2009. december 27., vasárnap

2008=>2009, futóévek futószalagon

Amikor 2007 év végén lecseréltem a kerékpárt az amúgy sokkal gazdaságosabb futócipőre, valójában nehéz lett volna meghatározni, melyik is lesz a távom, hisz gyakorlatilag jelentősebb tapasztalat nélkül csöppentem bele ebbe a szép sportba. Azért a szilveszteri 10km-ekre már előtte is rendszeresen gyúrtam a rekortánon (azok a hótolótól letakarított 6-os pályás magányos körözések!) és a Hegyi Peti mögött (micsoda blama!:-) )rendre be is érkeztem valahol a dobogón.


itt még előtte

Viszont utána legalább egy éven át térdfájdalmak miatt néhány perc után meg kellett szakítanom mindenféle futómozdulatot, mert az elviselhetetlen fájdalom gyötrelmessé tett minden percet. Kimondva-kimondatlanul részben emiatt is országúti kerékpároztam, még ha bűn lenne letagadni annak szépségeit is.

2008 aztán meghozta a fordulatot, a térdem rendbejött, neveztem a CERR-kupára (13 magyar-osztrák-szlovén versenyből álló sorozat), melyek tavaszi állomásain rendre jól szerepeltem (emiatt év végén a korcsoportomat meg is nyertem), sőt a Kanizsa-Karos és Keszthelyi kilométerek váltóin is dobogón végeztünk.

Viszont májusban munkahelyet váltottam: egy vezetői pozíciót sikerült elnyernem, ám ennek következtében a munkahelyi terhelés és stressz is jelentősen megemelkedett, emellett többször Budapestre vezényelt a főnökség, ahol ugye a szegényes futóterepek csak korlátozott edzéslehetőségeket biztosítanak, már ha jutott még idő egyáltalán ilyesmire. Noha a szállásunk éppen egy rekortán szomszédságában helyezkedett el és a hotel edzőterme is jól el volt látva futópadokkal, mindez az itthoni (valljuk be, paradicsomi) körülményeket meg sem közelítette.

Fentiek következtében rohamosan kezdett visszaesni fizikai teljesítményem, de mindenképpen szerettem volna megméretni magam egy nyárvégi félmaratonon Stinatzban. Talán nem kellett volna: 1h28m46s lett, de végtelenül elgyötörten éreztem magam az amúgy hangulatos esti verseny folyamán és megfogadtam, hogy ilyet soha többet az életben… Ezek után valami megmagyarázhatatlan okból hetekig légszomjjal küzdöttem már 10mp lejtőn történő kocogás vagy kerékpáros gurulás után is! Kissé ijesztően hatott mindez, éppen mintha 30 évet öregedtem volna. A mélypont mégis szégyenszemre az októberi saját versenyen következett be, ahol a 15km-es távon a Binder Tomi is elhúzott tőlem (ez a történet – aki ismeri a Tomit, tudja, hogy – most már életem végéig elkísér:-) ).


itt még együtt

Visszatértem a korábbi munkahelyemre és láss csodát, szilveszterre már annyira sikerült utolérni korábbi önmagamat, hogy addigi legjobb eredményemet értem el 41 perccel.

2009-re már úgy fordultam, hogy a CERR-kupát idén kihagyom, de így is több versenyen rajthoz fogok állni és ha úgy érzem, akkor a félmaratonba is belevágok. Néhány 19-25km-es verseny (ahol inkább jól akartam érezni csak magam, hogy elmúljon a stinatzi rémálom emléke) után aztán Keszthelyen vállaltam be újra a 21.1km-t, ahol az 1h25’40”-es eredménnyel már elégedett voltam, főleg, hogy nem szenvedtem meg igazán a versenyt.

Magánéletügyileg kislányom születése aranyozta be az évet, sportszempontból pedig az, hogy szinte azóta is rendre végigdurmolja az éjszakákat, így a reggeli edzéseken soha nem mosott szarként jelenek meg magam előtt (haza is zavarnám magamat, ha így lenne!). Köszönet neki innen is, ha majd évek múlva olvassa ezt.


itt már alszik

Egy a kabaré és a burleszk határát súroló sérülés – nevezetesen, hogy nekirúgtam egy követ a bal bokámnak a vasúti töltésen – pár hétre visszakényszerített a nyeregbe (ennek köszönhettem az idei közel 5ekm-t bringán), de néhány hét múlva a saját versenyen már újabb egyéni legjobbnak örülhettem(1h23’19”).

Pár nap múlva szilveszter, idén már a 24km-es távot választottam és bár úgy érzem, jól felkészültem a körre, időben és helyezésben kifejezett jóslatokba nem bocsátkoznék, mert nem szeretnék kifogásokat keresgélni, ha mégsem jönne össze. (ismerek olyasvalakit, akitől szerezhetnék tippeket:-) )

Rövid tanulság (a szempontomból sokkal inkább tanulópénz) lehet mindenki számára, ha valaki feláldozza a szabadidejét és relatív nyugalmát a karrier (pénz, másoknak történő megfelelés, stb.) oltárán és amellett egy olyan nagy felkészültséget igénylő sportban is teljesíteni akar, mint amilyen a hosszútávfutás, igenis számoljon azzal, hogy az egyik csak a másik rovására fog menni.

korpa

2009. december 20., vasárnap

nemnormális

Tegnap teljes mértékben azt hittem, hogy nem vagyok normális. Ma kiderült, hogy lehet még lejjebb süllyedni.

Szóval szombaton reggel a -7 °C-ban befutottam a városba egy laza 30 perc alatt. Egész délelőtt kint ácsorogtam a hidegben a munkám miatt. Hazafelé terveztem egy 120-150 perces kört a hegyeken át.
Az nem volt bekalkulálva, hogy egész nap esni fog a hó. Mindegy, nekiindultam. Hóesésben.
A cipőmre és a zoknimra egy-kettőre kis jéggombócok keletkeztek. Az idő múlásával ez megszűnt: nagy jéggombócok lettek.
Az útvonal a maraton útvonalán és a közelében lévő kis utakon volt. Arra nemigen jártak előttem emberek. Magas hóban gyűrtem a perceket, mert nagy sebességről nem lehetett beszélni. Az a néhány cinege és feketerigó fázósan rázta le magáról a havat, és elhalványuló hangon énekelgetett. Talán valami gyászinduló lehetett, de biztos, hogy nem az örömóda.
Eleinte élveztem, hogy kezdek úgy kinézni, mint a hóember, hogy a szakadó hó megmaradt a ruhámon. Aztán amikor le akartam verni magamról a havat, rájöttem, hogy rám fagyott. Kezdett sötétedni és elkezdtem fázni. Már láttam, hogy csak a minimális mennyiség fog összejönni és az is csak azért mert elővigyázatosan elég messze futottam a jó meleg otthontól, hogyha meggondolom magam, akkor legyen még egy kis futás, amíg hazaérek.
Otthon a cipőmet kikötni alig tudtam a hógombócok és a lefagyott ujjak miatt. A tükörben megnéztem magam és a valóság sokkal szörnyűbb volt, mint amit elképzeltem. Az arcom teljesen piros és nem éppen egy arckrém-reklám. A szakállamra tetemes mennyiségű hó fagyva. Még jó, hogy Csegő aludt.

Másnap, azaz ma újra nekiindultam. A szokásos közös edzésre, a pályára. Most -15 °C volt az ablakunkban. Gondoltam jó lesz a szilveszterre kitalált futó öltözet tesztelésére.
Néhány perc után tudtam, hogy edzéstervben lévő 180 perc ma nem fog összejönni. S azt is, hogy egy picit vékony lett a nadrágom és a kesztyűm.
Találkoztam néhány elvetemült emberrel, akik havat lapátoltak. Láttam az arcukon, hogy amit ők tesznek az kötelesség, de amit én .....
Mindenesetre nem adtam fel és a gáton közelítettem a pálya felé. A mai hóban legalább az volt a jó, hogy a gombócok nem gyülekeztek a cipőmön, viszont hidegebb volt a bokámnál.
Már messziről láttam, hogy a pályán senki. Azaz mégis: egy kis traktor körözött és 9.00-ra "tiszta" volt a rekortán. A körülmények teljesen adottak voltak az edzésre. Csak nem jött senki.
Futottam 15 percet, hátha van, akinek tovább tart az öltözködés, mint nyáron.
Ám senki.
Már nagyon éreztem, hogy valamit elrontottam, mert a fagy majd szétszedte a combjaimat. Szerencsére a lengedező szél hazafelé hátulról fújt.
69 perc lett a vége.

S ezekben a futásokban tényleg az volt a jó, hogy utána oda tudtam kucorogni a cserépkályha padkájára, s szép nyugodtan felolvadni.

Annak a néhány embernek meg kellemes pillanatokat szereztem, akikkel találkoztam: Hogy még náluk is van, aki nemnormálisabb.
Én meg tudtam a lelkem a mélyén, hogy valójában ...
... igazuk van.

2009. december 13., vasárnap

Őszi PB eső

Mielőtt még valaki azt hinné, hogy az írásom az időjárásról szól, mindjárt az elején leszögezem, hogy határozottan nem. A bejegyzés témája az őszi futóformám elemzése, bár azért a végén majd mégiscsak visszakanyarodok egy gondolat erejéig az időjárásra.. :)


Szóval. A tavaszi és a nyári kemény alapozás után az őszre kiváló formába lendültem, és a sok elvégzett edzésmunka nem is volt hiábavaló: szeptember óta saját megítélésem szerint egyenletesen kimagasló formában edzek és versenyzek. Ha más nem, a stopper ezt egyértelműen igazolja, szinte valamennyi mért távomon és útvonalamon jócskán megjavítottam a korábbi legjobb időmet. Ezeket szedtem csokorba ebben az írásban. Az utolsó négy eredmény a szilveszteri maratoni rövid és középső útvonalán, valamint az első és második félmaratonján mért idő. A régi rekord pedig az idén januárban érvényben lévő egyéni legjobb (PB) időm.

A táblázat (kattintásra nagyítódik):


Az új maratoni csúcsom és az 1.félmaratoni csúcsom mindketten részidők, egy hosszabb futáson mért részeredmények voltak.

Következtetésként úgy tűnik tehát, jól összeraktam magam az idei évre, elég sokat sikerült fejlődnöm, ahogy terveztem. A kérdés már csak az, az év utolsó napján sikerül-e megkoronázni mindezt egy kiváló idővel? És akkor itt kanyarodnék vissza az időjáráshoz: szép dolog a jó forma, azonban ha most kinézek az ablakon, mínuszokat, havas-jeges-csúszós utakat látok. Ha így maradna, valószínűleg dobhatjuk ki az ablakon az előzetesen papíron született kalkulációkat...

