Spar Budapest Maraton

Egy nem túl hosszú felkészülési időszak után tűztem ki magamnak a célt, hogy PB-t fussak  maratoni távon. Pontosan az edzéstervet követő munkát csak az utolsó 4 héten végeztem, előtte inkább csak éppen aznap eldöntve a tempót és a távot. A megemelt edzésadag 20-30 kilométeres hosszú futásokból és rövidebb résztávos edzésekből állt. Nem is nagyon éreztem különösebb formajavulást, mint tavaly év vége felé.

Eredetileg nem is a Spar Maratonra akartam menni - inkább grazi volt tervben -, de Kriszti futott a szeptemberi félmaratonon és nagyon dicsérte a helyszínt, a szervezést és a hangulatot. Egy nappal korábban átvettük a rajtcsomagot, tésztaparti, alvás után másnap érkeztünk  rajthoz. Eltérően a többségtől övvel futottam, benne a nyáron jól bevált iso-szénhidrát folyadékkal és 3 tasak zselével. Rajt előtt másodikra sikerült is beállnom a vállalt tempónak megfelelő területre és nem kicsit izgulva meglepően hamar már Hősök terén futottunk sok ember biztatását hallva.
Az elején  a tervezett pulzus-tempó viszonyt jól sikerült tartanom, (85%-4.45) még jó volt hőmérséklet is. A körülöttem haladókat nem figyeltem, annyit  láttam, hogy a nagy létszámból következően is állandóan cserélődnek körülöttem az emberek. Kriszti mondta, hogy nézzek azért körül, mert így az ember autók nélkül ritkán látja Budapestet meg a hidakon átfutva érdekes látvány a több ezer futó. Félmaratoni távig ez működött is, több helyen lelkesítő zene, operaházi kórus szórakoztatta a futókat és sokan szurkoltak.
A nehézségek olyan 28 km után kezdődtek, amikor kisütött a nap és volt egy emelkedő a Margit-hídra felfelé. Ez a két dolog kizökkentett, korán jött holtpontként éltem meg. A Margit-szigeteken a lejtő és az árnyék visszahozott egyik kicsit, de 33 km után már emelkedett a pulzusom (90% fölé) és a remélt 4.50-es tempó fölé csúsztam. Érdekes, de a jóval melegebb időben futott keszthelyi verseny pulzusértékénél (ahol 19 km-nél már megvolt a 90%) alacsonyabbat is szubjektíve rosszabbul éltem meg. Innentől nem érdekelt a külvilágból semmi, (a zene már csak idegesített ) csak számoltam a lassan fogyó kilométereket. Bevinni már csak vizet kívántam, meg persze végre beérni. A végén még sikerült néhány embert "lehajrázni" és életem max. pulzusával befutni. Akkor azt hittem,hogy
meg se lett a terv és jól beégettem magam facebookos vállalással, de aztán rájöttem hogy a bruttó idő csúszott csak ki és megvan életem legjobb ideje: 3:24.20.

Helyzés: 54/596 korcsoport szerint.
Rövid (hosszú) pihenő, görcsölő vádli nyújtása (köszönet Krisztinek) és befutócsomag folyadékkészletének felélése után jöttünk haza.

 Az idén második maratoni futásom volt a budapesti, tavasszal a Keszthelyi Kilométerek volt az első idei. Más céllal, különböző felkészültséggel és elvárásokkal indultam. Az akkori időmön 10 percnél többet tudtam faragni. Tavasszal tudtam, hogy meleg lesz, készültem is rá, az elvárás magammal szemben is más volt, illetve könnyebben el tudtam engedni, hogy nem lesz meg a célidő.  Most meglepett a hirtelen jött meleg és valószínűleg nem ittam eleget és egy kicsit kiszáradtam a végére.
Azt gondolom, hogyha még akarok faragni ebből az időből, akkor 12 hetet kell végigedzeni és nem négyet és nem akaraterővel pótolni az el nem végzett edzésmunkát. Szerintem tavasszal nekilátok.

Mátra 115 félig (Lőrincz Endre írása)

Mátra 115 félig

Régi tervem volt már, hogy a Mátra 115 teljesítménytúrát teljesítsem. Pár évvel ezelőtt már meg próbáltuk, de nem sikerült (kicsúsztunk a szintidőből) és átneveztünk a 88-ra amin szintidőn belül sikerült beérnünk. Rá egy évre elmentünk az 55-ös túrára, ezt sikeresen teljesítettük, és másnap még kék-túrázni is volt időnk. Idén Rudi barátommal vágtunk neki a feladatnak. Nagyon akartam, hogy sikerüljön, sokat készültem rá még azt is megterveztem melyik ponton mikor kell megjelennünk. Beneveztem egy 24 órás futásra is, csak azért, hogy legalább annyi km lefussak amennyi a táv. Túrára még ennyit nem készültem.

Közeledett az indulás napja, pénteken utaztunk le Nagyrédére, ahol Piroska néninél volt a szokásos szállásunk. Holnap reggel innen visznek ki minket Kisnánára. Egész nap vezettem, így jól esett végre lepihenni, és a holnapi nap előtt is célszerű volt hamar nyugovóra térni.

Szombaton reggel 5.00-kor keltünk felszerelésünk már össze volt csomagolva, így gyors reggeli után már indultunk is. Kisnánán a várnál volt a rajt, itt is kellett regisztrálni. Elsők között érkeztünk, így gyorsan végeztünk. A legnagyobb problémát az esőkabát kérdés okozta, vigyünk – ne vigyünk, végül ijesztésnek bent hagytuk a hátizsákban. A hangulatot dobszó és egy fúvós hangszer fokozta.

Egyre gyültek a túrázók, míg végül elindították a társaságot. Idén két távot rendeztek meg a 88-t és 115-t. Sokan sokféle felszereléssel vágtak neki a távoknak, volt aki szinte csak rövid nadrág és pólóban indult, volt aki kisebb, nagyobb hátizsákkal készült. A kezdeti lendület után mindenki be- állt az általa gondolt tempóra, így az első km után lassan fogytak a sport társak körülöttünk. Első ellenőrzőpont Oroszlánvár ide 12 perc csúszással érkeztünk, igaz közben volt egy titkos ellenőrzőpont is. A következő ellenőrzőpont Kékestetőn volt 9 km távolságra és 738 m szint különbséget kellett legyűrnünk. Oroszlánvártól lejtett az út, de rövid idő múlva ismételten felfelé haladtunk. Ezt a szakaszt viszont fél órás előnnyel zártuk 10.15 helyett 9.41-kor pecsételtünk. Sas síháznál terülj-terülj asztalkánk volt, el se tudom mondani mi minden közül válogathattunk ételben, italban. Feltöltöttük a gyomrunkat egy kis utánpótlással, majd rövid szusszanás után indultunk is tovább. Következő ellenőrzőpont Parádsasvár ismételten közel 9 km a szint csak 108 m. Kékesről levezető út viszont elég meredek volt. Rudinak és nekem is sikerült egy kisebb ,,perecelést” bemutatnunk, én kezdtem a sort bár inkább gyorsan leültem és a fenéken csúszás technikáját követtem, utána Rudi barátom már merészebben adta elő és az oldalán sikerült csúszni a lejtőn lefelé. Összeszedve magunkat egyenletes kocogással már minden gond nélkül értük el a pecsételő helyet. Hiába mentünk lefelé az út meredeksége miatt a félórás előnyünket tudtuk megtartani. Itt megint volt minden ami a frissítéshez kell, ezeket igénybe is vettük indulás előtt. Kemény szakasz következik ezután fel Galyatetőre, igaz a távolság csak 5 km, de 583 m szint különbséget kell megmászni a Kis Lipót formájában. Nagyon szép szakasz az ember sokszor kíván visszanézni, főleg mert addig is megállhat felfelé kapaszkodtában. Galyatetőre felérve továbbra is fél órás előnyben voltunk a kitűzött menetidőhöz képest, itt egy rövid pihenő is be volt tervezve, amit a meleg leves és egyéb finomságok is indokolttá tettek. Az elkövetkező szakasz szinte egészében lejt, Mátraalmásig csak

46 m szintemelkedés van, de a terep lejtése szintén elég meredek – elég fárasztó a lefelé menet is. 3 km-t viszonylag gyorsan megtettük és ismételten kapaszkodhattunk vissza fel Galyatetőre. 4 km-en 434 m szint különbség, szinte egész végig hegymenet olyan szinten, hogy Galyavárnál kézzel húztuk magunkat fel a sziklákon keresztül, majd később ismételten egy titkos ellenőrzőponton keresztül jutottunk vissza, Galyatetőre. Itt megint kaptunk levest, volt gyümölcs és még sok minden amivel az elégetett kalóriákat tudtuk pótolni. Itt kezdet el a kis ördög dolgozni az agyamban, hogy én ágyban akarok aludni, és nincs kedvem az éjszakában kóborolni. Kaptam egy sört és ez kicsit rendbe rakta a lelki egyensúlyomat, így tovább indultunk. Mátraháza a következő pont kb. 8km és 367 m szintemelkedés várt ránk. Jó ideig lefelé vezetett az utunk és ismét érintettünk egy titkos ellenőrzőpontot, majd következett az emelkedő amin keresztül jutottunk fel Mátraházára. 15.28-kor értünk fel és 16.00 óra volt a tervezett így a fél órás előnyünk még meg volt továbbra is. Erről a pontról nagyon nehezen indultam már tovább és az éjszakai gyaloglás elleni nem tetszésem egyre erősödött. Innen viszont csak lefelé vezetett utunk Lajosházáig ami kb 5 km távolságra volt. Viszonylag hamar elértük, bár útközben folyt a víz továbbra is a lábunk alatt. Ez egész túránkon végig kísért minket, a hőmérséklet jó volt, hol borús hol napos, de az ösvények nagy részén folyt a víz. Sólyom barátunk biztos sikongatott volna örömében, bár itt csak csúszik a sár és nem ragad. Lajosháza előtt a hídon zubogott át a víz, így vizes lábbal érkeztünk be Lajosházára. Ezen a helyen még dinnyét is kaptunk. Az ellátás végig nagyon magas színvonalú volt és a rendező-segítők is nagyon vendégszeretőek, kedvesek voltak. Itt volt az a pont ahol eldöntöttem, én pedig éjszaka nem gyalogolok, Mátraszentimrén úgy is találkozunk az asszonyokkal és Laci barátommal, ágyban alszom ma éjjel. Rudi ment volna tovább, de úgy gondolta egyedül neki sincs kedve, így ő is a megállás mellett döntött. Gyenge 9 km 513 m szintemelkedés várt még ránk. Ahol lehetett ott futottunk kényelmes tempóban, emelkedőkön gyalogolva gyűrtük le a távolságot. Ez a szakasz viszont egész jól sikerült 19.30-ra terveztük az érkezést ezzel szemben 18.16-kor pecsételtünk. Sajnos rajtam teljesen elhatalmasodott az ágyban alszom érzés, így gyorsan be is jelentettem itt kiszállok.

