Hetedik

Sorozatban "elkövetett" hat győzelmem után a hétvégi sárvári félmaratonon újra rajthoz álltam

Hónapok óta a két áprilisi ultraverseny (100 km-es magyar bajnokság ill. 12 órás futás) lebeg előttem a célkeresztben, de március végén még szerettem volna egy felmérő versenyen indulni. Vonzónak tűnt a grazi félmaraton, a pozsonyi maraton, és a sárvári félmaraton is, mivel azonban mind egy hétvégére estek, kettejükről le kellett mondanom. Maradt Sárvár, ahol már régóta szerettem volna versenyezni egyet. Az ideális forma szempontjából a lehető legrosszabb volt az időzítés, hiszen egy hete még sorozatban futottam a maratoni távokat edzésként, a héten pedig hosszú hónapok után először belevágtam a tüdőszaggató gyors edzésekbe is. Kettős, súlyos terhelés alatt voltam tehát éppen, és hiába próbáltam magam csúcsformára hangolni szombatra, igazán nem nagyon sikerült.

A rajt előtt kiderült, a korábbi versenyeken egyeduralkodó Garami Árpi nincs jelen, ez tovább erősítette az egerszegi dobogós reményeket. Lássuk, mit hozott maga a verseny!

A rajt előtt elmagyarázták a pálya vonalvezetését, hol merre kell majd kanyarodni. Mivel azonban már az első kanyarnál elhibáztam volna, így a lassú kezdés ellenére nem mertem előre menni, hanem beálltam az élboly mögé. Később aztán beállt a tempó 3:45 körüli kilométerekre, ami nagyjából megfelelt az előzetes terveimnek. Ami viszont komolyan aggasztó volt: a pulzusom 168-170 között mozgott, pedig a héten végzett edzéseimből kalkulálva 158-159 között vártam volna ennél a sebességnél. Aggódtam, vajon tudom-e majd végig tartani, de lassítani nem akartam, nem szerettem volna leszakadni az élmezőnytől.

Ami egy idő után 4 főnél stabilizálódott, Korpa és még néhányan látótávolságból követtek bennünket. Rajtam kívül volt még egy fiatal veszprémi futó, és két vas megyei, egyikük (Fábrics Gabi) az ősszel Bagodon közvetlen mögöttem ért be 1:23-al. A másikuk már a harmadik km-nél meglehetősen kapkodva próbált levegőhöz jutni, ami előrejelezte későbbi sorsát: már a negyedik km-nél leszakadt. Maradtunk hárman teljesen együtt, egészen 5 és fél km-ig: itt Gábor nagyon lassan, de kezdett lemaradozni. Nem úgy a veszprémi fiú: az addigi 3:45-ös tempóra fittyet hányva felgyorsított úgy 3:20 környékére. Pillanatok alatt összeszedett úgy 200 m-nyi előnyt.

Ennél a pontnál már elsírattam magamban a tavaly ősz óta tartó veretlenségi sorozatomat :-) Arra próbáltam figyelni, hogy amíg bírom, tartsam a tempót és a második helyet. Ikervárra érve elértük a váltópontot, s látom ám a veszprémi sporttársat a pálya szélén pihengetni. Ekkor esett le, hogy váltóban indult a VEDAC színeiben. Némileg feldobódva haladtam tovább a sótonyi emelkedő irányába. Még az emelkedő előtt utolértem a váltót, a második tagjuk, egy hölgy, kb 4 perces tempóban haladt. Jött a domb, némileg lassabb tempóban, de aránylag könnyedén felértem a tetejére. Az átlagtempó itt 3:51-et mutatott, s innen már csak nagyjából lankás lejtő volt hátra a célig.

Sikerült is tartanom végig a sebességet, közben 17-nél elhúzott mellettem a veszprémi váltó harmadik tagja. Egyéni ellenfeleimet már rég nem láttam, pedig ott voltak valahol 400-500 m-rel mögöttem. A célba 1:20:05-nél csaptam be, gps órám 20,85 km-nyi távot és 60 m-nyi emelkedőt mért.

Még alig fújtam ki magam, már robogott is be Korpa. Mindketten örültünk a kettős Aszfaltszaggatós győzelemnek, pedig még nem is tudtuk, hogy a lányok is megcsinálják ugyanezt a bravúrt, Évi és Ági révén. És többi csapattársaink is igen előkelő helyeken értek célba, nyugodtan mondhatjuk, hogy uraltuk az amúgy népes és meglehetősen színes (sokan érkeztek Vas megyéből, Sopronból, Győrből, Budapestről, stb..) mezőnyt. Asi is büszkén feszített, mint az Aszfaltszaggatók hivatalos kísérője és vezetője ezen a versenyen! :)

Képek

Eredmények

A szép eredményeket végül zsíros kenyérrel, vidám hangulatú köcsögátvétellel (gy.k.: eredményhirdetéssel), na és sárvári termálfürdőzéssel ünnepeltük meg. Hajrá ZASZ!

8. Sárvári félmaraton 2010-03-27

2010-em első, kimondottan országúti versenyét Sárvárra időzítettem. Már tavaly is kacérkodtam annak őszi felvonásával, de akkor még egy szerencsétlen sérülés sebeit nyalogattam (nem szó szerint, mert nem ér le a nyelvem odáig), melynek keretében saját magam voltam képes egy kővel megzúzni bal bokámat.

Mivel idén nagyjából már sikerült elkerülnöm a vasúti töltés durva felszínét, ilyesféle kínos közjáték ezúttal nem szólhatott közbe.

Az időjárás-jelentések (amiket egyébként sarlatán áltudománynak tartok, mióta megjött a jobbik eszem nem túl régen) erős szelet és jókora esőzést hazudtak szombatra. Ennek egyáltalán nem, de várakozásaimnak teljes mértékben megfelelően szikrázó napsütés és koranyárias hőmérséklet késztette a futók nagy részét már-már megbotránkoztatóan lenge öltözet választására.

A ZASZ népes tábora ezúttal a szokásosnál is erősebben rányomta a bélyegét (bár ezt negatív értelemben szokták használni) az eseményre, hát még a dobogósok összetételére, de erről majd később szólok bővebben. Bár váltóval ezúttal nem riogattuk a többi résztvevőt, az egyéni mezőnyt – nem túlzás kijelenteni – számunkra legalábbis szívet melengetően uraltuk.

A futásról: mivel idén még adós vagyok az igazán gyors edzésekkel, nem nagyon lehetett tudni, milyen tempót bírok majd közel 21 km-en keresztül. Ennek megfelelően a szokásos nem-elfutni-az-elejét-akármi-is-lesz hozzáállással indítottam, és bár már tudja az órám a sebességet is, egyszer sem nézegettem verseny közben.

A legeleje, ahogy arra számítottam, fokozatosan, bár első ránézésre nem túl meggyőzően távolodott.

Összesen 3 egyéni futó és 3-4 váltó alkotta az élmezőnyt olyan 150m-rel előttem. Már az első váltópont előtt „összeszedtem” néhányukat, de a Fábrics Gábor (aki tavaly a saját versenyünkön megelőzött) már legalább egy kiterített rekortánnyi különbséggel látszott távolodni. Roli elszakadt addigra már tőle, de a hosszabb egyenesekben őt is láttam hébe-hóba.

A 12 km-nél található kaptató előtt már közelítettem közvetlen ellenfelemhez (Asi bemondása alapján a 2. váltópontnál 40mp volt már csak a hátrányom), ám igazán csak a Sótony utáni hullámvasút hozta meg az áttörést kettőnk versenyében: egyre közelítettem hozzá, ám már-már idegesítően lassan csökkent csak a távolság. Olyan 18km-nél előztem meg és amikor utána is hátranézett, éreztem, hogy már inkább a harmadik helyének stabilitását ellenőrizte.

Innentől lelkileg megerősödve, némileg fáradtan, ám jó tempóban értem a főútra, majd onnan a célba, ahol Roland mögött jó 500m-rel másodikként meg is érkeztem 1:22:08-as idővel. Ez ugyan egyéni legjobb időm félmaratonon, ám a táv mégiscsak 20,85km-t tett ki.

Akkor, ahogy ígértem, visszatérve a ZASZ-os egyeduralomra: az 50 fős férfi mezőnyben az abszolút első 5-ből 4 tőlünk érkezett, a nőknél pedig az első két helyet béreltük ki ezúttal.

Nagy gratuláció mindenkinek!

Az eredmények szinte azonnal felkerültek a Sárvári Kinizsi honlapjára, ami rendkívül jól szervezett adatösszesítő munkára utal, főleg ha hozzátesszük, hogy az időket kézzel mérték.

Eredmények

korpa

Hatodik győzelem zsinórban

Tavaly október óta, mióta Timi barátnőmmel együtt vagyunk, vasárnap előtt öt különböző versenyen indultam. Az alábbi eredményekkel:

Bagod, Zalai Futóparty (beszámoló)

21,1 km 1:19:48 1. hely

Egerszeg, TV-torony futás

1,8 km 0:06:55 1. hely

Győr, Sri Chinmoy Maraton (beszámoló)

42,3 km 3:04:26 1. hely

Egerszeg, Mikulás Futás

2,3 km 0:08:03 1. hely

Egerszeg, Szilveszteri Maraton (beszámoló)

40,9 km 2:54:20 1. hely

Előbb-utóbb persze nyilván találok majd legyőzőre, de amíg lehet, szerettem volna folytatni ezt a szép sorozatot. Nem futamodtam meg a kihívás elől vasárnap sem, amikor rajthoz álltam a számomra némileg szokatlan terepen, de annál szebb vidéken rendezett 2. Göcsej Galopp futáson.

