Versenyünkről szponzori szemmel

Versenyünk egyik vendége, szponzora, Horváth Laci kért meg, hogy tolmácsoljam a versenyen szerzett benyomásait a klub futói felé. Javasoltam a blog nyújtotta lehetőséget, de mivel a számítógépen kicsit nehezebben boldogul, engem kért meg, hogy töltsem fel az üzenetét, amit emailben küldött. Laciról csak annyit, hogy néhány éve ismerem, és bár tudom, hogy ő a fociért él-hal, de nagyon szimpatikus a futás felé mutatott őszinte érdeklődése is. Az utóbbi időben már rendszeresen eljár kocogni, figyeljétek meg, előbb-utóbb fel fog bukkanni valamelyik versenyen is! :-)  Saucony márkájú cipőt már többször vásároltam nála, nagyon készségesen segített mindig.

Tisztelt futást kedvelők! Köszönettel tartozom, amiért 10. hó 16-án részt vehettem a 3. futóversenyen! Amikor megismerhettem a  szervezéssel  kapcsolatos teendőket, nem is gondoltam, hogy ilyen magas létszámú résztvevőt láthatok! Jó volt látni érkezéskor, mennyi Embernek fontos a verseny, mennyire felkészültek akik jöttek! Rolival sokszor beszéltünk már a klubról, de így személyesen ott lenni a versenyen teljesen más mint beszélni róla. Valamelyest képet kaphattam, milyen folyamat megy végbe a verseny lebonyolításakor, megjelenéskor. Egy kicsit kedvet kaptam a jövőre való benevezésre, de akkor már most nekiállhatok felkészülni. Gratulálok a legkisebb korosztálynak, a női, férfi futóknak egyaránt, még ennyi nap után is! Sok sikert szeretnék kívánni a hétköznapokra, a felkészülésekre, szeretnék mindent megtenni, hogy a következő versenyen is részt vehessek! Üdvözlettel: Horváth László (lackó sport)

Zalaparti Futóparty Félmaraton 2010-10-16

Már másodszor igazolódott, hogy a bagodi bringaút és az október végi időpont egy végtelenül ideális kombináció egyéni csúcs futásához, még ha ez speciel nekem most nem is jött össze, sokak viszont odabiggyeszthetnek idejük mellé egy PB megjegyzést.

A legnagyobb előnye a pályának, hogy visszafelé kissé lejt, így egy nem ész nélkül megfutott első féltáv után lehet akár még gyorsulni is, mint az nekem tavaly és idén is összejött. De nézzük akkor hogyan.
Azt pontosan nem tudtam, hogy milyen időre lehetek képes jelenleg, mert mostanság vagy maratont, vagy 10 km terepet futottam, ám azt mertem remélni, hogy 1:21-et alapból is tudok, a verseny maga pedig még vehet le az időből néhány percet.

Ezúttal – tanulva a Güssing előtt elkövetett hibámból – komolyabban rápihentem, a héten már csak 40km-t futottam.

Sajnos több, velem közel azonos képességű futó ilyen-olyan okok miatt vagy nem, vagy csak más távon indult, így jól látszott hogy 1:20 körüli időt a mezőnyben csak ketten tudhatunk a vas megyei Fábrics Gáborral. Általában a Keszthelyi Kilométerekig bezárólag szoktam nyerni ellene, az őszi szezonban aztán fordul egyet a kocka – talán most nem, gondoltam.

A rajt után azonnal egymás mellé szegődtünk és kicsit a 10km-es élmezőny mögött haladtunk, egy – érzésre – jó tempóban. Mivel szokásomhoz híven csak ritkán néztem az időnket (féltávkor és 20.1km-nél), nem idegesített, hogy ez most akkor gyors vagy lassú. Hátha pont jó, ebben reménykedtem.

6km után aztán ellépet a Gabi néhány méterrel, de ez annyira nem zavart, mert amúgy sem szeretek közvetlenül a másik mellett haladni, ám ekkor arra gondoltam, hogy biztosan meglátta, hogy a sebességünk nem megfelelő, ad abszurdum, lassú. Ez nem jó jel, bár nem éreztem drámai fáradtságot a lábaimban. A fordítóig maradt is ez a kis különbség, az időm pedig nem sokkal 40 percen belül állt éppen és ez azért kellő önbizalmat adott. Segített az is, hogy a Rolandék többször elénk jöttek autóval, így legalább úgy tűnt, valakit érdekel még rajtunk kívül az egész:-) No meg a szembejövők látványa is végre kizökkentett kicsit a monotonitásból, a sok ismerős arc pedig kiváltképp!

A visszafelé értelemszerűen nehezebben ment , de talán ezzel nem vagyok egyedül; ilyenkor hajlamos az ember azt hinni, hogy lassul is, pedig legtöbbször csak a fáradtság okoz ilyesfajta „hallucinációkat”. (Na jó, azért tudnék néhány példát hozni valódi behalásokra is saját keserű tapasztalataimból.)

Ám nekem az előttem haladó tempója is adott némi támpontot, egyszer 50, másszor 200m volt közöttünk, ki ahogy éppen „döglődött”, annak megfelelően:-) Nem éreztem „fal”-at, vagy lélekromboló fáradtságot, de a sebességemen nem tudtam volna jelentősebben változtatni, kivéve az utolsó kilométert, amit, tudva immár, hogy pontosan hogyan is állok, 3:33mal teljesítettem, de reális esélyem nem volt már megfogni az elsőt, így végül maradt 25mp különbség.

Illetéktelen a dobogón

Az 1:19:26-os időm éppen csak, hogy nem egyéni csúcs, ám annak mégis örülök, hogy úgy tűnik, jó formában tudom az ilyesfajta időket alacsonyabb létszámú versenyeken is, így talán egy népesebb mezőnyben még többre lehetek képes, bár ez csak feltételezés, így nem is látok rá semmiféle garanciát.

A szokásos 5.2 km-es résztávjaim (tempóval és pulzussal):

20:03 (3’51”; 166)

19:31 (3’45” ; 172)

19:16 (3’42” ; 171)

19:28 (3’44” ; 171)

Ha valakit érdekel a pulzus és sebesség görbém, akkor itt tekintheti meg.

(a jobb felső sarokban kell mérföldről metrikusra állítani)

Érdekesség még, hogy 4 perces tempónál lassabban a Garmin szerint nem futottam, kivéve az első 10 métert és a fordítót, ha ezt valaki nekem 2 éve, az első gyötrelmes félmaratonom után megjósolja (már nem azt, hogy a fordítónál le kell majd lassítanom), előbb megkapaszkodok valami szilárd dologba a stabilitásom megőrzése érdekében, majd hangosan a képébe röhögök:-)

Eredmények

Minden ZASZ-osnak gratulálok, különösen a PB-ket futóknak, a szervezői munkában részt vállalóknak, no és mindenki másnak, így persze a legyőzőmnek is.

"Dupla egyéni csúcs" a Graz Marathon-on

Egy kedves osztrák ismerősöm invitált már régóta az idei őszi graz-i futóeseményre. Miután tisztázódott, hogy rá fogok érni, igent is mondtam a felkérésre. Már szombat délután elutaztunk szomszédaink második legnagyobb városába egy kis városnézésre, estére aztán a Graz-tól 25 km-re fekvő Gleisdorf városkában foglaltuk el a szálláshelyünket vendéglátóinknál.

Hárman utaztunk Magyarországról: nagybátyám felesége Ági, aki szurkolni jött és barátnőm, Timi volt még velem. Timi jövetelének három apropója is volt: néhány hetes készülés után úgy láttuk, ideje elindulnia élete első futóversenyén, így beneveztem a 10,55 km-es (negyedmaraton) távra. Másrészt szombaton este volt pontosan egy éve, hogy együtt vagyunk, így szerettük volna kettesben megünnepelni az évfordulót. A harmadik apropó pedig még Timinek is meglepetés volt: hogy még emlékezetesebb legyen az évforduló, egy szép gyűrűt ajándékoztam Neki és egyben megkértem a kezét szombat este. Igen-t mondott! :)

Visszatérve a futóversenyre: vasárnap a 10 órás rajt előtt másfél órával kereken 0 fokot mutatott a hőmérő, de nagyon szép tiszta idő volt, sütött a nap, így gyors melegedésre lehetett számítani. Kicsit dilemmáztam az öltözékkel, végül rövidnadrágot, és két rövidujjú pólót húztam.

