Sárvár 24 óra - 2011

A 24 órás verseny előtti hétre két, egy óra körüli futást terveztem, amiből a keddi kimaradt (esett az eső), amit egy pénteki laza kerékpározással pótoltam. Elég zűrös, látogatókkal teli munkanapjaim voltak, de legalább igazán vártam, hogy egy jót futhassak. A nappalra várható időjárás biztató volt, az éjszakai kevésbé, főleg, hogy az elmúlt két év lazázása után most végig talpon akartam maradni.

A reggeli indulás pontos volt, mindenki időben érkezett vagy gyorsan megjelent a telefonhívásra. Az északnyugat irányában sötétedő felhők nem csak riasztó látványukkal, hanem némi esővel is riasztgattak. Ekkor igyekeztem nem belegondolni abba, hogy hajnali 2-kor, 3 fokban és esőben milyen érzés lesz futni…

A rajtszámátvétel hagyományosan hatékony volt, a chip viszont különös – még sohasem láttam rajtszámra ragasztós változatot. A rajtig tartó idő gyorsan eltelt, az ultrás közösség elég kicsi és stabil, ráadásul hazai versenyből sincs rengeteg, ezért évről évre hasonló rajtlistával, és az azon szereplő ismerősökkel lehet találkozni. 10 után pár perccel csendben indult a verseny, mire ráeszméltem, hogy Gyula azt mondta, hogy indul a verseny, már a mezőny végén is találtam magam. Az elején nem volt konkrét kilométertervem, pulzuskontrollal akartam futni. Mivel a múlt őszi balatonalmádi 12 óráson 82%-os átlagpulzusom volt, most a “80% alatt” volt az ökölszabály, ami 95%-ban 75-80%-ot jelentett, amiből frissítéskor vagy amikor beszélgetés közben nem figyeltem oda, lefelé és felfelé kilógtam.

Ez az intenzitás kicsit 6 percen kívüli tempót jelentett, amivel hamar a korosztályos utolsó előtti helyre sikerült felhoznom magam, de ezen nem aggódtam. Az idő jó volt, egy idő után vetkőztem és tartottam a sebességet. Maratoni távhoz 4:15 alatt értem, 50-hez 5:10 körül, aztán elkezdtem lassulni. Jöttek a 7 perces kilométerek és már nem futtában frissítettem, hanem leültem a sámlira a kulacs és az ennivaló mellé. Apropó frissítés. 5 körönként ittam és az első óra után 5 körönként ettem is. Fél banánt, fél narancsot vagy egy marék földimogyorót. Amikor nagyon éhes voltam, akkor kicsit többet, de a gyakorisághoz kínosan ragaszkodtam. Rendszert adott a futásnak, mindig volt egy konkrét rövidtávú célom (futni a következő frissítésig) jutalommal a végén. A középtávú cél 12 óra alatt legalább 100 km volt, ezt nagyjából 6-7 óránál tűztem ki és bár rendszeresen jöttek a holtpontok, kicsit gyorsabb is tudtam lenni, így végül 102 kör, vagyik 105 km belefért.

Itt kezdődött az újabb kihívás: a hideg éjszakát fáradtan túlélni anélkül, hogy befeküdnék az autóba vagy a sámlin ülve elaludjam. Mivel Szőnyi Feri 12 órát futott, az ő frissítőállomása is bezárt, pedig a feleségével és a kislányával jókat beszélgettünk este 10 előtt, újratöltötték a kulacsomat, szórakoztattak, erőt öntöttek belém.

Először a hideg ellen kellett védekeznem. Felvettem a téli futónadrágot, a rövidujjú és hosszúujjó felső fölé még egy polar pulóvert is vettem és kesztyűbe bújtattam a kezem. Igy is fáztam, de még elviselhető volt a dolog. Az újraindulás után csak rövid ideig tudtam futni, aztán gyaloglásra váltottam. Az első két óra után látszott, hogy az óránként 5 km még pihenőkkel együtt is megvan, ezért a végcél 170 km lett. Kitartóan gyűrtem a kilométereket és a perceket, órákat, rendszeresen ettem és ittam, a tempót is tudtam tartani. Az 5 km-es tempón felüli plusz körök is jöttek, meg a rövidebb-hosszabb beszélgetések és japán nyelvű hangoskönyvek is kellően lefoglaltak. Folyamatos volt a diszkomfort érzés, de még éppen elviselhető.

Időközben folyamatosan zárkóztam fel. Az első 12 óra vége felé hatodik és kilencedik kör között ingáztam (azt nem sikerült kitalálnom, hogy melyik 3 futóval kerülgetjük egymást 3-4 körönként), aztán mivel sokan nyugovóra tértek, hajnali háromra korosztályos harmadik voltam. Ez felvillanyozott (gyorsabb tempóra nem tudott ösztönözni), de az állapot csak addig tartott, amíg a korábbi negyedik vissza nem állt és 6 órára visszaszerezte a dobogós helyét. Nem sokkal később azonosítottam a mögöttem levőt, akinek 7 körös elmaradása volt és elég frissen mozgott. Kíváncsi voltam, hogy mit tud (meg nem is tengett túl bennem az erő) és vártam, hogy 7-ig mennyit hoz be a hátrányából, annak megfelelően próbáltam volna gyorsítani. Egy órán belül hozott két kört, de aztán ő is lelassult, többször kiállt enni és gyúratni, a verseny végére így maradt is a 7 környi különbség.

Az utolsó órában (amikor 58 percre jutott 4 kör) még majdnem sikerült megborulnom. A 162. Körben kellett volna frissítenem, de az asztalnál nem éreztem éhesnek magam és úgy voltam vele, hogy annyival is hamarabb megleszek a 165 körrel, ezért ezt elmulasztottam. Fél körrel később éreztem a szédülést: eléheztem, de elég durván. Erősen koncentrálnom kellett, hogy ne essem el és amint a frissítőasztalhoz értem, felmarkoltam egy csomó szőlőcukrot, leültem és magamba tömtem azokat. Három perc múlva már rendben is voltam, odafigyelve, hogy utána rendszeres legyen a cukorutánpótlás, behúztam a maradék három kört. Utána fantasztikusan jól esett a cukros túrós tészta.

Értékelés: örülök, hogy végig mozgásban voltam (emiatt már be is neveztem az UB-ra), kicsit sajnálom, hogy a harmadik hely elúszott, de igazából ennyi volt bennem és a 170 km is csak a viszonylag zord éjszaka miatt ért negyedik helyet. A verseny előtt idén összesen 737 km-t futottam (és nagyjából ugyanennyit kerékpároztam), ez nagyjából ennyire elé. Ideje lenne elkezdenem komolyan venni a testmozgást 
A többieknek gratulálok, legtöbbjüknek sikerült a céljukat és/vagy kiemelkedő eredményt elérni.

Sárvár 12 óra - elérhető a századosság

Kezdem az elején. Zsíros alkat vagyok, így az elhízás ellenszereként kezdtem el futni 22 éve 10 évnyi masszív cigarettázás után. 21 éve 1990. májusában futottam az első félmaratonomat (1 óra 35 perc), pedig 10-re mentem, mert addig 10km-t sem futottam egyben, de az IBUSZ BP maraton nevezésekor, aminek a betétszáma volt a 21km és 10km közölték, hogy a 10-est csak gyerekeknek indítják. Ennek sikerén úgy felbuzdultam, hogy mindjárt a maratonról kezdtem álmokat szövögetni, merthogy minden futó álma, hogy életében egyszer lefussa a maratont, szintidőn belül, mindegy milyen idővel. 1992-ben ez is sikerült. Örömtől könnyezve futottam át a célon, majd megfogadtam, hogy ez volt az első, de az utolsó is. Ezt a fogadalmat hamar elfelejtettem, mert azt az élményt újra szerettem volna élni, ahogy és amikor átszaladtam a célvonalon. Sajnos a sokadik maraton ezt már nem adja meg, így jöttek a további álmodozások extrémebb távokról. Többször kóstoltam bele az ultrafutás világába, de úgy éreztem, hogy igazából csak akkor vallhatom magam ultrafutónak, ha teljesíteni tudom a 100 km-t az OB-ken megadott szintidőn belül (ami 12 óra). Ezzel el is jutottam oda, hogy miért kezdtem el 12 órás futásokra járkálni. :)

Ez volt a 4-dik nekifutásom. A legelsőt egy maratoni táv lefutása után hőgutával feladtam. Rákövetkező évben váltóban indultam, hogy feledtessem a rossz élményt. A második alkalommal, 2009-ben túlpihengettem magam, így 86.679 km lett, amire hiába mondta mindenki, hogy remek teljesítmény, én kudarcnak éltem meg, mint ahogy a 2010-es évit, a 3. próbálkozást is, ahol elfutottam az elejét, hőgutát kaptam, a 41. kör után leszédültem a fűre, közel egy órát talpra se tudtam állni, de aztán mégsem adtam fel, de onnantól már csak vánszorgás volt, az eredmény pedig 82.639 km lett. Akkor azt mondtam, három a magyar igazság, az megvolt, és egy a ráadás, vagyis 2011-ben újra megpróbálom, és akárhogy sikerül az lesz az utolsó.