Elöljáróban hadd dicsérjem meg a rendezést: Sólyomék nagyszerűen kijelölték a pályát, pontos térképeket kaptunk a kezünkbe, az állomásokon mindenhol kedvesen fogadtak bennünket a fagyoskodó szervezők, és a célban finom és meleg étellel vártak mindenkit.

A tavalyihoz hasonlóan idén is az 55 km-es távot választottam. Sajnos technikai nehézségek miatt nem sikerült élnem Rudi kedves segítségével: nem tudtam feltölteni az órámra a helyes útvonalat, ami segített volna navigálni és gyakorlatilag kizárta volna az eltévedés lehetőségét. Amiben viszont bízhattam: a térkép, a jelek és a tavalyi emlékek...

Heten vagy nyolcan vágtunk neki a távnak a reggeli mínusz négy fokos fagyban. Rögtön ketten álltunk az élre: hamar összehaverkodtam Pap Gáborral, aki Győrből érkezett, tavaly harmadikként ért célba. A kellemes emlékek miatt jött idén is. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy közben elbambultunk és már a harmadik km-nél eltévesztettük az utat. Jódarabig észre sem vettük, csak amint leértünk egy nagy völgybe, amiről hiába próbáltunk felidézni emlékeket 2009-ből.

Nagy nehezen visszakeveredtünk az útra, éppen az első frissítőnél, az addigi üldözőink (Rudi, Endre, Tomi, Varga Zsolti) éppen akkor hagyták el az állomást. Utolérve őket nem bírtunk magunkkal és ismét előre mentünk, hogy aztán egy kanyart elnézve megint csak mögéjük kerüljünk. Innen azonban már nem találkoztam többet a fiúkkal, kivéve Zsoltit, aki utánunk eredt, sőt, tájékozódási rutinját kihasználva néhol élre is állt.

A második állomástól (közel Zalalövőhöz) viszont már újra Gáborral araszoltunk elöl, hol egyikünk, hol másikunk vette észre előbb a jeleket. Ami a futást illeti, úgy tűnt, jobban bírom erővel, az emelkedőkön rendre könnyedén szereztem jókora előnyt, azonban itt még nem akartam előreszaladni. A nap néha kisütött, az idő kezdett melegedni, és az addig keményre fagyott talaj kezdett felolvadni: kezdődött tehát a tavalyira emlékeztető dagonyázás. Kustánszeg előtt, egy kisebb emelkedőn leszakadt Gábor, és a frissítő állomásig percnyi előnyt gyűjtöttem. Ami innen egyre csak nőtt..

Ez egyben azt is jelentette, hogy a hátralévő cirka 30-32 km-t egyedül kellett megtennem, és ez mindvégig éles koncentrációt igényelt a tájékozódás miatt. Ez végül nem is ment rosszul: csak egyetlen helyen tévesztettem el az irányt, de szerencsére ott ismerős voltam, és könnyen visszakeveredtem a helyes útra.

Amúgy nagyon élveztem a futást, a tájat meg különösen. Számtalan vaddal találkoztam, főleg szarvasokkal (Becsvölgye mellett kb 50-60 fős csorda vágtatott el úgy 100 m-rel előttem), de egy ízben két fekete vaddisznót is némi csörtetésre késztettem. Becsvölgyétől különben döntően északi volt az uralkodó szélirány, ami azért érdekes, mert meglehetősen zord szél fújt abból az irányból egész nap. Míg a táv első felében a nyílt helyeken ez segítséget, addig a második felében ez egy újabb leküzdendő akadályt jelentett.

Haladtam tovább, a táv már 36 km-nél járt, amikor a negyedik állomáson dumcsiztam egyet a hideg szél elől egy buszmegállóba menekült segítőkkel. Kislengyel előtt két meglehetősen vad kutya adta tudtomra világosan, hogy nemkívánatos a jelenlétem a portájuk környékén. Jó darabig elkísértek, de szerencsére nem kellett elővennem a zsebemben lapuló riasztómat. A kustánszegi emelkedőn vesztettem el a jelet, és jócskán túlfutottam a dombon, túlmentem a temetőn, ahol be kellett volna menni a faluba. Ehelyett egy fenyőerdő közepén találtam magam, ami jóformán járhatatlan (de mindenképpen "futhatatlan" volt). Nagy nehezen azért átvergődtem rajta, hogy aztán az iskolaudvaron kössek ki.

A tó mellett (43 km-nél) volt az ötödik állomás, még egészen jó erőben éreztem magamat. A tavat elhagyva figyeltem nagyon, és sikerült is megtalálni azt a helyet, ahol tavaly rossz irányba keveredtünk. Ezúttal a helyes ösvényt választottam, a Németfalu előtti sáros emelkedőn azonban meglehetősen keservesen ment csak a haladás. Utána viszont a lejtmenet, majd a gyönyörű völgy Bödéig mindenért kárpótolt.

Az utolsó frissítőtől már csak 4 km volt a célig: még az utolsó kaptató is viszonylag jól esett, sem a tempóm, sem a pulzusom nem tört meg, szinte az egész távon szépen egyenletesen tudtam haladni. Végül a célba 5:03-nál értem, majdnem kerek 55 km-t mért az órám. Azaz a tavalyi időmet kb 20 perccel javítottam meg, igaz ezúttal kevesebbet "tréfálkoztam" (Endre tanított meg az eltévelyedés eme terepfutós szinonimájára).

Ami viszont döntő különbség a tavalyi formámmal való összehasonlításban: egy évvel ezelőtt olyannyira elfáradtam, hogy nem volt erőm visszamenni az eredményhirdetésre, muszáj volt aludnom egy nagyot a verseny után. Ehhez képest idén tettem-vettem egész délután, és csak éjfél körül kerültem ágyba. És aztán másnap reggel gyakorlatilag izomláz nélkül ébredtem, délután már nyomtam egy pörgős 18 km-t, ami nagyon frissen és könnyedén esett.

Mindez jelzi, hogy amíg tavaly szinte teljes egészében felkészületlen voltam egy ekkora távra, addig idén jóval előrébb tartok az ultraversenyekre való erőgyűjtésben.

És még mindig veretlen vagyok tavaly október óta! :-) Azért adok bőven alkalmat a közeljövőben a riválisoknak a veretlenségem megszakítására: terveim szerint még márciusban elindulok a sárvári félmaratonon, aztán áprilisban a 100 km-es ob-n, majd szintén Sárváron a 12 órás versenyen, májusban pedig Siófokon és Keszthelyen félmaratonon és maratonon.

Göcseji Galopp 33km 2010-03-07

A tavalyi 15km-en megesett csúfos kanosszajárásomból nem kellően okulva, ezúttal egy "krisztusi korú" táv nyerte el a teszésemet és még néhány eltévedni vágyóét. (emellett 4, 15 és 55km-en is lehetett kerülni egyet). Sólyomék kitettek magukért a szervezés terén, legalábbis a színesben nyomtatott térképük megállta volna a helyét bármely...hmm...színes-térkép gyűjteményben, de a GG-s jelzéseik is jó sűrűn jelezték az eltéveszthetetlennek tűnő útirányt.

A reggeli fagypont alatti zimankót csak tetézte a futót olykor gorombán arcul csapó északias szél, mely főleg a táv utolsó harmadában jött rosszkor. Az előző éjjeli kisebb hószállingózás nyomai visszaköszöntek az árnyékosabb erdészutakon, a fehérkés lepel, míg bele nem léptél és csúsztál el az alatta lévő sárban, kifejezetten szépen festett erdei környezetében.

A kilenc fős mezőny - szellőssége ellenére - vasiakból, budapestiekből és zalaiakból tevődött össze. Az első néhány kilométerig együtt is maradtunk, majd ki-ki a maga tempójában haladt az eleinte csontkeménnyé fagyott keréknyomokkal csipkézett mezőgazdasági utakon. Én futottam két sárvári sráccal az elején, mögöttünk talán egy magas pesti spori és a Keszei Bandi következett. Egy-egy kérdőjeles útválasztás kapcsán még összeértünk, de úgy éreztem, ha kissé növelem a sebességet, egyrészt még nem fog a földöz vágni és talán el is tudok lépni valamennyire.

Ez pontosan így is történt és bár egy olyan szakasz következett, ahol bizonyos részeken összefüggő pocsolyás és mocsaras területen kellett szlalomozni, a különbség egyre nőtt. Hanyag favágómunka eredményeképpen gallyak és csuklómnyi vastagságú ágak között vezetett az útvonal, majd a kék kereszt elvezetett egészen Erdeifaluig.

Itt, a térkép szerint, kék vonal jelzésre illett volna csatlakozni, de jobbra tekintve csak egy kerítéssel elzárt házhoz vezetett út (talán az volt maga Erdeifalu...), így folytattam utam a kék kereszten és nagyon úgy tűnt, hogy az a helyes irány, hisz - és bár itt emlékezetem eléggé hiányos - a GG jelzések továbbra is megfigyelhetőek voltak. Hátratekintve megnyugodtam, hogy a távolban bár, de biztosan követtek a sárváriak.

Ezután a már megszokott, erősen sáros hullámvasút emelt a pulzusomon, majd következett a Kustánszeg előtti frissítőpont, ahol elvált az 55-ös táv. A falu elején két agresszív kutya lendült támadásba és ugyan ott nyomta a zsebemet a gázsprayes kutyariasztó, a nagy szélben szerencsére nem kellett használnom.

