167,8 km - avagy 168 óra termése

Olivér múlt heti beszámolója nyomán kedvet kaptam én is ezen hasábokon megosztani a heti edzésmunkámat. Van is bőven miről írni, lévén távolságban mérve eddigi legnehezebb hetem teljesítésén vagyok éppen túl. Remélem sokan érdeklődve olvassák a részleteket, és mindenképpen bíztatnék másokat is hasonló beszámolóra, én kíváncsi vagyok, ki mennyit, hogyan, hol edz. Egyben egy kis életet is lehelnénk a blogba, ráfér.

Először nézzük a rideg tényeket, napra lebontva. Minden nap volt edzésem, pénteken kettő is. Az adatok sorrendben: táv idő átlagtempó(perc/km) átlagpulzus szintemelkedés(m)

Hétfő       12,05  0:52:57  4:24  147   24

Kedd        19,15  1:23:28  4:22  149    7

Szerda      30,12  2:07:43  4:14  147  215

Csütörtök   16,04  1:12:24  4:31  142  185

Péntek      12,07  0:54:01  4:29  138   66

Péntek      20,06  1:32:59  4:38   -    97

Szombat     16,10  1:16:52  4:46  133  153

Vasárnap    42,22  3:28:04  4:56  133  271

Összesítés 167,80 12:48:28  4:35  140 1017

Hétfő - laza kocogás 30 fokban

Kora délután futottam, tele hassal és kánikulában, egyáltalán nem esett jól. Pihenőnapnak szántam, de nem lettem frissebb tőle, úgy éreztem. Teskándig futottam, ott pedig be az erdőbe egy darabon, majd 6 km-nél megfordultam.

Kedd - felmérő Bagodban a biciklisúton

Minden héten van egy ugyanolyan felmérőm: kocsival kimegyek Bagodba, és az ott kezdődő biciklisúton futok pontosan 16 km-t egy adott pulzussal, megállás nélkül. Így tudom összevetni hétről hétre a teljesítményem remélt javulását. Ma 150-es pulzussal mentem, ha fölé ment a pulzus, lassítottam, ha alá, gyorsítottam. A 16 km átlaga 4:16-os tempó lett. Az elején nagyon jól indult, 4:00-4:05 közötti ezreket futottam, de a végére meleg lett, és ez egy kicsit lelassított.

Szerda - kirándulás a szomszéd megyébe

Szakadó esőben indultam útnak, amit nagyon szeretek, a friss, oxigéndús levegőben mindig nagyon jól megy a futás, így volt ma is. Andráshida-Kiskutas-Nagykutas volt az útvonal, aztán Nagykutason nem fordultam el az almás felé, hanem mentem tovább egyenesen. Életemben nem jártam még arra. Egyszercsak ki volt írva: Vas megye. Az első falu, Andrásfa közepéig futottam, ott fordultam meg, és Nagykutasnál már az almás felé kanyarodtam, majd Kispálin és Ságodon keresztül értem haza a Helikon utcába. Végig nagyon jól esett a futás, amit jelez a pulzus is, még simán futottam volna tovább ezzel a tempóval. A sok emelkedő ellenére 4:14 lett az átlagtempó, amivel különösen elégedett vagyok (ez 2:58-as maratonnak felel meg). Ami különösen bíztató, hogy az utolsó 10 km átlaga (igaz némi lejtőn) 4:01 és 149-es pulzus lett. Csupán 2 dl folyadékkal futottam végig a távot.

Csütörtök - egy kis dombozás Babosdöbrétén

Laza 16 km volt a tervem, némi dombokkal fűszerezve. Átnyargaltam Babosdöbrétére a Gógánhegyen keresztül, aztán a faluban is futottam még egy-két emelkedőt. Hazafelé újra megmásztam a Gógánhegyet. Könnyedén ment, jól esett.

Péntek - Niederwald two times (magyarosan: Alsóerdő kétszer)

Délelőtt volt egy laza 12 km-em, otthonról az Aranyoslapi forrásig és vissza. Délután ezt még megfejeltem egy húszassal, egy újdonsült ismerősömmel, reménybeli leendő aszfaltszaggatóval, Tompos Gábor orvossal. A doktor úr maratonra készül Keszthelyen, a javaslatára az Alsóerdő felé vettük az irányt. Mivel most találkoztunk először, sok mindenről szót váltottunk közben, persze főleg a futásról.