A felkészülésem jól sikerült, január 1-től a versenyig 1238 km-t raktam a futócipőimbe, sok edzőtárs jó társaságában (Jani, Andi, Robi, Fecó, Sólyom, Endre, és még sorolhatnám). A verseny... kicsit még ködbe vész, de azért megpróbálom összeszedni magam. Ideális időt jeleztek előre, és így is lett, se nagy szél, se eső, se túlzott meleg, néha sütött a nap, de nem forrón, néha meg árnyékoltak a felhők. Indulás előtt szelet rozskenyér parizerrel, a rajt előtt egy óriás müzli meg egy banán még lecsúszott, aztán jött a gyomorfájás, de az az izgalomtól, plusz egy kis fejfájás, szintén az izgalomtól (való kialvatlanság miatt). Ezeken segített Varga Endre barátom egy korty jóféle szilvapálinkával. :)

Lassú kezdést terveztem, mondván van idő a bemelegítésre. Így is lett, visszafogtam magam, az első köröm pont 6 perces lett, majd beálltam 5:40 - 5:50 közötti köridőkre, időnként megállva inni egy kis izotóniás italt, vagy ráhúzni a mézes macira. Ezekben a körökben Völler Feri és Német Jani barátaim segítettek a legtöbbet, kérdezték hogy mit kérek, és adták a következő körben, de a többiek közül is sokan jöttek a kör széléhez és segítettek, meg szurkoltak. Nagyon jól meglett szervezve, hogy a klubból 4 váltócsapat is jött, masszőrt hozva, nekünk is segítve. Kicsit irigyeltem is őket a buli hangulat miatt. A félmaratoni táv így meglett 2 órán éppen belül, a maratoni 4 óra 7 percen belül. - Ezek nem pontosak, mivel a chipes körszámlálásból nézem vissza az adatokat, pl.: 41. kör végén az idő 4 óra 7 perc 13 mp, táv 41*1.03km=42.23km. A 42. kör vége előtt álltam ki egy 7-8 perces frissítő gyúrásra, úgy érezve ezt most megérdemlem, közben elrágcsálva egy fél banánt. Innentől elkezdem lassulni, már 6 perc fölötti körök mentek csak, de az 50km így is meglett 5 óra 14 perc körül. 50 felett már jöttek a kisebb belegyaloglások is, de a legutolsó kör kivételével nem volt olyan köröm, ahol csak gyalogoltam volna, a körök kb felét mindig futottam. Erre az volt a taktikám, hogy ott engedélyeztem magamnak a gyaloglást ahol a "hegy" felfestést láttam, illetve 80km felett már ott is, ahol azt láttam hogy gyanúsan emelkedik a pálya. Ezek a maratoni távig amúgy fel sem tűntek. :) 60km 6 óra 22 perc. Közben megjött Erika (feleségem) és onnantól ő lett a legfőbb segítőm, minden körben lesve minden kívánságom, és nagyon jól visszafogta magát, hogy ne próbáljon rábeszélni hogy hagyjam abba, mert ahogy fogyott az idő, egyre szebben nézhettem ki. Hozta magával Petra lányomat is, aki kétszer 5 körre, plusz a legutolsó körre beállt mellém, így segítve. Ennél többet nem is kívánhattam magamnak. A 70. körben megint engedélyeztem magamnak egy gyúrást - a csapat részéről a saját masszőr, hát ez hatalmas ötlet volt. Ezzel, és itt még megint tudtam tartani 7 perc 30 mp körüli köröket, de innentől már csak a géleket fogadta be a gyomrom, el is fogyott mind az 5, amit vittem. a 77. körben is bementem a csapathoz, ledőltem egy nyugágyra, mondtam hogy 5 perc múlva szóljanak, és lehunytam a szemem. Még egy 5 perces megállásom volt, a 80. körben, akkor a kocsi csomagtartójának szélére ültem, de amikor onnan tovább indultam, tudtam hogy még 17 kör kell a száz kilométerig, és vészesen fogy az időm, 2 óra 35 perc volt vissza a 12 órából, plusz kezdett hűvösebbre fordulni, ezért úgy döntöttem, hogy innen nincs megállás, inkább többet gyalogolok ha szusszannom kell. Hűvösben fáradtan nem jó megállni, mert a kimerültségtől megvesz az isten hidege, öltözni kell, de ha újra mozgásban vagyok, akkor megint izzadok, sehogy se jó. Kb a 90. kör környékén kértem a karhosszabbítómat, ennyit kellett csak öltözködnöm. Közben megérkezett Lőrincz Endre barátom is, aki tavaly 103 km felett teljesített, és ő is futott velem egy kicsit. A 90. kör után már a visszalévő időt figyeltem csak, megfutva a körök legalább felét, azt számolva, és annak reményében, hogy talán az utolsó köröket gyalogolhatom, akkor is meglesz a százas. Ez olyan jól sikerült, hogy 8-8:30 közötti köröket mentem, és a 97. kör végén (megvan a 100) még maradt 13 percem. Ekkor Petra lányom beállt mellém, hozta a meleg felsőm, hogy amikor megszólal a 12 óra végét hirdető sziréna, ne fázzak, és még megtettük a 98. búcsú kört, de azt már tényleg levezetve, gyalogolva 11:30 perc alatt.

98 kör 101.0531 km az oklevélen, kategóriámban 2. hely (abszolútban 17. hely). Megvolt. Nem csúcs teljesítmény, de egy amatőrnek ennyi is elég. Elértem egy álmom, most már mondhatom hogy van ultrafutó múltam, de nem vágyom ismétlésre.

Köszönöm ezúton is mindenkinek, aki segített!

Bónusz volt (és megtiszteltetés), hogy kategóriámban Szőnyi Feri mellé állhattam fel a dobogóra, a mellé az ember mellé, aki megnyerte a 20-szoros ironman világbajnokságot Mexikóban, aki a kitartás mintaképe.

ZASZ SE, nem mellesleg, a váltócsapatok is több dobogós helyet szereztek, a leggyorsabbak kategóriájukban és abszolútban is megnyerték a versenyt. Hajrá ZASZ! :))

Sárvári 12 órás váltó 2011-04-16

Mivel Roli már megelőzött (legalábbis blogírásban) ezért nem is annyira a számok mentén közelíteném meg a versenyünket, hanem inkább saját és csapattársaim gondolatmenete, örömei-bánatai vonatkozásában.

A váltó sorrendjét már jópár hete tudtuk, hisz Sólyom önkényes helyfoglalása után már gyorsan leosztódtak a további szerepek:-) Én, Sólyom, Bálint, Roland – így álltunk fel végül. A helyezés ugye mindig nagyban függ a többi csapat erejétől, így meghatároztunk inkább egy kilométer célt (180), ami kellő kihívást jelent, de nem is egy elérhetetlen magasság. Ugyan Rudi figyelmeztetett előzetesen, hogy egy váci csapat 190-et is futott már, ennek tudata semmit nem változtatott azon a helyzeten, hogy mi ilyet nem tudunk.

Kifogástalan futóidő, gyenge szél, példátlan mértékű ZASZ-os jelenlét (4 csapat, két 12 és egy 24 órás induló): ennyi azt hiszem elég is a körülményekről. Ha még azt is hozzávesszük, hogy több számban is jó esélyekkel indultunk, egy tökéletes sportnap is kerekedhetett az egészből.

Kerekedett is! Ami minket illet, az első három etapban 8-8 körrel kezdtünk, hogy aztán belátásunk szerint változtassunk majd a taktikán. Az első futásom után nehezen tudtam volna elképzelni, hogy képes leszek a következő majd’ fél napban is hasonló szinten teljesíteni, még úgy is, hogy valamennyire eleve tartalékolnom kellett. A többiek is hozzám hasonlóan kezdtek és ekkor még Sólyom sem panaszkodott, de erről majd később:-)

Az első „félidőben” annyi látszott, hogy a közvetlen vetélytársunknak van egy nagyon gyors futója, egy nagyjából mi szintünk, egy még valaki és egy lány (bár fordítva kellett volna talán felsorolnom őket). Bálint – köszönhetően a kevés edzéskilométerének – kezdett fáradni, de nála nem lehet tudni, mi az ami már elegendő. Azt beszéltük meg, hogy míg ő próbál 4 köröket teljesíteni, mi majd kicsit többet, hogy érdemben tudjon regenerálódni. Ez bejött, hisz „nem szállt el” a nap végére sem. Ennyi kilométerrel, mint ami neki van, nem tudom én meddig lettem volna hadrafogható...

Magamról: valamiért minden egyes futásom egyre gyorsabbra sikeredett, és köszönhetően (legalábbis én ebben hiszek) a közbeeső nyújtásoknak, no meg remélhetőleg edzettségemnek, nem éreztem különösebb fáradtságot a lábaimban. Aztán a 8. óra után (igaz, ekkor már jelentős előnyre tettünk szert), meghúztam egy szénsavas ízesített vizet, aminek következtében annyira komolyan elkezdett futás közben szúrni a gyomrom, hogy kis híján idő előtt leváltattam magam. Szerencsére ez két kör után elmúlt, ám a következő futáskor ismét előjött. Így ezek a tempók (3:55) már nem sikerültek annyira.



Ebben az időszakban annak is örültem, hogy nem kellett kiállnom... Ekkor már a pihenők sem teltek békében, hisz a Sólyom vagy pálinkát akart belénk tölteni, vagy arról sápitozott, hogy szegénynek milyen nehéz mindig újra elindulnia, pont mint egy 35 éves öregember. Lassult is már némileg, de ez nála a korral jár:-) Ha belegondolok, hogy jövőre én is ilyen leszek?:-)

Nekem pedig a jobb lábszáram fájdogált végig pihenés közben, de ez is elmúlt terhelésre. Végül csapatszinten is lelassultunk 4 perc/kilométer alá, de igazán nem szégyenkezhetünk a 178.3km-es végeredményükkel, így is 10 km-rel a mezőny előtt maradtunk. A többiek is remekül teljesítettek, öröm volt találkozni a körök alatt mindenkivel, sokan még a 10. órájuk után is jobban tudtak bíztatni, mint én őket, akik pedig többszörösét futották az mienkének!

Eredmények
Beteszem azért én is az összesítésünket:
Korpa 45.35 km 2:57:00 átlagkm: 3:54
Sólyom 44.29 km 3:01:36 átlagkm: 4:06
Bálint 41.20 km 2:56:59 átlagkm: 4:18
Roli 47.46 km 3:04:25 átlagkm: 3:53

"Nagyon gyorsan" szaggattuk az aszfaltot

A tavasz (de talán az egész év) legnagyobb magyar ultrafutó találkozójára került sor a hétvégén Sárváron, a hagyományos (immár 10.) 12/24 órás versenyre. Én a tavalyi 12 órás egyéni indulásom után idén a váltócsapatban való szereplést választottam, két okból kifolyólag. Egyrészt úgy ítéltem meg, a kihagyásom után még nem vagyok készen a hosszabb távokra, másrészt talán minden idők leggyorsabb Aszfaltszaggató váltója állt össze Korpa, Sólyom és Bálint révén, amiből nem szerettem volna kimaradni.

