Kávási "vaddisznóképző"

Kicsit későn, de jobb később, mint soha blogbejegyzésem következik

Egyesületünk lelkes kis csapata elhatározta, hogy nem csak elméletben, hanem valóságosan is leellenőrzi a GG (Göcsej Galopp) útvonalát.
Az előkészületek során a levelezőlistánk szinte forrásnak indult a sok levéltől.
Részben a Keszei Család szíves invitálása, illetve a tagok hívást elfogadó levelei záporoztak több napon keresztül

Az Ágit sikerült meggyőznöm, hogy mindenképpen menjünk el, így mi is visszajeleztünk a Bandinak.
A hosszabb hideg után bejött az enyhébb időszak, így mindenki lelkiekben felkészült arra, hogy nagy sár lesz.
Mivel az Ági nem szeret sárban futni, így rám hárult a feladat, hogy lefussam valamelyik távot.
Ehhez a nagy nap előtt elmentem futni egyszer 3km-t, és bebizonyosodott, hogy jelenleg még az is gondot okoz.
Szerencsére a választási lehetőség nagyon jó volt, hiszen a 14km mellett 4km-es távot is lehetett teljesíteni.
Induláskor el is döntöttük, hogy majd azon indulunk.
Az indulás szervezése illetve a spontán csatlakozások miatt valóságos konvoj alakult ki Kávás felé.
Amikor odaértünk a Keszei Család házához, nagyon szívélyesen fogadtak minket.
Pár perces beszélgetés után már neki is indult a csapat.

De addig történt egy apróság a részemről. A szokott stílusom ismét előjött és mondtam az Áginak, hogy jó lesz nekem a 14km is. Nem részletezem, hogy mit mondott, mert hátha a Korpa lemoderálja a bejegyzésemet. Csak annyit válaszoltam, hogy teljesen igaza van.

Ennyi kitérő után el is indultunk a rajthelyre. Először sík terület, majd jött az emelkedő.
A Roli utólag mondta, hogy a mozgásom alapján aggódott, hogy hogyan fogok végigérni.
Ha akkor tudom, hogy mi vár rám, akkor én is aggódtam volna. De így nagyon vidáman vágtam neki a
kalandnak.

És akkor........az első emelkedőnél már bele is folyt a víz a cipőmbe. Na ez nagyon jó lesz, ha így folytatódik. De kiderült, hogy ez csak a bemelegítés volt, a java csak ezután következett.
Jött, jött és jött a sár és sár és megint csak sár.
De ha a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók elhatároznak valamit, akkor azt végre is hajtják.
Kiadták a jelszót: Minden ember számít, egyet sem hagyunk ott.
Nagyon áthatotta a légkört az igazi közösségi hangulat.
A Keszivel még elnökségi ülést (értsd: sárdagasztást) is tartottunk. Tamás a kezembe nyomott egy csokoládét, mivel nem ismertem (ezt a fajta csokit), véletlenül majdnem elvettem Tőle az egészet. Bandi is jó házigazda módjára lemaradt mellém. Krisztivel is sikerült jót beszélgetnem, de megkértem, hogy fusson csak a saját tempójában, nehogy lemaradjon.
A többiek a bevárós taktikát követték. Egy-egy szakaszt lefutottak, majd bevárták a legutolsót.
Egyszer véletlenül megelőztem a Keszit, így meg is lettem gyanúsítva, hogy eddig biztos a hátamon hoztam. (ha kellett volna, akkor megteszem, de inkább én ültem volna fel)