A túrát 60,54 km-rel és 3405m szintemelkedéssel zártuk 11 óra 16 perc alatt mentünk végig ebből

1 óra 53 perc állás idő volt. Jó tempóban haladtunk végig, fizikailag is rendben voltunk, a frissítésekre és tápanyag utánpótlásra is figyeltünk, sajnos ezen a napon én voltam a gyenge láncszem, fejben gyenge voltam nem tudtam élvezni a túrát, hiába készültem rá annyira (lehet túl rá is görcsöltem). Nagyon nehéz, kihívásokkal teli útvonal ez, még vissza lett volna 64 km és kb. 3200 m szint. A tavalyi achillesín sérülésem is kezdett már a végén jelentkezni. Ennyi fért most bele, kellemesen elfáradtunk, időnként nagyon szép volt a látvány – pl. mikor a felhők alattunk voltak és mi mintha repülőből látnánk őket.

Mountain Man hegyi Maraton 2012-12-31


Az  idén először próbálkoztam versenyszerűen futni a hosszú távot. Tavaly Krisztit kísértem élete első maratonján. Vele készültem az idén is 12 hetet, így távolságban nem sokkal, csak tempóban tért el jelentősebben az edzésünk.

November óta kezdtem érezni, hogy mintha az egész évi változatlan formám kezdene javulni. Alacsonyabb pulzusszázalék mellett mentek rendre ugyanazok a tempók edzéskor. A verseny közeledtével helyszíni futások következtek a 24-es távján, vagy még több szakaszt összekötve.
Amikor csak egyedül edzettem, gyakran egy-egy 4:20-4:30-es  tempós futást iktattam be.


A verseny előtt  megterveztem, hogy meddig engedem elmenni a pulzusomat a sík szakaszokon (85%) és hogy az emelkedőket sem erőltetem 90%-nál jobban. Hogy a frissítéssel se legyen baj, betáraztam zselékkel és iso-val töltöttem a kulacsomat.  Mivel a korcsoportbeosztás végül kedvezően alakult, helyezés szempontjából is lehettek reményeim, de nem próbáltam az elején felvenni senkivel a tempót (a fentiek miatt). Tudtam, hogy egy jó időhöz 4:50 körüli síkon futott átlag kell.  Közvetlen ellenfeleim nagyon elhúztak az elején, percekkel előttem és látótávolságon kívül voltak.

A TV-torony emelkedője egyből nem esett jól, a tetőn 5:20 volt a tempóátlag. Fáradtnak éreztem az izmaimat. Kicsit meg is ijedtem, hogy mi lesz így a Gógánon, de a lejtőn visszajött a tempóátlag, a Jáka-hegy alján a remélt 5-ös  körül stabilizálódott. A Botfai-hegy aljáig szigorúan tartottam magamat a kezdeti alapelvhez meg a félóránkénti evés-iváshoz. Déri Mikivel és a tájfutókkal együtt értünk a frissítőállomáshoz, ahol Ők lemaradtak. A hegyre viszonylag könnyen feljutottam, a tetőn sem ment el a tempóátlag 5:04 fölé. A lankásabb részeken gyorsan fel tudtam venni a futómozgást, lefelé mentek a 4 perc körüliek. Csácsban ért utol Lubics Szilvi, pár szót váltottunk, majd Ő elfordult a 24-es útvonala felé és én megkezdtem a következő kapaszkodást. Ettől tartottam, de mintha nem lettek volna olyan meredekre hegyezve a dombok, bár a füves részen meg kellett küzdenem e nagy csoport kirándulóval a helyért.

Lefelé láttam meg először potenciális ellenfeleim hátát,(Andi, Sznopek Józsi) de csak csak nagyon lassan közeledtem hozzájuk, leginkább akkor, amikor megálltak frissíteni. Utóbbira én is próbáltam nagyon figyelni, terven felül is toltam a géleket, mert közben többször mintha éhes lettem volna. A neszelei egyenesben arra gondoltam, hogyha ezt a tempót bírják végig, akkor végezzek mögöttük, mert már sejthető a 3:30 alatti idő és ezzel nem szégyen kikapni.

A Bútorgyárnál megint megálltak, én markoltan egy adag banánt és megállás nélkül folytattam.Itt kezdődött verseny része a dolognak. Próbáltam tőlük ellépni, ami sikerült is, meg aztán megláttam Rudit is  kb. 100 méterrel előttem. Félretéve addigi elveimet és 4:40-es tempóra váltottam a síkon.
Nem volt értelme taktikázni, a forgalmat irányító Sólymon csodálkozás után a kis emelkedőn erősítve megelőztem Rudit is.

Családi dobogó Rudival és Józsival :-)

A Gógán-hegy nehéz volt. Kb. 10 lépést sétáltam is a legmeredekebb részen. A lankásabb részen újra jól tudtam futni, sejtettem, hogy akiket elhagytam, már nem fognak erősíteni. Még nagy meglepetésemre Tölli Tomit is megközelítettem a hegyen, de legendás lejtmenetének köszönhetően végül 1 percen kívül kerültem Tőle.

A vége 3:25.24 lett, amivel nagyon meg vagyok elégedve, síkon is PB.

Ismét sikeresen zajlott a Szaggasd az aszfaltot! Sipos Ferenc emlékverseny

Szerencsére évről évre egyre népszerűbb a futás, jól jelzi ezt az egyre több, kisebb-nagyobb futóverseny. Azért ez azzal a kellemes gonddal is jár a szervezőknek, hogy egyre nehezebb olyan időpontot találni, ami nem ütközik több más, hasonló eseménnyel. Így jártunk idén az 5. Szaggasd az aszfaltot! verseny rendezésével is, sok érdeklődő a más versennyel ütköző időpont miatt nem tudott eljönni.

Ráadásul a hűvös, borongós idő sem volt éppen csalogató. És mégis, mindezek ellenére újra rekordlétszámot regisztrálhattunk a bagodi versenyközpontban vasárnap délelőtt!

A szokásos vidám hangulatban, szép környezetben (a kezdetek óta a Bagod-Zalalövő közötti kerékpárút a futás helyszíne) került sor magára a versenyre, amelyen szinte mindenki, kezdő futótól a profiig, minden korosztály megtalálhatta a neki való kihívást (az óvodásoknak rendezett 500 m-es számon kívül 3, 10 és 21 km között válogathattak az indulók). A programot ugrálóvár, zene, hangulatmester és gulyásparty színesítette, így a versengés mellett jó alkalom kínálkozott az ismerkedésre, sportbarátságok kötésére is.

Több számban is komoly, de sportszerű küzdelem folyt az elsőségért. Az abszolút dobogósok:

500m (óvodás futam):
1. Molnár Amina és Garai Dávid
2. Kaszás Viktória és Bakonyi Gergő
3. Kósa Sára és László Péter

3 km:
1. Szabó Zsófia (11:52) és Szőke Renátó (11:40)
2. Horváth Loretta (12:27) és Csapó Balázs (12:20)
3. Losonczi Mária (12:32) és Gróf Olivér (12:28)

10 km:
1. Novák Nóra (46:32) és Gorza István (37:50)
2. Sulyok Réka (49:37) és Fonódi Tamás (38:43)
3. Szabóné Virág Viktória (49:40) és Utbert Tibor (39:25)

21,1 km:
1. Sifterné Doszpot Andrea (1:36:02) és Németh Gábor (1:18:24)
2. Kondákorné Vági Katalin (1:37:15) és Garami Árpád (1:18:29)
3. Hadnagy Ágnes (1:42:58) és Devecseri Bálint (1:22:07)

Beszámoló az edzőtáborról

Rockenbauer emlékúton Zalában

Kicsit régebbről indítom a történetet. :)
Ennek a teljesítménytúrának 8-szoros teljesítője vagyok, de utoljára 2005-ben voltam, aminek a végén azt mondtam, ennyi elég is lesz. Idén jól mentek az edzések, ezért edzőpartnerem elkezdett befűzni, hogy startoljak el újra, vele, navigáljam végig az útvonalon. Kötélnek álltam, pláne hogy megbeszéltük, mindegy mikor érünk célba, ha valaki gyalogolni akar, akkor gyalogol mindenki, mert úgyis erősít az is, nem vész kárba edzés szempontjából sem.
Nagy örömömre sikerült összeszervezkedni Nagykanizsáról Sznupi bácsival is, így ő is csatlakozott hozzánk.