Az előzetes taktika az volt, hogy félóránként (pontosabban 8 körönként) váltjuk egymást, és nagyjából 4 perces tempót próbálunk futni valamennyien, amit megpróbálunk minél tovább tartani. A nap második felére (úgy terveztük) a verseny állásától és a körülményektől függően ráérünk majd variálni, esetleg csökkenteni a szakaszokat.

Korpa 207-es rajtszámmal

Korpa kezdett, őt váltotta Sólyom, aztán Bálint, majd végül én következtem. Korpa igencsak gyors kezdésével nagyjából el is szakadtunk a riválisoktól, egyet kivéve. Cheka-cheka csapatában egy szélvészgyors fiú volt az első ember, aki úgy szerzett 4 perc előnyt hozzánk képest az első óra végére, hogy teljesen egyedül futott. Nem foglalkoztunk vele, arra koncentráltunk, hogy nálunk mindenki tartsa a tervezett 4 körüli tempót. 

Ez szépen sikerült is az első etap végére. A második etapban még szintén sikerült, de itt már nagyjából kezdett kirajzolódni, hogyan tudunk majd egyénileg teljesíteni az egész nap folyamán: Sólyom nagyjából 4 percekkel futott (elmélkedése a versenyről itt olvasható), Korpa és én kicsit beljebb, Bálint viszont kezdett kicsúszni belőle, és nem is volt túl jól, pedig ugye még csak a 4. órában jártunk. Végül is az a csoda, hogy Bálint havi 70 km-es edzésmennyiséggel képes ilyen gyorsan futni. Időközben Cheka-cheka csapatban bevetésre kerültek a kevésbé gyors emberek is, így már a verseny harmadánál több körös előnybe kerültünk.

Még a harmadik kört is lefutottuk ugyanígy, 6:00:00-kor 90,50 km-nél jártunk. Az első hely sorsa ekkor már eldőlni látszott, ezért fő célként már nem is a győzelem, hanem az lebegett a szemünk előtt, hogy 180 km-t teljesítsünk, ami éppen 4 perces átlagtempónak felelne meg. Ennek érdekében innentől rövidebb (4-5 körös) szakaszokra váltottunk, és egészen a verseny végéig ezt a taktikát követtük.

Mind a négyen nagyon derekasan küzdöttünk, saját magához képest mindenkinek sikerült a maximumot teljesíteni, így nagyon büszkék lehetünk a végére elért 178,4 km-es eredményünkre! Ezzel valamivel több, mint 10 km-es előnnyel megnyertük a váltóversenyt!

Bálint és Roli a dobogó tetején

Egyénenként összességében így teljesítettünk:

Korpa   45.35 km 2:57:00 átlagkm: 3:54

Sólyom  44.29 km 3:01:36 átlagkm: 4:06

Bálint  41.20 km 2:56:59 átlagkm: 4:18

Roli    47.46 km 3:04:25 átlagkm: 3:53

Mivel rajtunk kívül még három zalaegerszegi Aszfaltszaggató csapat is indult, továbbá 3 egyéni indulónknak is szurkolhattunk (és persze más klubokból is sok-sok ismerőst üdvözölhettünk), nagyon izgalmas volt az egész nap, és remek hangulatban telt. Hamisítatlan áprilisi időjárás volt, hol fáztunk, hol melegünk volt, hol esni készült, stb. Összességében a futáshoz mindenképpen barátságosabb idő volt a tavalyi hirtelen jött kánikulánál, az egyéni indulóknak ez biztosan kedvezett egy kicsit. A váltósoknak azonban a pihenőidőben egy kicsit hűvös volt, nagyon oda kellett figyelnünk az öltözködésre.

A szép és jól megérdemelt oklevél

Győzelmünk mellett a többi csapat is nagyon szépen teljesített, különösen a lányok, akik mindvégig kiélezett küzdelemben voltak a 2. helyért, és végül egészen minimális, másfél km-es hátránnyal maradtak csak alul. A szenior csapat 150 km fölé jutva, mindössze két körrel lemaradva a kategóriagyőzelemtől szintén szépen teljesített. A ZASZ gyors fiúk is a mezőny első felében, kategóriájuk 5. helyén végeztek.

A végére hadd emeljem ki egyéni indulóinkat! Andi élete első ultraversenyén egy komoly térdsérüléssel dacolva hihetetlen akaraterőről tett tanúbizonyságot. Reméljük, nem lesz túl nagy ára ennek a káprázatos eredménynek: a 115 km-es teljesítménnyel a férfiak közül is csak négyen tudták megelőzni. Az aktuális világranglistán minden bizonnyal az első tízben fog szerepelni. Némi bosszúságot okozott (sajnos nem csak Andinak) a verseny során a körszámláló chip-ek bizonytalan működése, de ez nem von le semmit a teljesítménye értékéből. Rudi úgyszintén a 12 órás számban indult, sokadszorra veselkedett neki nagy álmának, a 100 km sikeres teljesítésének. Amikor még hátravolt bő egy óra, és már 94 km-nél járt, akkor már sejtettük, hogy sikerül. És így is lett, bő 10 perccel a "lefújás" előtt Rudi áthaladt a képzeletbeli 100 km-es vonalon! Az már csak hab volt a tortán, hogy a kategóriájában a sokszoros triatlon világbajnok Szőnyi Ferenc mellé állhatott fel a dobogó második fokára! A leghosszabb próbára Tamás vállalkozott: szokása szerint a 24 órás számra nevezett. Elmondása szerint mindvégig stabilan, koncentráltan csinálta végig a hihetetlen próbát, végül kiválónak mondható 170 km-es végeredménnyel "ért célba", és ez egy kategória negyedik helyet is eredményezett. Gratulálunk Andinak, Rudinak és Tamásnak, nagyon szép volt!!!

Továbbá gratulálunk minden, a hétvégén rajthoz állt indulónak, kiemelve testvérklubunk, a Kanizsai Futóklub versenyzőit, akik ugyancsak nagyszerű eredményeket értek el a hétvégén, jókora adaggal hozzájárulva, hogy együtt egyre közelebb jussunk a Hold eléréséhez!

A verseny oldala

Visszatérés Pozsonyban - 3 óra alatti maratonnal

A tavalyi év második fele nem éppen az elképzeléseim szerint alakult. Kisebb-nagyobb megszakításokkal, közepes formában tudtam csak edzeni és versenyezni, mígnem aztán november közepén achilles-em túlterheltsége miatt úgy döntöttem, tartok egy hosszabb pihenőt, fájó szívvel lemondva ezzel a szilveszteri maratonról.

A hat hetes pihenő szép gyarapodást hozott, legalábbis a testsúlyom tekintetében: a korábbi 60 helyett 66 kg-ot mutatott a mérleg, ami ugye éppen 10% extrát jelent. Január 3-án, az első edzésem napján alighanem bármelyik aktív aszfaltszaggatótól kikaptam volna, ha versenyzünk egymással: alig hat km könnyű kocogás után is már minden bajom volt, a pulzusom az egekbe emelkedett. A csapnivaló forma nem vette el a kedvemet, gondoltam, legalább most világosan megmutatkozhat, hogy a nulláról építkezve milyen gyorsan tudok fejlődni. Innentől már folyamatosan edzettem, bár csak lassan emeltem a terhelést. A formám pedig látványosan ívelt felfelé, elég csak szemléltetésképpen az alábbi edzésadatokat és ábrát bemutatni (átlagtempó és átlagpulzus, valamennyi nagyjából sík terepen):

5:00 164 (január 3.)

4:58 145 (január 13.)

4:21 148 (február 3.)

3:59 148 (március 24.)

Ha az elsőt és utolsót összehasonlítjuk, nem is kell tovább magyarázni a fejlődést... És ha még azt is hozzáteszem, hogy a 6 kg plusz súlyból még mindig megvan 3, akkor joggal bizakodhatok a további gyorsulásban is.

Január végén Bandi és Korpa (akik kinézték maguknak a pozsonyi maratont) invitálására jelentkeztem én is a szlovák főváros március 27-re meghirdetett nagy maratonjára. Remek alkalomnak ígérkezett felmérni, hol is tartok a felkészülésben. Később aztán Hegyi Peti is csatlakozott hozzánk (igaz, ő félmaratoni távon), de aztán sérülések miatt mégis úgy alakultak a dolgok, hogy csak egyedül (menyasszonyom kíséretében) voltam ott Egerszegről vasárnap reggel a rajton.

Némi kis szelet leszámítva ideálisnak mondható futóidőben versenyeztünk mindvégig, legalábbis én nagyon szeretem az ehhez hasonló, 5 fok körüli klímát. Az öltözködést is jól eltaláltam: rövid alsóban és hosszú felsőben futva melegem sem volt, de nem is fáztam. 

Az egész versenyen olyan túl sok izgalom nem történt, megpróbálom összefoglalni az eseményeket. A rajtnál szokás szerint beragadtam a tömegbe, de nagyjából két perc után már kitisztult előttem a terep, és onnantól már a saját ritmusomban tudtam haladni. Az első 10 km-en enyhe ellenszélben futva, 4:05-4:10 közötti tempót (és 155-160 közötti pulzust) tartva futottam, és az útvonal itt fordult vissza a városközpont felé, azaz innentől egy kis hátszél támogatott bennünket. És éppen itt értem utol egy kb. 50-60 fős csapatot, akik a lufis emberek (3:00-s pacemaker-ek) körül csoportosultak. Még nem csináltam ilyet korábban, de mivel most éppen ideálisnak tűnt a tempó, csatlakoztam a társasághoz. A tempó 4:10 körül stabilizálódott, a pulzusom pedig 155 alá esett egy kicsivel. Féltávnál 1:28:40 körül voltam, de itt egy kicsit elvette a kedvem, hogy hosszabbnak bizonyult a pálya. Pedig addig a gps órám szerint is szinte hajszálpontosan voltak kirakva a km-ek, de a körváltásnál (ahol a félmaratonisták kiváltak) valamit elszámolhattak, mert a 22. km-nél már több mint 200 m eltérést jelzett az órám. És ez már előrevetítette, hogy 42,2 helyett 42,6 km-nél fogok beérni a célba... A másik tényező, ami tovább nyújtotta a beérkezés várható idejét, az a "flat and fast" jelzőkkel reklámozott pálya vonalvezetése volt: körönként négy nagyobb (azaz összesen nyolc) hidat vagy emelkedőt kellett megmásznunk, mérésem szerint 272 m szintkülönbséget győztünk le a 42 km alatt, ami kevésnek éppen nem mondható. Féltávnál még frissnek éreztem magam, és a tervem az volt, hogy ha marad erőm, 30-nál kiválok a társaságból, és a végéig a saját tempómat futom. Azonban éppen itt, 30-nál kezdtem el fáradni, így maradtam a csapattal, egészen a végéig. Sajnos a végére elfogytam, nem maradt erőm a hajrára. Direkt megnéztem az órámat: 42,2-nél 2:58:01-et mutatott, a végső időm pedig 2:59:32 lett.

