenki vonja le magának. Mindenesetre hadd egészítsem ki saját (Korpáéval kísértetiesen egybecsengő) megjegyzéseimmel.

A felmérés szerint, az eü intézménye (ha tökéletesen működne) tíz százalékot tehetne értünk. Tegye fel a kezét, aki szerint ma Magyarországon tökéletesen működik az egészségügy! Számomra ebből az következik, hogy nagyon becsapja magát, aki úgy gondolkodik, hogy az egészségéért a felelősséget az orvosára háríthatja. Az orvos nagyjából már tehetetlen, ha a többi tényezőt elhanyagoljuk.

És a felmérés pozitív üzenete éppen az, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottak, az egészségünk (nagyrészt) a saját kezünkben van! Hiszen csak mi felelünk azért, mit küldünk le a torkunkon, mennyit sportolunk, és szakítunk-e káros szokásainkkal..

Korpa cikkét csak annyiban pontosítanám, hogy a felmérés konkrét számainak tükrében én kevésbé hegyezném ki az egészség kérdését a mozgás-nem mozgás kérdésére. Inkább így fogalmaznék: én nagyon tisztelem mindazokat az embereket, akik a sport területén érdemi erőfeszítéseket tesznek magukért, és ezzel jó példát mutatnak a családjuknak, a környezetüknek. De ugyanennyire tisztelem azokat, akik a helyes (tiszta és tápláló) élelmiszerek keresésében tesznek érdemi erőfeszítéseket. És itt nem a reklám-hóbortok követésére gondolok, hanem valódi erőfeszítésre, nevezetesen: a gondolkodásra. Nem könnyű ugyanis eligazodni a mai, csupa gyors és könnyű megoldást kínáló piacon. Felületesen gondolkodó emberek sokan el is vesznek a reklámok dzsungelében, ebben én is egyetértek Korpával. Kevesen vannak, akik nem ijedve meg a feladattól végigjárják az utat, és felelős gondolkodással utat törnek maguknak ebben a dzsungelben.

Nos, nagyjából ennyivel egészíteném ki az írást. Másokat is bíztatnék különben, ha van véleményük (kinek ne lenne?) a témáról, bátran írjanak ide a blog-ra, biztosan tanulhatunk egymástól!

Az uborkától a hálapénzig

Így az uborkaszezon végének közeledtével azt gondolom, hogy hamarosan úgyis egymást túrják majd ki a főoldalról a színvonalas versenybeszámolók, így még kihasználom ezt a kis holtidőt, hogy egy nem teljesen futás-specifikus írást közöljek.
Talán mert a felkapott téma oltárán többen is sikerrel egyengetik saját egzisztenciájukat, talán mert személyes véleményem is kifejezésre kerülhet így, de most, hogy telezabáltam magamat egy nem kimondottan emberi adag tejszínes keltpalacsintával, végképp teljesen hiteltelenül járhatom körül a témát:-)

Szóval arra gondoltam, miért is ne háborodhatnék fel a nem-futók (kiterjesztve: anti-sportolók) illuzorikus, életvitelükből még véletlenül sem következő, egészségi állapotuk, testsúlyuk , illetve esztétikai paramétereik vonatkozásában megfogalmazott vágyain.

Itt és most eltekintenék a dohányosok tüdőkapacitásának elemzésétől, az alkohol fizikai teljesítményre gyakorolt hatásáról és egyéb kórosan káros szenvedélyek rabjainak keresztre feszítésétől. Soroljuk őket ebben a megvilágításban a menthetetlen kategóriába, de legalább is most ne bolygassuk életmódjuknak a hátterét.

Sokkal inkább olyan „átmenetileg gyógyíthatónak látszó réteg” hozzáállása lehet érdekes, akik valamiért nem ismerték fel, vagy egyszerűen kényelmesnek tartják nem felismerni a testmozgásnak, urambocsá’ a hírhedten nagy kitartást és kellő fizikai kondíciót igénylő futásnak és rokon sportágaknak a hasznosságát. Tudják, sőt nagyon is jól tudják, hogy mit kellene tenniük azért, hogy amikor a legközelebb a tükörbe néznek, ne tehessenek egy elfojtott szemrehányást se maguknak. Ám valamiért úgy gondolják, rengeteg olyan lemondás nélküli és ami még vonzóbb, életük csak egy átmeneti időszakát „meggyötrő” alternatívát is választhatnak, ami majd jól megoldja minden jelenlegi és későbbi komoly problémáikat. (általános levertség, izomgyengeség, túlsúly, cukorbetegség, magas vérnyomás és mindezek ismert szövődményei)

Ismerek olyanokat körülöttem (és itt nem az egyesületi tagokra céloztam), akik szervezetüket átverve igenis elhiszik, hogy ha internetes pókerpartykon élesítik tompa elméjüket, vagy ha a haverok társaságában néhány sörrel még van erejük leöblíteni a heti futball-orgia kegyetlen színvonalát, sportemberhez méltó életükkel egyben példát is mutatnak embertársaiknak.


Ők ugyanazok, akik óvatlanul belevágnak minden olyan hazug ígérettel csábító átmeneti diétába, amely egy adott speciális étrend néhány hónapos alkalmazásával a tökéletes fizikai állapot eljöttét vetítik előre, és ami ennél is rosszabb, annak megtartását is garantálja…

Gondoljunk csak bele (ez az amit ők nem nagyon nem szeretnek), hogy hiheti el ép ésszel valaki, legyen bármennyire is elvakult, hogy egy fél (vagy némelyiküknél már háromnegyed) élet bűnözéseit meggyónhatja – maradva a sportkifejezéseknél – alig félszezonnyi böjttel az addigi életmódja gyökeres megreformálása nélkül? Ugyanezek az emberek vajon mit szólnának, ha teszem azt éhbér fejében arra kényszerítenék őket, már bocsánat, hogy tehénszarból szalmát válogassanak, hogy aztán a főnökük elvigye egyszer őket egy frissítő masszázsra, miután a fenti hátrányos munkamegosztás tovább folytatódik életük végéig? Váltig állítanák-e a kezelés után, hogy onnantól nekik a trágya bódítóan rózsaillatúvá, a szalma meg gyémánttisztaságú munkaeszközzé nemesült? Logikusan nem éppen ez következne szegényes gondolatrendszerükből kiindulva?

Vajon miért tart ott az átlagember, hogy általánosan elfogadottnak tartja már a húszas-harmincas éveiben, hogy ilyen-olyan gyógyszerekkel, stimulánsokkal kénytelen élni, hisz – vélik – az különbözteti meg napjaink homo sapiensét a több ezer évvel ezelőtti elődjétől, hogy a tudomány vegyszereket fejlesztett ki egészségükre, mi több: tiszteletükre. Tévednek, nagyot tévednek…

Ezzel gyökeresen szemben helyezkedik az a lehetőség, amely nem párperces lábemelgetéssel ígér mindenki számára elérhető feszes popsit, de még csak nem is magunkra aggatott elektródákra bízza kockás hasfalunk csodával határos kifejlődését. Ez a választás, a rendszeres aerob mozgás alternatívája, viszont kellő önfegyelemmel és tudatos életvitel mellett egy hosszú távra szóló örömforrássá válhat, miközben ideális esetben talán mindörökre távol tarthat egészségügyi rendszerünk hálapénzekkel kikövezett útvesztőjétől.

korpa