Szombat - Hottó szemerkélő esőben

Kissé szomorkás időjárásban vágtam neki a szombati edzésnek, gondolatban már a délutáni party-ra készülve. Teskándon át Hottóig futottam, majd még tovább egész Szentmihályfáig, és ott fordultam vissza.

Vasárnap - levezetésképpen egy maraton

Már reggel hét óra után öt perccel indultam, mert megbeszélt randim volt Kasz Ferivel a Deáknál. A 9 órás közös edzés előtt úgy gondoltuk, belefér még egy laza teskándi kör. Bár mindketten szeretünk egyedül is futni, de beszélgetve sittysutty elrepült a két óra, és hamar a pályán találtuk magunkat. Ferinek ezúton is köszönöm a futást és a társaságot. A pályán aztán 5 másik aszfaltszaggató csatlakozott hozzánk, kitárgyaltuk a tegnapi buli élményeit. Rövid körözgetés (bár Korpának már ez is nagyon hosszú volt) után az Alsóerdő és Jánkahegy felé vettük az irányt, majd Vikivel még visszakocogtunk a pályára két kör erejéig. Innen még hazaszaladtam, hogy aztán átlépve a 42,2 km-t 23 darabra növeljem a teljesített maratonjaim számát. Nem is esett rosszul, bár reggel elég fáradt voltam (alighanem az előző napi kosarazástól), két órával a maraton befejezése után semmivel nem voltam fáradtabb, mint a hét bármelyik napján.

A hetem végül 167,8 km lett, vagyis 168 óra alatt 200 m híján éppen ugyanannyi km-t is futottam (persze a szombati kosárlabdázáson minden bizonnyal megvolt az a hiányzó 200 m is). A hónapom pedig 645 km lett. Még soha nem edzettem ilyen sokat korábban, de egyelőre nagyon jól bírom. Mivel fizikailag és fejben is erősnek érzem magam, no meg a sérülések is elkerülnek, folytatom tovább az alapozást hasonló edzésterv szerint.

Sárvár-Répcelak

Ez a verseny elég izgalmasan indult számomra, hiszen a napjáig mindig változott a státusza.
Először betervezett versenyként számoltam vele, majd a körülmények miatt hirtelen átkerült a kihagyott versenyek közé.
Szerencsére elméletben nagyon könnyen megy az átsorolás, nem úgy, mint a felkészülésé.
A május hónapom a verseny napjáig szinte futás nélkül telt el.
Egy sajnálatos esemény miatt elhatároztam, hogy lefutom a Zalaegerszeg - Gellénháza - Zalaegerszeg útvonalat.
Május 16-án reggel felöltöztem, felvettem a hátiszákot (tettem bele kb 1 liter vizet) a hátamra és elindultam.
Az elején egész könnyedén ment, a Gellénházi emelkedőn azonban már éreztem, hogy hiányoznak azok a km-ek, amiket előtte edzésként meg kellett volna tennem. Gellénházán ettem, ittam pár falatot illetve kortyot, majd kb félóra múlva elindultam visszafelé.
Az elején nemigazán éreztem a lábaimat, megártott nekik a félóra passzív pihenés.
Ennek ellenére amikor hazaértem, nem is éreztem igazán fáradtnak magamat.
Itt meg is érlelődött az elhatározás a Sárvár- Répcelak versenyen történő indulásra.
Kicsit családi kirándulásnak is szántuk. Anyukám volt a sofőr, és vittük a Danit is.

