Sikeres főpróba a maraton előtt (avagy: egyéni csúcsot a saját versenyen illik futni)

Két héttel a számomra az év versenyének számító maraton előtt tökéletes erőfelmérőnek tűnt a hazai versenyünk 21.1 km-e, el is határoztam, hogy megpróbálom megdönteni a félmaratoni távon valaha futott legjobb időmet (1:20:54, Siófok, 2009. május, lásd még: itt). Fizikai és lelki állapotom tökéletesnek tűnt a versenyt megelőző napokban. Azonban utólag értékelve azt mondom, ismét hosszú listát lehet írni az igazán kiváló időt akadályozó tényezőknek, essünk is rajta túl mindjárt az írás elején:

1. a versenyt megelőző délután két másik aszfaltszaggatóval együtt mértük ki a pályát, így sikeredett egy 1:35-ös félmaratonnal "rápihennem" az eseményre. Éreztem is a reggeli bemelegítésnél a combjaim "frissességéből", hogy talán a nagyok nem egészen így csinálják...

2. az amúgy kellemes napsütés miatt egy pár fokkal magasabbra kúszott a hőmérő higanyszála, mint ami számomra ideális futóidőt jelentett volna

3. majd a beszámolóból kiderül, a verseny 75 %-ban tökegyedül futottam

No mindezek ellenére, a verseny előtt bátran ígértem meg Asinak (akinek ezúton is köszönöm a kölcsönadott gps-órát) hogy 80 percnél rövidebb ideig fogom használni a masináját. Ugyanezt ígértem Timi barátnőmnek, hogy nem fogom megvárakoztatni 1 óra 20 percnél tovább. Ha már szóba került Timi: a versenyt megelőzően két nappal magaslati edzőtáborban voltunk Vele. Ausztriában 2000 m magasan kirándultunk, és kocogtunk is egy keveset közösen azon a magasságon. Íme egy kép, ami ott készült (ezen persze nem kocogunk éppen).

Naszóval, jól kiszámoltam előre, hogy az 1:20-hoz 3:48-as kilométereket kell futnom, és akkor 1:16-kor érek a 20-as km-hez, innen pedig egy kis hajrával beérek a tervezett időre.

Elrajtoltunk, valami hihetetlenül könnyedén esett az első párszáz méter, amikor is ránézve az órára látom ám, hogy 3:20-as tempóban indultam! Gyorsan be is húztam a fékeket innentől, de akárhogy próbáltam visszafogni magam, az első 1000 m-t 3:40 alatt sikerült végül abszolválni. Előttem négyen futottak, de valamennyien tízezresek. Aztán tartva egy 3:50 körüli tempót, egyiküket sikerült utolérni úgy 3 km-nél. Közvetlenül mögöttem legalább 5-6 ember trappolt, de itt még hátra sem néztem, túl korainak ítéltem meg felmérni az erőviszonyokat. Egyedül azt érzékeltem, hogy kanizsai cimboránk, Bálint jön mellettem, aztán a harmadik kilométernél elmaradt.

Az 5 km-es fordítóhoz közeledve az óra átlagtempója éppen 3:48-at mutatott, rendkívül jól éreztem magam még, könnyedén esett ez a tempó. Az előttem haladók itt visszafordultak, de a fordítót elhagyva még mindig ott voltak az üldözőim a sarkamban. Visszanéztem, két sárvári sporttárs szedte a lábait szaporán-lelkesen. Gondoltam, lássuk, mit tudnak! Egy csöppet belehúztam (az óra tanúsága szerint 3:50-ről 3:40-re gyorsultam), és a lépések elkezdtek egyre halkulni, majd teljesen egyedül maradtam. Hátra nem néztem, csak mentem tovább. A hetedik km-nél várt a szurkolótábor, örültem nekik és mentem tovább sebesen. A fordítóhoz közeledve már éppen kezdett kicsit nyomasztó lenni a monoton biciklisúton egyedül futni, amikor váratlan útitárs zökkentett ki magányomból: egy kígyó tekergett éppen az úton előttem. Láttam már messziről, de kötéldarabnak véltem, s csak a legutolsó lépésnél ismertem fel, hogy valójában mi az. Hát akkorát kellett ugranom, hogy rá ne lépjek, hogy majd' elestem!