2009. december 7., hétfő

IV. Mikulás Mountain Man

Mielőtt elkezdeném, ajánlom a bejegyzés teljes címét:
IV. Mikulás Mountain Man, futótúra a Kanizsa és Egerszeg barátság jegyében - avagy Szittár Rudi javasolt egy címet, Olivér pedig írt egy blogbejegyzést

Vasárnap, december 6-án sokan indultunk egy hosszú edzésre, talán ezért is van ilyen sok szó ebben a hosszú címben. Node komolyra fordítva a szót: az előző évekhez hasonlóan idén is meglátogattak minket a Kanizsai Futóklub színeiben induló barátaink, hogy kellemes, beszélgetős tempóban lefussák a Mountain Man Marathon-t, készülve ezzel a szilveszteri kihívásokra. Az útvonal egyik nagy előnye, hogy több helyen is „ki lehet szállni“, így mindenki edzésterv és ízlés szerint választhatott a távok közül.

A vasárnapi közös edzés találkozója tehát a rekortán pálya helyett a Deák Ferenc Szakközépiskola előtti parkolóban volt. A rajtnál ugyan személyesen is megjelent a Mikulás, a kanizsai mikuláscsomagokat mégis Lubics Szilvitől kaptuk meg. Nagyon szépen köszönjük, úgy tűnik jó gyerekek voltunk! ;-)

Hasonló meglepetést okozott számunkra a létszám is! Dél-Zalát és Keszthelyt Lubics Szilvi, Vajda Anita, Sznopek Józsi, Szabó Béla és Lubics Gyuri képviselték. Az Aszfaltszaggatók részéről Viki, Évi, Gábor, Rudi, Endre, Keszi, Jani, Sólyom, Korpa, Roli, Peti2 és jómagam vettünk részt. De még mindig nincs vége! Viki két kollegájának is szólt és nem hiányzott Binder Tomi és Keszei Bandi sem. Ráadásként Horváth Peti1 egy Jánka-hegyi fotós szerepét vállalta, amivel ugyancsak örömet szerzett nekünk. Remélem nem felejtettem el senkit!

Az időjárásról annyit kell elmondani, hogy bár picit ködös és hűvös volt, de futáshoz abszolút alkalmas. Az utak szárazak és jól járhatóak voltak. Kitűnő hangulatban, sok-sok beszélgetés mellett teljesítette tehát mindenki a maga távját. Néhányan a 10, többen a 24 km mellett döntöttek, Évi pedig egy fiatalemberrel a csácsi részre csatlakozott hozzánk, miután Bozsokon finom teával frissítettek minket. Természetesen volt egy nagyon kemény csapat is (Szilvi, Józsi, Béla, Gábor, Endre, Sólyom, Roli) akik az egész maratont teljesítették. Én hasonlóan a tavalyi évhez jól megvoltam a Gógánhegy nélkül is! Sőt, idén nem futottam el a Kiskondásig sem, hogy ezt eldöntsem. Amint elértünk a Hock János úthoz, én balra kanyarodtam és így 36 km-esre sikeredett a kör. Az átlagtempó pont 6 perces lett, viszont csak akkor állítottam meg az órát, amikor tényleg nem haladtam semmit, tehát a futás mellett a sétáknál is ment. Frissítésként kettő körtés Vita Tigrist vittem magammal, amit el is fogyasztottam és persze nagyon jól esett Éviék teája is.

Zárásként csak annyit szeretnék leírni, hogy nagyon tetszett ez az edzés és kérem ne haragudjon senki, ha valamit kihagytam vagy ha valamit nem tudtam jól átadni! Vészhelyzetben várom az emaileket! :-)

2009. november 23., hétfő

Nővérek nélkül a Lővérekben

A régi szép túrafutások emlékére úgy döntöttem, újrázok a Lővérek túrán szombaton. Emlékeimben úgy élt, hogy ez egy jól futható terep, 4 éve jóval 5 órán belül értem célba. Csak azt nem vettem figyelembe, hogy 4 éve hó takart mindent, ami egyrészt segített a tájékozódásban, mert semmi mást nem kellett tennem, mint követni a kitaposott ösvényt, másrészt a letaposott hóban lehetett futni, most meg a friss avarszőnyeg borította erdészeti járművek által felvágott saras szikladarabos láthatatlan altalajon bokatörést kockáztató orosz rulett volt a futás. Sok helyen le is álltam, főleg lejtmenetekben, hogy totyogva ereszkedjek alá.

Összesítések: az itiner által megadott 39,3km helyett 42,65km - eltévedések napja volt ez, 6 óra 18 perc alatt bruttó 8:52 perc/km tempóval - több helyen is ment az óra, miközben álltam, vakartam a fejemet, néztem a térképet, és káromoltam amit csak lehetett.
Így aztán ami a jogging vonal alatt van, megy az alaszka projektbe, a többi kuka, ez azt jelenti, hogy 22 km-t számolok el futásra. :-)

Nagy vonalakban: 5:00-kor ébresztő, 5:40-kor Endréék jöttek értem kocsival, érkezés 7:40-kor Sopronba, nevezés, öltözés, stb. Én egy szál átmeneti hosszú futónadrágot húztam, egy hosszú felsővel, és egy széldzsekivel, plusz az övtáskám. Fáztam is az első szakaszon, amíg el nem kezdtem futni.

Az első 4 km-t Endréékkel gyalogoltam, kellemesen beszélgetve, "laza" 6km/h-s sebességgel, arra várva, hogy egy futó utolérjen minket, akire ráakaszkodhatnék társnak. Jött is egy mögöttünk, gondoltam mindjárt futás, aztán mi befordultunk ahol kellett, ez meg ismert egy rövidítést, és eltűnt. Így aztán egy meredek kaptató után elköszöntem, és laza kocogásba váltottam, ami ment is Ágfalván keresztül egészen az Urak asztala nevű pontig, csak a kaptatókon álltam le gyalogolni, meg ahol nem tudtam merre járok. :)

A jelzéseket átfestették, a jelző szalagokat néhol letépkedték, úgyhogy többször is előfordult, hogy megelőztem embereket, azok utánam kiabáltak, hogy nem arra, hé, megköszöntem, aztán fél óra múlva újra rájuk köszöntem, azok meg kedélyesen nevetgéltek, hogy már megint összefutottunk. Néhánnyal le is álltam dumálni, gondoltam addig is jófelé gyalogolok. :)


A 3. ellenőrző ponton ettem egy pirosaranyos hagymás zsíroskenyeret, és ittam két pohár narancslét. Továbbindulva úgy 800 méterrel a ponttól szembe jött egy nagy csapat ember, és már messzíről kiabálták, hogy nekem megvolt -e már a 3. ep, mert ők nem találják. Útbaigazítottam őket, és elkezdtem örülni, hogy nem vagyok egyedül béna eltévedő. Korán, mert a térkép szerinti piros jezést követve kiértem a műútra, ami az útvonaltól 1km letérés volt, persze kiderült, az a régi piros, hajjaj...

Kb 2/3-ad táv után már egyre több volt a futhatatlan szakasz, volt ahol tényleg meg is bicsaklott a bokám (a célban Endre mesélte, hogy két túratársa el is tanyázott azon a szakaszon), úgyhogy csak tipegve, avart rúgdalva, farpofát összeszorítva tudtam haladni.

Értékelés: a táj szép (lenne, ha nem lett volna tejköd, de így is szép volt), a rendezés is rendben, a célban meleg egytálétel, tea, stb., az útvonalat elcseszték az átfestegetéssel, de én is béna voltam, mert túlságosan bíztam abban, hogy már jártam itt. Egy futótúra-társ elkelt volna, szóval ha valaki kedvet kapna a "futótúrázásra", szóljon! :)
Rudi

2009. november 22., vasárnap

Kiegészítés

Fel kell dolgozni a múltat és átláthatóbb rendszer kell! A magyar politika területén ez kifejezetten fontos. Mivel ez egy futóklub blogja, én igazából csak egy tavalyi bejegyzésemet tudom kiegészíteni, ezzel jobban feldolgozom a múltat és a "rendszer" is átláthatóbb lesz :-) Egyébként ma lett beszkennelve, azért tettem fel most...



2009. november 20., péntek

Viki - Siófok, félmaraton 2009-11-15

Ezennel engedve a kéréseknek, megejtem első blog-bejegyzésemet a vasárnapi (2009.11.15) siófoki versenyről.

Már hetekkel, hónapokkal ezelőtt eldöntöttem, hogy indulok BSI siófoki versenyén. Tudom, többen nem szimpatizáltok a BSI rendezvényekkel a gyakran irreálisan magas nevezési díjak miatt - amivel én sem értek egyet,- azonban nekem mindig nagyon pozitív benyomásaim voltak ezekről a versenyekről. A rengeteg résztvevő, az óriási hangulat minden alkalommal nagy élményt jelentett, ezért időnként "megjutalmazom" magam egy-egy ilyen versennyel.Bár a múlt héten nagyon izgultam az időjárás miatt, végül még a nap is kisütött és csodálatos napsütésben futottam.

Sajnos - mint ahogyan az jellemző rám az utóbbi időszakban - teljesen felkészületlenül mentem, nagyon keveset edzettem szeptember óta, sőt a versenyt megelőző éjszakán sikerült is 2,5 órát aludnom... Szóval, az előzmények alapján a célom annyi volt csak, hogy élvezzem a versenyt és tapasztalatot szerezzek.

Szóval, amikor eldörrent a rajtpisztoly közel 2000 ember kíséretében jó hangulatban nekivágtam én is a 21 kilométernek. Mivel az előzményekre való tekintettel nem volt különösebb elvárásom magammal szemben, így csak azon voltam, hogy egy lendületes, jóleső tempót vegyek fel. Viszont már az első méterek után - talán a jó hangulat, a gyönyörű útvonal miatt - elég energikusnak éreztem a mozgásomat és a 4:50 min/km tempó minden megerőltetés nélkül megfelelőnek bizonyult.


Mivel nem volt túl meleg, így a frissítést nem éreztem szükségesnek az egész táv alatt, (Tudjátok, hogy ez az egyik gyenge pontom... utálok megállni, utána nehezen indulok el, futva viszont nem tudok inni...), így a lendületemet szinte folyamatosan tudtam tartani. A teljes táv két körből állt, az üdülőterületen át, illetve a part mentén. Szerencsére a vízparton, ahol elég erős volt a szél, oldalirányból, illetve hátulról fújt, azonban cél felé vezető részen időnként így is elég nagy széllökésekkel találkoztunk.


Az első kört 51:39-es idővel teljesítettem.A második kör első részében sem volt semmi gond, tartottam a lendületet, - sőt egy kedves ismerősöm is csatlakozott hozzám egy szakaszom, ami szintén erőt adott. Viszont volt a körnek egy olyan szakasza, ahol a part mentén füves területen kellet futni.