Sárváron a szokásos helyi kellemes hangulat fogadott minket.
A benevezések, ismerősök üdvözlése, illetve a K&H Bank vezetőjének üdvözlőbeszéde után elindult a mezőny.
Mindenki úgy elindult, mintha puskából lőtték volna ki, Meg is ijedtem, hogy mi lesz így velem, még az Áginak korábban jelzett 3 órás időmet sem tudom tartani.
Még szerencse, hogy ránéztem a Garminra, és így nem kezdtem el én is száguldani.
Persze az órán látott tempó nekem még így is gyors volt, mert 4,45-t mutatott.
Nagy meglepetés ért hiszen az első 1-2 km-en még egy vasúti felüljárót is le kellett küzdeni.
Mérges is voltam rá, mert a lépcsőkiosztása nem nekem volt méretezve. Egyenként lépve kicsi, kettesével nagy volt. (legalábbis nekem)
A további km-ek egész kellemesen teltek, furcsáltam is, hogy milyen könnyedén előzgetek.
Mindig kinéztem magamnak az előttem futót, és fartlekben "leküzdöttem".
Ez később egy kicsit megbosszulta magát, mert ilyet csak megfelő edzettséggel szabad csinálni.
Az nekem meg hol volt. (hol van)
A 12.kilomáterig ennek ellenére különösebb gondom nem volt, Egy kavicsos útszakasz kicsit lelassított, de ennek ellenére úgy nézett ki, hogy 2,30-on belüli lesz az időm. Sőt még esetleg az is belefért volna, hogy csak 2,24.
Hát.... ebben aztán jó nagyot tévedtem!!!!!
Jött a "feketeleves".
Egy rosszul "megtervezett" földút formájában. Esős és száraz időben is traktorokkal egyéb gépekkel jól kijárták, így nem volt egy síknak mondható része sem.
Arra gondoltam, hogy a Sólyom hogy örülne neki,
Én egyátalán nem örültem. A fáradt lábaimnak nem hiányzott az, hogy ide-oda billegjek, terhelve azokat az izmokat, amik az oldalra mozgást hivatottak segíteni.
(Majd a Keszitől megkérdezem, hogy mi a nevük.)
Nem véletlen, hogy aszfalton szeretek futni.
Visszatérve a földúthoz, kénytelen voltam kb 75%-ában sétálni. Amikor megpróbáltam futni, mindig félig a bozótosban kötöttem ki,
Aztán végre kijutottam az aszfaltra. Jöhetett a második "feketeleves".
A hasam elindult, Jákfa főutcája, sehol egy bokor. Igaz kocsmák voltak, de oda nem akartam bemenni. Ilyen hosszú falut még nem láttam. De végre ennek is vége volt, és nagy szerencsémre egyből lehetőségem volt félrevomulni.
Viszonylag gyorsan továbbindultam, de a lábaimat már nem nagyon, vagyis inkább nagyon éreztem. Itt baj lesz, hogyha megpróbálom egyben teljesíteni a maradék távot.
Ezért ismét a fartlek mellett döntöttem, séta- futás -séta.....
Közben meg is előztek, de nem nagyon izgatott, bíztam benne, hogy azért még maradt valaki mögöttem.
Bár most az volt az elsődleges célom, hogy egyátalán beérjek.
Az Ági aggódott is, hogy ennyi edzéssel hogy fogom egyátalán teljesíteni.

Tapasztalat:
- edzeni muszáj
- meg kell tanulni a frissítést
- el kell találni a megfelelő tempót.

Még valami'
Jövőre 2,15-t szeretnék futni. :)

Köszönöm, fiúk!

Örömmel olvastam a hétvégi emaileket, melyekben a szombati Sárvár-Répcelak versenyről, illetve a vasárnapi közös edzésről számoltak be az egyesületi tagok. Én egyiken sem vettem részt, ezért a május 19-től 21-ig tartó, zalaegerszegi miniedzőtáboromat foglalom össze.

19-én, kedden Rudival és csapatával tekertem le Zalaegerszeg-Nagylengyel-Zágorhida-Zalatárnok-Bak-Zalaegerszeg kört. A közel 50 km-en meglepően jól ment a kerékpározás, főleg, ha belevesszük, hogy előtte 2009-ben összesen 200 km-t bicikliztem. Mivel -hála a kedves társaknak- majdnem végig szélárnyékban voltam, nekem is 31 körüli átlag jött össze. Baktól a Flexig voltam csak egyedül, a Flextől ugyanis a Tóth Sanyi-féle vonattal utaztam, "mely" két másik leszakadót "húzott" a cél fele.

Szerdán Korpától kaptam meghívást egy parkerdős résztávozásra. Nem volt igazi izomlázam a biciklizéstől, de nem is voltak a leglazábbak a lábaim. Végülis a résztávok hossza kb. egyenesen arányos volt az év során összegyűjtött távokkal. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a Korpa precízen lenyomta a 3*3000 métert, én meg nem. Viszont egy kis közös, jó hangulatú levezetés után nekem összesen 16km gyűlt össze.

Csütörtökön egy egyenletes futást terveztünk Rolival és Korpával, amit sikerült is beszélgetős tempóban teljesíteni. Én a fantasztikus, új Zalaegerszeg-Ola állomásnál(ami nem túl fantasztikus módon a maradék erdő kiírtásával jött létre) csatlakoztam a töltésen a srácokhoz, onnan futottunk a Gébárti-tóhoz, majd Andráshidán át vissza. Az ötperces átlagtempó mellett sokmindent megbeszéltünk, én a rekortánpálya mellett hazafutottam, Roliék meg még jónéhány kilóméterrel kiegészíteték edzésüket.