Mivel még reggel vettük át a rajtszámokat, picit megcsúsztunk az idővel, a start előtt kettő perccel sikerült elfoglalnom a helyem a rajtnál. Pontosabban jó hátulra sikerült bekerülnöm, valahol a mezőny középső táján. Ez egyben azt is jelentette, hogy nálam némileg lassabb futók tömegében indultam el a rajtszóra. 45 mp-be telt, mire egyáltalán a rajtvonalat átléptem, innen persze azért már kocogtunk. De tényleg csak kocogtunk, a szokásos 4 percen belüli kezdésemhez képest ezúttal csak 4:40-es első km-el sikerült indulnom. Egy darabig próbálkoztam az előzgetéssel, de hol jobbra-balra cikáznom, hol gyorsítanom, hol pedig lassítanom kellett, így végül felhagytam a fölösleges erőpazarlással. Felvettem a tömeg ritmusát, és csak akkor futottam gyorsabban, ha üres tér nyílt előttem. Egészen a 8. kilométerig (!) így beragadva futottam. Persze nem bánkódtam, arra gondoltam, ha már a sors így hozta, legalább kipróbálom, hogy megy a maraton, amikor nem rohanom el az elejét.

Amúgy nem voltak túl nagy várakozásaim a saját teljesítményemet illetően. Bár a hosszú kihagyás után kezdek magamra találni és újra formába lendülni, mégis úgy ítélem meg, kb 40%-os a felkészültségem egy jó maratonra. Ezt abból gondolom, hogy saját tapasztalatom szerint egy jó maratoni időhöz kétféle képesség "csúcsra járatása" szükséges: a kitartásé és a gyorsaságé. Az előbbihez hosszú edzésekre, az utóbbihoz gyors edzésekre van (lenne) szükség. Ami a gyors edzéseket illeti, 2010-ben egy (azaz egy) darab gyors edzésem volt (a 4 percen belüli futásokat számolom ide), még július elején. De a hosszú edzések tekintetében sem állok sokkal jobban: bár tavasszal kitűnő kondinak örvendtem, de április óta 6 darab hosszú edzésem (vagy versenyem) volt összesen (a 30 km-nél hosszabb futásokat sorolom ide). Vagyis átlagban havonta egy. Pedig a heti egy lenne az ideális. Vagyis a kétféle láb közül, amikre stabilan lehetne alapozni egy jó eredményt, az egyik teljesen hiányzik, a másik pedig csak félig-meddig van fejlesztve. Mindezek tükrében már azt is kiváló eredménynek tartottam volna, ha sikerül megjavítani tavalyi PB-met (2:59:20).

Szóval ott tartottam, hogy a 8. km végére kiszabadultam a tömegből, az átlagtempóm itt már 4:20 körül járt. Innen nagyjából egyenletesen, 160 körüli pulzussal futva haladtam, lendületesen, de erőlködés nélkül. 1:29-nél értünk a kör végére, a félmaratonisták itt kiszálltak, mi meg nekivágtunk a második körünknek. Különben az útvonal gyönyörű, lényegében körbejártuk Graz városát, érintve a csodaszép belvárost és a hangulatos Mura partot is. A szervezés pedig egyszerűen szuper, szinte végig zeneszóra és lelkes biztatásra futottunk. A frissítés is kielégítő, bár én az egész verseny alatt csak egy kis szeletke banánt ettem és csak néhány korty vizet ittam, semmi mást. Különben 10 óra után egész meleg lett, egy csöppet sem fáztam, még az árnyékos részeken sem.

A második kör is egy kis emelkedővel indult (az órám a teljes távra mintegy 210 m-nyi emelkedőt mért, bár én kevesebbnek éreztem), de a tempóm nem tört meg, tartottam a 4:05-4:10 közötti ezreket, csak a pulzusom emelkedett egy kicsit, már 160 fölé. Még egész jól éreztem magam. A 30. km-t elérve aztán "elengedtem a lovakat", még egy kicsit jobban rákapcsoltam. Próbáltam eltalálni egy olyan tempót, amit már nagyjából végig tudok tartani. Nagyon jó érzés volt így "száguldani", rengeteg futót előztem meg, sokan szinte már csak vánszorogtak (pedig ők mind 3 óra körüli maratonisták voltak). Ekkor már láttam, hogy meglehet a 3 óra, sőt akár az egyéni csúcs is.

A lendületem csak az utolsó 4-5 km-re tört meg egy kicsit (még a 37. km is 4:11 volt), de azért egy hajrára maradt erőm. 2:58:35 azaz 45 mp-el javítottam a maratoni rekordomon! Más kérdés, hogy a hihetetlenül erős mezőnyben ez csak az abszolút 101. helyre volt elég. A 809 férfi célbaérkező közül 95., a korosztályom 97 célbaérkezője közül pedig a 13. helyen végeztem (statisztika). Mivel a verseny kinevezett osztrák bajnokság is, tényleg sok erős és jól felkészült futóval versenyeztem. Átlagpulzusom 161 volt, elégetett kalóriák száma kb 3100. A távot kb 400 m-el hosszabbnak mértem, de valószínű csak a nem éppen ideális kanyarvételek miatt (illetve a magas házak között egy kicsit pontatlanul is mér a gps). A futás után egész nap eléggé be voltak kötve a lábaim, jólesett a pihenés, azonban most, 24 órával a verseny után kutya bajom! :)

Csak a célbaérés után találkoztam Timivel, és tudtam meg az ő eredményét: 57.28 alatt teljesítette a távot, amivel 36. helyen végzett a kategóriája 280 futónője közül (összesítésben a kereken 600 női futó közül a 93. helyen: statisztika). Mivel még nem futott ilyen távot (edzésen egyszer már teljesítettünk kereken 10 km-t), mondhatjuk, hogy Ő is egyéni csúcsot futott. Elsőre ez szuper idő, nagyon büszke vagyok újdonsült menyasszonyomra! Persze a lényeg, hogy jól érezte magát, tetszett Neki a verseny hangulata, úgyhogy szerintem nem ez volt az utolsó futása.

Beszámoló a Kis-Balaton körről

Lőrincz Endre bejegyzése

Már két éve, hogy a Kis-Balaton kör versenyre elszoktam menni. Igazándiból a nagy Balatont körbefutni nekem sok, így ezzel kárpótolom magam :) Balaton ez is az is csak ez kicsi, mint a felkészültségem általában. Most se az a sokat futottam előtte állapotban voltam (igazsághoz egy kis pocak is tartozik), de bíztam az év elején megtett versenyek és túrák nem maradtak nyomtalanul. 2008-ban 37 km-es távot teljesítettem, 2009-ben 35 km volt a táv. Idén gondoltam elég lesz egy fél maraton is. Dani barátom az első 35 km-es távját készült futni gondoltam a végén legalább segítek neki. Reggel 1/2 9 kor indultam elég nagy köd volt útközben, de jó idő ígérkezett. Időben érkeztem még sokan nem voltak így ez gyorsan meg volt. A rajtnál kicsit sokan voltunk, mert a biciklisek, görkorcsolyás indulók is voltak. Szerencsére a rajt idejére félre álltak őket utánunk indították. Rajt előtt az új polgármester tartott rövid beszédet, majd rövid útvonal ismertetés után végre indulhattunk. Az eleje nagyon megindult, próbáltam lépést tartani velük, majd 1-1,5 km után hagytam őket - ha jól láttam csak 1 fél maratonista volt köztük. Rövid idő múlva egy kollégát utol értem, ő a 9 km-es távon volt. Mentem tovább a saját ritmusomban, Nagyrada után egy Balázs nevezetű srác ért a nyomomba, majd be érve arról érdeklődőtt hányan vannak előttem. Megnyugtattam, ha jól láttam négyen öten indultak meg az elején abból 1-et már letudtam, 3-an 9 km-es táv fordítójánál meg fordultak és szembe futottak velünk, így maradt 1 fő, de az meg az én vetélytársam. Annyira megnyugtattam, hogy el is futott előre megbizonyosodni. Mint később mesélte Zalaszabar után elfelejtett balra fordulni, ráhúzott egy pár percet pluszba - ismét egy szorgalmas futó (így is fölényesen nyerte). Zalaszabart meg közelítve vártam mikor jön szembe az előttem iparkodó versenyző, hogy felmérjem hátrányomat. Faluba érve még nem találkoztam vele így kezdtem bizakodni, de aztán csak megérkezett. Nos volt vagy 7-8 perc a hátrányom, no mondom magamnak ez már veszett fejsze nyele - koncentráljunk arra hátam mögött hol jönnek az esetleges ellenfelek. A fordító után indultam vissza felé egy gyors frissítést vettem magamhoz, majd kicsit rákapcsoltam, hogy a mögöttem érkezőt minél előbb meg lássam, így nagyobb lesz a távolság is köztünk. Zalaszabarból kifelé lejt az út ez segített, a falu végén jött az üldözőm, de neki emelkedőn kell felfutnia körübelűl itt jött szembe az első versenyző is akor hátam mögött is 7-8 perc a hátrány számításaim szerint. Vissza felé a táv első része mozgalmas volt, mert szembe jött mindenki (21 km-en és a 35 km-en indulók). Barátom is jött szembe szépen nyugodtan futott, mondtam csak így tovább és majd érkezem szemből kitartás. Továbbiakban visszafelé nyugodt tempóban haladtam az előttem lévő elég messze volt, hátulról se igen közeledett senki. A futó táv, jól futható olyan aszfaltszaggatós bicikli út vagy úttest. Kisebb nagyobb emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított. Vissza felé az lepett meg, hogy Garabonctól Zalakarosig folyamatosan emelkedik ez oda felé nem tűnt lejtőnek :) A végére még a magam szórakoztatására egy jó kis hajrát kivágtam így 1:37:18-as idővel értem célba. Előttem lévő srác (Csaba) 1:27:54-el értbe a mögöttem beérkező 13 perccel később lépte át a célt. 40-45 perc után az utolsó (13-dik) félmaratonista is be ért. Az eredmény hirdetésnél a dobogó második helyét kibéreltem mivel az abszolut és kor szerinti megmérettetésben is második lettem. Társaim szintén velem egy korosztályba tartoztak, így a mi korosztályunk vitte a prímet - hiába öreg ember nem vén ember. Eredmény hirdetés után, az ígéretem be váltása következett. Kaptam az infót, hogy Dani barátom elérte már Zalakomárt. Elindultam kényelmes futótempóban eléje. Közben jöttek a 35 km-es versenyzők szépen sorban, majd 4-5 km-re a céltól megleltem ,,pártfogóltamat". Hát írány ismét a cél kapu. Dani előtt haladó két srác közül az egyik eléggé ki volt, gondoltam meg kellene fogni bár a távolság nem volt kicsi. 2 km-re a céltól tempó váltást javasoltam, majd a végén egy kis üvőltőzős hajrával szinte beértük, de sajnos 19 másodperccel lemaradtunk. Egy kicsit korábban indítunk akkor meg lett volna. Így is Dani a korosztály harmadik helyére beért 3:27:48 szerintem jó idő kezdésnek :). No ezek történtek velem vasárnap és remélem egyesületünk hírnevét öregbítettem a versenyen.

