Korábban már egy csomó információ és szám megjelent itt a Sárvári 12/24 órás versenyről.
Ezért arról szeretnék elmélkedni, hogy hol a határ?
Mi vihet rá valakit, hogy elinduljon ezen a versenyen?
Gyakorlatilag abban a 12 órában, amíg több kevesebbszer futottam, néztem az arcokat és ezen gondolkodtam.
A magam részéről elhatároztam reggel, hogy nagyon jó, hogy "csak" a váltóra neveztem, mert FEJBEN egyáltalán nem voltam kész egy 12 órás futásra, pláne nem egy 24 órásra.
Hozzá tartozik a történethez, hogy két éve olyan 104 km-ig eljutottam mintegy 10,5 óra alatt és ezután 1,5 óra agónia következett.
A verseny után azt is tudom már, hogy a korábbi terv egyre erősebbé vált. Hogy jövőre egyéniben szeretném újra a 12 órát. Mostani agyammal biztos vagyok benne, hogy "feljebb" soha!
A verseny végén persze volt valaki, aki a legtöbbet teljesítette. De biztos vagyok benne, hogy érdemben nincs különbség a teljesítők között. Mindenki hatalmas tettet vitt véghez önmagához képest.
És nincs sok különbség szerintem a váltó tagok és a 24 órások között sem. (S ezt nem azért mondom, mert én csak 3 órát futottam.)
Hiszen fejben dől el minden. Onnan kezdődően, hogy melyik táv mellé teszed az x-et a nevezési lapon. Hogy mit, mikor eszel és iszol. Hogy hogyan öltözködsz. Hogy milyen tempót választasz.
Magam részéről a tempóválasztás egy kicsit öngyilkosra sikerült. De hajtott a csapatunk által kitűzött cél megvalósítása. S egyszer csak elfogytam fizikailag. Inkább hosszabb távokat vállaltam, mint amit rám osztottak a többiek, hogy legalább egyel kevesebbszer kelljen elindulnom. Mert az a végén már nagyon nem ment. (így is hét db lett belőle, pedig amikor legelőször az indulásra adtam a fejem csak háromban gondolkodtam)
Ha nincs a csapat biztosan megint jött volna a végén a másfél órás agónia.
Bizony-bizony, úgy látszik fejben egy kicsit aluledzett vagyok még ehhez a távhoz. Azért remélem egy év múlva már nem így lesz.
Jó, de végül is hol a határ?
Mit lehet leolvasni az arcokról?
Hát a legsiralmasabb arcok is ott voltak.
Aki simán begyalogol a tömegbe a kutyájával.
Aki ugyanezt teszi biciklivel, batyuval.
Akik sós rudacskát kínálnak a futók elé benyúlva, akadályozva őket.
Akik részegen az útvonal közepén tántorognak és cigiznek.
Hát ők nagyon nem értették meg, hogy miért is voltunk ott.
Bár ha jobban belegondolunk, ha mindenki a sárvári várkörön szeretne futni, nem lenen jó, hiszen nem férnénk el. S ki bíztatna? :)
És ott van arcokon a fájdalom és elborultság is. Azt hihetnénk, hogy ez csak egy másodpercre látszik, mert amint megjelenik a futó megáll és odébbáll. De nem. Miért gyötörjük magunkat? Elmondhatatlan. Ugyanúgy nem tudom, mint elmagyarázni a vaknak a színeket.
De ezek az arcok vidámsággá, büszkeséggé változnak. Míg a legelöl említettek megmaradnak örökké siralmasnak.
(Nagyon szeretem nézni az arcokat egy maraton versenyen a 3 óra után beérkezőknél. Hihetetlen az a boldogság, ami ragyog rajtuk.)
Hiába gondolkodtam a verseny közben és most is, hogy a hol a határ.
Nem tudom megfejteni. Mindenkinek magában kell ezt megtenni.
De abban biztos vagyok, hogy az ember nem kólára és csipszre termett, hanem mamut elől/után rohangálásra.
(Mélységes mély tisztelet minden futónak!)
2011. április 19., kedd
Sárvár 24 óra - 2011
A 24 órás verseny előtti hétre két, egy óra körüli futást terveztem, amiből a keddi kimaradt (esett az eső), amit egy pénteki laza kerékpározással pótoltam. Elég zűrös, látogatókkal teli munkanapjaim voltak, de legalább igazán vártam, hogy egy jót futhassak. A nappalra várható időjárás biztató volt, az éjszakai kevésbé, főleg, hogy az elmúlt két év lazázása után most végig talpon akartam maradni.