Összeségében nagyon jó érzés és motiváló volt három napot egyesületi barátaimmal edzeni. Ezúton köszönetet szeretnék mondani mind a hármuknak! Köszi Rudi, köszi Korpa, köszi Roli!

Még annyit szeretnék leírni, hogy kiváncsi vagyok, hogyan alakul a Bagod-Zalalövő kerékpárút sorsa, ha elindulnak a vonatok az új síneken. Ha végigvezetik egészen Zalaegerszeg központjáig, akkor esetleg gondolkodhatunk egy ilyen verseny szervezésén (is?) . Végezetül meg szeretném osztani az pulzusomat ábrázoló grafikonom egyik részletét, hogy mindenki tudja mit művel velem a Rudi és a Korpa! :-)

OTP maraton staféta Szombathely 2009-05-17

(megjegyzés: biztosan nagyon unalmas, hogy ismét én írok a blogra, ám most kifejezetten megkértek a csapattársak, hogy tegyek róla, maradjon írásos bizonyítéka a vasárnapi ámokfutásunknak)

Ugyan elméletileg Bálint lakhelyén rendezték a versenyt, mégis előző éjszakai dorbézolásának következtében kissé lekéste a főtéri találkozót. Saját állítása szerint hajnalig egy portfólió beadásán dolgozott, stabilan mellénéző tekintete azonban másról árulkodott:-))

A váltási sorrend Hegyi Peti-Roli-Korpa-Bálint variációban került megfogalmazásra. Úgy kalkuláltunk, hogy hozzávetőlegesen azonos sebességre leszünk képesek a 2100m-es résztávokon (5sorozat*4futó*2,1km adta ki a maratont hivatalosan); az egyetlen kikötés Roli részéről futott be, miszerint nem szeretne befutó ember lenni előző napi félmaratoni futása okán. Bár nem kívánságműsor, de ez egyszer egyhangúan megszavaztuk érdekében az utólag indokolatlannak minősített kérését:-)

A jól hangzó 69-es rajtszámot fogtuk ki, így a hölgynézők felől sejtelmes kacsintásokat fogadhattunk. (ez nem igaz) :-)

Peti kezdett a részünkről, ám kissé bentragadt a rajtnál. Visszafogott tempójával kétszámjegyű helyezéssel örvendeztette meg a csapatot, érkezésekor nem is adtunk át neki hirtelen teljesítményarányos pluszjuttatást:-) A lényeg mégiscsak az volt, hogy a végére is maradjon majd jócskán szufla és egyenletes időket tudjunk futni mindannyian.

Roli borzalmasan bekezdett és 6 29-es idejével szépen fel is hozta a csapatot a közvetlen élmezőny mögé. Az már ekkor látszott, hogy a tavalyi győztes magyar és a fiatal román egységet nehéz lesz megfogni, viszont a szlovák testvérváros, Trnava kvartettjével harcban lehetünk akár a dobogóért is. Ez azért is nagy szó, mert Asival történt múlt heti egyeztetésemkor a tavalyi eredményekből kiindulva ő is kevés esélyt látott erre.

Én következtem egy 6 33-as körrel, mit ne mondjak, éreztem már jobban is magam, de menni kellett előre, hogy továbbra is tudjuk folytatni a felfelé zárkózást. Talán ekkor már a negyedik helyen állhattunk, de a nagy tömegben nehezen lehetett követni a váltások sorrendjét.

Bálint edzéshiánya és térdproblémái miatt tartott kicsit a versenytől, így nagy félelmében meg is futotta Roli első idejét, de szükség is volt rá, hisz az ő szlovák embere tűnt a legfürgébbnek mindegyik közül.

A következő 3 sorozat azonos koreográfia szerint zajlott: Peti és Roli hozott az emberein, engem és Bálintot pedig hátbacsaptak, majd elkerültek a felvidékről érkezett sporttársak.

A fenti forgatókönyv nyomán sajnos a negyedik etap után elúszott a dobogó, miután több mint egy perccel megléptek előlünk igen tisztelt északi szomszédaink, így más nem is maradhatott hátra, mint sportszerűen gratuláltunk nekik és Bálinttal kéz a kézben mosolyogva befutottunk 2h15m33s-es idővel a célba.

Íme, az ínyenceknek beteszem a Roli által rögzített részidőket. GPS mérés szerint 2030m-t tett ki egy kör, melyben a Főtér 2*250m-es távja jelentette a szinteltérést az egyébként teljesen sík pályán, amelyben azonban 6 derékszögű kanyar is lassította a futókat.