Hosszúpereszteg 10.6km 2010-10-09

A bagodi saját versenyünk előtt találtam egy jól hangzó, családias hangulatú rendezvényt, ismeretlen pályával, ám lelkes szervezővel. Gondoltam, majd a Szajki tavak mentén vezetik el a futást, de valójában a 8-as főút ellentétes oldalán, hegyi pincék között került megrendezésre.

Mire odaértünk, már a rajtnál bandáztak szombathelyi barátaink, főleg gyorslábú futók, így már a mezőnnyel sem volt problémám.

Nekünk két, 5.3km-es kört kellett teljesítenünk, míg a rövid távúaknak (Asi indult tőlünk), micsoda meglepetés, csak egyet.

A pályáról: kb. 10%-ban haladt aszfalton, egyébként poros, földes, sáros, füves és kavicsos részek követték egymást. A kör első fele folyamatosan, ám nem túl intenzíven emelkedett, aztán jöhetett egy meredekebb, így rövidebb lefelé, majd egy kifejezetten sáros, pocsolya-kerülgetős rész, hogy aztán visszafussunk a faluba.

A rajt után öten haladtunk az élen, köztük egy kissrác is, majd olyan 3 km után ki is alakult a végső sorrend, csak a távolságok változtak a végéig. Az első kör vége felé az előttem haladó Fábrics Gabi elvétett egy elágazást, ekkor megálltam, majd a 40-50m-es különbség újbóli kialakulását is kivártam, nem éreztem volna fair-nek ennek következtében előnyre szert tenni. Noha ekkor a negyedik Nagy Gábor közeledett hozzánk, végül a szenzációs maratonjából még némileg regenerálódó futó nem ért be minket.

Úgy érzem – beleszámítva a terepviszonyokat is – viszonylag elfogadható tempót futottam. Régen indultam már ilyen rövid versenyen, jobban fekszik talán egy némileg hosszabb táv, de azért nem panaszkodom, hisz túlzottan nem pihentem rá.

A hivatalos időm 40:42 lett, ha leszámítom a bevárást, körülbelül 40:20 (3:48perc/km), a végére lassultam is, így a lemaradásom jó 100m lett a másodiktól, a győzelmet Garami Árpád szerezte meg 39 perc körüli idővel.

Évi első, Ági második helyet szerzett a hölgyek között, Asi (1 évvel fiatalabb volta miatt) kategória 6. lett, mindannyijuknak gratulálok.

Gondolatok egy maratoni debütálásról

Hogy ne üljön le újra a blog, levonok néhány tanulságot, vagy mondjuk úgy, átgondolom még egyszer a güssingi versenyt, hátha még jó lesz valamire a későbbiekben. Beleteszek néhány képet is, azt meg hogy hosszabb legyen:-)

Én lennék a legboldogabb, ha nem lenne különösebb mondanivalóm: lealáztam a mezőnyt, oszt jó napot, ha kell valami, akkor kérdezzé’:-) A keserű valóság viszont az, hogy alapvetően nem futottam meg azt, amit szerettem volna és akármennyire is jól hangzik első maratoni időnek egy 3:00:52, ez – most még – cseppet sem vígasztal. Időközben amúgy felvilágosítottak, hogy ténylegesen 2:59:112-t futottam:-)))

40km-nél - itt már gémover volt

A legjobb lenne arra a ronda esős, pocsolyás, hideg időre fogni mindent és akkor itt szépen be is fejezhetném az egészet. Ám ez az időjárás éppen a legtöbb futó álma, így pechemre az enyém is. Ez akkor kilőve. Az is jól hangzik, hogy külföldön mindig megzavar az idegen nyelvű közeg, így nem is lehet optimálisan teljesíteni, viszont a félmaratoni PB-met éppen Ausztriában hoztam össze. Meg amúgy is nevetséges indok lenne, ismerjük be. Maradnak akkor a tényleges okok, vagy legalábbis azok, amelyek relevánsak lehetnek.

Akárhogy is csűröm-csavarom, mindig ugyanott kötök ki: rá kellett volna néznem menet közben az órámra és rutintalanságomból adódóan kihagytam a rápihenés (tapering) minimálisan két hetét is.

Nézzük az elsőt: a táv két félmaratoni körből állt, így féltávnál akarva-akaratlanul is megtudtam hogyan is állok. Itt mindjárt három lehetőség adódik: vagy célidőn belül, vagy azon, esetleg azon túl esek be a célzónába: előbbi esetben bár örülök, de félve kezdem a második szakaszt, utóbbinál (ami végül is történt) viszont alkalomadtán elkeseredek és jobb híján tempót kell váltanom. Ezt viszonylag egyszerűen úgy lehetett volna elkerülni, hogy időben, mondjuk 10km-nél ránézek a részidőmre, abból már következtethetek, vajon helyes tartományban haladok-e. Ezzel szemben kizárólag érzésre, „hogy azért még jól essen” módon futottam és 2 perccel elmaradtam, ami, ha nem is indított el pánikrohamot, azért nem tett jót az önbizalmamnak.

31km-nél aztán elfáradtam, le is mondtam mindennemű, időeredményben kifejezett reményemről és már csak a célbaérés motivált. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az előttem haladó még nálam is jobban fejre állt, így legalább láttam magam előtt egy feladatot, amivel még elszórakozhattam, már amennyire szórakoztató fáradt lábakkal a másik után szaladgálni. Ha ekkor rápillantok az időmre és kiszámolom, hogy mondjuk mi kell az utolsó 3 km-en egy 2:xx-es időeredményért, még így is meg lehetett volna az alapcél. De az az igazság, hogy úgy éreztem, reménytelenül kifutottam már az időből és nem kínzom magam még azzal is, hogy ez véglegesen tudatosuljon bennem. Ez hiba volt: kiderült, hogy az egész mezőnyben talán én futottam a legkiegyensúlyozottabb tempót – ami még most is hihetetlenül hangzik.

Befutó - a kék lufi volt a cél, de elvétettem:-)

Tapering: még rutinos hosszútávfutók is 2-3 hetet rákészülnek egy maratonra, így nem nehéz belátni, ezt nekem még hatványozottabban figyelembe kellett volna vennem. Ez konkrétan a kilométeradag és intenzitás fokozatos visszavételét jelenti, hogy a verseny napjára teljesen kipihenten érkezzen a futó. Ennek is megvan a lelki háttere, sokan nehezen viselik ezt a könnyített időszakot (átlagember bizonyosan nehezen értené ezt meg), nemrég olvastam erről egy szakfolyóiratban. Hja, olvastam,miközben csinálnom kellett volna.

Nálam ezzel szemben ez az időszak két 100km feletti hétből állt, amiben akadt két 30 km feletti hosszúfutás, egy félmaraton (még ha nem is teljes erőből) és számos tempófutás a többi között. Egy rövidebb verseny még elviselte volna ezt a fajta terhelést, de nem egy olyan, amilyen hosszút azelőtt még soha nem futottam és köztudottan minden erejét felemészti az embernek, ha önmagához képest jó időt szeretne futni (erről a Keszei Bandi is tudna mesélni).

egy sör után már könnyű pózolni

A legnagyobb pozitívum így az lett, hogy két nappal a maraton után már 5 percen belüli tempóval futottam regenerálót, három nappal rá (azaz ma), a következő edzésre pedig már elmúlt mind a fáradtság, mind az izomláz, ami hétfőn még erősen jelen volt. Mindez azt mutatja nekem, hogy nagyon jól felkészültem magára a távra, és különösebben nem viselt meg fizikálisan a verseny, de ez lelki síkon is igaz lehet, hisz már nagyon várom a következőt. Graz Maraton két hét múlva?