Ezzel az eredménnyel nem kell szégyenkeznem, de azért nem vagyok teljesen elégedett. A körülmények (forma, időjárás) ideálisak voltak, így a nehézségek (hosszabb pálya, emelkedők, szél) ellenére néhány perccel jobb időre számítottam a mai napon. Hogy nem sikerült, az azon múlott, hogy 30 fölött már nem tudtam váltani (pedig a taktika ez lett volna, éppen ezért futottam az első felét kicsit visszafogottabban, mindössze 156-os pulzussal). Olyan nagyon azért nem csodálkozok, hiszen a három hónapos edzésprogrammal felhoztam magam odáig, hogy rendben van a gyorsaságom és a hozzá tartozó pulzusom, azonban a hosszú távokra még nincs meg a kellő kitartásom (október óta se edzésen, se versenyen nem futottam maratoni távot). Az alap tehát biztató, de még sok tennivalóm van augusztusig, hogy jól szerepeljek a hazai 100 km-es ob-n, ami az idei fő célom.

Ami bizakodásra adhat okot, az feltétlenül az, hogy meglepően gyorsan regenerálódtam, pedig a 42. km végére teljesen elkészültem az erőmmel... Már estére lett volna kedvem egy kis kocogásra (pedig közvetlen a futás után még sétáltunk is Timivel egy órát a belvárosban, utána meg hazavezettem Pozsonyból Zalaegerszegre), ma pedig ténylegesen el is mentem, és igencsak könnyedén és jól ment az edzés.

Magáról a versenyről és a rendezésről néhány szó. Egy gyorsan fejlődő nagyvárosi futóverseny a Bratislava Maraton, évről évre egyre többen választják, köztük pénzdíjra hajtó profik is. A rendezésnek javára legyen mondva, hogy rendkívül kulturált, szervezett körülmények között zajlott minden (az eseménynek otthont adó Eurovea például egy olyan hatalmas és hipermodern pláza, ami mögött a West End csak elbújhat), külön kiemelve a frissítő állomások kényelmesen elérhető és átlátható kínálatát. Amiben még fejlődniük kellene, az a körítés: se zene, se dobszó, se speaker nem fokozta a hangulatot, egy árva pisztolylövésből tudtam meg, hogy elrajtolt a mezőny. Útközben is csak két zenész volt, és nézők is csak alig-alig akadtak, többségük csak passzívan szurkolt. Az útvonal két szép Duna hídtól és az óvárosi macskaköves résztől eltekintve 90 százalékban jellegtelen lakótelepeken és unalmas országutakon, azaz nem éppen inspirálónak mondható környezetben haladt. A sok emelkedő és a szélnek kitett pálya miatt nem javasolnám azoknak, akik rekordot szeretnének futni, akik azonban egy jól szervezett tavaszi maratonon futnának, azoknak bátran ajánlom, nem fognak csalódni a pozsonyi versenyben!

A verseny honlapja

Beszámolók korábbi versenyeimről

10. Sárvári félmaraton 2011-03-26

Közel sem úgy végződött az előző és indult az idei évem, amint az akárcsak a teljesen realista elképzelésiemben szerepelt. Előbbiről már a szilveszteri verseny kapcsán írtam, utóbbi pedig egy térdsérülés nyomán dőlt dugába. Mármint a kulcsfontosságú alapozó időszak szállt el felettem anélkül, hogy fel tudtam volna építeni egy erős aerob alapot, ami nélkül nem lehettek vérmes reményeim.

3 héten át csak hébe-hóba tudtam futni és akkor is leginkább a 6. kilométerig volt értékelhető egy-egy edzés, aztán már csak a szurkáló fájdalomra emlékszem, meg hogy mindig hazavergődtem valahogyan. Szerencsére alkalmas maradtam a bringázásra, ami remek szinten tartásnak tűnt rövid távon, de legalábbis nem híztam el, mint a disznó:-). Jó két hete kezdtem el újra az érdemi futásokat, így persze a Pozsony Maratoni indulásomat már korábban áttetettem 2012-re.

Néhány hete reménytelennek láttam még azt is, hogy tavasszal egyáltalán futni tudok majd, ám mivel javult az állapotom, pár napja eldöntöttem, hogy gyatra forma ide vagy oda, azért Sárvárra csak elmegyek.

Magas elvárásokat nem támaszthattam magammal szemben, ennek megfelelően főleg az érdekelt, hogy képes leszek-e egy egyenletes, jól eső tempót futni úgy, hogy 21km-t egyben már 7 hete nem futottam.

10-en indultunk ZASZ-osok, de rajtunk kívül is láttunk még egerszegieket melegíteni, mint ahogy Kanizsáról is befutott a szokásos különítmény.

Sikerült hátulról rajtolnom, hisz nem siettem sehova, és azt is örömmel nyugtáztam magamban, hogy most sincs bennem semmiféle izgalom, ahogy az jó formában is lenni szokott. Az elején olyan 12. pozícióban lehettem, de hamar látszott, ki fut saját képességeinél erősebben, hisz a terepes résznél már az 5. helyen találtam magam, bár az első 3 nagyon elfutott addigra már. Egész jó állapotban éreztem magam, térdem is bírta, ám még nagyon az elején jártunk.

Aztán az Ikervár előtti hosszú egyenesben, pontosabban a szélkerekeknél, elhagytam a sárvári Marton Lacit is (végül egyéni legjobbat repesztett), aki azért még kilométerekig próbált tapadni, ám végül a Sótony előtti kaptató előtt lemaradt. Nem mondom, hogy nem bántam, senki nem álmodozik folyamatos topogó léptekről maga mögött.

Az emelkedő normálisan ment, már ha ez mond valamit, majd az Asi szokásához híven bemondta a váltópontnál, hogy 3 és fél perc (mármint korábban azért nem szokott ennyi lenni:) ) a hátrányom a Fábrics Gabihoz képest. Hát, nem rendeltem ott helyben pezsgőt ezt megünnepelni…

A főútig tartó hullámvasútat alapesetben élvezni szoktam, ám most nekem úgy tűnt, mintha inkább csak emelkedne. Gondoltam, hogy nem a földrajzi paraméterek változtak meg az elmúlt ősz óta, hanem a formám nem teljesen alkalmazkodott még egy ilyenhez. A fel-felcsapó szembeszél csak rontott a feelingen, de azt azért éreztem, hogy még nem sodródok erősen a teljesítőképességem határai felé.

Nem úgy Gabi, aki kissé elfutotta az elejét (később bele is kellett sétálnia), így látótávolságon belülre került Sárváron, ám annyira csekély volt már a hátralévő táv, hogy fél perc még megmaradt közöttünk.

Végül nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy negyedikként csaptam be a célba (korcsoport 2.) 1h23m58s-as idővel és még egy kupát is kaptam mindezért. Tavaly az 1h19m02s-es időm semmire nem volt elég:-)

Felnegyedelve a táv; tempó(pulzus):

4:00(164), 3:59(164), 4:07(165), 3:55(164)

Normál körülmények között elszégyellném magam egy ilyen teljesítmény után, ám a történtek ismeretében nem tehetek szemrehányást magamnak és ha a térdeim sem szenvedik meg a nagy terhelést, igazán szép eredmények várnak még rám idén.

Eredmények

korpa

Indul a Hold expedíció!

Figyelem! Ahogy azt korábban megbeszéltük, indul a Kanizsai Futóklub és a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók közös nagy vállalkozása, a Hold meghódítása 3 év alatt. A részleteket mindenki folyamatosan követheti majd az interneten az alábbi címen:

Hold-expedíció

Sikeres utazást és Holdra szállást kívánok mindannyiunknak!   Roli

Kávási "vaddisznóképző"

Kicsit későn, de jobb később, mint soha blogbejegyzésem következik

Egyesületünk lelkes kis csapata elhatározta, hogy nem csak elméletben, hanem valóságosan is leellenőrzi a GG (Göcsej Galopp) útvonalát.
Az előkészületek során a levelezőlistánk szinte forrásnak indult a sok levéltől.
Részben a Keszei Család szíves invitálása, illetve a tagok hívást elfogadó levelei záporoztak több napon keresztül

Az Ágit sikerült meggyőznöm, hogy mindenképpen menjünk el, így mi is visszajeleztünk a Bandinak.
A hosszabb hideg után bejött az enyhébb időszak, így mindenki lelkiekben felkészült arra, hogy nagy sár lesz.
Mivel az Ági nem szeret sárban futni, így rám hárult a feladat, hogy lefussam valamelyik távot.
Ehhez a nagy nap előtt elmentem futni egyszer 3km-t, és bebizonyosodott, hogy jelenleg még az is gondot okoz.
Szerencsére a választási lehetőség nagyon jó volt, hiszen a 14km mellett 4km-es távot is lehetett teljesíteni.
Induláskor el is döntöttük, hogy majd azon indulunk.
Az indulás szervezése illetve a spontán csatlakozások miatt valóságos konvoj alakult ki Kávás felé.
Amikor odaértünk a Keszei Család házához, nagyon szívélyesen fogadtak minket.
Pár perces beszélgetés után már neki is indult a csapat.