Na, a második körben már kifejezetten nem esett jól ez a terep és a jobb bokám igencsak megérezte. Ennél rosszabb már csak az volt, amikor a füves terepnek hirtelen vége lett és betonon kellett tovább futni. Na, itt komoly gondjaim voltak a váltással, itt elért a holtpont. Ez már a 18. km környékén volt, ami az utolsó időben mindig itt jelentkezik. Úgy éreztem, hogy csak futok-futok, de nem haladok. Ekkor jött a szeles rész is, ami tovább növelte a szenvedésemet. A második köröm ideje a 18. km után igencsak megrogyott és már csak 53:17 lett. Végül, csak beértem a célba és mindezek ellenére nagyon örültem, hogy sikerült 1 óra 45 perc alá vinnem az időmet, ami eddig még nem sikerült. (01:44:56) :o))



A legközelebb remélem már 01:43:10 alatt lesz az eredményem.

A verseny szervezésével elégedett voltam, annyi megjegyzéssel, hogy a befutásnál nem volt frissítés, vagy már elfogyott, én pedig addigra már iszonyatosan szomjas voltam.A versenyre az öcsém is elkísért - igaz csak nézőként - de annyira tetszett neki, hogy megbeszéltük, jövőre is eljövünk, de akkor 2 napra, és a buliból is kivesszük a részünk.
Viki

2009. november 14., szombat

A jó forma ellenére elmaradt a csúcsdöntés, de gyógyír gyanánt győztem Győrben, gyerekek!



A győri egyetem melletti erdőben rendezett, Sri Chinmoy maraton idei novemberi futamát választottam (elsősorban az időpont miatt) annak a versenynek, amin megpróbálok egy ideális formaidőzítéssel tovább javítani az idén szeptemberben futott maratoni rekordomon (2:59:20). A formaidőzítés sikerült, a körülmények azonban közbeszóltak..


Bár a verseny napján egészen szép idő volt (az eső nem esett, helyenként még a nap is elő-előbújt), de a korábbi napok bőséges csapadéka igencsak nyomott hagyott a pályán. Egy 7032 m-es körpálya volt kijelölve, amit hatszor kellett teljesítenünk. Az útvonal 90%-a erdőben és töltésen vezetett, meglehetősen változó minőségű talajon. Volt ahol egészen szépen lehetett haladni, de sok helyen kellett tócsákat kerülgetnünk, és volt ahol bizony nem is lehetett kikerülni őket: egyenesen bele kellett gázolnunk a sáros dagonyába. Mindezek miatt már a verseny legelső körében megállapítottam, ebből bizony csúcsdöntés nemigen lesz..

A legelső körben mindazonáltal még szépen tartottam az előre eltervezett kereken 4 perces tempót, de éreztem, hogy sokkal több energiát vesz ki belőlem, mint kellene, és nem fogom végig bírni. A pálya nagyjából sík volt, ha jól számoltam, négy darab apró kis emelkedő volt, amikor fel kellett futnunk egy pár méteres gátra. Mivel azonban ezek mind kanyarral estek egybe, ezek is fárasztották azért a futókat. Kicsit bosszantó, nem túl szerencsés helyre helyeztek el egy fordítót, gyakorlatilag süppedős sárban kellett 180 fokos fordulatot tennünk, és az egésszel csak 30-40 m-el futottunk többet, mint nélküle (hisz épp egy kanyar mellé esett). Ráadásul (mint végül kiderült) éppen ezzel a 30-40 m-el mért többet Asi Forerunner-e körönként a hivatalos 7032 m-es távnál. Úgy saccolom, közel plusz fél perccel futottunk itt többet körönként.

A második körben már igencsak kapaszkodnom kellett a 4 perces tempóért, és végül egy kicsit ki is csúsztam belőle. A harmadik körben tudatosan visszaálltam 4:10-re, azonban így is megelőztem a félmaratoni versenyben második helyen haladó győri futót, 1:26-al fejeztem be a harmadik körömet. Innentől folyamatosan lassultam egészen a verseny végéig, bár olyan nagy halál azért nem lett belőle: mindvégig 5 percen belül futottam a km-eket.

Harminc km fölött már láttam, hogy olyan 3:03-3:05 között lesz majd a vége, innen igazából már csak a győzelemre koncentráltam. Tudtam, hogy első vagyok, a másodikat azonban sehol nem láttam, mint utólag megbeszéltük, már a legelső körben látótávon kívül került veszprémi riválisom. Nagyon sok maratoni futót leköröztem, sokan bíztattak, kellett is a végén. A viszonylag jó idő különben rekordlétszámot eredményezett, negyvenen teljesítették egyedül a maratoni távot.

A vége 3:04:26 lett hivatalosan, az óra mérése szerint 42,37 km-t futottam, így az átlagtempó 4:21. Éppen 5 perccel utánam ért be a második helyezett, addigra már egészen magamhoz tértem. A szervezők igen finom levessel kínáltak rögtön a célban, ami nagyon jól esett a hidegben. Amúgy is csak pozitívan tudok szólni a rendezésről: igen kedvesen, a nevemen szólítva drukkoltak nekem a helyszínen, nagyon emberi volt az egész rendezvénynek a hangulata. A frissítőket a kedves kínálás ellenére nem használtam, Timitől kaptam minden körben az előre elkészített ételt-italt, az bőven elég volt.

Összegezve: bár a csúcsdöntés nem sikerült, úgy ítélem meg, nem futottam rossz formában. Képtelenség pontosan megsaccolni, ez a forma mire lett volna elég ideális pályán, de 2:50 és 2:55 közé tippelném. Kicsit előre tekintve úgy értékelem az egész évemet, hogy sok szép siker, egyéni csúcsdöntés született, és megérett bennem az elhatározás: jövő évtől tudatosan az ultraversenyekre fogok készülni.

Saját képek a versenyről: klikk ide.

Hivatalos eredmények: klikk ide.

2009. október 27., kedd

Sikeres főpróba a maraton előtt (avagy: egyéni csúcsot a saját versenyen illik futni)


Két héttel a számomra az év versenyének számító maraton előtt tökéletes erőfelmérőnek tűnt a hazai versenyünk 21.1 km-e, el is határoztam, hogy megpróbálom megdönteni a félmaratoni távon valaha futott legjobb időmet (1:20:54, Siófok, 2009. május, lásd még: itt). Fizikai és lelki állapotom tökéletesnek tűnt a versenyt megelőző napokban. Azonban utólag értékelve azt mondom, ismét hosszú listát lehet írni az igazán kiváló időt akadályozó tényezőknek, essünk is rajta túl mindjárt az írás elején:
1. a versenyt megelőző délután két másik aszfaltszaggatóval együtt mértük ki a pályát, így sikeredett egy 1:35-ös félmaratonnal "rápihennem" az eseményre. Éreztem is a reggeli bemelegítésnél a combjaim "frissességéből", hogy talán a nagyok nem egészen így csinálják...
2. az amúgy kellemes napsütés miatt egy pár fokkal magasabbra kúszott a hőmérő higanyszála, mint ami számomra ideális futóidőt jelentett volna
3. majd a beszámolóból kiderül, a verseny 75 %-ban tökegyedül futottam

No mindezek ellenére, a verseny előtt bátran ígértem meg Asinak (akinek ezúton is köszönöm a kölcsönadott gps-órát) hogy 80 percnél rövidebb ideig fogom használni a masináját. Ugyanezt ígértem Timi barátnőmnek, hogy nem fogom megvárakoztatni 1 óra 20 percnél tovább. Ha már szóba került Timi: a versenyt megelőzően két nappal magaslati edzőtáborban voltunk Vele. Ausztriában 2000 m magasan kirándultunk, és kocogtunk is egy keveset közösen azon a magasságon. Íme egy kép, ami ott készült (ezen persze nem kocogunk éppen).

Naszóval, jól kiszámoltam előre, hogy az 1:20-hoz 3:48-as kilométereket kell futnom, és akkor 1:16-kor érek a 20-as km-hez, innen pedig egy kis hajrával beérek a tervezett időre.

Elrajtoltunk, valami hihetetlenül könnyedén esett az első párszáz méter, amikor is ránézve az órára látom ám, hogy 3:20-as tempóban indultam! Gyorsan be is húztam a fékeket innentől, de akárhogy próbáltam visszafogni magam, az első 1000 m-t 3:40 alatt sikerült végül abszolválni. Előttem négyen futottak, de valamennyien tízezresek. Aztán tartva egy 3:50 körüli tempót, egyiküket sikerült utolérni úgy 3 km-nél. Közvetlenül mögöttem legalább 5-6 ember trappolt, de itt még hátra sem néztem, túl korainak ítéltem meg felmérni az erőviszonyokat. Egyedül azt érzékeltem, hogy kanizsai cimboránk, Bálint jön mellettem, aztán a harmadik kilométernél elmaradt.

Az 5 km-es fordítóhoz közeledve az óra átlagtempója éppen 3:48-at mutatott, rendkívül jól éreztem magam még, könnyedén esett ez a tempó. Az előttem haladók itt visszafordultak, de a fordítót elhagyva még mindig ott voltak az üldözőim a sarkamban. Visszanéztem, két sárvári sporttárs szedte a lábait szaporán-lelkesen. Gondoltam, lássuk, mit tudnak! Egy csöppet belehúztam (az óra tanúsága szerint 3:50-ről 3:40-re gyorsultam), és a lépések elkezdtek egyre halkulni, majd teljesen egyedül maradtam. Hátra nem néztem, csak mentem tovább. A hetedik km-nél várt a szurkolótábor, örültem nekik és mentem tovább sebesen. A fordítóhoz közeledve már éppen kezdett kicsit nyomasztó lenni a monoton biciklisúton egyedül futni, amikor váratlan útitárs zökkentett ki magányomból: egy kígyó tekergett éppen az úton előttem. Láttam már messziről, de kötéldarabnak véltem, s csak a legutolsó lépésnél ismertem fel, hogy valójában mi az. Hát akkorát kellett ugranom, hogy rá ne lépjek, hogy majd' elestem!

A fordítónál 40:13-at mutatott a stopper, gondoltam ez kevés lesz. Az egész táv alatt egyedül itt frissítettem: Endrétől egy pohár vizet fogadtam el, és egy fél kortyot le is nyeltem belőle, a többit magamra öntöttem. Visszafelé indulva a teljes mezőnyt üdvözölhettem: a sárvári barátaim 50 mp-el utánam jöttek, mögöttük nem sokkal Korpa, majd sorban szépen a többiek. Nem tettem rá egy lapáttal, de a tempó mégis javulni kezdett egy csöppet, úgy tűnik, visszafelé egy pici lejtő és egy pici hátszél mégiscsak segített valamennyit. De azért kezdtem érezni a fáradtságot, kezdtek egy kicsit elnehezedni a combjaim.

