2013. október 15., kedd

Spar Budapest Maraton


Egy nem túl hosszú felkészülési időszak után tűztem ki magamnak a célt, hogy PB-t fussak  maratoni távon. Pontosan az edzéstervet követő munkát csak az utolsó 4 héten végeztem, előtte inkább csak éppen aznap eldöntve a tempót és a távot. A megemelt edzésadag 20-30 kilométeres hosszú futásokból és rövidebb résztávos edzésekből állt. Nem is nagyon éreztem különösebb formajavulást, mint tavaly év vége felé.

Eredetileg nem is a Spar Maratonra akartam menni - inkább grazi volt tervben -, de Kriszti futott a szeptemberi félmaratonon és nagyon dicsérte a helyszínt, a szervezést és a hangulatot. Egy nappal korábban átvettük a rajtcsomagot, tésztaparti, alvás után másnap érkeztünk  rajthoz. Eltérően a többségtől övvel futottam, benne a nyáron jól bevált iso-szénhidrát folyadékkal és 3 tasak zselével. Rajt előtt másodikra sikerült is beállnom a vállalt tempónak megfelelő területre és nem kicsit izgulva meglepően hamar már Hősök terén futottunk sok ember biztatását hallva.
Az elején  a tervezett pulzus-tempó viszonyt jól sikerült tartanom, (85%-4.45) még jó volt hőmérséklet is. A körülöttem haladókat nem figyeltem, annyit  láttam, hogy a nagy létszámból következően is állandóan cserélődnek körülöttem az emberek. Kriszti mondta, hogy nézzek azért körül, mert így az ember autók nélkül ritkán látja Budapestet meg a hidakon átfutva érdekes látvány a több ezer futó. Félmaratoni távig ez működött is, több helyen lelkesítő zene, operaházi kórus szórakoztatta a futókat és sokan szurkoltak.
A nehézségek olyan 28 km után kezdődtek, amikor kisütött a nap és volt egy emelkedő a Margit-hídra felfelé. Ez a két dolog kizökkentett, korán jött holtpontként éltem meg. A Margit-szigeteken a lejtő és az árnyék visszahozott egyik kicsit, de 33 km után már emelkedett a pulzusom (90% fölé) és a remélt 4.50-es tempó fölé csúsztam. Érdekes, de a jóval melegebb időben futott keszthelyi verseny pulzusértékénél (ahol 19 km-nél már megvolt a 90%) alacsonyabbat is szubjektíve rosszabbul éltem meg. Innentől nem érdekelt a külvilágból semmi, (a zene már csak idegesített ) csak számoltam a lassan fogyó kilométereket. Bevinni már csak vizet kívántam, meg persze végre beérni. A végén még sikerült néhány embert "lehajrázni" és életem max. pulzusával befutni. Akkor azt hittem,hogy
meg se lett a terv és jól beégettem magam facebookos vállalással, de aztán rájöttem hogy a bruttó idő csúszott csak ki és megvan életem legjobb ideje: 3:24.20.

Helyzés: 54/596 korcsoport szerint.


































Rövid (hosszú) pihenő, görcsölő vádli nyújtása (köszönet Krisztinek) és befutócsomag folyadékkészletének felélése után jöttünk haza.

 Az idén második maratoni futásom volt a budapesti, tavasszal a Keszthelyi Kilométerek volt az első idei. Más céllal, különböző felkészültséggel és elvárásokkal indultam. Az akkori időmön 10 percnél többet tudtam faragni. Tavasszal tudtam, hogy meleg lesz, készültem is rá, az elvárás magammal szemben is más volt, illetve könnyebben el tudtam engedni, hogy nem lesz meg a célidő.  Most meglepett a hirtelen jött meleg és valószínűleg nem ittam eleget és egy kicsit kiszáradtam a végére.
Azt gondolom, hogyha még akarok faragni ebből az időből, akkor 12 hetet kell végigedzeni és nem négyet és nem akaraterővel pótolni az el nem végzett edzésmunkát. Szerintem tavasszal nekilátok.