De addig történt egy apróság a részemről. A szokott stílusom ismét előjött és mondtam az Áginak, hogy jó lesz nekem a 14km is. Nem részletezem, hogy mit mondott, mert hátha a Korpa lemoderálja a bejegyzésemet. Csak annyit válaszoltam, hogy teljesen igaza van.

Ennyi kitérő után el is indultunk a rajthelyre. Először sík terület, majd jött az emelkedő.
A Roli utólag mondta, hogy a mozgásom alapján aggódott, hogy hogyan fogok végigérni.
Ha akkor tudom, hogy mi vár rám, akkor én is aggódtam volna. De így nagyon vidáman vágtam neki a
kalandnak.

És akkor........az első emelkedőnél már bele is folyt a víz a cipőmbe. Na ez nagyon jó lesz, ha így folytatódik. De kiderült, hogy ez csak a bemelegítés volt, a java csak ezután következett.
Jött, jött és jött a sár és sár és megint csak sár.
De ha a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók elhatároznak valamit, akkor azt végre is hajtják.
Kiadták a jelszót: Minden ember számít, egyet sem hagyunk ott.
Nagyon áthatotta a légkört az igazi közösségi hangulat.
A Keszivel még elnökségi ülést (értsd: sárdagasztást) is tartottunk. Tamás a kezembe nyomott egy csokoládét, mivel nem ismertem (ezt a fajta csokit), véletlenül majdnem elvettem Tőle az egészet. Bandi is jó házigazda módjára lemaradt mellém. Krisztivel is sikerült jót beszélgetnem, de megkértem, hogy fusson csak a saját tempójában, nehogy lemaradjon.
A többiek a bevárós taktikát követték. Egy-egy szakaszt lefutottak, majd bevárták a legutolsót.
Egyszer véletlenül megelőztem a Keszit, így meg is lettem gyanúsítva, hogy eddig biztos a hátamon hoztam. (ha kellett volna, akkor megteszem, de inkább én ültem volna fel)

Volt egy frissítő állomás is. A bödei favágók megkínáltak egy pohár boros kólával. Még cukkolták is egymást, hogy valaki jöjjön velem.
Az utolsó szakasznál mindenki kámforrá vált, így igazából valami piros jelzést követve futottam.
Az egyik pincénél megkérdeztem egy bácsit, hogy látott-e erre futókat, erre megkérdezte, hogy kérek-e egy pohár bort. Megköszöntem, hogy nem és futottam tovább.
Jött egy 4-es elágazó, mindegyikhez valamilyen hegy volt írva. Na ez alapján hogyan döntsem el, hogy merre. Az egyik pincénél megkérdeztem egy hölgyet, hogy merre. Útbaigazított. Lefutottam egy lejtőn és elfutottam valamilyen üzem (talán az lehet) mellett. A kutyák nagyon ismerősnek tűntek, így még a főút előtt visszafordultam. Akkor már a kerítés is ismerős volt. Eszembe jutottak a Keszi szavai, hogy a Bandiék háza felett érünk ki. Visszafelé menve, meg is találtam a sorompót és visszamentem az autóhoz. Nekem a "futott" táv 16,6km lett, Az Ágiék ott vártak Azt mondta, hogy többen is beértek már, volt aki továbbment a kis körre. De azt is mondta, hogy mindenki a másik út felől érkezett. Valószínűleg le kellett volna futnom a rajthelyig és a másik irányból visszajönni.
A Kriszti és a Bandi nagyon jól felkészültek a vendégfogadásra. Nem is akarok nagyon belebonyolódni, hogy mi minden volt. Párat azért felsorolok: pizza, répatorta, narancs, sör, forralt bor, stb. Ezúton is nagyon köszönöm a vendéglátást.
Ha jól számoltam, akkor 16 fő vett részt összesen a 16 illetve 5km-es távon.
Lányok: Kriszti, Évi, Brigi +2lány (sajnos a bemutatkozás kimaradt), Vali, Timi,
Fiúk: Bandi, Keszi, Sőlyom, Tamás, Endre, Roli,Olivér, és én.
A 16. a hozzászólásban jön

Jövőre is megyek :)

Hévíz-Zalaegerszeg, avagy első bizonytalan lépéseim a túrafutás világa felé

Történt ugyanis, hogy egyik főiskolai évfolyamtársam (persze nem jelenlegi, hisz már benne vagyok a korban) meglátogatott és megkért, hogy kísérjem el egy hévízi teremtornára, ha szeretném, akkor játékosként, de engem még inkább az onnan való hazafutás gondolata vonzott.

Nem kifejezetten a 76-os főút életveszélyes útpadkájának megfutása iránt éreztem olthatatlan vágyat, hanem Nemesbük felé nekiindulva, onnan át Kehidára, majd az idei Megyefutás útvonalán haza, magyarán árkon bokron át, szerepelt a terveimben. Bár a távnak talán csak olyan 15-20%-a jelentett effektív terepfutást, időben jó 40% telt el a szó legmocskosabb értelmében sárdagonyázással.

Amit vittem magammal: gázspray-es kutyariasztó, 1 marcipánrúd, 3 aszaltgyümölcsös szelet, Ka-Mg por, telefon, pénz és néhány buszjárat indulási adatai a legkülönbözőbb istenhátamögötti falvakból indulva, biztos, ami biztos. Remek futóidőben (elhelyezkedéstől függően 5-13 fok, napsütés) indultam neki a közel maratoni távolságnak Nemesbük irányába, ami a kis körforgalomnál jobbra való kanyarodást jelentett. Ez lényegében először 7km-nyi aszfalt ismeretlen útvonalon, bemelegítésnek hatott, az is volt.

Egy kis kitérő: leginkább kutyatámadástól tartottam, főleg a települések környezetében. Az elsőt épp egy Nemesbük előtti telepnél úsztam meg. Ilyen helyeken általában nagytestű agresszív keverékek, hosszú láncra kötve és kerítés mögül kapnak támadási ingert futó (kerékpáros) láttán. No, itt se lánc, se kerítés, csak az inger. Végül szerencsére nem követett a dög, és így magam mögött hagytam a veszélyt. Az az igazság, hogy a riasztómban azóta nem igazán bízok, mióta pár hete kettőből nulla találati arányt könyveltem el egy támadó kis korccsal szemben.

Nemesbük után közel 2km terep Kehidára: mondjuk azt, hogy futható földút, kevés mocsaras szakasszal, ez némi reménnyel töltött el, mégha egy tövises bokor sebeket is ejtett rajtam. Aztán a fürdő mellett elhaladva a Zalacsány-Zalaszentgrót átkötőútra érkeztem (itt ittam 2 korty vizet a közkútból), hogy aztán 6 km múlva Kallósd következzen, ami zsákfalu jellege okán ismét csak terepben végződött.

Itt kezdődött a haddelhadd: az még hagyján, hogy egyszerre 6 veszti típusú kutyát sétáltató anya-fiú pár borzolta a kedélyeimet (az összes egyszerre akart megtámadni, de úgy hogy kisfiút a rábízott egyetlen egyed is egyszerűen elhúzta a sárban), utána 2-3 km-en át olyan szakasz következett, ami vagy emelkedett vagy lejtett és a felső 2 centis réteg olyan csúszós felületet képzett az agyagos talaj felett, hogy lényegében minden lépésemben benne volt a mocsárba dőlés lehetősége. Az út melletti rész használhatatlan volt futás szempontjából, mert faágakat pakoltak oda korábban lelkes favágók. Igy haladtam, illetve csúszkáltam, miközben a cipőim bruttó súlya a szakasz végére a nettó többszörösét is elérte.

Következett 21,5 km-nél szülőfalum, Bezeréd, ahol odakészíttettem már előre egy flakon izotóniás italt, hisz itt már jelentős folyadékveszteséget könyvelhettem el. A megállást némi pisiléssel megtoldva súlytöbblet nélkül folytattam utam, így pár kilométer múlva bele is vághattam a Nemesapátira átkötő két domb megmászásába.

Az elsőnél jobbnak láttam egy ismeretlen füves részen letudni a mászást, mert a szántóföldön a reménytelennél is reménytelenebbnek látszott a haladás: bokáig történő belesüppedés után kellett volna egy 15% körüli emelkedőn előrejutni. Ennek következtében el is tévedtem egy bozótosban, de végül csak kijutottam a szántóföldre, ahol aztán eljátszottam a fenti süppedős jelenetet, itt pár percig nem tudtam a futómozdulatot sem tartani.

Ezek után jöhetett (ezúttal lefelé) a megyefutáson pokoli bögölyjárással tarkított meredek, ahol a mocsárban csak a gravitáció vitt előre, nem is a határozott futómozdulat, mert az azonnali taflázásban csúcsosodott volna ki. Ekkor egy meredek emelkedő jött hasonló terepviszonyok mellett, nem is vagyok biztos benne, hogy a 8perc/km sebességet itt tartani tudtam, örültem, ha nem csúszott ki alólam a talaj. Ez egyszer történt végül meg, de szerencsére a kezemet kellett csak letennem.

az első részleges megtisztítás utáni hadiállapotok

Végre beértem Nemesapátiba, ám itt meg jó pár közepes testű kutya bújt ki az ócska kerítésük alól, és ha nagyon akaratak volna, falkában támadhattak volna meg. Szerencsére ez elmaradt, így ezután már inkább az olthatatlan szomjúság kínzott olyan 30km magasságában. Innen Alsónemesapátit és a 76-os főútat vettem célba, egyrészt mert a Pethőhenye-Csács között belvizes dagonyát nem kívánta egyetlen porcikám sem, másrészt naívan bíztam a falu közkútjában, ami sajnos télen mint kiderült, nem működik.

Arra gondoltam, kiérek a főútra, majd felszállok egy buszra (bár az kérdéses volt számomra is, hogy létezik-e az a buszsofőr, aki abban a mocskos mivoltomban felenged a járatára), mert az utolsó pár kilométer folyadék nélkül több kárt okozna, mint hasznot. Végül a sarkon lévő nem-tudom-mi-a-neve étterem kisegített egy kétdecis Epres Cappy-vel, ami már az autók között behúzott a célba, azaz Csácsba.