A reggeli indulás pontos volt, mindenki időben érkezett vagy gyorsan megjelent a telefonhívásra. Az északnyugat irányában sötétedő felhők nem csak riasztó látványukkal, hanem némi esővel is riasztgattak. Ekkor igyekeztem nem belegondolni abba, hogy hajnali 2-kor, 3 fokban és esőben milyen érzés lesz futni…
A rajtszámátvétel hagyományosan hatékony volt, a chip viszont különös – még sohasem láttam rajtszámra ragasztós változatot. A rajtig tartó idő gyorsan eltelt, az ultrás közösség elég kicsi és stabil, ráadásul hazai versenyből sincs rengeteg, ezért évről évre hasonló rajtlistával, és az azon szereplő ismerősökkel lehet találkozni. 10 után pár perccel csendben indult a verseny, mire ráeszméltem, hogy Gyula azt mondta, hogy indul a verseny, már a mezőny végén is találtam magam. Az elején nem volt konkrét kilométertervem, pulzuskontrollal akartam futni. Mivel a múlt őszi balatonalmádi 12 óráson 82%-os átlagpulzusom volt, most a “80% alatt” volt az ökölszabály, ami 95%-ban 75-80%-ot jelentett, amiből frissítéskor vagy amikor beszélgetés közben nem figyeltem oda, lefelé és felfelé kilógtam.
Ez az intenzitás kicsit 6 percen kívüli tempót jelentett, amivel hamar a korosztályos utolsó előtti helyre sikerült felhoznom magam, de ezen nem aggódtam. Az idő jó volt, egy idő után vetkőztem és tartottam a sebességet. Maratoni távhoz 4:15 alatt értem, 50-hez 5:10 körül, aztán elkezdtem lassulni. Jöttek a 7 perces kilométerek és már nem futtában frissítettem, hanem leültem a sámlira a kulacs és az ennivaló mellé. Apropó frissítés. 5 körönként ittam és az első óra után 5 körönként ettem is. Fél banánt, fél narancsot vagy egy marék földimogyorót. Amikor nagyon éhes voltam, akkor kicsit többet, de a gyakorisághoz kínosan ragaszkodtam. Rendszert adott a futásnak, mindig volt egy konkrét rövidtávú célom (futni a következő frissítésig) jutalommal a végén. A középtávú cél 12 óra alatt legalább 100 km volt, ezt nagyjából 6-7 óránál tűztem ki és bár rendszeresen jöttek a holtpontok, kicsit gyorsabb is tudtam lenni, így végül 102 kör, vagyik 105 km belefért.
Itt kezdődött az újabb kihívás: a hideg éjszakát fáradtan túlélni anélkül, hogy befeküdnék az autóba vagy a sámlin ülve elaludjam. Mivel Szőnyi Feri 12 órát futott, az ő frissítőállomása is bezárt, pedig a feleségével és a kislányával jókat beszélgettünk este 10 előtt, újratöltötték a kulacsomat, szórakoztattak, erőt öntöttek belém.
Először a hideg ellen kellett védekeznem. Felvettem a téli futónadrágot, a rövidujjú és hosszúujjó felső fölé még egy polar pulóvert is vettem és kesztyűbe bújtattam a kezem. Igy is fáztam, de még elviselhető volt a dolog. Az újraindulás után csak rövid ideig tudtam futni, aztán gyaloglásra váltottam. Az első két óra után látszott, hogy az óránként 5 km még pihenőkkel együtt is megvan, ezért a végcél 170 km lett. Kitartóan gyűrtem a kilométereket és a perceket, órákat, rendszeresen ettem és ittam, a tempót is tudtam tartani. Az 5 km-es tempón felüli plusz körök is jöttek, meg a rövidebb-hosszabb beszélgetések és japán nyelvű hangoskönyvek is kellően lefoglaltak. Folyamatos volt a diszkomfort érzés, de még éppen elviselhető.
Időközben folyamatosan zárkóztam fel. Az első 12 óra vége felé hatodik és kilencedik kör között ingáztam (azt nem sikerült kitalálnom, hogy melyik 3 futóval kerülgetjük egymást 3-4 körönként), aztán mivel sokan nyugovóra tértek, hajnali háromra korosztályos harmadik voltam. Ez felvillanyozott (gyorsabb tempóra nem tudott ösztönözni), de az állapot csak addig tartott, amíg a korábbi negyedik vissza nem állt és 6 órára visszaszerezte a dobogós helyét. Nem sokkal később azonosítottam a mögöttem levőt, akinek 7 körös elmaradása volt és elég frissen mozgott. Kíváncsi voltam, hogy mit tud (meg nem is tengett túl bennem az erő) és vártam, hogy 7-ig mennyit hoz be a hátrányából, annak megfelelően próbáltam volna gyorsítani. Egy órán belül hozott két kört, de aztán ő is lelassult, többször kiállt enni és gyúratni, a verseny végére így maradt is a 7 környi különbség.
Az utolsó órában (amikor 58 percre jutott 4 kör) még majdnem sikerült megborulnom. A 162. Körben kellett volna frissítenem, de az asztalnál nem éreztem éhesnek magam és úgy voltam vele, hogy annyival is hamarabb megleszek a 165 körrel, ezért ezt elmulasztottam. Fél körrel később éreztem a szédülést: eléheztem, de elég durván. Erősen koncentrálnom kellett, hogy ne essem el és amint a frissítőasztalhoz értem, felmarkoltam egy csomó szőlőcukrot, leültem és magamba tömtem azokat. Három perc múlva már rendben is voltam, odafigyelve, hogy utána rendszeres legyen a cukorutánpótlás, behúztam a maradék három kört. Utána fantasztikusan jól esett a cukros túrós tészta.