____Peti 7:10 6:51 6:50 6:50 6:50 (átlag: 6:54) (átlagtempó: 3:24) ____Roli 6:29 6:17 6:32 6:44 6:36 (átlag: 6:32) (átlagtempó: 3:13) ____Korpa 6:33 6:44 6:39 6:43 6:52 (átlag: 6:42) (átlagtempó: 3:18) ____Bálint 6:29 6:59 7:00 7:11 7:06 (átlag: 6:57) (átlagtempó: 3:25)

Egy dolog vígasztalhat csak bennünket, hogy a szlovákok hiába vertek meg minket és nyerték el a bronz mellé a 20e ft-os pénzdíjat is, otthon jóval kevesebb EUR-t kapnak érte, mint kaptak volna tavaly ilyenkor, egyszóval: a legszebb öröm a káröröm, minek léptek be az eurozónába, de most nem?:-)
Mielőtt elfelejteném, köszönjük a Janitól kapott bíztató szavakat (idézem egy verseny közben elejtett nyilatkozatát: "Szánalmasak vagytok, ha lemaradtok a dobogóról, akkor én olyat írok a blogba, hogy azt megkeserülitek" :-)) ), segítségével addig olyan mélyen szunnyadó energiák szabadultak fel mindannyiunkban ("Kapjuk el és verjük meg!":-) ), amit azóta is szégyenlünk... (...mármint hogy végül nem vezettük le rajta őket:-) ).

Végezetül hadd jegyezzem meg, hogy úgy láttuk, maradt még pár perc a csapatban: Roli előző nap félmaratonon vitézkedett (meg is lehet nézni feljebb vékonyka időeredményeit:-) ), Peti leginkább termefocin edzette magát ,bár azt éjjel-nappal űzte, Bálint pedig sérülése miatt nem tudott felkészülni optimálisan, én pedig... mivel valamit illene magamra is kitalálni, azt mondom, hogy csütörtökön megnyertük a zegi feszti-váltót és 100km-t futottam a héten, ami miatt nem állítható, hogy rápihentem az eseményre. (ez szánalmas lett, de az igazság még inkább az: valójában hólyagosra dolgoztam a tenyerem az előző napi sövénynyírásban, ezért nem volt több a lábaimban ezen a napon:-) )

korpa

Egy félig sikerült félmaraton Siófokon

Már év elején elhatároztam, hogy még a nyár előtt szeretnék futni egy gyors félmaratont versenyen. Különösebben nem készültem rá külön, mert idén a fő célom egy jó maraton valamikor az ősszel, és már most ahhoz gyűjtöm a kilométereket. Ezzel együtt azért szerettem volna minél jobb időt futni, így az utolsó két hétben egy kicsit visszavettem a heti adagot, hogy azért ha mással nem, egy kis pihenéssel hangoljak a versenyre (merthogy végül a siófoki Wink futónapot néztem ki a táv teljesítésére).

Előzetesen a célom az volt, hogy megjavítsam az egyéni csúcsomat, ami kereken 1:21:00 volt, és még jó pár évvel korábban futottam. Végül ez sikerült, de nem vagyok elégedett, mert úgy éreztem, ha jó napot fogok ki, sikerülhet majd bőven 1:20 alá kerülnöm..

Sajnos nem sikerült teljesen a versenyre való ráhangolódás, egész héten nem éreztem igazán frissnek a lábaimat. Hogy a korábbi 160 km-es hetek, vagy a múlt heti biciklizés a duatlonon, vagy a csütörtöki belvárosi rohangálás volt az oka, nem tudom, de tényleg kötöttnek éreztem az izmaimat, főleg a combjaimban. Bíztam benne, hogy a verseny napjára majd jobb lesz, de sajnos nem.

Először voltam ezen a siófoki versenyen, így minden új volt. Reggel a kanizsai testvérklubunk elnökével, Sznopek Józsival futottunk össze még a melegítésnél, neki még gondterheltebb arca volt, mert ő maratoni távot választott. Sok szerencsét kívántunk egymásnak, aztán irány a rajt. Több száz induló gyűlt össze az indulásra, ebből több mint százan választották a 21 km-es távot. Profik is jöttek, lévén pénzdíjas volt a verseny, a félmaratoni győztesének 60 e, a maratoni 

győztesének 175 e ft volt a nyereménye. Profi szervezés, és sok érdekesség tette színvonalassá a rendezvényt, közte egy helikopter is, mely végig "követte" a versenyt.