2012.08.04. 04:00 - ébresztő! Gyors készülés, csomagokat már este levittem a kocsiba, irány Nagypáli Andit felvenni. 2 duda, mire kijött, beraktuk az ő cuccait is, majd irány Kanizsa. Időben odaértünk, de mégis elment egy kicsit az idő a nevezéssel és a depó kirakásával. Még nem futottunk egy dekát sem, az izzadság máris ömlött rólam, olvadtam mint a jéghegyek a sarkokon.
06:12 Rajt. Rozgonyi utca, Magyar utca, Palin... kb 5km-nyi aszfalt. Loholtam a két társam mögött és hallgattam ahogy beszélgetnek, vártam, hogy mikor kezd el jól esni a futás. Zsigárdra érve már jól esett. Több futó is volt, velük kerülgettük egymást. Homokkomáromban is, míg mi bementünk a templomkertbe toalett, víztöltés okán, többen megelőztek. Én fürödtem is egy kicsit, és már ott elővettem a törölközőmet hogy bevizezve a nyakamba tegyem. Obornakról felfelé a dzsindzsásban érett a szeder, mivel ezt a dombot úgyis másztuk, így nem sajnáltunk megállni szedni. Ezt többször is megismételtük, ahol szép szedrest találtunk:

Szederben a C vitamin - Hahót már csak 7-8km

A dombtetőn megtaláltok a Sárga jelzést (addig a kéken mentünk). Eddig a szakaszig egyezik a túra eleje és a vége. Innen az Oltárc vadászházig kisebb megszakításokkal enyhe lejtmenet jött. Élre álltam, és gurultam mint a lócitrom. Itt én kaptam meg, hogy tempót nyomtam. :) Pedig aki tud lócitrom lenni, annak lejtőn nem nehéz tempót menni. :)
Aztán jött egy kicsit nehezebb rész Börzönce szőlőhegy, majd a dagonyás rész kiszáradt szerencsére, aztán meg kellett találni a zöld jelzést, hogy azon jobbra fordulva már Hahót hegye és rohadt napos főutcája vezessen a kocsmáig, a 40-es nappali résztáv végéig, ahol paradicsom és vajas kenyér várt frissítésnek.

Délelőtt 11 óra - igazoló lap pecsét, mosakodás, evés ivás víztöltés +22 perc

Enni kell

..és inni

Sznupi meghívott egy hideg kólára, az nagyon jól esett, én meg hozzávágtam a 4+1-es high5 poromat, hogy ne csak vizet szipkázzon a hátizsákjából, de később mondta, hogy nem ízlett. Nekem sem kedvencem, könnyű szívvel váltam meg tőle. :)
Újraindulás. Rászóltunk mindketten Andira, hogy nem futunk. Tűz a nap, emészteni kell, stb. Azért ahogy elhagytuk Hahótot elkezdtünk kocogni, hegynek felfele is. El is kezdtem megzakkanni. Hiába előztem meg Andit, hogy lassabb iramot erőszakoljak rá, visszaelőzött, és nyomta. Mi meg a nyomában. Azért amikor eltűntünk a látóhatáráról megállt és megvárt minket. Jött Söjtör szőlőhegye, az ellenőrzőpontnak kirakott bóját simán megtaláltuk, de aztán úgy elmentünk a kifakult, megkopott balra leágazást mutató turistajel mellett (persze a felvert gaz miatt se út se ösvény nem látszott hogy lenne ott), hogy már csak azután kezdtünk el gyanakodni, hogy egy gazda ránk kiabált, hogy álljunk már meg egy fröccsre, és mi erre futva megköszöntük, de sietünk, és továbbrohanva végére is értünk a birtokoknak, csak a panoráma szerint rossz irányban. Mondtam, hogy a megoldás a gazda, legfeljebb feláldozzuk magunk és fröccsözünk. :) Szerencsénkre nem erőltette a borivást, helyette igazi hideg szódát és házi szörpöt kaptunk az útbaigazítás mellé. Ez annyira jót tett, hogy egyből nem lett semmi bajom. Ez az állapot ki is tartott Pusztaederics utáni emelkedőig.
Söjtörön megint mosakodás, víztöltés, nem csak a Deák háznál, de egy utcai nyomókútnál is, majd próbáltunk rohanni a nap elől. Rezgett a levegő a forró aszfalt felett. Söjtörről lekanyarodva két sporttárs az árnyékban feküdt, őket megirigyelve Sznupi kiadta az ukászt, hogy a következő árnyékban tápanyagbevitel lesz. Mondom erre, ilyen itt nemigen lesz. :) A Válickán átkelve azért találtunk egy fát, annak az árnyékában bedobtam én is egy sókapszulát, meg még mit, nem emlékszem. Vittem mindent, a jó az volt, hogy Sznupi folyamatosan figyelt, és szólt, hogy ideje enni, vagy inni, vagy sókapszulát bevenni. Így olyan részeket is képes voltam megfutni, amit a 8 teljesítés során egyszer sem.
Ezután megint jó tempó jött Pusztaedericsig, csak egy dombot sétáltunk meg, a lejtőn megint gurultunk, még annak az ötletnek sem álltunk meg a teheneknél, hogy feküdjek alá valamelyiknek, valaki majd feji közben. :) Itt kicsit letérve a túra útvonalától nyomókút várta hogy megfürdessen.

Nadrágmosás, mert a só már nem fért el rajta - Sznupi meg nem lefotózott?

Felfrissülve újra domb jött, naná hogy futottuk, a tetőn próbáltam megint ideig óráig élre állva lassítani a tempót, de hiába. Kezdtem újra kifulladni, de erőt adott, hogy mindjárt kapok jeget és dinnyét Kata és Attila jóvoltából. Itt is jött egy leágazás, ahol a villanypóznán lévő jelet benőtte a bozót, el is mentünk egyenesen, de emlékeztem, ezért viszonylag hamar fordultunk. Itt először gyenge, majd durva lejtő jött, hamar leértünk Rádiházára (61km) ahol Endre, Attila, Kata, Gyula és Jani vártak minket (jéggel dinnyével sörrel... pazar). 14:00-re volt megbeszélve hogy várhatók vagyunk talán ha 20-30 percet késtünk.

Lakoma - csak sajnos rövid volt a pihenő

Azon, amin lejöttünk, vissza is kellett menni. :(
Szerettem volna, de már nem voltam túl beszédes. Mondták hogy nem nézek ki valami jól, én meg tagadtam. A meredeken visszamásztunk, a enyhe emelkedőn azonban jött újra a futás. Attila átvette tőlem a kulacsos övtáskámat, ezért nagyon hálás vagyok neki.

ZASZ SE futótúrázik

De ez se segített azon, hogy amit megettem és megittam, a tempó miatt nem akart felszívódni, nekem szükségem lett volna vagy pihenésre, vagy még gyaloglásra a futás helyett. Szentpéterföldére beérve mondtam, hogy ennyi volt, kiszállok, hívhatják Janit, hogy jöjjön értem. 5-10 perc vízszintes testhelyzet és Kata locsolt hideg vízzel, rendbe rakott, hogy megkérdeztem sikerül -e felhívni Janit. Nem? Szuper! Húzzunk innen.

Ahol nincs térerő kiszállni sem lehet

Korai volt örülnöm annak hogy jól érzem magam. Edzőtársam megint élre állt, a következő futott szakasz megint padlóra küldött, úgy éreztem, hogy ha nem állok le gyalogolni, összeomlik a keringési rendszerem. Feltartani senkit nem akartam, egyedül teljesíteni abban a lelki és fizikai állapotban pláne nem, nem maradt más mint Lasztonyán kiállni. Egy dombtetőn már volt térerő, lehett hívni Janit. Andi és Sznupi rákapcsoltak, Attila, Kata, Endre és Gyula velem maradtak Lasztonyáig, még 3km. Ebből 1,5 gyaloglás volt, kezdett megint normalizálódni a szervezetem, úgyhogy a maradék 1,5-öt újra lehetett lazán kocogni az autóig.
Bázakerettyén elfeküdtünk Janival a fűben, ott vártuk a többieket, mivel Attila és Gyula odáig tervezték, Jani pedig onnantól. Ez alatt az idő alatt is rengeteget javult az állapotom, a célban várva a többieket pedig még többet. (Janit és a lányokat én szállítottam haza.) Itt kezdett el tudatosulni bennem, a csalódottságom, hogy simán végigcsinálhattam volna idén a saját tempómban és ritmusomban a saját magam által diktált futás - gyaloglás kombinációval, ha valaki képes lett volna ezt tolerálni. Sejtésem szerint ha csak Sznupival megyek kettesben a 130-ra, ő tolerálta volna a belassulásaim és a hosszabb gyalogolós szakaszaim. Itt most nem a résztávosokról beszélek, mert ők tartották magukat ahhoz, hogy úgy mennek ahogy mi, csak a teljes távosokról. Most már mindegy. Hétfő, kedd, szerda már 5:10 - 5:20 közötti tempókkal tudtam edzeni. Még csak izomlázam sem lett a mondhatni terep 12 órás 80km-étől.
Azért írtam mégis, mert Endre azt mondta írjam meg idáig, ő pedig innen befejezi.
Köszönöm mindenkinek a jó társaságot és a sok segítséget. Sznupinak a barátságot!
A képeket Sznopek József készítette (copyright).
:)
-------------------
Innentől Endre a tollnok (ctrl+c - ctrl+v):
Mit vállaltam elvégzem :)