Értékelés: örülök, hogy végig mozgásban voltam (emiatt már be is neveztem az UB-ra), kicsit sajnálom, hogy a harmadik hely elúszott, de igazából ennyi volt bennem és a 170 km is csak a viszonylag zord éjszaka miatt ért negyedik helyet. A verseny előtt idén összesen 737 km-t futottam (és nagyjából ugyanennyit kerékpároztam), ez nagyjából ennyire elé. Ideje lenne elkezdenem komolyan venni a testmozgást
A többieknek gratulálok, legtöbbjüknek sikerült a céljukat és/vagy kiemelkedő eredményt elérni.
A reggeli indulás pontos volt, mindenki időben érkezett vagy gyorsan megjelent a telefonhívásra. Az északnyugat irányában sötétedő felhők nem csak riasztó látványukkal, hanem némi esővel is riasztgattak. Ekkor igyekeztem nem belegondolni abba, hogy hajnali 2-kor, 3 fokban és esőben milyen érzés lesz futni…
A rajtszámátvétel hagyományosan hatékony volt, a chip viszont különös – még sohasem láttam rajtszámra ragasztós változatot. A rajtig tartó idő gyorsan eltelt, az ultrás közösség elég kicsi és stabil, ráadásul hazai versenyből sincs rengeteg, ezért évről évre hasonló rajtlistával, és az azon szereplő ismerősökkel lehet találkozni. 10 után pár perccel csendben indult a verseny, mire ráeszméltem, hogy Gyula azt mondta, hogy indul a verseny, már a mezőny végén is találtam magam. Az elején nem volt konkrét kilométertervem, pulzuskontrollal akartam futni. Mivel a múlt őszi balatonalmádi 12 óráson 82%-os átlagpulzusom volt, most a “80% alatt” volt az ökölszabály, ami 95%-ban 75-80%-ot jelentett, amiből frissítéskor vagy amikor beszélgetés közben nem figyeltem oda, lefelé és felfelé kilógtam.
Ez az intenzitás kicsit 6 percen kívüli tempót jelentett, amivel hamar a korosztályos utolsó előtti helyre sikerült felhoznom magam, de ezen nem aggódtam. Az idő jó volt, egy idő után vetkőztem és tartottam a sebességet. Maratoni távhoz 4:15 alatt értem, 50-hez 5:10 körül, aztán elkezdtem lassulni. Jöttek a 7 perces kilométerek és már nem futtában frissítettem, hanem leültem a sámlira a kulacs és az ennivaló mellé. Apropó frissítés. 5 körönként ittam és az első óra után 5 körönként ettem is. Fél banánt, fél narancsot vagy egy marék földimogyorót. Amikor nagyon éhes voltam, akkor kicsit többet, de a gyakorisághoz kínosan ragaszkodtam. Rendszert adott a futásnak, mindig volt egy konkrét rövidtávú célom (futni a következő frissítésig) jutalommal a végén. A középtávú cél 12 óra alatt legalább 100 km volt, ezt nagyjából 6-7 óránál tűztem ki és bár rendszeresen jöttek a holtpontok, kicsit gyorsabb is tudtam lenni, így végül 102 kör, vagyik 105 km belefért.
Itt kezdődött az újabb kihívás: a hideg éjszakát fáradtan túlélni anélkül, hogy befeküdnék az autóba vagy a sámlin ülve elaludjam. Mivel Szőnyi Feri 12 órát futott, az ő frissítőállomása is bezárt, pedig a feleségével és a kislányával jókat beszélgettünk este 10 előtt, újratöltötték a kulacsomat, szórakoztattak, erőt öntöttek belém.
Először a hideg ellen kellett védekeznem. Felvettem a téli futónadrágot, a rövidujjú és hosszúujjó felső fölé még egy polar pulóvert is vettem és kesztyűbe bújtattam a kezem. Igy is fáztam, de még elviselhető volt a dolog. Az újraindulás után csak rövid ideig tudtam futni, aztán gyaloglásra váltottam. Az első két óra után látszott, hogy az óránként 5 km még pihenőkkel együtt is megvan, ezért a végcél 170 km lett. Kitartóan gyűrtem a kilométereket és a perceket, órákat, rendszeresen ettem és ittam, a tempót is tudtam tartani. Az 5 km-es tempón felüli plusz körök is jöttek, meg a rövidebb-hosszabb beszélgetések és japán nyelvű hangoskönyvek is kellően lefoglaltak. Folyamatos volt a diszkomfort érzés, de még éppen elviselhető.
Időközben folyamatosan zárkóztam fel. Az első 12 óra vége felé hatodik és kilencedik kör között ingáztam (azt nem sikerült kitalálnom, hogy melyik 3 futóval kerülgetjük egymást 3-4 körönként), aztán mivel sokan nyugovóra tértek, hajnali háromra korosztályos harmadik voltam. Ez felvillanyozott (gyorsabb tempóra nem tudott ösztönözni), de az állapot csak addig tartott, amíg a korábbi negyedik vissza nem állt és 6 órára visszaszerezte a dobogós helyét. Nem sokkal később azonosítottam a mögöttem levőt, akinek 7 körös elmaradása volt és elég frissen mozgott. Kíváncsi voltam, hogy mit tud (meg nem is tengett túl bennem az erő) és vártam, hogy 7-ig mennyit hoz be a hátrányából, annak megfelelően próbáltam volna gyorsítani. Egy órán belül hozott két kört, de aztán ő is lelassult, többször kiállt enni és gyúratni, a verseny végére így maradt is a 7 környi különbség.