Volt egy frissítő állomás is. A bödei favágók megkínáltak egy pohár boros kólával. Még cukkolták is egymást, hogy valaki jöjjön velem.
Az utolsó szakasznál mindenki kámforrá vált, így igazából valami piros jelzést követve futottam.
Az egyik pincénél megkérdeztem egy bácsit, hogy látott-e erre futókat, erre megkérdezte, hogy kérek-e egy pohár bort. Megköszöntem, hogy nem és futottam tovább.
Jött egy 4-es elágazó, mindegyikhez valamilyen hegy volt írva. Na ez alapján hogyan döntsem el, hogy merre. Az egyik pincénél megkérdeztem egy hölgyet, hogy merre. Útbaigazított. Lefutottam egy lejtőn és elfutottam valamilyen üzem (talán az lehet) mellett. A kutyák nagyon ismerősnek tűntek, így még a főút előtt visszafordultam. Akkor már a kerítés is ismerős volt. Eszembe jutottak a Keszi szavai, hogy a Bandiék háza felett érünk ki. Visszafelé menve, meg is találtam a sorompót és visszamentem az autóhoz. Nekem a "futott" táv 16,6km lett, Az Ágiék ott vártak Azt mondta, hogy többen is beértek már, volt aki továbbment a kis körre. De azt is mondta, hogy mindenki a másik út felől érkezett. Valószínűleg le kellett volna futnom a rajthelyig és a másik irányból visszajönni.
A Kriszti és a Bandi nagyon jól felkészültek a vendégfogadásra. Nem is akarok nagyon belebonyolódni, hogy mi minden volt. Párat azért felsorolok: pizza, répatorta, narancs, sör, forralt bor, stb. Ezúton is nagyon köszönöm a vendéglátást.
Ha jól számoltam, akkor 16 fő vett részt összesen a 16 illetve 5km-es távon.
Lányok: Kriszti, Évi, Brigi +2lány (sajnos a bemutatkozás kimaradt), Vali, Timi,
Fiúk: Bandi, Keszi, Sőlyom, Tamás, Endre, Roli,Olivér, és én.
A 16. a hozzászólásban jön

Jövőre is megyek :)

Hévíz-Zalaegerszeg, avagy első bizonytalan lépéseim a túrafutás világa felé

Történt ugyanis, hogy egyik főiskolai évfolyamtársam (persze nem jelenlegi, hisz már benne vagyok a korban) meglátogatott és megkért, hogy kísérjem el egy hévízi teremtornára, ha szeretném, akkor játékosként, de engem még inkább az onnan való hazafutás gondolata vonzott.

Nem kifejezetten a 76-os főút életveszélyes útpadkájának megfutása iránt éreztem olthatatlan vágyat, hanem Nemesbük felé nekiindulva, onnan át Kehidára, majd az idei Megyefutás útvonalán haza, magyarán árkon bokron át, szerepelt a terveimben. Bár a távnak talán csak olyan 15-20%-a jelentett effektív terepfutást, időben jó 40% telt el a szó legmocskosabb értelmében sárdagonyázással.

Amit vittem magammal: gázspray-es kutyariasztó, 1 marcipánrúd, 3 aszaltgyümölcsös szelet, Ka-Mg por, telefon, pénz és néhány buszjárat indulási adatai a legkülönbözőbb istenhátamögötti falvakból indulva, biztos, ami biztos. Remek futóidőben (elhelyezkedéstől függően 5-13 fok, napsütés) indultam neki a közel maratoni távolságnak Nemesbük irányába, ami a kis körforgalomnál jobbra való kanyarodást jelentett. Ez lényegében először 7km-nyi aszfalt ismeretlen útvonalon, bemelegítésnek hatott, az is volt.

Egy kis kitérő: leginkább kutyatámadástól tartottam, főleg a települések környezetében. Az elsőt épp egy Nemesbük előtti telepnél úsztam meg. Ilyen helyeken általában nagytestű agresszív keverékek, hosszú láncra kötve és kerítés mögül kapnak támadási ingert futó (kerékpáros) láttán. No, itt se lánc, se kerítés, csak az inger. Végül szerencsére nem követett a dög, és így magam mögött hagytam a veszélyt. Az az igazság, hogy a riasztómban azóta nem igazán bízok, mióta pár hete kettőből nulla találati arányt könyveltem el egy támadó kis korccsal szemben.

Nemesbük után közel 2km terep Kehidára: mondjuk azt, hogy futható földút, kevés mocsaras szakasszal, ez némi reménnyel töltött el, mégha egy tövises bokor sebeket is ejtett rajtam. Aztán a fürdő mellett elhaladva a Zalacsány-Zalaszentgrót átkötőútra érkeztem (itt ittam 2 korty vizet a közkútból), hogy aztán 6 km múlva Kallósd következzen, ami zsákfalu jellege okán ismét csak terepben végződött.