38,0 km lett a táv 3h23m alatt (5’20”), 144-es pulzussal.

Különösebb “károkat” nem érzek egyelőre magamon, némi fáradtság természetesen tapasztalható, de semmi izomláz, ami a közelmúlt fényében több mint bíztató. Összességében főleg a Nemesapáti előtti terepet szenvedtem meg leginkább, no és a víz hiánya kishíján feladásra kényszerített a végefelé. De végül az a kevés szénhidrát is elegendőnek bizonyult az utolsó 5km-re, amit a folyadékkal magamhoz tudtam venni.

Beszámoló a kávási közös edzésről

Dr Keszei András írása:

Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a mai kávási eseményen való részvételt. Nagyon örülünk, hogy ilyen sok ember vállalta az enyhén kedvezőtlen terepen való futást. Kb. mi is 10-kor indultunk a GG verseny kezdőpontjától először a 14-es körre. Nem túl erős, de lendületes tempóban vágtunk neki a Szabó-hegynek. Rudi félelmei már itt beigazolódni látszottak, a hegyi út sáros volt, pedig még néhány hete kavicsosnak látszott. Kurta majorig gyenge, utána erős dagonya óriáspocsolyákkal. Németfaluig aszfaltos-pocsolyás. Lefelé szokott jobb lenni az erdőben, most nem annyira: itt meg a kidőlt fákat kerülgettük. Volt néhány parádés rittberger is néhányunk előadásában, így Bödébe már elég csatakosan érkeztünk. Itt a faluban vidám hangulatú favágók spontán frissítőállomásához értünk, Keszi és Asi élt is a fehérbor-kóla kombó által nyújtott lehetőséggel. Hazáig már csak az emelkedő-dagonya párossal kellett megküzdenünk és a Kávás-hegyi panoráma megtekintése után már meg is érkeztünk. Az igazán kemény arcok még megtették a kis kört is.

Addig Kata lányom megfőzte a forralt bort (tényleg),megsütötte a pizzákat (átvette a futártól). Talán elmondhatom, hogy a futás utáni frissítés is jó hangulatban telt. Képek : (sajnos a futásra nem vittünk fényképezőgépet, de a cipőfotók magukért beszélnek)

Képek

Németh Janinak mi is boldog szülinapot kívánunk!!!

Üdv. Bandi

Szilveszteri futás beszámoló (Tölli Tamástól)

Csodálatos az emberi elme azon tulajdonsága, hogy önmagát megvédje. Széles körben ismert jelenség a diákok vizsga előtti dorbézolása vagy takarítás iránti eltökéltsége - mindez csak azért, hogy aztán erre foghassák az esetleges rossz eredményt.

Talán ez is munkálkodott bennem, amikor a hegyimaraton hetének hétfőjén elszántam magam egy 46 kilométeres terepfutásra, de az is igaz, hogy már nagyon kimozdultam volna (és a badacsonyi kirándulás túl rövidre sikeredett) és a túra gps-szel is meg akartam szolgáltatni az árát. Az eredmény mindenesetre egy eléhezéssel-szomjazással súlyosbított, kellemesnél mindenképpen erősebb fáradtság. Hét közben nem is futottam már, csak szerdán bicikliztem bő egy órát, hogy a szív-érrendszeri stimulus ne maradjon ki túl sokáig.

Csütörtök este jól éreztem magam, az időjárás-előrejelzés szerint előkészítettem a másnapi ruhát (téli nadrág, rövidujjú + polar felső + futószéldzseki, sapka, vastag kesztyű) és családi nyomásra egy órányit bowlingoztam. Itt sikeresen elkerültem a húzódást, ráadásul mindkét körben első lettem.

Péntek reggel nem voltam csúcsformában. A hétórás kelés ugyan nem okozott gondot, de már éreztem a jobb karom és a tenyerem és valahogy a lábaimat sem éreztem igazán frissnek. Komótosan készülődtem és csak 8:40-kor indultam el a Deák iskolához, lassú, bemelegítős tempóban kocogva. Még mindig nem éreztem az átütő erőt, ezért a "tempósan kezdek aztán majd' lesz valami" taktikán gondolkoztam. Eközben volt egy kutyakalandom, pontosabban nem nekem, hanem egy középkorú kerékpáros. Az első vizslaparki ház melletti kerékpárútra kanyarodtam és jobbra húzódtam, mert szemben egy biciklis haladt. A járdától balra egy bőrszerelésbe öltöztetett, tömzsi, bamba kutya nyáladzott a távolba bámulva, a gazdájá nem volt a közelben. Nem tartottam tőle, mert úgy tűnt, a lélegzetvétel minden mentális kapacitását lefoglalja. Aztán egyszercsak mégis elindult felém - pont akkor, amikor a kerékpáros odaért hozzá. Innentől ismerős volt a szituáció: a kerék megakad a kutyában, a biciklis elesik, a kutya ez esetben, hang nélkül odébbáll. Ekkor előkerült az eb gazdája is, akivel együtt felsegítettük a jóembert, aki szerencsére nem sétült meg és némi morgás után folytatta útját. Ez az esemény kicsit felrázott és már nem is éreztem annyira lehangoltnak magam.

10 perccel 9 óra előtt érkeztem, a nevezési asztalnál hosszú sor állt. Kitöltöttem a papírt és végigvártam, amíg előttem mindenkit regisztrálnak, aztán átvettem a 163-as rajtszámot és mielőtt kivonultunk volna a buszmegállóba rajtolni, válottam pár szót az ismerősökkel. Sokat nem tudtam meg a 2010-es maratoni indulókról, ezért csak a korábbi információra ahgyatkoztam, miszerint gyorslábúak részvételére lehet számítani. Reálisan értékelve a tavalyi második helyem annak volt köszönhető, hogy az erős futók sérültek voltak, most nem vártam dobogós helyezést, inkább csak a 3:30-as cél elérését.

A hagyományoknak megfelelően együtt indult a három táv mezőnye és szokás szerint előreálltak a gyorslábó 10 km-esek, én pedig a hátsó harmad elején végeztem pár lazító mozdulatot és indítottam el az mp3 lejátszót. A rajt pillanata ki is maradt számomra, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy előttem elindulnak, én pedig követtem őket.

Jövőre ambíciózusabban kell rajthelyet választanom. A Becsali út előtti síkon végig előzgettem, sokszor le kellett mennem a fűre vagy nagyobb kerülőt tennem, hogy se hirtelen leleassuló futót, se kisgyerekét sétáltató hölgyet ne üssek el. Az emelkedőn 92%-os (175 bpm) pulzusra próbáltam beállni, ez gyakran 93%-ig is emelkedett, de alapvetően sikerült tartanom az intenzitást. Tavaly 87%-os átlaggal teljesítettem a maratont, most kicsit magasabbat terveztem - hogy mennyire bírom, az a táv második felében derül ki.

Tapasztalt csapat indult 2010-ben, csak egyetlen srác volt, aki a 10 kilométeres táv elejére túl nagy tempót választott és bele kellett sétálni a városon kívül, az erdős részen. Igyekeztem lelket önteni belé és ő próbált felzárkózni, de két-három próbálkozás után lemaradt. A tv-torony mellett deres fák és köd fogadott. Épp senki sem futott a közvetlen közelemben, ezért a távolabbi futókra koncentrálva próbáltam minél energiatakarékosabban lezúdulni a Panoráma úton. Az alsóerdei kerékpárút és az aranyoslapi út még nem hozott előzést, de a Jánkahegyre felvezető meredekebb szakaszon már megfogtam egy-két embert. Talán épp elhaladtam a kereszt mellett és rátértem az aszfaltos útra, amikor Keszei András mellé értem, akivel jót beszélgettünk a Mátyás király utcai lejtőig. Ő ott óvatosan jött le, én pedig nekieresztettem. Már korábban is megfigyeltem, hogy szinte csak lejtőn tudok előzni, de akkor nagyon. Emelkedőkön vagy lemaradok, vagy tartom a tempót hasonlóan erős ellenféllel, de amint lefelé fordul az út, és bátran engedem neki, legyen az aszfalt vagy könnyű-közepesen nehéz terep.

A Volán telepig még egy futót megelőztem, aztán a Flextronics előtt felért rám András. Ő az emelkedőket és a síkot nyomta jobban, ráadásul 24 km-es távon indult, tehát már túl volt a felén. A botfai kereszteződést lassítás nélkül abszolváltam és meg sem álltam a Karácsony-hegy tövében levő frissítőpontig. Jánkán nem álltam meg, mert tavaly is forró teát akartak ott rámsózni, természetesen úgy, hogy én szedek magamnak a nagy fazékból. Most nagyon jól esett a cukros tea és a két darab banán, ami liberálisabb helyen banánfagylaltnak is elment volna, olyan hideg volt.

A Botfa és Bozsok közti dombhát rendszeres edzéseim helyszíne, ezért nem okozott meglepetést egyik emelkedő sem és a lejtőt is jól megfutottam. Egy hátizsákos srác még mindig előttem volt, egy kék ruhás pedig a mobiltelefon átjátszó torony előtt futott el mellettem úgy, mintha álltam volna. Ők előttem vagy 100 méterrel futottak a bozsoki egyenesben.

A frissítőállomás nagyon kellemes meglepetés volt. Öt méterről kiáltottam, hogy vizet kérek és azt is kaptam - langyosat. Ez nagyon jó volt, mert egyrészt nem éreztem úgy, hogy mindjárt lepattog a zománc a fogaimról, másrészt kicsit átmelegített. A körforgalomnál bosszúsan vettem tudomásul, hogy mindkét előttem futó jobbra kanyarodik. Hogy előttük hány maratoni távos haladt el, abba igyekeztem nem belegondolni.