Egy 7 km-es kör volt kijelölve, amit nekem értelemszerűen háromszor kellett teljesítenem. A terveim szerint 3:45-ös ezrekkel szerettem volna kezdeni, de a lábaim nehézsége és a nagy meleg miatt így utólag azt mondom, a 3:50 lett volna a reális és ésszerű. Ehhez képest szokás szerint megint elvitt a szívem és a verseny heve. Történt ugyanis, hogy a rajtnál nagyon rosszul helyezkedtem, rengeteg lassabb futó került elém, és az első pár száz méter egy szűk 

sétálóutcában vezetett, előzni és így haladni is alig bírtam. Mire kikeveredtem a tömegből, az élboly már vagy 100 m-el előttem járt. Azonban mivel nagyon könnyedén esett a mozgásom, felzárkóztam rájuk (és közben az órámra pillantva némi aggodalommal nyugtáztam, hogy 3:20-as tempóban közlekedek). Miután utolértem őket, beálltunk egy 3:40-es átlagtempóra. Öten voltunk, de csak négyen versenyeztünk egymással, mert az ötödik maratonista volt.

A kör első fele kellemes, sík, árnyékos, változatos, egy kis szakasszal a szép Balaton parton haladó volt. A második fele viszont jóval nehezebb: végig tűzött a nap, nyílegyenes, monoton, végig némi emelkedővel és végig némi ellenszéllel. Itt már rendesen erőlködnöm kellett, hogy 

tartsam a tempót az élen haladókkal, de még kemény voltam, bírtam a kiképzést.

A második körre azonban megrogytam, lassan de biztosan elkezdtem lassulni. Küzdöttem, de a 3:40-es km-ekből lettek előbb 3:50-esek, aztán 4:00 körüli idők. A második kör végére (azaz a 14. km-re) az első kettő félmaratonista és a maratonista fiú teljesen eltűnt a szemem elől, és a harmadik helyezett is messze volt, olyan 100 m-re. És egyre nehezebben mozogtak a lábaim, szóval nem sok jót jósoltam az utolsó körre.

Ahogy bírtam küzdöttem, de egyre lassult a tempóm. A 18. km már 4:10 környéke volt, és a 

harmadik helyezett már 200 m-rel járt előttem, már nem is nagyon láttam, mert a lekörözöttek és a görkorcsolyások takarták. És ekkor valahonnan mégis erőt bírtam gyűjteni, gondoltam, már nem sok van hátra, próbáljunk meg egyet hajrázni. Még mindig emelkedőn futottam, de a sebességem is fokozatosan elkezdett emelkedni. 4:00 alá kerültem, aztán 3:50 alá, és ezt az emelkedőn tartani is tudtam. És feltűnt előttem a harmadik, még mindig messzire, és már csak két km volt hátra. Az utolsó km vége lejtő, itt már sprintben futottam, amikor elhúztam a versenytársam mellett, úgy meglepődött, hogy meg se próbált jönni velem. Az utolsó 1000 m-t 3:27 alatt futottam le.

Így végül az abszolútban is dobogón végeztem a 106 célbaérkező közül. Ezzel elégedett vagyok, az időm azonban 1:20:54 lett. Azaz a csúcsjavítás sikerült, de nem ilyen vékonyan képzeltem el. Ha kicsit frissebb vagyok, nincs ilyen meleg, és nem futom el az elejét, szerintem vastagon 1:20 alá kerültem volna. De ez persze csak feltételezés. Mivel egy felmérőnek szántam a versenyt, inkább jobb rögzíteni a tényt: van még mit javulnom. Úgyhogy dolgozok tovább, cél továbbra is az őszi maraton.

Roli

Duatlon rövidtávú (10-40-5) OB, Orfű 2009-05-09

Az idei évre vonatkozó terveim között előkelő helyet foglalt el a rövidtávú országos duatlon bajnokság, mely a festői szépségű Orfű térségében, a Pécsi-tó körül került megrendezésre. A versenyt a szervezők "Extrém Duatlonként" reklámozták, ám tényleges szintrajzokat csak néhány előnevezési határidő fordulónapja után linkeltek fel a honlapra, amikor már nem volt mit tenni. Így vagy anyagilag vagy fizikálisan, de valahogy’ mindenképpen jelentős deficittel végzi az ember...

Kiírás szerint a tavalyi pályához képest dombosabb első futást biztosítottak a mezőny számára, a többi szám viszont "csak" ugyanolyan nehezünkre fog esni, mint szokott - mondogatták kaján mosollyal.