Itt kezdődött a haddelhadd: az még hagyján, hogy egyszerre 6 veszti típusú kutyát sétáltató anya-fiú pár borzolta a kedélyeimet (az összes egyszerre akart megtámadni, de úgy hogy kisfiút a rábízott egyetlen egyed is egyszerűen elhúzta a sárban), utána 2-3 km-en át olyan szakasz következett, ami vagy emelkedett vagy lejtett és a felső 2 centis réteg olyan csúszós felületet képzett az agyagos talaj felett, hogy lényegében minden lépésemben benne volt a mocsárba dőlés lehetősége. Az út melletti rész használhatatlan volt futás szempontjából, mert faágakat pakoltak oda korábban lelkes favágók. Igy haladtam, illetve csúszkáltam, miközben a cipőim bruttó súlya a szakasz végére a nettó többszörösét is elérte.

Következett 21,5 km-nél szülőfalum, Bezeréd, ahol odakészíttettem már előre egy flakon izotóniás italt, hisz itt már jelentős folyadékveszteséget könyvelhettem el. A megállást némi pisiléssel megtoldva súlytöbblet nélkül folytattam utam, így pár kilométer múlva bele is vághattam a Nemesapátira átkötő két domb megmászásába.

Az elsőnél jobbnak láttam egy ismeretlen füves részen letudni a mászást, mert a szántóföldön a reménytelennél is reménytelenebbnek látszott a haladás: bokáig történő belesüppedés után kellett volna egy 15% körüli emelkedőn előrejutni. Ennek következtében el is tévedtem egy bozótosban, de végül csak kijutottam a szántóföldre, ahol aztán eljátszottam a fenti süppedős jelenetet, itt pár percig nem tudtam a futómozdulatot sem tartani.

Ezek után jöhetett (ezúttal lefelé) a megyefutáson pokoli bögölyjárással tarkított meredek, ahol a mocsárban csak a gravitáció vitt előre, nem is a határozott futómozdulat, mert az azonnali taflázásban csúcsosodott volna ki. Ekkor egy meredek emelkedő jött hasonló terepviszonyok mellett, nem is vagyok biztos benne, hogy a 8perc/km sebességet itt tartani tudtam, örültem, ha nem csúszott ki alólam a talaj. Ez egyszer történt végül meg, de szerencsére a kezemet kellett csak letennem.

az első részleges megtisztítás utáni hadiállapotok

Végre beértem Nemesapátiba, ám itt meg jó pár közepes testű kutya bújt ki az ócska kerítésük alól, és ha nagyon akaratak volna, falkában támadhattak volna meg. Szerencsére ez elmaradt, így ezután már inkább az olthatatlan szomjúság kínzott olyan 30km magasságában. Innen Alsónemesapátit és a 76-os főútat vettem célba, egyrészt mert a Pethőhenye-Csács között belvizes dagonyát nem kívánta egyetlen porcikám sem, másrészt naívan bíztam a falu közkútjában, ami sajnos télen mint kiderült, nem működik.

Arra gondoltam, kiérek a főútra, majd felszállok egy buszra (bár az kérdéses volt számomra is, hogy létezik-e az a buszsofőr, aki abban a mocskos mivoltomban felenged a járatára), mert az utolsó pár kilométer folyadék nélkül több kárt okozna, mint hasznot. Végül a sarkon lévő nem-tudom-mi-a-neve étterem kisegített egy kétdecis Epres Cappy-vel, ami már az autók között behúzott a célba, azaz Csácsba.

38,0 km lett a táv 3h23m alatt (5’20”), 144-es pulzussal.

Különösebb “károkat” nem érzek egyelőre magamon, némi fáradtság természetesen tapasztalható, de semmi izomláz, ami a közelmúlt fényében több mint bíztató. Összességében főleg a Nemesapáti előtti terepet szenvedtem meg leginkább, no és a víz hiánya kishíján feladásra kényszerített a végefelé. De végül az a kevés szénhidrát is elegendőnek bizonyult az utolsó 5km-re, amit a folyadékkal magamhoz tudtam venni.