.......Lasztonya vasúti síneknél várt minket  HONDÁS JANI aki később FUTÓS JANI lett. Mikor megláttuk nagyon megörültünk neki, mert hideg frissítő várt a kocsi rejtekében. 1 perc múlva már Rudi és Attila is beértek. Andi és Józsi már előttünk elmentek ezen a ponton. Gyors frissítés után mi tovább eredtünk, hogy a két 130-ast utolérjük, búcsú Ruditól és Janitól kicsit irigyeltük őket a légkondis hűvős autóban terpeszkedő figurákat. Hiába élni tudni kell. :) Kicsit tempósabb futásban haladva a Torhai forrás előtt találkoztunk két társunkkal, akik ismét kisebb tréfa (eltévedés) után igyekeztek a helyes útra visszatalálni. Innen már a célig többé kevésbé együtt haladtunk. Bázakerettyére beérve már vártak minket. Itt ismét sikerült frissítenünk, volt sör, kóla mindenkinek ízlése szerint. Hosszabb pihenő után indultunk tovább, most már Attila és Gyula nélkül, de Janival megerősödve. Tervek szerint Kistolmácsra még világosban szerettünk volna érni, de ez nem sikerült, igaz közben volt egy kis intermezzónk a helyi erdőkerülő-vadásszal. A fő gond a hangnemmel volt, ahogy kezdett, de szerencsére a végére lejjebb vett és sikerült megbeszélni a problémát. Az idő közben elszaladt így mielőtt kiértünk volna a műútra már lámpáinkat üzembe kellett helyezni. A kistolmácsi büfében ismét egy rövid pihenőt tartottunk - sör, kóla, energiaporok, sótabletták. Következő állomás Valkonya. Az éjszaka sötétnek nem volt mondható, mivel a hold szépen világított, így nyílt helyeken lámpa nélkül is láttunk. Lányaink mentek elől általában ők diktálták az ütemet, utána én meg Janika bóklásztunk és Sznupi volt a hátvéd. Természetesen a sorrend mindig változott, ki kivel talált éppen közös témát. Az ellenőrzőpont előtt utolértük Szabó Béla barátunkat is, így Valkonyára már együtt értünk be. A pont előtt még a csapnál jókat ittunk és megtöltöttük palackjainkat. A turistaháznál fejedelmi kiszolgálásban volt részünk zsíros vagy vajas kenyér paradicsommal, és sör is volt!!!! :) Itt én is ettem egy kenyeret egyébként más szilárd táplálékot nem ettem a 70 km során, igaz otthon ebédre rántott húsból betáraztam a gyomrom :) Nehéz szakasz következett, talán a túra legnehezebb része, a hét domb. Elindultunk a hullámvasúton, és annyira nyomtuk, hogy csak arra figyeltünk, számoltuk a dombokat, hogy bizony az Eszteregnye ellenőrző pontot kihagytuk. Kopasz hiba :(, de nagyon benéztük. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én megemlítettem: hasonló nagy fánál az egyik túrán itt be kellett menni, de mivel már annyit dumáltam az út során senki nem figyelt oda, és én se voltam elég határozott. Aztán Obornakot elhagyva előkerült a térkép és bizony kiderült a hiba. Ekkor már vagy 3 km-re elhagytuk, és nem volt köztünk egyetlen vállalkozó szellemű, aki bevállalta volna, hogy visszamegy. Rábíztuk magunkat a szervezők jóindulatára, mivel rövidebb út nem létezik Zsigárdra. A homokkomáromi templomnál még megálltunk, Józsi által megmutatott csapnál mosakodás, palacktöltés okán. Éjjel se sokat hűlt a levegő és az erdőben meg is rekedt a párás meleg, így sok folyadékot kellett pótolni. Zsigárdi pihenőház után már csak 7,8 km volt vissza, de ez bizony aszfalt egyenes és unalmas Palinon végig. Így éjjel még elmegy, de aki nappal tűző napon ér ide, annak gyilkos szakasz. A lányokat már nagyon húzta a cél, mert futottak elől, mi meg utánuk. Sznupi már az elején mondta, hogy aszfalton gyors a mi tempónk (nem hiába vagyunk aszfaltszaggatók :) ), így mindig megvártuk pontosítva a lányok vártak be minket Janival és együtt vártuk be kanizsai társunkat. Városba beérve már közelinek éreztük a célt, de nem kapkodtuk el, hiszen nagyon jól éreztük magunkat, így a végét gyaloglással fejeztük be, 3 óra 30 perc környékén 

Kellemes túra volt - részemről - fő célom volt Rudit és Andit végig kísérni a túra közepétől. Sajnálom, hogy Rudinak nem sikerült végig jönni, de tényleg elég rosszul nézet ki, és nem ér annyit, hogy az ember az egészségét kockáztassa - és már 8-szor végig ment, már unalmas is volt neki szerintem :) , gratula neki hiszen a nagy meleg nem az ő terepe és hősiesen küzdött. Az első teljesítőknek szintén gratulálok Andinak és Józsinak, legnagyobb ellenfél az időjárás volt. Katának is gratula, Rádiházán még nagyon izgult a terep és táv miatt, de szerintem nagyon jól vette az akadályokat, pedig este is elég fülledt meleg volt és a dombok, lejtők se könnyítették meg utunkat. Jani Bázakerettyéről társult és támaszunk volt a sötétben, ezenkívül azért 44 km-t kb. 1100 m-es szintkülönbséggel tudott le - ez egy nagyon erős maraton :) . Attila és Gyula rövidebb szakaszt vállaltak be, de Attila azért az erdőben megcsókolta a földet, hiába aki szereti a természetet :)

Összesítve jó társaságban röpül az idő, és a km-ek is. Jövőre javaslom a csapat vállalkozó szellemű tagjainak a részvételt, akár a 130 távon vagy valamelyik rész távon.

Sri Chinmoy félmaraton, Szombathely 2012-06-17

Ez volt az a verseny, amit rendezhettek volna akár 35, akár 0 fokban is, se lassabb, se gyorsabb nem lettem volna, mert a lábaim egyszerűen nem engedték.

Akadt két nap a héten, ami nehezen nevezhető versenyhét-kompatibilisnek: csütörtökön két óra tenisz+két óra dombos futás a szilveszteri maraton útvonalán, szombat délután pedig egy óra, eredetileg nem tervezett tenisz a melegben és még egy kis futás is közvetlenül utána.

Most hogy ezek miatt, vagy más okból kifolyólag, azt nem tudom, mindenesetre fáradt lábakkal érkeztem a reggel nyolc órai rajthoz. A bemelegítés abban merült ki, hogy elfutottam a bokrok közé nagydolgomat végezni, ám már akkor éreztem, hogy nem a mai lesz életem futása.

Lényegében végig 50-200 méterre haladtam a harmadik helyezett mögött, miközben a keringésem alig terhelődött (a maratoni pulzusom alatt futottam végig, pedig tűzött már rendesen a nap reggel is, 23 fok volt árnyékban), míg a lábaim egyáltalán nem vittek. A meleg annyira nem zavart, hogy valami jót is mondjak. Végül, nem nagy meglepetésre, pontosan negyedik lettem.

A táv, mint már megszokhattuk itt, jócskán el lett mérve.

5 km-enkénti adatok (tempó és pulzus):

4’00”/157

3’58”/162

3’58”/163

4’03”/161

Total: 20.37km és 150m szint, 1h21m14s 3’59”/161

Abszolút 4., korcsoport 2.



A jövő szombaton esedékes kámoni maratont még meggondolom, hosszú futásnak tökéletes lenne, de azért fizetni jópár ezer forintot utazással együtt már egy nagy biznisz, főleg ha addig is marad a kánikula.

Bad Radkersburg félmaraton 2012-06-02

Nos, talán még sincs semmi gond a félmaratoni formámmal. Talán ha az időjósok két nappal ezelőtti prognózisa, mi szerint 14 fok és esős idő várható, csak kicsit is bejön és nem az annál jóval kellemetlenebb felhős-napos 23 fok realizálódik. Talán ha élesebb a verseny a közelemben legalább a táv 2/3-án... Szóval akkor bizony ez egy PB gyanús futás lehetett volna valahol 1:18 elejével.

De azért így is van miről írni. A radkersburgi félmaraton most már évek óta egyben a stájer tartományi bajnokság is, no és a 4 állomásból álló Thermenland Futókupa harmadik versenye. A rajtnál be is mondott a szpíker, mint hogy ’Áttilá Korpisch, a kupa éllovasa is eljött”, pedig szerintem csak második vagyok. Csak azért nem nyújtottam be óvást, mert már indultunk is:)

Indultam már egyébként itt két éve: brutális kánikulában – szégyen vagy sem – akkor a fürdőbelépőért futottam egy nagyon szenvedőset (1:31), még úgy is, hogy teljesen lazára vettem. Most azért szelídebb arcát mutatta a kora nyár, de többen megborultak mégis.

A rajt után még nem látszott, ki milyen távot fut (még két rövidebb közül is lehetett választani), így azért 7 kilométerig lehetett mindig ’partnert’ találni. Lehet, hogy kicsit gyorsan is kezdtem a táv negyedéig (3:38min/km), amíg valakivel húztuk egymást, ám ezt akkor ki kellett használni.

Azután viszont azonnal tisztázódott, kik vállalták be a félmaratont: előttem talán ötven méterrel haladt egy kék trikós, illetve még ketten többszázzal – szintén látótávolságon belül.

A féltávig (ami egyébként egy silóban felállított frissítőálomás képében jelent meg) ez nem is változott, majd a kékmezes mellett könnyedén elléptem, onnan már az osztrák maratoni bajnok (2:47 idén Salzburgban) csaj üldözött. Többször félrementem, mert néhány elágazásnál későn szóltak (már ha állt ott egyáltalán valaki...), így néha már a lihegését is hallhattam, főleg, hogy az mp3 lejátszóm az elején újra csak becsődölt. De nem ért utol, sőt a végére kicsit le is maradt.

Akadtak azért kellemetlenebb szakaszok is, néha viszont egyik pillanatról a másikra úgy éreztem, nagyon haladok, sőt, még jobban is menne, de nem akartam csak ezért felelőtlenül gyorsítani. De jól is tettem, mert az utolsó kilométerekre kellett még a tartalék.

Négy részre osztva a tempó/pulzus adatok:

3:38/163

3:45/169

3:49/168

3:49/168

Total: 1:19:23 21.16km 3:45/167

Abszolút 6., korcsoport 3.

Korcsoport eredmények vannak csak

Két szombathelyi riválisom, Fábrics-, illetve Nagy Gabi megszenvedték a körülményeket (1:26:25, ill. 1:27:40), lehet, hogy a kissé nyomott időjárás miatt. Ez – tudva, hogy mindkettejüknek jobb nálam a félmaratoni egyéni csúcsuk – még akár növelheti is az időm értékét.

Egyet sajnálok, mégpedig azt, hogy nem akadt hűvös félmaratonom idén tavasszal, ez nagyon fontos már ahhoz, hogy újra PB-t tudjak futni.