Az utolsó órában (amikor 58 percre jutott 4 kör) még majdnem sikerült megborulnom. A 162. Körben kellett volna frissítenem, de az asztalnál nem éreztem éhesnek magam és úgy voltam vele, hogy annyival is hamarabb megleszek a 165 körrel, ezért ezt elmulasztottam. Fél körrel később éreztem a szédülést: eléheztem, de elég durván. Erősen koncentrálnom kellett, hogy ne essem el és amint a frissítőasztalhoz értem, felmarkoltam egy csomó szőlőcukrot, leültem és magamba tömtem azokat. Három perc múlva már rendben is voltam, odafigyelve, hogy utána rendszeres legyen a cukorutánpótlás, behúztam a maradék három kört. Utána fantasztikusan jól esett a cukros túrós tészta.
Értékelés: örülök, hogy végig mozgásban voltam (emiatt már be is neveztem az UB-ra), kicsit sajnálom, hogy a harmadik hely elúszott, de igazából ennyi volt bennem és a 170 km is csak a viszonylag zord éjszaka miatt ért negyedik helyet. A verseny előtt idén összesen 737 km-t futottam (és nagyjából ugyanennyit kerékpároztam), ez nagyjából ennyire elé. Ideje lenne elkezdenem komolyan venni a testmozgást
A többieknek gratulálok, legtöbbjüknek sikerült a céljukat és/vagy kiemelkedő eredményt elérni.
2011. április 18., hétfő
Sárvár 12 óra - elérhető a századosság
Kezdem az elején. Zsíros alkat vagyok, így az elhízás ellenszereként kezdtem el futni 22 éve 10 évnyi masszív cigarettázás után. 21 éve 1990. májusában futottam az első félmaratonomat (1 óra 35 perc), pedig 10-re mentem, mert addig 10km-t sem futottam egyben, de az IBUSZ BP maraton nevezésekor, aminek a betétszáma volt a 21km és 10km közölték, hogy a 10-est csak gyerekeknek indítják. Ennek sikerén úgy felbuzdultam, hogy mindjárt a maratonról kezdtem álmokat szövögetni, merthogy minden futó álma, hogy életében egyszer lefussa a maratont, szintidőn belül, mindegy milyen idővel. 1992-ben ez is sikerült. Örömtől könnyezve futottam át a célon, majd megfogadtam, hogy ez volt az első, de az utolsó is. Ezt a fogadalmat hamar elfelejtettem, mert azt az élményt újra szerettem volna élni, ahogy és amikor átszaladtam a célvonalon. Sajnos a sokadik maraton ezt már nem adja meg, így jöttek a további álmodozások extrémebb távokról. Többször kóstoltam bele az ultrafutás világába, de úgy éreztem, hogy igazából csak akkor vallhatom magam ultrafutónak, ha teljesíteni tudom a 100 km-t az OB-ken megadott szintidőn belül (ami 12 óra). Ezzel el is jutottam oda, hogy miért kezdtem el 12 órás futásokra járkálni. :)
Ez volt a 4-dik nekifutásom. A legelsőt egy maratoni táv lefutása után hőgutával feladtam. Rákövetkező évben váltóban indultam, hogy feledtessem a rossz élményt. A második alkalommal, 2009-ben túlpihengettem magam, így 86.679 km lett, amire hiába mondta mindenki, hogy remek teljesítmény, én kudarcnak éltem meg, mint ahogy a 2010-es évit, a 3. próbálkozást is, ahol elfutottam az elejét, hőgutát kaptam, a 41. kör után leszédültem a fűre, közel egy órát talpra se tudtam állni, de aztán mégsem adtam fel, de onnantól már csak vánszorgás volt, az eredmény pedig 82.639 km lett. Akkor azt mondtam, három a magyar igazság, az megvolt, és egy a ráadás, vagyis 2011-ben újra megpróbálom, és akárhogy sikerül az lesz az utolsó.