Beszámoló a kávási közös edzésről

Dr Keszei András írása:

Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a mai kávási eseményen való részvételt. Nagyon örülünk, hogy ilyen sok ember vállalta az enyhén kedvezőtlen terepen való futást. Kb. mi is 10-kor indultunk a GG verseny kezdőpontjától először a 14-es körre. Nem túl erős, de lendületes tempóban vágtunk neki a Szabó-hegynek. Rudi félelmei már itt beigazolódni látszottak, a hegyi út sáros volt, pedig még néhány hete kavicsosnak látszott. Kurta majorig gyenge, utána erős dagonya óriáspocsolyákkal. Németfaluig aszfaltos-pocsolyás. Lefelé szokott jobb lenni az erdőben, most nem annyira: itt meg a kidőlt fákat kerülgettük. Volt néhány parádés rittberger is néhányunk előadásában, így Bödébe már elég csatakosan érkeztünk. Itt a faluban vidám hangulatú favágók spontán frissítőállomásához értünk, Keszi és Asi élt is a fehérbor-kóla kombó által nyújtott lehetőséggel. Hazáig már csak az emelkedő-dagonya párossal kellett megküzdenünk és a Kávás-hegyi panoráma megtekintése után már meg is érkeztünk. Az igazán kemény arcok még megtették a kis kört is.

Addig Kata lányom megfőzte a forralt bort (tényleg),megsütötte a pizzákat (átvette a futártól). Talán elmondhatom, hogy a futás utáni frissítés is jó hangulatban telt. Képek : (sajnos a futásra nem vittünk fényképezőgépet, de a cipőfotók magukért beszélnek)

Képek

Németh Janinak mi is boldog szülinapot kívánunk!!!

Üdv. Bandi

Szilveszteri futás beszámoló (Tölli Tamástól)

Csodálatos az emberi elme azon tulajdonsága, hogy önmagát megvédje. Széles körben ismert jelenség a diákok vizsga előtti dorbézolása vagy takarítás iránti eltökéltsége - mindez csak azért, hogy aztán erre foghassák az esetleges rossz eredményt.

Talán ez is munkálkodott bennem, amikor a hegyimaraton hetének hétfőjén elszántam magam egy 46 kilométeres terepfutásra, de az is igaz, hogy már nagyon kimozdultam volna (és a badacsonyi kirándulás túl rövidre sikeredett) és a túra gps-szel is meg akartam szolgáltatni az árát. Az eredmény mindenesetre egy eléhezéssel-szomjazással súlyosbított, kellemesnél mindenképpen erősebb fáradtság. Hét közben nem is futottam már, csak szerdán bicikliztem bő egy órát, hogy a szív-érrendszeri stimulus ne maradjon ki túl sokáig.

Csütörtök este jól éreztem magam, az időjárás-előrejelzés szerint előkészítettem a másnapi ruhát (téli nadrág, rövidujjú + polar felső + futószéldzseki, sapka, vastag kesztyű) és családi nyomásra egy órányit bowlingoztam. Itt sikeresen elkerültem a húzódást, ráadásul mindkét körben első lettem.

Péntek reggel nem voltam csúcsformában. A hétórás kelés ugyan nem okozott gondot, de már éreztem a jobb karom és a tenyerem és valahogy a lábaimat sem éreztem igazán frissnek. Komótosan készülődtem és csak 8:40-kor indultam el a Deák iskolához, lassú, bemelegítős tempóban kocogva. Még mindig nem éreztem az átütő erőt, ezért a "tempósan kezdek aztán majd' lesz valami" taktikán gondolkoztam. Eközben volt egy kutyakalandom, pontosabban nem nekem, hanem egy középkorú kerékpáros. Az első vizslaparki ház melletti kerékpárútra kanyarodtam és jobbra húzódtam, mert szemben egy biciklis haladt. A járdától balra egy bőrszerelésbe öltöztetett, tömzsi, bamba kutya nyáladzott a távolba bámulva, a gazdájá nem volt a közelben. Nem tartottam tőle, mert úgy tűnt, a lélegzetvétel minden mentális kapacitását lefoglalja. Aztán egyszercsak mégis elindult felém - pont akkor, amikor a kerékpáros odaért hozzá. Innentől ismerős volt a szituáció: a kerék megakad a kutyában, a biciklis elesik, a kutya ez esetben, hang nélkül odébbáll. Ekkor előkerült az eb gazdája is, akivel együtt felsegítettük a jóembert, aki szerencsére nem sétült meg és némi morgás után folytatta útját. Ez az esemény kicsit felrázott és már nem is éreztem annyira lehangoltnak magam.