2013. június 11., kedd

Mátra 115 félig (Lőrincz Endre írása)

Mátra 115 félig

Régi tervem volt már, hogy a Mátra 115 teljesítménytúrát teljesítsem. Pár évvel ezelőtt már meg próbáltuk, de nem sikerült (kicsúsztunk a szintidőből) és átneveztünk a 88-ra amin szintidőn belül sikerült beérnünk. Rá egy évre elmentünk az 55-ös túrára, ezt sikeresen teljesítettük, és másnap még kék-túrázni is volt időnk. Idén Rudi barátommal vágtunk neki a feladatnak. Nagyon akartam, hogy sikerüljön, sokat készültem rá még azt is megterveztem melyik ponton mikor kell megjelennünk. Beneveztem egy 24 órás futásra is, csak azért, hogy legalább annyi km lefussak amennyi a táv. Túrára még ennyit nem készültem.
Közeledett az indulás napja, pénteken utaztunk le Nagyrédére, ahol Piroska néninél volt a szokásos szállásunk. Holnap reggel innen visznek ki minket Kisnánára. Egész nap vezettem, így jól esett végre lepihenni, és a holnapi nap előtt is célszerű volt hamar nyugovóra térni.
Szombaton reggel 5.00-kor keltünk felszerelésünk már össze volt csomagolva, így gyors reggeli után már indultunk is. Kisnánán a várnál volt a rajt, itt is kellett regisztrálni. Elsők között érkeztünk, így gyorsan végeztünk. A legnagyobb problémát az esőkabát kérdés okozta, vigyünk – ne vigyünk, végül ijesztésnek bent hagytuk a hátizsákban. A hangulatot dobszó és egy fúvós hangszer fokozta.
Egyre gyültek a túrázók, míg végül elindították a társaságot. Idén két távot rendeztek meg a 88-t és 115-t. Sokan sokféle felszereléssel vágtak neki a távoknak, volt aki szinte csak rövid nadrág és pólóban indult, volt aki kisebb, nagyobb hátizsákkal készült. A kezdeti lendület után mindenki be- állt az általa gondolt tempóra, így az első km után lassan fogytak a sport társak körülöttünk. Első ellenőrzőpont Oroszlánvár ide 12 perc csúszással érkeztünk, igaz közben volt egy titkos ellenőrzőpont is. A következő ellenőrzőpont Kékestetőn volt 9 km távolságra és 738 m szint különbséget kellett legyűrnünk. Oroszlánvártól lejtett az út, de rövid idő múlva ismételten felfelé haladtunk. Ezt a szakaszt viszont fél órás előnnyel zártuk 10.15 helyett 9.41-kor pecsételtünk. Sas síháznál terülj-terülj asztalkánk volt, el se tudom mondani mi minden közül válogathattunk ételben, italban. Feltöltöttük a gyomrunkat egy kis utánpótlással, majd rövid szusszanás után indultunk is tovább. Következő ellenőrzőpont Parádsasvár ismételten közel 9 km a szint csak 108 m. Kékesről levezető út viszont elég meredek volt. Rudinak és nekem is sikerült egy kisebb ,,perecelést” bemutatnunk, én kezdtem a sort bár inkább gyorsan leültem és a fenéken csúszás technikáját követtem, utána Rudi barátom már merészebben adta elő és az oldalán sikerült csúszni a lejtőn lefelé. Összeszedve magunkat egyenletes kocogással már minden gond nélkül értük el a pecsételő helyet. Hiába mentünk lefelé az út meredeksége miatt a félórás előnyünket tudtuk megtartani. Itt megint volt minden ami a frissítéshez kell, ezeket igénybe is vettük indulás előtt. Kemény szakasz következik ezután fel Galyatetőre, igaz a távolság csak 5 km, de 583 m szint különbséget kell megmászni a Kis Lipót formájában. Nagyon szép szakasz az ember sokszor kíván visszanézni, főleg mert addig is megállhat felfelé kapaszkodtában. Galyatetőre felérve továbbra is fél órás előnyben voltunk a kitűzött menetidőhöz képest, itt egy rövid pihenő is be volt tervezve, amit a meleg leves és egyéb finomságok is indokolttá tettek. Az elkövetkező szakasz szinte egészében lejt, Mátraalmásig csak