A tó megkerülésekor fordultam stabilan északi irányba, ahol az erős pofaszél mellett erősen lápos tópart fogadott, ahol a haladás inkább hasonlított cuppogós gólyalábazáshoz, mint versenyfutáshoz. Ezek után egy elragadó erdei szakasz és egy a közelben megrettent szarvas bontotta meg az amúgy sem ingerszegény környezet nem létező monotóniáját, majd Németfalun keresztül a Bödére vezető átmenet szintén kellemes erdei és ligetes fílinget kölcsönzött az akkor már kifejezetten élvezetes futásomnak. (Számos 15km-es túrázót itt már másodszor kerültem el a távok egymásba futó mivolta miatt.)

A bödei frissítő után már ismerős terepen közelítettem meg a Kávás feletti hegyi hajlékokat és egy kifejezetten megható fűves horhoson át (úgy értem, hogy a tavalyi eltévedéskor egy sokkal barátságtalanabb durva meredeken ereszkedtünk vissza a faluba) meg is érkeztem a kiindulóhelyre, ahol óvatosan megjegyeztem, hogy bizony az én távom 2:19-es idővel nem igazán üthette meg a 33km-es, amúgy jogos elvárásokat.

Mögöttem negyed órával értek be a többiek, majd jóval később azok, akik nagy valószínűséggel a teljes távot teljesítették, köztük a Keszei Bandival, akivel gyorsan meg is beszéltük, hogy egy vasárnapi edzés keretében megmutatja, hogy ő merre járt.

Hiányérzet mindenképpen maradt bennem a fentiek okán, hisz úgy érzem, mindenképpen belefért volna erőnlétben az a kihagyott hurok, mert a terepes edzéseim is hosszabb távra voltak kihegyezve. Azt nem mondom, hogy majd jövőre végre egyszer nem tévedek el, mert ennél jobban kitáblázott terepet nehéz lenne elképzelni.

Természetesen, ha igény mutatkozik rá, szívesen visszaszolgáltatom a díjakat és készülök a jövő évi versenyre - térkép- és túristajelismeretből:-)

korpa

2009-es futóévem

A 2008-as évben sajnos összeszedtem egy talpi bönye gyulladást, aminek gyógyulását a pihenés elmulasztása jelentősen lassította.
Még nem hevertem ki teljesen, ennek ellenére elindultam 2008. december 31-én a Szilveszteri maraton 11km-es távján
Nemigazán ment a futás, a TV toronyhoz vezető emelkedő jó részét sétálva tettem meg, ez köszönhető volt annak is, hogy igazából nem a saját tempómban kezdtem. (ehhez az akkori edzettségi szintem szinte "0" volt)
Utána elhatároztam, hogy a 2009-es évet komolyabban veszem.
Az év elején ez nagyon jól össze is jött, hiszen az első 3 hónap alatt elértem a 2008.évi teljesített kilométereim több, mint felét. Az Ági meg is jegyezte, hogy nehogy megigyam ennek a sok futásnak a levét.
Sajnos be is igazolódott, mert a korábbi sérülésem egyike kiújult. Ez még igazából nem is lett volna olyan nagy baj, de a családunkban sorban következtek be a tragikus események, amik azért lelkileg is megviseltek.
Először az Ági nagymamája, utána a sógorom apósa, majd az Édesapám halálozott el.
Ez utóbbi viselt meg a legjobban és május 8 után igazából nem is futottam.
Ezután a versenyeken igazából csak azért indultam el, mert számítottak a részvételemre.
Egy futást felajánlottam Édesapám emlékének: a Sárvár-Répcelak futóversenyt.
Itt igazából az Ő egykori egyesületének színeiben indultam, ami a Sárvári Kinizsi SE volt.
Felkészülni nem készültem fel rá, de azért valahogyan végigértem rajta.
Nem akarok belemenni az összes verseny felsorolásába, de ezzel a kevés futással indultam a Keszthelyi Kilométerek félmaratonon is, illetve bevállaltam az Ágival párban a Sárvár-Kőszeg Vármaraton első 2 szakaszát.
A 2009-es év utolsó futása ismét az Egerszegi Mountain-Man hegyimaraton 11 (vagy inkább 10)km-es távja volt, amit az elején szenvedősen, de a végén már könnyedén lefutottam.
Azóta már futottam 3x6km-t, és elhatároztam. hogy most bármennyire is jól menjen, nemkövetek el hirtelen ugrásokat a fuitásaim során.
Sajnálatos módon ez az év is tragédiával kezdődött a számomra.
Most az én Nagymamám halálozott el tegnap éjszaka.
Nagyon bízom benne, hogy mostanában nem ér ilyen dolog, mert 1éven belül 4 ilyen est egy kicsit sok.
befejezésül egy fél mondat egy kedvenc filmből: "Fuss Forest, fuss..."

Van még tennivaló

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint Magyarországon egymillió ember sportol rendszeresen, ami sajnos elég reális adatnak tünik. Szóval van még tennivaló! Ilyenkor még nagyobb öröm számomra, hogy egyesületünkböl tizenhárom futó több kilómétert gyüjtött 2009-ben, mint 2008-ban, átlagosan majdnem 49 százalékkal. Természetesen a többi tag teljesítménye is ugyanolyan érték! Hajrá ZASZ!

A videó megtekintéséhez Flash Player szükséges.

Egy remek eredmény egy remek esztendő végére

Az idei, 2009-es évben számos versenyen elindultam, és szerencsére bőven sikerült elérnem olyan eredményeket, amikre büszke vagyok. De szerettem volna egy olyan versenyt futni, amire tudatosan felkészülök, továbbá sikerül megfelelően rápihennem és ráhangolódnom, továbbá még a körülmények is kedvezőek egy ideális eredményhez. Az év első 364 napja nem bizonyult elegendőnek, hogy sikerüljön teljesítenem egy olyan versenyt, ami megfelel a fenti kritériumok mindegyikének. Azonban maradt az évből még egy nap, december 31-e...

Többen, éveken keresztül, kemény edzésekkel próbáltuk egyszer a 3 órás álomhatáron belül teljesíteni a szilveszteri hegyimaratont, de csak nem akart összejönni. Aztán 2004 szilveszterén egy egerszegi fiatalember, bizonyos Prauda Péter futott egy akkora időt (2:56:25), ami hihetetlennek és megdönthetetlennek tűnt. Nem is került azóta sem senki a közelébe, az utóbbi öt évben a tavalyi győztes idő járt még hozzá a legközelebb (3:06:50), de ugye még az is több mint 10 perc hátrány.

Gondoltam egy nagyot novemberben, és az idei edzésformámat látva arra bátorkodtam, hogy amennyiben az időjárás engedi majd, megpróbálkozok a fent jelzett csúcs megdöntésével. Nos, az időjárás kegyes volt, ideális futóidő volt az év utolsó napján. Nem maradt más hátra, meg kellett próbálni, amit elterveztem.

Előre bocsátom, aki egy izgalmas, küzdelemben és fordulatokban bővelkedő beszámolót vár, csalódni fog az írásomban. Neki inkább azt javaslom, kattintson a tavalyi versenyem beszámolójára. A forgatókönyv ugyanis éppen ellentétesen alakult a tavalyihoz képest: 2008-ban mindvégig abban a tudatban készültem, hogy nem lesz majd erős ellenfelem, és aztán a rajt előtti utolsó két percben tudtam meg, hogy lesz kettő is. Idén azonban Sólyom is előre jelezte csúcsdöntési szándékát, illetve híreket kaptam egy erős keszthelyi futó hasonló irányú ambícióiról is. Aztán 30-án este Sólyom bejelentette, hogy különböző okokból kifolyólag csak a tisztes helytállás lesz a célja, míg a rajt előtt negyed órával kiderült, hogy Francziszti János a közepes távot választotta.

Mélyen tisztelve az összes többi maratonista indulót, talán nem árulok el nagy titkot, ha előre elmondom: jelenlegi formámban kettejük kiesésével a fő ellenfelem a stopper, vagy ha úgy tetszik egy "virtuális Prauda Peti", az ő egykori ideje maradt.

Mielőtt még belevágok, egy utolsó megjegyzés előre: úgy néz ki, "kutyás" napot sikerült kifognom, a maraton során több ízben is találkoztam négylábúakkal, akadt köztük olyan, amelyik kellemetlenséget is okozott, volt, amelyik csak egy kis mosolyt csalt az arcomra. Igyekszem ezekkel fűszerezni amúgy meglehetősen száraz, unalmas beszámolómat magáról a versenyről.

Elindultunk, aztán hamarosan kezdődött a kaptató a TV-toronyig. Decemberben rengeteget edzettem itt, legjobb időm (13:56) helyett most 15:30-at terveztem, semmiképp sem akartam elfutni az elejét. Hihetetlenül lazán esett ez a tempó és ebből már kezdtem sejteni, hogy sikerült egész jól rápihennem az eseményre. Végül 15:20-ra értem fel, közvetlen a torony előtt előztem meg a két keszthelyi fiút és Jácintot, így már csak négyen maradtak előttem: Korpa a középső távról, illetve a legrövidebb távon élen álló trió: Dóra Peti, Koló és Bence. Alig fél perccel jártak csak előttem.

Persze csak fél szemmel figyeltem rájuk, a saját előre eltervezett tempómat próbáltam inkább tartani. Ami sikerült is, a Panorámán lefelé a négy percen belüli tempó ellenére 150 alá esett a pulzusom. Következett a Jánkahegy. És az első találkozás négylábú barátaimmal.

KK1 avagy Kutyás Kalandok 1. rész Az emelkedő közepén ketten voltak egy kutyával (ráadásul ismerem is őket). Harcias kutyájuk visszatartása közben, látva hogy csak ötödik vagyok, odakiáltottak: "Szeretnéd utolérni az elsőt?" És mutatták, hogy szívesen nekieresztik a kutyust. Integettem, hogy köszi szépen, talán majd legközelebb.. :)

Közben a köd és a kanyarok miatt elveszítettem az előttem haladókat, de szép tempóban, 160 körüli pulzussal sikerült fölkapaszkodnom a gerincre.