10 perccel 9 óra előtt érkeztem, a nevezési asztalnál hosszú sor állt. Kitöltöttem a papírt és végigvártam, amíg előttem mindenkit regisztrálnak, aztán átvettem a 163-as rajtszámot és mielőtt kivonultunk volna a buszmegállóba rajtolni, válottam pár szót az ismerősökkel. Sokat nem tudtam meg a 2010-es maratoni indulókról, ezért csak a korábbi információra ahgyatkoztam, miszerint gyorslábúak részvételére lehet számítani. Reálisan értékelve a tavalyi második helyem annak volt köszönhető, hogy az erős futók sérültek voltak, most nem vártam dobogós helyezést, inkább csak a 3:30-as cél elérését.

A hagyományoknak megfelelően együtt indult a három táv mezőnye és szokás szerint előreálltak a gyorslábó 10 km-esek, én pedig a hátsó harmad elején végeztem pár lazító mozdulatot és indítottam el az mp3 lejátszót. A rajt pillanata ki is maradt számomra, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy előttem elindulnak, én pedig követtem őket.

Jövőre ambíciózusabban kell rajthelyet választanom. A Becsali út előtti síkon végig előzgettem, sokszor le kellett mennem a fűre vagy nagyobb kerülőt tennem, hogy se hirtelen leleassuló futót, se kisgyerekét sétáltató hölgyet ne üssek el. Az emelkedőn 92%-os (175 bpm) pulzusra próbáltam beállni, ez gyakran 93%-ig is emelkedett, de alapvetően sikerült tartanom az intenzitást. Tavaly 87%-os átlaggal teljesítettem a maratont, most kicsit magasabbat terveztem - hogy mennyire bírom, az a táv második felében derül ki.

Tapasztalt csapat indult 2010-ben, csak egyetlen srác volt, aki a 10 kilométeres táv elejére túl nagy tempót választott és bele kellett sétálni a városon kívül, az erdős részen. Igyekeztem lelket önteni belé és ő próbált felzárkózni, de két-három próbálkozás után lemaradt. A tv-torony mellett deres fák és köd fogadott. Épp senki sem futott a közvetlen közelemben, ezért a távolabbi futókra koncentrálva próbáltam minél energiatakarékosabban lezúdulni a Panoráma úton. Az alsóerdei kerékpárút és az aranyoslapi út még nem hozott előzést, de a Jánkahegyre felvezető meredekebb szakaszon már megfogtam egy-két embert. Talán épp elhaladtam a kereszt mellett és rátértem az aszfaltos útra, amikor Keszei András mellé értem, akivel jót beszélgettünk a Mátyás király utcai lejtőig. Ő ott óvatosan jött le, én pedig nekieresztettem. Már korábban is megfigyeltem, hogy szinte csak lejtőn tudok előzni, de akkor nagyon. Emelkedőkön vagy lemaradok, vagy tartom a tempót hasonlóan erős ellenféllel, de amint lefelé fordul az út, és bátran engedem neki, legyen az aszfalt vagy könnyű-közepesen nehéz terep.

A Volán telepig még egy futót megelőztem, aztán a Flextronics előtt felért rám András. Ő az emelkedőket és a síkot nyomta jobban, ráadásul 24 km-es távon indult, tehát már túl volt a felén. A botfai kereszteződést lassítás nélkül abszolváltam és meg sem álltam a Karácsony-hegy tövében levő frissítőpontig. Jánkán nem álltam meg, mert tavaly is forró teát akartak ott rámsózni, természetesen úgy, hogy én szedek magamnak a nagy fazékból. Most nagyon jól esett a cukros tea és a két darab banán, ami liberálisabb helyen banánfagylaltnak is elment volna, olyan hideg volt.

A Botfa és Bozsok közti dombhát rendszeres edzéseim helyszíne, ezért nem okozott meglepetést egyik emelkedő sem és a lejtőt is jól megfutottam. Egy hátizsákos srác még mindig előttem volt, egy kék ruhás pedig a mobiltelefon átjátszó torony előtt futott el mellettem úgy, mintha álltam volna. Ők előttem vagy 100 méterrel futottak a bozsoki egyenesben.

A frissítőállomás nagyon kellemes meglepetés volt. Öt méterről kiáltottam, hogy vizet kérek és azt is kaptam - langyosat. Ez nagyon jó volt, mert egyrészt nem éreztem úgy, hogy mindjárt lepattog a zománc a fogaimról, másrészt kicsit átmelegített. A körforgalomnál bosszúsan vettem tudomásul, hogy mindkét előttem futó jobbra kanyarodik. Hogy előttük hány maratoni távos haladt el, abba igyekeztem nem belegondolni.