A fordítónál 40:13-at mutatott a stopper, gondoltam ez kevés lesz. Az egész táv alatt egyedül itt frissítettem: Endrétől egy pohár vizet fogadtam el, és egy fél kortyot le is nyeltem belőle, a többit magamra öntöttem. Visszafelé indulva a teljes mezőnyt üdvözölhettem: a sárvári barátaim 50 mp-el utánam jöttek, mögöttük nem sokkal Korpa, majd sorban szépen a többiek. Nem tettem rá egy lapáttal, de a tempó mégis javulni kezdett egy csöppet, úgy tűnik, visszafelé egy pici lejtő és egy pici hátszél mégiscsak segített valamennyit. De azért kezdtem érezni a fáradtságot, kezdtek egy kicsit elnehezedni a combjaim.

Aztán elérve a 14. km-t (itt újra találkoztam a szurkolókkal) jött a fordulópont: félmaratoni távon eddig minden alkalommal ha elértem a táv kétharmadát és még nem voltam teljesen meghalva, akkor már bátran, taktikázás nélkül mertem futni, és mindig bírtam is végig. Úgyhogy most is felszabadultam, és a tudatalatti kiadta a parancsot, hogy akkor innen tolni neki keményen. A 17. km például 3:38 lett, és nem is erőlködtem igazán, csak futottam szép lendületesen. Azért így is kellett a hajrá a végére, de éreztem hogy megvan hozzá az erőm: szépen okosan beértem a tervezett időn belül kicsivel (a hivatalos mérés szerint 1:19:48 alatt).

Ilyen szurkolótáborral csak jól lehetett futni! :-)

Persze azért el voltam fáradva, de kb fél perc alatt ki is pihentem magamat, és már vártam Korpát, hogy induljunk egy kis levezető kocogásra. Szinte hihetetlen, de nem is volt izomlázam (egy max-ra futott félmaraton után korábban azért mindig volt), és már vasárnap estére teljesen frissnek éreztem magam. Nagyon bíztató, hogy ennyi energiám maradt a végére és ilyen gyorsan regenerálódtam, remélem, két hét múlva Győrben sikerül majd ugyanebben a formában versenyezni, és akkor két héten belül nemcsak a félmaratoni, hanem a maratoni PB-et is átadhatom a múltnak. Igaz, az még a siófoki futásnál is frissebb, hiszen szeptember 19-én futottam 2:59:20-at Kanizsán.

A szervezés különben szuper volt, köszönet érte mindenkinek, aki munkálkodott rajta!

Szaggasd az aszfaltot, Zalai Futóparty 21.1km

A tavalyi, Binder Tomitól elszenvedett megalázó vereség után idén újra ő fogadott a nevezési lapok árnyékában. A magabiztosság kaján mosolyával mesélte (aki ismeri, az tudja, hogy ő amúgy is mindig csak mesél, bár ismerek olyat, aki a "vetít" kifejezést használná:-) ), hogy miként nyert meg kis híján egy olyan duatlon versenyt, ahol a győztes idő - nem tévedés - a 12 percet is alig haladta meg. Ám sajnálattal tudatta velem, hogy ezúttal nem ad esélyt sem a visszavágásnak, lévén hogy 10km-en indul, én mégis arra gondoltam, ha a fordítójukhoz előbb érek majd, egy hangyányit csak visszanyerek valamit porrá zúzott renomémból.

Ennek és egy egyéni rekordnak a reményében (nem is tudom, melyik motívált jobban) vágtam neki az iskola és a rajt közötti irgalmatlan lejtmenetnek, majd a bemelegítés során már jórészt egyedül láthattak száguldozni a bringaúton a falubeliek, bár néhány jól megtermett farkaskutyát leszámítva senkinek a vérnyomása nem érezte meg különösebben a településen való váratlan megjelenésemet.