46 m szintemelkedés van, de a terep lejtése szintén elég meredek – elég fárasztó a lefelé menet is. 3 km-t viszonylag gyorsan megtettük és ismételten kapaszkodhattunk vissza fel Galyatetőre. 4 km-en 434 m szint különbség, szinte egész végig hegymenet olyan szinten, hogy Galyavárnál kézzel húztuk magunkat fel a sziklákon keresztül, majd később ismételten egy titkos ellenőrzőponton keresztül jutottunk vissza, Galyatetőre. Itt megint kaptunk levest, volt gyümölcs és még sok minden amivel az elégetett kalóriákat tudtuk pótolni. Itt kezdet el a kis ördög dolgozni az agyamban, hogy én ágyban akarok aludni, és nincs kedvem az éjszakában kóborolni. Kaptam egy sört és ez kicsit rendbe rakta a lelki egyensúlyomat, így tovább indultunk. Mátraháza a következő pont kb. 8km és 367 m szintemelkedés várt ránk. Jó ideig lefelé vezetett az utunk és ismét érintettünk egy titkos ellenőrzőpontot, majd következett az emelkedő amin keresztül jutottunk fel Mátraházára. 15.28-kor értünk fel és 16.00 óra volt a tervezett így a fél órás előnyünk még meg volt továbbra is. Erről a pontról nagyon nehezen indultam már tovább és az éjszakai gyaloglás elleni nem tetszésem egyre erősödött. Innen viszont csak lefelé vezetett utunk Lajosházáig ami kb 5 km távolságra volt. Viszonylag hamar elértük, bár útközben folyt a víz továbbra is a lábunk alatt. Ez egész túránkon végig kísért minket, a hőmérséklet jó volt, hol borús hol napos, de az ösvények nagy részén folyt a víz. Sólyom barátunk biztos sikongatott volna örömében, bár itt csak csúszik a sár és nem ragad. Lajosháza előtt a hídon zubogott át a víz, így vizes lábbal érkeztünk be Lajosházára. Ezen a helyen még dinnyét is kaptunk. Az ellátás végig nagyon magas színvonalú volt és a rendező-segítők is nagyon vendégszeretőek, kedvesek voltak. Itt volt az a pont ahol eldöntöttem, én pedig éjszaka nem gyalogolok, Mátraszentimrén úgy is találkozunk az asszonyokkal és Laci barátommal, ágyban alszom ma éjjel. Rudi ment volna tovább, de úgy gondolta egyedül neki sincs kedve, így ő is a megállás mellett döntött. Gyenge 9 km 513 m szintemelkedés várt még ránk. Ahol lehetett ott futottunk kényelmes tempóban, emelkedőkön gyalogolva gyűrtük le a távolságot. Ez a szakasz viszont egész jól sikerült 19.30-ra terveztük az érkezést ezzel szemben 18.16-kor pecsételtünk. Sajnos rajtam teljesen elhatalmasodott az ágyban alszom érzés, így gyorsan be is jelentettem itt kiszállok.
A túrát 60,54 km-rel és 3405m szintemelkedéssel zártuk 11 óra 16 perc alatt mentünk végig ebből
1 óra 53 perc állás idő volt. Jó tempóban haladtunk végig, fizikailag is rendben voltunk, a frissítésekre és tápanyag utánpótlásra is figyeltünk, sajnos ezen a napon én voltam a gyenge láncszem, fejben gyenge voltam nem tudtam élvezni a túrát, hiába készültem rá annyira (lehet túl rá is görcsöltem). Nagyon nehéz, kihívásokkal teli útvonal ez, még vissza lett volna 64 km és kb. 3200 m szint. A tavalyi achillesín sérülésem is kezdett már a végén jelentkezni. Ennyi fért most bele, kellemesen elfáradtunk, időnként nagyon szép volt a látvány – pl. mikor a felhők alattunk voltak és mi mintha repülőből látnánk őket.