Erős volt a kezdeti tempó és ezt éreztem is. A lábaim már kezdtek elnehezedni és borúsan gondoltam az előttem álló rövid, de meredek csácsi emelkedőkre. Nem volt mit tenni, azért nyomni kellett. A csacsitelkeknél jobbkanyar, siratófal, aztán balkanyar és hosszú, enyhén emelkedő földesút, ami meredekben végződött. Ahogy a kalózzászló mellett elhaladtam (a zászlóból már csak hénány foszlány van meg, de felismerhető, hogy még ugyanaz, amin öt éve ott virított a halálfej), felismertem, hogy asics cipőben fut a hátizsákos srác. Ez nem csak azért vidított fel, mert japán-mániás vagyok, hanem mert azt is jelentette, hogy lassan beértem. A meredek, tégladarabokkal telepakolt, bokatörő szakaszon el is futottam mellette és a kanyar utáni frissítőállomáson sem veszíettem annyi időt, hogy utolérjen.

A toronyhoz vezető emelkedőt leküzdve jó hangulatban futottam, a henye-hegyi kápolnánál azonban egy kirándulócsoportba futottam, akikkel vagy tíz szabadon kóborló kutya volt. Futás közben nem szeretek kutyával találkozni, mert ritkán barátságosak és most nem győztem mindenfelé pislogni, hogy mind a tizet szemmel tartsam. Sétára váltani nem akartam, de küzdeni sem. Szerencsére mindegyikük jól nevelt volt és incidens nélkül megúsztam a szituációt.

Három lejtő és két emelkedő után a csácsi városrészbe értem és itt éreztem, hogy nagyon hosszú lesz az utolsó 12 kilométer. Furcsa, görcshöz közeli érzés volt a bal vádlimban és éreztem, hogy lassulok. Eközben a pulzusszám 88-89%-on állt, tehát az egyetlen ok a fáradtság volt. Ekkor már biztos voltam abban, hogy túl gyorsan kezdtem és nagyon fogok szenvedni a végéig. Az Apocalyptica Metallica-albuma véget ért és ahogy Gólyadombnál kiértem a városból, már az Aerosmith legjobb számai adtak némi felüdülést. A félrehúzódó autóknak még mindig intettem, de mosolyra egyre ritkábban volt energiám. Igyekeztem magamba fordulni és a gondolataimba merülni, hogy ne kínozzon annyira a fáradtság.

A bútorgyári frissítőnél még megittam egy teát, de szőlőcukrot nem vettem. Talán egy banán jólesett volna, de inkább semmi. A gondolataimat teljesen a Gógánhegy és Egerszeghegy emelkedői töltötték meg. Síkon - úgy éreztem - vánszorogtam, nem hittem abban, hogy fel tudok futni a meredekeken. Győzködtem magam (számomra presztizs egy versenyt belesétálás nélkül teljesíteni, sikerült a hétfői 46 kilométerest is), de az erő nem volt velem. Az Opel-kereskedés melletti emelkedőt még megcsináltam, de a gógánhegyi emelkedőbe bele kellett sétálnom. Egyszerűen nem voltam képes 89% fölé tolni a pulzusom, ezzel az intenzitással viszont gyors gyaloglás járt együtt. Mentem, ahogy tudtam, és csak a visszalevő távra koncentráltam. Ahol nem emelkedett az út, ott futottam, egyébként sétáltam. Egerszeghegyen megelőzött egy srác. Először azt hittem, hogy a hátizsákos ért utol, de mégsem. Nem tudtam tempót váltani, ekkor már csak az órával harcoltam. A hosszú lejtőn 200 méternyire nőtt a távolság, ezt tartani tudtam, de nem volt bennem semmi plusz, ami közelebb vihetett volna hozzá. A Platán sor most is hosszú és küzdelmes volt, de itt már tudtam, hogy legalább a 3:30-on belüli célt teljesítem. Végül tapsvihar kíséretében 3:27:24 elteltével jelentkeztem az asztalnál. Mivel a parkerdei kerékpárúton rengeteg futócipő-nyomot láttam, úgy gondoltam, sokadikként értem be, ezért meglepetést okozott a felismerés, hogy harmadik lettem. A kékruhás srác győzött 3:20-as idővel, második az utolsó emelkedőn előző srác lett, 3:25-tel.