Na nem, a taperingnek akkor megint lőttek:-)

Tekenyei győzelemmel (is) ünnepeltem a szülinapomat

Sólyom még júliusban invitált az idei "Tőkétől a pohárig" elnevezésű szüreti futóversenyre, s rögtön meg is tetszett az ötlet, hogy egy kellemes hangulatú futással ünnepeljem a 33. szülinapomat.

Rajt 2009-ben

A táv bő 14 km, de 3 jókora emelkedővel nehezítve, ráadásul hiába volt szép idő egész héten, szombat éjjelre megérkezett a beígért bőséges eső, így sáros-csúszós talajra számíthattunk. A budapesti és güssingi maratonon (és félmaratonon) indulók miatt szerény létszámú aszfaltszaggató (Évi és Sólyom még rajtam kívül) képviselte a klubunkat, de azért voltak még ismerősök Egerszegről, elsősorban tájfutók. Timi is elkísért, sőt még a 6 km-es távon való induláson is gondolkodott, de amikor megláttam a sáros pályát, én javasoltam neki, hogy inkább nekem drukkoljon a pálya széléről.

Útközben

Szóval a rajt után óvatosan kezdtünk, s hamar kialakult egy négy fős élboly (jómagamon kívül Sólyom, Fehér Feri és a keszthelyi Bolla Tomi részvételével). Aztán az első domb megmászása után, már a harmadik km-t elhagyva egyszer csak berobbant Papp Jácint, aki néhány másodpercig átvette a vezetést, de ezzel bőségesen megelégedve aztán vissza is vett a tempóból.

Maradtunk négyen, egészen a 6. km végéig, vagyis a következő emelkedő aljáig. Itt némileg elszakadtam a többiektől, fogalmazzunk úgy, hogy udvariasan előreengedtek szülinapom alkalmából. Két, egyenként kb 75 m-es emelkedő várt még ránk, végig lendületes tempóban haladva 1:01:30-nál csaptam be a célba, vagyis érkeztem vissza Tekenyére. Három-négy percen belül megérkezett előbb Sólyom, majd Tomi és Feri is. 

A tempóm kereken 4:20-as volt, amivel elégedett lehetek a pálya talajára való tekintettel (helyenként aszfalton, helyenként füvön, helyenként sáros földúton, helyenként hatamas pocsolyákon átgázolva haladtunk). Átlagpulzusra 165 jött ki. A lányoknál Évi futott be egy hosszú kihagyás után is meggyőző fölénnyel, így a három aszfaltszaggató ezúttal senkit nem engedett maga elé. Reggel még úgy beszéltük meg, hogy hazafelé én vezetek, de a célban azért egy pillanatra ráijesztettem Sólyomra: "Akkor ahogy megbeszéltük: a győztes iszik, a vesztes vezet!" Végül azonban Jácint magára vállalta a nemes feladatot, így én is végigkóstolhattam az igencsak finom helyi mustkínálatot.

Beérkezés a célba

Az igencsak szomorkás időjárás ellenére egy nagyszerű hangulatú versenyen vettünk részt, a futás után pörkölt, gulyás, italkóstolás, eredményhirdetés bőséges ajándékokkal, no és egy szüreti fesztivál előkészületei színesítették a programot. Dícséret illeti a szervezőket, elsősorban Tarsoly Róbertet! Akinek egy külön gratuláció is jár, hiszen első helyezést ért el a szőlész-borász kategóriában (ne legyünk ünneprontóak, de azért némiképp beárnyékolja győzelmének fényét a tény, hogy ezúttal egyedüli szakmabeliként indult :-) ).

Ezzel a győzelemmel tovább folytattam egy szép sorozatot: az elmúlt egy évben ez volt a 12. versenyem (egyéni futóversenyem), és mindössze két alkalommal találtam csak legyőzőre (illetve egy alkalommal legyőzőkre). Mivel következő versenyem a graz-i maraton lesz, ahol 2:13 körüli a jellemző győztes idő, igencsak komoly esély van rá, hogy egyelőre nem szaporítom tovább a győzelmeim számát... :-)

Güssing Maraton 2010-09-26

Ugye milyen patetikusan hangzana, ha azt állítanám, mióta csak elkezdtem futni, kizárólag a maraton lázában égek, vagy hogy legfőbb vágyam mindig is abban öltött testet, hogy egyszer az életben lefussak egyben 42.2km-t. Ám valójában egyáltalán nem motivált egy ilyesfajta teljesítmény, azt viszont szerettem volna, hogy legyen azért egy hivatalos (értsd: nem edzésen elért) időeredményem ezen a távon is. Ha már viszont ez megtörténik, lehetőleg értékelhető (értsd: számomra is elfogadható) legyen az.

3 órán belül – ez igazán jól hangzott, no és azt azért tudtam, hogy azzal már amatőrként nem kell szégyenkezni.

Ahhoz képest, hogy azt gondoltam, egyedüli ZASZ-osként érkezek Güssingbe, a félmaratonon Ági, Sifter Andi, Vali, Edit, Sifter Attila, Keszei Bandi vitézkedtek - nem is akárhogyan. Az időjárás több mint ideálisnak volt mondható, 13-15 fok, borult idő, helyenként kisebb esővel.

Egy technikailag még ma is felettébb képzett tájfutó-időmérő munkatársammal érkeztem, aki a képekért és némi egyéni frissítésért volt felelős, több-kevesebb sikerrel:-)

Előzetesen 1:27:xx-es félmaratoni részidőt terveztem, de – talán rossz – szokásomhoz képest rá sem néztem az órámra menet közben. Az első körben még a félmaratonistákkal együtt róttuk a kilométereket, én mégis egy osztrák maratonista mellé szegődtem kísérőnek. Úgy éreztem, haladunk azért némiképpen, még ha meg nem is szakadtam, mert azt az elején végképp nem szabadott.

16km-nél aztán elszakadtam, hátha kisül belőle majd valami. Aztán legnagyobb csalódásomra – és ez kis híján a lelki összeomlás szélére sodort – 1:29-nél értem 21.1km-hez és noha nem futottam ki magam, ennél azért jobb időre számítottam. Ez a körülmény aztán rányomta a bélyegét a továbbiakra: elkezdtem az ésszerűség határain belül gyorsítani (ez a lenti résztempóimon is nagyon jól kivehető), hisz ennél azért jobban illene szednem a lábaimat – első maraton ide vagy oda.

Előttem olyan 1km-rel a sokszoros maratonista Rosta Csaba haladt, 600m-re valaki más, aztán sehol senki. Minden frissítőnél vagy vizet vagy Iso-t vettem magamhoz és néha el-elmajszolgattam egy aszalt-gyümölcsös falatot is. Ebben semmiféle tapasztalattal nem bírtam, sőt néha azt sem tudtam, hogy most éppen rosszalkodik a gyomrom, vagy ez ilyenkor teljesen normális. A lényeg, hogy a 31km-es saját frissítést kihagytam és fejben kezdtem feladni a dolgot, belassultam.

Ám valamiért még így is közelítettem az előttem haladóhoz, vajon hátrafelé halad – kérdeztem magamban. Stabilan egy teljes métert közelítettem kilométerenként (de lehet hogy kettőt is), ám belülről úgy éreztem, hogy csak vánszorgok és így az időm is valahol 3:10 körül megáll majd szépen...

37, 38, 39, 40 – viszonylag gyorsan jöttek a jelzőtáblák, pedig annyira nem élveztem ezt a lassú futást. Arra gondoltam, 42.0-nál nyomok egy hajráféleséget, egy helyezést javítandó, arra talán lesz még erőm. Végül sikerült kicsit előbb megejtenem ezt, így pár méter híján befogtam a Csabit is, aki a végére elkészült az erejével.

Alig hittem a szememnek, hogy még így is alig estem ki a 3 órás időből (3h00m52s), no és persze már jöttek is Asiék bíztató szavai, hogy a félmaratonra mérve is már kijött +200m a GPS szerint.

5.2 km-es tempóim: 4:18-4:15-4:17-4:15-4:10-4:13-4:21-4:27.

Néhány tapasztalat, ami még jól jöhet a későbbiekben. Ilyen értelmetlen erőpazarlást még egyszer nem csinálok, hogy 10 napon belül futok előzőleg egy jó erős hosszút, majd rá 2 napra egy félmaratoni versenyt. Akárhogyan is kerestem, ilyesféle ajánlást egyik Runner’s World-ben sem találtam, sőt inkább szigorú tiltólistára tettek mindenféle hasonló nyalánkságot. No és néha nem árt megbizonyosodni az aktuális átlagtempóról, csak a tisztánlátás kedvéért, ez utóbbin még azért gondolkodok.