Ennek ellenére ez a nap jól sikerült és a család is jól érezte magát kint, legalább nekik bejött a váratlanul kellemes idő:)

2012 nyár: ZASZ edzőtábor Kistolmácson!

Katt a nagyobb mérethez!

Régóta szövögettük már a terveket egy közös Aszfaltszaggató edzőtáborról az egyesületen belül, és úgy néz ki, idén nyáron valóra válik! Egy négynapos tábor keretén belül lehetősége lesz minden egyesületi tagnak (családtagjaival együtt) részt venni egy jó hangulatú buliban, méghozzá csodaszép környezetben, a festői Kistolmács településen.

Egy futónak nem kell több motiváció, mint hogy reggeltől estig szép tájakat fedezhet fel futva vagy túrázva, de azért van még néhány érvünk. Lássuk, mi mindent lehet csinálni a táborban!

• strandolni, úszni, pecázni, vizibiciklizni a kistolmácsi tavon
• kirándulni egyet a közeli erdei kisvasúttal
• ellátogatni a budafai arborétumba

És persze amit még kitalálunk, és amire igénye lesz a társaságnak. Például lehet tábortűz, szalonnasütés, kirándulhatunk a közeli termálfürdőkbe (Letenye, Bázakerettye), stb.

A táborhoz az is csatlakozhat, aki nem tud mind a négy napon (csütörtöktől vasárnapig) részt venni, csak mondjuk a két hétvégi napon (a pontos időpont hamarosan kitűzésre kerül).

Egy (a sportot mecénásként támogató) szponzor szervezetnek, a Kouko-Kai-nak köszönhetően kedvezményes áron vehetjük igénybe a szállást és az ellátást. Eszerint naponta fejenként 3000 ft-ba kerül a jó színvonalú szállás és a teljes ellátás (napi háromszori étkezés). Ezen kívül fejenként kb. 500 ft-tal kell kalkulálni benzinköltséggel, hiszen annak is felét a szponzorszervezet állja. A támogatásuk feltétele a szervezethez való csatlakozás és az éves tagdíj (3000 ft) megfizetése, legkésőbb a tábor előtt egy hónappal (az éves tagdíj további kedvezményekre is jogosít). Így összességében az egy főre jutó összköltség 2 nap esetén 9500, míg 4 nap esetén 15500 ft.

A részvételi szándékot az alábbi űrlapon lehet jelezni: ZASZ edzőtábor

Gyertek minél többen, mind a négy napra!

--------------------------------------------------------

Végül a többség igényeit figyelembe véve az a döntés született, hogy augusztus 10-12-én lesz, azaz péntek délutántól vasárnap estig tart a tábor.

Keszthelyi Kilométerek Félmaraton 2012-05-27

Idén az első verseny, amivel nem vagyok elégedett. Akkor is, ha ez eddig a legjobb keszthelyi időm és tavaly ugyanitt feladtam a maratont a kánikulában.

Leginkább azért bánom a dolgot, mert ki tudja, mikor lesz ennyire kellemes idő (mindössze 20 fok körül árnyékban) még egyszer és talán a fordított irány is kedvezőbb némileg, hisz az emelkedés hosszabb, de lankásabb, mint alapesetben lenni szokott (68m szint volt összesen, ami azért már nem teljesen nulla).

Rengeteg ismerős, ideális bemelegítés, remek hangulat, szóval ezekre biztosan nem foghatom, de megígérem, hogy a végéig azért saját érdekemben kitalálok valamit:)

A rajt után elmentek az erősek és a gyorsabb váltók, pedig még én is 3:40-nel átlagoltam 5km-ig. A gond már itt jelentkezett, mert fáradtak a lábaim – a táv negyedénél! Azaz biztosan nem a mérsékelten meleg tett be, hisz ennyi időt egy szaunában is le kéne tudni futnom...

Már itt közel álltam a mentális feladáshoz, azaz valahogy’ lefutni lazább tempóban azt a sok maradékot. Az sem tette helyre a lelki békémet, hogy az előttem lévők el-, a mögöttem tempózók pedig mintha rámfutottak volna (ez a fordítóknál látszott).

Azért lenyomtam a kört, a végén a lankás emelkedővel (pár néző ismerősnek mutattam is, hogy game over esete forog fenn), aztán mivel a féltáv mégiscsak 39:30 lett, gondoltam, akkor még érdemes küzdeni egy kicsit.

Érdekes módon a második kör messze nem a fáradtságról, hanem inkább a lassulásról szólt. A dobogós maratonosok és egy félmaratonos is megelőzött (bár magyar szinten jó nevek mind), nagyjából ennyi történt. A végén, ha ránézek legalább egyszer az órámra, befértem volna 1:20 alá, de ez csak részletkérdés.

A vége:

1:20:05, 21.1km (68m szint) 3:48-as/165BPM átlag, négy részben:

3’40”/164

3’50” /166

3’50” /165

3’52” /166

Abszolútban 12. hely (korcs. 4.), 557-en indultak egyéniben, nők és férfiak egyaránt.



Összefoglalva:

Nem a helyezés, de még csak nem is az időm, sokkal inkább az ’érzés’ miatt tartom kudarcnak a versenyt. Egyszerűen nem lehetnének fáradtak a lábaim néhány kilométer után. Aztán, ha már egyszer összekapom magam, ne legyen egy perccel lassabb a második fele és legalább a maratonosokra tudjak kapaszkodni...

No mindegy, csütörtökön csináltam egy keményebb edzést 3x1km hegyi résztávval, remélhetőleg azt nem tudtam teljesen kipihenni (mondjuk akkor meg az a gáz :) ), vagy csak megérkezett Old Sam (öregszem)...

De hol vannak a fiatalok?

Ez most kivételesen nem egy versenybeszámoló, mégis érdekes témát feszeget.

A karosi befutó után többekkel is hosszasan értekeztem az edzéseiről, tapasztalatairól, egyáltalán: a hosszútávfutásról. Némileg antiszociális mivoltomból, eleve ritkán beszélgetek hosszasan, de most úgy érzem, megérte.

Kasza Andrással most beszéltem először, korábban nem is nagyon ismertem, majd Pozsonyban csak futás közben találkoztunk, utána már nem, noha percen belül értünk be egymáshoz képest. Most viszont elmondta, hogy korábban versenyszerűen atletizált, 1:08-as félmaratont tudott, viszont maratonon mindig fejreállt 30km után, noha 2:30 alatti idő volt benne. Aztán abbahagyta, majd sok év után újrakezdte.

Veszprémben edz a VEDAC-osokkal, főleg a lányokkal. Elmondása szerint azért néhányan a klubjukból kiemelkedőek magyar szinten (sőt egyikük az egyetlen magyar férfi, aki olimpiai B szintet futott), főleg külföldön versenyeznek (Olaszország, Románia) pénzért, de azon kívül nem tudott más megyebelit felhozni.

Garami Árpival már a fürdőben értkeztünk, és oda jutottunk, hogy valahol nagyon szomorú, hogy egy (szinte akárm)ilyen versenyen egy néhány éve futó 35 éves üldözi a 46 éves elsőt, miközben mögöttünk is 40 év fölöttiek küzdenek a harmadik helyért. Az lenne talán a normális, hogy legalább félmaratoni távig huszonéves titánok mögött megvívjuk a saját kis csatáinkat a tizen-, húszonvalahányadik pozíciókért és gratuláljunk a másiknak, hogy most ő volt a jobb. Ha pedig előre, már Keszthelyre gondolok, Szabó Gábor, Filip Krisztián, Zsódér Zsolt, Makár Laci, no meg Koló és Garami Árpi lesz az élmezőnyben, mind közel vagy túl a negyvenen.

Összeszámoltuk (nem volt bonyolult), hogy 1, azaz egy fiatal futót tudunk (név szerint a Fábrics Gabit), aki az utóbbi pár évben feltűnt az ilyen és hasonló helyi amatőr versenyek élmezőnyében. A mi idejeink egy jobb amatőr teljesítményként értékelhetők, amit egy ereje teljében lévő, elkötelezetten edző húszon-iksz évesnek mindenképpen el kellene tudnia érnie, sőt! Mivel ilyen a környéken nincs, ez azt jelenti, hogy szinte egyáltalán nincs is a futást komolyan gondoló fiatal. Egy sem.

Néhány tizenéves triatlonos, illetve futó (az egerszegi Bicsák Bence és Flóra, a kőszegi Nemes Gergő, a szentgotthárdi Karsai Márton, stb.) üdítő kivétel lehet, de újra csak felmerül az örök kérdés: mennyire égnek ki a fiatal korban elvégzett rengeteg edzés következtében és hagyja abba végleg vagy évtizedekig a sportot.

Nem tudom, ezzel kapcsolatban kinek mi a tapasztalata, de egyre sötétebbnek látszik a jövő, miközben egy hosszútávfutó (akár 20, akár 50 éves) fizikai állapota – okosan felépített forma esetén – olyan szintre jut, amiből, ha nem hagyja abba a mozgást, élete végéig profitálhat: magyarul egy sokkal teljesebb és egészségesebb életet élhet, mint bármely más embertársa. Csak talán ez a jövőkép fiatal korban még olyan távoli, hogy ez nem motívál senkit...?

Nagykanizsa-Zalakaros félmaraton 2012-05-12 – taktikus versenyzéssel ezüst

Pár nappal a verseny előtt Roli kérdezte, hogy mi a célom. Akkor úgy tűnt, hogy befut egy markáns hidegfront a rajtig, aztán mégis maradt a hőség, így “csak” a tavalyi időmet (1:22:43) szerettem volna überelni hasonló időjárás mellett.

A mezőny erősségét jól jelzi, hogy csak az ötödik legjobb félmaratoni idővel rendelkeztem, bár ezen nem is gondolkodtam ott (talán jobb is). Mostanában lazábban melegítek, de az legalább jól ment, aztán még néhány keresetlen szó a többiekkel és már indultunk is.