Aztán elérve a 14. km-t (itt újra találkoztam a szurkolókkal) jött a fordulópont: félmaratoni távon eddig minden alkalommal ha elértem a táv kétharmadát és még nem voltam teljesen meghalva, akkor már bátran, taktikázás nélkül mertem futni, és mindig bírtam is végig. Úgyhogy most is felszabadultam, és a tudatalatti kiadta a parancsot, hogy akkor innen tolni neki keményen. A 17. km például 3:38 lett, és nem is erőlködtem igazán, csak futottam szép lendületesen. Azért így is kellett a hajrá a végére, de éreztem hogy megvan hozzá az erőm: szépen okosan beértem a tervezett időn belül kicsivel (a hivatalos mérés szerint 1:19:48 alatt).

Ilyen szurkolótáborral csak jól lehetett futni! :-)

Persze azért el voltam fáradva, de kb fél perc alatt ki is pihentem magamat, és már vártam Korpát, hogy induljunk egy kis levezető kocogásra. Szinte hihetetlen, de nem is volt izomlázam (egy max-ra futott félmaraton után korábban azért mindig volt), és már vasárnap estére teljesen frissnek éreztem magam. Nagyon bíztató, hogy ennyi energiám maradt a végére és ilyen gyorsan regenerálódtam, remélem, két hét múlva Győrben sikerül majd ugyanebben a formában versenyezni, és akkor két héten belül nemcsak a félmaratoni, hanem a maratoni PB-et is átadhatom a múltnak. Igaz, az még a siófoki futásnál is frissebb, hiszen szeptember 19-én futottam 2:59:20-at Kanizsán.

A szervezés különben szuper volt, köszönet érte mindenkinek, aki munkálkodott rajta!

2009. október 26., hétfő

Szaggasd az aszfaltot, Zalai Futóparty 21.1km

A tavalyi, Binder Tomitól elszenvedett megalázó vereség után idén újra ő fogadott a nevezési lapok árnyékában. A magabiztosság kaján mosolyával mesélte (aki ismeri, az tudja, hogy ő amúgy is mindig csak mesél, bár ismerek olyat, aki a "vetít" kifejezést használná:-) ), hogy miként nyert meg kis híján egy olyan duatlon versenyt, ahol a győztes idő - nem tévedés - a 12 percet is alig haladta meg. Ám sajnálattal tudatta velem, hogy ezúttal nem ad esélyt sem a visszavágásnak, lévén hogy 10km-en indul, én mégis arra gondoltam, ha a fordítójukhoz előbb érek majd, egy hangyányit csak visszanyerek valamit porrá zúzott renomémból.

Ennek és egy egyéni rekordnak a reményében (nem is tudom, melyik motívált jobban) vágtam neki az iskola és a rajt közötti irgalmatlan lejtmenetnek, majd a bemelegítés során már jórészt egyedül láthattak száguldozni a bringaúton a falubeliek, bár néhány jól megtermett farkaskutyát leszámítva senkinek a vérnyomása nem érezte meg különösebben a településen való váratlan megjelenésemet.

Bár egy szerencsétlen sérülés miatt a nyár végén 4 hetet kellett nélkülöznie futófelszerelésemnek az izzadt testem nyújtotta örömöket, terv szerint végig 4 perc körüli km-ekkel terveztem haladni életem harmadik félmaratoni távján, amiből annak sem szabadott kizökkentenie, hogy a fél banda gyorsvonatként száguld majd el mellettem a kezdeti, jórészt elhamarkodott lendülettel.

A vasutas hasonlatot hamar viszontlátva az élmezőny már a későbbi célegyenes közepére meglépett tőlem, mire én csakazértis hangulatban, Stevie Ray Vaughan gitárszólójára tartottam a magammal előre lezsírozott tempót. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy találkoztam olyannal is, aki már úgy az első kilométerjelnél sprintelt el mellettem, de ő volt ugyanaz, aki pár perc múlva korábbi sebességének töredékével próbálta megközelíteni a megváltó frissítőpontot, de olyan tekintettel tette mindezt, ami azt súgta, hogy a visszaútat bizony gyalogosan fogja megtenni.

A Pálcikát négyésfélnél hagytam magam mögött és bár ezzel a motívációm 50%-a meg is szűnt létezni, azért egy jóval magasztosabb és hosszabb távon elérhető cél még ott lebegett előttem: a PB, lehetőleg 1 24-gyel kezdődő idővel.

Célegyenes (azért itt már fájt:-) )

A kanizsai Gadányi Bálint (állítása szerint olvassa a blogot, így csak a legmagasabb tisztelettel szólok róla:-) ) Rolanddal szeretett volna legalább féltávig elfutni, de az időben kissé elnyújtott előző napi alföldi tájfutó kalandja után nem igazán vitték előre a lábai, így már negyedtávnál lemaradozott és végül nem tudott hozzám sem beállni.

Nos, innentől kezdve gyorsan bekalapálom a forgatókönyvet: a második-harmadik helyen két sárvári sporttárs haladt hol fej-fej mellett, hol néhány méteres különbséggel húzva egymást, hozzám képest stabil 200m-rel előrébb. Az ő sebességük teljesen megfelelt saját edzettségemnek, így jelentősen nem tudtam megközelíteni őket. Edit később elárulta, hogy a fordító után nem átallott "hajrá korpá"-t kiabállni nekik szembe jövet, a végén éppen ez a kis plusz bíztatás tolta be őket 15mp-cel előttem a célba, innen is köszönöm még egyszer ezt a nemes gesztust:-))

A táv második felének 1 perccel hamarabb vége is lett (hátszél, miegymás) mint odafelé, az 1 23 19-cel is madarat lehetett fogatni velem, hisz ez 3'57"-es átlagot feltételez, no és mivel a sárváriak kéz a kézben haladtak át a célvonalon, még a pódiumra is felfértem, noha nem szokásom.

Fizikailag viszont ez most sem történt meg, mert a helyszínen bámészkodó kislányunk (a legfitalabb drukkernek amúgy nem jár valami?:-) ) alvás és anyatej iránti igényszintje adott időpillanatban még a dobogón való megjelenés nyújtotta élvezeti értéket is felülmúlta, aminek következtében csak utólag értesülhettem a fenti körülmények számomra kedvező alakulásáról.

Eredmények

korpa

2009. október 6., kedd

Itt van az ősz

Tölli Tamás írása

A szeptember utónyári hangulatban telt el. Egy-két hűvösebb, esős naptól eltekintve sokkal gyakrabban keresgéltem a napszemüvegemet, mint a pulóverem. Az október első két napján megrendezett outdoor tréningen is rövidnadrágban mászkáltam az erdőben - a Bakony a rengeteg tüskés cserje miatt erre viszonylag kevéssé alkalmas, de ez a magamfajta rutintalanok számára csak néhány véres, sajgó karcolás után vált nyilvánvalóvá. A szombati hosszú kerékpáros edzést is rövidben teljesítettem, ugyan nem volt melegem, de az őszre csak akkor gondoltam, amikor 100 kilométer után Sárhida határában úgy éreztem, hogy falevélként hullok le a kerékpárról, ha nem állok meg azonnal pihenni.

A ma reggeli futáshoz viszont hosszúnadrágot és -felsőt készítettem, mert vasárnap naplemente után már egy férfiassági próbával ért fel rövidnadrágban a szabadban lenni - és a hajnali 5:20-kor induló futás elég lelkierőt igényel tőlem akkor is, ha nem fagyok kockává, miközben legalább úgy teszek, mintha indulás előtt átmozgatnám a végtagjaimat.

Nem kellett csalódnom a megérzésemben, mert egy cseppet sem volt melegem indulás után. Ezt jelezte az is, hogy a pulzusmérő összevissza mutatott, amíg legalább egy kicsit meg nem izzadtam. Ez egészen a Mátyás király utcai meredek kaptató tetejéig tartott. Itt már másodszor fújtam ki az orrom, ami szintén az ősz beköszöntét bizonyította. A telihold magasan állt a nyugati égbolton, miközben keleten a hajnal első, inkább csak sejthető, mint látható színei mutatkoztak. Fejlámpát nem vittem magammal, de nem is hiányzott, bár a közvilágítás nem működött. Zalabesenyőig nem történt semmi rendkívüli, a kutyák mind aludtak, és autót sem kellett kerülgetnem. A Flextronics előtti mezőt ködfátyol borította ugyanúgy, mint a Kör 2. című horrorfilm egyik jelenetében a tájat... Azt hiszem előbb-utóbb választanom kell a horrorfilm-nézés és a sötétben futás között, mert most sem megnyugtató gondolataim tolakodtak elő agyam tudattalan részéből - csak a gyár látványa, ahol életem túlnyomó részét töltöm, töltött el a biztonság érzésével.

A kanizsai úti kereszteződést túlélve lélekben felkészültem a Karácsony-hegyre és az emelkedő nem is ment rosszul, csak a majori kutyák viselkedtek sokkal bátrabban, mint szoktak - általában elhúzódnak vagy ügyet sem vetnek rám, most viszont két középtermetű kutya megugatott és tétova üldöző mozdulatokat tettek. Szerencsére az agresszív kiabálásom hatására úgy döntöttek, hogy az inas lábam húsa nem éri meg a fáradtságot, ezért testi kontaktus nélkül utamra engedtek. A hegy északi oldalán az utat szépen megvilágította a hold, most nem éreztem halálvágtának a fákkal körbenőtt, sötét, meredek horhosban rohanást - és a térdhorzsolásaim számát sem növeltem.

Egyre erősebbé válik bennem az elhatározás, hogy a Zala Megyei Közgyűlés elé terjesztem: nevezzék át Bozsokot Jégverem-mé, mert mindig itt van a leghidegebb. Megborzongtam, amint a faluba értem, de mivel közeledtem a 12 kilométeres ponthoz, ahol az egy órás időt próbáltam tartani, a gondolataimat csak kevéssé tudta uralni a hajamra lerakódó zúzmara (jó, jó, tudom, hogy ez túlzás) képe.

Csácson és a parkerdőn átrohantam, a felüljárón pedig már egészen világos volt, én is kezdtem felébredni. A sportcsarnok előtti kereszteződésnél szokás szerint meg kellett állnom, utána pedig őrült vágta következett, hogy a pulzusomat újra 80% fölé tornásszam. Még egyet sprinteltem a Kossuth utcán átkelve - olyenkor már elég nagy a forgalom és én gyűlölök autók miatt lassítani, ezért nem marad más, mint Usain Bolt példáját követni, hogy eggyel korábbi autó előtt átszáguldhassak az úttesten.

A futás vége 17.1 km és 1:23:55 lett, a mostani, pulzuskontrollált futóidőszakomban eddig legjobb. Van valami pozitívuma is a hidegnek... amellett, hogy egy ilyen futás után mennyei élmény egy forró zuhany..

2009. október 4., vasárnap

Szerdai éjszakai futás

Tölli Tamás közkívánatra írt "pár szót" a szerdai terepfutásról.