Ezen felül más most hirtelen nem is jut eszembe (bár ez éppen elég), hisz a maratontól messze nem tántorodtam el és egy 2:50 – 2:55 közötti eredményt teljesen reálisnak látok a közeljövőben, főleg hogy az ezüstérmes Nagy Gábor 2:40-et (!) futott, akivel félmaratonon nagyjából versenyben szoktam lenni. (ám most résztávja egyéni félmaratoni legjobbat hozott neki…).

Sikerült végül abszolút 7.-ként befutnom (78 indulóból), M30-ban így éppen dobogón végeznem.

Eredmények

Végre újra verseny: 50 km-en indultam Kanizsán

A rajthoz készülődve

Április 24, azaz a sárvári 12 órán való futásom óta lényegében nem indultam versenyen (az augusztusi alsóerdei Cross Félmaratont - bár jól szervezett esemény volt - egy hosszabb kihagyás után futottam, így inkább edzésnek fogtam fel). Ez bizony majdnem 5 hónap. Ezalatt a 21 hét alatt különböző okok miatt meglehetősen visszafogott volt az edzésmunkám: összesen 1233 km-t teljesítettem, ami heti 59 km-nek felel meg. Csak az utóbbi 2-3 hétben kezdett közelíteni az edzéstervem egy ultrafutóhoz illő mennyiséghez. Ami még ennél is nagyobb hiányosság, hogy ebben az öt hónapban lényegében gyors edzésem nem is volt, hosszú edzésem is alig (kétszer futottam maratoni távot), az edzéseim zömét rövid (max. 20-25 km-es), laza kocogások tették ki.

De azért már hiányzott nagyon a versenyzés, így örömmel fogadtam el a nagykanizsaiak meghívását az 50 km-es versenyszámra. Gondoltam, legalább felmérem, hol tartok.

Már a reggeli felkelés után felszereltem a pulzusmérőt, és már akkor láttam, hogy ma is elkapott a szokásos "verseny-szindróma", azaz magasabb a pulzusom az amúgy megszokottnál (minden bizonnyal a verseny izgalma miatt). Egyszerűen nem értem, miért nem tudom ezt levetkőzni, számtalan versenyen vagyok már túl, megvan a rutinom, mégis szinte mindig így járok (utoljára tavaly szilveszterkor sikerült olyan pulzussal versenyeznem, ami megfelelt az edzéseken mért értékeknek).

Egy jól sikerült felvétel

Sebaj, nekivágtam a távnak úgy, ahogy elterveztem: 155-ös pulzussal. Bár eredetileg 4:10-es tempóra gondoltam, így most kb 4:25-ös ezrekkel kezdtem. Még a rajt előtt köszöntöttük egymást a többiekkel, és a szombathelyi Kovács Balázs (aki idén rengeteget fejlődött, és kiváló formát mutat) megjegyezte nekem, hogy idén könnyű dolgom lesz. Mondtam neki, hogy csak ne szerénykedjen, könnyen lehet, hogy ma még meggyűlik vele a bajom... :-)

Rögtön a rajt után az élre álltam, de Balázs ott jött mögöttem 40-50 m-el meglehetősen sokáig. Ahogy bemelegedtem, fokozatosan sikerült kicsit növelnem a sebességem (lejtős és sík részeken 4:00-4:05 között futottam) anélkül, hogy a pulzusom 155 fölé ment volna. Az eső az első 10-12 km-en végig zuhogott, így teljesen eláztunk. Nem zavart különösebben, szeretem az esőt, de azért közel négy órán keresztül nem igazán jó csuromvizesen futni.

Jellemző kép: én elöl, mögöttem Balázs

A murakeresztúri fordítónál már olyan 150 m előnyöm volt, de az még mindig bőven látótávolság. A visszafelé út egy kicsit gyorsabbra sikerült (talán kevesebb az emelkedő?), de sajnos megfájdult a hasam, ami innentől a verseny végéig eltartott. Nem hoztam saját frissítőt, és ilyenkor mindig csak vizet iszom a közös frissítőkből, azonban most véletlenül valami isoitalt vettem fel az egyik asztalról. Biztos hasznos amúgy, de az ilyenkor egyébként is terhelés alatt lévő gyomrom úgy látszik nem tudott mit kezdeni az idegen anyaggal. Féltávnál már közel 500 m előnyöm volt Balázshoz képest, de itt meg is kellett állnom, kb egy percet vesztettem vele, így újra látótávolságba kerültem. És innentől egészen a célig ott loholt Balázs a nyomomban (kb 200 m távolságban).

A harmadik hossz (25 km-től 37,5-ig) még egészen lendületesre sikeredett, de aztán a negyedikben már jól érzékelhetően lassultam, bár olyan nagyon nagy bajom nem volt. A lassulás ellenére az utolsó 10 km-en sorban előzgettem a félmaratonistákat, ami mentálisan jót tesz ilyenkor az embernek. A végére egy kis gyorsításra még maradt erőm: 3:46:27-kor haladtam át a célkapun. Balázs 73 mp-el utánam ért be, miután gratuláltunk egymásnak, újra csak szerénykedett: "Nagy megtiszteltetés nekem, hogy a végén hátrafelé nézegettél!" Bár jólesik, hogy ilyen tisztelettel van korábbi eredményeim okán, azért az igazság az, hogy egy perc különbség ezen a távon nem különbség, akár fordítva is lehetett volna ma a sorrend (fociban erre mondják, hogy "egy-egy lett a meccs, de lehetett volna fordítva is" :) ).

Két perccel a beérkezés után

Statisztika: 50,61 km-t mértem, ez 4:28-as bruttó tempónak felel meg (a megállásokat leszámítva nettó 4:25-ös átlaggal jöttem). Átlagpulzusom 157, az elégetett kalória 3728. Tíz km-es szakaszokra bontva az alábbiak szerint alakult a tempó és a pulzus:

4:20 156

4:17 158

4:20 159

4:26 158

4:45 153

A kanizsai versenyszervezők dícséretére szóljon, hogy a polgármester annyi ajándékcsomagot és kosarat hozott nekem a dobogóra, hogy megtelt velük a csomagtartóm. :) A tavalyihoz hasonlóan idén is jól éreztem magam a Kanizsai Futófesztiválon, az időeredményemet pedig nagyjából reálisnak, az utóbbi hónapok edzésmunkájának megfelelőnek értékelem. Ami viszont igencsak biztató, hogy egyrészt semmilyen sérülésem nem jött elő a rég nem látott nagy terhelés ellenére, másrészt a verseny után meglehetősen gyorsan, már estére sikerült nagyjából regenerálódni. Másnap egy kis átmozgatás után már teljesen frissnek éreztem magamat.

Kovács Balázs és Ács László között

Az Aszfaltszaggatóktól ma csak hárman voltunk a versenyen, de Korpa révén a félmaratoni győzelmet is elhoztuk. Így a három férfi számból (10,21,50) kettőben is Aszfaltszaggató diadal született. Olivér is megpróbálta a bravúrt 10 km-en, de ... maradjunk abban, hogy most nem sikerült. Talán jövőre, igaz Oli? ;)

Hajrá Aszfaltszaggatók! 

Találkozunk október 16-án, Bagodban:

Szaggasd az aszfaltot! Zalai futóparty

Nagykanizsai őszi futófesztivál félmaraton 2010-09-18

A maraton előtti utolsó felkészülési állomásként Kanizsát választottam, időben is még éppen belefért és nem tűnt annyira kemény erőpróbának sem, hogy azt ne lehessen mint erős edzést felfogni.

Ennek jegyében előbb azt terveztem, hogy résztávozok egyet a verseny keretein belül, de a 2 nappal ezelőtti hosszú és lendületes 35km-es edzésemből még nem regenerálódtam teljesen, így egy viszonylag jól eső, de azért nem annyira lassú tempóra szelidültek elképzeléseim. Az sem okoz majd álmatlan éjszakákat, ha elmegy majd a fél banda – gondoltam előzetesen. Hát okozott:-)

Olivér 10, Roland 50km-t vállalt, remélem, ők is beszámolnak majd a saját menetükről...

Na, de visszatérve a félmaratonra: a kanizsai gyaloggaloppok (Bálint, Koló) ezúttal 10km-en rajtoltak, nincsenek olyan formában, ahogy hallottam tőlük a magyarázatot. Ők és mi egyszerre rajtoltunk (az 50-esek 2 órával korábban), de hátulról senkiről sem látszott, hogy éppen milyen távon indult, így csak a rövidtávosok 5km-es fordítójánál lett tiszta, hogy kik is szaladnak ténylegesen előttem.