KK2 avagy Kutyás Kalandok 2. rész A gerincen haladva én is találkoztam azzal a (kissé vadnak tűnő) kutyával, akiről már Korpa és Sólyom is hírt adott a beszámolójában. Különösebben nem vagyok félős, még akkor sem, ha nincs nálam a kutyariasztóm, mint például a mai napon. Így elfutottam mellette, mire elkezdett felém kapkodni. Rákiáltottam, hogy maradjon veszteg, de egy darabon csak jött utánam, végül aztán leszállt rólam.

A Jánka vége felé közeledve aztán előtűnt a ködből előttem egy apró alak, Bicsák Bence haladt olyan fél perc előnnyel, de egyre közelebb kerültem hozzá. Azonban jutott a Jánkára még egy harmadik kutyus is:

KK3 avagy Kutyás Kalandok 3. rész Egy bácsi sétáltatta a (medve méretű, ámbár jámbornak kinéző) kutyusát, persze póráz nélkül. Egy szűk utca közepén mentek, muszáj volt közvetlenül a kutya mellett elfutnom. A bácsi már előre szólt, hogy nem bánt ám a kutyus. Ezen felbátorodva, tettem egy barátságosnak szánt, simogatást imitáló mozdulatot a kutyus felé, ahogy elmentem mellette. Több sem kellett neki, utánam eredt, szerencsémre azonban nagy termetéből fakadó lomha mozgása és gazdája folyamatos kiabálása végül megállásra kényszerítette.

Semmi nem tudott kizökkenteni, haladtam tovább, Bence egyre közelebb került, és amikor már csak olyan 50 m-re lehetett, jött a fordító, ahol ugye én visszakanyarodtam az Alsójánkahegyi út felé. Nagyjából olyan fél perccel jártam az ide tervezett részidőn belül, a tempó változatlanul könnyedén esett. Egy hosszú sík szakasz következett (a Zrínyi úttól egész Botfáig) amit lazán futva, 4:09-es átlagtempóban, 155-ös pulzussal futottam. Itt kaptam az első frissítőt az engem kísérő "szakmai stábtól", ugyan még nem igazán kívántam se enni, se inni, de pontosan tudtam, hogy később jól jön az még.

A Zrínyi úton megláttam Korpát. Tudtam, hogy nem egymással versenyzünk, de azért kíváncsiságból megmértem a távolságunkat. A külső Flex-nél 50 mp-el haladt előttem. Aztán mire a botfai nagy emelkedő aljához értünk, a differencia 30 mp-re olvadt. Mivel a részidőm itt már kezdett ijesztően jó lenni (közel egy perccel jártam "Prauda Peti előtt"), elhatároztam, hogy a durva emelkedőt csak nagyon könnyedén futom. Így is volt, de meglepődve láttam, hogy pillanatok alatt utolértem Attilát, és az emelkedő tetejéig el is kerültem.

Lefelé kellemesen telt, Attila utolért, cseverésztünk egy jót, egészen a bozsoki frissítőig. Itt intettem neki, sok sikert kívánva. A szimbolikusan féltávot jelző Balatoni útra 1:26:10-nél tettem a lábamat. Vagyis 1 perccel jött mögöttem Peti, persze csak virtuálisan.

Következett a Csácsi hegy, pontosan tudtam, hogy itt ugrik a majom a vízbe. Vagyis itt fog kiderülni, tudom-e tartani az addigi tempómat. Tudtam. Tovább növeltem virtuális előnyömet, és még mindig nagyon jól voltam. Mi az, hogy jól! A hegyről lefelé 3:42-vel jöttem, 152-es pulzussal. Az egész futásra számított eddigi átlagpulzusom 157 volt, tavaly ugyanitt 166-nál tartottam. Frissnek, erősnek éreztem magam, és még nagy tartalékokat sejtettem magamban, így itt már 80 % esélyt adtam neki, hogy meglesz a csúcs.

KK4 avagy Kutyás Kalandok 4. rész Ki ne hagyjam, hogy a hegyen én is láttam a Sólyom által már idézett túrázó csoportot a 20 kutyájukkal. Szerencsére azonban elkerültem őket, egy bekötő úton jöttek felém, de csak néhány kutya jutott a közelembe, és a gazdáik még időben visszaparancsolták őket.

KK5 avagy Kutyás Kalandok 5. rész Közvetlen a Parkerdő előtt, az utolsó csácsi házaknál két idős néni sétáltatta a nap korábbi kutyáihoz képest csak mikroszkopikus méretűnek tűnő tacskójukat. Mondanom sem kell: póráz nélkül. Már messziről meglátott mind a két néni, mind pedig a tacsi, aki haragra gyúlva, mérgesen csaholva el is indult felém. A nénik halálra rémült arccal a kutya helyett nekem kiabáltak, azt ismételgetve: "Meg kellene állni! Meg kellene állni, és majd megnyugszik!" Csak mosolyogtam, semmi kedvem nem volt elmagyarázni nekik, hogy ez egy futóverseny, a pólómon a szám az egy rajtszám, következésképpen én is egy versenyző vagyok, következésképpen nem áll szándékomban megállni 5 percre, és összebarátkozni Fifivel. Széles mosollyal elfutottam mellettük, csak integettem egyet barátságosan. Egészen jó kedvre derítettek. :D

Egy apróbb és egy közepes emelkedőt leszámítva hosszú sík következett egészen a Gógánhegy aljáig. Vártam, jön-e a holtpont, de csak nem akart megérkezni. Könnyedén tartottam a ritmust, előnyömet pedig a parkerdei másfél percről tovább növeltem két percre Peti előtt. Közben Korpával találkoztam, aki beérkezve a közepes távon autóba pattant és meg sem állt Neszeléig.

Kitárgyaltuk a versenyét, és latolgattuk az én esélyeimet is. A stábommal a hegy aljánál találkoztam, itt kaptam az utolsó frissítést, ahogy mindig, itt is futtában, tehát a teljes távot egyetlen másodperc megállás nélkül teljesítettem.

A csúcsdöntés szempontjából minden ideálisnak tűnt, már csak egyetlen akadály maradt. Úgy hívják: Gógánhegy. Az előzetes hírek szerint útépítések miatt nagy része fel van túrva, sáros-csúszós talajra lehet számítani. Az előny birtokában azonban bizakodva vártam a hegyet, és nem is volt különösebb gond: bár valóban helyenként sáros, süppedős talaj nehezítette a haladást, de az ebergényi emelkedő tetejére a két perces előnyömet precízen megőrízve sikerült feljutnom.

Innen már csak 3700 m volt hátra, de már csak lefelé! Maradt erőm még hajrázni is, az utolsó pár száz méteren, az egykori Ruhagyártól két tájfutó (Fehér Feri és Molnár Barni) is segített, hogy még véletlenül se tévedjek el. :D

Az utolsó 3700 m-t 3:46-al futottam. Az udvaron felállított célkaput elérve megállítottam az órám: 2:53:58-at mutatott. Megölelgettem Timi barátnőmet, aki a stáb tagjaként mindvégig lelkesen kísért és bíztatott. Ezúton is köszönöm Neki, és mindenkinek, aki segített!

Kézenfogtam Timit és besétáltunk a terembe. Hivatalosan így 2:54:20 került a jegyzőkönyvbe. Álmomban sem gondoltam volna, hogy több mint két percet javítva adom át a múltnak Peti rekordját. Nagyon örültem, és amin leginkább meg voltam lepődve, hogy szinte el se voltam fáradva (persze azért el, de ahhoz képest nem, ahogy a korábbi években szoktam érezni magam a célban). Le sem kellett ülnöm, vígan fogadtam a gratulációkat és kedélyesen beszélgettem minden ismerőssel.

Csak jóval később tudtam meg, hogy üldözőim közül Sólyom feladta a versenyt, így a dobogóra klubtársam Tölli Tomi és volt osztálytársam, a kiváló biciklis Vojnovits Csabi kerültek fel, 3:23-al és 3:33-al.

Egyszóval, ennél jobban nem is sikerülhetett volna számomra ez a verseny, és ennél jobban nem is záródhatott volna a 2009-es év.

Mindenkinek Boldog Új Évet, kellemes edzéseket és sikeres versenyeket kívánok 2010-re!

Timi készített néhány jó felvételt, én meg elláttam őket a megjegyzéseimmel, aki kíváncsi: katt ide!

Részletes eredmények: katt ide!

a versenyen mért adatok (kattintásra nagyítódik)

2008 vs 2009 (kattintásra nagyítódik)

És akkor az internet megfogadá: Lefutok 4500km-t az új esztendőben!