Bár egy szerencsétlen sérülés miatt a nyár végén 4 hetet kellett nélkülöznie futófelszerelésemnek az izzadt testem nyújtotta örömöket, terv szerint végig 4 perc körüli km-ekkel terveztem haladni életem harmadik félmaratoni távján, amiből annak sem szabadott kizökkentenie, hogy a fél banda gyorsvonatként száguld majd el mellettem a kezdeti, jórészt elhamarkodott lendülettel.

A vasutas hasonlatot hamar viszontlátva az élmezőny már a későbbi célegyenes közepére meglépett tőlem, mire én csakazértis hangulatban, Stevie Ray Vaughan gitárszólójára tartottam a magammal előre lezsírozott tempót. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy találkoztam olyannal is, aki már úgy az első kilométerjelnél sprintelt el mellettem, de ő volt ugyanaz, aki pár perc múlva korábbi sebességének töredékével próbálta megközelíteni a megváltó frissítőpontot, de olyan tekintettel tette mindezt, ami azt súgta, hogy a visszaútat bizony gyalogosan fogja megtenni.

A Pálcikát négyésfélnél hagytam magam mögött és bár ezzel a motívációm 50%-a meg is szűnt létezni, azért egy jóval magasztosabb és hosszabb távon elérhető cél még ott lebegett előttem: a PB, lehetőleg 1 24-gyel kezdődő idővel.

Célegyenes (azért itt már fájt:-) )

A kanizsai Gadányi Bálint (állítása szerint olvassa a blogot, így csak a legmagasabb tisztelettel szólok róla:-) ) Rolanddal szeretett volna legalább féltávig elfutni, de az időben kissé elnyújtott előző napi alföldi tájfutó kalandja után nem igazán vitték előre a lábai, így már negyedtávnál lemaradozott és végül nem tudott hozzám sem beállni.

Nos, innentől kezdve gyorsan bekalapálom a forgatókönyvet: a második-harmadik helyen két sárvári sporttárs haladt hol fej-fej mellett, hol néhány méteres különbséggel húzva egymást, hozzám képest stabil 200m-rel előrébb. Az ő sebességük teljesen megfelelt saját edzettségemnek, így jelentősen nem tudtam megközelíteni őket. Edit később elárulta, hogy a fordító után nem átallott "hajrá korpá"-t kiabállni nekik szembe jövet, a végén éppen ez a kis plusz bíztatás tolta be őket 15mp-cel előttem a célba, innen is köszönöm még egyszer ezt a nemes gesztust:-))

A táv második felének 1 perccel hamarabb vége is lett (hátszél, miegymás) mint odafelé, az 1 23 19-cel is madarat lehetett fogatni velem, hisz ez 3'57"-es átlagot feltételez, no és mivel a sárváriak kéz a kézben haladtak át a célvonalon, még a pódiumra is felfértem, noha nem szokásom.

Fizikailag viszont ez most sem történt meg, mert a helyszínen bámészkodó kislányunk (a legfitalabb drukkernek amúgy nem jár valami?:-) ) alvás és anyatej iránti igényszintje adott időpillanatban még a dobogón való megjelenés nyújtotta élvezeti értéket is felülmúlta, aminek következtében csak utólag értesülhettem a fenti körülmények számomra kedvező alakulásáról.

Eredmények

korpa

Itt van az ősz

Tölli Tamás írása

A szeptember utónyári hangulatban telt el. Egy-két hűvösebb, esős naptól eltekintve sokkal gyakrabban keresgéltem a napszemüvegemet, mint a pulóverem. Az október első két napján megrendezett outdoor tréningen is rövidnadrágban mászkáltam az erdőben - a Bakony a rengeteg tüskés cserje miatt erre viszonylag kevéssé alkalmas, de ez a magamfajta rutintalanok számára csak néhány véres, sajgó karcolás után vált nyilvánvalóvá. A szombati hosszú kerékpáros edzést is rövidben teljesítettem, ugyan nem volt melegem, de az őszre csak akkor gondoltam, amikor 100 kilométer után Sárhida határában úgy éreztem, hogy falevélként hullok le a kerékpárról, ha nem állok meg azonnal pihenni.