Legelől az immár szokásosnak mondható, most már a Kanizsai Futóklub szekerét toló csurgói kollega látszott az ugyancsak megszokott narancssárga pamutpólójában, utána egy jó száz méterrel még két futó, én pedig egy negyedikkel együtt váltogattuk a tempót, ami néha nem eshetett jól neki, főleg a későbbiek fényében. Ezen a távon kényelmesnek mondható 4’10”-es kilométerekkel teljesítettük a féltávot, de legnagyobb megdöbbenésemre a fordító után az első helyen a kanizsai ironman (innen is gratula neki utólag!) Vránics Laci köszönt rám szemből narancssárgában, őt számomra ismeretlen futók követték, ám ekkorra az éltől már jó 600m-re voltam leszakadva.

Ez ugyan nem kevés, de mindenesetre látótávolságot jelentett, amitől azt hiszem vérszemet kaptam. Kényelmes tempóra vonatkozó tervek ide vagy oda, csak bennem motoszkált a kisördög, hogy ha egy ilyen, nem túl acélos féltávból csak annyire maradtam le, nem lehetetlen felérni akár az elejére sem.

„Alkalmi futópartneremet” sikerült leszakítanom és a virtuális dobogósokat is közelítettem már: ugyan nem egyik pillanatról a másikra, de 15km-nél már az élen találtam magam és utána is stabilan távolodtam. Ekkor már közel 3’50”-es tempóval haladtam, de a 13-14 fok és a kissé szemerkélő eső igazán az én világom és ezek a körülmények (no meg a lábaim, edzettségem, ilyenek) be is húztak a célba 1h24m41s-es idővel, majd utánam már közel 2 perccel lemaradva érkezett a többi dobogós.

Összefoglalva, igazából közel sem azt az edzést futottam, amit eredetileg terveztem, így „jogosan” álltak be kissé a combjaim a végére, de remélem, ez nem lesz kihatással jövő vasárnapra. Amitől inkább tartok, az az időjárás, hisz ha 20 fok feletti napos idő várható, akkor nagyon necces lesz jó maratont futni. Ebben az esetben az sem kizárt, hogy későbbre, esetleg Graz-ra halasztom a debütálást, ami egy igazán nagy verseny és jobb eséllyel várhatók ideálisabb körülmények.

Pulzus és tempó grafikon.

Eredmények, képek itt.

korpa

Sri Chinmoy Szombathely 33km 2010-09-04

Azzal kezdeném, ha létezik tökéletes futóidő, akkor ahhoz a mai nap során valahol nagyon közel lehettünk. De ha létezik tökéletesen hullámzó pályavezetés, ma valamiért arra is rászolgáltunk.

Meglehetősen korán útra keltünk Gáborral, hogy a 8 órai kezdésre már kellően bemelegedve hagyjuk magunk mögött a startvonalat. A szerény nevezési létszám mellett azért rögtön feltűnt, hogy ezúttal félmaratonon indulnak a gyorsabb léptűek, így mivel a maraton jegyében 33km-t szerettem volna teljesíteni, ráadásul tisztességes és egyben egyenletes tempóban, azonnal felfogtam, ezen a napon nem az aranyért fogok küzdeni. Vagy azért, de akkor már a rajtban lőttek eredeti terveimnek… Szerencsére nem kapott el a hév, de erről majd később részletesebben. A táv egy 3 és 3 db (nekem 5) 6km-es, fordítókkal megspékelt körből jött össze.

Gábortól ezúttal az elvárás – látva a mezőnyt 42.2km-en – csakis a győzelem lehetett, de erről is később bővebben.

Szóval akkor indulás: erősödő eső, 13 fok, szélcsend, több hónapja vártam már ezt a csodás mocskos (futó)időt. Néhányszáz méter után, ahogy az lenni szokott, kirajzolódtak az erőviszonyok: a szombathelyi Gáborok (Nagy és Fábrics) hamar elléptek, a bronz várományosa is távolodott, én pedig az egyik ismerős master-korú vasi futóval (Gyöngyössy Robi) haladtam – egyszer felfelé, másszor lefelé, ahogy erről már volt szó.

Azt gondoltam, milyen remek lesz ez így nekem, takarékosan futok és még társam is lesz. Igen ám, de az előttünk lévő csak nem akart kikerülni a látótávolságunkból, így logikusnak tűnt, hogy felfussak rá, de arra nagyon ügyeltem, hogy az intenzitás ne csapjon át a 33km-en már tolerálhatatlan kategóriába. Ennek nyomán lejtőn kissé leszakadtam, emelkedőn azonban visszakapaszkodtam rá.

A harmadik normál kör elején (ami a félmaratonisták utolsó etapját jelentette egyben) próbáltam ritmust váltani, de éppen csak annyira, hogy aztán az ajándék 12 km-en ne legyenek gondjaim – már a körülményekhez képest persze. Ez olyannyira sikerült, hogy könnyedén elhoztam a bronzot, 1h24m32s-as idővel (a táv 20.4 lehetett csak), hogy aztán jöhessenek a „jól megérdemelt ráadás kilométerek” – immár egyedül.

Illetve ez így nem teljesen igaz, hisz időről-időre köröztem le a még versenyben lévőket, ám ezek a mutatványok csak rövid időre zökkentettek ki nagy magányomból. Szemből többször is összefutottunk (persze csak átvitt értelemben) Gáborral, aki mindvégig magabiztosan növelte a végére már tetemessé duzzadt előnyét és könnyedén meg is őrizte azt!

Visszatérve a húszonikszedik kilométereimhez, úgy éreztem, talán nem állok már fejre, hisz vízzel, Isostarral és aszalt gyümölcs szelettel is tudtam frissíteni, bár utóbbi leküldése szárazon lényegében értékelhetetlen gasztronómiai élményekkel ajándékozott meg.

Szégyen vagy nem: az utolsó 6km-en már az ujjaimon számoltam vissza a maradék emelkedőket, de végül az összeset különösebb pánik nélkül megfutottam és utólag visszanézve azt láttam, hogy a táv második felére még gyorsultam is. Ez azért is bíztató, hisz versenyben valójában csak félmaratonig vettem részt, a többit bele a vakvilágba alapon hoztam le. (nem szoktam futás közben a sebességemet nézegetni, mert csak idegesítene).

6 egyenlő részre felosztva a távot a tempóim (pulzussal): 4:14(155)-4:10(157)-4:12(154)-4:03(158)-4:06(157)-4:05(159).

A vége 2:16:40 lett (4:08), de tegyük hozzá, egy maraton még csak ezután szokott kezdődni (legalábbis ezt szokták mondani az okosok).

Gábor 3:32-vel hozta a kötelezőt, gratulálok neki újra innen is.

korpa

Busi, a Vasember

Mivel versenysportban nem veszek már részt, szezon elején, február végén arra ébredtem hogy a sportoláshoz kell egy cél. Pár nap eltelt és megtaláltam: legyen egy Ironman. Így kezdődött.  Elkezdtem mozogni, de még egyáltalán nem volt biztos a benevezés. Május elsejével indult a komolyabb felkészülés: lassan lassan a Balcsi is felmelegedett. Úszás imitálást hajtottam végre szerencsére csak tavakban ill. hévízi csatornában medencét kerültem, meg is lett az eredménye. Kerékpározásra nem kellett nagy ügyet fordítanom, futáshoz kilométergyűjtés volt a fő cél, zalai dombok erre jók voltak.

Versenyen:

Nagy nap előtt, 2 nappal előtte érkeztünk meg Kovács Krisztiánnal Atádra. Gyékényesen volt a szállásunk. Csütörtökön Atádon elintéztük a nevezést, majd rögtön a strandra vettük utunk, fő cél a pihenés és a helyszín megismerése volt már. Csütörtökön este volt egy tészta party, ahol összegyűlt mindenki, többek között Vojnovits Csaba. Elégedetlenek voltunk, mert repetát nem kaptunk így cukrászdába vettük az irányt. Majd alvás, ami nagyon nem ment: pár órát sikerült, Csabával egyetemben. Pénteken korán keltünk (6kor)  megbeszéltük hogy elmegyünk edzeni 40 perc bringa 2x6 perc sprinttel ill. 20 perc futás 4x1 perc irammal. Azt mondta a mester (Szöllösy)  hogy így jó lesz.

Így mi már 9-től regenerálódtunk. Aznap még találkoztunk  a többi kispajtással. Majd strandoltunk és kajáltunk: el is ment a nap. Előkészítettük a felszerelést másnapra, futó cucc leadás, matricázás, koktél készítés, keréknyomás állítás. Lefekvés előtt egy pizza és 2 sör ital foglalt helyet bennünk. Alvás csak ugyan nem volt kiváló, 4-5 órát sikeredhetett, nem többet. Éjjel 3tól már ébren voltunk. Reggeli müzli, pakolás, depózás: minden gördülékenyül ment. Háromnegyed 7kor lementem a tó partra. Pap derékig a vízben: feltette az utolsó kenetet - gondoltam magamban. Pár másodperc szól a Vangelis és ágyú szó: 500 ember fut a vízbe pancsizni. Óriási élmény, sose volt ilyenben részem, vízpára volt 10 méterre se lehetett ellátni, kerestük a bólyákat, mentem a tömeggel, nagyon szép volt mesebeli, de kis manók nem voltak sehol. Meglepetésemre 45 perc volt az első köröm, így tudtam szintidő meg lesz ill. belül leszek tartottam tőle mert úszni nem tudok de 10 perc se kellett a lábvizezés elsajátításához. 1.34. vége is lett. 

