2011. május 21., szombat

Zalaegerszeg-Őrimagyarósd futva: avagy van, hogy egy temetés sem szent

Lentieket a munkatársaimnak írtam eredetileg, egy céges összetartást tartottunk az Őrségben, oda futottam el, míg ők jórészt bringával érkeztek.

"Délután kettőkor indultam a cégtől, épp a takaréklángos műszakváltáskor, amúgy nyáriasan lengén felöltözve, de mivel más napokon is meg szoktak bámulni a seggrefeszülős gatyáim miatt, ez nem okozott különösebb traumát.

Napon közel a 30 fokot verdeste a higanyszál, a Zrínyi út így a szokásos forgalmával már nem is tűnt olyan kellemesnek, nem mintha egyébként az szokott volna lenni.

Onnan átvergődni a város másik végéig maga volt a megtestesült álom, mert sokszor a nap is elbújt, ezért ekkor óvatlanul azt gondoltam, hogy ez így nem is lesz egy nagy kihívás, hát jó nagyokat tévedtem…

9km-nél, Andráshidán közkútból kortyoltam, majd a vasúti töltés murvás talaján futottam egészen a bagodi bringaút elejéig. Itt már erősen tűzött a nap, aki látott már vasúti töltést, az tudja, hogy nem sok árnyék szokott esni rá alapesetben. Na, ez erősen alapeset volt. Kezdtem igencsak kellemetlenül szomjas lenni, meg jött a műszakos vonat is mutatóba, de ellenálltam a kísértésnek és nem kapaszkodtam fel rá.

Szerencsére a bringaút elejére frissítőt szerveztem, egyik munkatársam hagyott ott vizet előző nap egy olyan hosszú sövény tövében, aminek aljában vagy fél percig hasaltam, de csak nem találtam meg. Pedig el lehet hinni, mennyire vágytam arra a fél liter melegvizre…

Innen nagyon gázos kezdett lenni a dolog, tudtam, hogy legrosszabb esetben egészen Lövőig, azaz a 26. km-ig (amikor erre gondoltam, bőgni támadt kedvem…) nem lesz semmiféle közkút, miközben már javában porzott a szám, a kiszáradás szélén egyensúlyoztam. Árnyékot a bringaúton sem két kézzel osztogatnak, így jobb híján a szembejövő bringások kulacsára ácsingóztam.

21. km: Zalacsében ismertem egy nem működő közkutat, itt az volt a hatalmas ötletem, hogy majd jól megállok mégis, hátha jön majd víz belőle… Ilyenkor már a jetiben is tud hinni az ember, nemhogy egy évek óta elzárt közkútban. Aztán halleluja, előbb láttam meg a falu temetőjét, ahol ugye mindig van kút! Bár éppen temetésről voltak távozóban az elegánsan kiöltözött emberek, én mégis szétizzadva, sótól kiütött trikómban, láthatóan a cudarnál is botrányosabb állapotban rábuktam a folyadékra.

Ez arra volt jó, hogy Lövőig éppen csak (de szó szerint ám) eljutottam, ahol végre kipróbálhattam egy magammal cipelt gyorsan felszívódó szénhidrát gélt, mert ott már literszámra tudtam vizet küldeni utána. Innen aztán közkútról közkútra fogalmaztam meg a rövid távú célokat, minden falu vízkészletéből jutott belém pár deci. Kezdtem visszanyerni némileg az erőmet és már bőven 30 felett jártam.

Aztán hogy ne legyen ennyire egyszerű a napom, a cél előtt még szépen eltévedtem, így úgy döntöttem, hogy a 36. km végén megadom magam az égieknek, mert ennek még csúnya vége lehetett volna abban az állapotban, azon körülmények között. Ha egyszer kiszárad az ember, onnantól már nem lesz a régi, csináljon akármit.

Aztán még gyalogoltam-kocogtam egy kukoricás mentén, hogy aztán elérjem végre a szálláshelyet.

Végül 2 óra 49 perc 30 másodperc alatt teljesítettem a futott távot, ami 4:42perc/km-es(12.77km/h) tempót jelent, bár ezt, aki nem fut, nem igazán tudja hova tenni.