A ma reggeli futáshoz viszont hosszúnadrágot és -felsőt készítettem, mert vasárnap naplemente után már egy férfiassági próbával ért fel rövidnadrágban a szabadban lenni - és a hajnali 5:20-kor induló futás elég lelkierőt igényel tőlem akkor is, ha nem fagyok kockává, miközben legalább úgy teszek, mintha indulás előtt átmozgatnám a végtagjaimat.

Nem kellett csalódnom a megérzésemben, mert egy cseppet sem volt melegem indulás után. Ezt jelezte az is, hogy a pulzusmérő összevissza mutatott, amíg legalább egy kicsit meg nem izzadtam. Ez egészen a Mátyás király utcai meredek kaptató tetejéig tartott. Itt már másodszor fújtam ki az orrom, ami szintén az ősz beköszöntét bizonyította. A telihold magasan állt a nyugati égbolton, miközben keleten a hajnal első, inkább csak sejthető, mint látható színei mutatkoztak. Fejlámpát nem vittem magammal, de nem is hiányzott, bár a közvilágítás nem működött. Zalabesenyőig nem történt semmi rendkívüli, a kutyák mind aludtak, és autót sem kellett kerülgetnem. A Flextronics előtti mezőt ködfátyol borította ugyanúgy, mint a Kör 2. című horrorfilm egyik jelenetében a tájat... Azt hiszem előbb-utóbb választanom kell a horrorfilm-nézés és a sötétben futás között, mert most sem megnyugtató gondolataim tolakodtak elő agyam tudattalan részéből - csak a gyár látványa, ahol életem túlnyomó részét töltöm, töltött el a biztonság érzésével.

A kanizsai úti kereszteződést túlélve lélekben felkészültem a Karácsony-hegyre és az emelkedő nem is ment rosszul, csak a majori kutyák viselkedtek sokkal bátrabban, mint szoktak - általában elhúzódnak vagy ügyet sem vetnek rám, most viszont két középtermetű kutya megugatott és tétova üldöző mozdulatokat tettek. Szerencsére az agresszív kiabálásom hatására úgy döntöttek, hogy az inas lábam húsa nem éri meg a fáradtságot, ezért testi kontaktus nélkül utamra engedtek. A hegy északi oldalán az utat szépen megvilágította a hold, most nem éreztem halálvágtának a fákkal körbenőtt, sötét, meredek horhosban rohanást - és a térdhorzsolásaim számát sem növeltem.

Egyre erősebbé válik bennem az elhatározás, hogy a Zala Megyei Közgyűlés elé terjesztem: nevezzék át Bozsokot Jégverem-mé, mert mindig itt van a leghidegebb. Megborzongtam, amint a faluba értem, de mivel közeledtem a 12 kilométeres ponthoz, ahol az egy órás időt próbáltam tartani, a gondolataimat csak kevéssé tudta uralni a hajamra lerakódó zúzmara (jó, jó, tudom, hogy ez túlzás) képe.

Csácson és a parkerdőn átrohantam, a felüljárón pedig már egészen világos volt, én is kezdtem felébredni. A sportcsarnok előtti kereszteződésnél szokás szerint meg kellett állnom, utána pedig őrült vágta következett, hogy a pulzusomat újra 80% fölé tornásszam. Még egyet sprinteltem a Kossuth utcán átkelve - olyenkor már elég nagy a forgalom és én gyűlölök autók miatt lassítani, ezért nem marad más, mint Usain Bolt példáját követni, hogy eggyel korábbi autó előtt átszáguldhassak az úttesten.

A futás vége 17.1 km és 1:23:55 lett, a mostani, pulzuskontrollált futóidőszakomban eddig legjobb. Van valami pozitívuma is a hidegnek... amellett, hogy egy ilyen futás után mennyei élmény egy forró zuhany..

Szerdai éjszakai futás

Tölli Tamás közkívánatra írt "pár szót" a szerdai terepfutásról.

Betegség és esti elfoglaltság miatt végül kétfősre olvadt a futócsapat és amikor Endrével találkoztunk, ő is elmondta, hogy rövidebb távot tervezett. Nem bánkódtam, mert a hosszútávú versenyeken is jórészt egyedül futok, őgyhogy nem baj, ha azt is szokom...