Kezdődött a bringa 75km + 3x 35km közben előjött a napocska is sajnos. Kissé unalmas volt, nem lehetett beszélgetni se nagyon. 4 perc büntetést is kaptam, de örültem is neki mert tudtam egy kicsit nyújtani. Kb. 32 átlagot mentem örültem hogy visszafogottan megyek. 5.45 volt. 

Beértem a depóba, pár perc és futottam is, nem is volt gond 30km-ig jól éreztem magam szórakoztattam társaimat. 32 fok az nem volt kellemes: utolsó 10 kilométer az már nehezebb volt, lemászott a vigyor az arcomra és vicsorgás jött rá. Szervezésben voltak hiányosságok, nem szeretem monoton futásnál a köröket számlálni, így most se foglalkoztam vele, de már a vége felé szerettem volna tudni. Még szerencse, hogy voltak segítőkész szurkolók, akik eligazítottak. Majd végül már megkönnyebbülve, az utolsó párszáz métert már sörözve tettem meg, így lett 11.55.13 az időm.

Nagyon sokat jelentettek a szurkolók, bár sajnos keszthelyi sporttársakból többen képviselték magukat hangszerekkel, ékes ordibálással.

Köszönet illeti meg, akik a nevezésemet kifizették: súlyos ezresek voltak.

Kovács László, Kovács Attila, dr. Süle Zsolt, Kaszás Jenő, Kámán Zoltán, Palkovits Attilának, valamint keszthelyi barátoknak verseny előtti és utáni óriási segítség Kovács Krisztián (Kikka) Keszthelyi Kilométerek és Juhász Péternek.

Segítséget jelentettek még Bérces Edit, Németh János és Lakatos Roland tapasztalatai.

Koday Lőrinc (Busi)

A verseny oldala: IronMan Nagyatád

Vojnovits Csabi IronMan beszámolója

Hali,

Ahogy ígértem, elmesélem, belülről hogyan is nézett ki a szombati napom, illetve az előzmények, bár a Rolandnak már a célbaérés után nagyjából elmondtam a lényegesebb pontokat. Év elején döntöttem el véglegesen a szilveszteri maraton után, hogy 2010-ben felkészülök a Nagyatádi Ironman-re. Sok utánaolvasás (edzésekkel, étkezéssel, technikai dolgokkal kapcsolatban, korábbi Ironmanek beszámolói stb.),korábbi saját tapasztalatok és mások által adott tanácsok segítettek abban, hogy lépésről lépésre felépítsem a magam kis edzéstervét. Mindig csak kb. 2-4 hétre terveztem előre (mikrociklus, makrociklus), ha közbejött vmi, akkor annak megfelelően alakítottam a dolgokat. Na mindegy, ezzel nem untatlak Benneteket, gondolom ez nálatok is hasonlóképpen zajlik. Két héttel a verseny előtt elkezdtem csökkenteni az edzésadagot, utolsó előtti héten kb. 60-65%-ra vettem vissza az edzésekből, utolsó héten pedig még kevesebb volt, hogy ki tudjam pihenni magam teljesen szombatra.

Múlt hét csütörtökön a kora délutáni órákban indultunk le Katival ketten a szállásra, ami Berzencén volt, kb. félúton Nagyatád (versenyközpont) és Gyékényes között (úszás helyszíne). Lecuccoltunk, aztán bementünk Nagyatádra (kb. 15-20km), felvenni a rajtszámot, depózáshoz szükséges csomagokat, valamint elmentünk a tésztapartira. Mindenhova pont jókor érkeztünk, sem a nevezéskor nem kellett sorba állnunk, se a tésztaparti helyszínén, sőt foglaltunk helyet a Businak és Kikkának is (Kovács Krisztián Keszthelyről). Megvolt ez is, bár az adag lehetett volna nagyobb is, szóval még egy cukrászdát útba ejtettünk mielőtt hazaindultunk volna. Szerda és csütörtök éjjel úgy terveztem, hogy próbálom amennyire csak lehet kialudni magam, mert a verseny előtti éjjel már úgyis ideges leszek, és csak forgolódás lesz. Hát, már szerda éjjel sem sikerült jól aludnom, csütörtök éjjel meg pláne nem, és ez meglehetősen aggasztó volt. Csütörtökön már nem volt semmi edzés, de pénteken még egy laza 45 perc bringát terveztem, néhány felpörgetős résszel. Olyan pulzusadatokat láttam, ami végképp kétségbeejtő volt. Megfordult a fejemben, hogy hazamegyünk, így nem állok rajthoz. Persze akkor is tudtam, hogy két okra vezethető vissza ez a gyatra állapot, az egyik, hogy ideges voltam a verseny miatt, másrészt, hogy már két napja nem aludtam normálisan. Pénteken még bementünk Nagyatádra leadni a futáshoz szükséges cuccokat a városi strandon (ott volt a futó depó), lassan eltelt a péntek is, összepakoltunk a másnapi versenyre (bringa meg egy rakás cucc). Amúgy az Ironman egy logisztikai feladatnak sem rossz, hogy mit, mikor hova rakjon az ember, hogyan építse fel a frissítést stb. Péntek este már negyed kilenckor lefeküdtem, hogy megpróbáljam valahogy kipihenni magam. Kb. 9-től éjfélig sikerült is aludni valamennyit, aztán felébredtem, majd valahogy aludtam még kb. 2-3 órát megszakításokkal. 5 előtt kelés, reggeli, pakolás, lakótársaink Gyöngyösről (ugyancsak 1 indulóval) szintén, aztán indulás Gyékényesre. Ködös vagy inkább párás reggel volt, sokan már gyülekeztek a rajt helyszínén. Bringát kipakoltuk, összeraktam, beállítások ellenőrzése, irány a depó, berakni a bringát, bringafelszerelést, még egy utolsó könnyítés a WC-n. Bemondják, hogy nem neoprénes úszás lesz, mert majdnem 26 fokos a víz (tényleg nagyon kellemes volt). A gond csak az volt, hogy az iszonyú pára vagy köd miatt kb. 15-20 méter volt a látótávolság. Még egy búcsupuszi páromtól, mielőtt eldördül a „startágyú”. A rajt előtti utolsó pillanatokban csekkoltam be az úszásra (chip ellenőrzés), már ment a Final Countdown.

Ágyúdörrenés és rajt. Igencsak a végén mentem be a vízbe, ezért a két körös úszás első körének feléig szinte csak mellben tudtam úszni, mert nem nagyon haladtunk. Előzni reménytelen volt, mert hihetetlen tömeg volt előttem, a húsdarálóba meg nem akartam bemenni, mert jól megvoltam pofonok nélkül is. Hova siessen az ember, sok van még a végéig. Aztán a kör második felében sikerült találni egy pár fős bolyt, akikkel aztán a második kört is abszolváltuk, ott már úgy éreztem, hogy jobban haladunk, bár az időeredményen ez nem látszott. Szerintem az úszás során főleg a második körben nagyon sokat mentünk pluszban, mert tájékozódni nagyon nehéz volt, nem lehetett látni a következő bólyát, csak ment az ember az előtte lévők után. Sokszor fordultunk olyankor is, amikor nem volt fordító, csak korrigálni kellett az irányon. Na mindegy, az úszás jó bemelegítés volt, 158. helyen jöttem ki a 427-ből, ami elég közepes teljesítmény, kicsit túl laza is lett talán, bár lehet, hogy nem is baj.