2013. január 1., kedd

Mountain Man hegyi Maraton 2012-12-31


Az  idén először próbálkoztam versenyszerűen futni a hosszú távot. Tavaly Krisztit kísértem élete első maratonján. Vele készültem az idén is 12 hetet, így távolságban nem sokkal, csak tempóban tért el jelentősebben az edzésünk.

November óta kezdtem érezni, hogy mintha az egész évi változatlan formám kezdene javulni. Alacsonyabb pulzusszázalék mellett mentek rendre ugyanazok a tempók edzéskor. A verseny közeledtével helyszíni futások következtek a 24-es távján, vagy még több szakaszt összekötve.
Amikor csak egyedül edzettem, gyakran egy-egy 4:20-4:30-es  tempós futást iktattam be.


A verseny előtt  megterveztem, hogy meddig engedem elmenni a pulzusomat a sík szakaszokon (85%) és hogy az emelkedőket sem erőltetem 90%-nál jobban. Hogy a frissítéssel se legyen baj, betáraztam zselékkel és iso-val töltöttem a kulacsomat.  Mivel a korcsoportbeosztás végül kedvezően alakult, helyezés szempontjából is lehettek reményeim, de nem próbáltam az elején felvenni senkivel a tempót (a fentiek miatt). Tudtam, hogy egy jó időhöz 4:50 körüli síkon futott átlag kell.  Közvetlen ellenfeleim nagyon elhúztak az elején, percekkel előttem és látótávolságon kívül voltak.


A TV-torony emelkedője egyből nem esett jól, a tetőn 5:20 volt a tempóátlag. Fáradtnak éreztem az izmaimat. Kicsit meg is ijedtem, hogy mi lesz így a Gógánon, de a lejtőn visszajött a tempóátlag, a Jáka-hegy alján a remélt 5-ös  körül stabilizálódott. A Botfai-hegy aljáig szigorúan tartottam magamat a kezdeti alapelvhez meg a félóránkénti evés-iváshoz. Déri Mikivel és a tájfutókkal együtt értünk a frissítőállomáshoz, ahol Ők lemaradtak. A hegyre viszonylag könnyen feljutottam, a tetőn sem ment el a tempóátlag 5:04 fölé. A lankásabb részeken gyorsan fel tudtam venni a futómozgást, lefelé mentek a 4 perc körüliek. Csácsban ért utol Lubics Szilvi, pár szót váltottunk, majd Ő elfordult a 24-es útvonala felé és én megkezdtem a következő kapaszkodást. Ettől tartottam, de mintha nem lettek volna olyan meredekre hegyezve a dombok, bár a füves részen meg kellett küzdenem e nagy csoport kirándulóval a helyért.

Lefelé láttam meg először potenciális ellenfeleim hátát,(Andi, Sznopek Józsi) de csak csak nagyon lassan közeledtem hozzájuk, leginkább akkor, amikor megálltak frissíteni. Utóbbira én is próbáltam nagyon figyelni, terven felül is toltam a géleket, mert közben többször mintha éhes lettem volna. A neszelei egyenesben arra gondoltam, hogyha ezt a tempót bírják végig, akkor végezzek mögöttük, mert már sejthető a 3:30 alatti idő és ezzel nem szégyen kikapni.

A Bútorgyárnál megint megálltak, én markoltan egy adag banánt és megállás nélkül folytattam.Itt kezdődött verseny része a dolognak. Próbáltam tőlük ellépni, ami sikerült is, meg aztán megláttam Rudit is  kb. 100 méterrel előttem. Félretéve addigi elveimet és 4:40-es tempóra váltottam a síkon.
Nem volt értelme taktikázni, a forgalmat irányító Sólymon csodálkozás után a kis emelkedőn erősítve megelőztem Rudit is.

Családi dobogó Rudival és Józsival :-)
A Gógán-hegy nehéz volt. Kb. 10 lépést sétáltam is a legmeredekebb részen. A lankásabb részen újra jól tudtam futni, sejtettem, hogy akiket elhagytam, már nem fognak erősíteni. Még nagy meglepetésemre Tölli Tomit is megközelítettem a hegyen, de legendás lejtmenetének köszönhetően végül 1 percen kívül kerültem Tőle.

A vége 3:25.24 lett, amivel nagyon meg vagyok elégedve, síkon is PB.