Betegség és esti elfoglaltság miatt végül kétfősre olvadt a futócsapat és amikor Endrével találkoztunk, ő is elmondta, hogy rövidebb távot tervezett. Nem bánkódtam, mert a hosszútávú versenyeken is jórészt egyedül futok, őgyhogy nem baj, ha azt is szokom...

Endre elég keményen kezdett, gondoltam nem fogom vissza - nyilván jobban meg lehet hajtani egy 15-18 kilométeres edzést, mint egy 30 km felettit -, aztán amikor visszafordul, majd visszaveszek a tempóból.

A korábbi futástól eltérően nem aszfalton mentünk fel a tv-toronyhoz, hanem a Köztársaság út végénél bevetettük magunkat a négyemeletesek közé, majd egy ösvényen az Alsóerdőbe. hogy minél kevesebbet koptassam a cipőmet aszfalton. Az ifjúsági tábor mellett átkeltünk az úton és az Azáleás völgy bejáratánál a sorompót megkerülve a "tüdőszaggató" emelkedőn egyenesen támadtuk a csúcsot. Azt tudni kell, hogy én eddig csak lefelé futottam azon a lejtőn, talán azért mertem vállalni azt a táv elején - a futómozgást végig megtartottuk, a pulzusmérő közel 100%-ot mutatott a végére. Nesze neked óvatos kezdés! Babosdöbréte felé az előbb aszfaltos, majd poros úton futottunk, különösebb esemény nélkül, csak a port nyeltük szakadatlanul. Endre elkísért Babosdöbréte túlvégéig, ott fordult vissza. Remélem hamarosan egy hosszabb túrán is együtt futhatunk - vagy ha előbb nem, Sárváron a 12/24 órás versenyen.

Innentől egyedül futottam, és azért, hogy időben felfigyelhessek a vadakra és a kutyákra, meg hogy zavartalanul a gondolataimba mélyedhessek, még az mp3-at sem vettem elő a hátizsákból. A gps-en beállítottam az útvonalat, attól nem kellett tartanom, hogy eltévedek - amúgy is már vagy negyedszer tettem meg az utat, és ezért kicsi volt az esélye, hogy elszek a zalai rengetegben. A tempón nem nagyon sikerült lassítani, mind az emelkedőket, mind a lejtőket megnyomtam. A lámpa 2-es fkozatban elég fényt adott, hogy lássam, mi vár rám az ösvényen, állattal az erdőben nem találkoztam - csak riadt vadak megiramodásának hangjai zavartak meg. Az egyik alkalommal eszembe jutott a nemrég látott földönkívülis film, ahol az éjszakai erdőben jelentek meg az idegenek, és elkezdtem akciótervet kidolgozni erre az esetre. Áttörő ötletem nem volt, őgyhogy szerencsére egy ET-vel sem találkoztam - nem vagyok túl jó a rögtönzésben :)

24 kilométer után Hottóra értem, innen 8 kilométernyi aszfalton futás várt rám, az elején sötétben, külterületen, ami nem tartozik a legingergazdagabb élmények közé. Hogy hamarabb túllegyek rajta, innentől még jobban szaporáztam a lépteimet és az út szélén egyensúlyozva futottam Teskándig. Egy autó miután leelőzött megállt és bevárt, aztán egy szó nélkül újra otthagyott, ezenkívül csak a lépéseim számlálása mozgatta meg az agyam. Zalaegerszegre érve már nehezültek a lábaim, bár őgy éreztem, hogy sokkal gyorsabban nem tudnék futni, öt perc körüli kilométereket teljesítettem - ez igazából kevéssé zavart, mert már közel éreztem az otthon kényelmét és a jutalom jégkrémet.

Az este vége 31.8 km lett, 2:46 alatt, ami 5:16-os kilométerátlagnak felel meg. Ez volt eddig a leggyorsabb futásom, ami valószínűleg ennél még gyorsabb lett volna, ha Roland és Sólyom is velünk tart...

Korpics Attilának voltak jó ötletei hosszabb futóútvonalakkal kapcsolatban, szerintem az ősz - a nyaralószezon vége - beköszöntével itt az ideje megvalósítani ezeket. 25-40 km körüli, barátságos tempójú terep vagy aszfaltos futótúrákra bármikor vevő vagyok!

2009. szeptember 19., szombat

Végre 3 órán belüli maraton és dobogón az 50 km-es Világkupa futamon, mindezt félig betegen - avagy Kanizsán futottam


Azt fogjátok hinni, hogy direkt kitalálom, pedig igaz: idei egyik legfontosabb versenyemet (akárcsak tavaly az évbúcsúztató viadalt), egy betegségből (sajnos csak félig-meddig) felépülve teljesítettem. Bár a klubból van rá tanúm is: Olivérrel pénteken találkoztunk, talán aláírja, hogy akkor még cseppet sem voltam jó bőrben..

Az történt, hogy a hét elején benyaltam valami agresszív vírust, és egész héten állóháborút folytattam ellene. Nem döntött le a lábamról, hiszen ugyanúgy tettem a dolgomat és azért minden nap edzettem, de egész héten volt egy enyhe hőemelkedésem, fájt a torkom, sápadt és náthás voltam és bizony elég gyengének éreztem magam, főleg mikor kocogni mentem. És éjjelente 3-4 órát sikerült mindig aludnom. Péntek délutánra éreztem, hogy legyűrtem a kéretlen betolakodót, maradt kb 12-14 órám a rajtig összeszedni az erőmet.

Reggelre jobban voltam, már csak náthás voltam, de azért így is nagy bátorság kellett odaállni a rajtvonalhoz, hiszen 50 km-t lefutni nem gyerekjáték. Bevállaltam.

Mint ahogy az erős tempót is, amivel a mezőny eleje indult. Volt a mezőnyben 4-5 papíron nálam erősebb futó, de azért gondoltam megpróbálok odaérni a dobogóra. Az első 14 km-t 3:55-ös átlaggal futottam az élen haladó Pleiveisz Pisti mellett, mögöttünk némileg (több mint egy perccel) lemaradva jöttek Szalóki Robi, Hajduska Balázs, Sólyom és a többiek. Aki járatos az ultrakörökben, az ebből a névsorból már tudhatja, hogy a komoly pénzbeli és egyéb díjak igen erős mezőnyt csábítottak Kiskanizsára szombaton reggel 8 órára.

Sajnos már ezen az első szakaszon is jelentkeztek az egyértelmű jelei annak, hogy még nem vagyok teljesen túl a hétközi gyengélkedésen. Az orromat egyfolytában fújnom kellett, gyakorlatilag csak szájon keresztül tudtam levegőt venni. A reggel még hűvösnek mondható idő ellenére szokatlanul intenzíven izzadtam, pillanatok alatt kivert a víz. Más gond még nem volt, pulzus rendben volt, 165 körül futottam a 3:55-ös ezreket.


14-nél tudatosan döntöttem úgy, hogy egy picit lassítok, mert nekem ez túl erős lesz végig. Pisti elment úgy egy percre, és 22-23 körül Robi is utolért és elhúzott mellettem. Még jól voltam, de éreztem, ahogy egyre fogy az erőm. A féltávnál pontosan 1:40-es idővel haladtam át. 30-hoz közeledve tovább lassultam, és egyre nehezedtek a lábaim. Ekkor úgy döntöttem, hogy az első két hely sorsába nem szólhatok bele, viszont elérhetőnek láttam egy régóta áhított célomat: a 3 órán belüli maratont, így innentől erre hajtottam. Sokáig úgy tűnt, 2:55-2:56 körül érhetek oda, azonban a további lassulás és frissítői megállások miatt végül a hajrá ellenére éppenhogy, 2:59:20-kor értem el a kimért jelet.

Totál készen voltam, teljesen elhagyott az erőm, meg kellett állnom egy fél percre. De az igazán neheze még csak ezután jött. A kanizsai edző, Molnár Tamás biztatására aztán továbbindultam, és hamar találtam új motivációt is némi pénzdíj elérésének lehetőségében. A harmadik pozíció megtartása 10 ezer, a 3:40-en belüli idő 5 ezer ft pénzjutalommal kecsegtetett. Mivel a 37,5 km-es fordítónál több mint 4 perc előnyöm volt Balázs előtt, úgy számoltam, hogy a 3:40 elég lesz a dobogó megtartásához is. Összegezve: mindössze 7,8 km és 40 perc választott el 15 ezer ft-tól. Azonban ez sokkal-sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint akkor gondoltam.

A 44. km-t pont 3:09-nél hagytam el, de valami hihetetlenül fáradt voltam, úgy éreztem, nulla az energiám, a combjaim ólomból vannak, kínszenvedés volt tartani az 5:00-5:10 körüli tempót. De próbáltam nagyon keményen. Ekkor jött Endre, aki a félmaratoni távon futott és éppen utolért. Néhány percig velem futott és bíztatott, a segítsége éppen jókor jött, mert már mentálisan is elgyengülőben voltam. Ezúton is köszönöm! 45-nél megkaptam az utolsó frissítőt, de még pokolian kemény 5 km várt rám. A tempóm (hála Olivér kölcsönadott Garminjának, végig precízen tudtam kontrollálni) már 5:30 fölé kezdett kúszni. Ekkor fejben feladtam, tudtam hogy lehetetlen beérnem 3:40-re, egyetlen vágyam már csak az volt, hogy élve áthaladjak a célvonalon, és imádkozzak érte, hogy Balázs nem ér utol közben.

Na aztán 48 körül jött a hidegzuhany. Hátranézek, mintha Balázs tempózna felém, de még olyan 300 m-re volt, viszont elég fürgén szedte a lábait. Próbáltam gyorsítani, nem sikerült. Vérszemet kapott, egyre közeledett, pillanatok alatt 100 m-re csökkent az előny. Utolért egy kísérő kocsi, benne Kámán Feri és Sznopek Józsi. Mondják, hogy menjek, mert nagyon jön. Képtelen voltam reagálni, egyszerűen már nem engedelmeskedtek a lábaim. Viccelni is próbáltak, hogy előttem fut Asi (tényleg ott futott Olivérrel), legalább őt érjem utol. Nagy nehezen egyszercsak elindultam. Fogalmam sincs, honnan merítettem már energiát. A hátralévő 1,5 km-t ész nélkül nyomtam (4:20-as tempóban), mint akinek elgurult a gyógyszere.

Áthaladtam a célon, lenyomtam a stoppert, rengetegen vártak, érzékeltem, ahogy a nyakamba akasztanak egy érmet, de szédültem és alig álltam a lábamon. Hárman támogattak, és segítettek leülni a padkára. Utólag amikor a tésztapartyn majszoltuk a sajtos-tejfölös tésztát, kérdeztem a többieket, sápadt voltam-e a célbaérkezéskor. A válasz: "Pont olyan volt a színem, mint azé a tejfölé!" :-) Percek kellettek, mire magamhoz tértem. Ekkor ránéztem a stopperre, amire legutóbb 46 km-nél néztem. 3:39:54-et mutatott, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy mégis meglett a 3:40! Balázs úgy egy perccel utánam ért be, a végére már feladta.