Tavaly olvastam egy cikk -et arról, hogy egy belga túdós szerint az internet tíz éven belül öntudatra fog ébredni. Az újévi fogadalmak időszakában eszembe jutott a téma és eljátszogattam a gondolattal, ugyan mi lesz az öntudatra ébredt internet első újévi fogadalma.
Hát kedves futótársak, bármennyire is jól jönne egy ilyen népszerűsítő gondolat egy ilyen nagyhatalmú támogatótól, a címben szereplő összefüggés biztos nem fog kialakulni a net és a kedvenc sporttevékenységünk között!
Vannak más, nem ennyire közvetlen összefüggések, amelyekről most az újévi bulik elmultával talán érdemes egy kicsit elgondolkodni. Ezzekkel a gondolatokkal talán könnyebben megértjük miért is kell nekünk az a sok izzadás ahhoz hogy megadjuk a szervezetünknek azt ami jár neki, sőt egy kis muníciót is kaphatunk ahhoz, hogy másokat is kirángassunk az aszfaltra.
Induljunk öntudatra ébredés gondolatától. A cikkben szereplő kutató az internetet egy hatalmas komplex rendszernek fogja fel, amely pár éven belül eljut arra a szervezettségi szintre hogy az emberi öntudathoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Ez nem valószínű, hogy egy emberi elméhez hasonlítható állapot lesz, lehet hogy mi azt nem is fogjuk úgy érzékelni, de az a jelenség mindenképpen egy új, magasabbrendű tulajdonság/képesség lesz. Ehhez az ötlethez a kutatók nagy bonyolultságú komplex rendszerként tekintettek az internetre. Hasonlítsuk össze ebből a szempontból szervezetünket a nettel. Mindkét esetben több többszörösen öszetett rendszerek hálózatait látjuk: Az internet áll a hardwerek (számítógépek, routerek )összekapcsolt hálózatból, amelyek között az elektronikus és optikai jelek tartják a kapcsolatot. Az előbb előbb említett jelek információkká állnak össze, ezek az információk közvetlen linkekkel, illetve jelentésükkel kacsolatban állnak egymással. Végül, nem utolsó sorban ott vannak a felhasználók, akik kezelik a rendszereket és ezek alkalmazásával ugyancsak hatalmas hálózatot alkotnak.
A szervezetünkben a mondjuk a sejtekben lévő molekulák a biokémiai reakciókkal lépnek egymással kapcsolatba, és már ki is allakult a többmiliárd elemből álló hálózat. Ugyanígy egymással hatalmas hálózatot alkotnak molekulák „kommunikációjával” a sejtjeink, az idegsejeink hálózatáról meg mindenki hallott már.
Ezeket a többszörösen összetett rendszereket komplex rendszereknek hívják. Ennek legfontosabb tulajdonsága, hogy a kimenet nem közvetlen függvénye a bemenetnek: Ha pl betöltök 7 l benzint a kocsimba, akkor azzal le fogok autózni 100 km-t minden további nélkül. Ugyanakkoir hiába majszoltam be 1 kg csokit karácsonykor, attól még nem tudom lefutni a 100 km-t.
Elérkeztünk egy fontos ponthoz: Kultúránkban a szervezetünket egy darab valaminek képzeljük el. Ezzel sokkal inkább gépként tekintünk rá: elvárjuk, hogy a bemenetnek meglegyen a logikusés kapcsolt kimenete. „Miért kellene nekem szaladgálni őrültként az utcán, amikor sokkal kényelmesebb egy sörösüveggel és chipsszel megnézni a Dakar rallyt! Futás után hullafáradt leszek, semmi értelme az egésznek!” –gondolja emberünk. Ebből a szempontból valóban értelemtlennek tűnik az egész, főleg ha nincs sikerélményünk a futásból. Sajnos a testünk nem egy testként, de nem is pár szerv szervezeteként működik hanem az egy többszörösen öszetett komplex rendszer.
Nos ezek a komplex rendszerek a bonyolult működésük miatt sok-sok fejtöréstokozott az okosoknak, olyannyira, hogy még most is sokan osztják azt a nézetet, hogy a komplex rendszerek annyira áttekinthetetlenek hogy átmenetet képeznek a rend és a káosz között.
Szerencsére azért vannak kapaszkodók ebben a káoszközeli állapotban. Ezek a rendszernek olyan tulajdonságai, amelyek minden nagy bonyolultságú komplex rendszerre vonatkoznak, legyen az egy élő sejt, az emberi agy, az emberi társadalom, vagy akár az internet (Az erről szóló általános rendszerelméletet egy Ludwig von Bertalanffy nevű biológus alkotta meg). Ilyenek például, hogy a szervezetünk függetlenül a külső körülményektől sokáig stabil állapotban marad (ezt hívjuk egészségnek), mígnem egyszer csak számunkra váratlanul megbomlik az egyensúly. Egyesek tüdőrákot kapnak a passzív dohányzástól is, mások meg egész életüket végigdohányozzák annélkül, hogy elkapnák a kórt. (Ennek a jelenségnek egy modelljét és magyarázatát nemrég találták meg – megint két magyar név: Barabási Albert László és Albert Réka) Legrosszabb esetben teljesen összeomlik a rendszer amit halálnak hívunk. Ugyanakkor a rendszerek idővel alkalmazkodni tudnak az új feltételekhez hosszabb távon. Ezt hívják evolúciónak.
Fontos, hogy a szervezetünk működését rendszerként fogjuk fel. A kutatók is fontosnak tartják ezt a szemléletmód változást, (és nem csak a szervezetünk, hanem a biológiától kezdve, ökológián át a természettudomyányokig minden területen) olyannyira hogy ezt a rendszerközpontú szemléletetnek tudományos nevet is adtak: Ez a rendszerparadigma. Kornai professzor készített egy nyolc pontos összefoglalót róla. Érdekessége a téma feldolgozásának, hogy azt a professzor a magyarországi rendszerváltás szempontjából dolgozta fel, az általános rendszerelmélet alapján teljes egészében érvényes az emberi testünkkel kapcsolatos gondolatokra is. Nem kell megijedni, futótársak, nem fogom most végigelemezni a dolgozatot, csak pár számunkra fontos szempont:
1. A rendszerek jelenlegi állapotát akkor tudjuk megérteni, ha azt annak történelmi előzményeit is figyelembe vesszük: Az australopithecus több mint 4 milló éves előremutató lábujj maradványaiból a tudósok arra következtettek, hogy már az az ősünk leszállt a fáról, tehát aktív, ha úgy tetszik aktív„földön futó” életmódot folytatott. Tehát ez a rendszer ami mi magunk vagyunk, már több mint 4 millió éve ahhoz hogy túléljen nagyon is sokat futva, aktív fizikai tevékenységet kellett végeznie. Asok évszázad, de lehet hogy pár évmillió alatt ez a rendszer úgy tudott élve maradni, ha sokat lótott-futott magokat állatokat keresve esetleg vízi éltmódot folytatva. Ezt a rendszer ilyennek alakult ki és nagyszerűen működött így kb 50 évvel ezelőttig. Ekkor történt meg az a változás, amikor az emberek többsége „beült” a munkahelykre és feleslegssé vált az aktív mozgás a megélhetéshez. Nagyon jól érezzük magunkat ebben a környezetben, büszkék is vagyunk rá: megteremtettük a kényelmet magunk körül. Csak egy a gond: a rendszerünk nem tudott ennyi idő alatt alkalmazkodni a kevés mozgáshoz, és a mozgás hiánya fennakadásokat okoz a metabolikus hálózatban, amit aztán az orvosok úgy dignosztizálnak mint: cukorbaj, elhízás, magas koleszterin..stb. Nem is csoda gondoljuk végig: Az elmúlt 4 milló évből csak az utóbbi 50 megváltozott életmóddal. Hogy ez milyen kevés idő, gondoljuk el, hogy az elmúlt 4 millió év egyenlő azzal az 1000 km-es távval amit az „ezredeseink” lefutottak az idén. Ehhez a távhoz viszonyítva az 50 év annyi mint a szilveszteri futás utolsó 12,5 métere az 1000km-hez viszonyítva. Nos ez a talán 2 generáció nagyon nagyon kevés ahhoz, hogy a rendszerünk átálljon a mozgásszegény életmódhoz. Most úgy állunk, hiába fejlesztette ki magának a homo sapiens a kényelmes életmódot, még nagyon sok generációnak biztosítani kell az aktív mozgást rendszer optimális működéséhez, azaz a szerevezet egészségéhez.
2. A rendszerparadigma másik szempontja szerint a rendszerre mint egy egységgel, nem pedig az egyes résztudomáynok összességére kell tekinteni. Tehát téves az a nézet, hogy mondjuk aktív mozgással x %-ban eleget teszünk a szervezetünk követelményeinek. Ezzel szemben a mozgáson kívül kell még a megfelelő táplálkozás. Ebben a legnagyobb veszélyt az egyoldalú, mai technológiával „szegényített” étkek használatában látom. Ha elég figyelmet (és anyagiakat) tudunk arra fordítani amit változatos és a régiek étkeire hasonlítanak, szerintem ezen a téren megadjuk a rendszerünknek azt ami kell neki. Ugyanígy figyelembe kell venni a társadlmi és pszichikai előzményeket, mert az ilyen jellegű konfiktusok mellett kialakulhatnak azok a tönetekm amelyeket pszichoszomatikus tüneteknek hívnak.

A jelenlegi valóságunkban úgy tűnik az utóbbi jelenségek nem okoznak annyi gondot mint a táplálkozás de főleg a mozgáskultúránk, amiben mai társadalmunk nagyon sok adóságot halmozott fel a szervezetünkkel szemben! Nagyon tetszik nekem az a sok ember akivel találkozunk vesenyeken, utcai futásokon, viszont még mindig nagyon nagyon kicsi az az arány akik akár futással akár más sportolással rendszeresen megadják szerveteüknek azt a mozgást ami jár neki!
Még ömnagunknak is sokat kell fejlődni addig is amíg az internet vagy a társadalmi rendszerünk öntudatra ébred.

– Vagy talán a társadalmi környezetünknek már megvan az öntudata csak mi globalizációnak hívjuk??

Kedves futótársak sok boldogságot nagyon sok kellemes lefutott kilométert és még sok sok új futótársat kívánok az 2010-es évben!

Szeredi Miklós

2010

Tavaly valahogy nem sikerült néhány verseny.

Feladtam a kanizsai 50-est és a szilveszteri maratont. Felfordultam a tanuhegyeken.
(Az a jó benne, hogy tudom miért történtek meg. És ezek olyan körülmények voltak, amik akkor nem voltak elháríthatóak, de hosszútávon igen.)