A terepet jól ismertem, lévén Pécsen folytattam megboldogult fiatalságom egyetemi tanulmányait, egyszer el is kapott arrafelé egy akkora égszakadás elsőkerék-defekttel megbolondítva, hogy győztem bekéretőzni egy közeli pajtába. Ezután szétfagyva és kellően megszégyenülve a Mecsek Volán menetrendszerű járatával keveredtem vissza a városba. Ez volt a helyhez kapcsolódó legkellemetlenebb élményem – egészen szombatig.

Rekordnevezés (250 fő) és jónéhány ismert triatlonos fémjelezte az eseményt, na meg 30 fok közeli hőmérséklet, emelkedőkön pasztásra olvadó aszfalt, jópár fordító és számtalan fotocellás kapu (itt meg is dőlt a lecsalom majd ezt a kanyart, oszt' áttolom a susnyáson szupertitkos taktikám).

Az első futást a világért sem szerettem volna olyan tempóban lenyomni, hogy mire az első depózást megkezdem, már valahol fájjon, máshol meg szúrjon. Be is sorolódtam a mezőny közepébe: emelkedőn és lejtőn javítgattam a helyezéseken (hú, de sok volt ekkor még hátra), síkon 4 percesekkel haladtam, jobbára épp mint a többiek; úgy értem, hogy a körülöttem szaladgálók. Egy, a szervezők által csak Gonosz Manó-hegynek csúfolt emelkedő jelentette a legnagyobb szintemelkedést ekkor, majd a tavat kellett megkerülni az előszezon első nyaralóinak szeme láttára.

A depózás meglepően simán ment (ezt nevezhetjük akár sikerélménynek), igaz nem is volt semmi okom olyan nagyon kapkolódni, hogy nagy idegességemben a hajamba kenjem az Isostaromat vagy a lábamra húzzam a sisakomat. Jól jött minden pillanat regeneráció.

A kerékpározás során (mellékelve a kör, amit 3-szor kellett teljesíteni) nem okoztam különös meglepetést magamnak, úgy ment, ahogy megérdemeltem: (még véletlenül sem) büszkén és szarul. A novembertől számított alig 3e km tekerés talán a sarki kocsmáig (Stefánia a neve egyébként, ha valakit érdekel, megadom a címet) biztosított volna egy elfogadható átlagot, 2 futás között viszont egy olyan pályán, ami éppen megfelelt 7 TV torony fel és le egymás után-nak, már közel sem (28km/h átlag). Gonosz Manót (10,8% átlagmeredekségével) és még néhány másikat 3-3 szor kellett megmászni, hogy aztán levezessük fáradalmainkat egy kellemes 5km-es „rohanással”, erős idézőjelekben.

Ha már itt tartunk, láttam olyat, aki tolta, volt ki félreállt, más belesétált, sokan pedig görcsöktől kínozva feladni kényszerültek. Szerencsére idáig nem jutottam el, de 4 és felesnél gyorsabb utolsó etapot, ha megszakadok, se sikerült volna abszolválnom, pedig majdnem sikerült (mármint megszakadnom).

Az utolsó 200m, ami a teljes táv 3 és fél ezreléke(!), azért kimondhatom, az enyém volt és két másikat is visszaelőztem (hát ez az, hogy már „vissza” kellett előznöm), majd a célban kezembe nyomott két (itt reklám következik) Red Bull-t azon nyomban leküldtem, pedig soha életemben előtte nem ittam semmilyen koffein, illetve taurin tartalmú energialöttyöt és a hosszú távú terveim között sem szerepel e jó szokásommal való szakítás.

Összességében 2h31m32s alatt értem be, ami az 51. helyhez volt elég. Nyílván óriási túlzás lenne az ország félszáz plusz egyedik legjobb duatlonosának nevezni magam, mert noha a teljes magyar elit tiszteletét tette, de a köztük és köztem lévők mezőny közel sem volt teljes.