A pulzusátlagom 89% lett, tehát intenzívebb futással rosszabb eredményt értem el, mint tavaly. Akkor sem voltam felkészültebb és ugyan most hidegebb volt 2-3 fokkal, de inkább a helytelen tempóválasztás lehet az ok. Jövőre újra próbálkozom, a megcélzott pulzus 88%.

Mountain Man futás 24km 2010-12-31

Könnyű belátni, hogy egy amatőr futónak az óév tökéletes búcsúztatása nehezen képzelhető el futás nélkül. Ha mindez pedig futóversenyben ölt testet, az már tényleg az álmok netovábbja ...és ha ezek után egy frissítő úszás, kis szaunával és gőzfürdővel vegyítve teszi tökéletessé a napot, már nem is bánjuk, hogy megint egy évszámmal öregebbek lettünk. Felfoghatjuk ezt úgy is, hogy csak közelebb kerültünk egy másik, kihívásokkal teli age grouphoz.

Na de félre a mellébeszéléssel, lássuk mi történt a versenyen, hisz immár 16.-szorra rendezték meg a Mountain Man futást, ami már így önmagában nézve is több, mint tiszteletre méltó számadat. Nem tudom, született-e idén részvételi rekord, de az mindenképpen jelzésértékű, hogy a tornateremben alig lehetett mozdulni a nevezésnél.

Számomra az előzmények ezúttal távol estek a bíztató kategóriától, ám gyatra forma ide vagy oda, az indulásom nem lehetett kérdéses. Arra gondoltam, hogy megfelelő erőbeosztással 2 óra alatt le tudom majd kocogni a 24km-t, illetve inkább úgy helyes, hogy ha már tudom teljesíteni a távot, akkor az 2 óránál tovább nem fog tartani, mivel 5 percesnél gyorsabb kilométerekkel futok.

Több egyesületi tag is a távomon indult, így egy ideig legalábbis biztosan számíthattam rá, hogy látok majd ismerőst a közelemben. A TV-torony emelkedőt igazán csak takaréklángon futottuk meg a Hegyi Petivel, majd a lefelén a józan ész határain belül már valamennyire engedtem neki. Előttem a Devecseri Bálint (10km) és Sólyom (24km) haladtak, én pedig összetett ötödikként mögöttük.

A Jánkán végül felfutottam a Sólyomra, de a Botfáig vezető síkon újra csak elment némileg, mert nálam már jelentkeztek az izomláz összetéveszthetetlen jelei, amitől a néhány nappal korábbi futásaim alapján jogosan tartottam. A főút kereszteződésénél már több mint 5 perc hátrányban voltam korábbi önmagamhoz képest, nem mintha ma ez lett volna a mérce.Érdekes módon nem paráztam a Botfai hegytől, éreztem, hogy nem lesz vele gond, inkább a hosszú lefele (!) és az utolsó 5km aggasztott, mert az már azon a távon kívül esett, amit régen nem futottam.

Ennek ellenére a lejtő közepén sikerült elfutnom a Sólyomtól és onnan már megtartottam a célig az előnyömet, de túlzás lenne azzal dicsekednem, hogy a vége amolyan örömfutás lett volna. Örültem, hogy beértem. Az 5345. kilométerem a Göcseji úton egyben az utolsó is volt 2010-ben.

Az időm (1:51, 4'38"min./km, 167-es pulzus) olyan 8-10 perccel maradt el az ideális esetben elvárhatótól, ami különösen annak fényében bosszantó, hogy a győztessel nagyot meccselhettem volna az elsőségért, aki ráadásul meg is döntötte a tavalyi pályacsúcsomat – teszem hozzá, teljesen megérdemelten. Innen is gratulálok a Gadányi Bálintnak, nagyon mélyről, súlyos betegségből felépülve nagyon gyorsan visszatért a formájához, előre várom a tavaszi közös vesenyeinket (ezt veheti fenyegetésnek is :-) ).

Eredmények.

Az eredményhírdetés után uszodai örömök vártak a futókra, finn szaunát és gőzfürdőt is bárki igénybe vehetett és kereslet is akadt dögivel.

Gratulálok minden teljesítőnek, remélem, olvashatunk még mástól is beszámolót.