Volt némi siker is.
Celldömölk, Tekenye, Szentgotthárd.
Sikeres az első 12 órás versenyem is.
Amit idénre is beterveztem.

Ám egyre jobban érzem, hogy nem megy olyan könnyen a regenerálódás mint, néhány évvel ezelőtt, amikor az egyéni csúcsaimat futottam.

Úgy voltam szilveszter előtt, hogy irány az egyéni csúcs. Egy kemény, hosszabb felkészüléssel.
Aztán majd az eredménytől függően meglátjuk a folytatást.
Hát még a célbaérés sem sikerült.

Két gondolat forog bennem:
1) Újra nekiállni a kemény edzéseknek. Hiszen Zalában Hosszútávú OB. Sárváron jó lenne javítani. Kellene egy sikeres ultrafutás is.

2) Ki kellene hagyni egy évet és csak futogatni, amikor jól esik. S talán jövőre újra fogom kívánni a sikert.

Az első mellett szól, hogy nem nagyon bírom ki futás nélkül két egymást követő napon.

A második mellett, hogy jelenleg nagyon fáj a lábam, még a járás is nehezemre esik. Ki kellene pihenni ezt a sérülést.

S ez a fájdalom szavazata döntötte el a vívódást egyelőre:
Amíg fáj, nem erőltettem, aztán majd meglátom:

Lehet, hogy újra harapni fogok ...
... s nem is kell rá várni egy évet?

fájdalom - kritika

December elején még úgy voltam vele, hogy ha jó idő lesz, akkor egyéni csúcs a cél a maratoni távon szilveszterkor.
Aztán aznap reggelre a tisztes helytállásra csökkentettem a magam szembeni elvárásokat.
Évi a nevezéskor mindenáron rá akart beszélni a középtávra, de nem hagytam magam. Annak ellenére, hogy a bal lágyékomban valahol mélyen már vagy 3 hete fájt egy kis izom darabka, amit sehogyan sem tudtam tetten érni. Hiába tapogattam, maszíroztam, nem találtam semmi kézzel foghatót csak a fájdalmat.

Így azzal a "jelszóval" indultam útnak, ha fáj bármikor ki lehet szállni. S ez sajnos meg is történt.

Még a verseny előtt kértem Déri Mikit, hogy a frissítő állomásokon ne csak forró tea legyen a választék, hanem ELŐRE KITÖLTÖTT VÍZ is. Megígérte, hogy szólni fog. Na ez a szólás nem ért célba.
Valamilyen szinten erre számítottam, így vittem magammal még a Kanizsai Mikulás által hozott isoitalt kulacsövben.
Azért jól esett volna némi víz is közben. Esett volna, mert nem sikerült szereznem. Hozzátesezm, hogy ahogy halló távolságon belülre értem már mindenhol előre kiabálltam, hogy vizet szeretnék.
Az első állomáson nem is volt, meg ott egyébként is vagy plusz 10 méter kitérő.
A másodikon elkezdték keresni a palackot. Hogy megtalálták-e sosem derül ki számomra.
A harmadikon meg volt a palack az asztalon. gyors kupak lecsavarás, töltés, kezem felé nyújtás. Ám a kapkodás miatt nem tudtam elvenni, leejtettem.
A negyediken ki volt szépen rakva sok-sok pohár víz. És ott volt egy túra csapat, vagy 30-an, akik a körbe állták az állomást, iszogatták az én vizemet. A személyzet is az ő kiszolgálásukkal volt elfoglalva. Esélyem sem volt az asztalhoz férni, sőt nagyon elhaladni sem tudtam.
Az ötödiken már meghalltam, így még banán is jutott a számba, de már késő volt.

Jánkán engem is megtámadott a kutya. Nekem a jól bevállt védekező módszerem a visszatámadó morgás és a kődobálás vagy annak imitálása. Így sikerült kivédenem, de a ritmusom megtört. Hozzátéve, hogy itt már nyolc éve futok rendszeresen, de kutyával még sosem találkoztam. (Annál több primitív, futás ellenes autóssal.)
Aztán vagy 20 kutya között futottam el a Csácsi kápolnánál. Már előre láttam, hogy a fent említett túra csapaton kívűl más is túrázik arra felé. Egy csomó ember és kutya állta el ott az utat póráz nélkül. A gazdák próbálták őket rendbe terelni, ami nem nagyon sikerült hirtelen felbukkanásomkor. Én meg szinte becsukott szemmel futottam közéjük: ha én nem látom őket, akkor talán ők sem vesznek észre alapon, meg bízva a szerencsében, hogy már mindegyik reggelizett, nem úgy mint Korpa.

Ezt is megúsztam, nem úgy a fájdalmat.
A stadion körül kezdett előszőr igen zavarni. Itt úgy lelassultam, hogy Tamás simán futott el mellettem Neszelében.
A bútorgyári frissítőnél már annyira fájt, hogy meg is álltam egy kis víz ivásra.
Még megpróbáltam kifelé indulni Gógán hegy felé, de beláttam, hogy csak a gyaloglás megy. S így sokkal gyorsabb a Platánsor felé véve az irányt visszajönni. Meg rövidebb ideig fáj.

Ahogy sétálltam visszafelé nagyon szomorú voltam és volt időm számba venni a jövő évi terveket. Erről majd később.

Talán mondhatom, hogy mentálisan jobban megviselt, mint fizikálisan a fájdalom.
Sajnos ez a rosszabb ....

Mountain Man 2009-12-31 (24km)

Mivel az idei évem, ami most már sajnos csak a tavalyi, jórészt arra volt hivatott, hogy segítsen megtalálni a félmaratonok ritmusát, csalódást keltettem volna magamnak, ha idén (úgy értem tavaly) nem a középtávval próbálkozom. Gyakorlatiasan kifejezve mindez azt jelentette, hogy míg eddig mindig ész nélkül lezúgtam a Jánkahegyről, most hajtűkanyarszerűen fel kellett fordulnom a felénél. Amúgy meg éppen ez az, amit képletesen mindenképpen el szerettem volna kerülni.

Előrelátó módon már reggeli helyett privát kulacsokat hordtam ki néhány olyan elkorhadt fa tövébe, amelyek nem tűntek feltétlenül városszéli kóborkutyák vizeletürítési célpontjának. Zsebeimet gázspray formátumú kutyariasztóval és néhány szőlőcukorral tömtem ki, tehát összességében elmondható, hogy ha a versenyre nem is, a kutyákra mindenképpen rákészültem (erről még lesz szó).

A bemelegítés a szokásoknak megfelelően unalmasra sikeredett (lassúfutás, orrfújás, pisi), leszámítva azt a kellemetlen körülményt, hogy a 299ft-os tescos (ez itt nem az anti-reklám helye, mert amúgy tényleg jó) fülhallgatóm egyik oldala hirtelen elhallgatott, így már csak mono üzemmódban toporogtam a rajhelyen.

rajt

Négy részidőhöz mérhettem magam, amelyekből (no és persze az aktuális állapotomból) már előre tudtam jelezni a későbbieket. Az előző évek eredményeiből láttam, hogy több korábbi győztes is nagyon elfutotta az elejét, majd nagy szenvedések árán csak takaréklángon perzselődtek a táv hátralévő részében. Ezt jó lett volna elkerülni, de az események alakulása nem először írta felül az elméletet.

Az előzetesen is legfőbb ellenfeleimnek tűnő keszthelyi futókat (köztük a táv tavalyi győztesét) a TV-toronyhoz felfelé sikerült megelőznöm, a Panoráma út alján pedig már abszolútban is második helyen álltam, ami jókora aggodalomra adhatott okot. Koló meg is jegyezte, milyen gyorsan szaladok, kicsit túl gyorsan is – gondoltam.

hármasban

Ő később pár méterrel megszökött a Jánkán, míg a szintén ZASZ-os 14 éves(!) Bicsák Bence is jól haladt. Ekkor egy alapjáraton kikötött, ám most elszabadult közepes méretű kutya borzolta a kedélyeket, de időm sem volt elővenni a fent emlegetett gázspray-t és csak bízhattam abban, hogy a valahol mögöttem tempózó Bence sem esik áldozatául.

A zárda feletti fordítóhoz 36’41”-kor estem be, ami még mindig elhamarkodottan gyors tempót sejtetett. Utólag belegondolva választhattam: vagy csipkedem magam és jelentősebb előny mellett kockáztatom, hogy bírom-e a végét, vagy türelmesebb, egyúttal ellenfeleim látótávolságában maradok, miközben garantált, hogy az adott sebesség tartása a végén sem fog gondot okozni. Előbbi mellett döntöttem, vagyis inkább az sikeredett.

Beépített emberem – aki civilben egy technikailag jól képzett egykor szebb napokat látott tájfutó (ezt még majd lehet, hogy át kell írnom:-) ) – jelezte Botfa előtt, hogy 2 perc körüli az előnyöm, ami ugyan megnyugtatott, de tudtam, hogy az emelkedőt csak a szokásos öreguras lépegetéssel tudom abszolválni.

botfai hegy

Ez így is történt, így a Roli (aki szemmel láthatólag nagyon könnyedén haladt) a felfelén szépen meg is lépett, majd Bozsokban már egymás mellett beszélgettünk kettőnk akkor már kifejezetten jónak tűnő esélyeiről.

Sajnos a kissé erős kezdés miatt addigra azt az időt sem tudtam hozni, mint amit edzésből korábban, de még így is sikerült 1h43m29s alatt elérnem a célkaput (bár a Decathlontól már az eléhezés kerülgetett), ami olyan 3 perccel gyorsabb az addigi pályacsúcsnál.