Mindenki mondta ám, hogy ezúttal nem kezd be cefetül, aztán persze egyedül én tartottam be a szavamat és szakadtam le folyamatosan. A többiek vagy tolták neki (Koló vezérletével), vagy tapadtak, nos, én utóbbira sem voltam képes. Nagyon nem esett volna jól a tempójukban (3:40) haladni, ez némileg elgondolkodtatott.

Arra gondoltam: “…basszus, már most leszakadok, és ha így távolodnak, a végén tíz percet rám ver majd a mezőny eleje.” Pár bevállalós váltóst azért befogtam gyorsan, aztán elkezdődött, amire titkon számítottam: az első váltópont után (de már némileg előtte is) jól láthatóan közelítettem három versenyzőhöz is, előbb Kolót (a lágyékánál érezte a sérülését), majd a Sipos Csabát (beszúrt az oldala), végül egy emelkedő közepén a Kasza Andrást is befogtam nagyon rövid időn belül.

 

Szerintem csak haladtam a saját tempómban, ők viszont talán a meleg miatt “kissé” megborultak. A második váltóhely előtti hosszú, árnyékmentes egyenes most szerencsére nem hozta azt a tavalyi szaunát, amire most is számítottam és már csak a Garami Árpi haladt előttem jó 300 méterrel.

Kerültem a hátranézegetést, de érezhetően teljesen leszakadtak az üldözőim (néha egy-egy fényképészt kérdeztem, mit látnak mögöttem), viszont sokszor porzott már a szám a frissítők között, olyannyira, hogy Galambokon egy közkútnál meg is kellett állnom, biztos, ami biztos. Onnan még akadt egy etető, azzal pedig már könnyedén kihúztam a célig, de Árpi is legalább olyan könnyedén őrizte meg az előnyét velem szemben. Viszont csak 4 perccel jöttek be utánam a többiek.

EREDMÉNYEK

A felnégyelt adatok (tempo/pulzus):

3’46”/162

3’53”/166

3’57”/165

3’53”/166

Total: 1:21:05,  3’52”/165, 21km 160m szintemelkedés

Néha úgy érzem, hogy már nem tolom neki úgy, mint kellene. Ezt a relativ alacsony pulzus és az is mutatja, hogy a befutó után és a levezetés során is teljesen jól voltam, azaz kicsit “jobban illene meghalnom”, legalább az utolsó pár kilométeren… Ez majd igazán akkor válhat fontossá, ha tényleg PB-kompatibilis pályán és időjárásban futok majd, akkor egy métert sem szabad ellazsálnom. De ez még nem Keszthelyen lesz, ahol most azt remélem, hogy kánikulában futhatunk, mégha most sokan meg is köveznének ezért:)

Bad Blumau 2012-05-01

Az úgy kezdődött, hogy a munka ünnepén reggel nem jár vonat Vasvár irányába, így kénytelen-kelletlen bringával jutottam el oda, ahol – most már mondhatom – FUTÓ kollegám és felesége vártak autóval. Az úgy végződött, hogy mivel a család feminin két harmada jól elmajálisozott itthon (azaz időm annyi volt, mint a tenger), Szentgotthárdról is a szebb utat választottam: hazatekerés a csodás Őrségen keresztül. Így a félmaraton mellett majdnem még egy százas is összejött két keréken. De közte volt egy futóverseny, erről írnék inkább.

Blumau az egyik kedvenc, talán mert itt 2 éve PB-t futottam és bronzérmes is lettem, no és a fürdője sem elhanyagolható tényező – nekem legalábbis. Tavaly meghívottként (és sérülten) indultam, ennek megfelelően felejthető eredménnyel (1:22:55), idén viszont a hirtelen jött nyári meleg okozhatott károkat a futókban, de hol jövök én ahhoz, hogy nyafogjak, amikor Sárváron ugyanilyen körülmények között 12/24 órán, de még a váltósok is minimum 3 órán keresztül „sültek szét” a napon.

Hitvány egy bemelegítést eszközöltem, mintha éreztem volna a combjaimban a reggeli bringás utat, nem jó érzés ilyet tapasztalni... Fábrics Gabival találkoztam ismét, jelengeg úgy tűnik, hogy jobban megy nekem, de már épp itt volt az ideje ennek is a sok verés után :)

A rajt előtt, pont mint Pozsonyban, nyomultam is előre, mert nagyon nem mindegy az elején, hogy mekkora népet kell kerülgetni, sokat így nem is kellett. A verseny 4 körös, 35-40%ban kavicsos és füves út, a maradék aszfalt, árnyék szinte semmi.
Normálisan kezdtem (hülyén nem is lehet a napon 30 fokban), nem tudtam, hogy tényleg gáz lesz a combom végett, vagy csak bemesélem – bemeséltem. Egyszerre indultunk az 5.25 és a 10.5km-esekkel, azaz volt kihez igazodjak az első körökben (a másodikban ugyanott eltévedtem, mint tavaly, ez plusz 15-20mp-et jelentett és hárman is elmentek mellettem). Így féltávnál négyen maradtunk egy csoportban, abból egy feladta, kettő pedig fokozatosan lemaradt a végéig. Hogy hányadik vagyok, fogalmam sem volt, csak 100 méterrel a vége előtt mutatták, hogy abszolút harmadik, addig csak remélni mertem, azért előbb is szólhatott volna valaki :)


Körönként 2 frissítőállomás volt elhelyezve és egy helyen még locsoltak is minket tűzcsapból, ami életet mentett, de legalább is tempót. Ittam és öntöztem is magam, így bár szépen végigértem, az mp3 lejátszóm totál beázott (Tesco gazdaságos, de akkor is), ami csak itthon tért magához, igaz letörölt minden zenefile-t.

A negyedelt adatok (köridő/pulzus):

19:54/158

20:31/163 (itt mentem félre)

20:01/164

19:55/164

A vége: 1:20:27 (3’49”)/163

Eredmények.


Nem szeretnék matematikai számításokkal előjönni, ez mit ért volna ideális körülmények között, szeretném inkább bebizonyítani, hogy mi van még bennem, erre pedig a legjobb alkalmak a versenyek lesznek. Mindenesetre bíztató, hogy jól bírtam a meleget.

Fábrics Gabi 1:26-tal 7., kollegám a negyedmaratonon 49:50-et(4’45”) futott. Gratulálok nekik is!

+Kicsit gáz, hogy a remek blues-t játszó helyi banda nagyrészt a futás alatt nyomja az ipart a rajtterületen és így csak keveset hallok belőlük, főleg most, hogy már egyáltalán nincs is zeném :)

Félmaratoni felkészülés: a kezdetek

A Pozsony Marathon óta 3 hét telt el és fokozatosan, de biztosan csökkentettem a kilométeradagot és növeltem a maximális intenzitást. Főleg két kérdés foglalkoztatott ezzel kapcsolatban:

1) Nem okoz-e sérülést ez az – idén még legalább is – újszerű terhelés

2) Hogyan reagál rá a formám

Most, hogy már túl vagyok néhány ilyen gyorsabb futáson és egy rövidebb versenyen is, van némi tapasztalatom a fentiekről. Az első, hogy legalább egy hétig (bár ez még a maraton utóhatása is lehetett) a térdem és a forgóm is fájdogált, de aztán ez szerencsére elmúlt. A második, hogy a kezdeti nehézségek után kezdek már némi fejlődést mutatni fizikailag is, amit bizonyos értelemben a Bad Waltersdorf-i 12 km-es időm is visszaigazolt. A PB-n nem csodálkoztam (hisz nem futottam még ilyen távon versenyt), de a 3’34”-es km-átlag és annak kialakulása reményt kelthet.

A heti edzésekből kicsit több, mint 100km-t hozok össze mostanság, ami már jelentős visszaesés az év elejéhez képest, ám a tempó- és hosszúfutásokat felváltották a hosszabb-rövid résztávok, fartlekek és gyors iramjátékok.

Szeretném a jövőben a 3-5km-es edzészakaszok sebességeit 3:30perc/km környékére belőni, amik most inkább 3:40 környékén mennek. A közvetlenül meló utáni gyors futások a napi hosszas ülőtevékenység miatt gyengén mennek (de legalább is túl szenvedősen), míg a hétvégi hasonló intenzitású edzések között már találok jól sikerülteket. Még jó, hogy a versenyeket is akkor rendezik…

A következő nagy kihívás minden bizonnyal nem egy konkrét verseny, hanem a nagy melegek beköszönte lesz, amit anno bringán könnyen át lehetett vészelni, de a futás során sokkal nehezebb hűteni magunkat “önerőből”, a kis menetszél miatt. Könnyen megeshet, hogy több verseny is rá fog menni, míg megszokom a hőséget és elképzelhető, hogy már csak ősszel tudok majd időeredmények tekintetében tovább fejlődni.

Bad Waltersdorf 12km 2012-04-12 Vissza a rövidebb távokhoz

Az előző poszt 2)-es pontja lépett végül életbe. Komolyan mondom, hogy nincs semmi bajom a maratonnal, sőt, de igazán most az foglalkoztat, hogy tudok-e gyorsulni vénségemre. Fiatal koromban gyorsnak (vagyis sokkal inkább robbanékonynak) számítottam teremsportokban, de ez nem jelenti azt, hogy 10-20 kilométerre is igaz lehet ez a tétel. Erről szeretnék mostanság megbizonyosodni. Kapóra jött ez a 12 km-es verseny, ahova munkatársammal (ő is futott) és feleségével együtt utaztam ki a helyszínre.

Egész délelőtt nyomott valami: kicsit fájt a torkom, kicsit náthás voltam, kicsit zizis volt a fejem és nem tudtam elképzelni, hogy ma még gyorsan fogok futni. Még az is felmerült, hogy egyáltalán be sem nevezek, de aztán a sok futó látványa megeröltetés nélkül pozitív irányba terelte a hangulatomat és már toltam is a bemelegítést, ami kifejezetten jól alakult pár intenzív szakasszal, ahogy azt szoktam.