Erős volt a kezdeti tempó és ezt éreztem is. A lábaim már kezdtek elnehezedni és borúsan gondoltam az előttem álló rövid, de meredek csácsi emelkedőkre. Nem volt mit tenni, azért nyomni kellett. A csacsitelkeknél jobbkanyar, siratófal, aztán balkanyar és hosszú, enyhén emelkedő földesút, ami meredekben végződött. Ahogy a kalózzászló mellett elhaladtam (a zászlóból már csak hénány foszlány van meg, de felismerhető, hogy még ugyanaz, amin öt éve ott virított a halálfej), felismertem, hogy asics cipőben fut a hátizsákos srác. Ez nem csak azért vidított fel, mert japán-mániás vagyok, hanem mert azt is jelentette, hogy lassan beértem. A meredek, tégladarabokkal telepakolt, bokatörő szakaszon el is futottam mellette és a kanyar utáni frissítőállomáson sem veszíettem annyi időt, hogy utolérjen.

A toronyhoz vezető emelkedőt leküzdve jó hangulatban futottam, a henye-hegyi kápolnánál azonban egy kirándulócsoportba futottam, akikkel vagy tíz szabadon kóborló kutya volt. Futás közben nem szeretek kutyával találkozni, mert ritkán barátságosak és most nem győztem mindenfelé pislogni, hogy mind a tizet szemmel tartsam. Sétára váltani nem akartam, de küzdeni sem. Szerencsére mindegyikük jól nevelt volt és incidens nélkül megúsztam a szituációt.

Három lejtő és két emelkedő után a csácsi városrészbe értem és itt éreztem, hogy nagyon hosszú lesz az utolsó 12 kilométer. Furcsa, görcshöz közeli érzés volt a bal vádlimban és éreztem, hogy lassulok. Eközben a pulzusszám 88-89%-on állt, tehát az egyetlen ok a fáradtság volt. Ekkor már biztos voltam abban, hogy túl gyorsan kezdtem és nagyon fogok szenvedni a végéig. Az Apocalyptica Metallica-albuma véget ért és ahogy Gólyadombnál kiértem a városból, már az Aerosmith legjobb számai adtak némi felüdülést. A félrehúzódó autóknak még mindig intettem, de mosolyra egyre ritkábban volt energiám. Igyekeztem magamba fordulni és a gondolataimba merülni, hogy ne kínozzon annyira a fáradtság.

A bútorgyári frissítőnél még megittam egy teát, de szőlőcukrot nem vettem. Talán egy banán jólesett volna, de inkább semmi. A gondolataimat teljesen a Gógánhegy és Egerszeghegy emelkedői töltötték meg. Síkon - úgy éreztem - vánszorogtam, nem hittem abban, hogy fel tudok futni a meredekeken. Győzködtem magam (számomra presztizs egy versenyt belesétálás nélkül teljesíteni, sikerült a hétfői 46 kilométerest is), de az erő nem volt velem. Az Opel-kereskedés melletti emelkedőt még megcsináltam, de a gógánhegyi emelkedőbe bele kellett sétálnom. Egyszerűen nem voltam képes 89% fölé tolni a pulzusom, ezzel az intenzitással viszont gyors gyaloglás járt együtt. Mentem, ahogy tudtam, és csak a visszalevő távra koncentráltam. Ahol nem emelkedett az út, ott futottam, egyébként sétáltam. Egerszeghegyen megelőzött egy srác. Először azt hittem, hogy a hátizsákos ért utol, de mégsem. Nem tudtam tempót váltani, ekkor már csak az órával harcoltam. A hosszú lejtőn 200 méternyire nőtt a távolság, ezt tartani tudtam, de nem volt bennem semmi plusz, ami közelebb vihetett volna hozzá. A Platán sor most is hosszú és küzdelmes volt, de itt már tudtam, hogy legalább a 3:30-on belüli célt teljesítem. Végül tapsvihar kíséretében 3:27:24 elteltével jelentkeztem az asztalnál. Mivel a parkerdei kerékpárúton rengeteg futócipő-nyomot láttam, úgy gondoltam, sokadikként értem be, ezért meglepetést okozott a felismerés, hogy harmadik lettem. A kékruhás srác győzött 3:20-as idővel, második az utolsó emelkedőn előző srác lett, 3:25-tel.

A pulzusátlagom 89% lett, tehát intenzívebb futással rosszabb eredményt értem el, mint tavaly. Akkor sem voltam felkészültebb és ugyan most hidegebb volt 2-3 fokkal, de inkább a helytelen tempóválasztás lehet az ok. Jövőre újra próbálkozom, a megcélzott pulzus 88%.

Mountain Man futás 24km 2010-12-31

Könnyű belátni, hogy egy amatőr futónak az óév tökéletes búcsúztatása nehezen képzelhető el futás nélkül. Ha mindez pedig futóversenyben ölt testet, az már tényleg az álmok netovábbja ...és ha ezek után egy frissítő úszás, kis szaunával és gőzfürdővel vegyítve teszi tökéletessé a napot, már nem is bánjuk, hogy megint egy évszámmal öregebbek lettünk. Felfoghatjuk ezt úgy is, hogy csak közelebb kerültünk egy másik, kihívásokkal teli age grouphoz.

Na de félre a mellébeszéléssel, lássuk mi történt a versenyen, hisz immár 16.-szorra rendezték meg a Mountain Man futást, ami már így önmagában nézve is több, mint tiszteletre méltó számadat. Nem tudom, született-e idén részvételi rekord, de az mindenképpen jelzésértékű, hogy a tornateremben alig lehetett mozdulni a nevezésnél.

Számomra az előzmények ezúttal távol estek a bíztató kategóriától, ám gyatra forma ide vagy oda, az indulásom nem lehetett kérdéses. Arra gondoltam, hogy megfelelő erőbeosztással 2 óra alatt le tudom majd kocogni a 24km-t, illetve inkább úgy helyes, hogy ha már tudom teljesíteni a távot, akkor az 2 óránál tovább nem fog tartani, mivel 5 percesnél gyorsabb kilométerekkel futok.

Több egyesületi tag is a távomon indult, így egy ideig legalábbis biztosan számíthattam rá, hogy látok majd ismerőst a közelemben. A TV-torony emelkedőt igazán csak takaréklángon futottuk meg a Hegyi Petivel, majd a lefelén a józan ész határain belül már valamennyire engedtem neki. Előttem a Devecseri Bálint (10km) és Sólyom (24km) haladtak, én pedig összetett ötödikként mögöttük.

A Jánkán végül felfutottam a Sólyomra, de a Botfáig vezető síkon újra csak elment némileg, mert nálam már jelentkeztek az izomláz összetéveszthetetlen jelei, amitől a néhány nappal korábbi futásaim alapján jogosan tartottam. A főút kereszteződésénél már több mint 5 perc hátrányban voltam korábbi önmagamhoz képest, nem mintha ma ez lett volna a mérce.Érdekes módon nem paráztam a Botfai hegytől, éreztem, hogy nem lesz vele gond, inkább a hosszú lefele (!) és az utolsó 5km aggasztott, mert az már azon a távon kívül esett, amit régen nem futottam.

Ennek ellenére a lejtő közepén sikerült elfutnom a Sólyomtól és onnan már megtartottam a célig az előnyömet, de túlzás lenne azzal dicsekednem, hogy a vége amolyan örömfutás lett volna. Örültem, hogy beértem. Az 5345. kilométerem a Göcseji úton egyben az utolsó is volt 2010-ben.

Az időm (1:51, 4'38"min./km, 167-es pulzus) olyan 8-10 perccel maradt el az ideális esetben elvárhatótól, ami különösen annak fényében bosszantó, hogy a győztessel nagyot meccselhettem volna az elsőségért, aki ráadásul meg is döntötte a tavalyi pályacsúcsomat – teszem hozzá, teljesen megérdemelten. Innen is gratulálok a Gadányi Bálintnak, nagyon mélyről, súlyos betegségből felépülve nagyon gyorsan visszatért a formájához, előre várom a tavaszi közös vesenyeinket (ezt veheti fenyegetésnek is :-) ).

Eredmények.

Az eredményhírdetés után uszodai örömök vártak a futókra, finn szaunát és gőzfürdőt is bárki igénybe vehetett és kereslet is akadt dögivel.

Gratulálok minden teljesítőnek, remélem, olvashatunk még mástól is beszámolót.

Egy újabb futóév a futószalagon: 2010, a termálfürdők vonzásában

Tavaly év végén már egyszer számot vetettem addigi futóélményeimmel és akkor is a szilveszteri verseny előtt, ami jól bevált, bár most messze nem az akkori jó ómen kapcsán idézem fel az év egyes eseményeit. Igyekszem több képet is mellékelni, hogy ne csak a száraz irományom töltse ki az értékes webes felületet.

Múltkor ott hagytam abba, hogy közeledik a Mountain Man Maraton, ahol a 24km-en próbálkozom majd és nem bocsátkozom jóslásokba. Az időm végül lehetett volna némileg jobb is, de a helyezésbe már nem tudok belekötni, elégedetten zárhattam az esztendőt.

Ezután következhetett a több hónapos alapozás, hisz versenynek hírét jó ideig nem is hallottuk, míg nem Sólyom terepfutásra invitált minket Kávás fölé. Tetszett a 33km-nyi távolság gondolata, ám csak 28-ig jutottam ilyen-olyan kavarodások következtében. Az jól látszik, hogy nem követtek el végzetes hibát a szüleim azzal, hogy nem adtak be anno tájfutónak. Ettől kezdve már szerepet kapott némi gyorsító munka, illetve tempófutásokkal is boldogítottam már magam. Sárváron idén először indultam (fürdőbelépő 1), azt tudtam hogy Sótonyra vezet fel egy helyes kis kaptató, ám ennek ellenére is kifejezetten jól esett a kör. Főleg mivel a Fábrics Gabit a táv végén csíptem meg, így másodikként zártam a Roland mögött, 1:22-vel, ami akkor még több, mint elfogadhatónak számított.

Rá egy hónapra az egyik kedvenc: Kanizsa-Karos, 19.7km (fürdőbelépő 2). Általában szép, de még éppen nem kánikulai időjárás jellemzi a versenyt és több kisebb dombocska is szinesíti a vonalvezetést. Már egy évvel korábban is indultam itt egyéniben, akkor 1:19-cel, de nagy kedvvel végeztem ötödikként. Idén ennél sokkal jobb időt futottam és helyezésben is sokat javítottam korábbi önmagamhoz képest. Annyira nem esett már jól, de hát végül is ez nem póker vagy gombfoci, ahol csak le kell ülni tolni a zsetont vagy a céronaldót.