Mindegy, arra jó volt az úszás, hogy megnyugodtam a reggeli drukk után, irány a bringás depó. Ott sikerült majdnem 8 percet eltökölnöm (165. helyen jöttem el a depóból), ezt teszi a tapaszatalat hiánya (amatőrök közül is sokan abszolválják ezt kb. 3-5 perc alatt, Major Joe-nak kb. 1,5 perc volt). Na, azért nagy nehezen sikerült elindulni, Kati biztatása közepette. A bringán volt egy nagyobb kör (Gyékényes-Csurgó-Csurgónagymarton-Ágneslak-61-es főút-Iharosberény-Böhönye-Nagyatád) kb. 75km, majd 3 kis kör (Nagyatád-Ötvöskónyi-Beleg-Ötvöskónyi-Segesd-Ötvöskónyi-Nagyatád), 1 kör kb. 35km. Bringán a tervezett pulzustartományt 70-80% közöttire lőttem be, az elején még könnyű lesz tartani a tartomány felső részén a pulzust, később a bringa vége felé (olvasmányélményeim szerint) ez egyre nehezebb. Nekem sikerült a 180km-en végig egyenletes tempóban menni 75-80% között, egyáltalán nem volt megerőltető, semmi lihegés, ami az anaerob tartományt jelezte volna, ami ugye tilos ilyenkor. A bringa első 15 percében csak ittam, nem ettem semmit (ezt ajánlották, mert a szervezetnek át kell állnia a vizszintes mozgásból, bár ez nekem szerintem már a depóban sikerült…). Aztán lassan elkezdtem táplálkozni, és folyamatosan előzgettem. Ironman-en nem szabad bolyozni, ha valakit bolyozni látnak a versenybírók, akkor időbüntetést kap, de több alkalom után ki is zárhatják. Tehát mindenki saját zsírján teljesíti a távot. Az első 75km-es körön volt egy szakasz, ami szűk, de aszfaltozott erdei úton vezetett, oda autók nem nagyon mennek be. Itt az előző esti viharnak köszönhetően volt néhány helyen kavicsfelhordás, de összességében nem volt veszélyes. Egy helyen kb. 10-15 méter hosszúságban volt sártenger, azon szép lassan mentem át, volt aki már türelmetlenkedett mögöttem, vesztettünk kb. kemény 5 másodpercet… Előszőr több mint 1 óra után néztem meg az átlagot és az abszolvált szintkülönbséget. Azt tudtam, hogy a pályán kb. 650m lesz az összes szint, és ebből 350m a 75-ös körön, a majd 3x100m a kiskörökön lesz. Szóval emelkedő nincs sok. 1 óra után 225m szintnél jártam, és 33,8 volt az átlag, és könnyen ment, pulzustartomány rendben. Folyamatosan előzgettem, néha megdícsértem egy-egy bringát, mert voltak olyan időfutam bringák, amilyeneket eddig csak a Tour-on láttam, telekerék, időfutam sisak, karbonfelni stb. Voltak bőven olyan kerékszettek, amelyek többe kerülnek mint az én komplett bringám, pedig az se egy olcsó cucc. 75km-nél Nagyatádon 2 kulacsot vettem fel, Kati ügyesen a megbeszéltek szerint adta, ami kellett, leste minden kívánságomJ. Kaját nem vettem fel, mert volt még a zsebemben is, illetve volt egy kajás táskám a bringa kormánya mögött, onnan falatozgattam. A 3 kis kör is gyorsan eltelt, folyamatos frissítéssel (Nagyatádon és a kiskör két fordítójánál is vettem fel néha egy kis kaját – ez utóbbi azért volt jó, mert menet közben adták fel a banánt vagy powerbar szeletet, ha kértem), a bringát végül 5:09-en belül sikerült teljesíteni, ennek örültem, legalább a bringán nem vallottam szégyent. Mint utólag kiderült ez a 22. bringás idő volt a 427-ből, és a 165. helyről sikerült az 50.-re feljönni.

Bringa után irány a futódepó, az már kicsit gyorsabb volt, kb. 5 perc, csak futócipőt húztam, fejemre meg a baseball sapkára vizet engedtem (kezdett jó idő lenni, és kb. ¾ 2-kor kezdtem a maratont), meg volt egy pisi is, előszőr és utoljára a verseny alatt. Pulzust hasonlóan a bringához 70-80% közötti tartományban képzeltem el, bár a 2. felére valószínűleg tényleg csak a 70-75% lett volna belőle. A futás 12 körös volt, 1 kör 3,55 km, árnyék kb. a pálya 10-15%-án volt ekkor még. Az első két kör a tervezett tempóban ment 75-78% között, nem volt gond, jól bírtam, nem volt gond az izomzatomnak az átállással sem. Aztán a 3. körben éreztem, hogy vmi nem stimmel a gyomrommal. Valószínűleg az lehetett a gond, hogy a frissítéseknél nem lett elég híg az oldat a gyomromban. Olvasmányaim alapján bringán kb. 8%-os, futásnál 6%-os szénhidrátoldat a javasolt (tehát a bevitt folyadék és a kaja szénhidrát tartalma a folyadékhoz képest ennél ne legyen magasabb), mert különben nem tud felszívódni, és hányás vagy hasmenés lesz a vége. Minél melegebb van, annál jobban kell higítani az optimális felszívódás érdekében. Egy hányás a maraton 10. km-e előtt (ironman-en meg pláne) pedig nagy fejreállást eredményezhet, mert távozik a szervezetből egy csomó nyomelem, vitamin, ásványi anyag is a folyadékon kívül, és azt már nem lehet visszapótolni a futás alatt. Éreztem, ha továbbra is ebben a tempóban futok, akkor 1-2 km és róka koma meglátogatja az egyik bokrot. Nem maradt más lehetőségem (mert ezt az opciót el akartam kerülni), mint visszavenni a tempóból, és csak vízzel frissítettem, semmi mást nem vettem magamhoz, Kati aggódott is, hogy miért nem kérek semmit. Kb. a 3. körtől a 7. kör végéig (5 körön keresztül) 60-62%-on futottam emiatt, pedig a keringésem, az izomzatom jóval többet is elbírt volna. A 7. kör vége felé egy kis dinnyét már megengedtem magamnak, akkor kezdte jól érezni magát a gyomrom. Ezután kb. 3 körben megint sikerült viszonylag normális tempóban és pulzussal futnom (73-75%-on), viszont továbbra is kevés szénhidrátot vittem be. Ezt kezdtem érezni, és szőlőcukrot akartam felvenni a parkban lévő frissítőállomásnál, persze pont akkor nem volt. Ebből aztán lett egy kb. 1,5 körös eléhezés, későn kezdtem el a kajálást. Az utolsó előtti körben sokat sétáltam (itt buktam el, hogy 11 órán belül érjek célba), Kati már szétaggódta magát a célban, hogy hol lehetek, benn fekszem vhol az árokban vagy ilyesmi. Ennyire azért nem volt rossz a helyzet, bár ekkor már elég sok zombi futott a pályán, ami lelkileg nem acélozza az embert, de próbáltam másra koncentrálni. A versenyközpontban magamhoz vett szőlőcukor felszívódása után az utolsó 3-4 km-en már nem volt gond, persze akkor már az ember lélektanilag is más állapotba kerül. Befutottam utoljára a versenyközpontba, és innen már csak pár méter volt a cél. Célkaput ilyenkor kinyitják, és minden célba érkezőt bemondanak, mindenki „átszakíthatja” a célszalagot, kap egy érmet és egy Finisher-es pólót. Ironman lettem! Jól megérdemelt puszi a Katitól, meg könnyes ölelés (ő könnyezett, én nem). Ügyesen segített a frissítésnél, pedig neki sem volt egyszerű. A gyékényesi úszás után kocsiba ült, átment Nagyatádra, ahova akkor már megérkeztek az első bringások. Utána hűtőtáska cipelés, hogy minden a helyén legyen, mire odaérek. Aztán a nap nagy részében ő is a tűző napon volt, szóval érthető módon elfáradt rendesen. Nem sokkal beérkezésem után befutott Kikka is (kb. 4 perccel később), Busi is még 12 órán belül ért célba, ügyesen ment nagyon.

Kicsúsztam 11 órán túlra, köszönhetően a nagyon gyenge 4:20-as maratonnak, és bizony úgy éreztem, hogy a szilveszteri maratonon jobban elfáradtam, mint az Ironman után. Nyilván ott jóval kevesebb futás volt még a lábamban, és edzettségem sem volt olyan. Most két nap pihenés után, már szinte semmi izomlázam nincs, akkor szilveszterkor azért jó pár napig éreztem a lábaimat. Szóval összességében úgy érzem a futásban benne maradt kb. 30-40 perc (meg a depóban is kb. 5) annak köszönhetően, hogy a frissítést nem találtam el, amit sajnálok, de legalább van miért visszatérni. Összességében elsőre nem rossz, bár van hiányérzetem. Ami érdekes, hogy nagyon féltem a melegtől, meg hogy napon kell futni nagyrészt, mert előtte voltak már rossz tapasztalataim ezzel kapcsolatban. És a meleg egyáltalán nem zavart verseny közben (bringán ez érthető), de futásnál sem, mert körönként volt 2 frissítő állomás, és azonkívül is voltak helyek, ahol locsoltak bennünket, így ezzel nem volt gondom. Állítólag elég párás volt az idő, bár nekem nem tűnt annak. Ami leginkább megviselt az az, hogy miután nem kentem be magam, a vállaim rommá égtek, bár mostanra már ez is normalizálódott.

Az eredményhirdetésen már pedzegettem, hogy jövőre vissza kéne jönni, Kikka nem volt ennyire lelkes, Busi ezirányú elképzeléseit nem ismerem.

Szóval lehet, hogy jövőre ismét elindulok, de most még a pihenésé a főszerep. Azért, ha indulnátok jövőre szóljatok, mert az biztos megerősítene és erőt adna, hogy nekivágjak újra.

Üdv.

Cs.


A verseny oldala: IronMan Nagyatád