Néhány percen belül iszonyatosan elkezdtem fázni, a zuhanyzó felé vettem az irányt, továbbá megállapítottam a tényt, hogy a nadrág véresre dörzsölte a combomat, mert elfelejtettem reggel bekenni. A zuhany, majd egy kis étel-ital meg napozás magamhoz térített, már sokkal jobban voltam.

Nos, nagyjából ennyi történt velem a mai versenyen.

A 3 órás maratonnak nagyon örültem, de úgy ítélem meg, reálisan még maradt bennem tartalék a következő objektív okok folytán:
- a táblán, ahol rögzítették az időt 42.195 km állt, azonban Oli órája 42,40-et mutatott nálam
- nem osztottam be jól az erőmet, egyértelműen megint elrohantam az elejét
- nem voltam friss, az utolsó két éjszaka összesen 5 órát sikerült aludnom
- a pálya nem volt sík, lankás de hosszú emelkedők lassítottak bennünk
- nem 42-t futottam, hanem 50-et, tehát az időm csak egy részidő
- és végül a legnyomósabb ok: több napos gyengélkedés után nem voltam még csúcsformában

Végezetül szeretnék köszönetet mondani annak a sok embernek, aki ma is drukkolt nekem és valamilyen módon segíteni próbálta a versenyemet! És egy nagy-nagy köszönet és gratuláció kijár a kanizsai szervezőknek is, roppant színvonalas rendezvényt hoztak össze. Aki ott volt, azt hiszem tanúsíthatja a hozzáértést, a minden részletre való gondos odafigyelést. Köszönjük!

2009. augusztus 24., hétfő

Tematikus edzés: Atlétika VB

Bevezetés: A tematikus edzéstöl az atlétika VB-ig

Nem egy új ötlet és szinte biztos, hogy nem is az enyém, a kifejezést viszont máshol még nem olvastam: tematikus edzés. Nekem annyit jelent, hogy edzésemet vmi esemény pl. egy világverseny befolyásolja. Ilyenkor különleges terveim vannak, amik még akkor is lendületet adnak, ha nem is sikerül mindig teljesíteni öket. Amikor Roli bejelentette, hogy ki fog utazni a 100 km-es világbajnokságra, akkor azon a héten megpróbáltam én is összesen száz kilómétert futni. Július negyedikén, amikor a Tour de France indult, egy 11 km-es prologot mentem, majd vasárnap(júl.5) nem a szokásos közös edzésen vettem részt, hanem tekertem közel 60 km-t dombos terepen. Augusztus 15 és 23 között meg ugye atlétika VB volt Berlinben, így ehhez kellett igazítani az edzéstervet. Vagyis kellett volna, mivel "véletlenül" 250 km(145+50+55) kerékpár is belekeveredett ebbe a bö hétbe. Node itt most inkább az atlétikás részéröl írnék.

Ki gondolta volna, a tervem meg tud változni!

Hát igen, megint úgy alakult, hogy a tervem picit más volt, mint a megvalósítás. Eredetileg 100 és 1000 méteren akartam felmérni magam, illetve egy Cooper-tesztre is kiváncsi lettem volna.
Ehelyett hétfön és kedden, azaz augusztus 17-18-án, következö felméréseket végeztem el (a vicc kedvéért min/km-re is átszámoltam a sebességet) :
  • 60 m: 7,86 mp (2:11 min/km)
  • 200m: 26,84 mp (2,14 min/km)
A pénteki edzés legfontosabb része pedig (ugyancsak) a rekortánpályán lefutott 5*800 m volt. Itt kivételesen sikerült a 3:45 min/km-es célomat teljesíteni, hiszen sorban következö idöket mértem: 3:02.90, 2:58.35, 3:00.30, 2:59.91, 3:00.63 .

Egyébként 100 métert már 7 éve nem futottam, 1000 métert viszont 2008 augusztusában mértem utoljára. A rövidebb távon egy hatalmas összecsapásra készültem, de vetélytársam sajnos lesérült. Az 1000 méter meg augusztus 23-ára, azaz a világbajnokság utolsó napjára maradt volna, de igazából szinte minden ellene szólt, így mindkét próbálkozásom 400 méter után véget ért. Kifogások most nem érdekesek, vmikor bepótolom mindkét felmérést, azt' kész. Jó hír, hogy aznap (vasárnap) egy jól sikerült, közös aszfaltszaggató edzés is volt, melynek segítségével összesen húsz kilómétert gyüjtöttem.

2009. augusztus 17., hétfő

4.Vármaraton Sárvár-Kőszeg

Az utóbbi időben kicsit behezebben megya futás sérülések és egyéb dolgok miatt.
Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mivel a Sárvári Kinizsi SE rendezi ezt a versenyt, illik résztvennem rajta.
Az Ágival megbeszéltük, hogy váltót futunk és mindketten 2 szakaszt vállalunk be.
Én az 5,5km+12km-t, Ő a 15km+12km-t. Mondtam Neki, hogy 2óra alatt csak beérek.
Ez így nagyon szépen is nézett ki, mint terv.
Nekem elvileg simán mennie kellett volna a 17,5km-nek, hiszen kb félmaratonra vagyok hitelesítve.
Na jó! Kiderült, hogy tudok többet is futni, pl: Sárvár-Répcelak: 24,6km.
Mivel nem az első eset volt, hogy megjelentünk ezen a versenyen, így tudtam, hogy a második szakaszon van egy sáros útszakasz. Mondtam magamban semmi vész, nem lehet az olyan hosszú.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a rajtpisztoly még el sem dördült.
Családi kirándulásként mentünk, Anyukám volt a sofőr, Dani a navigátor, az Ágival ketten pedig a futókat képviseltük.
Nagy örömömre szolgált, hogy a nevezéskor megláttuk a Gábort.
Tudtuk, hogy Ő biztosan nem hagyja ki ezt a versenyt. A másik öröm akkor ért, amikor a versenyközpont előtt a Sipos Feribe botlottam.
De jó, már négyen ittvagyunk az egyesületből.
Mivel 100%-osan nem ismertem a terepet, ezért egy-két ismerőstől megkérdeztem, hogy milyen tempóban szándékozik futni. Fel akartam mérni, hogy kivel futhatnék, de sajnos mindenkit megsütött a korai nap, mert mindenki olyan időt mondott, hogy kénytelen voltam azt mondani: "Bocs, akkor Veled sem futok"
Igaz utólag kiderült, hogy sokan nem számoltak a nagy meleggel és túlbecsülték magukat.
Ennyi volt a körítés.
Durr! Eldördült a rajtpisztoly.
Mindenki nekilódult, mintha puskából lötték volna ki.
Megjelent mellettem a Sipos Feri, gyorsan "fel is kapaszkodtam" rá.
Nagyon remélem, hogy nem lassítottam nagyon a tempóját. A szokásom szerint néztem a tempómat, és szörnyülködve vettem észre, hogy az első 100m-re felgyorsultunk 4:11-es tempóra. Szerencsére a Sipos feri is érzékelhetett valamit ebből mert kicsit lassított, de így is 5perc környékén kalandoztunk.
A frissítésekkor mindig elszaladt előlem, de mindig utolértem. Csényéig még elég stabilan, később már kicsit nehezebben.
KB 6,5km-nél azt mondtam magamban, hogy most már nem szaladgálok utána, ha siet, csak fusson.
Utána kicsit a Kovács Balázzsal is futottam, de érdekes módon Ő is sietett. Pedig Kőszeg még elég messze volt. Aztán jött a vasúti átjáró, ahol még éppen átfuthattam volna a vonat előtt, de még hárman közvetlenül mögöttem voltak. Inkább arra gondoltam, hogy kicsit szusszanok, gyorsan elintéztem mindenkinek 30mp időjóváírást.
Itt még gyors számolgatással kijött, hogyha nagyon nem veszem vissza a tempót, akár 1:30 is lehet az időm. Ezen kicsit el is csodálkoztam, hiszen mostanában alig futok.
Ebbe még egy rövidebb sáros útszakasz is belefért volna.
Nem is csigázom tovább az olvasókat.
Lassan odaértünk Bögötre, majd azt elhagyva megjelent a várva vár sáros útvonal, egy kicsi emelkedővel előkészítve.
Mivel nem akartam kockáztatni egy sérülést, kicsit topogósabbra, gyaloglósabbra vettem a figurát.
És aztán jött a feketeleves: nem is a sáros út volt a legrosszabb. Mindig aszfalton szoktam futni, de eljött a terepfutás ideje: hepehupás terep, göröngyök fúcsomókkal párosítva.
Na jó, mondom magamban: Ez nem mehet így Vátig.
Nem is ment, változott a terep. A földutat felszórták kaviccsal.
Őrólet! Ezt miért nem mondta nekem senkisem?
Hurrá! Vát határában egy emelkedős híddal megjelent az aszfalt. De csak mutatóban, utána megint terepfutás. Még egy gyors számolgatás fejben, valahogyan be kellene érnem 1:45 alatt.
Ha nem megy csak futva, akkor kombinálnom kell dinamikus sétával. Elég jól ki is értem Váton a főútra. Már rá sem néztem az órára, hogy azzal se veszítsek időt.
Levégtam egy sprintet, 1:45:01 lett az időm. Ha levonom belőle az időjóváírást, akkor teljesítettem a célt.
Az Ági váltott és szokása szerint elindult, mint a golyő. Autóval mentünk utána, és sorban előzgetett mindenkit. Igaz be kellett hoznia az általam elpazarolt időt is.
A Soproniak váltója meg is lepődött, hiszen a váltóbot átadása előtt, még kb 2-300m-el ők vezettek, majd az Ági a 2 szakaszon a váltó utolsó 2 férfitagját is megverte.
Még egy pár gondolat az időjárásrül. Nagyon meleg volt, nem lehetett igazán jól eltalálni a frissítést sem. A maratonisták közül is nagyon sokan és sokat sétáltak azok is, akik végig szokták futni.
Mindenkinek gratulálok!
Remélem, hogy jövőre többen résztveszünk a versenyen.

Ironman váltó Nagyatádon

Az egész úgy kezdődött, hogy múlt héten csörgött a telefonom, Kolonics Tomi Kanizsáról keresett, kérdezte, be tudok-e ugrani helyette a váltócsapatukba. Mivel már régóta izgatott a hosszútávú triatlon verseny, kaptam az alkalmon, hogy most közelről is megleshetem egy ilyen viadalnak a hangulatát. Kikötöttem, hogy jelenleg 3:10-es maratont tudok vállalni, a csapattársaim elfogadták az ajánlatot.