A felkészülésem jól sikerült, január 1-től a versenyig 1238 km-t raktam a futócipőimbe, sok edzőtárs jó társaságában (Jani, Andi, Robi, Fecó, Sólyom, Endre, és még sorolhatnám). A verseny... kicsit még ködbe vész, de azért megpróbálom összeszedni magam. Ideális időt jeleztek előre, és így is lett, se nagy szél, se eső, se túlzott meleg, néha sütött a nap, de nem forrón, néha meg árnyékoltak a felhők. Indulás előtt szelet rozskenyér parizerrel, a rajt előtt egy óriás müzli meg egy banán még lecsúszott, aztán jött a gyomorfájás, de az az izgalomtól, plusz egy kis fejfájás, szintén az izgalomtól (való kialvatlanság miatt). Ezeken segített Varga Endre barátom egy korty jóféle szilvapálinkával. :)
Lassú kezdést terveztem, mondván van idő a bemelegítésre. Így is lett, visszafogtam magam, az első köröm pont 6 perces lett, majd beálltam 5:40 - 5:50 közötti köridőkre, időnként megállva inni egy kis izotóniás italt, vagy ráhúzni a mézes macira. Ezekben a körökben Völler Feri és Német Jani barátaim segítettek a legtöbbet, kérdezték hogy mit kérek, és adták a következő körben, de a többiek közül is sokan jöttek a kör széléhez és segítettek, meg szurkoltak. Nagyon jól meglett szervezve, hogy a klubból 4 váltócsapat is jött, masszőrt hozva, nekünk is segítve. Kicsit irigyeltem is őket a buli hangulat miatt. A félmaratoni táv így meglett 2 órán éppen belül, a maratoni 4 óra 7 percen belül. - Ezek nem pontosak, mivel a chipes körszámlálásból nézem vissza az adatokat, pl.: 41. kör végén az idő 4 óra 7 perc 13 mp, táv 41*1.03km=42.23km. A 42. kör vége előtt álltam ki egy 7-8 perces frissítő gyúrásra, úgy érezve ezt most megérdemlem, közben elrágcsálva egy fél banánt. Innentől elkezdem lassulni, már 6 perc fölötti körök mentek csak, de az 50km így is meglett 5 óra 14 perc körül. 50 felett már jöttek a kisebb belegyaloglások is, de a legutolsó kör kivételével nem volt olyan köröm, ahol csak gyalogoltam volna, a körök kb felét mindig futottam. Erre az volt a taktikám, hogy ott engedélyeztem magamnak a gyaloglást ahol a "hegy" felfestést láttam, illetve 80km felett már ott is, ahol azt láttam hogy gyanúsan emelkedik a pálya. Ezek a maratoni távig amúgy fel sem tűntek. :) 60km 6 óra 22 perc. Közben megjött Erika (feleségem) és onnantól ő lett a legfőbb segítőm, minden körben lesve minden kívánságom, és nagyon jól visszafogta magát, hogy ne próbáljon rábeszélni hogy hagyjam abba, mert ahogy fogyott az idő, egyre szebben nézhettem ki. Hozta magával Petra lányomat is, aki kétszer 5 körre, plusz a legutolsó körre beállt mellém, így segítve. Ennél többet nem is kívánhattam magamnak. A 70. körben megint engedélyeztem magamnak egy gyúrást - a csapat részéről a saját masszőr, hát ez hatalmas ötlet volt. Ezzel, és itt még megint tudtam tartani 7 perc 30 mp körüli köröket, de innentől már csak a géleket fogadta be a gyomrom, el is fogyott mind az 5, amit vittem. a 77. körben is bementem a csapathoz, ledőltem egy nyugágyra, mondtam hogy 5 perc múlva szóljanak, és lehunytam a szemem. Még egy 5 perces megállásom volt, a 80. körben, akkor a kocsi csomagtartójának szélére ültem, de amikor onnan tovább indultam, tudtam hogy még 17 kör kell a száz kilométerig, és vészesen fogy az időm, 2 óra 35 perc volt vissza a 12 órából, plusz kezdett hűvösebbre fordulni, ezért úgy döntöttem, hogy innen nincs megállás, inkább többet gyalogolok ha szusszannom kell. Hűvösben fáradtan nem jó megállni, mert a kimerültségtől megvesz az isten hidege, öltözni kell, de ha újra mozgásban vagyok, akkor megint izzadok, sehogy se jó. Kb a 90. kör környékén kértem a karhosszabbítómat, ennyit kellett csak öltözködnöm. Közben megérkezett Lőrincz Endre barátom is, aki tavaly 103 km felett teljesített, és ő is futott velem egy kicsit. A 90. kör után már a visszalévő időt figyeltem csak, megfutva a körök legalább felét, azt számolva, és annak reményében, hogy talán az utolsó köröket gyalogolhatom, akkor is meglesz a százas. Ez olyan jól sikerült, hogy 8-8:30 közötti köröket mentem, és a 97. kör végén (megvan a 100) még maradt 13 percem. Ekkor Petra lányom beállt mellém, hozta a meleg felsőm, hogy amikor megszólal a 12 óra végét hirdető sziréna, ne fázzak, és még megtettük a 98. búcsú kört, de azt már tényleg levezetve, gyalogolva 11:30 perc alatt.
98 kör 101.0531 km az oklevélen, kategóriámban 2. hely (abszolútban 17. hely). Megvolt. Nem csúcs teljesítmény, de egy amatőrnek ennyi is elég. Elértem egy álmom, most már mondhatom hogy van ultrafutó múltam, de nem vágyom ismétlésre.
Köszönöm ezúton is mindenkinek, aki segített!
Bónusz volt (és megtiszteltetés), hogy kategóriámban Szőnyi Feri mellé állhattam fel a dobogóra, a mellé az ember mellé, aki megnyerte a 20-szoros ironman világbajnokságot Mexikóban, aki a kitartás mintaképe.
ZASZ SE, nem mellesleg, a váltócsapatok is több dobogós helyet szereztek, a leggyorsabbak kategóriájukban és abszolútban is megnyerték a versenyt. Hajrá ZASZ! :))
2011. április 17., vasárnap
Sárvári 12 órás váltó 2011-04-16
Mivel Roli már megelőzött (legalábbis blogírásban) ezért nem is annyira a számok mentén közelíteném meg a versenyünket, hanem inkább saját és csapattársaim gondolatmenete, örömei-bánatai vonatkozásában.