Olyan 11 fok, esőre álló idő és némi szél – ilyen körülmények között zajlott a verseny, szóval panasznak helye nem lehetett. (minusz szél). 350-en választották a Hauptlauf-ot, köztük a Fábrics Gabi, ’általános’ ellenfelem is:) Akkor itt már végképp szó nem lehetett lazázásról. A táv három 4 km-es, jórészt sík körből jött ki, falu-erdő-puszta-malom-vasútállomás-falu útvonalon.

A két héttel ezelőtti maraton óta nem sok időm akadt gyorsító munkát végezni, de ahogy ’felépültem’ belőle, párszor már képes voltam intenziv futásokkal hangolni, ám 3:30as tempó alá még pár száz méter erejéig is csak néha sikerült mennem, ja, és nem azért mert nem akartam :)

A rajt után legalább nyolcan meglódultak előttem, előzetesen éppen erre számítottam, konkrétan, hogy a top10-ben akár benne is lehetek a végelszámolásnál. A körök elején szembe-, majd a végefelé már hátszélben futhattunk és 3:29-es tempóban fejeztem be az első négyest, ami számomra erősnek mondható. Aztán a második körben ki is alakult a végső helyezésem is, miután néhány előzgetés után ’besorolódtam’ a hetedik helyre, esélyem már csak arra lett volna, hogy még egyet lépjek előre, de innen már csak lassultam: (3:35, majd 3:36), míg az előttem haladónak még bőven akadt tartaléka.

A gyors kezdés alapján jobban is megzuhanhattam volna a végére, de úgy tűnik, a korábbi rövidebb (max. félmaraton) versenyeim miatt már képes vagyok kezelni a nehezebb pillanatokat és mentálisan is jól viselem az anaerob munkából adódó fáradtságot. Vagy legalább is merem remélni.

Az időeredmény (0h42m41s, 3:33as átlag/168as pulzus) tekintetében nem lehet kifogásom és a helyezés (abszolút 7., korcsoprt 3.) is megfelelő. Magam 3:35-öt mértem a kicsit rövidebb táv miatt, de azt is örömmel elfogadom.

Eredmények

Nagyon örülnék, ha sikerülne ezt a sebességet félmaratonig fejlesztenen, de könnyen előfordulhat, hogy ez teljesen irreális célkitűzés részemről. De legalább lesz mi motíváljon a közeljövőben, nem mintha bármiféle extra hajtóerőre lenne szükségem:)

Majd’ elfelejtettem, Gábor mögöttem ért be jó egy perccel tizenharmadikként, míg kollegám is tiszteletre méltó 4:45-ös ezrekkel tolta be a szekerét a célba, gratulálok nekik is!

Maraton utáni motíváció

Igértem, hogy írok néhány sort a hogyan továbbról, ilyenkor kicsit érdemes számot vetni, milyen vonalat kellene ezek után követni:

1) Folytathatnám, azaz fejleszthetném tovább a maratoni edzéseimet, egyrészt élvezem is őket, másrészt jó alapokról indulnék neki, vagyis inkább meg kellene toldanom „csak” a megkezdett munkát. Viszont jön a nyár, a meleg, ami nem biztos, hogy ebbe az irányba tereli a gondolataimat.

2) Visszatérhetnék átmenetileg a félmaratonokra, hisz szeretnék javítani a legjobb időmön (1:18:31) ott is. Ehhez pörgősebb, gyorsabb, iramváltásos futások kellenének, pályaedzésekkel, amit szintén szívesen vennék.

3) Komolyabban vehetném az ultrákat is, de ahhoz még „fiatalnak” érzem magam, másrészt nem igazán vonz a leginkább aszfalton történő körözések formájában kijelölt versenyek teljesítése. Terepen viszont szívesen próbálkoznék, de 60km-nél nem hosszabb távokon, ez esetleg a 2-es pont mellett is még beleférhet.

A 2-es pontban foglalt esetleges gyorsulás azt is magával vonná, hogy a hosszabb távokon is arányosan fejlődnöm kellene, ahhoz viszont ugye a következetes maratoni felkészülés is elengedhetetlen. Ez amolyan ördögi kör, hogy folyamatosan meglegyen a kellő “kapcsolat” a különböző távok idejei között.

Mindenek előtt jó lenne sérülés- és betegségmentesen minél tovább sportolni, ehhez a fokozatosság elengedhetetlen, sokan ezt figyelmen kívül szeretik hagyni, ami minden sportágban nagy hiba, így hosszútávfutásban is.

Sajnos – bár nem hiányzik – a kerékpár lényegében zéróra zsugorodott idén, némi keresztedzés pedig új impulzusokat is adhatna a szervezetnek, ami biztosan nem lenne káros. A súlyzós edzéseket viszont továbbra is folytatnám felsőtestre, mert azt vallom, hogy a vázrendszert érő terhelést részben mindenképpen tudja tompítani egy erősebb felsőtest, mégha a gyorsaságot nem is feltétlenül segíti.

Egyelőre más nem jut szembe, meg késő is van :)

Pozsony Marathon 2012-04-01

A melegtől tartottam leginkább, hát, volt itt orkán erejű szél, hófúvás, de meleg, na az hírből se... Nagyjából 4-5 fok lehetett és erős szél. Ez, meggyőződésem, a helyezés tekintetében kedvező volt rám nézve, hisz a relatíve nagy súlyomat nem fogták meg annyira az erős széllökések, mint az igazi futóalkatokat. Az időeredmény ezzel szemben a fentiek miatt könnyen felejtősre sikeredhetett volna, de utólag még ezt sem mondanám.

Előző nap már leutaztunk a családdal, így megtudtam most már testközelből is, hogy a lányom erősen horkolásgyanús:) Azért kipihentem magam és a bemelegítés után már menekültem is be a szomszédos meleg plázába, térdgatyában és rövid pólóban. A mezőny nagy része ezt tette, ez nem lehetett a véletlen műve.

A rajtnál sikerült mondjuk a tizedik sorig előreverekednem magam, ezt már eleve szép teljesítményként értékeltem, és tényleg nem is volt mindegy, hány embert kell kerülgetni az első kilométeren (ami 4’11”-es lett).

A nagy szél azt jelentette, hogy a táv első felén hát- és oldalszeles szakaszok váltakoztak, a
másodikon viszont ennek az ellentéte. Próbáltam iso-t inni, ahol lehetett és a géljeimhez is elég korán nyúltam, már a tizedik km környékén.

A verseny két, nagyjából azonos körből állt, körönként 2-2 hídra felfutással és 4-4km óvárosi szakasszal. A maradék rész vagy széles városi úton, vagy egy amolyan töltésszerű bringaúton vezetett, nem egy szép pálya, na!

Az első körben még a félmaratonisták és a váltósok is velünk jöttek, így be tudnunk állni egymás mögé, mégis a kör végén kissé megzuhantam, azt gondoltam, hogy ennyi és kész, ráadásul a második etapban erősen megfogyatkozik a mezőny, még nagyobb lesz a szívás.
Aztán látom a versenyórán, hogy a félmaraton 1:23, akkor ebből még lehet valami.

Leszakítottam ezek után azt az egy maratonistát, aki a bolyból az én távomat futotta, ám a többiek már elég messze előttem haladtak. Jött a kedvező széljárású rész, ahol annyira összekaptam magam (bár gyorsnak nem tűnt a mozgásom), hogy azt vettem észre az 30. km magasságában, hogy mentálisan nem is állok rosszul, sőt, még közelítek is az előttem állókhoz.

Itt már végig arra koncentráltam (már azon felül, hogy sikeresen elkapkodjam a műanyagpoharakat a frissítőknél), hogy „biztonságit” fussak: azaz nem belemenni egy kockázatos tempóba, hogy aztán az ekkor már teljesen reális 2:50-et is kiengedjem a kezeim közül. Bár a 31-41km közötti rész nekem is csak 4’08”-as tempóval ment, szemből és oldalról is kaptuk a havat(!) és sokan itt teljesen padlóra kerültek.

A kedvezőtlen irányból érkező szél nagyon megfogta a – jó messze – előttem haladó párost is, akiket 34-nél el is hagytam. Aki futott már maratont, az tudja, hogy onnan már nincs visszaút, hacsak én is el nem zsibbadok, ami szerencsére nem történt meg. Olyannyira nem, hogy az utolsó kilométeren belül a Kasza Andrást (1:17-et tud félmaratonon és Bagodot is ő nyerte tavaly), egy kenyai csajt (3. lett) és még egy másik futót is lehajráztam, majd befutottam PB 2:49:14-es (nettó) idővel, 24.-ként 550 férfi induló közül.

A szokásos számadatok(összesen: 42.47km, 100m szint):

Szakasz, tempó, pulzus
0-10km 3’51” 162
11-21km 3”58” 162
22-32km 3’59” 165
32-42.2km 4’07” 164
Total 3’59” 163

Eredmények
Grafikon

Ennyit akkor a versenyről, a hogyan továbbra egy külön posztot szánok majd.

Az utolsó érdemi edzésekről

Az előző posztban említett szombati hosszú után még feltornásztam a hetet 140km-esre, gondoltam, az még nem üthet vissza a későbbiekben. Bár a hét elején aztán mintha ismét kerülgetett volna valami getha, de aztán jóra fordult minden és hasonló hetet produkáltam újra, annyi különbséggel, hogy 24km-nél többet egyben már nem futottam, és azt sem nagyon eröltetve. No és az összkilométer is kevesebb lett (mások szerint még kevesebb ideálisabb lett volna).

A két minőségi edzés most egy 2*6 és 14km-es tempófutásból állt, emellett örültem, hogy lehetett szokni a meleget is, mert most már nagyon úgy tűnik, hogy az lesz a versenyen is. Nem örülök, de inkább így, minthogy az legyen az első meleg nap a tavasz folyamán...
A fenti futásaim 4 perc/km körüli tempóval és 155-ös pulzussal mentek, ami nem gáz, viszont amint kicsit jobban nekiengedtem a gyeplőt, már 160 felett kalapált a szívem, amit nagyvonalúan a 20 fok feletti hőmérsékletnek tudok be.