Ébredés 4:00-kor, indulás Kanizsára 4:55-kor, végül érkezés Gyékényesre 6:55-kor. A tó csodaszép, méltó helyszín egy ilyen verseny rajtjához. A váltó úszó tagja indul melegíteni, a bringás tagja viszi a járgányt a depóba, csak nekem sincs még semmi dolgom egyelőre, lévén csak olyan délután 2 óra körül várható a futás.

7:20 körül már minden egyéni induló (kb 360-an) felsorakozik a rajthoz, a hangszóróból bömbölnek az adrenalin fokozó dalok, majd végül egy szerzetes derékig sétál a tóba, és felemelt kézzel, a Final Countdown dallamára Isten áldását kéri az egész versenyre és minden versenyzőre. Final Countdown vége, Gábor atya kisétál a partra, több száz lufi az égbe indul, felcsendül a Paradicsom meghódítása Vangelis-től. Pattanásig feszült mindenki, végül eldörren az ágyú, és megkezdődik a verseny! Magával ragadó látvány a rajtceremónia!

Úszónk, Merci nagyjából hozza a tervet (1 óra körüli időről volt szó) és 63 perc után adja át a stafétát Bélának, aki olyan lendülettel kezdi el tekerni a biciklit, hogy két órán belül odaér az első kör végére (75 km). Innen hátravan még 105 km, a végére egy kicsi lassulással együtt is 5:10 alatt teljesíti a 180 km-t.

Innen jövök én. Kb 2600 m-es pálya, egy majdnem egyenes és sík utcán oda-vissza, és ez 16-szor. Egy kicsit egyhangú, de a nézőknek így remekül követhető. 3:07:40 lett az időm, de érdekesek a részletek is:

- Nem lehet mondani, hogy nagyon rápihentem volna az eseményre: augusztusban a verseny előtt (azaz pontosan 14 nap alatt) kereken 344 km-t teljesítettem. Az utolsó pihenő napom július 7-én volt.
- Meleg napot fogtunk ki, hétágra sütött a nap, és én pont délután 2-től 5-ig futottam, árnyék csak a pálya 20%-án, de ott is fülledt a levegő.
- Nem a kedvencem az ilyen időjárás, ez hamar ki is derül: már pár száz méternyi futás után az "egekbe" szökött a pulzusom, pontosabban 170 fölé. A tempó 4:10-4:20 körüli volt, de hihetetlenül könnyedén esett az első km-ekben.
- Körönként kettő frissítő állomás volt, ki nem hagytam volna egyiket sem, messiásként vártam 1300 m-enként a vizes szivacsot és egy pohár vizet.
- A táv második felére már majdnem minden futó a pályán körözött, a váltókkal együtt kb 400 ember zsúfolódott össze a 2600 m-es körre. Bizony sokat lassított a sok kerülgetés, előzgetés.
- Amúgy is lassú a pálya, egy körön 8 derékszögű plusz egy 180 fokos kanyar töri meg a tempót.
- Meglepetésemre (idén még nem csináltam gyorsító edzéseket, csak az alapozáson vagyok túl) nem savasodok el a végig magas pulzustól (az átlag a teljes maratonra 169 lett), nagyjából tudom tartani az egyenletes tempót, a táv második fele csak egy kicsit lett lassabb.
- A végére 4:27 az átlagtempó, a futásom ideje 3:07:40, hármunk összideje pedig 9 óra 24 perc. Ezzel a 9. helyen végeztünk, a maratonnak még a 13. helyen vágtam neki.
- A végére természetesen elfáradtam, de voltam már sokkal jobban leamortizált állapotban is maraton után. Egy zuhanyt követően egész frissnek éreztem magam, csak a combjaimat éreztem egy kicsit. Másnap már egész vígan ment a kocogás a közös edzésen.

Minderre egy aszfaltszaggató tanúm is van, egy szigorú versenybíró személyében, aki a tiszta versenyzésért felelt. Köszönjük, Emese! :-) Próbáltam beszélgetni, mire jól megkaptam a magamét: ha még van erőm társalogni, inkább fussak egy kicsit gyorsabban. Persze csak viccelt... :)

Naszóval egy élmény az Ironman verseny. Részemről óriási respekt a távot egyéniben teljesítőknek, de nézőként is ajánlom mindenkinek, nem fogja megbánni!

2009. augusztus 12., szerda

A munkábafutás dilemmái

Most írhatnék olyan közhelyeket, hogy a téma széles rétegeket érint, hogy a mindennapok útvesztőjében mindenkinek hasznos tudnivalókkal szolgálhatok vagy hogy azt remélem, sokan bibliájukként fognak tekinteni az alábbiakra, de valójában csak magamnak jegyzetelek le néhány sort, hogy bármikor ráklikkelhessek erre az érzékeny témára:-)

Talán nem is sejtik sokan, sőt lefogadom: nem is gondolkodtak ezen soha (de legyen ez az ő bajuk), hogy mennyi mindenre oda kell figyelni, amikor az ember futva közelíti meg/hagyja el a munkahelyét. Vegyük azt az ideális szituációt, amikor biztosítva vagyon egy korlátozott befogadóképességű öltözőszekrény és egy közös zuhanytálca. Ez csak egy alap, amire már érdemes építkezni, de a vár könnyen össze is omolhat egy apró elem figyelmen kívül hagyása következtében.

Ki gondolná, hogy a lehetséges kombinációk függvényében (ide futunk & haza is futunk, csak ide, csak haza, különben pedig bringával közlekedünk) hány és hány tényező befolyásolhatja így vagy úgy ezt vagy azt. Bár már ez is túl konkrét, ezért egy-két részlet nem árt ha nyilvánosságra kerül:

- ki gondolná, de ott van mindjárt a kulcskérdés: a kulcs-kérdés. Mert van ugye az öltözőszekrényhez, az egyik bringászárhoz, a másikhoz, az otthoni bejárati kapué, az ajtóé és a garázsé is. Nomármost ez 6 darab, permutálva, variálva, kombinálva...hmmm...sok a lehetséges kimenetel. 2-3-nál több már nem fér el a bőröm alatt sem, de ha csak egy kimarad... Ha rossz cangazárat viszek, egész nap parázhatok, miközben így éjjelre sem hagyhatom itt szegényemet.

Ha hibás otthoni kulcs kerül a karikára, kerítést kell másznom a város egy frekventált területén a polgárőrközpont szomszédságában. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy az öltözőszekrény elérhetősége híján elvesztem minden esélyemet egy hónaljszagmentes, polgári ruhában eltöltött munkanaphoz.

Látom, ahogy az "emberszagú" shortomat visszaápolom a céges folyékonyszappannal megtisztított és WC papírral felitatott alsótestemre és ahogy az áporodott futópóló még órákig rátapad a hasonló módon helyretett szőrös mellemre, miközben a bűzlő cipőmből kiáradó vegyület az iroda megfáradt levegőjével robbanó elegyet alkot.



- kritikus kérdés, hogy alsóból, zokniból, pólóból a készlet ne merüljön ki napok alatt, de ne is rohadjanak egymásba. Így nem árt beiktatni hétközben egy raktárkönnyítő napot, amikor a bringát is a tárolóban illik találni, ami csak úgy lehetséges, hogy az előző napok egyikén már azzal jöttünk, de azóta magára hagytuk.

- már belegondolni is gyomorforgató, hogy miként szárogassuk meg a reggel agyonizzadt ruházatot egy tíznégyzetdeciméteres (ezt a mértékegységet nem lehet könnyű feldolgozni) zárt területen, kiváltképpen a téli időszakban, amikor az öltözet tömege úgy aránylik a nyári verzióhoz, mint szumósé a levelibékáéhoz. Azt tudni kell, ha bezárt fémkalickában párologtatunk mondjuk egy thermoelasztikus kabátkát egy kínai fürdőpapucs társaságában ezer másik ruhadarabbal egyidőben, akkor egy fél délelőtt alatt az összes addig csontszáraz anyag is orrfacsaróan dohossá válik, miután lényegében az egész beltartalom saját levében "fő meg".

Erre azt találtam ki, hogy - bocsásson már meg nekem az irodai higiéne görög Istene - az íróasztalom alatt, a számítógépvezetékek és hálózati kábelek között több felvonásban vállfán lógatom ki azokat a polietilén-acryl szálas termékeket, amelyek már nem fértek fel a zuhanyzóhelyiség csempéire. Utóbbiak közül sajnos már egy-egy jobbképű bringásfelső és kevésbé értékes távol keleti bóvli is ellopásra került mások által...

- ezeken túl még rengeteg odafigyelést igényel az is, hogy legyen mindig nálunk belépőkártya, pénz, műzliszelet, pulzusmérő, hátizsák cégnél és otthonra is, deréköv, kulacs, dezodor, tusfürdő, hajszárító, de még aktívan tapadó szigetelőszalag is a mellbimbó kidörzsölése ellen...

Na, akkor most lehet csipőből feltenni a kérdést:

Te hülye-e vagy-e?:-)

korpa

2009. augusztus 6., csütörtök

Sportol-e a magyar?

Ez egy 2007-es írásom, mivel eléggé uborkaszezonját (itt: blogorkaszezon) éli az oldal, ezért tettem be.

Köztudomású, hogy a betegségek megelőzésének, idegen szóval a prevenciónak az alapja és egyben feltétele a helyes és sokoldalú táplálkozás, a stresszmentes életvitel és a mozgásban gazdag életmód hármasa, melyből bármelyik hiánya képes felborítani azt az egyensúlyt, ami ha nem is garantálja, de mindenképpen előmozdítja az egészségmegőrzés összetett folyamatát. Nem elfeledkezve a genetikai tényezőkről sem, melyek egyikünket ellenállóbb, míg másikunkat törékenyebb immunrendszerrel áldották meg születésünk pillanatában, leginkább a harmadik tényező kapcsán a legnagyobb az egyén döntési szabadsága: de vajon sportol-e a magyar ember?

Ha felmérést végeznénk a témában, meglepően tapasztalnánk, hogy szinte minden megkérdezett kiadhatna egy „Mit sportoltam” című kisregényt, melyet később dedikálhatna, hogy aztán újra hátradőlhessen a masszázsfunkcióval ellátott karosszékébe kedvenc üdítőjét szopogatva. A fejezetek szólhatnának a grundon eltöltött élményekről, a kisiskolás úszóedzések okozta örömökről, esetleg a tanórai lógásokról, melyeket a DSK-k közötti atlétikaversenyeken történő megjelenés indukált. Végszó, Tartalomjegyzék, Függelék. Az iskolás éveket követő időszakról szóló műveknek leginkább a „Netpókeren alázok” vagy az „Má' megint szétittam az agyam” címeket adhatnánk, melyek viszont már távol esnének a vizsgálat témájától.

Érdemes csokorba szedni, mi az oka, hogy egy alapvetően egészséges, ha nem is sokat, de feltétlenül eleget mozgó fiatal miképpen jut el legtöbbször már a húszas éveire odáig, hogy sikerüljön teljesen kiiktatnia életéből a sportot.