Eléggé elítélhető módon se nem ettem, se nem ittam (így a magánfrissítő-állomásaim készletei sem apadtak ezúttal) és reggelire is csak egy fél műzliszeletet erőltettem magamba. Jövőre jobb erőbeosztással és némi frissítéssel perceket illene javítanom.

A végén azért csak megmaradt a 2 perc előnyöm, majd nagyszerű volt látni a sok Aszfaltszaggatót (és a többieket is) a teremben, majd a dobogókon.

a díjhoz valakinek még hozzá (vagy bele) kell nőnie

2008=>2009, futóévek futószalagon

Amikor 2007 év végén lecseréltem a kerékpárt az amúgy sokkal gazdaságosabb futócipőre, valójában nehéz lett volna meghatározni, melyik is lesz a távom, hisz gyakorlatilag jelentősebb tapasztalat nélkül csöppentem bele ebbe a szép sportba. Azért a szilveszteri 10km-ekre már előtte is rendszeresen gyúrtam a rekortánon (azok a hótolótól letakarított 6-os pályás magányos körözések!) és a Hegyi Peti mögött (micsoda blama!:-) )rendre be is érkeztem valahol a dobogón.

itt még előtte

Viszont utána legalább egy éven át térdfájdalmak miatt néhány perc után meg kellett szakítanom mindenféle futómozdulatot, mert az elviselhetetlen fájdalom gyötrelmessé tett minden percet. Kimondva-kimondatlanul részben emiatt is országúti kerékpároztam, még ha bűn lenne letagadni annak szépségeit is.

2008 aztán meghozta a fordulatot, a térdem rendbejött, neveztem a CERR-kupára (13 magyar-osztrák-szlovén versenyből álló sorozat), melyek tavaszi állomásain rendre jól szerepeltem (emiatt év végén a korcsoportomat meg is nyertem), sőt a Kanizsa-Karos és Keszthelyi kilométerek váltóin is dobogón végeztünk.

Viszont májusban munkahelyet váltottam: egy vezetői pozíciót sikerült elnyernem, ám ennek következtében a munkahelyi terhelés és stressz is jelentősen megemelkedett, emellett többször Budapestre vezényelt a főnökség, ahol ugye a szegényes futóterepek csak korlátozott edzéslehetőségeket biztosítanak, már ha jutott még idő egyáltalán ilyesmire. Noha a szállásunk éppen egy rekortán szomszédságában helyezkedett el és a hotel edzőterme is jól el volt látva futópadokkal, mindez az itthoni (valljuk be, paradicsomi) körülményeket meg sem közelítette.

Fentiek következtében rohamosan kezdett visszaesni fizikai teljesítményem, de mindenképpen szerettem volna megméretni magam egy nyárvégi félmaratonon Stinatzban. Talán nem kellett volna: 1h28m46s lett, de végtelenül elgyötörten éreztem magam az amúgy hangulatos esti verseny folyamán és megfogadtam, hogy ilyet soha többet az életben… Ezek után valami megmagyarázhatatlan okból hetekig légszomjjal küzdöttem már 10mp lejtőn történő kocogás vagy kerékpáros gurulás után is! Kissé ijesztően hatott mindez, éppen mintha 30 évet öregedtem volna. A mélypont mégis szégyenszemre az októberi saját versenyen következett be, ahol a 15km-es távon a Binder Tomi is elhúzott tőlem (ez a történet – aki ismeri a Tomit, tudja, hogy – most már életem végéig elkísér:-) ).

itt még együtt

Visszatértem a korábbi munkahelyemre és láss csodát, szilveszterre már annyira sikerült utolérni korábbi önmagamat, hogy addigi legjobb eredményemet értem el 41 perccel.

2009-re már úgy fordultam, hogy a CERR-kupát idén kihagyom, de így is több versenyen rajthoz fogok állni és ha úgy érzem, akkor a félmaratonba is belevágok. Néhány 19-25km-es verseny (ahol inkább jól akartam érezni csak magam, hogy elmúljon a stinatzi rémálom emléke) után aztán Keszthelyen vállaltam be újra a 21.1km-t, ahol az 1h25’40”-es eredménnyel már elégedett voltam, főleg, hogy nem szenvedtem meg igazán a versenyt.

Magánéletügyileg kislányom születése aranyozta be az évet, sportszempontból pedig az, hogy szinte azóta is rendre végigdurmolja az éjszakákat, így a reggeli edzéseken soha nem mosott szarként jelenek meg magam előtt (haza is zavarnám magamat, ha így lenne!). Köszönet neki innen is, ha majd évek múlva olvassa ezt.

itt már alszik

Egy a kabaré és a burleszk határát súroló sérülés – nevezetesen, hogy nekirúgtam egy követ a bal bokámnak a vasúti töltésen – pár hétre visszakényszerített a nyeregbe (ennek köszönhettem az idei közel 5ekm-t bringán), de néhány hét múlva a saját versenyen már újabb egyéni legjobbnak örülhettem(1h23’19”).

Pár nap múlva szilveszter, idén már a 24km-es távot választottam és bár úgy érzem, jól felkészültem a körre, időben és helyezésben kifejezett jóslatokba nem bocsátkoznék, mert nem szeretnék kifogásokat keresgélni, ha mégsem jönne össze. (ismerek olyasvalakit, akitől szerezhetnék tippeket:-) )

Rövid tanulság (a szempontomból sokkal inkább tanulópénz) lehet mindenki számára, ha valaki feláldozza a szabadidejét és relatív nyugalmát a karrier (pénz, másoknak történő megfelelés, stb.) oltárán és amellett egy olyan nagy felkészültséget igénylő sportban is teljesíteni akar, mint amilyen a hosszútávfutás, igenis számoljon azzal, hogy az egyik csak a másik rovására fog menni.

korpa

nemnormális

Tegnap teljes mértékben azt hittem, hogy nem vagyok normális. Ma kiderült, hogy lehet még lejjebb süllyedni.

Szóval szombaton reggel a -7 °C-ban befutottam a városba egy laza 30 perc alatt. Egész délelőtt kint ácsorogtam a hidegben a munkám miatt. Hazafelé terveztem egy 120-150 perces kört a hegyeken át.
Az nem volt bekalkulálva, hogy egész nap esni fog a hó. Mindegy, nekiindultam. Hóesésben.
A cipőmre és a zoknimra egy-kettőre kis jéggombócok keletkeztek. Az idő múlásával ez megszűnt: nagy jéggombócok lettek.
Az útvonal a maraton útvonalán és a közelében lévő kis utakon volt. Arra nemigen jártak előttem emberek. Magas hóban gyűrtem a perceket, mert nagy sebességről nem lehetett beszélni. Az a néhány cinege és feketerigó fázósan rázta le magáról a havat, és elhalványuló hangon énekelgetett. Talán valami gyászinduló lehetett, de biztos, hogy nem az örömóda.
Eleinte élveztem, hogy kezdek úgy kinézni, mint a hóember, hogy a szakadó hó megmaradt a ruhámon. Aztán amikor le akartam verni magamról a havat, rájöttem, hogy rám fagyott. Kezdett sötétedni és elkezdtem fázni. Már láttam, hogy csak a minimális mennyiség fog összejönni és az is csak azért mert elővigyázatosan elég messze futottam a jó meleg otthontól, hogyha meggondolom magam, akkor legyen még egy kis futás, amíg hazaérek.
Otthon a cipőmet kikötni alig tudtam a hógombócok és a lefagyott ujjak miatt. A tükörben megnéztem magam és a valóság sokkal szörnyűbb volt, mint amit elképzeltem. Az arcom teljesen piros és nem éppen egy arckrém-reklám. A szakállamra tetemes mennyiségű hó fagyva. Még jó, hogy Csegő aludt.

Másnap, azaz ma újra nekiindultam. A szokásos közös edzésre, a pályára. Most -15 °C volt az ablakunkban. Gondoltam jó lesz a szilveszterre kitalált futó öltözet tesztelésére.
Néhány perc után tudtam, hogy edzéstervben lévő 180 perc ma nem fog összejönni. S azt is, hogy egy picit vékony lett a nadrágom és a kesztyűm.
Találkoztam néhány elvetemült emberrel, akik havat lapátoltak. Láttam az arcukon, hogy amit ők tesznek az kötelesség, de amit én .....
Mindenesetre nem adtam fel és a gáton közelítettem a pálya felé. A mai hóban legalább az volt a jó, hogy a gombócok nem gyülekeztek a cipőmön, viszont hidegebb volt a bokámnál.
Már messziről láttam, hogy a pályán senki. Azaz mégis: egy kis traktor körözött és 9.00-ra "tiszta" volt a rekortán. A körülmények teljesen adottak voltak az edzésre. Csak nem jött senki.
Futottam 15 percet, hátha van, akinek tovább tart az öltözködés, mint nyáron.
Ám senki.
Már nagyon éreztem, hogy valamit elrontottam, mert a fagy majd szétszedte a combjaimat. Szerencsére a lengedező szél hazafelé hátulról fújt.
69 perc lett a vége.

S ezekben a futásokban tényleg az volt a jó, hogy utána oda tudtam kucorogni a cserépkályha padkájára, s szép nyugodtan felolvadni.

Annak a néhány embernek meg kellemes pillanatokat szereztem, akikkel találkoztam: Hogy még náluk is van, aki nemnormálisabb.
Én meg tudtam a lelkem a mélyén, hogy valójában ...
... igazuk van.