A futóhoz képest erős testalkatom (72 kg reggel, az estit jobb ha nem mondom) miatt egy fok melegedés sokkal jobban megvisel, mint egy pehelysúlyú versenyzőt, hisz a nagyobb izomzat csak úgy termeli a hőt amúgy is. De ezzel már eddig is meg kellett barátkoznom, különben csak télen lenne értelme futnom.

A fent emlegetett 24km-es futás a szeles időben már nem rejtett különösebb fejlődési lehetőségeket magában, de hogy ne felejtsem el, milyen másfél órán túl futni, kellett ez is. Most úgy számolom, a maraton is majd kissé tovább fog tartani :)

Aztán ma nem futottam egy kanyi métert sem, mégis majdnem dugába dőlt minden: a MOL-Páterdomb átkötő út végénél, már majdnem a síneknél egy jó 90-es (éves, igen) nénike autóval (ők kaphatnak még jogsit???) kihajtott a bicikliző mivoltom elé oldalról. Csak azért, mert a látómezejébe esett a szélvédőjének az oszlopa és nem volt már kedve elnézni mellette. Szerencsére jó előre figyeltem az életveszélyes manőver kibontakozását, időben befékeztem és megúsztam. Mégis, meglepett az a pofátlanság, aminek keretében még integetett is nekem miután észlelte, hogy ott hajt el fél méterre keresztbe előttem a testi épségemet veszélyeztetve. Elképzelem, ha elüt, lehet, hogy észre sem vette volna és áthajt rajtam...

Ez a hét már nem tempófutásokról és remélhetőleg nem is hasonlóan idegborzoló szituációkról fog szólni, hanem az aktív rápihenésről.

A Göcseji Galopp óta, avagy a maratoni felkészülés célegyenese

Az 55km-es terepverseny utózöngéjeként meghüléssel küszködtem egy hétig, torokfájás és takony ’szinesítette’ a napjaimat, de mivel lázam nem volt, 90km-es hét lett így is belőle, viszont minőségi edzés nem akadt köztük. A térdfájástól tartottam a legjobban, ehelyett a derekam érezte meg leginkább a számomra újszerű terhelést, de az is elmúlt hamar. A pénteket teljesen ki kellett hagynom, mert kifejezetten gyengének éreztem magam, ami még a hétvégén is makacsul kitartott, így még az 5 perces tempóért is kapaszkodnom kellett.

Aztán ez a hét már a normális kerékvágásban telt, egy lendületes, egy tempó és egy hosszú futással. No meg a töltelék, ami szintén fontos az aktív regenerálódás és azon prózai ok szempontjából, hogy másképpen nem jutottam el volna a munkahelyemre, mint futva (a bringám már hétfő reggel a cég tárolójába került).

A tempófutás most csak 2*7km-t jelentett óvatosságból 1 km lassúval közte, 3’59” és 3’56”os sebességgel, bemelegítéssel együtt 4’04”/153átlagpulzus lett, amit nem tartok tragikusnak, mégha alapból már 18 km-t szoktam tempóként egyben futni újabban. Nem esett valami jól, de napközben még köhögtem hébe-hóba.

A hosszú hétvége normál futásai alacsony pulzussal, de fáradt lábakkal zajlottak, tartottam is a szombati tempóváltogatós hosszú futástól, ja meg a melegtől. Ez lényegében be is jött, így legyen lottóötösöm, mégha nem is lottózom (bár így is kábé annyi az esélyem az ötösre, mint annak, aki lottózik).

Azt terveztem, hogy 3km-enként fartlekszerűen váltogatom a sebességet, épp ahogy gondolom, de már az elején látszott, hogy ez a szél, a meleg és a fáradt lábaim miatt felejtős lesz. Onnantól próbáltam egy-tempót futni, de ez sem bizonyult egyszerű feladatnak, mert szembeszélben és/vagy dehidratáltan 4’30” körül, hátszélben és jó állapotban 4’20” alatt futottam. Sajnos a ságodi temető közkútja még nem szuperál, de még a rekortán közelében elhelyezett Isostaromat is ellopták az edzés közben, így értek kellemetlen meglepetések a frissítést illetően, ami a meleg miatt kis híján betette a kaput.

Végül 2h39m50s/36km/4’26”/150átlagpulzus mellett tudtam le a napot, hazudnék, ha életem futásaként értékelném, és nagyon nem örülnék, ha a maratonon is hasonlóan nyárias körülmények között kellene teljesítenem, mert akkor hamar végem lesz...

2012 Göcsej Galopp 55km, ez még engem is váratlanul ért

Itt hagytam abba a legutóbb:
„Még nem tudom, a Göcsej Galopp melyik távjára menjek (33/55), futás közben döntöm majd el valószínűleg csak: ha nagyon nem esik jól, vagy megfájdul valamim, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül lerövidítem a távot, ha pedig nem lesz gond, érzem olyan erőben magam, hogy teljesítsem a hosszabb verziót is„

Ma lezajlott maga a verseny. Életem első ultrája, terepen, nagyon szép környezetben. Ebből már ki is derült, hogy 55km-ig is eljutottam. Nagyrészt napos idő, 0-8 fok közötti tökéletes hőmérséklet és ha nem is csontszáraz, de a pálya adottságaihoz képest kifejezetten futható talaj jellemezte a versenyt. (ezen azt kell érteni, hogy bokáig egyszer sem süppedtünk bele a mocsárba, már ahol mégis találtunk sarat). Sacc per kábé 25%-ban lehetett nehézkesen haladni a talaj minőségéből adódóan, ez kimagaslóan kedvező arány.

Az elején még olyan tízen haladtunk együtt, majd az első frissítő után már csak négyen, aztán hamarosan hárman: Hajduska Balázzsal és Rolival. Mindketten voltak már, és éppen ultrában, magyar válogatottak is, szóval nagyon nem nekem állt a zászló, főleg hogy még rengeteg
mászással kellett megbirkóznunk.

A frissítőknél Balázs éppenhogy csak megállt (volt nála háti, vízzel teli camelbak), mi pedig Rolival (nála semmi, nálam 2.5dl kulacsban) folyton üldözhettük. Főleg Rolinak jutott ki egyszer a ‘jóból’, amikor igencsak fel kellett szaladnia ránk 4 perc körüli tempóval, féltáv magasságában, ami elmondása szerint túl sokat kivett belőle.

Balázs vitte a tempót, mi pedig általában követtük. Nem esett rosszul, na de egy idő után annyira jól sem:) Mi ketten legelöl figyelmetlenségből kihagytunk egy frissítőpontot (Roli viszont nem, csak nem hallottuk a kiabálását) és ez majdnem megbosszulta magát. 35 km-nél történt, kifogyasztottam a kulacsom, majd utólag kiderült, hogy egy presszóba helyezték előbbre a korábbi években egy későbbi elágazásnál felállított pontot. Roli elmaradt a megállása miatt, én meg mondtam a srácnak, hogy menjen csak, majd elvergődök Kustánszegig (42.5km) étlen, de főleg szomjan.

…és itt el is dőlt a verseny. Csakhogy a javamra... Valamiért egyre nőtt a távolság közöttünk és bár kicsit később szinte teljesen visszazárkózott (ott, ahol nagy-nagy szerencsémre elcsíptem egy működő közkutat útközben!), onnan már csak nőtt az előnyöm és az utolsó 16 kilométeren végül 15 percet kapott tőlem.

Roliról nem tudtam semmit, sőt arra gondoltam, hogy a hiányzó frissítőállomás miatt biztosan majdnem kiszáradhatott és meg kellett állnia (közben meg a presszóban dőzsölt:) ).

Végül 4:38-as idővel értem be (amiben benne van két és fél perc állásidő is), ami 5’06”os (5’03”as nettó) tempó 54.63km-en, 805m szinttel, 146-os átlagpulzussal(4,255Kcal is leégett valahonnan rólam). Balázs ideje kb. 4:53, Rolié 5:00 lett, a többiekről sajnos nem tudok (Andi és ’Howling Samba Pa Ti Wolf’ Rudy volt kint közülünk még).

Tíz kilométeres részidők pulzussal, szinttel.

Akkor a sok szám után, érzésre milyen is volt belülről az egész.

Az elején (24km-ig), amíg beszélgettünk, mindenki szeretett mindenkit. A Keszeiéket irigyeltük részben, hogy bezzeg ők milyen szép hely alatt laknak :)

24-35km kissé megzuhantam, egy jól kitalált ürüggyel (egyébként tényleg végig szurkálta a lábujjamat egy odatévedt tüske) meg is álltam volna pihenni, ha mégis ott van az az ominózus frissítőasztal. De az aszfaltos lefelé menet szépen helyretett addigra (no és frissítő sem ott volt).

35-40km mivel átvettem a vezetést, kezdtem nem aggódni a tüske miatt és a közkút is életet mentett:)

40-55 között pedig már annak örültem, hogy mindenki látótávolságon kívülre került (hogy annyira, amennyire, azt nem gondoltam volna) és éreztem, ha nem borulok meg biológiai értelemben (hányás, fosás, fejreállás), fizikailag végig tudom csinálni, annyira éreztem magam még jó állapotban.

Ha azt veszem, hogy se ekkora távot, se igazán terepet, se komolyabb szintet nem szoktam futni, azaz ezek alapján még reményeim sem lehettek valójában, azt kell mondjam, hogy a sík aszfaltos edzéseimből csináltam meg a mai versenyt. 2 gél, egy aszaltgyümölcsszelet, egy fél banán és persze víz segített még ebben, no és a versenytársak, akikkel öröm volt futni, és nagy dicsőség gyorsabbnak bizonyulni náluk, főleg egy ilyen pályán.

Gratulálok mindenkinek és a szervezőknek is, hisz még én magam sem voltam képes eltévedni:)