Legközelebb bárki csatlakozhat, vettem egy spirálfüzetet és abba írom a jelentkezők névsorát:)"

UI.: eddig nem történt még jelentkezés


2011. május 15., vasárnap

Gyenge formában a Kanizsa-Karos félmaratonon


Kettős szerepben indultam a szombati versenyen: egyéni indulóként a félmaratoni számban és első váltótagként a Beep-Beep nevű formációban, melyet rajtam kívül Timi és Zsófi erősített. Vagyis helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy Timi és Zsófi erősítették a csapatot, melyet én a mai napon inkább csak gyengítettem...

Nem szeretnék megyarázkodni, erre a napra minden összejött, ami csak lefelé tudja húzni a teljesítményt, és ritka rossz formában érkeztem a rajthoz délelött 10-re. Persze sportemberhez méltóan úgy álltam oda, hogy mindent el fogok követni a minél jobb eredményért (már csak azért is, hiszen nagyon szeretem ezt a pályát és ezt a versenyt), de már negyed óra után éreztem, itt bizony nem sok babér fog teremni nekem.

Az első váltópontig különben nem sokkal Korpa mögött, két másik félmaratonistával futottam, valamivel 4 perces tempón belül. Korpán kívül még 5 versenyző futott előttünk, közülük a kanizsai Gadányi Bálintot és a szombathelyi Garami Árpit és Nagy Gábort ismertem. A 10. km utáni fordítónál még három percen belül volt mindenki, itt azonban egyedül maradtam a Csapi előtti hosszú, lankás emelkedőre. Némi hátszél volt ugyan, de az pont olyan erős volt, mint amilyen erősen futottam, így a gyakorlatilag szinte mozdulatlan levegőben forró szaunára emlékeztettek a körülmények. Ezen a szakaszon (és a korábbi emelkedős részeken) csak vánszorogtam, és végképp leszakadtam a tisztes idő lehetőségétől. Azért a hosszú, árnyékos lejtő kicsit magamhoz térített, és onnantól aránylag normális tempóban tudtam haladni a célig, de ez már csak szépségtapasznak volt jó: az 1:27-es idő messze elmarad nemcsak az egyéni csúcsomtól, hanem megítélésem szerint a tavaszi edzésforma alapján várható eredménytől is. 

Beep-Beep csapata: Roli, Timi, Zsófi

Legalább a lányok jól futottak, főleg Timivel voltam különösen elégedett: szinte nulla edzéssel 5:30-as tempóban sikerült végigfutnia a 7,6 km-es távot nagy hőségben, tele emelkedőkkel. Ha rá tudom venni, hogy készüljön fel komolyan egy félmaratonra, erős konkurencia lesz a női mezőnyben, biztos vagyok benne!

A klubon belül sokat foglalkoztunk már a Korpa-Roli párbajjal, amit persze egyikünk sem vesz halálosan komolyan, de mivel több mint egy éve (a tavaly tavaszi sárvári félmaraton óta) nem csaptunk össze versenyen, így izgatottan vártuk, ezúttal mire megyünk egymás ellen. Gratulálok neki a kiváló időhöz (a körülményekhez képest) és a kiváló helyezéshez (a mezőnyhöz képest), nem kétséges, hogy a mai napon sokkal jobb volt nálam! A keszthelyi versenyen más elfoglaltságaim miatt nem akartam mindenképpen indulni, azonban most úgy érzem, ha csak egy mód van rá, ott szeretnék lenni a félmaratoni mezőnyben, és ki akarom köszörülni ezt a csorbát!

2011. május 14., szombat

Nagykanizsa-Zalakaros 2011-05-14

Blumau óta két hét sem telt el és máris itt a következő verseny, ráadásul az egyik kedvenc. Ez alapvetően kellően hosszú idő ahhoz, hogy újra felpörögjön az ember, ám ismervén az elszenvedett károkat (feltört talpcsont, gyulladt bokaizület), nem feltétlenül tudtam, mire lesz elég ez a néhány nap.