Éppen egy hétre rá egy új versenyen is kipróbáltam magam: a munka ünnepén Bad Blumauban félmaratonoztam (fürdőbelépő 3). A pálya egy aszfalton és apró kavicsos úton kijelölt kör a faluban négyszer teljesítve, remek hangulattal. Bár kissé nehezen követhető az ember helyezése a futam alatt, mert több táv is egyszerre indult, de a lekörözések miatt mégis élvezettel kerülgethetjük a lassabban haladókat. Sikerült egy szép PB-t repesztenem 1:19:16-os idővel és valamiért még az abszolút dobogóra is felfértem ezzel.

Innentől a kérdés inkább már úgy szólt, hogy vajon ez egyfajta kicsúszott eredményként értékelhető, vagy komoly alapokon nyugszik. Erre adott választ a keszthelyi félmaraton, a szokásos kora nyárias melegben tavasz végén. Bár egyéni legjobb nem született, az 1:20-as idő azt jelezte, hogy rátaláltam a helyes útra. Nyáron nem versenyzek a kánikula miatt, de idén egy fürdőbelépő (4.) oltárán beáldoztam magam Ausztriában, ahol olvadozó aszfalt mellett, végig 35-40 fokban, egy erősen felejthető félmaratont szenvedtem ki magamból (1:31). Ennek a versenynek az elmaradása a jövőben biztosan nem fog feldolgozhatatlanul nagy űrt maga után hagyni a futónaptáramban, az egyetlen kézzel fogható hozadéka, hogy olyan irgalmatlan mennyiségű Gösser Zitronét sikerült eloroznom a repi ajándékokból, hogy az autó hátulja végig súrolta hazafelé az aszfaltot!

Na, de a nyár is csak elmúlt valahogyan, Megyefutással, bringázgatással, nyaralgatással, de már a tervezett őszi maratont szem előtt tartva. Egyfajta előversenyként, a Sri Chinmoy keretein belül futottam 33km-t tempósan (2:16) és a Kanizsai félmaratonon is tiszteletemet tettem egy héttel Güssing előtt és két nappal egy lendületes 35km után, amit nagyon nem kellett volna már erőltetnem...

Most akkor kegyes leszek magamhoz és leginkább ennek az ostobán kivitelezett rápihenő időszakomnak tudom be, hogy az első maratonom nem úgy sikerült, ahogy akár bármely közepesen megkomponált álmomban is elképzeltem. (3:00)

Őszre 3 komolyabb verseny maradt: saját verseny, Sárvár II. (fürdőbelépő 5) és egy dimbes-dombos osztrák hullámvasút, ahol újra hoztam az elvárt időeredményeket, sőt Sárváron új PB is született. (1:19:02) A helyezések az erős mezőnyök miatt nem lettek annyira fényesek, mint a tavasszal, el is határoztam, hogy a jövőben az év elejét szokás szerint keményebben megnyomom, mint ellenfeleim és a begyűjtött jó helyezések után őszre mindig nyugdijba vonulok:-)

Na, és a legfájóbb dolog maradt a végére, a Mountain Man futás. Legalább is számomra. Noha talán esélyesként indulhattam volna bármelyik távon (különösképpen a 24km-en), most jó, ha végigérek valamelyiken. Történt ugyanis, hogy december közepén, a felkészülés kritikus időszakában benyeltem a kislányomtól egy makacs nyavalyát (tüszős mandula, tüdőtáji fájdalom), ami miatt 10 napig érdemi munkát maximum a cégnél tudtam végezni (bár nem tudom, hogy a főnököm érdeminek nevezné-e :-) ).

A kihagyás utáni első 11km-es esküszöm, hogy könnyű futástól azonnal izomlázat kaptam , majd a másnapi esküszöm, hogy könnyű dombozás csak rátett egy lapáttal és a 14 km után nem is tudtam volna elképzelni magam még egy 10-es lefutására. Hát itt tartok most. Nem hangzik jól, de szeretném összeszedni magam néhány nap alatt, hisz a teljesitésért ugyebár itt is fürdőbelépő jár (6.) :-)

Így szaggattuk az aszfaltot 2010-ben

Egyesületünknek, a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE-nek igencsak mozgalmas éve volt 2010-ben. Számtalan emlékezetes esemény, izgalmas kaland, kemény edzés, küzdelmes verseny és szép győzelem született januártól egészen decemberig. Blog oldalunk szerencsére több mint 40 bejegyzés formájában megörökítette ezen futóélmények nagy részét, ezeket foglaltuk most össze az alábbi táblázatban.

Futóverseny beszámolók

Tanúhegyek 40 túlélő futótúra margójára (Szittár Rudolf)
Junkerlauf Fehring 18.2 km (300 m szint) (Korpics Attila)
Toronyfutás aszfaltszaggató módra (Lakatos Roland)
9. Sárvári félmaraton (Korpics Attila)
Zalaparti Futóparty Félmaraton (Korpics Attila)
Dupla egyéni csúcs a Graz Marathon-on (Lakatos Roland)
Beszámoló a Kis-Balaton körről (Lőrincz Endre)
Hosszúpereszteg 10.6 km (Korpics Attila)
Tekenyei győzelemmel (is) ünnepeltem a szülinapomat (Lakatos Roland)
Güssing Maraton (Korpics Attila)
Végre újra verseny: 50 km-en indultam Kanizsán (Lakatos Roland)
Nagykanizsai Őszi Futófesztivál félmaraton (Korpics Attila)
Sri Chinmoy Szombathely 33 km (Korpics Attila)
Egy sportos szombat (Lakatos Roland)
Roki 130 - Endrétől (Lőrincz Endre)
Bad Radkersburg félmaraton (Korpics Attila)
Keszthelyi Kilométerek félmaraton (Korpics Attila)
Borvidék Félmaraton Szülővárosomban (Mézes Tibor Sólyom)
Bad Blumau Lauffestival félmaraton (Korpics Attila)
120 km fölé jutottam első sárvári ultraversenyemen (Lakatos Roland)
Nagykanizsa-Zalakaros 19.7 km (Korpics Attila)
Hatalmas gödör után feltámadás: hatodik lettem a 100 km-es OB-n (Lakatos Roland)
Hetedik (Lakatos Roland)
8. Sárvári félmaraton (Korpics Attila)
Hatodik győzelem zsinórban (Lakatos Roland)
Göcseji Galopp 33 km (Korpics Attila)

Egyéb bejegyzések (edzés, futóesemény, triatlon, szervezés, értékelés, stb)

Egy újabb futóév a futószalagon: 2010, a termálfürdők vonzásában (Korpics Attila)
"Éjszakai 100-as" - azaz Országos Bajnokság jövőre Zalaegerszegen! (Lakatos Roland)
Egy futókísérlet margójára (azaz a zöldet ne akarjuk zöldebbre festeni) (Lakatos Roland)
Egy futóverseny utózöngéi (hétvégi pihenés a Kolping Hotelben) (Lakatos Roland)
Mountain Man 20 km-es tesztfutás (Korpics Attila)
Versenyünkről szponzori szemmel (Horváth László)
Gondolatok egy maratoni debütálásról (Korpics Attila)
Busi, a Vasember (Koday Lőrinc)
Ironman beszámoló (Vojnovits Csaba)
MegyeFutás 2010 szervezői szemmel (Lakatos Roland)
- szombat+vasárnap Hétvégi szakaszok (Lakatos Roland)
- péntek Söjtör-Dobronhegy (Dr Keszei András)
- csütörtök Teskánd-Söjtör (Korpics Attila)
- szerda Zalaszentiván-Teskánd (Lőrincz Endre)
- kedd Kehidakustány-Zalaszentiván (Lakatos Roland)
- hétfő Zalaegerszeg-Kehidakustány (Korpics Attila)
MegyeFutás előtt MegyeTekerés (avagy 263 km biciklin körbe Zalában) (Lakatos Roland)
Pont mint Szilveszterkor: ingyen szauna (4,5 h a forrón izzó aszfalton) (Lakatos Roland)
2009-es futóévem (Asbóth Attila)
Van még tennivaló (Gróf Olivér)

"Éjszakai 100" azaz Országos Bajnokság jövőre Zalaegerszegen!

November közepén némileg váratlanul értesült az egyesületünk egy nagyszerű lehetőségről: pályázókat kerestek a 2011-es 100 km-es OB megrendezésére. Az ötlet rögtön szimpatikus volt a többségnek, azonban túl rövidnek éreztük a határidőig hátralévő időt (november 30). Így némi tanakodás után született csak meg a döntés: megpályázzuk a rendezést, méghozzá a Számviteli Főiskola udvarán történő szervezésre.

A fősuli udvara

Nemrég kaptuk a fantasztikus hírt, hogy megnyertük a rendezést!

Augusztus 6-án, azaz szombaton este 8-kor lesz a rajt, amiből egyenesen következik, hogy a viadal nagy részét az éjszaka sötétjében vívják majd a versenyzők, hasonlóan a tervezett 50 km-es és maratoni betétszámhoz.

A verseny lehetősége azonnal nagy összefogást eredményezett a klubon belül, már a pályázat elkészítéséből is sok-sok ember vette ki a részét, inkább nem is sorolnám fel, mert biztosan kifelejtenék valakiket. A munka nagy része persze csak ezután következik, de az összefogást látva bizakodva várhatjuk a folytatást, minden remény megvan rá, hogy egy színvonalas, emlékezetes bajnokságot rendezünk augusztusban.

A verseny helyszíne Olivér sematikus ábráján

Ha pedig így lesz, azzal hagyományt teremthetnénk, és akár hosszabb időre, több évre is elnyerhetnénk a rendezés jogát. Nem kétséges, ezzel a klub presztízse is növekedne, érdemben járulnánk hozzá ugyanis a város hírnevének öregbítéséhez a magyar sportéletben.