Endre elég keményen kezdett, gondoltam nem fogom vissza - nyilván jobban meg lehet hajtani egy 15-18 kilométeres edzést, mint egy 30 km felettit -, aztán amikor visszafordul, majd visszaveszek a tempóból.

A korábbi futástól eltérően nem aszfalton mentünk fel a tv-toronyhoz, hanem a Köztársaság út végénél bevetettük magunkat a négyemeletesek közé, majd egy ösvényen az Alsóerdőbe. hogy minél kevesebbet koptassam a cipőmet aszfalton. Az ifjúsági tábor mellett átkeltünk az úton és az Azáleás völgy bejáratánál a sorompót megkerülve a "tüdőszaggató" emelkedőn egyenesen támadtuk a csúcsot. Azt tudni kell, hogy én eddig csak lefelé futottam azon a lejtőn, talán azért mertem vállalni azt a táv elején - a futómozgást végig megtartottuk, a pulzusmérő közel 100%-ot mutatott a végére. Nesze neked óvatos kezdés! Babosdöbréte felé az előbb aszfaltos, majd poros úton futottunk, különösebb esemény nélkül, csak a port nyeltük szakadatlanul. Endre elkísért Babosdöbréte túlvégéig, ott fordult vissza. Remélem hamarosan egy hosszabb túrán is együtt futhatunk - vagy ha előbb nem, Sárváron a 12/24 órás versenyen.

Innentől egyedül futottam, és azért, hogy időben felfigyelhessek a vadakra és a kutyákra, meg hogy zavartalanul a gondolataimba mélyedhessek, még az mp3-at sem vettem elő a hátizsákból. A gps-en beállítottam az útvonalat, attól nem kellett tartanom, hogy eltévedek - amúgy is már vagy negyedszer tettem meg az utat, és ezért kicsi volt az esélye, hogy elszek a zalai rengetegben. A tempón nem nagyon sikerült lassítani, mind az emelkedőket, mind a lejtőket megnyomtam. A lámpa 2-es fkozatban elég fényt adott, hogy lássam, mi vár rám az ösvényen, állattal az erdőben nem találkoztam - csak riadt vadak megiramodásának hangjai zavartak meg. Az egyik alkalommal eszembe jutott a nemrég látott földönkívülis film, ahol az éjszakai erdőben jelentek meg az idegenek, és elkezdtem akciótervet kidolgozni erre az esetre. Áttörő ötletem nem volt, őgyhogy szerencsére egy ET-vel sem találkoztam - nem vagyok túl jó a rögtönzésben :)

24 kilométer után Hottóra értem, innen 8 kilométernyi aszfalton futás várt rám, az elején sötétben, külterületen, ami nem tartozik a legingergazdagabb élmények közé. Hogy hamarabb túllegyek rajta, innentől még jobban szaporáztam a lépteimet és az út szélén egyensúlyozva futottam Teskándig. Egy autó miután leelőzött megállt és bevárt, aztán egy szó nélkül újra otthagyott, ezenkívül csak a lépéseim számlálása mozgatta meg az agyam. Zalaegerszegre érve már nehezültek a lábaim, bár őgy éreztem, hogy sokkal gyorsabban nem tudnék futni, öt perc körüli kilométereket teljesítettem - ez igazából kevéssé zavart, mert már közel éreztem az otthon kényelmét és a jutalom jégkrémet.

Az este vége 31.8 km lett, 2:46 alatt, ami 5:16-os kilométerátlagnak felel meg. Ez volt eddig a leggyorsabb futásom, ami valószínűleg ennél még gyorsabb lett volna, ha Roland és Sólyom is velünk tart...

Korpics Attilának voltak jó ötletei hosszabb futóútvonalakkal kapcsolatban, szerintem az ősz - a nyaralószezon vége - beköszöntével itt az ideje megvalósítani ezeket. 25-40 km körüli, barátságos tempójú terep vagy aszfaltos futótúrákra bármikor vevő vagyok!