Valami csoda folytán a fenti anomáliák alig pár nap alatt elmúltak (mi mindenre jó egy félmararton!), hogy aztán felüsse a fejét egy kis hőemelkedéssel, majd lázzal és mélyről jövő köhögéssel járó néhány napos nyavalya. Azaz lőttek a gyorsítóedzéseknek, amiből amúgy sem nagyon jutott idén az edzésnaplómba. Aztán végre múlt vasárnap már tudtam egy erőteljesebb 30-ast futni, majd még most kedden és csütörtökön (bár ez sajnos már nagyon közel esett a szombathoz) valami igazán testet-lelket megmozgatót.

Ám a lényeg, hogy nem fájt semmi, csak a futásra kellett koncentrálnom, mégha a bemelegítésnél nem is éreztem azt a kirobbanó erőt, amiről sokat álmodozik az ember. De hisz nem is lehetek tavalyi formában, mert se az alapozás, se a továbbiak nem igazán hoztak optimális erőállapotba – egyelőre.

Mindegy, egyszer csak RAJT, és már nem is volt időm ilyesmiken filozofálgatni. Visszanéztem, a 15. mp-ben is alig százas volt a pulzusom, ez azt valószínűsíti, hogy ezúttal sem izgultam túl magam. Ez a legnagyobb erényem: fél percig legalább én érzem magam legjobban az egész mezőnyben:) Aztán már nem feltétlenül.

Hosszú idő után egyazon versenyen (és nem egy csapatban) futottam ismét a Rolival, Olivér legnagyobb megelégedésére, gondolom. Ennek ellenére próbáltam csak magamra figyelni, hogy ne fussam el az elejét, amit talán mégis megtettem, mert nagyon elmenni látszott az eleje, ami nem tetszett.
Rolit a fordító után láttam, nem sokkal volt elmaradva, majd a (D.)Bálint érkezett nem sokkal utána.

Aztán akadtak gondjaim is, de valahogy mindig átsegített a nehézségeken az előttem haladók látványa és nem nagyon távolodó mivoltja. Zavart a meleg déli hátszél, főleg a 2. frissítőpont előtti számomra irdatlan hosszú egyenesben, ahol már bántóan hiányzott a menetszél, a meleg ekkor majdnem fölhöz is vágott. Itt hárman haladtunk már fej-fej mellett, a kanizsai Gadányi Bálintot értük utol kicsit korábban, de így is ő tűnt a legerősebbnek közülünk.



elég szenvedősen kapaszkodtam

Aztán a frissítő után mégiscsak lemaradt, mi ketten pedig felfutottunk az éppen aktuális bronzérmesre, és az utolsó 3km-es karosi egyenes elejéig együtt is tempóztunk. Itt kaptam egyéni frissítést is „blumaui” kollegámtól, ami sokat segített abban, hogy végül összetett negyedikként (4mp es hátránnyal, de nem volt most több bennem) csapjak be a célba.


A négy részre osztott táv adatai (tempóátlag/pulzus), 241m-es szintemelkedés mellett:

1:22m43s 3:50/165; 4:00/169; 3:57/168; 3:53/169.

Rolinak ma valamiért nem jött össze, hogy kihozza magából, ami benne van, valószínűleg legközelebb már igencsak fel kell kötnöm a gatyámat, hogy tartsam a lépést vele:) (D.)Bálint is alig 1:30 felett megérkezett és a többiek is sorban, remek hangulatot találva a célban, majd a fürdőben is. Ági abszolút bronzot nyert!

Eredmények

Legyen itt a végén némi összegzés is, hátha tanulok belőle: nekem ez már meleg a futáshoz, egy jó futáshoz meg főleg. Nekem ez egy nehéz pálya, egy jó időeredményhez meg főleg. Most meg még melegebbek jönnek papírforma szerint...
Úgy látom, hogy a formám még nem a tavalyit idézi, viszont nagyon nincs messze tőle, így reménykedek egy még szebb futóőszben. Nem mintha a tavaszt már fel kéne adnom, csak úgy eszembe jutott.

2011. május 1., vasárnap

Bad Blumau félmaraton 2011-05-01

Az utóbbi két hét nagyon nem az enyém volt. Oké, hogy Húsvét, pirostojás, már-már szemtelenül töménytelen marcipán és különben is Éljen Május Elseje, mégsem jött össze semmi. Egyébként sokat futottam és nagyon jól is sikerültek az edzések. Ez a kijelentés persze most jókora ellentmondást generált. Megmagyarázom.