A váltó sorrendjét már jópár hete tudtuk, hisz Sólyom önkényes helyfoglalása után már gyorsan leosztódtak a további szerepek:-) Én, Sólyom, Bálint, Roland – így álltunk fel végül. A helyezés ugye mindig nagyban függ a többi csapat erejétől, így meghatároztunk inkább egy kilométer célt (180), ami kellő kihívást jelent, de nem is egy elérhetetlen magasság. Ugyan Rudi figyelmeztetett előzetesen, hogy egy váci csapat 190-et is futott már, ennek tudata semmit nem változtatott azon a helyzeten, hogy mi ilyet nem tudunk.
Kifogástalan futóidő, gyenge szél, példátlan mértékű ZASZ-os jelenlét (4 csapat, két 12 és egy 24 órás induló): ennyi azt hiszem elég is a körülményekről. Ha még azt is hozzávesszük, hogy több számban is jó esélyekkel indultunk, egy tökéletes sportnap is kerekedhetett az egészből.
Kerekedett is! Ami minket illet, az első három etapban 8-8 körrel kezdtünk, hogy aztán belátásunk szerint változtassunk majd a taktikán. Az első futásom után nehezen tudtam volna elképzelni, hogy képes leszek a következő majd’ fél napban is hasonló szinten teljesíteni, még úgy is, hogy valamennyire eleve tartalékolnom kellett. A többiek is hozzám hasonlóan kezdtek és ekkor még Sólyom sem panaszkodott, de erről majd később:-)
Az első „félidőben” annyi látszott, hogy a közvetlen vetélytársunknak van egy nagyon gyors futója, egy nagyjából mi szintünk, egy még valaki és egy lány (bár fordítva kellett volna talán felsorolnom őket). Bálint – köszönhetően a kevés edzéskilométerének – kezdett fáradni, de nála nem lehet tudni, mi az ami már elegendő. Azt beszéltük meg, hogy míg ő próbál 4 köröket teljesíteni, mi majd kicsit többet, hogy érdemben tudjon regenerálódni. Ez bejött, hisz „nem szállt el” a nap végére sem. Ennyi kilométerrel, mint ami neki van, nem tudom én meddig lettem volna hadrafogható...
Magamról: valamiért minden egyes futásom egyre gyorsabbra sikeredett, és köszönhetően (legalábbis én ebben hiszek) a közbeeső nyújtásoknak, no meg remélhetőleg edzettségemnek, nem éreztem különösebb fáradtságot a lábaimban. Aztán a 8. óra után (igaz, ekkor már jelentős előnyre tettünk szert), meghúztam egy szénsavas ízesített vizet, aminek következtében annyira komolyan elkezdett futás közben szúrni a gyomrom, hogy kis híján idő előtt leváltattam magam. Szerencsére ez két kör után elmúlt, ám a következő futáskor ismét előjött. Így ezek a tempók (3:55) már nem sikerültek annyira.
Ebben az időszakban annak is örültem, hogy nem kellett kiállnom... Ekkor már a pihenők sem teltek békében, hisz a Sólyom vagy pálinkát akart belénk tölteni, vagy arról sápitozott, hogy szegénynek milyen nehéz mindig újra elindulnia, pont mint egy 35 éves öregember. Lassult is már némileg, de ez nála a korral jár:-) Ha belegondolok, hogy jövőre én is ilyen leszek?:-)
Nekem pedig a jobb lábszáram fájdogált végig pihenés közben, de ez is elmúlt terhelésre. Végül csapatszinten is lelassultunk 4 perc/kilométer alá, de igazán nem szégyenkezhetünk a 178.3km-es végeredményükkel, így is 10 km-rel a mezőny előtt maradtunk. A többiek is remekül teljesítettek, öröm volt találkozni a körök alatt mindenkivel, sokan még a 10. órájuk után is jobban tudtak bíztatni, mint én őket, akik pedig többszörösét futották az mienkének!
Eredmények
Beteszem azért én is az összesítésünket:
Korpa 45.35 km 2:57:00 átlagkm: 3:54
Sólyom 44.29 km 3:01:36 átlagkm: 4:06
Bálint 41.20 km 2:56:59 átlagkm: 4:18
Roli 47.46 km 3:04:25 átlagkm: 3:53
A váltó sorrendjét már jópár hete tudtuk, hisz Sólyom önkényes helyfoglalása után már gyorsan leosztódtak a további szerepek:-) Én, Sólyom, Bálint, Roland – így álltunk fel végül. A helyezés ugye mindig nagyban függ a többi csapat erejétől, így meghatároztunk inkább egy kilométer célt (180), ami kellő kihívást jelent, de nem is egy elérhetetlen magasság. Ugyan Rudi figyelmeztetett előzetesen, hogy egy váci csapat 190-et is futott már, ennek tudata semmit nem változtatott azon a helyzeten, hogy mi ilyet nem tudunk.