Magát az eseményt minden olyannak tudom ajánlani, aki részt szeretne venni egy végtelenül jó hangulatú, gyönyörű környezetben megrendezett versenyen, viszont kellő felkészültség nélkül könnyen maradandó károkat is tehetünk magunkban – úgy fizikálisan, mint lelkileg.

eredmények részidőkkel:

http://www.zalaszam.hu/triatlon/verseny/2009/orfu/orfunyilt.htm

korpa

Mesztegnyő (Előzd meg a kisvasútat) 2009-05-01

Április utolsó délutánján dőlt el, hogy idén is kihagyom a kaszói duatlon OB-t, ezért rendhagyó módon a senkit nem érdeklő nyomós érveimmel kezdeném a beszámolót:

- vasárnap Schwiegerelterndorfba (copyright by Rudy) irányuló anyák napi programra izzít már a családi autó, ami nem túl meglepő módon idén sem esik egybe Kaszóval
- sokallom a 3600ft-os nevezési díjat, hisz a bringát is én viszem, sőt futnom is várhatóan saját erőből kellene (bár az Emese szervezői tevékenységét mindenkinek meg kell fizetni:-) )
- tavaly előneveztem, ám még időben lemondtam a részvételt, viszont a szervező arra sem méltatott, hogy visszautalja a szabályzat szerint jogosan visszajáró díjnak egy részét
- eljutott hozzám egy erdei futóverseny kiírása a Munka ünnepén

Mivel – gondoltam – amúgy is Sztahanov elsőági leszármazottja lehetnék, fát is láttam már eleget, jó esély mutatkozott egy kellemes koradélután sportértékben gazdag megkoronázására.

Feleségem is velem tartott: a keszthelyi majális ígérete ilyenkor, mint kiderült, csodákra képes.
Már a helyszínen adták tudtomra, hogy először kisvasúttal kiverik belőlünk a lelket (egyet fizet kettőt kap alapon az asszonyból a kisbabát) a rajthelyig, majd utána úgy kellene futni a sínek között, hogy a visszafelé tartó mozdony lehetőleg ne csapjon hátba hirtelen. Első információ szerint 15 perc előnyt kaptunk, valójában csak 5-öt…

Igazság szerint egy rész erdőgazdasági úton, többi a sínpárok között vezetett.

Lelövöm a poént, de írd és mondd 3 férfi (amiből az egyik a főszervező volt) és egy hölgy versenyző vágott neki a 9km-es távnak.

Rajt előtti tülekedés:-)

Az első 15 méter nyugodtan telt, senki sem kívánt a többiektől sportszerűségből elszakadni, persze én voltam, aki képen csapta a fair play-t, hisz már ez az 5mp is éveknek tűnt és úgy jött ki, hogy elfutottam.

3km után értem fel a sínekre, mikor is motoros hajtású drezinák (hajtányok) dudáltak le a talpfákról. Jó bulinak látszott a dolog, de túl sok kalóriát nem láttam elégni mellettem.

A tempómat nem igazán tudtam lemérni, de fájdalmasan nyugtáztam, hogy a hajtányoknál kissé sokkal lassabban haladok. Jövőre majd rettegni fognak:-)
Jó 10 perc múlva egy egyenesbe kerültem a „nagy” kisvonattal is, ami a drezinákhoz képest mégiscsak egy szörnynek tűnt. Félpercenként jobbnak láttam visszabámészkodni (a képen a Hiába futsz c. akciófilm egyik izgalmas jelenete látható), mert nem tűntem kifejezetten esélyesének egy esetleges hátulról történő belemenésnek.

Jobbra-balra dzsindzsa-csalán-tüskésakác kombináció, nyomomban pár tonna, már elnézést, de ócskavas, egy fél évfolyamnyi napközis, na meg az asszony. Félre is álltam, miközben a mozdonyvezető a repceföld felé mutogatott kedvesen. Hógyisne! Repceföld…mindez, csak mert nem vettem jegyet…:-)
Az utolsó sor utasai még hátravetették tekintetüket távolodó testemre, így még épp hallottam, hogy nem átallotta egyikük megkérdezni a másiktól, hogy vajon futó lehetek-e? Rajtszámmal, megfáradtan, szemmel láthatóan a lábamaimat kapkodva ez felvetődött egy – elnézést az előítéletért – nyilvánvalóan bliccelő potyautasban!

Nem sokkal utána aztán rátaláltam a mozdonyvezető által egyértelműen jelzett traktorcsapásra, ahol szembeszélben letudtam a maradék néhány kilométert és beoldalogtam a végállomásra.


Az időm 33p50mp lett, ami állítólag új pályacsúcs (a régit bizonyos Guba István tartotta:-) ), de nem vetném magam a kisvasút elé, hogy megvolt ez 9 kilcsi.

A kanizsai futóklubos Lubics Gyurié lett az ezüst és most kell megkapaszkodni, kieséses alapon a főszervező került még fel a dobogóra! Mondjuk csak ki: a nevezési díjakból vásárolt magának egy bronzszerű alumínium érmet:-)

korpa