Őszi PB eső

Mielőtt még valaki azt hinné, hogy az írásom az időjárásról szól, mindjárt az elején leszögezem, hogy határozottan nem. A bejegyzés témája az őszi futóformám elemzése, bár azért a végén majd mégiscsak visszakanyarodok egy gondolat erejéig az időjárásra.. :)

Szóval. A tavaszi és a nyári kemény alapozás után az őszre kiváló formába lendültem, és a sok elvégzett edzésmunka nem is volt hiábavaló: szeptember óta saját megítélésem szerint egyenletesen kimagasló formában edzek és versenyzek. Ha más nem, a stopper ezt egyértelműen igazolja, szinte valamennyi mért távomon és útvonalamon jócskán megjavítottam a korábbi legjobb időmet. Ezeket szedtem csokorba ebben az írásban. Az utolsó négy eredmény a szilveszteri maratoni rövid és középső útvonalán, valamint az első és második félmaratonján mért idő. A régi rekord pedig az idén januárban érvényben lévő egyéni legjobb (PB) időm.

A táblázat (kattintásra nagyítódik):

Az új maratoni csúcsom és az 1.félmaratoni csúcsom mindketten részidők, egy hosszabb futáson mért részeredmények voltak.

Következtetésként úgy tűnik tehát, jól összeraktam magam az idei évre, elég sokat sikerült fejlődnöm, ahogy terveztem. A kérdés már csak az, az év utolsó napján sikerül-e megkoronázni mindezt egy kiváló idővel? És akkor itt kanyarodnék vissza az időjáráshoz: szép dolog a jó forma, azonban ha most kinézek az ablakon, mínuszokat, havas-jeges-csúszós utakat látok. Ha így maradna, valószínűleg dobhatjuk ki az ablakon az előzetesen papíron született kalkulációkat...

IV. Mikulás Mountain Man

Mielőtt elkezdeném, ajánlom a bejegyzés teljes címét:

IV. Mikulás Mountain Man, futótúra a Kanizsa és Egerszeg barátság jegyében - avagy Szittár Rudi javasolt egy címet, Olivér pedig írt egy blogbejegyzést

Vasárnap, december 6-án sokan indultunk egy hosszú edzésre, talán ezért is van ilyen sok szó ebben a hosszú címben. Node komolyra fordítva a szót: az előző évekhez hasonlóan idén is meglátogattak minket a Kanizsai Futóklub színeiben induló barátaink, hogy kellemes, beszélgetős tempóban lefussák a Mountain Man Marathon-t, készülve ezzel a szilveszteri kihívásokra. Az útvonal egyik nagy előnye, hogy több helyen is „ki lehet szállni“, így mindenki edzésterv és ízlés szerint választhatott a távok közül.

A vasárnapi közös edzés találkozója tehát a rekortán pálya helyett a Deák Ferenc Szakközépiskola előtti parkolóban volt. A rajtnál ugyan személyesen is megjelent a Mikulás, a kanizsai mikuláscsomagokat mégis Lubics Szilvitől kaptuk meg. Nagyon szépen köszönjük, úgy tűnik jó gyerekek voltunk! ;-)

Hasonló meglepetést okozott számunkra a létszám is! Dél-Zalát és Keszthelyt Lubics Szilvi, Vajda Anita, Sznopek Józsi, Szabó Béla és Lubics Gyuri képviselték. Az Aszfaltszaggatók részéről Viki, Évi, Gábor, Rudi, Endre, Keszi, Jani, Sólyom, Korpa, Roli, Peti2 és jómagam vettünk részt. De még mindig nincs vége! Viki két kollegájának is szólt és nem hiányzott Binder Tomi és Keszei Bandi sem. Ráadásként Horváth Peti1 egy Jánka-hegyi fotós szerepét vállalta, amivel ugyancsak örömet szerzett nekünk. Remélem nem felejtettem el senkit!

Az időjárásról annyit kell elmondani, hogy bár picit ködös és hűvös volt, de futáshoz abszolút alkalmas. Az utak szárazak és jól járhatóak voltak. Kitűnő hangulatban, sok-sok beszélgetés mellett teljesítette tehát mindenki a maga távját. Néhányan a 10, többen a 24 km mellett döntöttek, Évi pedig egy fiatalemberrel a csácsi részre csatlakozott hozzánk, miután Bozsokon finom teával frissítettek minket. Természetesen volt egy nagyon kemény csapat is (Szilvi, Józsi, Béla, Gábor, Endre, Sólyom, Roli) akik az egész maratont teljesítették. Én hasonlóan a tavalyi évhez jól megvoltam a Gógánhegy nélkül is! Sőt, idén nem futottam el a Kiskondásig sem, hogy ezt eldöntsem. Amint elértünk a Hock János úthoz, én balra kanyarodtam és így 36 km-esre sikeredett a kör. Az átlagtempó pont 6 perces lett, viszont csak akkor állítottam meg az órát, amikor tényleg nem haladtam semmit, tehát a futás mellett a sétáknál is ment. Frissítésként kettő körtés Vita Tigrist vittem magammal, amit el is fogyasztottam és persze nagyon jól esett Éviék teája is.

Zárásként csak annyit szeretnék leírni, hogy nagyon tetszett ez az edzés és kérem ne haragudjon senki, ha valamit kihagytam vagy ha valamit nem tudtam jól átadni! Vészhelyzetben várom az emaileket! :-)

Nővérek nélkül a Lővérekben

A régi szép túrafutások emlékére úgy döntöttem, újrázok a Lővérek túrán szombaton. Emlékeimben úgy élt, hogy ez egy jól futható terep, 4 éve jóval 5 órán belül értem célba. Csak azt nem vettem figyelembe, hogy 4 éve hó takart mindent, ami egyrészt segített a tájékozódásban, mert semmi mást nem kellett tennem, mint követni a kitaposott ösvényt, másrészt a letaposott hóban lehetett futni, most meg a friss avarszőnyeg borította erdészeti járművek által felvágott saras szikladarabos láthatatlan altalajon bokatörést kockáztató orosz rulett volt a futás. Sok helyen le is álltam, főleg lejtmenetekben, hogy totyogva ereszkedjek alá.

Összesítések: az itiner által megadott 39,3km helyett 42,65km - eltévedések napja volt ez, 6 óra 18 perc alatt bruttó 8:52 perc/km tempóval - több helyen is ment az óra, miközben álltam, vakartam a fejemet, néztem a térképet, és káromoltam amit csak lehetett.

Így aztán ami a jogging vonal alatt van, megy az alaszka projektbe, a többi kuka, ez azt jelenti, hogy 22 km-t számolok el futásra. :-)

Nagy vonalakban: 5:00-kor ébresztő, 5:40-kor Endréék jöttek értem kocsival, érkezés 7:40-kor Sopronba, nevezés, öltözés, stb. Én egy szál átmeneti hosszú futónadrágot húztam, egy hosszú felsővel, és egy széldzsekivel, plusz az övtáskám. Fáztam is az első szakaszon, amíg el nem kezdtem futni.

Az első 4 km-t Endréékkel gyalogoltam, kellemesen beszélgetve, "laza" 6km/h-s sebességgel, arra várva, hogy egy futó utolérjen minket, akire ráakaszkodhatnék társnak. Jött is egy mögöttünk, gondoltam mindjárt futás, aztán mi befordultunk ahol kellett, ez meg ismert egy rövidítést, és eltűnt. Így aztán egy meredek kaptató után elköszöntem, és laza kocogásba váltottam, ami ment is Ágfalván keresztül egészen az Urak asztala nevű pontig, csak a kaptatókon álltam le gyalogolni, meg ahol nem tudtam merre járok. :)

A jelzéseket átfestették, a jelző szalagokat néhol letépkedték, úgyhogy többször is előfordult, hogy megelőztem embereket, azok utánam kiabáltak, hogy nem arra, hé, megköszöntem, aztán fél óra múlva újra rájuk köszöntem, azok meg kedélyesen nevetgéltek, hogy már megint összefutottunk. Néhánnyal le is álltam dumálni, gondoltam addig is jófelé gyalogolok. :)

A 3. ellenőrző ponton ettem egy pirosaranyos hagymás zsíroskenyeret, és ittam két pohár narancslét. Továbbindulva úgy 800 méterrel a ponttól szembe jött egy nagy csapat ember, és már messzíről kiabálták, hogy nekem megvolt -e már a 3. ep, mert ők nem találják. Útbaigazítottam őket, és elkezdtem örülni, hogy nem vagyok egyedül béna eltévedő. Korán, mert a térkép szerinti piros jezést követve kiértem a műútra, ami az útvonaltól 1km letérés volt, persze kiderült, az a régi piros, hajjaj...

Kb 2/3-ad táv után már egyre több volt a futhatatlan szakasz, volt ahol tényleg meg is bicsaklott a bokám (a célban Endre mesélte, hogy két túratársa el is tanyázott azon a szakaszon), úgyhogy csak tipegve, avart rúgdalva, farpofát összeszorítva tudtam haladni.

Értékelés: a táj szép (lenne, ha nem lett volna tejköd, de így is szép volt), a rendezés is rendben, a célban meleg egytálétel, tea, stb., az útvonalat elcseszték az átfestegetéssel, de én is béna voltam, mert túlságosan bíztam abban, hogy már jártam itt. Egy futótúra-társ elkelt volna, szóval ha valaki kedvet kapna a "futótúrázásra", szóljon! :)

Rudi

Kiegészítés

Fel kell dolgozni a múltat és átláthatóbb rendszer kell! A magyar politika területén ez kifejezetten fontos. Mivel ez egy futóklub blogja, én igazából csak egy tavalyi bejegyzésemet tudom kiegészíteni, ezzel jobban feldolgozom a múltat és a "rendszer" is átláthatóbb lesz :-) Egyébként ma lett beszkennelve, azért tettem fel most...