Kifogástalan futóidő, gyenge szél, példátlan mértékű ZASZ-os jelenlét (4 csapat, két 12 és egy 24 órás induló): ennyi azt hiszem elég is a körülményekről. Ha még azt is hozzávesszük, hogy több számban is jó esélyekkel indultunk, egy tökéletes sportnap is kerekedhetett az egészből.
Kerekedett is! Ami minket illet, az első három etapban 8-8 körrel kezdtünk, hogy aztán belátásunk szerint változtassunk majd a taktikán. Az első futásom után nehezen tudtam volna elképzelni, hogy képes leszek a következő majd’ fél napban is hasonló szinten teljesíteni, még úgy is, hogy valamennyire eleve tartalékolnom kellett. A többiek is hozzám hasonlóan kezdtek és ekkor még Sólyom sem panaszkodott, de erről majd később:-)
Az első „félidőben” annyi látszott, hogy a közvetlen vetélytársunknak van egy nagyon gyors futója, egy nagyjából mi szintünk, egy még valaki és egy lány (bár fordítva kellett volna talán felsorolnom őket). Bálint – köszönhetően a kevés edzéskilométerének – kezdett fáradni, de nála nem lehet tudni, mi az ami már elegendő. Azt beszéltük meg, hogy míg ő próbál 4 köröket teljesíteni, mi majd kicsit többet, hogy érdemben tudjon regenerálódni. Ez bejött, hisz „nem szállt el” a nap végére sem. Ennyi kilométerrel, mint ami neki van, nem tudom én meddig lettem volna hadrafogható...
Magamról: valamiért minden egyes futásom egyre gyorsabbra sikeredett, és köszönhetően (legalábbis én ebben hiszek) a közbeeső nyújtásoknak, no meg remélhetőleg edzettségemnek, nem éreztem különösebb fáradtságot a lábaimban. Aztán a 8. óra után (igaz, ekkor már jelentős előnyre tettünk szert), meghúztam egy szénsavas ízesített vizet, aminek következtében annyira komolyan elkezdett futás közben szúrni a gyomrom, hogy kis híján idő előtt leváltattam magam. Szerencsére ez két kör után elmúlt, ám a következő futáskor ismét előjött. Így ezek a tempók (3:55) már nem sikerültek annyira.
Ebben az időszakban annak is örültem, hogy nem kellett kiállnom... Ekkor már a pihenők sem teltek békében, hisz a Sólyom vagy pálinkát akart belénk tölteni, vagy arról sápitozott, hogy szegénynek milyen nehéz mindig újra elindulnia, pont mint egy 35 éves öregember. Lassult is már némileg, de ez nála a korral jár:-) Ha belegondolok, hogy jövőre én is ilyen leszek?:-)
Nekem pedig a jobb lábszáram fájdogált végig pihenés közben, de ez is elmúlt terhelésre. Végül csapatszinten is lelassultunk 4 perc/kilométer alá, de igazán nem szégyenkezhetünk a 178.3km-es végeredményükkel, így is 10 km-rel a mezőny előtt maradtunk. A többiek is remekül teljesítettek, öröm volt találkozni a körök alatt mindenkivel, sokan még a 10. órájuk után is jobban tudtak bíztatni, mint én őket, akik pedig többszörösét futották az mienkének!
Eredmények
Beteszem azért én is az összesítésünket:
Korpa 45.35 km 2:57:00 átlagkm: 3:54
Sólyom 44.29 km 3:01:36 átlagkm: 4:06
Bálint 41.20 km 2:56:59 átlagkm: 4:18
Roli 47.46 km 3:04:25 átlagkm: 3:53
"Nagyon gyorsan" szaggattuk az aszfaltot
A tavasz (de talán az egész év) legnagyobb magyar ultrafutó találkozójára került sor a hétvégén Sárváron, a hagyományos (immár 10.) 12/24 órás versenyre. Én a tavalyi 12 órás egyéni indulásom után idén a váltócsapatban való szereplést választottam, két okból kifolyólag. Egyrészt úgy ítéltem meg, a kihagyásom után még nem vagyok készen a hosszabb távokra, másrészt talán minden idők leggyorsabb Aszfaltszaggató váltója állt össze Korpa, Sólyom és Bálint révén, amiből nem szerettem volna kimaradni.
Az előzetes taktika az volt, hogy félóránként (pontosabban 8 körönként) váltjuk egymást, és nagyjából 4 perces tempót próbálunk futni valamennyien, amit megpróbálunk minél tovább tartani. A nap második felére (úgy terveztük) a verseny állásától és a körülményektől függően ráérünk majd variálni, esetleg csökkenteni a szakaszokat.
 |
| Korpa 207-es rajtszámmal |
Korpa kezdett, őt váltotta Sólyom, aztán Bálint, majd végül én következtem. Korpa igencsak gyors kezdésével nagyjából el is szakadtunk a riválisoktól, egyet kivéve. Cheka-cheka csapatában egy szélvészgyors fiú volt az első ember, aki úgy szerzett 4 perc előnyt hozzánk képest az első óra végére, hogy teljesen egyedül futott. Nem foglalkoztunk vele, arra koncentráltunk, hogy nálunk mindenki tartsa a tervezett 4 körüli tempót.