Múlt héten rendesen eltaknyoltam egy víruson és Húsvétig csak mutatóban körözött egyet bennem az étek, aztán a hátsó kijáraton már sietve távozott is. (Roli ezen a héten tapasztalt hasonlókat, pedig nem is találkoztunk azóta) Érdekes módon, még így is az év legerősebb futóhete lett, de még azt sem mondanám, hogy annyira borzalmas formába kerültem volna, bár igazán gyors futásnál már voltak kellemetlen pillanataim.

Aztán Olival lefutottuk az időtlen idők óta tervezett 100 métert, ami egészen váratlan helyeken okozott kisebb izomlázat, ez most nem panasz, csak érdekesség. Aztán egyik napról a másikra erős fogfájás és a bal bokám ismeretlen okok miatti izületi gyulladása(?) okozott kellemetlen órákat: előbbi éjszaka, utóbbi futás közben.

A fogamat – és most figyeljetek – A Keszei Bandi e-mailben meggyógyította, de legalábbis annyira megijesztett a diagnózisával, hogy nyomban elmúlasztotta a tüneteket. (egyébként legalább egy tömésre azért „jó leszek” nála). A bokám viszont olyan szinten taccsra tett, hogy napokig a járás is komoly kihívások elé állított, sőt, a pénteki próbafutás során 500 méter után haza kellett bicegnem azzal a kellemetlen vízióval, hogy 2 napra rá félmaratont kéne futnom. Bad Blumau, ugyebár fürdőbelépő, ott a helyem.

Aztán jött a szombat: némi javulás, fásli beszerzése, újabb futás, hátha...Működött, csikorogva, nyekeregve, de működött. OK, hogy lefeléket és bal kanyarokat érdekes mozdulatokkal szökdeltem végig az ellentétes lábamon, de egyenesben és jobbra fordulásnál toltam neki, 8km-ig meg sem álltam. Utólag, lehet, hogy meg kellett volna, mert egy magas pulzusú edzés lett belőle nagyon közel a verseny előtt, de valahogyan meg kellett tapasztalnom, hogy másnap mire számíthatok. Javítom magam: Számíthatok-e valamire?

Eddig tartott a tisztán nyavalygás rész, ezután a verseny ÉS nyavalygás jön:)

Tavaly itt abszolút 3. lettem, de az egy kicsúszott helyezés volt: épp jókor voltam jó helyen egy jó futással a hátam mögött. Idén a bemelegítéskor már éreztem, hogy nem vagyok friss és a kétely is ott mocorgott, hogy tudok-e majd egyáltalán ennyit futni.

Végül tudtam, de fura mód nem is az alapsérülésem hátráltatott. Bár a balkanyarok és a lefelék „fájtak”, de maga a fásli szedte szét igazán a futóművet. Előbb az achillesnél dörzsölt erősen (kis híján meg is álltam gyűrni egyet rajta), majd a talpam külső részét nyomta a kötözés olyan erővel, hogy a táv utolsó harmadában minden lépésnél bőgni tudtam volna.

Azért végigszenvedtem a magam versenyét, de gondolni sem mertem arra, hogy mit találok majd a fásli alatt. Hát feldagadt, bepirosodott, elanyátlanodott, jelenleg minden lépésnél „ő” fog először talajt, de remélhetőleg el fog múlni.

Konklúzió? A fáslit kisebbre veszem, bár jó lenne inkább anélkül futni...

Itt vannak az eredmények, 15. lettem, 1:22:55-ös idővel, a körülményekhez képest teljesen reális, tán még kicsit jobb is.

A szokásos köridők (átlagkm, pulzus):
20:25(3:53,165), 20:43(3:57,169), 21:03(4:01,168), 20:44(3:57,172)

Utószóként: sikerült elcsalnom a közvetlen munkatársamat a 10.5km-es távra (sőt, be is fizettem a fürdőbelépőjéért cserébe:) ) és az erejét okosan beosztva, 5:13-as átlagokkal lefutotta élete első versenyét, a mezőny geometriai közepén végezve. Nem bánta meg, Bagodon is számíthatunk rá.