Magyarország az utóbbi években, évtizedben többek között jelentős gazdasági változásokon ment keresztül, melynek egyik „mellékhatása” az általános jólét és a fogyasztási cikkek korlátlan kínálatának megjelenése volt. Ennek azonnali következményeként az emberek elkezdtek felelőtlenül és határtalanul sokat fogyasztani függetlenül az anyagi lehetőségek szabta korlátoktól (hitelre) és a termékek minőségétől. Ezzel párhuzamosan háttérbe szorultak olyan dolgok, mint az egészségmegőrzés, illetve a minőségi árucikkek iránti kereslet, az ugrásszerű technológiai fejlődés mellett pedig a sport. (ki hallott már olyanról, aki otthagyta az internetes chatoldalt azért, hogy fusson 2 kört a ház körül?)

Mindezek következtében kialakult a társadalomban néhány jól elkülöníthető réteg, akik a mozgáshoz való viszonyuk alapján egy kalap alá sorolhatók:

- Léteznek az otthon ülők, akik a sarki közértet is gépkocsival közelítik meg, a gyalogos közlekedést csak hírből ismerik és menthetetlenül imádnak nassolni. (őket az amerikai „couch potato”-nak nevezi, a kifejezés a tévénézés közbeni chips majszolására utal). Legtöbbjük elhízott vagy annyira legyengült az immunrendszere, hogy egy szúnyogcsípés után hitelt kell felvenniük a várható vizitdíjakra. Dunát lehetne rekeszteni velük.

- Eggyel magasabb szinten jegyzik a mutatóban heti legfeljebb egyszer kimozduló honfitársainkat, akik jellemzően baráti közösségekben mozgatják meg izmaikat elhitetve magukkal és egymással (hja, a kollektivitás ereje), hogy a heti egy az maga a rendszeresség netovábbja. Ők ugyanazok, akik erős felindultságból, bedőlve a televíziós hirdetéseknek, 5perces fitneszgépekbe fektetik felesleges jövedelmüket.

- Őket követik a valóban következetesen, heti 2-4 alkalommal sportolók, akik alkalom adtán nem riadnak vissza a kora reggeli felkeléstől sem egészségük megőrzése érdekében. Legtöbb esetben káros szenvedélyektől mentesek, igyekszenek helyesen táplálkozni és nem a tükör a legfőbb ellenségük.

- 4-nél is több alkalmat szánnak szabadidejükből a komolyabban, esetleg versenyszerűen sportoló amatőrök, velük elsősorban edzőtermek, uszodák és futópályák környékén találkozni, nem a csodákban hisznek és jó rájuk nézni.

- Végezetül említsük meg a profi sportolókat, akik hivatásszerűen, sokszor saját fizikai teljesítőképességük határát túllépve, akár külső segédeszközöket használva igyekszenek eredményesek lenni, ők a másik végletet képviselik

Egyesek mozognak a kategóriák között, de hosszú távon jórészt megragadnak saját szintjükön.

Táplálkozási szokásaink determináltak lehetnek anyagi lehetőségeink és napjaink feldolgozóiparának adalékanyag-központúsága miatt is, míg munkahelyünk elvárásainak, illetve az oktatási rendszer követelményrendszerének való megfelelési kényszer sokszor akaratunk ellenére feszegeti stressztűrő képességünk határait. Ha mindezek mellett nem ismerjük fel egyéni felelősségünket legalább a saját egészségünk megőrzése érdekében, joggal merül fel a kérdés, hogyan vállalhatunk felelősséget gyermekeink, családtagjaink, vagy szociálisabb megközelítésben, embertársaink irányába? Ha ez szempont még valahol…

(Adalékként egy 2009-es, immár futással kapcsolatos megfigyelés: szigorúan az első két csoportba tartozó ismerőseim már nem először próbálnak futás közben személygépjárművükbe csábítani. Arra gyanakodom, hogy talán feltűnően stoppos fejem van...Egyébként viszont nem értem, vajon azt gondolják, hogy éppen a műkörmösömhöz sietek vagy azért szedem annyira a lábaimat, hogy még odaérjek a lottózóba zárás előtt és jajj de jót tesznek azzal, ha elvisznek egy darabon?

Ezzel szemben, főleg Ausztriában jellemző, hogy ismeretlenül is odaköszönnek ilyenkor a sportolónak, előzékenyen átengednek a zebrán, vagy kerékpározás közben akár percekig 30-cal gurulnak mögöttem, ha nem biztonságos az előzés. Más világ, nagyon messze vagyunk még ettől a mentalitástól és ez minden, csak nem pénz kérdés.)

korpa

2009. augusztus 2., vasárnap

Félidö helyett...

... az augusztus elsejei állapotot mutatja be a lenti táblázat. Nem indultam VB-n és edzéseken sem futottam világcsúcsokat, de elégedett vagyok az év elsö 7 hónapjával. Nem tudok lépést tartani a közös km-gyüjtés éllovasaival, de már július közepéig lefutottam, leúsztam, letekertem a 2008-as adagomat. A Kékes csúcsfutáson egyéni csúcsot futottam, azaz megvertem azt a 19 éves Gróf Olivért, akinek edzettségi szintje tavaly még nagyon távolinak tünt. Megjegyzem, 100/200 méteres síkfutásban és fekvenyomásban, söt talán még kerékpáron is esélytelen lennék ellene ;-) Örülök, hogy a Fertö-tó átúszáson is javítottam a tavalyi idömön, jövöre talán a Balatonhoz is eljutok megint. A tervezett távokon egyelöre nem változtatok, hisz elvileg még minden meglehet.
A táblázat egy kattintással kinagyítható.


2009. július 19., vasárnap

Visszatekintés egy futóélményekben gazdag félévre


Ismét Olivér javasolt egy lehetséges témát a blog-ra, s mivel úgy érzem, elég mozgalmas féléven vagyok túl, ezért rászántam magam egy összefoglaló elkészítésére. Talán klubtársaim számára is érdekes lehet a versenyek és edzések számbavétele és értékelése. Egyben ezúton jelzem, akinek van rá pár perce, attól nagy örömmel és kíváncsisággal fogadnék egy hasonló beszámolót!

December 31-én egy fantasztikusan izgalmas verseny élményétől fellelkesedve igen motiváltan tervezgettem a 2009-es évet. Végül is úgy döntöttem, az év első felét teljes mértékben alapozásnak fogom alárendelni, minél többet szeretnék edzeni és fejlődni. A fő cél egy őszi síkmaraton (reményeim szerint végre 3 órán belüli idővel) és a szilveszteri hegyimaraton újra. Úgy terveztem, ha megyek is versenyre az első hat hónapban, külön készülni semmiképp sem fogok rá.

Ehhez képest ha végigtekintem a futóversenyek listáját, számos érdekes és izgalmas viadalon vettem részt, köztük egy világbajnokságon is. De cseppet sem bánom, hogy így alakult! :-) Mivel szinte mindről készült külön blogbejegyzés, itt most nem akarok kitérni a részletekre, csak rögzíteni a versenyeket és az eredményeket:

március 1. Göcsej Terepultra, Kávás (2. helyezés)
58 km 5:35 155 1044m
március 14. Fut az Őrség, Kisrákos (2. helyezés)
7,8 km 3:35 - 51m
április 25. Kanizsa-Karos, Nagykanizsa (2. helyezés)
19,7 km 3:55 173 143m
május 14. Feszti-vál-tó, Zalaegerszeg (1. helyezés)
6x900 m 3:20 164 63m
május 16. Wink Félmaraton, Siófok (3. helyezés)
21,1 km 3:53 173 17m
május 17. OTP Maraton váltó, Szombathely (4. helyezés)
6x2,1 km 3:13 - 75m
június 7. Keszthelyi Kilométerek váltó, Keszthely (2. helyezés)
11,4 km 3:44 174 18m
június 19. 100 km-es világbajnokság, Belgium (70. helyezés)
100 km 5:01 141 150m

Emellett persze a lényeg, az alapozás sem maradt el, sőt. Nagyon eredményesnek tekintem a félévet, soha ilyen sokat nem dolgoztam, és a Garmin precíz adatrögzítésének köszönhetően a fejlődésemet is hétről hétre nyomon tudtam követni. Hadd szakmázzak is egy kicsit: az első három hónapban igyekeztem sok gyors kilométert is gyűjteni. Március közepén azonban taktikát váltottam, a neten edzéselméletek között kutatva bukkantam rá Arthur Lydiard írásaira, és azóta ezt követem. Lényege, hogy az alapozás időszakában nincs kimondottan gyors edzés, csak sok-sok kilométer, de mind a savküszöb alatt. Majd a legfőbb verseny előtt 6-8 héttel fogok nekiállni gyorsító edzéseknek. A sérülések szerencsére majdnem teljesen elkerültek, a "majdnem" szócskát kizárólag a vb-n szerzett, két hetes pihenővel járó Achilles-gyulladásom miatt kellett beépíteni a mondatba. Túl vagyok rajta, már újra teljesítettem egy 150 km-es hetet.

Végül is az első hat hónap edzésmennyisége a számok tükrében a következő eredménnyel zárult:
153 db edzés (versenyeket is beleszámolva)
2812,56 km
225:19:36 hh:mm:ss
4:48 átlagtempó
143 átlagpulzus (összesen kb 1.930.000 szívverés)
19.915 m emelkedő
186 ezer elégetett kalória
30 km fölötti edzések száma: 19
42 km fölötti edzések száma: 6

A versenyeken kívül is számos különleges futóélményben volt részem, elég ha csak Zala megye körbefutására, a közös egyesületi edzésekre vagy a kanizsai Yours Truly futásra utalok. De gyűjtöttem még km-eket olyan helyeken is, mint az írországi Dublin, az osztrák Schneeberg, a balatoni biciklisút Keszthely-Balatongyörök szakasza, valamint Zalaegerszeg-Zalabaksa útvonal (igaz az utóbbi három már júliusra esett).

A sok verseny és edzés mellett szeretném még kiemelni, hogy a futás számos ember barátságát hozta számomra - ebben a félévben is. Nagyon örülök, hogy az Aszfaltszaggatók keretén belül egy jó közösség formálódik, remélem ez a tendencia folytatódik, létszámban még tovább fogunk gyarapodni és számos közös futóélményben lesz még részünk együtt. Az Aszfaltszaggatókon kívül is sok futót megismertem ebben a félévben, illetve régebb óta ismert futókkal sikerült több időt töltenem és elmélyíteni a barátságunkat. Becslésem szerint a félév során teljesített 2812 km-ből kb 1000-et társaságban futottam, több mint 45 emberrel sikerült rövidebb-hosszabb ideig együtt kocognom és beszélgetnem.

Összegzésképpen elmondhatom: soha rosszabb félévet!