Ez szépen sikerült is az első etap végére. A második etapban még szintén sikerült, de itt már nagyjából kezdett kirajzolódni, hogyan tudunk majd egyénileg teljesíteni az egész nap folyamán: Sólyom nagyjából 4 percekkel futott (elmélkedése a versenyről itt olvasható), Korpa és én kicsit beljebb, Bálint viszont kezdett kicsúszni belőle, és nem is volt túl jól, pedig ugye még csak a 4. órában jártunk. Végül is az a csoda, hogy Bálint havi 70 km-es edzésmennyiséggel képes ilyen gyorsan futni. Időközben Cheka-cheka csapatban bevetésre kerültek a kevésbé gyors emberek is, így már a verseny harmadánál több körös előnybe kerültünk.
Még a harmadik kört is lefutottuk ugyanígy, 6:00:00-kor 90,50 km-nél jártunk. Az első hely sorsa ekkor már eldőlni látszott, ezért fő célként már nem is a győzelem, hanem az lebegett a szemünk előtt, hogy 180 km-t teljesítsünk, ami éppen 4 perces átlagtempónak felelne meg. Ennek érdekében innentől rövidebb (4-5 körös) szakaszokra váltottunk, és egészen a verseny végéig ezt a taktikát követtük.
Mind a négyen nagyon derekasan küzdöttünk, saját magához képest mindenkinek sikerült a maximumot teljesíteni, így nagyon büszkék lehetünk a végére elért 178,4 km-es eredményünkre! Ezzel valamivel több, mint 10 km-es előnnyel megnyertük a váltóversenyt!
 |
| Bálint és Roli a dobogó tetején |
Korpa 45.35 km 2:57:00 átlagkm: 3:54
Sólyom 44.29 km 3:01:36 átlagkm: 4:06
Bálint 41.20 km 2:56:59 átlagkm: 4:18
Roli 47.46 km 3:04:25 átlagkm: 3:53
Mivel rajtunk kívül még három zalaegerszegi Aszfaltszaggató csapat is indult, továbbá 3 egyéni indulónknak is szurkolhattunk (és persze más klubokból is sok-sok ismerőst üdvözölhettünk), nagyon izgalmas volt az egész nap, és remek hangulatban telt. Hamisítatlan áprilisi időjárás volt, hol fáztunk, hol melegünk volt, hol esni készült, stb. Összességében a futáshoz mindenképpen barátságosabb idő volt a tavalyi hirtelen jött kánikulánál, az egyéni indulóknak ez biztosan kedvezett egy kicsit. A váltósoknak azonban a pihenőidőben egy kicsit hűvös volt, nagyon oda kellett figyelnünk az öltözködésre.
 |
| A szép és jól megérdemelt oklevél |
Győzelmünk mellett a többi csapat is nagyon szépen teljesített, különösen a lányok, akik mindvégig kiélezett küzdelemben voltak a 2. helyért, és végül egészen minimális, másfél km-es hátránnyal maradtak csak alul. A szenior csapat 150 km fölé jutva, mindössze két körrel lemaradva a kategóriagyőzelemtől szintén szépen teljesített. A ZASZ gyors fiúk is a mezőny első felében, kategóriájuk 5. helyén végeztek.
A végére hadd emeljem ki egyéni indulóinkat! Andi élete első ultraversenyén egy komoly térdsérüléssel dacolva hihetetlen akaraterőről tett tanúbizonyságot. Reméljük, nem lesz túl nagy ára ennek a káprázatos eredménynek: a 115 km-es teljesítménnyel a férfiak közül is csak négyen tudták megelőzni. Az aktuális világranglistán minden bizonnyal az első tízben fog szerepelni. Némi bosszúságot okozott (sajnos nem csak Andinak) a verseny során a körszámláló chip-ek bizonytalan működése, de ez nem von le semmit a teljesítménye értékéből. Rudi úgyszintén a 12 órás számban indult, sokadszorra veselkedett neki nagy álmának, a 100 km sikeres teljesítésének. Amikor még hátravolt bő egy óra, és már 94 km-nél járt, akkor már sejtettük, hogy sikerül. És így is lett, bő 10 perccel a "lefújás" előtt Rudi áthaladt a képzeletbeli 100 km-es vonalon! Az már csak hab volt a tortán, hogy a kategóriájában a sokszoros triatlon világbajnok Szőnyi Ferenc mellé állhatott fel a dobogó második fokára! A leghosszabb próbára Tamás vállalkozott: szokása szerint a 24 órás számra nevezett. Elmondása szerint mindvégig stabilan, koncentráltan csinálta végig a hihetetlen próbát, végül kiválónak mondható 170 km-es végeredménnyel "ért célba", és ez egy kategória negyedik helyet is eredményezett. Gratulálunk Andinak, Rudinak és Tamásnak, nagyon szép volt!!!
Továbbá gratulálunk minden, a hétvégén rajthoz állt indulónak, kiemelve testvérklubunk, a Kanizsai Futóklub versenyzőit, akik ugyancsak nagyszerű eredményeket értek el a hétvégén, jókora adaggal hozzájárulva, hogy együtt egyre közelebb jussunk a Hold eléréséhez!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)